Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-06-14 / 24. szám

i/asárnap * A VASÁRNAP NAGYMAMÁKNAK ÉS NAGYAPÁKNAK Megkérdeztük Mióta megszülettem, az élet egyre újabb problémák elé állít, egyre vál­tozatosabb kérdésekre kíván tőlem feleletet. Sajnos, az újságírók érdek­lődési köre, mióta a harmadik ifjúsá­gom felé közeledek (vagy már túl is haladtam rajta?) nem ilyen változa­tos. Őket főleg az érdekli, hogy mely recept alapján sikerült előrehaladott koromig megőriznem - aránylag - ép szellememet. Miként birkózom a nyugdíjas állapottal, amely állító­lag öl, butít és beteggé tesz. Udvaria­san felszólítottak már arra is, hogy valljam be a koromat, amit én meg is tettem, de halálosan megsértődtem, ha elhitték. Most itt arra a kérdésre kell választ adnom, hogy társtalanul, magányosan mivel töltöm el napjai­mat. Bár - bevallom — a kérdést nem értem pontosan. Arról kell nyilat­koznom, hogy általában a korosodó nők mivel töltik az idejüket, vagy a megtisztelő figyelem csupán az én személyemre vonatkozik? Mert ha azokról a matrónákról kell beszél­nem, akikre unokákat bíznak, nyug­díjasotthonokban gyermekeik láto­gatását várják (olykor hiába), akik kártyapartikban lelik örömüket, sé­tatéren galambokat etetgetnek, a templomban az Istenükhöz imád­koznak ... Nos, akkor a kérdés szá­momra tárgytalan. Ám ha a magán­életemről kell vallanom, arról be­szélhetek. Ritkán vagyok egyedül, de amikor egyedül vagyok, akkor sem érzem magam magányosnak, mert elszórakoztatnak az emlékeim, gondolataim... Aztán meg léteznek újságok, könyvek, televízió, rádió, és sok jól informált barátnő, akik késedelem nélkül igyekeznek közöl­ni, melyik ismerősünket temették el az előző napon, s melyiket fogják operálni másnap. Kit sértett vérig a fia felesége és kinek neveletlen az unokája. Holott engem kielégítene, ha csupán a világ problémáival vias­kodhatnék. Ezért osztozom Ka­rinthy Ferenc aggályaiban, aki azt írta valahol: gondot okoz neki, mi lesz a világból, ha az emberiségnek lassacskán elapad a humorérzéke. Nos hát ez aggaszt engem is, és éppen ezért, ha sehol nem történik valamilyen világraszóló, történelem­formáló esemény, én a tévé neveze­tű csodagépen csak krimiket nézek, Derricket meg Colombót, mert tu­dom, hogy ők minden bűntény után felveszik a honoráriumot (nem is keveset), és gyilkos meg áldozat együtt ül le a fölvétel után sörözni. Ezért a televíziómat este hétig be sem kapcsolom. Kímélem a jobb sze­memet, amelybe másfél évvel eze­lőtt helyeztek be egy orosz műlen­csét. Csak a bal szememet reszkíro­zom, ahova pár héttel ezelőtt ameri­kai lencsét helyeztek. Ezen valahogy derűsebbnek látom a világot. De leginkább abban lelem örömöm, ha mind a két szemem becsukom. Ak­kor azt látom, amit akarok, és még attól sem kell tartanom, hogy a két­féle lencse valamiféle hidegháborút idéz elő a fejemben. Ért engem a kedves olvasó? A humorérzék az egyedüli mód, hogy az öregedést úgy-ahogy el lehessen viselni. Bár hát, érzésem szerint, nem hogy ma­gányos nem vagyok, de nem vagyok öreg sem, csupán a születési bizo­nyítványomba iktatták be kicsit ré­gen az adataimat. • Milyen a napirendje, az ét­rendje?- Álmatlan éjszakáim után reggel úgy nyolc óra felé kissé neurotikusán ébredek, és már félálomban azon tűnődöm, mivel fogom kitölteni az előttem álló hosszú, üres napot. Le­hetőleg hasznosan. Mielőtt ezt el­döntöttem volna, kikászálódom az ágyamból, rendbe teszem magamat és a lakásomat, majd felhívom vala­melyik barátnőmet, hogy emberi hangot halljak. Olykor a saját han­gom is kielégítene, ha hívott partne­rem szóhoz engedne jutni. Tizenegy Dávid Teréz írónőt: órakor reggelizem (tejeskávét ka­láccsal, vaj nélkül), beveszek néhány pirulát (meggyőződésem