Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 4. szám
V 9 Vasárnap délelőtt Gálffi Lászlóval gényes, fáradhatatlan, nagy belső erőket mozgató színész, akinek nincsenek ilyen-olyan trükkjei, fortélyai, ismerős megoldásai. Csak az őszinteségével, az érzékenységével, a leikével tud jól játszani. IV. Henrik, II. Ludwig és II. Richard után most ismét egy királyt formál meg: IV. Edwardot a Vígszínház színpadán. Filmszerepet legutóbb Jancsó Miklós Isten hátrafelé megy című alkotásában kapott. Pályája első szakaszában sérülékeny, labilis idegrendszerű kamaszokat és égő szemű ifjú zseniket játszott, majd a nagy uralkodók jöttek és a szokatlan, merész vállalkozások. Beckett vénséges Krapp ja Az utolsó tekercsben, Ibsen reményét vesztett Rank doktora és Hans Christian Andersen, Enquist „földigilisztája“.-Most úgy érzem, mindent elölről kell kezdenem - mondja kacagva lejárt a személyim, a jogosítványom, a forgalmi engedélyem... apró jelek, amelyek megint arra figyelmeztetnek: semmi sem végérvényes. Rimbaud írja az Indulásban, hogy »Eleget láttam... eleget szereztem... eleget tapasztaltam.« Most én is új érzések, új zajok felé tartok.“ 9 Mit látott, mit tapasztalt mostanában maga körül? — Rosszat. Minden téren csak rosszat. Ez persze nem úgy ér engem, hogy akkor lehúzom a rolót és „öngyilkolok“ ... nem! Csak rettentően bosszús vagyok, mert ilyen légkörben, mint a mostani, képtelenség alkotó munkát végezni. Szeretnék, de nem tudok. A zeneszerző sem akkor komponál, amikor össze akar dőlni a ház, és a színésznek is nyu- godtabb körülményekre van szüksége, elvégre a leikével dolgozik. Szóval dühít a helyzet, közben tudom, ebből is hasznot húzhatna a színház, hiszen kipróbálhatnánk végre valami újat, valami mást, csakhogy a színház most annyira le van maradva, hogy az borzasztó. Nem véletlen, hogy az emberek inkább moziba mennek, ott még válogathatnak a műfajok között. A színház, ahelyett, hogy a hangulat fölé kerekedne, alá akar menni és ez egyszerűen felfoghatatlan számomra. Nincs egy író, egy rendező, aki kezdeményezne. Senki sem mer, pedig most kellene merni, mert nincs mit veszteni. Kísérletezni kellene, egészen újfajta előadásokat létrehozni, ehelyett mit látok? Mindenki kabarézik, sikert haj- hász és azon töpreng, mivel tudna több pénzt szerezni. Jó, nekem sem a királydrámák hiányoznak, hanem a legfrissebb irányzatok, én most bármit kipróbálnék, akár egy üres szobába is beülnék és ott játszanék. Csak hát nagyon kevés dolog ösztönöz és még kevesebb visz előre. Én nem tudok dolgozni, ha minden ellenem szól. Megszületik bennem a gondolat, megindul az érzelem, ihletem is van, erre kész, vége, mindig mással kell foglalkozni. Az lenne a legjobb, ha elmennék valahova és ott hoznám működésbe magam, de a színészet ilyen, itt kell maradnom. • Ez tehát az egyetlen megoldás? Ülni a szobában és kivárni, hogy mi lesz? — Igen, itthon ülök és megpróbálom a lehető leghasznosabban eltölteni az időt. A régi szerepeimet mind leadtam már... ez is olyan furcsa! Amikor minden jól ment, rettentő sokat játszottam, talán kevesebb is elég lett volna, most pedig, amikor szükségem lenne egy-két olyan darabra, amely lelkileg és szakmailag is fenntartana, szinte semmi sincs. Egyetlenegy szerepem van a Vígben és az is csak néhány perces, ami pedig lett volna, az Utazás az éjszakába, elmarad. 