Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-22 / 12. szám
Nem akar jó benyomást kelteni, frissnek, elegánsnak látszani, másnapos, búgja vasalatlanul, hajnalban került ágyba, nem lát, nem hall, a nyelve is nehezen forog. De majd összeszedi magát, mormog sokat ígérőén, csak kérdezzem, s mint álmos macska a kemencepadkán, elnyúlik előttem az asztalon. ívana Chylková. Huszonhét év, száznyolcvanhárom centi. Itthon a legkiválóbb cseh színésznők egyike, Genfben „az európai film nagy reménysége“. Chytilovával forgatott a Faunban, Svobodával a Papilióban, Kachynával a Jó fényben. Langaléta volt, szabálytalan és gunyorosan érzelmes. Irena Pavlásková alkotásában, A szolgák korában eleinte sótlan-szótlan halvérű lány, később csörtető, veszedelmes, elejthetetlen fenevad a hatalom sűrűjében. Chylková a váltás, a meghasonulás pontján is remekelni tud. A savanyú, csúnyácska vesztesből úgy formál elszánt, mindenkivel ügyesen manipuláló, ragyogó külsejű karrieristát, hogy a lelki prosii- tuálódás teljes folyamatát jeleníti meg. Játékával előbb a can- nes-i filmfesztiválon hívta fel magára a figyelmet, majd pár hónappal ezelőtt Genfben, ahol a legjobb színésznő díját kapta. Színházi szerződése az Ústi nad Labem-i Cinohemí stúdióhoz köti, ahol Marat gyilkosát, Charlotte Corday-t formálja meg. Legutóbb a hatvanas évek cseh új hullámának egyik kiemelkedő rendezőegyéniségével, Jan Némeccel dolgozott a Királyszerelemben. 0 Ha kókadt is, álmos is... mit szeretne mindenképpen el- mondani magáról?- Semmit, az égvilágon semmit. Gondoljon rólam mindenki azt, amit akar. • Annyira fáradt vagy ennyi- re flegma?- Flegma? Nem hiszem. Talán lobbanékony. De írja inkább azt, hogy Chylkovának rossz napja volt és nem mondott semmit. • Jó napja mikor van?- Azt ő sem tudja. Lehet, hogy egy óra múlva. Úristen, hogy én milyen éhes lettem... nincs valami harapnivalója? Kár. Egyszer, még főiskolás koromban a kollégiumban megloptam a verebeket. Január első hetében történt... minden elfogyott már, amit otthonról hoztunk, se kalács, se kolbász, nekem meg pokolian korgott a gyomrom. Erre mit látok? Száraz kenyérhéjat az ablakpárkányon. Addig-addig csipegettem, hogy mindet, az utolsó darabot is megettem a verebek elől. Játszani viszont csak éhesen tudok, ezt már megfigyeltem magamon. Nem is eszem soha forgatás közben, a színházban is csak akkor, ha vége az előadásnak. • Az a nő, akit A szolgák korában alakított...- Szörnyen ellenszenves, tudom. Számomra is. Ez volt az első és utolsó filmem Pavlásko- vával, soha az életben nem akarok még egyszer vele dolgozni. Inkább csomagokat cipelek a postán, de akkor sem. Most megleptem, igaz? • Igen, csodálkozom. Én ugyanis épp az ellenkezőjét hittem. Hogy a jövőben minden egyes Pavlásková-filmben ott lá- tom majd.- De miért? • Mert A szolgák korával nagyon nagyot lépett előre.- És az Állatok a városban? Az semmi? Abban is nagyszerű szerepet kaptam... egy szürke, gátlásos, magának való tudományos kutató, akit minden ízében megváltoztat a szerelem. Ez a figura közel állt hozzám, Pavlásková filmjének hőse nem. A színész persze azért színész, hogy a lehető legváltozatosabb jellemeket játssza el, csak... na jó, nem kertelek: a lehetőségért valóban hálás vagyok Pavlásková- nak, de hogy találkozni sem kívánok vele, annak komoly oka van. Forgatás közben jöttem ugyanis rá, hogy a nő, akit játszom, nem más, mint ő maga. És én az ilyen embereket csak kerülni tudom. • Első filmjeiben, a Más sze- relemben, a Vagányokban, az Epizódszerepben hogy érezte magát?- Sehogy. Ott voltam és kész. Még csak a cselekményt se bonyolítottam. Aztán jött Václav Ivana Chylková a genfi díj után Kfístek, az Állatok a városban című filmjével, és az lett a fordulópont. A mindennapi lehetőségek után egyszercsak izgalmas szerepet kaptam. A gyengéd barbárt látta? • Terezka, a Poldi kohó esztergályosa.