ellenére, csak úgy, szokásból). Egy óráig elol­vasom a napilapokat, közben várom a postást, hátha olyat kézbesít, amit alá kell írnom. Ha nem hoz semmit, akkor boldog vagyok, mert mentesü­lök a válaszadás kényszerűségétől. Ezután nélkülözhetetlen élelmisze­rek bevásárlására indulok, vagyis körülsétálom a háztömböt, ahol la­kom. Hosszabb utakra a szemem miatt csakis derűs időben vállalko­zom. Nem sportolok. (Elég sporttel­jesítmény volt számonya maga az élet.). Nem tartok fogyókúrát, nem járok „mítingekre“, színházba is egyre ritkábban, mert ódzkodom a sötét utcáktól. Bevásárló körutam után, úgy két óra tájban ebédelek, azután lepihennék egy fél órára, de pem tehetem, mert már csenget egy látogató. Némelyik hívatlanul jön. Van olyan vendégem, akiiek örülök, de olyan is, aki a távozásával szerez nagyobb örömet. Hét órakor a tévé előtt elfogyasztom a vacsorámat (va­lami hideget), miközben a konyhá­ban fő (esetleg - a tévéműsortól függően - odaég) a másnapi ebédem. Vacsora után kb. éjfélig figyelem a képernyőn lejátszódó eseménye­két. Éjfélkor lefekszem, olvasok, amíg a szemem ki nem fárad. Akkor eloltom a villanyt, bekapcsolom a tranzisztort, s duruzsoló hangja mellett olykor hajnalig mélázgatok. Altatót nem szedek, mert attól más­nap délelőtt vagyok álmos, de még megiszom egy pohár joghurtot, az­tán (ha szerencsémre - unalmas a rá­dióműsor) elalszom, s csak párszor rezzenek fel egy-egy téves telefonhí­vásra. Tehát soha sem unatkozom. Nem iszom alkoholt, nem cigarettázom, mégse vagyok magányos. Akkor sem, amikor egyedül vagyok. Tele vagyok mindig gondolattal, monda­nivalóval, és akár Rostand Cyranója, olykor magamat is kigúnyolom, bár eme humoromat méltán cinizmus­nak is nevezhetik. Ilyen egyszerű tehát az egész, de hogy tanulságos is, azt Arany János egyik kedves versével bizonyítom: „Szép a független nyugalom: / Meg­érleli egy-egy dalom. / Nem mintha volnék beteg, / De nyugtat az, hogy - lehetek...“ Kis történet a villamoson A 12-es villamoson most is sokan utaznak, mint mindig. Reggel nyolc után nincs már ugyan csúcsforgalom, de azért így is éppen elegen vagyunk. Ezt az időszakot szeretik a legjobban az ellenőrök. Hajnalban, a csúcsforgalomban még egyszer sem találkoztam velük. Valószínűleg azért kerülik el ilyenkor inkább tapintatosan a tömeget, hogy ne kelljen végighallgatniuk az utasok szitkozódásait, gúnyos megjegyzéseit tömegközlekedésünk megoldatlan (s úgy látszik, meg­oldhatatlan) állapotát illetően. De ilyenkor az ellenőrök már bátran, magabiztosan végzik munkájukat. Kettőt közülük különösképpen kedvelek: az egyik egy idősebb, bajszos, kopasz (nyilván már nyugdíjas korú) úriember, a másik pedig egy idősebb hölgy. Ponto­sabban egy magát a piacról vagy az üzletből jövő háziasszonynak álcázó nőszemély, bal karján állandóan egy szatyorral, akit még álmában sem képzelne'eUenőmek a jámbor potyautas, persze, csak addig, amíg az le nem csap mit sem sejtő áldozatára, s meg nem mutatja a jelvényét. A minap is volt egymáshoz szerencsénk. No nem mint póruljárt ügyfél (hiszen polgártársaim nagy többségével együtt idejében kiváltottam a negyedévi bérletet), csupán mint csendes szemlélő voltam jelen. Egy idősebb férfi ült az előttem lévő ülésen, egyik kezében nagy csokor lila orgonával. Az ellenőr, hozzá érkezve méregette, saccolgatta az életkorát, kérje-e a menetjegyét. (A hetven éven felüliek ugyanis ingyen utazhatnak.) Végül, biztos, ami biztos, kérte. Az öregúr előhúzta a személyazonossági igazolványát s meg­mutatta.