Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-17 / 20. szám
• Voltaképpen ki ül most velem szemben? Egy megfáradt szobrász, egy kiábrándult rendező, vagy egy éppen feltöltődő forgatókönyvíró? — Nem, nem. Én egy elégedett festő vagyok, túl a hatvanon. A szobrászattal még fiatalon felhagytam, a filmmel csak azután, hogy rájöttem, rosszkor álltam a kamera mögé. Én mindig is festő akartam lenni, erre készültem gyerekkorom óta, de elkezdtem írni, találkoztam Formánnál és döntenem kellett. Portrékat, tájképeket bármikor festhetek, gondoltam filmeket viszont csak akkor csinálhatok, ha felkérnek rá. Úgyhogy ecset helyett maradt a toll, majd egy idő után rendező lettem. • Hangszerhangoló mikor volt? — Érettségi után, amikor nem jutottam be a képzőművészeti akadémiára. Természetesen festészetre jelentkeztem, de csak egy év múlva vettek fel - szobrászatra. 1957-ben végeztem... nem volt se pénzem, se műtermem, s mivel jobb megoldást nem találtam, karikaturistaként kezdtem el dolgozni. Akkoriban írtam első elbeszéléseimet is... ez valami egészen izgalmas dolog volt számomra. El tudtam szórakoztatni vele a feleségemet. Meg a barátaimat! Felolvastam nekik, amit írtam és nevettek. Annyi jó szót, annyi biztatást kaptam tőlük, hogy egyszer csak azt vettem észre: ahelyett, hogy a szobraimmal bíbelődnék, kisregényt írok. Ez volt a Fekete Péter, ebből rendezte 1963-ban első nagyjátékfilmjét Milos Forman. • A könyv csak egy évvel később jelent meg, tehát Forman még kéziratban olvasta. — A barátom vitte el megmutatni neki, így kerültünk mi is kapcsolatba. Felhívott és megkérdezte: meg- írnám-e neki a forgatókönyvet? írjuk meg közösen, javasoltam, legalább kiderül, ki hogyan érez, ki hogyan gondolkozik. És ez volt a csoda: másvalakivel talán sosem kerültem volna közös nevezőre, Milossal rögtön egymásra hangolódtunk. Harminchárom éves voltam akkor... a Fekete Péter sikere után már kerestük is az újabb témát. Milos találkozott egy lánnyal, aki vidékről jött Prágába, a barátjához. Mindenütt kereste őt, de hiába. Dörzsölt és ügyes volt a fickó, ügy elbújt előle, hogy sehol sem találta. Igen, ez már a Szöszi... ez lett az alapötlet, ebből indultunk ki, de már hármasban. Időközben ugyanis leszerelt Ivan Passer; Milos már régeben ismerte őt, szoros kapcsolatban voltak. Remek fickó, majd meglátod, mondta róla Milos, mikor a Fekete Pétert írtuk, és igaza volt. Úgy dolgoztunk együtt, hogy szavak nélkül is értettük egymás. Bejártuk Csehország talán összes női munkásszállását; amikor elkezdtük írni a forgatókönyvet, már pontosan láttuk, hogy élnek a vidéki munkáslányok. TizenhatMéry Gábor felvétele A festő, aki filmrendező: Jaroslav Papousek Világhírű filmek világszerte ismert forgatókönyvírója. A hatvanas évek cseh új hullámának egyik szellemi mozgatórugója. A Fekete Péter, az Egy szöszi szerelme és a Tűz van, babám! nagy „négyes fogatának“ legidősebb tagja. Forman, Passer, Ondrícek és ő, Jaroslav Papousek annak idején új fejezetet nyitottak az egyetemes filmművészet történetében. Érzékenységükkel, sajátos látásmódjukkal, formanyelvükkel, az élettel szemben táplált egészséges szkepticizmusukkal olyan alkotásokat hoztak létre, amelyek alapkövei, örök érvényű darabjai lettek a suta, csetlő-botló, hibát hibára halmozó, hétköznapi hősökről szóló, de társadalmi-politikai mondanivalót sem nélkülöző európai filmgroteszknek. Papousek nevéhez persze nemcsak Formán-filmek fűződnek. Ő írta az Ivan Passer rendezésében készült nagy sikerű Intim megvilágításban forgatókönyvét is, amelyben az elpolgárosodó, üres életformát ábrázolja aprólékos finomsággal. 