Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-16 / 33. szám

vam^a A világ legmagasabb embere Súlyos karambol következtében veszélybe került Gábriel Monjame élete, aki jelenleg a világ legmaga­sabb embere - 245 centiméteres - és szakértők szerint a rekordok könyvéből egyhamar senki sem szo­rítja ki. Mozambikban született a je­lenleg 48 éves férfi, de feleségével és tízéves kisfiával jelenleg Portugá­liában él. A bonyolult műtéteket, amelynek segítségével tíz centimé­terrel meghosszabbították a baleset következtében megrövidült ballábát, a Dél-afrikai Köztársaságban vé­gezték. Az orvosok szerint a torony­magas Monjae bottal már tűrhetően jár. Végre megnősült a törpe Angliában a legkisebb férfi a Dor- kingben lakó Mike Henbury, aki har­minckét éves korában 89 centiméter magas. Évek óta keresett egy élet­társat, azonban a lányok valahogy nem mutattak hajlandóságot a há­zasságra. Nemrég aztán beleszere­tett a szőke Debbiebe, aki harminc­hat hónapi ismeretség után hozzá­ment feleségül. Az sem számított neki, hogy kerek harmincegy centi­méterrel magasabb. Elvégre ezen nem múlik a jó házasság. Kerékpár-utánfutó Az osztrák Johann Gurmann szerkesztette ezt a nem mindenna­pi kerékpár-utánfutót, amelyben kényelmesen elfér a kisbaba is. Ehhez azonban tudni kell, hogy Ausztriában egyre több a speciális kerékpárút a városokban is. Fordítókészülék A hongkongi Panstar cég, amely 1988-ban piacra dobta az első elektronikus zseb-fordítókészüléket, most bejelentette, hogy rövidesen bemutatja legújabb elektronikus tolmácsát, amelyik öt nyelvből: angolból, franciából, spanyolból, németből és olaszból fordít. A készülék kimondja a szöveget és ezzel egyidőben egy minimonitoron meg is jelenteti írásban. Emléke­zetébe 13 ezer kifejezést tápláltak a nyelvészek. De már dolgoz­nak egy 65 ezer szókapacitású tolmácsgépen is. A legdrágább szálloda A Bahama-szigeteken található a világ legdrágább szállodája. A szupermodern Galactic Fantasy Suíte apartmánjában huszonnégy- órás tartózkodás kerek 25 000 dollár­ba kerül. Az ezresekért nyújtott leg­nagyobb attrakció az Ursula névre hallgató kiszolgáló robot. Naponta 160 találmány A találmányok terén az Egyesült Államok tartja a világelsőséget. Az utóbbi időben azonban Európában is rohamosan növekszik a találmá­nyok száma. Évente átlag hetvenez­ret regisztrálnak, ami azt jelenti, hogy naponta százhatvanat. Földré­szünkön Németország vezet, évente 11 ezer találmányt nyújtanak be. Az emberi ész egy pillanatig sem pihen. Védő fülbevalók Egy tajvani cég különleges fülbe­valókat dobott a piacra. Alakjuk há­romszög és sötétben kékeszöld fénnyel világítanak, amely 45-70 méter távolságra is látható. A lényeg azonban, hogy a fülbevalót olyan aromatikus anyaggal töltik meg, amely elriasztja a mérges férgeket és bogarakat. A trópusi környezet­ben pedig ezekből van épp elég. Arról, hogy a találmány hogy vált be a gyakorlatban, á hír nem szól. „Halnyakkendő“ A német fiatalok körében divatba jött á „halnyakkendö". A műanyag­ból készült divatkiegészító csukát, pisztrángot, fogast, lazacot vagy más halfajtát ábrázol. Egyformán hordják fiúk és lányok. Aki követni akarja a német fiatalok példáját, jó ha tudja, hogy az új nyakkendők ára 35 márkánál kezdődik. Kaszinók a Szovjetunióban A Casinos Austria International kaszinókat nyitott a Szovjet­unió több városában: Moszkvában, Leningrádban, Rigában és még nyáron Odesszában, Lvovban és Novgorodban. A kaszinók­ban ruletten kívül különféle kártyajátékok is játszhatók. A moszkvai kaszinóban például az első hetekben a napi átlagfor­galom négyezer dollár volt, amely azóta állandóan növekszik. Még azt mondják, hogy a Szovjetunióban nincs elég valuta?! OREL ÉVA összeállítása ••• Felmérések