-Asszonyom! Én maholnap 76 éves leszek. De jólesett, hogy ilyen fiatalnak nézett. Fogadja el tőlem ezt a csokor orgonát. (kt) Könözsi István felvétele Felnőtt- és időskorban Sok em­ber gyakori panasza az álmatlan­ság. Mi is valójában ez a jelen­ség: az álmatlanság a természe­tes alvászavar. Egyesek nem tud­nak elaludni, mások ugyan elal­szanak, de gyakran felébrednek, sokan nagyon nyugtalanul alsza­nak. Ha az álmatlanság valami­lyen betegség (neurózis, pszichó­zis stb.) tünete, feltétlenül for­duljunk orvoshoz. Ha viszont más eredetű álmatlanságról van szó, próbálkozzunk meg valame­lyik régi, jól bevált módszer al­kalmazásával. Jó hatással van az alvásra egy kanál méz elfogyasz­tása közvetlenül a lefekvés előtt. Hasznos lehet a következő egy­szerű testgyakorlat is: feküdjünk hanyatt az ágyban, nyújtsuk ki a kezünket a fejünk fölé. Néhány perc múlva már érezzük a fáradt­ságot, amely jelzi, hogy álmosak vagyunk. Elfoglaljuk megszokott testhelyzetünket, s rövid időn belül elalszunk. A nyugodt, zavartalan alvás elengedhetetlen feltétele a jó le­vegőjű, megfelelő hőmérsékletű hálószoba. Ne aludjunk túlfűtött helyiségben, lefekvés előtt szel­lőztessünk! A legmegfelelőbb a 16-18°-os szobahőmérséklet. A nyugodt alvást ugyancsak elő­segíti, ha lefekvés előtt hideg vízben megmosakszunk. Jól válasszuk meg a vacsora időpontját is. Főleg az időseb­beknek nem kellene 18-19 órá­nál később vacsorázniuk. Ez az étkezés taitalmazzon könnyen emészthető ételek. Vacsora után megehetünk egy-két almát. De vigyázzunk, az almát nem helyettesíthetjük cukorka, cso­koládé, édesség, aprósütemény rágcsálásával, majszolásáva! (té­vénézés közben). Alvás előtt kerüljük az ideges­kedést, a feszültséget. Az egész­séges alvásra jó i hatással van a friss levegőn való mozgás, a napközben végzett megfelelő, de nem megterhelő és kimerítő fizikai munka, egy-egy kellemes esti séta. Nem tanácsos viszont a különböző idegnyugtatók, alta­tók szedése, mivel ezeket a szer­vezet nagyon gyorsan megszok­ja, s így idővel hatástalanná vál­hatnak. Kerüljük a serkentő hatású ká­ros élvezeti cikkeket, elsősor­ban a cigarettát, kávét, az izgató teákat (a gyógyteák közül sem mindegyik éjszakára alkalmas!) és az alkoholt. Tehát elsősorban rajtunk mú­lik, hogy nyugodt éjszakát, za­vartalan alvást biztosítsunk ma­gunknak. Házastársi nézeteltérések gyűjteménye A legegészségesebb ital a kecsketej A kecsketejről már régóta azt tartják, hogy meghosszabbítja az emberi életet. I. János pápa 120 évig élt. A Vatikánban kecskéket tenyésztett s naponta itta a kecs­ketejet. A legendás hírű indiai politikus, Mahatmá Gandhi is a kecseketej élvezői közé tarto­zott. Egyszer az angol királyi udvarba hívták meg hivatalos lá­togatásra. Gandhi egy kecskét Londonba is magával vitt. A kecske egy luxusszállóban ve­le együtt lakott, így a politikus bármikor ihatta kedvenc italát. Állítólag híres államfiként sem volt rest megfejni a kecskéit. Egy dán házaspár már több mint 45 éve különös gyűjtőszenvedélynek hó­dol: pontos kimutatást vezet minden veszekedésről, nézeteltérésről, össze­szólal kozásról, amely a házasságköté­sük óta megtörtént. A különleges gyűjtemény - eddig - 9236 kisebb-nagyobb konfliktust örökített meg. így például a férj nem kevesebbszer mint 2087-szer tette szóvá élete párjának, hogy nem elég­gé ízletesen vagy nem időben készí­tette el számára a reggelit. A férj 1655 alkalommal tette szóvá, hogy a felesége meggondolatlanul költeke­zik, fölösleges dolgokat vásárol. A fe­leség viszont 1009 alkalommal része­sítette megrovásban férjét azért, hogy piszkos cipővel lépett be a házba, vagy hogy hazatérte után nem rakta el rendesen a ruháját. A házasfelek között egy dologban teljes az egyetértés: nem mindennapi gyűjteményüket közös erővel tovább bővítik. KULCSÁR TIBOR összeállítása 1991. VI. 14 Méry Gábor felvétele Mit teevüíík az álmatlanság ellen?

Next

/
Oldalképek
Tartalom