Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-01 / 9. szám
i/asűrnap * Po pély Gyula —___ __ .--------- -----------------------------_ —-~am|i|tiBBTMa-~ -------------- 1 3 1991. III.J. A második világháború utolsó hónapjainak eseményei, majd az újabb impériumváltás további komoly változásokat eredményeztek a felújított Csehszlovákia, de az egész kelet-közép- európai térség etnikai összetételében. Már maguk a hadiesemények is jelentős népesség- mozgást idéztek elő, a harcok elülte után pedig kezdetüket vették a különböző - milliós tömegeket érintő - kitelepítések, deportálások és lakosságcserék. A második világháború utáni Csehszlovákiát a csehek és szlovákok nemzeti államaként újították fel. Ebből az alapelvből indult ki a kassai kormányprogram, ezt az elvet volt hivatott szolgálni a köztársaság teljes bel- és külpolitikája, belső jogrendje és propagandája. Az 1945. július 17-e és augusztus 2-a között megtartott háromhatalmi konferencia- a csehszlovák kormány kérelme ellenére - nem hagyta jóvá a csehszlovákiai magyarok kitelepítését, mivel csupán ,,a német lakosság rendezett áttelepítéséről“ hozott határozatot. A csehszlovák kormány tovább szorgalmazta az ország teljes magyartalanítását, s azt részben lakosságcserével, részben Magyarországra irányuló egyoldalú kitelepítéssel, részben csehországi deportálásokkal, részben pedig a magyar lakosság reszlovakizációjával, azaz ,,visszaszlovákosításával" kísérelte meg elérni. Ezek az úgynevezett magyar- talanítási akciók valóban csaknem végzetesekké váltak a szlovákiai magyarság további fennmaradása szempontjából. A magyar-csehszlovák lakosságcsere keretében kb. 70 000 magyart telepítettek ki Szlovákiából, további kb. 6000 ember- főleg értelmiségi - pedig egyszerűen „önként“ menekült er az üldöztetések elől. A cseh országrészekbe kb. 50 000 magyart deportáltak, főképpen a Galántai, a Párkányi, a Lévai, az Érsekújvári és a Zselízi járásból. A szlovákiai magyarság számára azonban erkölcsileg az ún. reszlovakizációs kampány volt a legveszélyesebb^...) A háború utáni Csehszlovákiában 1950. március 1-jén tartották meg az első rendes nép- számlálást. Ez a népszámlálás volt hivatott első ízben hitelesen feltérképezni a háború és az utóna következő évek hatalmas demográfiai változásait, valamint az állam új nemzetiségi struktúráját. Csehszlovákia összlakossága 1950. március 1-jén 12 338 450 fő volt. A számba vett lakosság nemzetiségi megoszlása a következőképpen alakult: cseh 8 383 923 (67,9 százalék), szlovák 3 240 549 (26,3 százalék), magyar 367 733 (3,0 százalék), lengyel 72 624 (0,6 százalék), német 165 117 (1,3 százalék), orosz, rutén és ukrán 67 615 (0,6 százalék), egyéb 40 889 (0,3 százalék). Szlovákia 3 442 317 lakosának nemzetiségi megoszlása a következő volt: szlovák 2 982 524 (86,6 százalék), cseh 40 365 (1,2 százalék), magyar 354 532 (10,3 százalék), orosz, rutén és ukrán 48 231 (1,4 százalék), német 5 179 (0,1 százalék), lengyel 1 808 (0,1 százalék), egyéb 9 678 (0,3 százalék). Az 1950. évi népszámlálás eredményei a cseh és szlovák elem példátlan előretöréséről tanúskodtak, s együttesen az ország lakosságának 94,2 százalékát alkották. Szlovákia lakossága is nagymértékben homogenizálódott: a szlovákság itt elérte az összlakosság 86,6 százalékát, a nem szlovák elem tehát mindössze 13,4 százalékkal volt jelen. A háború utáni kitelepítések és a lakosságcsere, valamint a maradék német és magyar lakosság hathatós megfélelmlítése és létbizonytalanságban tartása következtében Csehszlovákia büszkén vallhatta magát a csehek és szlovákok igazi nemzeti államának. Amint említettük, az 1950. évi népszámláláskor Csehszlovákiában 367 733 fő vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ebből 354 532 élt Szlovákiában, 13 201 pedig a cseh országrészekben. A magyar nemzetiség későbbi számának alakulása azonban bebizonyította, hogy ez az adat egyáltalán nem felelt meg a valós helyzetnek. Nyilvánvaló, hogy a népszámlálás