Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-11 / 2. szám
ÚEUJBSBi A . ■ rTM .1 L J I ■ L I # TfF.in 1 I ? t y.lTF T.lTi 1 -'m •fii • i §| W í * m W M [' i I * k. v' i'i I I r B IM J| ff i fTk I i' I I f I if» I fit 8 V. I H T i ML® L* M í i i I k M 0L , m ü m JL . ■ ■ M LWJ J * ' 3 1991.1.11. Az utóbbi hónapokra korunk legnagyobb változásai nyomták rá bélyegüket. Általános megítélés, hogy a kommunizmus csődbe jutott, a kapitalizmus győzedelmeskedett A tőkés társadalmi rend szószólói most tanácsokkal, illetve utasításokkal látják el az illető országokat teendőiket illetően. S kik lehetnek szakmailag illetékesebbek erre, mint e sikeres rendszer könyörtelen exponensei? Az új hit lelkes hirdetői A közép- és kelet-európai államoknak címzett tanácsok mögött a tőkés gazdaságról alkotott kép körvonalai rajzolódnak ki, amelyeknek semmi köze annak valóságához, Amennyiben ez a kép megfelelne a valóságnak, a tőkés nemzet- gazdaságok már rég nem léteznének. E tanácsok elsősorban is olyan emberektől származnak, akiknek már régen terhűkre van, hogy a nyugati gazdasági rendszerek a társadalmi folyamatoknál megfelelő engedményekre kényszerültek: létre kellett hozniuk a népjóléti államot, segíteni kell a szegényeket, közszolgáltatásokat kell nyújtaniuk, együtt kell működniük a szakszervezetekkel, meg kell kísérelniük a jövedelemnek igazságos elosztását és az államnak felelősséget kell vállalnia a gazdaság egészének működéséért. A tanácsadók ilyen viszonyokat saját országukban se kívánnak, tehát a nemrég felszabadult volt kommunista országoknak sem ajánlanak. Közben készséges hallgatóik is akadnak A gazdaságbán is hasonló a helyzet, mint a politikában vagy a vallásban: a más hitre térők gyakran az új hit leglelkesebb hirdetői. Az említett ajánlások másik jellegzetessége a könnyelmű megbékélés az elszegényedéssel, a munkanélküliséggel, az inflációval és az életszínvonal csökkenésével. Sót, mindezt gyógyírnak tekintik: állítólag a munkanélküliség és az éhség új munkaerkölcsöt szül és egyesekben a szabadvállalkozásra épülő fegyelem vágyát ébreszti. Egyes tanácsadók szerint néhány évi nélkülözés után minden rendbe jön. Ez enyhén szólva is őrültség. Az efféle tanácsok többsége abból a követelményből áll, hogy a rosszul működő gazdasági rendszert sehogy nem működő rendszerrel váltsuk fel. A szabadságot a nyomor korlátozza A Nyugat és Japán gazdasági rendszere egyáltalán nem az eredeti és primitív formájában értelmezett kapitalizmus. Szociális szolgáltatások bevezetésével, szubvencionált jövedelmekkel és nyilvános ellenőrzéssel e rendszer alapvető tökéletesítésére került sor. Csak így maradhatott talpon. Amennyiben Ronald Reagan első megbízatási időszakában valóban támadást intézett volna a szociális rendszer ellen - beleértve a nyugdíjakat, a szegények orvosi ellátását, a farmerok támogatását - elnökösködésének már 1985 januárjában hirtelen vége szakadt volna. A kapitalizmus szociális feladatai még korántsem tekinthetők megöldottaknak. Nem jó, de vitathatatlan tény, hogy a jobb élet után vágyók közül senki se költözne át Kelet- Berlinből South Bronxba. Ezt akkor se tenné meg, ha csupán a szabadságot keresné, mert a szabadságot semmi se korlátozza annyira, mint a pénz, az élelem és a hajlék hiánya. A cikk szerzője fekete humornak nevezi a Bush-kormányzatnak azt a szándékát, hogy a Szovjetunióba tanácsadókat küld, akik. ott megismertetik a tőkés társadalom egyes intézményeit. Állítólag lesznek köztük szakértők a „magán lakásgazdálkodás" létrehozására is. Talán azt is elmondják majd, miként