Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-04 / 1. szám

Vasárnap 1991. január 6. A NAP kel - Keiet-Szlovákia: 07.28, nyugszik 16.00, Kö- zép-Szlovákia: 07.35, nyugszik 16.07, Nyugat- Szlovákia: 07.41, nyugszik 16.13 órakor. AHOLD kel - Kelet-Szlová- kia: 23.23, nyugszik 10.09, Közép-Szlovákia: 23.30, nyugszik 10.16, Nyugat- Szlovákia: 23.36, nyugszik 10.22 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük BOLDIZSÁR - ANTÓNIA nevű kedves olvasóinkat • 1766-ban született FAZE­KAS Mihály magyar költö és botanikus, a felvilágosodás egyik legkiválóbb iróegyénisé- ge (f 1828) • 1931-ben szüle­tett Edgar Lawrence DOCTO- ROW amerikai író. A VASÁRNAP következő számának tartalmából VISSZACSATOLT OZLETPARADICSOM L. Mészáros Károly írása A MŰVELT EMBEREKET TESTVÉREINEK TEKINTETTE Molnár László megemlékezése Jaroslav Heyrovsky Nobel-díjas tudós születésének 100. évfordulójára A TÉNYEK VÁDOLNAK I. SZTÁLINI JOGSÉRTÉSEK CSEHSZLOVÁKIÁBAN Kiss József cikke PILLANATKÉP TÓTH LÁSZLÓRÓL EGY RÉGI VERSE KAPCSÁN Tőzsér Árpád írása VÁLLALKOZIK A CSALÁD Pálszeghi Tibor szatírája MAGÁNCSATÁK Szabó G. László beszélgetése Cserhalmi Györggyel AMÍG a BABA BELENŐ Könözsi István felvétele KÉSEI REQUIEM „ Sokáig vártunk, s nenr\ jöttetek! / Idegen föld­ben porlad szivetek./ Elvesztetek, mint hullócsilla­gok, / Csak Isten tudja, hol a sírotok...“ Ezek a sorok állnak a sajógömöri temetőben az emléktáblán, melyet november elsején, a megbé­kélés napján avattak fel a II. világháború áldozatai­nak tiszteletére. Fejünket mélyen meghajtva álltunk e szerény emléktábla előtt, mely a fájó múlt ködéből ismét felidézte a II. világháború sokat szenvedett, idegen földön elesett áldozatait. Nevüket ábécérendben kötöttük csokorba, hogy belőle ki-ki a maga halott­ját sorolja első helyre emlékeiben, lelkének látha­tatlan oltárán. Örökmécseseket gyújtottunk, bár megkésve, de együtt emlékeztünk történelmi tragé­diájuk előtt. Rájuk gondoltunk, akik közel egy félévszázada a vonatok ablakaiból utolsót intettek az otthon maradóknak Szívdobogva vártuk a tábo­ri lapokat, később már csak a kósza híreket, és eljött az idő, amikor a viszontlátásnak már csak halvány reménye maradt... Tudtuk, hogy hiába várunk. Tudtuk, hogy soha többé nem térnek haza a férjek, apák, fiúk, testvé­rek és kedvesek. Sokszor próbáltuk elképzelni, mikor, hol, milyen körülmények között múlt ki életetek. Volt-e legalább egyetlen bajtárs. ismerős mellettetek, aki az idegen föld rögét könnyezve szórta sírhantotokra? A sok szenvedés és értel­metlen halál karmai között meg tudtatok-e bocsáta­ni azoknak, akik ifjúként pusztulásra ítéltek benne­teket? Huszonnégy nevet véstünk a márványtáblára, hogy emlékezzünk, hogy emlékeztessetek. A meg­békélés napján a családok szívéből átléptetek községünk szomorú krónikájába, s a balsors által oly sokszor tépett nemzet történelmébe. Gömöri Kovács István NEMCSAK ÓVODAÜGY­Az utóbbi időben gyakran olvasunk óvodaügy- gyel, - konkrétan nemzetiségi osztályok miatt ke­letkezett konfliktusokkal - foglalkozó írásokat. „Vi­gasztalásul“ és a gyengéd forradalom első évfor­dulójának tiszteletére egy szlovák nevelési nyelvű óvoda esetét mondom el. A Kelet-szlovákiai Vasmű üzemi óvodája Kas­sán, a Galaktická utcában van. Alig egy évtizede épült, a Hernád partjához közel, s minden követel­ménynek megfelelt. Működésében az elmúlt évek folyamán egy állandósult hiba volt: az igazgatónő „iskolakerülő" volt. Igyekezett minél gyakrabban az intézménytől távolmaradni, azt a csekély számú