Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-03 / 18. szám
JÁNSMREK Fák A íélszeg bokrocskák, a száradó csalánok inkább testvéreim, mint az ember, ha álnok. S az, aki tiszta, hű, bár sorsa rúgja-vágja, számomra látomás: tündöklő sudár-nyárfa. Egyedül tengődöm elefántcsont-toronyban. S ha rím jut eszembe, fatörzsre rovom nyomban. A fákra írok én, s a zöld fákról beszélek; erdőm pótolja lám az únt emberiséget. Elsiratom a dalt, mely otthont s hazát vesztett, ünnepi himnuszom a fák dalában reszket. Ők minden földrészen buzgón őrködnek, látom, s az ős szabály szerint segítenek egymáson. Fa más fát nem öl meg, fivér öccsére rálel. Sátánról nem tudnak. Az édent nem hagyták el. A fa koronát lesd, teremtés koronája! Szépségről szól a lomb, s a jóságot példázza. Rabláncon Ne zaklassátok esett koponyámat, ti szavak, síri mélyből feltörök. Nincs más bolond? Csak én hurcoljam mindig a bánat dalát s a mázsás időt? Aludni vágyom. Mint a történelem, a királynő, ki kolonc-módra hű.-Ha ő nem siet, hadd nyugodjak én is, ringasson el a szalma s aszott fű. Az ember békén hagy, s az éj, a hold is, csak átkom, a szó maija nyelvemet. Parancsolom lett, nem ereszt magától, s én láncom rázva nyögök, szenvedek. Veres János fordításai VLADIMÍR REIßEL Csillagtalan ég Gyöngéden elringat a csend ha az álom ölel imám füledben visszacseng rejt a varázslepel mint elátkozott jázminvirág lábadhoz omlok árva lény szememben megdermed a vágy fájón rebben felém a fény énekem mint a csalogányé lágy elalszunk lassan te meg én Te meg én „ E. 8. LUKÁC Ölik egymást sokan, gyűlölet, fajdüh lángol, s a fa a társának ingyen ad pompájából. Ölik egymást sokan sokféle vád jegyében — s a fák köszöntik egymást, mindig hálára készen. Népek tuséiban köznapi halál erjed, míg nyárfa-királyfi s a pór fűz egybekelnek. Törvény a természet, s az ember lefitymálja, azért él káoszban; a fa: a tudás háza. A magas lombok közt szellem él - ülj a gyepre és tekints fölfelé. Gyújts ihletet szívedbe. De ne sírj sokáig. Az ágon madár cseveg. Életed oly rövid. S a fák ezerévesek... Ne szóljunk Komor hegyek, szent némaság, a mindenség most csupa illat, halkan lépkedj az úton át, ne beszéljünk. Levél se rezdül fent a fán. hallgat a fű, a hűs patak, az álmodó felhő megáll, mi se szóljunk. A legszebb az a szerelem, amely a csendet megtalálja, s a kéz egy másik kézre lel, átfogja forrón. De elárulja pillantásod, csacsognál, kedvesem megint, elűzöd, lám, a némaságot, s a halk szerelmet. N Dénes György fordításai AZ EMBER SOKFELESEGE Az ember leghőbb kívánsága minden bizonnyal a nemi ösztön kielégítése és a jól- lakás. Alapjában véve ezek testi szükségletek, s ezek irányítják, határozzák meg a lelki szükségleteket. De a lélek legalapvetőbb kívánsága - miután a testi szükségletek csillapíttattak, hogy az életben vigyük valamire, jelentsünk valamit, fennmaradjon az emlékünk. Más alapvető óhajt nem ismerünk, határozottan nem a vagyon utáni vágyat, lévén az bizonyára csak megtévelyedés, hibás felfogás hordaléka. XXX Az ember sokfélesége a környezet sokféleségével is adott, amelyben él. A különböző élethelyzetekben különféle állaspontra helyezkedünk. Amikor erélyes, kíméletlen, brutális emberrel állunk szemben, aki ellen semmilyen védekezési vagy támadási módot nem találunk önmagunkban, ha az erőnket és lehetőségeinket meghaladó feladatot kell végrehajtanunk, elesett, gyarló, talpnyaló mivoltunk kerekedik felül. És ellenkezőleg. Ha olyan emberrel állunk szemben, akitől nincs miért félnünk, vakmerővé válunk. így sorolhatnánk fel a többi élethelyzetet is, és mindig más személyt találnánk önmagunkban, valamiféle ellenpólusát annak, ami ellen éppen megyünk. xxx Nem, mi is csak egyvalamiből állunk, és az az élő anyag, vagyis az átlényegült anyag. Az embernek nem kellene a bármi iránt táplált hitében megtorpannia. A hitnek is terebélyesednie kell bennünk. Ha nincs meg ez a tulajdonsága, felesleges. A rossz éppoly szükséges a világon, mint a jó. A fejlődést voltaképpen ennek a két ellentétnek a feszültsége és állandó harca eredményezi. Ha csak a jó léteznék - megállna a fejlődés. Bekövetkezne a megnyugvás, a megbékélés, s ezáltal az elmúlás, a halál. Igen, a halál bizonyos vonatkozásban a tökéletes jót Jelenti. Azt szokták mondani, hogy a halott nem harap. Ezzel szemben a rossz, az értékeket pusztítva rákényszeríti az embert, s nyilván a természetet is, hogy ismét tökéletesebb formában kovácsolódjanak össze. Tehát állandó mozgást eredményez. Egymagában a tökéletes hanyatláshoz, pusztuláshoz vezetné a világot. A jó és a rossz nemcsak a természetben, az űrben létezik, hanem az emberben is arányosan jelen van. Kölcsönösen hatva egymásra aktivitásra kényszerítik az embert. Az ember, a rossz ellen védekezve, munkával és alkotással kénytelen azt legyőzni. A magány jó eszköze annak, hogy az ember megtalálja önmagát, de annak is, hogy vaddá és ingerlékennyé váljék másokkal szemben. A legkönnyebb mindent tagadni, de ez a legjobb útja annak is, hogyan szabaduljunk meg a felelősségtől s egyúttal az alkotóerőnktől. Az emberi lélek semmilyen dogmával sem köthető gúzsba, sem vallással, sem politikával - túlnő, túlárad minden edényből, amelybe bezárni akarnák. A legtermészetesebb, ha minden ajtót nyitva hagynak a számára. (Az író kéziratos hagyatékából) Kopasz-Kiedrowska Csilla ford. Szabó Ottó: Vándorok és bérlők