- Vállpántos kertésznadrágban. Jól néztem ki, ugye? Hogy én mit nevettem magamon! De ott volt Polívka, aki maga a csoda. Zseniális színész. Neki sosem lesznek manírjai. • Szerintem Chylkovának sem.- Köszönöm. Majd vigyázok. Nem lesz nehéz, mert én halálosan szeretem ezt a pályát. Szeretem, mert mindig valami újat kér tőlem, valami egészen mást. Persze nem csak kér — ad is. Hol a lelkemnek, hol a tudatomnak. • S ha sebez?- Arra is volt példa. Kibírom. Évekkel ezelőtt Makk Károly hívott Az utolsó kéziratba. Chyti- lová filmjében, a Faun megkésett délutánjában látott. Próba- felvétel, kosztümök, minden rendben, Makk elégedett, tetszem neki, aztán két héttel a forgatás megkezdése előtt csörög a telefon, hogy mégsem én kapom a szerepet, Szörnyű volt. • Mit szokott még sajnálni az életben?- Sajnálni semmit. Én a rosszból is rengeteget tanulok. Sőt, ha valami nagyon rossz történne velem, rögtön utána a lehető legjobbal ajándékoz meg az élet. Főiskolás koromban Franciaországba ment az osztályunk... én nem mehettem, mert nem engedtek. Azt mondták, szókimondásommal rossz fényt'vetnék az iskolára. Mindegy. A többiek elmentek, én maradtam. Erre jön az üzenet Trancíktól, hogy ha kedvem van, játsszak el nála egy szerepet a Más szerelemben. • 1990 első hónapjaiban a Ra- madama című nyugatnémet filmben játszott.- A rövid mondatokat németül mondtam, a hosszabakat csehül. Sosem voltam híres a nyelvérzékemről ... na, ezért sem tudnék külföldre „szakadni“. A franciával talán még boldogulnék valahogy, meg az angollal is, de németül nem hiszem, hogy meg tudnék tanulni. A Rama- dama egy második világháborús történet. Kiviszik a férfit a frontra, a felesége otthon marad két gyerekükkel, erre jövök én, a barátnő és elcsalom őt az amerikai tisztek klubjába. Szerepem szerint aztán beleszeretek egy négerbe, aki a film végén hazautazik, úgyhogy elmarad a happy end. • A „folytatás“ viszont nem.- Szerencsés vagyok, mert rengeteget dolgoztam az utóbbi egy-két évben. Most éppen ott tartok, hogy fékezni fogok. Nem akarom, hogy kiszívják a véremet, hogy kifacsarva dobjanak a sarokba... szeretnék formában maradni, érték és bóvli között mindenkor különbséget tenni. • Akkor ne is kérdezzem, mit vár a holnaptól?-Mindig mást. Most például azt, hogy sokat, nagyon sokat aludhassak. • Nagy, kényelmes ágya van?- Hova gondol? Száznyolcvanhárom centivel nem lehet ágyban aludni, csak földön, matracokon. Szabó G UszIÓ Méry Gábor felvétele ► * T avaly október közepén rebesgetni kezdték Hollywoodban, hogy óriási bukás van előkészületben. Kevin Costner tizennyojc millió dolláros költségvetéssel készült filmje kapcsán ugyanis a következő kérdéseket tették fel a tamáskodó kibi- cek: Mit keres egy sikeres színész a rendezői székben? Ráadásul pont egy olyan témával, amivel a nála jóval befolyásosabb Mario Brando évekig kilincselt hiába? Kit érdekel manapság egy kosztümös történelmi sztori az indiánokról? Most, az Os- car-díjak kiosztása előtt néhány órával savanyú a szőlő Hollywoodban. Ha akkor, amikor Costner házalt a forgatókönyvvel, nem csukódott volna be minden ajtó, ma valamelyik nagystúdió tenyerelhetne rá arra a 100 millió dollárra, amit a Farkasokkal táncolva csak az amerikai mozikban hozott. Nem is szólva a babérokról: a kritikai tapsokról, a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Aranyglóbuszról — és a 12 Oscar-jelölésről, amiről azért nyilvántartja a fáma, hogy páratlan rekord az Oscarok történetében 1966 óta. Azóta, hogy a Nem félünk a farkastól egy tucat jelölést kapott. Costner, a Hollywoodi Külföldi Kritikusok idei díjazottja nem kisebb rendezőnagyságokat utasított maga mögé, mint Francis Ford Coppolát, Martin Scorsesét, Barbet Schroedert, Bernardo Bertoluccit, Sidney