9 Zsoll Béla Erzsébetvárosának tolókocsiban is küzdóképes drogériatulajdonosa, akit a Játékszínben játszik, nem igazi öröm?- Nekem az csak egy etűd és én nem erre vagyok beállítva, hanem sokkal nagyobb és nehezebb feladatokra. Ilyen szerepeket, ha jól meggondolom, egy évadban hatot kellene csinálnom, s talán még az is kevés lenne. Rengeteg bennem a fölös energia és egyre több lesz sajnos, mert lehetőségek híján nincs hol levezetnem. ♦ öt évvel ezelőtt ugye, meg sem fordult a fejében, hogy így alakul majd az élete.- Engem a vészhelyzetek mindig előbbre lendítettek, tehát nem foglalkoztam velük, ezért aztán eszembe sem jutott azon töprengeni, hogy mi lesz, ha változik a helyzet. Az életben mindig adódik valami váratlan megoldás... önálló esttel például bármikor nekivághatok az országnak, csak hát amikor túl sokat kell mellékesen csinálni, azt már nem tartom jónak. Mint ahogy annak sem örülök, hogy megint nekem kell kitalálnom valamit - magamnak. Persze lehet, hogy a közönség ezt élvezi, én •már utálom. Ez a színházam dolga lenne, de a színházak manapság másra figyelnek, nem a színészekre. ♦ Most, amikor anyagi támogatás híján veszélyben a magyar kultúra teljes intézményrendszere, talán nem is csodálkozhatunk ezen.- A filmgyártás haldoklik, az tény, bár folynak még ott is ilyenolyan kísérletezések, a tévében talán hamarabb találnak majd kiskapukat. Nehéz, átmeneti időszak a mostani, a pazarlásoknak vége, üres a kassza, egyelőre nincs mihez nyúlni. A színházban egyszerűbb a helyzet. A színész kimegy a színpadra, leül egy székre és kezdődhet a játék. Ám a színész „közvetítő“ és ha nincs mit közvetítenie, akkor bosszankodik. ♦ S miközben várakozik, önmagára is jobban figyel.- Ez alkati kérdés. Én amúgy is sokat foglalkozom magammal. > Netán az a típus, aki örökösen önmarcangol?- Nem, nem szokásom az önmar- cangolás. Van egy pont, ameddig nagyon ritkán megyek le. Nem a kényelem és nem is a félelem tart vissza, hanem a tudat, hogy nagy sebeket találok ott lent, olyan sebeket, amelyek irtózatosan tudnak fájni. így van ez. Amikor önmagával foglalkozik az ember, csak a rossz jön elő, a jó nem, pedig arról is tudnunk kell. Én úgy hiszem, sok jót kaptam eddig, de sokat el is szalasztottam, mert rengeteget dolgoztam. Az sem volt egészséges állapot. Próbák, előadások, forgatások, sokszor még éjszaka is a felvevőgép előtt álltam. Az angolokkal készített Wagrfer-sorozat után az olaszok ajánlottak fel egy parádés szerepet, aztán lett volna még valami, de le kellett mondanom erről is, arról is. ♦ Miért?- Egyszerűen azért, mert nem tudtak egyeztetni a színházzal. A lehetőség, az ajánlat pedig olyan, mint a szerelem. Ha nem tudja megragadni az ember, akkor egy idő után elmegy és nagyon ritkán jön vissza. 9 Olyasmit egyszer sem érzett a Wagner után, hogy visszahuppant oda, ahonnan elindult?- Elvileg mindenki huppan. Mutasson nekem két színészt, aki most fent van. Senki sincs fent. Még az sem, aki sokat játszik, szakmailag ai sincs a csúcson. Odaképzelheti magát, de akkor sincs ott. Rólam, ha egy évben csak egy filmben szerepelek és egy jó darabban veszek részt, azt beszélik, hogy sehol nem vagyok. Ezen is csak nevetni tudok. 9 Akkor hol van most?- Egészen jó helyen, csak éppen csend van körülöttem, mert megfelelő munkára várok, ami kimozdítana. 