nemzetiségi eredményeire nagymértékben rányomta bélyegét a csehszlovákiai magyarságba beidegződött félelem, a több éves üldöztetés emléke, a sorozatos megaláztatások és nem utolsósorban a magyar lakosság tetemes részének re- szlovakizációja. * * * Több mint egy évtized elteltével, 1961. március 1-jén került sor Csehszlovákiában a második népszámlálásra. Az ötvenes évek aránylag magas népszaporulata eredményeként az ország lakossága az 1950. évi 12 338 450-ről 13 745 577 főre szaporodott. Különösen magas volt Szlovákia népszaporulata; tizenegy év alatt itt 3 442 317- ről 4 174 046 főre emelkedett a népesség száma. Csehszlovákia nemzetiségi összetétele az 1961. március 1-jei népszámlálás adatai szerint a következőképpen alakult: cseh 9 069 222 (66,0 százalék), szlovák 3 836 213 (27,9 százalék), magyar 533 934 (3,9 százalék), lengyel 67 552 (0,5 százalék), német 140 402 (1,0 százalék), orosz, rutén és ukrán 54 984 (0,4 százalék), egyéb 43 270 (0,3 százalék). Szlovákia 4 174 046 lakosságának nemzetiségi megoszlása a következő volt: szlovák 3 560 216 (85,3 százalék), cseh 45 721 (1,1 százalék), magyar 518 782 (12,4 százalék), orosz, rutén és ukrán 35 435 (0,9 százalék), német 6 259 (0,1 százalék), lengyel 1 012 (0,0 százalék), egyéb 6621 (0,2 százalék). Az 1950. március 1 -töl 1961. március 1 -ig eltelt tizenegy esztendő alatt a köztársaság cseh nemzetiségű lakossága 8,2 százalékkal, a szlovák 18,4 százalékkal, a magyar azonban 45,2 (!) százalékkal szaporodott. Csehszlovákia 533 934 magyar lakosából - amint említettük - 518 782 fő élt Szlovákiában, 15 152 pedig a cseh országrészekben. A magyar nemzetiség vonatkozásában azonban valójában egy formális eredményről, amolyan látszatszaporodásról van szó. Mindössze annyi történt, hogy a magyarok közül 1961-ben már többen merték bevallani eredeti, valódi nemzetiségüket, mint amennyien ezt 1950-ben megtették. Tény azonban, hogy ezáltal a magyarság százalékaránya Szlovákiában 10,3-ról 12,4 százalékra emelkedett, de ez is hol volt még az 1930. és 1921. évi népszámlálások 17,58, illetve 21,48 százalékos arányától, vagy az 1919. évi összeírás 23,59 százalékos eredményétől, az 1910. évi 30,62 százalékos magyar jelenlétről nem is beszélve. A magyarság gyors asz- szimilációjának rémképe azonban mindenesetre kezdett szertefoszlani. Csaknem újabb tíz év elteltével, 1970. december 1-jén került sor Csehszlovákiában a következő népszámlálásra. Az 1961. évi népszámlálás óta az ország lakossága 13 745 577-ről 14 344 987 főre szaporodott. A növekedés jóval alatta maradt a demográfusok elvárásainak, s ez főleg az 1968-1969-es évek magas emigrációs veszteségével magyarázható. Szlovákiában is mérsékeltebbé vált az ötvenes évek magas szaporodási rátája; itt 4 174 046-ról 4 537 290 főre emelkedett a népesség száma. Csehszlovákia nemzetiségi összetétele az 1970. december 1-jei népszámlálási adatai szerint a következőképpen alakult: cseh 9 318 019 (65,0 százalék), szlovák 4 199 902 (29,3 százalék), magyar 570 478 (4,0 százalék), lengyel 65 132 (0,5 százalék), német 85 663 (0,6 százalék), orosz, rutén és ukrán 58 651 (0,4 százalék), egyéb 47 142 (0,2 százalék). Szlovákia 4 537 290 lakosának nemzetiségi megoszlása a következő volt: szlovák 3 878 904 (85,5 százalék), cseh 47 402 (1,0 százalék), magyar 552 006 (12,2 százalék), orosz, rutén és ukrán 42 238 (1,0 százalék), német 4 760 (0,1 százalék), lengyel 1 058 (0,0 százalék), egyéb 10 922 (0,2 százalék). Az 1961 márciusától 1970 decembereid eltelt csaknem egy évtizedes időszakaszban a köztársaság cseh nemzetiségű lakossága mindössze 2,7 százalékkal szaporodott, a szlovák nemzetiség ellenben 9,5 százalékkal. Az 570 478 magyarból 552 006 élt Szlovákiában, 18 472 pedig a cseh országrészekben. Szlovákiában a magyar nemzetiségű lakosság abszolút száma növekedett ugyan a vizsgált évtizedben, százalék- aránya azonban ennek ellenére 12,4-röl 12,2 százalékra csökkent. Az 1970. évi csehszlovákiai