Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-02 / 282. szám, hétfő

RIPORT IPOLYSÁGI (RÉM)HÍR: HALLOTTA, BEZÁR A „PLETA"!? Kél különböző helyen asszonypanaszra figyeltem fel. Az egyik is, a másik is ugyanazt állította: Bezár a „Pleta"! Ilyen nevű üzem Ipolyságon már nincs is, mert a Selmecbányái Pleta vállalathoz tartozó helyi kötöde július elsejével önállósult, felvette az Ipeľská textilka - Ipolytextil nevet, ám a köztudatban a negyedszázad óta megszokott elnevezés él. Négyszáz alkalmazottal legnagyobb üzem a környéken. A városból és a közeli falvakból járnak ide dolgozni a nők, többen közülük a családfenntartók, mert férjeik már munka nélkül maradtak. Ha igaz a hír, ha valóban bezárnák a kötöttáru-gyárat, nagy gondok szakadnak rájuk, mert a járág, és a kerület csücskében, a határ mentén mostohán kezelt, többségében magyar lakta régióban nemigen akad más munkalehetőség. Az igazgató válasza A sokakat érdeklő kérdésre az Ipolytextil igazgatójától Jaroslav Škoda mérnöktől kértem felvilágosítást. - Sok mindenről beszélnek az emberek - mondja. - Már márciusban bezárhattuk volna az üzemet. Mind a hatszázhetvenen, köztük jómagam is, megkaptuk az anyavállalattól a felmondást. De látja, élünk! Júliusban már csak négyszázhárom alkalmazottal önállósulhattunk, állami vállalat lettünk. Nem látok semmi okot a kapuzárásra. A dolgozók megkapják a fizetésüket, és folytatjuk az új üzemcsarnokok, a szén- és gáztüzeléses kazánház építését. A törvény ránk is vonatkozik. Ha az üzem bezárására gondolnánk, akkor három hónappal előbb ki kell kézbesítenünk a felmondásokat. Bánt a mendemonda. Az asszonyok miért nem beszélnek a Strojstavról, ahol férjeik dolgoznak?! A korábbi ötszázhetven emberből már csak hatvanat-nyolcvanat alkalmaznak! Mi abban reménykedünk, hogy jövőre száz-százötvennel, talán még többel is növelhetjük dolgozóink számát. Ha feketén látnám a jövőnket, feleslegesnek érezném magam. Amióta Selmecbányáról idehelyezAki nem a rendelőben találkozik a fiatal, rendkívül csinos hölggyel, annak aligha jut eszébe, hogy Mikle Judit orvos. A Galántai Ipari Vállalat üzemi orvosa. Sőt, a város szolgáltató vállalata, a posta alkalmazottjai, valamint a lakáskarbantartók is hozzá tartoznak, összesen 1650-en. - Ezután még többen lesznek, hiszen október elsejétől a szabad orvosválasztás a nyugdíjasoknak, a körzetekbe tartozóknak is lehetővé teszi, hogy hozzám járjanak. Sokan már jelentkeztek is. - Korlátlanul azonban nem növelhető az egy orvoshoz tartozó páciensek száma - vetem közbe. - Mintegy kétezer személy regisztrálását még elképzelhetőnek tartom - mondja dr. Mikle Judit. - Ez körülbelül 60 beteget jelent naponta. Ha 8-tól 14 óráig rendelünk, akkor egy betegre átlagban tíz perc jut. Ez bizony kevés. Valami időt azonban nyerünk az injekcióra járók ós azok esetében, akiknek például csak torokgyulladásuk van, vagy náthásak. A betegeket mindig igyekszem meghallgatni, sosem vágok a szavukba. Ez főleg az idősebbek esetében fontos. Rá is kérdezek a dolgokra, hogy pontos legyen a diagnózis. Nagy hasznát veszem, hogy a kórházban egy évet a geriátrián, azaz az idős betegek belgyógyászatán dolgoztam. Türelem kell a neurotikus betegekhez is. Ezek közt igen sok a fiatal nő. Ennek elsősorban az az oka, hogy a szülésre, gyermeknevelésre nincsenek eléggé felkészülve. A neurotikusok egy része képzelt beteg, s nem akar hinni a szakvizsgálatok negatív eredményeinek. Az ilyen betegeket lelkileg erősíteni kell. Olykor gyönge nyugtatót is felírok tek, annak húsz éve már, itt élek, ipolyságinak érzem magam. Nemzetiségileg vegyes terület ez, össze kell fognunk, hogy régiónk fejlődhessen, egy üzem se zárja be kapuit. Akkor lehúzhatnák „rolóikat" az egyre szaporodó magánvállalkozók, a butikosok, a hamburgeresek, vendéglősök is, hiszen megcsappanna a környékbeliek vásárlóereje. Célunk az iparfejlesztés, úgy, hogy az embereknek jó kereseti lehetőséget biztosítsunk, mert a minimális bérrel nemigen boldogulhatnak. Amennyire erőmből telik, mindent megteszek az itt élők érdekében... A túlélés alapjai Az igazgató optimistának vallja magát, de nem állítja, hogy fájdalommentesen küzdik le a gazdasági nehézségeket. - Ipolyságon már hagyománya van a textilszakmának, nem szabad abbahagynunk! Nyugaton egy négyszáz embert foglalkoztató textilüzem már nagyüzemnek számít. Egy nyugati szemmel végzett felmérés alapján a vállalat jelenlegi termelési szintjét az alkalmazottak 70-80 százalékával is elérhetnénk. Az Ipolynekik, sőt pszichiáterhez küldöm őket. Mostanáig a beteget