órát sem tanította le, melyet a rendtartás előírt számára. Tehette, a nővére a tanfelügyelöségen dolgozott. Jött november, a változás szele. A kolléganők elérkezettnek látták, hogy véget vessenek ennek a helyzetnek. Nem haragudtak ók azért, hogy az igazgatónő kommunista, nem is akarták kitúrni az állásából. Egyszerűen le akarták váltani tisztségé­ből, s maguk közül egy rátermettet választani. A volt igazgatónő pedig megtanulta volna a min­dennapi munka örömét... Beindult a gépezet. A választás folyamán a pe­dagógusok az igazgatónő ellen szavaztak, a mű­szaki személyzet pedig mellette. (Az egerek szere­tik, ha távol van a macska...) Hosszadalmas és idegölő csatározás kezdődött. Kitartó támadás és foggal-körömmel való védekezés. Mozgósítva volt minden fórum. Végül a felettes szervek úgy döntöt­tek, hogy az igazgatónőt áthelyezik, s helyére új vezető kerül, akit megelőzött a híre. Új helyzet, új módszer - ez illik az új vezetőhöz. Az új igazgatónő bezáratott egy osztályt, mondván: nincs elegendő gyerek. Két óvónőt, akik nagyon aktívak voltak azokban a harcias napokban, áthe­lyeztek. Forradalom ide vagy oda, ki-ki fizesse meg a tandíjat... A napokban az egyik áthelyezett pedagógus - aki a lányom - összetalálkozott egy volt óvodásá­val, anyukájával és újszülött kistestvérével. A kis­lány nem jár óvodába, pedig az idén iskolaköteles lesz, fontos lenne számára az előkészítő osztály. Ezen a kisgyermeken kívül vajon hányán vannak hasonló helyzetben? Folyik az országos népműve- letlenítö akció? Jó korán kezdeni: az óvodában. Győri Sarolta, Szepsi KÖNYVTÁRI BÖRZE Ezerkilencszáznyolcvan óta az ipolysági könyvtár vezetője Cserba István, aki tíz év alatt sokat tett és persze ma is tesz azért, hogy a látogatók szép és kellemes környezetben, színvonalas olvasnivalót találjanak. A könyvtárban külön helyiségben, műfaj szerint jól áttekinthetően van elhelyezve a gyer­mek-, ifjúsági és felnőtt irodalom. A könyvek mellett újságok, szaklapok, katalógusok, évkönyvek és más olvasnivaló is megtalálható. A könyvtárosok idősek és fiatalok számára egy­aránt találnak valamilyen új vagy érdekes könyvet. Nemcsak a könyvek kölcsönzését tekintik felada­tuknak, hanem különféle programokat is szervez­nek. Kéthavonta nyugdíjasokkal találkoznak, akik­nek olvasnivalót ajánlanak. Vetélkedőket, irodalmi fejtörőket szerveznek. Nem feledkeznek meg az óvodásokról sem, nekik a mese- és zenehallgatást teszik lehetővé. De rendeznek író-olvasó találko­zókat, sőt kézimunka- és rajzkiállításokat is. Tavaly ősszel az irányításukkal lemez- és könyvgyüjtés folyt. A lemezek és könyvek az októ­ber elején nyílt börzén cseréltek gazdát. Véleményem szerint ebben a könyvtárban min­denki megtalálja a kikapcsolódáshoz megfelelő olvasmányt, melynek kiválasztásában szívesen se­gítenek az itt dolgozók, erről évek során személye­sen is meggyőződhettem. Mindenkinek csak aján­lani tudom, látogasson el az ;polysági könyvtárba, legyen rendszeres olvasója, megéri. Mészárosné Dobos Ildikó, Ipolyság fOOJÓl A Vasárnap első négykoronás számá­ban illene reménytkeltő szép szónoklat­ban megbiztatni a kedves olvasót. írni néhány lélekemelő sort, hogy minden ne­hézség, gond egyszer véget ér, és nincs messze az az idő, amikor minden betúsze- retó nyugdíjas probléma nélkül megren­delheti az Új Szót, Vasárnapot és más újságokat is, amikor a háziasszonyoknak Nagykapostól Komáromig nem kell foguk­hoz verni a garast. Sajnos, most nem biztathatok senkit. Nem azért mert nem bízom abban, hogy a demokráciát építgető