népszámlálásnak volt egy rendhagyó mozzanata, nevezetesen az, hogy a számlálólapokon külön rovatba jegyezték be a megszámláltak nemzetiségét és külön rovatba az anyanyelvét. Az adatok összegezésénél ismét bebizonyosodott annak a tételnek az igazsága, hogy az anyanyelv felvétele a nemzeti kisebbségek szempontjából kedvezőbb képet ad e kisebbség számáról, mint a közvetlen nemzetiségi bevallás. Míg az egész köztársaság területén 570 478 fő vallotta magát magyar nemzetiségűnek, addig magyar anyanyelvűnek már 621 588-an - tehát 51 110 fővel többen - jelentkeztek, ebből 600 249 fő Szlovákiában, 21 339 pedig a cseh országrészekben. Az anyanyelv szerinti megoszlást véve alapul Szlovákiának 1970- ben 13,2 százaléka volt magyar. 1980. november 1-jén tartották Csehszlovákiában az eddigi utolsó rendes népszámlálást. Az ország lakosságának lélekszá- ma 1970 és 1980 között átlépte a 15 milliót: a népszámláláskor mmmmmmommmmm Kitekintés az 1945 és 1980 közötti évekre a lakosság száma pontosan 15 276 799 fő volt. Szlovákia népszaporulatának aránya most is magasan meghaladta a cseh országrészek népességének szaporodási rátáját. Amíg a cseh országrészek lakosságának száma 1970 és 1980 között 9 807 697-ról 10 288 946 ra szaporodott (növekedés 481 249 fő), addig Szlovákia 4 537 290-ről 4 987 853-ra (növekedés 450 563 fő). Csehszlovákia nemzetiségi összetétele az 1980. november 1-jei népszámlálás adatai szerint a következőképpen alakult: cseh 9 818 618 (64,3 százalék), szlovák 4 664 460 (30,5 százalék), magyar 579 617 (3,8 százalék), lengyel 67 923 (0,4 százalék), német 61 917 (0,4 százalék), orosz, rutén és ukrán 54 184 (0,4 százalék), egyéb 29 080 (0,2 százalék). Szlovákia 4 987 853 lakosának nemzetiségi megoszlása a következő volt: szlovák 4 321 139 (86,6 százalék), cseh 55 234 (1,1 százalék), magyar 559 801 (11,2 százalék), orosz, rutén és ukrán 39 758 (0,8 százalék), német 5121 (0,1 százalék), lengyel 2 491 (0,1 százalék), egyéb 4 309 (0,1 százalék). A vizsgált évtizedben a magyarság erős stagnálásának lehetünk tanúi. Az 1970. évi nép- számlálás 570 478 fős magyar nemzeti kisebbsége ugyanis 1980-ra mindössze 9139 fővel szaporodott, s így aránya mind orszáaos. mind Dediq szlovákiai viszonylatban tovább-romlott. Az összesen 579 617 csehszlovákiai magyarból 559 801 élt Szlovákiában, 19 816 pedig a cseh országrészekben. A szlovákiai magyarság százalékaránya az 1970. évi 12,2-ről 1980-ra 11,2 százalékra csökkent. E negatív jelenségek ellenére azonban az 1980. évi népszámlálás alapján Szlovákiában még mindig volt 399 magyar többségű helység. Ebből 194 volt a Nyugat-szlovákiai, 118 a Közép-szlovákiai és 87 a Keletszlovákiai kerületben. A 20-50 százalék magyar nemzetiségű lakos által is lakott szlovákiai helységek száma 65 volt, ebből 37 volt a Nyugat-, 16 a Közép- és 12 a Kelet-szlovákiai kerületben. Az 1950-től 1980-ig lebonyolított csehszlovákiai népszámlálások arról tanúskodnak, hogy homogén dél-szlovákiai magyar etnikai tömb többé már nem létezik, mivel a magyar nyelvterület a helyi magyar lakosság kitelepítése, kényszerű vagy önkéntes elköltözése, illetve új szlovák elem betelepedése, valamint a fokozott nyelvi és tudati asszimiláció következtében egyre inkább fellazulóban van. Tagadhatatlan viszont, hogy Dél-Szlo- vákia egyes vidékein 1970 és 1980 között már megállt a magyar elem további csökkenése, sót helyenként bizonyos népes- ség-regenerálódási folyamatok is beindultak. Új magyar korosztályok nőttek fel, amelyekben már oldódóban van a félelem, múlóban van az apáikat kitelepítéssel, deportálással, vagyonelkobzással, reszlovakizációval, nemzeti és emberi megaláztatással verő balsorstól való rettegés. Persze, még nem ez a csehszlovákiai magyar közérzet általános jellemzője, de kétségkívül egy olyan, erősödőben levő magatartásformáról van szó, amelynek uralkodóvá válása az egész csehszlovákiai magyar nemzetrész számára igencsak kívánatos lenne. Könözsi István felvétele FALUSI UDVAR