1968-ban már nemcsak ír, hanem rendez is. A legszebb kor - ez a címe első szerzői filmjének, amelyben önmagáról, szobrászbarátairól és a képzőművészeti akadémián eltöltött éveiről szól derűs, megmosolyogtató hangnemben. Ezt követi 69-ben, 70-ben és 72-ben a kispolgári családi életet kipellengérező Homolka-trilógia, amely mai szemmel nézve is igazi mestermunka. Ami ezután jött, azt a politikai helyzet „hatástalanította“. A társadalmi visszásságok szatirikus feltárásában jeleskedő Papousek lépten-nyomon falakba ütközött. Forman és Passer akkoriban már Amerikában rendeztek, Ondrícek is inkább külföldi produkciók operatőre volt — Homolkáék „atyja“ maradt itthon, Prágában. De mert „sarokba szorították“, felhagyott a rendezéssel. Festeni kezdett és ma is ez a legnagyobb öröme. Műterme falán Chaplin, Kafka és Buster Keaton arcképe, az állványon: tavaszi naplemente — félbehagyva. tizenhét évesen elkerülnek otthonról, a munka, amit végeznek nem érdekli őket, ha jönnek a fiúk, elszédülnek és tapasztalatlan, könnyű prédaként az ágyukba esnek. Ezt láttuk, erre hívták fel a figyelmünket mindenütt, tehát volt anyagunk bőven, csak meg kellett írni. • Mégis hogy készültek ezek a forgatókönyvek? Összedugták a fejüket és hangosan gondolkodtak?- Mint pók a hálóját, úgy szőttük a cselekményt. Finoman, pontosan, a legapróbb részletekre is ügyelve. Ha az egyikünk mondott valamit, akkor arra a másik kettő vagy azt felelte, hogy ez az!, vagy azt, hogy hülyeség. Persze egy idő után már tudtuk: jó gondolat rossz ötletekből is születhet, ezért soha senki nem használt sértő hangnemet. Előfordult természetesen az is, hogy mindenkinek más véleménye volt. Ilyenkor addig vitáztunk, amíg valamelyik nézet nem győzött a három közül... megesett bizony, hogy egész nap egyetlen képet, egyetlen jelenetet írtunk csak meg. • Formán szerint ön volt a legkeményebben dolgozó ember a trióban.- Igen, ők lustábbak voltak egy kicsit, de nem azért, mert nem szerettek dolgozni - élvezték a nyugalmat, ami körbevett bennünket. A Szöszi forgatókönyvét a dobrísi kastélyban írtuk, csendben, festői környezetben, jó pár kilométerre Prágától. Milos és Ivan nagyon szerettek ott lenni, nem is sietett haza egyikük sem, egyedül én hajtottam, én számoltam a napokat. Később Amerikából is azért jöttem haza, mert szenvedtem a honvágytól, hiányzott a családom. • A Fekete Péter ugye, önéletrajzi ihletésű kisregény?- Nézze, én kezdettől fogva festőnek készültem, tehát tudtam, hogy mit akarok, nekem konkrét célom volt, nem úgy mint Fekete Péternek. A bugyutasága, az ügyefogyottsága is távol állt tőlem... belőlem csak annyi van a könyvben, illetve a filmben, hogy annak idején, még mielőtt bejutottam volna az Akadémiára, én is egy élelmiszerboltban dolgoztam és azt írtam meg, amit ott tapasztaltam. • Akkor biztosan tudja, hogy került a raktárba Giorgione Alvó Vénusza.- Egy bölcs úriember hozta, aki rendszeresen ott vásárolt nálunk, s mint eladóval gyakran szóba elegyedett velem. Kíváncsi volt a véleményemre Rembrandtról, Leonar- dóról... meghívott magához, uno- kaöccsévé fogadott, és ajándékba kaptam tőle a Giorgione-reproduk- ciót. • A kisregény 47-ben, a film cselekménye tizenöt évvel később játszódik. Miért?- Forman akarta így. Kevesellte a forgatásra kapott pénzt és igaza volt, akkorka összegből csupán két- három helyszínen dolgozhatott és a környezetet sem tudta volna úgy megváltoztatni, hogy ott minden a negyvenes évek hangulatát idézze. Hat hét alatt írtuk át a forgató- könyvet és én azt hiszem, a lehető legjobb megoldást választottuk. Azzal, hogy az egyszerű eladóból „megfigyelőt“ csináltunk, s kitaláltuk, hogy a fiú egyáltalán nem alkalmas erre a munkára, új és érdekesebb dimenziót kapott a film. • A Tűz van, babám'-hoz mi adott alapot?- Maga az élet. Fent voltunk a hegyekben, a prágai bálr.endezőkről akartunk filmet csinálni... írtunk, írtunk, de valahogy nem ment a dolog. Egyszer csak megláttunk a faluban egy plakátot, hogy bált hirdet a helybeli tűzoltóság. „Gyerünk — mondta Milos -. körülnézünk, aztán majd meglátjuk...“ Még el sem kezdődött a bál, éppen hogy csak beléptük az előcsarnokba, amikor a lépcsőn gurult lefelé valaki. Olyan részeg volt az illető, hogy a lábánál fogva húzták a kijárat felé. Minket meg úgy megfogott a látvány, hogy ott maradtunk és egész este a tűzoltókat hallgattuk. Csak úgy kapkodtuk a fejünket, olyan történeteket meséltek. Másnap félre is tettük a félig kész forgatókönyvet és másfél hónap alatt megírtuk a Tűz van, babám!