szerint Európában legmagasabbak a hollandok. A tizennyolc éves fiúk 182 centiméteresek, a lányok pedig 168 centiméterre nőnek. Második helyen a németek állnak: a fiúk 180 centivel, a lányok pedig 167 centiméterrel. ••• Ashley Bond ötvenkét esztendős floridai hölgy nemrég’vált el száztizenharmadik férjétől. Először 1955-ben tizenhat évesen mondta ki a boldogító igent. Némely házassága csupán náhány hétig tartott. • • • Hans Konsalik, az egyik legsikeresebb német író nemrég töltötte be 70. életévét. Eddig 140 regényt írt, amelynek együttes példányszáma 74 millió. Könyveiből huszonkilenc nyelvre fordítottak. ••• Két amerikai tudós új módszert ajánl a városi közvilágításra. Az egyen­lítő fölött keringő műholdra kilométer átmérőjű tükröket szerelnének és azok továbbítanák a napfényt a földre. •••A manchesteri egyetem kutatói szerint a lepkék is a mágneses mezők szerint tájékozódnak repüléskor. Eddig csak a méhekről sikerült ezt megállapítani. ••• A dán vágóhidak váratlan vevőkre találtak az eddig kidobott sertésepékre. A kínaiak ugyanis állítólag szexuá­lis serkentőanyagot vonnak ki belőle. ••• Tokióban egyes nyilvános telefonfülkék kellemes illatot árasztanak. Egy illatszergyár így próbálja népszerűsíteni termékeit. • Szemünk előtt a nagy cél, azonban néha egy lépésnyire sem látunk tőle. Václav Zeman E heti aforizmánk Ahol a pénz, ott a sátán. De ahol nincs, ott kétszer is ott van. G. Weerth MERRE VISZ AZ UT? Mögöttünk van egy cudar világ, kísérletezünk egy jobb világ megteremtésével, de az is előfordulhat, hogy a har­madik világban kötünk ki. TÖRTÉNELMI TANULSÁG Vannak hódító háborúk, felszabadító háborúk, meg­torló háborúk, megelőző há­borúk, sőt igazságos háborúk is. És valakik számára ezek mind igen hasznos háborúk. TANULSÁG A politikában a hulló csil­lagok nem mindig vörösek és ötágúak. TALÁN A BALSORS? A baljóslatú kormányprog­ramokért, a balsikerű gazda­sági intézkedésekért ezentúl már nem a baloldal a felelős. SZAKEMBER Jól fizetett munkakörben mindenféle bűnbakkeresést szakszerűen vállalok. Jelige: Több évtizedes gyakorlat. MEDDIG? Ma is jpvább terjed egy ezernyi bajt okozó szer, - a középszer. HEJ, TE BUNKÓCSKA... A bunkó igen hosszú utat tett meg az ősembertől a par­lamentié. Szűcs Béla TALÁLÓS KÉRDÉS Bőre olyan, mint a rinocé- roszé. Esze, akár a tyúké. Csökönyös, mint az öszvér. Lusta, mint a lajhár. Szemtelen, mint a légy. Lop, mint a szarka. Buta, mint a liba. Koszos, mint a disznó. • Iszik, mint a gödény. Kényes, mint a páva. Alattomos, mint a kígyó. Ml AZ? Ilyen egyszerű kérdést! Hát az EMBER. sz. b. RÁJUK NEM VONATKOZIK A karvinái korcsmában hat férfi ül egy asztalnál. A „borovicskás“ fél- decisek csak úgy sorakoznak az asztalon, felettük sűrű cigarettafüst gomolyog. A társasághoz odamegy egy férfi és a következőket mondja nekik:- Uraim, én orvos vagyok. Tudják önök, hogy .minden hetedik cseh ember italozás és dohányzás követ­keztében hal meg? A társaság legyint és egyikük vá­laszol:- Ez ránk nem vonatkozik.- Miért?- Mert mi szlovákok vagyunk. ALTATÓ- Nos, hogy volt? - kérdi a meccsről hazatérő öklözót a fele­sége.- Ragyogó! Már a harmadik me­netben elaltattam a pasast!- Nagyszerű! Menj be a szobába, és próbáld meg a gyerekkel is! LÁTVÁNYOSSÁG- Jól nézze meg azt az embert- mondja a helybeli egy turistának.- Valamikor a Cápák Rémének hív­tuk: puszta kézzel ment ellenük!- És most hogy hívják?- Egykezűnek. CSERE két- Nézze kisasszony, ennyi pénzért már húsz liter benzint veszek! Kiss István rajza- Az első férjem festő volt; évig ültem neki modellt.- És a második?- Pénztáros volt. Ő miattam ült két évig... TERMÉSZETES „Magának rág mind aki rág“. Ilyen a piacgazdaság. sz. b. 10 1991. Vili. 1Q UBsarmp

Next

/
Oldalképek
Tartalom