9 Mit ért az alatt, hogy megfelelő?- Hát ez az, ezt kell majd kitalálnom. Ha nem jön semmi, megcsinálom a Jób könyvét, és szó van már egy érdekes vidéki vendégszereplésről is. A Jób könyve régóta foglalkoztat már, de úgy érzem, most jött el az ideje, hogy színpadra állítsuk. Most, amikor egyre többen vannak azok, akik rendesen, tisztességesen végezték a dolgukat és a megérdemelt jó helyett csak rosszat kapnak. Ez ellen lázadni kell, tiltakozni, ebbe nem szabad belenyugodni. 9 Évekkel ezelőtt más terve is volt. Pasolini írásaiból akart önálló estet rendezni.- Azóta rájöttem, vámom kell még ezzel. Egyrészt azért, mert idősebbnek, jó tíz évvel öregebbnek kell lennem ahhoz, hogy hitelesen tolmácsolhassam őt, másrészt pedig a közönség sem tudná még elfogadni, megérteni őt. 9 Önmagát érettebbnek találja-e, mint mondjuk hat-nyolc évvel ezelőtt?- Változom, de nagyon keveset. Egyszer úgy érzem, koravén vagyok, máskor meg gyerekesnek tartom magam, ami természetesen nem a viselkedésemben nyilvánul meg, hanem a dolgokhoz való hozzáállásomban. Sokszor akkora naivitás bukik ki belőlem, de akkora, hogy azon nekem is nevetnem kell. Túlságosan őszinte vagyok, mindenhez máshogy viszonyulok, mint egy korombeli férfi. > Ez persze nem biztos, hogy ott legbelül kamaszkort jelent.- De, de, olyasmit, mert egy harmincnyolc éves ember ne legyen ennyire becsapható, ennyire lelkes, irányítsa inkább az életét, erős és határozott legyen, megfontoltabb. Az arcommal is gondjaim vannak. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele, mert nem azt tükrözi, amit tükröznie kellene. Ha játszom, megváltozik, akkor kiül rá valami, akkor jobb lesz az érzelmektől, különben sem ilyen, sem olyan. Már nem fiatal, és még nem érett. ♦ II. Richárd palástját és jogarát, látom, megtartotta magának, de ott legbelül gazdagodik-e, amikor ilyen hősöket játszik?- Nyer is, veszít is az ember, miközben szerepből szerepbe megy. Olyan ez, akár a libikóka, csak okosnak és bizonyos fokig ösztönösnek kell lenni. A figurákkal amelyeket eljátszottam, egyébként úgy vagyok, akár a kapcsolataimmal. Ha véget is értek, nyomot hagytak bennem. A palást sem azért van itt, hogy könnyes szemmel mehessek el mellette, nem. Ránézek és tudom, jó volt benne játszani, jó volt, hogy sokszor magamra vehettem, ugyanakkor az sem mellékes, hogy időben tettem le, amikor a szerepet már kiéltem magamból. Ilyen szempontból nagyon furcsa természetem van, nekem mindig más kell, engem mindig az új vonz, az ismeretlen. Amit leadtam, az nem érdekel többé, az már a múlté, a ma és a holnap sokkal fontosabb számomra. Lehet, hogy ez a nagy rend, ami most körülvesz, egyszer csak értékké változik át, majd meglátjuk. Még bírom türelemmel, még tudok várni, csak arra kell vigyáznom, nehogy legyőzzön a depresszió. 9 Gyakran megtörténik?- Szerencsére nem, mert nem hagyom magam. Amilyen gyorsan csak tudok, már jövök is fel levegőért, aztán dühöngök egy nagyot és kész, vége, újra jól érzem magam. Rengeteg tárgy van itt körülöttem, ami kiragad a rossz hangulatból. Egyszer egy könyv, máskor egy kép, megint máskor egy film az, ami megmelengeti a szívemet. Ettől függetlenül azért kedvem lenne néha kiüríteni a lakást és üres kockában, csupasz falak közt élni, mert akkor még mélyebbre áshat magában az ember. • S akkor mire törekszik? Arra hogy a legjobb legyen?