-at. Egyébként ez volt a második filmünk, amelyet be akartak tiltani. A Szöszivei az volt a baj, hogy a bemutató után, mintha csak összefogtak volna a szülők, nem akarták szakmunkásképzőbe adni a lányukat, mert ugye, jaj annak, aki egy eldugott kisváros munkásszállójába kerül. A Tűz van, babám! ellen a tűzoltóság tiltakozott. Nem értették meg, hogy a film voltaképpen nem is annyira róluk, mint inkább az országról, a nemzetről szól, azt panaszolták minden levelükben, hogy nevetségessé tettük őket. • Zene, tánc. mulatozás, szépség- verseny, tombola, majd hajnal felé a tűz — nagyon egyszerű cselekményvázlata van a filmnek, de akárcsak a Fekete Péter és a Szöszi, ez is több egy kacagtató vígjátéknál. Tiszta, érthető hangon szól azokról a társadalmi tüzekről, amelyeket azóta sem tudunk eloltani, amelyek újra és újra lángra kapnak. Rengeteg szimbólum, rengeteg ötlet van a filmben... az a képsor például, amikor a nyolcvanhat éves bácsika-harmadszor indul el a neki szánt ajándékért, kinek a fejében született meg? — Már nem emlékszem. Ennyi év után én már csak egyetlenegy jelenetről merem azt állítani, hogy azt én találtam ki, az pedig a Szösziben van. Beállít a lány egy szál bőrönddel, teljesen váratlanul prágai „szerelme“ otthonába, kinyitja a koffert, erre megszólal a rádióban a csehszlovák himnusz. Erre ma is büszke vagyok. • A Tűz van, babám! címlistáján már nemcsak forgatókönyvíróként, segédrendezőként is ott a neve. — Akkoriban már én is forgatni akartam, de .mert nem volt gyakorlatom, pecsétes papírra volt szükségem, hogy rendezhessek. Odaálltam hát Milos közelébe, hogy ki tudjak mutatni valamit, persze formális volt az egész, mert semmi, de semmi dolgom nem volt mellette. Egyszerűen csak figyeltem őt. • És mit látott? — Azt, hogy Milos körül mindig nyugalom volt. Olyan légkört tudott teremteni, amilyet talán senki: ott felszabadultan, fesztelenül mozogtak az emberek, olyasmi, hogy ők alkotómunka részesei, eszükbe sem jutott. Ők úgy érezték, önmagukról beszélnek, saját kis életüket élik a kamera előtt. A szereplők túlnyomó része amatőr színész volt, Milos pedig nagyon szépen, nagyon ügyesen elhitette velük, nincs miért izgulniuk, hiszen semmi különöset nem kér tőlük. © Első filmjét, A legszebb kort 1968-ban forgatta. Miért döntött úgy, hogy pályát módosít? — Övön aluli ütések egész sorozatát kaptam, azért. Úgy állítottak fel nem egy szobromat, hogy oda se hívtak, ha pedig nem tetszett valami, fütyültek az észrevételeimre. Aztán az is elkedvetlenített, hogy láttam, a szobrászat nem igazán fontos az embereknek, a mozi sokkal jobban .vonzza őket. Egy filmnek, főleg ha tartalmas, értékes munka, jóval nagyobb közönsége van, mint egy szobornak. És ugye, abban sem reménykedhettem hogy Forman, Passer és én együtt maradunk; ők úgy képzelték, hogy hol itt, hol ott forgatnak majd a világban, én meg utazom velük, mindig azzal, akinek éppen szüksége van rám,» Két lehetőségem volt: kimegyek velük Amerikába és kint is maradok, vagy nem megyek sehova, és akkor én is rendezni fogok: Egyszerű, prózai okok miatt döntöttem az utóbbi mellett. Én csak itthon, a családi körömben érzem jól magam. Prágától száz kilométerre nekem már mindenem fájni kezd. A lehető leggyorsabban vissza kell fordulnom, különben végem, nem sokáig bírom. Hívtak annak idején a jugoszlávok is, de nekik is nemet mondtam. Amikor Forman és Passer elmentek, tudtam, új szakasz kezdődik az életemben, de a Homolka- trilógia után, a hetvenhetes évek első felében a filmezéstől is elvették a kedvem. Chytilován talán még Hitler sem tudott volna kifogni, de én más típus vagyok. Ha nem engedik, hogy azt csináljam, amit akarok, akkor inkább odébbállok. A festészetembe szerencsére soha senki nem beszélt bele, ezért is volt köny- nyű az újabb váltás. Ecsettel a kezemben én a legnehezebb időkben is szabadnak éreztem magam. • Ha most megjelenne Forman és arra kérné, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták, mit válaszolna neki? — Nem, ez már nem történhet meg. • De ha mégis? — Nem, akkor sem engem hívna, én nem tudnék neki bestsellert írni, olyan történetre pedig, mint a Fekete Péter, aligha lenne szüksége. • Ezek szerint nem is fog már forgatókönyvet írni soha? — A legjobbkor kérdezi, mert éppen most szeretnék hozzákezdeni. Csak hát le kellene tennem az ecsetet és ez az, ami nem rtíegy. Képtelen vagyok szünetet tartani... az ég, a Nap, a felhők egyfolytában provokalnak' Szabó G. László I fLÜ.......m Jelenet a Tűz van, babám! című Formán-filmből