Pollac- kot és Peter Bogdanovichot. Hollywoodban megfordult a szél és most Kevin Costnerre fogadnak a bukmékerek, akik tíz fillért sem tettek volna a filmre, amiről az hírlett, hogy hosszú, hogy unalmas, Beérhette volna a színészi sikerekkel, de néhány évvel ezelőtt gyerekkori rajongással olvasta újra meg újra Michael Blake könyvét az indiánokról és a hódító fehérekről. Costner pályafutása során legtöbbször magányos farkast játszott, és Blake drámák, romantikus tragédiák özönében elfelejt gondolkozni az dmeri kai néző és a kritikus. Túl sok tényező játszott közre abban, hogy Costner filmje épp most készült el, hogy tudatos időzítésért képzeletbeli 13- ik Oscar jelöléssel ajándékozzuk Táncoló farkasok Ki kap Oscar-díjat: Kevin Costner vagy Jeremy Irons? hogy úgyse fognak rá bemenni a moziba, mert az amerikai nézők lusták ahhoz, hogy feliratok olvasgatásával kövessék a jórészt dakota nyelven elhangzó dialógusokat. Costnerről (aki saját bevallása szerint német származású) most már azt is hallani, hogy tulajdonképpen valamelyik őse indián, ezért választotta a sziú- témát. Legenda! - nyilatkozta az immár dicsfénnyel övezett Costner, aki a kaliforniai Comptonban született 1955-ben, és családi kapcsolatai a közművekhez fűzték, mivel apja ott dolgozott. Ő maga is a műszakiaknál kezdte a „filmezést“, és nem titok, hogy a producerek azért figyeltek fel rá, mert jóképű volt. könyvében is megtalálta magának a szerepet: John Dunbart, a hadnagyot, aki a vadnyugatra előretolt amerikai állásra kéri magát - ott pedig, ahelyett, hogy meghódítaná a sziú törzseket, őt hódítják el az indiánok. Annyira, hogy még sziú nevet is adnak neki: „Farkasokkal táncolva“. Szégyen, hogy e sorok írója sosem érdeklődött igazán lelkesen a vadnyugati filmek iránt - ezért csak arról számolhat be, hogy Costner filmjéből pótolni tudta a hiányt. Ráadásul úgy, hogy az indián kultúrából és lélektanból megértette a harci modort, a gyanakvást, az emberséget, csupa olyasmit, amiről korszerű krimik, terrorista sztorik, közéleti meg a rendezőt. Tény azonban, hogy az amerikai (és minden bizonnyal a külföldi) néző mostanra éppen belefáradt a rengeteg piff-puff moziba, és örült, hogy végre gondolatébresztő, szépen fényképezett, nagyszabású filmet láthat valamiről, amiről eddig nem tájékoztatták ilyen beállításban. Costner filmje ugyanis - szemben a klasszikus vadnyugati filmekkel - az indiánok nemzeti kultúrájának és a nép méltóságának dicséretét zengi még akkor is, ha a harci jelenetekben nem mentes a mindenkor eladható naturalista részletektől. Hogy a jelöltekről szóló beszámolóban ennvi helvet kanott Kevin Costner, a rendező, az magyarázza, hogy a filmből aligha lehet elvenni az Amerikai Filmakadémia idei nagydíját. A színész Costner Oscarja messze nem ilyen biztos. Komoly versenytársa Jeremy Irons, aki a Francia hadnagy szeretőjében Meryl Streep partnere volt, legközelebb pedig A szerencse forgandó című produkcióban láthatjuk őt. „A von Bulow sztoriból semmi sem hiányzik: van benne pénz, szerelmi háromszög, gyilkossági kísérlet, bíróság és ítélet... és nagyszerű alakítások.“ - írta a film bemutatása előtt a Los Angeles Times. Jeremy Irons sosem tartozott a hollywoodi szépfiúk első vonalába, de nem is tartott igényt erre, Intellektuális külseje kezdettől fogva meghatározta a rá osztott szerepeket, és ebből a szűk birodalomból nem is akar tovább teijeszkedni. Amikor idén januárban Aranyglóbusszal jutalmazták a Klaus von Bulow alakításért, a filmet csak röviden méltatta, mondván, „ebben a pillanatban sokkal jobban foglalkozotat a közel-keleti helyzet“. A jelölések nyilvánosságra hozatala óta zajló szokásos reklámkampányban Irons arca nem köszön vissza minden hetilap címoldaláról, de ez sem csökkenti az esélyeit a győzelemre. (N. A.) 1991. III. 22. .Asűrnap