- Dehogyis akarok én a legjobb lenni! Nekem az a célom, hogy más legyek, hogy egy alakításomra azt mondják: érdekes. Ilyen vonatkozásban a szerepeimben is a negyvenéves ember problémáit szeretném megmutatni. Azt, hogy hol rontottunk, miben tévedtünk, mibe kell beletörődnünk és mibe nem. ♦ ön hol rontott? Rontott egyáltalán?- Naná! Rengeteget. Olyan szerepeket is elvállaltam, amelyeket azonnal vissza kellett volna adnom. Ezért mondtam az előbb, hogy naiv vagyok. Mindig, mindent elhiszek, amit belém látnak. 9 Akkor hát milyen a profi színész? Mindent el tud játszani, vagy csak erősen meghatározott szerepkörben mozog?- Nehéz erre egyértelmű választ adni. Én úgy érzem, csak azokat a szerepeket tudom megcsinálni, amelyekhez közöm van. Ezek szerint én nem vagyok profi. Azokban a szerepekben ugyanis, amelyek távol állnak tőlem, még a középutat sem tudom elérni. Adni én csak azokban a darabokban tudok, amelyekben rátaláltam, ráéreztem valamire. A profi színész abban is különbözik a többitől, hogy nem tud igazán lelkesedni, 'én meg örömszínész vagyok, aki a kellékektől kezdve a világításig mindent a kezében tart. Én, ha azt látom este a kollégámon, hogy rosszkedvű, akkor addig pumpálom a lelkét, amíg hangulatba nem hozom. ♦ Es mégis azt állítja: nem akar a legjobb lenni.- Nem. Csak érdekes. Zeffirelli megcsinálta Mel Gibsonnal a Hamletet. Örületes dolgok vannak a filmben, a dán királyfi lekever egy-két pofont a mamának, dühében szétrugdalja az égő gyertyákat... igen, ezt ma így kell megrendezni, mert ilyen az élet és Zeffirelli pontosan, jó érzékkel oldott meg minden jelenetet. Olyan nyelven, olyan gesztusokkal szól a fiatalokhoz, hogy megfogja őket. így akarok én érdekes lenni. Problémákat megoldani úgysem tudok, a világot nem változtathatom meg, a művészet nem is képes erre, az csak felkészít a jóra, a szépre, meglök, hogy tovább tudj menni és új utakat mutat. 9 Félelmei vannak-e?- Az időtől félek, az évek múlásától. Szörnyen idegesít, ha azzal jön valaki, hogy ráérsz, ne siess, fiatal vagy még. Lehet, hogy van még negyven évem, de az is lehet, hogy nincs, mindenesetre van egyfajta túlélési attitűd bennem. Megpróbálok elraktározni magamban mindent, a jót is, a rosszat is, hogy ha kell, ha eljön az ideje, ezt is, azt is hasznosítani tudjam. Manapság az a borzasztó és ez dühít a legjobban, hogy nem lehet tervezni. És senki sem tervez... nincs jövőképük az embereknek, mindenki csak most, azonnal, rövid távon akar valamit, a művészet pedig hosszú távú dolog. És ezt akarják elvenni tőlem, ettől akarnak megfosztani, s ez az, ami félelemmel tölt el. Hogy nem tudom megvalósítani mindazt, amit elterveztem. Át kell vészelnem valahogy ezt az időszakot, nehogy a cél előtt fáradjak ki. Most még nincs baj, tele vagyok energiával, ha „bekapcsolnának“, bevilágítanám egész Budapestet, de nem kell a fény, nekünk most sajnos, elég a félhomály is. ♦ Ha külföldön próbálkozna...- Most, amikor itthon baj van, most menjek el külföldre? Mehetnék, mert lenne hol jelentkeznem, és ha eleinte nehéz is lenne, el tudnék azért indulni kint is. De most, amikor itt kell kitalálni valamit? Nem. Nekem maradnom kell, érzem, hogy maradnom kell. Szabó G. László ■ * 14 1991. I. 25. Méry Gábor felvétele