társadalom egyszer csak kijut ebből a százszor is elátkozott kátyúból, hanem azért, mert nincs tiszta képem a jövőről. Hiába olvasom naponta órák hosszat a la­pokat, az okos és még okosabb magyará­zatokat a küszöbünkön topogó piacgazda­ságról, az egyedül üdvözítő, vagy még attól is jobb modellekről, arról, hogy a re­formmal fokozatosan bosszantsák az em­bereket, vagy egyszerre sokkolják. Őszin­tén bevallom, nagyon zavaros a jövő­képem. Egyik neves közgazdászunk svéd mo­dellt ajánl. Egy másik azonban kiderítette, hogy ott egészen más a társadalom szerke­zete és ott is kezdenek felszínre tömi különféle problémák, pedig nálunk soha nem volt szocialista tervgazdálkodás. Má­sok Finnországot vagy Spanyolországot tekintik követendő példának. Azonban nyomban meg is állapítják, hogy nálunk tulajdonképpen nincs is szervezett balol­dal, a szociáldemokrácia jelentéktelen el­lenzéki politikai erő. Bölcs miniszterek az angol privatizálást tekintették példakép­nek, amely valóban sikeres volt, azonban a személyi adók és az európai integráció fékezése elsodorta a „vasladyt“ is. Azt hiszem, becsapjuk magunkat, ha abban reménykedünk, hogy egy-két éven belül minden olyan lesz nálunk, mint mondjuk Ausztriában. Véleményem sze­rint Csehszlovákia jövője lényegesen más­képp alakul. Más lesz, mint a szomszédos rendszerváltó országokban és más, mint a nyugati országokban. Egyszerűen azért, mert a piacgazdaságot egészen más törté­nelmi környezetbe és struktúrába plántál­juk be. Gyakran jut eszembe, hogy gyerekko­rom óta már hányféle ragyogó jövőt ígér­tek nekem. Már akkor is éltem, amikor azt szavaltuk az iskolában, hogy „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyar- ország mennyország“. Aztán a mennyor­szág helyett a háború poklába kerültünk. A világégés végén örök békéről álmodoz­tunk, aztán jött a magyarüldözés, megkü­lönböztetés. Ezt követte a „jégtörő febru­ár“, a szocializmus és a kommunizmus víziója, amely azt ígérte, hogy „mindenki képességei szerint - mindenki szükségletei szerint.“ Aztán felocsúdtunk az „osztály­nélküli társadalom“ lázálmából is. Egyszó­val, kegyetlenül becsapták a mi nemzedé­künket. S most a gyengéd forradalom után a piacgazdaság a delejes szó, amely magas életszínvonalat, emberhez méltó életet hi­vatott megteremteni. Lehetséges, hogy az utolsó húsz év túlságosan cinikussá tett és kiölte belőlem a boldog jövőbe vetett hitet. De ki a fele­lős azért, hogy 1991 küszöbén nincs reális jövőképem? Csak azt tudom, mi volt a rossz és azt semmiképpen sem akarom még egyszer átélni. Az, amit politikusaink ígérnek, amiről naponta vitáznak, sőt ci­vakodnak, annyira elméleti és bizonytalan (például lehet az infláció tíz, harminc, sőt még ötven százalékos is), annyira ködös, hogy sehogy sem áll össze egységes képpé. Elszomorító, hogy egyetlen kelet-euró­pai országban sem jobb a helyzet. Minde­nütt infláció, drágaság, munkanélküliség és tízezrek számára nyomor a valóság. Amikor a piacgazdaságról írnak, beszél­nek, amikor nagyszerű előnyeit dicsérik, sót magasztalják, ezeket a súlyos jelensé­geket jelentéktelen mellékhatássá kicsi­nyítik. Pedig az éremnek erről a másik oldaláról is kell beszélni. Ez is hozzátarto­zik a demokráciához. Nem képzelődöm, nincsenek illúzióim. Egyelőre maradjunk a rideg tényéknél: a Vasárnap ára 4 korona. Jönnek az ár­emelkedések és sok-sok család ablakán bekopog a szükség. Hát így látom az új évet. Irigylem azokat, akiknek szebb a jövőképük. Szűcs Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom