Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
több mint egy esztendeje küszködünk megoldásával. Tanácsot kérünk és kapunk a jóval előttünk járóktól, majd saját tapasztalatainkkal, elképzeléseinkkel és azokat lehetőségeinkkel öszevetve — döntünk. Pontosabban: döntenek szabadon megválasztott parlamenti képviselőink, kormányaink. Nem irigylésre méltó a helyzetük. Sokunkra nézve fájdalmas döntéseket kell megfogalmazniuk. Radikális beavatkozások ezek mindannyiunk életébe. Viszont a hőn óhajtott piacgazdaság megteremtése csakis úgy lehetséges, ha a társadalmi életben és a gazdasági szférában egyaránt minden szorító, mozgásunkat akadályozó bilincstől megszabadulunk. Csakhogy hirtelen felszabadult „végtagjaink“ még nem képesek engedelmeskedni az értelem parancsának. Értelmünk azt mondja: rendezni kell a tulajdonviszonyokat, mert csakis a termelőeszközökhöz közvetlenül kötődő ember tesz meg mindent eredményes kihasználásukért, csakis az ilyen ember érzi: van értelme munkájának. A tulajdonviszonyok rendezése viszont korántsem egyszerű feladat. Törvényhozóink immár több mint fél esztendeje mást sem tesznek, minthogy megpróbálják a szinte lehetetlent. Azt, amiről mostanság a gazdasági vezető körökben a következő szállóige terjed: a rántottából kell nyerstojást csinálni. Hiszen a magántulajdon rangjának visszaadása olyan kényszerállapotot szüntet meg, melyben csakis jövőnk rovására „gazdálkodhattunk“, bár ez a legtöbbünk számára évtizedeken át kényelmes biztonságot nyújtott. Képtelenek vagyunk maradéktalanul azonosulni az új, egyre szigorodó feltételekkel. Értelmünk azt súgja, reformközgazdászaink elképzelései reálisak, az egyenlősdiség elvén nevelkedett szociális tudatunk ugyanakkor minden megszorítás ellen tiltakozik. így reagál a vállalatigazgató és a család- fenntartó is a költségvetés bevételi és kiadási oldalának összégezésekor. Nehezen azonosulunk azzal, hogy a kiadási tételek sokkal gyorabban nőnek, mint a bevételek. Márpedig a gazdasági reform első leckéjének megoldása csakis ezzel a módszerrel lehetséges. És - mondja Klaus úr - minél rövidebb úton jutunk el a megoldáshoz, annál hamarabb gyógyulhat be a huszárvágás okozta fájdalmas seb. Igaz, várhatóan nőnek a különbségek az egyes szociális rétegek között, de a leginkább rászorulókat - a nyugdíjasokat és a többgyermekes családokat - a kormány a lehetőségeihez mérten igyekszik majd segíteni. Segítségre, ösztönzésre várnak a vállalkozó szellemű egyének és gazdálkodó szervezetek is. Hiszen a még több évig tartó átmeneti időszakban csak az mer majd belevágni valami újba, aki úgy érzi: haszna is lesz belőle. És ha az állam okosan irányítja a vállalkozói kedvet, akkor nem csupán a vállalkozói szférának lehet belőle haszna, hanem a mindenképpen mozgásra kényszerülő munkavállalói szférának is, hiszen az előző új munkahelyeket teremthet ez utóbbi számára. És máris itt a következő házi feladat! Megoldása elől szinte egyetlen munkás, technikus, egyetlen közgazdász, hivatalnok nem térhet ki. Azért nem, mert potenciálisan mindannyiunkat sújthat a munkanélküliség, és úgyszólván minden munkavállaló rákényszerülhet pályamódosításra. így most sokunk előtt sorakoznak a kérdőjelek: Mihez kezdek ötvenéves fejjel? Kell-e a munkám valakinek? A nehéz fúrógéphez szokott kéz hozzászokhat-e még esetleg egy köny- nyű műszerhez? Egyáltalán: a munkanélküli segély összege lépést tart-e majd az inflációval? Tudom, mondják mintegy nyugtatva magukat sokan, elsősorban az hullik át a szitán, akinek munkájával a „főnökök“ eddig sem voltak elégedettek. Ám a várhatóan ké tszáz-ké tszáz ötvenezer munkanélküli között nemcsak lógósok lesznek, akiknek mindegy, hogy segélyből vagy éppen rosszul fizetett alkalmi munkából élnek-e. A legtöbbünk számára egyáltalán nem mindegy, alkalma lesz-e bizonyítania: képes jobban dolgozni, csak legyen rá lehetősége. Szlovákiában várhatóan az országosnál is súlyosabb lesz a munkanélküliségi arány, mert a szocialista társadalomtól olyan iparszerkezetet örököltünk, amely munkát ugyan mindenkinek adott, de nehezen átalakítható. Nehéz a tankgyárat traktorgyárrá alakítani, s főleg pénz nélkül nehéz. A december derekán megszületett illetékességi törvény új szakaszt nyitott a reformtörekvéseink végrehajtása felé vezető úton. Újabb bilincsektől szabadítja meg a két köztársaságot, miközben minden eddiginél nagyobb felelősséget hárít az irányító értelemre. Az ország az új évre is feladta magának a leckét. „Megírása“ így vagy úgy - mindannyiunkat érint. Pákozdi Gertrud ELADTUK MAGUNKNAK A LECKÉT Jelenünk Gorbacsov, Amerikából A római és távlataink a tragikus hős jöttem... nagymama: Beszélgetés Szilvássy Józseffel, mesterségem PERCZEL ZITA lapunk főszerkesztőjével a 3. oldalon Görföl Zsuzsa írása a 4. oldalon pedagógus Szabó G. László írása Polgári László írása a 6. oldalon a 7. oldalon I VÁROSBAN RITKA ÖRÖM A HÓ Könözsi István felvétele | 1991. január 4. XXIV. évfolyam Ára 4 korona
