Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-08 / 6. szám

Popély Gyula A Szlovákia Teljhatalmú Minisz­térium miniszteri tanácsa 1918. de­cember 30-án hivatalos döntést ho­zott a birtokában levő területeken történő rendkívüli népszámlálásról. Srobárék döntésének az volt a fő indítéka, hogy a rövidesen összeülő párizsi békekonferencián a cseh­szlovák békedelegáció már új, cseh­szlovák szempontból kedvezőbb nemzetiségi statisztikára hivatkoz- hassék. A prágai kormány nem ellenezte a kezdetben Zsolnán, majd Po­zsonyban székelő Srobár-féle mi­nisztérium döntését a szlovákiai rendkívüli népszámlálásról. (Eleinte valóban „népszámlálás“ volt a hiva­talosan elfogadott és használatos kifejezés, később azonban ezt fel­váltotta a szerényebben hangzó „népösszeírás“.) így aztán 1919 ja­nuárjában megkezdődhettek a szük­séges előkészületi munkálatok. A Szlovákiai Teljhatalmú Miniszté­rium lázas sietséggel dolgozta ki a rendkívüli népszámlálás alapelve­it, technikai lebonyolításának részle­teit, az összeírási nyomtatványok, a hivatalos utasítások szövegét stb. Az előkészületi munkálatok, majd az egész akció lebonyolítása, valamint az adatfeldolgozás a Srobár-féle mi­nisztérium hatáskörébe tartoztak. A kormány már 1919 januárjában létrehozta az Állami Statisztikai Hi­vatalt, annak azonban a Srobárék által kezdeményezett akció meg­szervezésében, lebonyolításában és az adatok feldolgozásában még semmilyen szerepe nem volt. Az ideiglenes népszámlálás vagy ahogy később emlegették: népösz- szeírás szervezői egyáltalán nem titkolták, hogy annak elsődleges kül­detése a nemzetiségi állapotok új felmérése, mivel feltételezték, hogy eredményei a párizsi békekonferen­cián az 1910. évi népszámlálás hi­vatalos nemzetiségi adatainál hasz­nálhatóbbak lesznek. A népössze­írás domináló momentuma tehát a birtokba vett felvidéki területek nemzetiségi feltérképezése volt. Ez­zel kapcsolatban azonban az előké­szítés időszakában szinte termé­szetszerűleg merült fel a kérdés: a számlálóbiztosok a nemzetiséget vagy az anyanyelvet kérdezzék-e az állampolgároktól? A Szlovákiai Telj­hatalmú Minisztérium - Jozef Mráz­nak, az előkészületi munkálatok fő irányítójának tanácsára - a nemzeti­ség közvetlen felvételezése mellett foglalt állást. Az összeírás szervezői abban azonban már nem tudtak közös ne­vezőre jutni, hogy a zsidókat külön nemzetiségnek vegyék-e. Úgy dön­töttek hát, hogy a népösszeírással kapcsolatos nyomtatványok és a hi­vatalos utasítások szövegében se­hol se történjék említés külön zsidó nemzetiségről, tehát ne hívják fel a zsidó lakosság figyelmét az önálló zsidó nemzetiséggé való tömörülés lehetőségére, azt azonban tiltani sem kell. Ha valaki ragaszkodik hoz­zá, jelentkezhet zsidó nemzetiségű­nek, ugyanakkor más nemzetiségű­nek is beírathatja magát. Szlovákia teljhatalmú miniszteré­nek, Vavro Srobárnak 1919. február 20-án kibocsátott miniszteri rendele­té intézkedett hivatalosan a népösz- szeírás megtartásáról és szabályoz­ta gyakorlati lebonyolítását. E mi­niszteri rendelet 1. paragrafusa sze­rint a „népszámlálást“, azaz nép­összeírást Magyarországnak mind­azon részein végre kell hajtani, amelyek a népszámlálás napján a csehszlovák állam birtokában van­nak. A rendelet 2. paragrafusa a népösszeírás eszmei időpontját 1919. március 23-ának éjféljében határozta meg. A 4. paragrafus sze­rint az adatfelvételezés március 24- én kezdődött és április 2-ig tartott. A 15. paragrafus a számlálóbiztosok legfontosabb feladatául azt tűzte ki, hogy a lakosság nemzetiségi meg­oszlását a valóságnak megfelelően állapítsák meg. Ugyanez a paragra­fus azt is kimondta, hogy a számlá­lóbiztosoknak munkájuk végzése közben szükség esetén karhatalmi segédlet is rendelkezésükre áll. A népösszeírásról szóló, 1919. február 20-án kelt miniszteri rende­lettel párhuzamosan Srobár minisz­Az előzetes tervek szerint rövidesen megjelenik a pozso­nyi Madách Könyv- és Lapkiadó, valamint a budapesti Re­gio Kiadó közös kiadásában Popély Gyula Népfogyatkozás (A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében) című munkája, amely minden bizonnyal felkelti majd mind a szakemberek, mind a szélesebb olvasói tábor figyelmét és érdeklődését. A tanulmány behatóan és részletekbe menően foglalkozik a két világháború közötti csehszlovákiai népszám­lálások problémáival, azok előkészítésével, lebonyolításával, eredményeivel és tanulságaival, valamint vázlatosan ismerteti az 1945-től napjainkig terjedő időszak demográfiai fejlemé­nyeit. A rövidesen országunkban is újra sorra kerülő nép- számlálásra való tekintettel közlünk néhány részletet Popély Gyula könyvéből. tér Szlovákia megyefőnökéhez, azaz zsupánjához s körrendelettel fordult, melyben toobek között fel­szólította őket az összeírást végző biztosok kiválogatására és névjegy­zékének összeállítására az egyes megyékben, „összeírási biztosokká csakis teljesen megbízható és bizal­mat érdemlő szláv nemzetiségű egyének nevezhetőek ki...“ - utasí­totta Srobár miniszter a megyefőnö­köket, és figyelmeztette őket a lebo­nyolítandó népösszeírás nemzetisé­gi vonatkozásainak hangsúlyozott fontosságára. A Szlovákiai Teljhatalmú Minisz­térium az összeírást végző biztosok számára gyakorlati útmutatót adott ki, amely 50 paragrafusba sűrítve foglalta össze a szükséges tudniva­lókat a számlálás általános elveiről, a kibocsátott összeírási ívek egyes rovatainak kitöltéséről, illetve az adatok összegezéséről és statiszti­kai feldolgozásáról. Az útmutató (Podrobné poucenie pre popisujú- cich povereníkov) 31. paragrafusa tartalmazta a nemzetiség felvételé­vel kapcsolatos alapelveket és gya­korlati utasításokat. E paragrafus a nemzetiség fogalmát nyakatekert, fölöttébb zavaros mondattal (a szö­veg hű magyar fordítása szinte meg­oldhatatlan) a következőképpen szabályozta: „Nemzetiség. Nemze­tiség alatt a felnőtt (14 évesnél idő­sebb) és szellemileg egészséges személyeknél az egyén nemzeti-po­litikai meggyőződése értendő, amely egy bizonyos nemzeti közösséghez vagy nemzethez való faji hovatarto- zandóságon alapszik.“ [Národnosí. Národnost'ou rozumie sa u osőb dospelych (starsich 14 rokov) a du- sevne zdravych, národno-politické presvedcenie jednotlivcov podl'a kmenovej prísluánosti k urcitému národnému celku alebo národu.j A nemzetiség felvételének módoza­tairól és körülményeiről a szóban forgó paragrafus még leszögezte: „Mindenkinek csakis egy nemzeti­sége lehet. Ennek meghatározása­kor egyedül a megszámlált személy akaratmegnyilvánulása a döntő, s annak adatát feltétlenül hitelesnek kell tekinteni, feltéve persze, ha nem bizonyosodik be, hogy ezt a beval­lást más személy által - legyén az bárki - kényszerítve tette. A kény­szer gyanúja itt főleg akkor feltéte­lezhető, ha valaki olyan nemzetisé­gűnek vallja magát, amelynek nyel­vét egyáltalán nem beszéli; az ilyen esetek tüzetesen kivizsgálódnak és megvizsgálandó a megszámlált sze­mély teljes döntési szabadsága.“ (Národnosf möze byt' len jedna. Pri tóm rozhodujúcou je jedine vlastná vőía popísaného a jeho údaj treba povazovaf bezpodmienecne za správny, leda ze by sa dokázalo, ze bol ucineny len na nátlak inych, uz kohokolvek. Podozrenie nátlaku |e tu zvláéf tenkrát pravdepodobné, ak sa prihlasuje niekto k národnosti, ktorej reő vöbec nezná, a treba prí- pady tieto presne vysetrif a presved­öif sa o naprosto vor nőm rozhodnutí popísaného.) Az idézett gyakorlati útmutató 31. paragrafusa a továb­biakban a 14 évesnél fiatalabb sze­mélyek nemzetiségének felvételéről intézkedett. Kimondta, hogy ezek nemzetisége szüleik nemzetiségét követi, arról azonban már nem szólt, hogyan állapítandó meg az eltérő nemzetiségű szülőktől szár­mazó gyermekek nemzetiségi hova­tartozása. Az összeírási ívek 15-19. rovat­soraiba volt bejegyzendő a meg­számláltak nemzetiségi bevallása. A szlovák, illetve cseh nemzetiség bejegyzésére a 15. számú rovat szolgált, a rutén nemzetiséget a 16., a magyart a 17., a németet a 18. rovatba kellett bejegyezni; a 19. szá­mú rovat az „egyéb“ nemzetiség közös gyűjtő rovatául szolgált, ebbe kellett beírni minden más, tehát a „csehszlovák“, rutén, a magyar és német nemzetiségtől eltérő adatot. A „Podrobné poucenie...“ példa­ként az „egyéb“ kategória nemzeti­ségeire a „lengyel, román, szerb, horvát, szlovén, orosz, francia, an­gol, olasz, cigány stb." nemzetisé­geket tüntette fel. Az összeírási íven tehát közös rovatba kellett besorolni a szlovákokat és cseheket, majd külön-külön rovatba a ruténokat, magyarokat és németeket, végül is­mét csak külön rovatba a többi nem­zetiséget. Megemlítendő, hogy a példaként megemlített tíz „egyéb“ nemzetiség között a zsidókra nem történt külön utalás, ettől függetlenül azonban bátran vallhatták magukat külön zsidó nemzetiségűeknek. Srobár miniszteri rendelettel - amint azt már említettük - 1919. március 23-a éjféljében határozta meg a népösszeírás eszmei idő­pontját, ennek a határidőnek a be­tartása azonban lehetetlennek bizo­nyult. 1919 márciusában még javá­ban folytak az előkészületi munkála­tok - miközben nem volt elegendő „megbízható“ számlálóbiztos, a nyomda késésben volt az össze­írási nyomtatványok előállításával stb. Az összeírás határidejét már ezért is feltétlenül módosítani kellett volna. Az időközben Budapesten bekövetkezett újabb politikai fordu­lat, a Magyarországi Tanácsköztár­saság kikiáltása, valamint az ellene foganatosított csehszlovák katonai intézkedések, majd a rövidesen ki­robbanó intervenciós hadjárat egye­lőre levették a napirendről a szlová­kiai rendkívüli népszámlálás, azaz népösszeírás kérdését. A tervezett akció csak néhány hónap elmúltá­val, 1919 augusztusában válhatott ismét időszerűvé. A Srobár-féle mi­nisztérium ekkor új határidőt tűzött ki, s az összeírás eszmei időpontját 1919. augusztus 20-án éjféljében határozta meg. Az összeírási mun­kálatokat 1919. augusztus 21-e és 31-e között, tehát tíz nap alatt kellett lebonyolítani. Az 1919 augusztusá­ban megtartott népösszeírás telje­sen váratlanul és készületlenül érte Szlovákia lakosságát. Egyes helye­ken az összeírást úgy értelmezték, hogy az egyben népszavazást is jelent bizonyos területek hovatarto­zásának eldöntése érdekében. Más helyeken viszont olyan híresztelé­sek kaptak szárnyra, hogy az össze­írást a nem államalkotó, tehát nem „csehszlovák" nemzetiségű népes­ség nyilvántartásba vétele és maj­dani kitoloncolása érdekében ren­delték el. Az 1919 augusztusában megtar­tott népösszeírás idején Szlovákiát, s az akkorra már szintén csehszlo­vák fennhatóságú Kárpátalját elvá­lasztó tartományhatárok helyenként eltértek a később végérvényesen megállapított határvonaltól, illetve 1919 augusztusában még néhány, a későbbiek folyamán Kárpátaljához tartozó helység is Szlovákia részé­nek számított, így a népösszeírást azokban is végrehajtották, adataik pedig benne foglaltattak az össze­írás eredményeit 1920-ban közzé­tevő statisztikai kiadványban. A későbbi retrospektív kimutatá­sok azonban már Szlovákia végle­gesített területét vették alapul az 1919. évi népösszeírás statisztikájá­nak ismertetésekor, ezért az 1920- ban közzétett adatok némi korrek­cióra szorultak. Az utólagosan véglegesített hi­vatalos adatok szerint Szlovákia lakossága 1919 augusztusában 2 923 214 fő volt. Ebből 1 954 446 fő (66,86 százalék) vallotta magát szlovák és cseh nemzetiségűnek (a statisztikai kimutatás közös rovat­ban „csehszlovák" nemzetiségűek- ként tüntette fel őket, 689 565 (23,59 százalék) volt a magyar, 143 466 (4,91 százalék) a német, 81 332 (2,78 százalék) a rutén és 54 405 (1,86 százalék) az egyéb nemzeti­ségűek száma és százalékaránya. A magyarság abszolút száma és százalékaránya Szlovákiában az 1919. évi népösszeírás statisztikai adatai szerint máris erősen vissza­vonulóban volt. A magyarság mellett azonban a német és a rutén nemzeti kisebbség száma és aránya is csök­kenést mutatott. Növekedés csupán az államalkotó „csehszlovák“ elem körében volt tapasztalható. A? 1910. évi népszámlálás 1 694 268 (57,89 százalék) szlovák és cseh lakosa helyett az 1919. évi összeírás már 1 954 446 (66,86 százalék) „cseh­szlovákot“ mutatott ki Szlovákiában. Amíg tehát a magyarság statisztikai vesztesége 206 706 fő volt - a né­meteké 53 492, a ruténoké 15 719 fő -, addig a „csehszlovák" elem rohamos térhódítása ezen a terüle­ten minden várakozást felülmúlt; nyeresége az 1910. évi állapotokhoz viszonyítva 260 178 fő volt. Az 1919. augusztusi rendkívüli népösszeírás eredményeivel azon­ban a csehszlovák államhatalom - főleg a Srobár vezette Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium - még így sem volt teljes mértékben elégedett. Erre Srobár miniszternek egy 1919. november 15-én Kassán elmondott beszédéből is következtethetünk. Srobár ugyan elismeréssel állapítot­ta meg, hogy Szlovákiában a szlo­vák elem határozottan abszolút többséget élvez, s így elvitathatat­lan, hogy „Szlovákia mindenekelőtt a szlovák nemzeté", mindazonáltal sajnálattal állapította meg, hogy a szlovák etnikumú területeken „még mindig" 122 441 magyart ta­láltak az összeírok. A miniszter re­ménykedve kijelentette, hogy ezek a szórványmagyarok idővel minden bizonnyal kiválnak majd a magyar­ságból, s ezáltal leírhatók lesznek a csehszlovákiai magyar nemzeti ki­sebbség összlétszámából. Feltéte­lezhető és várható volt tehát, hogy a legközelebbi rendes népszámlálás lebonyolításakor nagy nyomás ne­hezedik majd a szlovák etnikai terü­let szórványmagyarságára, valamint a magyar-szlovák nyelvhatár pe­remmagyarjaira. (folytatjuk) Csallóközi arcképek Wmmwx&mmmL,- H Méry Gábor felvétele A csehszlovákiai magyarság a két világháború közötti népszámlálás tükrében M

Next

/
Oldalképek
Tartalom