bukott meg ez a rendszer gyakorlatilag minden tőkés országban, ha arról volt szó, hogy lakást biztosítson a szegényeknek. Az Egyesült Államokban is így maradt több millió hajléknélküli. Piacgazdaság, de szociális biztonsággal Ma Keletnek és Nyugatnak azonos a feladata: olyan rendszer keresése, amely a piacgazdaságot a legjobban összekötné a szociális irányzatú tevékenységgel. E téren nincsenek általános érvényű szabályok. A keleti országoknak azt javasolnám, hogy a piac biztosítsa a szükséges árut és szolgáltatásokat. E területen mutatkozott meg szembetűnően, hogy a múltban a tervezésen alapuló és az utasítá- sos rendszer nem működött. A kereslet kiszámíthatatlan és csak a piac képes információk közvetítésére a termelő és a fogyasztó között. Nem ajánlatos a váratlan átmenet, ez csupán akkor kezdődhet, amikor már vannak szakképzett vállalkozók és menedzserek, valamint a tulajdonosi viszonyok átalakítását és új cégek létrejöttét biztosító intézmények. • Az élelmiszerpiacon és a lakásépítésben hosszabb távúnak és tartósabbnak tekinthető az állam szerepe. Az élelmiszerárak és a lakbér hirtelen emelése egész biztosan ellenállást vált ki, ahogy az már most is látható a Szovjetunióban és Lengyelországban. E terület szubvencionálása normális jelenség. Az Egyesült Államok, az Európai Közösségek országai és Japán is szubvencionálják élelmiszereiket. S cs^k úgy mellékesen: a magángazdálkodás mindmáig sehol se épített megfelelő és olcsó lakásokat az alacsony jövedelműek számára. Vége a kolhozok kényelmes világának A mezőgazdaság az egész világon ott működik a legjobban, ahol önmagát kénytelen motiválni és a földműves önkizsákmányoló rendszerének van alárendelve. Termé- : zetesen nem vitatom, hogy nehézségek adódnak, amikor az embernek szakítania kell a kolhozok és állami gazdaságok kényelmes világával. Viszont az se vitatható, hogy ez a lépés szükséges. Az elmúlt ötven évben Amerikában a mezőgazdaság az ipart mesz- sze meghaladó óriási növekedést ért el a termelékenységben. Ez részben azért van így, mert az állami árgaranciák magas beruházásokat tettek lehetővé. A nagy ipari és kereskedelmi társaságok esetében a tulajdonosi formának nincs oly nagy jelentősége. A nyugati országokban és Japánban egyaránt vannak jól működő cégek a magán- és a társadalmi szektorban is. A kapitalizmusban a nagy vállalatok részvényesei jobbára ismeretlenek. A döntési jog többnyire a menedzserek és nem a tőkések kezében van. A modern és érett tőkés gazdaságban - s ez külön aláhúzandó - nem annyira a hatalom összpontosítása, mint inkább az illetékesség okoz gondot. Fontos, hogy a vállaiat törődjön az értékesítéssel és a bevételekkel. Nem szabad, hogy a minisztérium irányítsa és ellenőrizze. Egyetlen normális ember se dolgozik rendesen, ha megfosztják a felelősségtől. Ha a nagy vállalatokat megszabadítjuk a bürokratikus ellenőrzéstől, s lehetővé tesszük, hogy maguk állapítsák meg az árakat, saját anyagukat dolgozzák fel és maguk kössenek megállapodásokat, már nem is olyan fontos, kinek a tulajdonában vannak. Tetszetős a lengyelek szándéka, hogy az állami vállalatok részvényért szétosszák a polgároknak, miközben alkalmazottaik előnyben részesülnek. Megnyerő az intézkedés igazságos volta, valamint az elosztás ebből eredő struktúrája is. Óvatosan az idegen tőkével Mindenesetre ez az út járhatóbb, mint a másik gyakran vitatott javaslat, mely szerint az országba sok idegent várnak, hogy itt befektetéseket eszközöljenek és vezessék a gazdaságot. Nem kifogásolható közös tulajdonban levő vállalatok létrehozása. Szerényebb mértékben Hasznosak lehetnek, mint például a McDonalds és a Pepsi-Cola. Viszont ha a cég menedzserei és tulajdonosai elsősorban is idegenek, a hatás egyhamar negatívra fordulna. Ahogy az amerikaiak se szívesen dolgoznak a japánoknak (nem i$ teszik), ugyanúgy a lengyelek, csehek, magyarok se örülnének túlságosan, ha az amerikaiaknak, németeknek vagy a japánoknak kellene dolgozniuk. Nem rossz, ha a régi gazdasági rendszertől való eltávolodás folyamatosan és kellő megfontolás alapján megy végbe. A második világháború után a normális termelési folyamat kialakulása Nyugat-Európában csaknem tíz évet vett igénybe, holott ez lényegesen egyszerűbb feladat volt, mint az, amelynek megoldása Kelet-Európa és a Szovjetunió lakosságára vár. Nagy-Britanniának hét évre volt szüksége, míg elérte pénze konvertibilitását, de ebben az időszakban élelmiszerjegyek voltak és az árakat ellenőrizték. A sokkterápiát csak azok szorgalmazzák, akik nem szenvednek annak következményeitől, akik előzetesen nem fontolják meg tetteiket, s akik formulák és nem a valóság szerint igazodnak. A gyakorlati következtetés és nem a primitív ideológia legyen irányadó. A nyomor konfliktusokat szül Jelentős mértékben épp a gazdasági kényszer élteti a nemzetiségi, etnikai, faji és vallási konfliktusokat. A jólét e szenvedélyek legjobb ellenszere, és megfordítva, semmi sem hat oly károsan a gazdaságra, mint a társadalmi vagy a vallási összeférhetetlenség. Szomorú tény, hogy a nyomor szüli a konfliktusokat és a konfliktusok tovább mélyítik a nyomort. A különféle formájában megnyilvánuló szociáldemokrácia lényege mindenekelőtt is abban rejlik, hogy a nemzeti, etnikai, vallási szenvedélyek, előítéletek és konfliktusok fölött áll. S legnagyobb vonzereje olyan gazdasági jólét ígérete, amely megteremti a nyugalom feltételeit. A nyugalom pedig visszahatásával a gazdaságot szolgálja. A feltüntetett gazdasági feladatok megoldása intelligenciát és megfontoltságot igényel. Etnikai, faji és nemzetiségi szenvedélyek felkorbácsolásához intelligenciára nincs szükség Akinek értelménél erősebb a hangja, Európában ugyan keresztes hadjáratot indíthat a nyelvi, etnikai vagy nemzetiségi kisebbségek ellen, ám képtelen a gazdasági megújulásból eredő feladatok megoldására. xxx A szerző írásának befejező részében kifejti, hogy a kelet-európai nagy változások az egész világra kihatással vannak. Ezzel kapcsolatban eléggé szkeptikus az amerikai kormány szerepét illetően. Szerinte az utóbbi időben az önmagával való elégedettség politikáját folytatja. Többen felvetették egy új Marshall-’ terv szükségét. Ehelyett az amerikaiak károkat okozó tanácsokat adnak. A közgazdász amellett száll síkra, hogy Nyugat-Európa olyan segítséget nyújtson a kelet-európai országoknak, amilyet az Egyesült Államok 1948-ban nyújtott Európának. (Feldolgozta: zs. I.) NEVES AMERIKAI KÖZGAZDÁSZ ÓVATOSSÁGRA INT • A GAZDASÁGI GYÓGYMÓD CSÖKKENTI A TÁRSADALMI KONFLIKTUSOK VESZÉLYÉT 9 KÖZÉP- ÉS KELKET- EURÓPA SEGÍTSÉGRE SZORUL John Kenneth Galbrait, e kivonatosan ismertetett, a The New York Rewier of Books című amerikai folyóiratban megjelent cikk szerzője a Harvardi Egyetem profesz- szora és kiváló amerikai közgazdász. Ezt bizonyítja az a tény, hogy Franklin Roosevelt és John Kennedy elnök is gazdasági tanácsadójává választotta. Gazdasági és szociális-politikaf nézetei sok vonatkozásban eltérnek Friedmann professzor klasszikus-liberális és az idő folyamán túlhaladott nézeteitől. Megállapításai eltérőek Václav Klaus pénzügyminiszter gazdasági reformjának alapelveitől is.