a pszichiáter utalta pszichológushoz, ezentúl az üzemi orvos javaslata nélkül is felkeresheti ót. Nyugaton ez a gyakorlat rég bevált. Jó, ha az orvos alaposan ismeri betegeit. Nekem ebben idekerülésemkor sokat segített a nővérkém, Mária Obrancová, aki már tíz éve itt dolgozik, s nagyon ügyes. -A leggyakrabban milyen panaszokkal fordulnak az üzemi orvoshoz? -Gerincferdüléssel. Ez az adminisztrációban dolgozóknál fordul elő a leginkább, meg azoknál, akik bizonyos testrészeket terhelő munkát végeznek. - Mi a véleménye a csontkovácsokról? - Elismerem munkájukat, akárcsak a gyógynövényekkel gyógyítókét. Persze, az orvos által rendelt gyógyszer is fontos. Helytelen, ha valaki a szomszédasszonytól kér orvosságot, mondván, annak segített. Ami az egyiknek jó, az a másiknak árthat. Például acylpirint vagy brufént gyomorfekélyes beteg nem szedhet. A gyógyszerszedés elhagyása is káros lehet. így van ez a szívbetegek esetében, akiket a kórházban rendbehoznak, mégis rövidesen visszakerülnek, csak azért, mert nem szedték a gyógyszert. Az sem helyes, ha a beteg késve keresi fel az orvost, mert várja, hogy magától elmúljon a baja. Különösen a gyomorfekélyesek és a légcsövükre panaszkodók teszik rosszul, ha várnak, hiszen például légcsőtágítóval megszüntethető a fájdalmuk. Az meg különösen bosszant, ha valaki az éjszakai textilben a befejezés előtt álló új, nagy épületben emeletenként szakosítani fogjuk a termelést, s 30-40 milliót kívánunk befektetni az új technológiába. Hogy ezt elérhessük, „tőkecsináláshoz" folyamodunk. Az Ipolytextil bekerült a privatizáció első hullámába. Már vannak érdeklődők. Vállalatnak, magánembereknek adjuk el? Mindegy, csak a tulajdonos(ok) fogadják el feltételeinket. A legfontosabbnak a szociális biztonságérzet megteremtését, a foglalkoztatás biztosítását, a jelenlegi kereseti szint megőrzését, illetve ennek a drágulás arányában történő növelését tartjuk. Az új tulajdonosnak kellene letörlesztenie a 14 milliós beruházási hitelt, valamint megtéríteni azokat a milliókat, amivel a Selmecbányái Pleta vállalatnak Jartozunk. - Gazdasági helyzetünk jobb lenne - mondja még az igazgató -, ha nem lenne olyan nagy az adómeg-> terhelés. De így is túléljük ezt a nehéz időszakot. Már nem is a tervteljesítést figyeljük, hanem azt, hogy fizetőképesek vagyunk-e. Nem állunk olyan rosszul, hitelfelvétel nélkül is van pénzünk a bérekre. ügyeletes orvoshoz fordul olyan bajával, amivel már régen jelentkeznie kellett volna. Egyes betegek türelmetlenek, nem akarják kivárni, míg sorra kerülnek, s ezáltal másokat is idegesítenek. Leginkább a fiatalok türelmetlenek. Olyan betegek is akadnak, akik egy-két nap múltán méltatlankodnak, mert az előírt orvosság nem segített. Figyelmeztetem őket, hogy gyógyulásuk hoszszantartó. Voltak szimulánsok is, leginkább azok a fiatalok, akik a szakmunkásképzőből kikerülve nehezen szokták meg a korai kelést. Újabban már alig akadnak szimulánsok; talán azért, mert féltik munkahelyüket. A munkavállalókat felvételkor az üzemi orvosnak meg kell vizsgálnia, sőt, némelyüket szakorvoshoz is el kell küldeni. Ez nem mindenkinek tetszik. Pedig mi csak azt akarjuk, hogy mondjuk ott, ahol egészséges tüdőre van szükség, egészséges tüdejű ember dolgozzon. Azért is fontos a szakorvosi kivizsgálás, mert tudni kell, hogy az illető a munkahelyén veszítette-e el egészségét, vagyis hogy foglalkozási ártalomról van-e szó. Máskor meg azért kell valakit szakorvoshoz küldenünk, mert az üzemi orvos bizonyos gyógyszereket nem írhat fel, például bőrbetegségek esetében. A szakorvosi leletekre szükségem van a betegség kiszűréséhez is. A rendelés tizenhárom órakor ér véget, ám az üzemi orvos munkaideje 15,30-ig tart. Szükség esetén a későn érkező betegeket is fogadja, ám ez az idő az adminisztrációs teendők intézésére való. Például a gyógyfürdőbe utaltak űrlapjainak kitöltésére, a baleseti ügyek, a rokkantnyugdíjak intézésével járó paÜzletkötések oroszokkal, ukránokkal Az önállósulás után nem tétlenkedtek: a Szovjetunióban keresték a piacszerzés lehetőségeit. A péterváriak ajánlatára néhány hazai céggel együtt szlovák-orosz nagyáruházat nyitnak a híres Néva menti nagyvárosban. Már aláírták a szerződést, csakhamar elindítják a termékeikkel megrakott első kamiont. A nagyáruházban a pultokra cipő és élelmiszer is kerül majd. Azon gondolkodnak, hogy a közös vállalkozásba bevonják a mezőgazdasági üzemeinket is, esetleg Magyarországot, Lengyelországot. Ha Pétervárra naponta két kamiont indíthatnának, az is kevés lenne az igények kielégítésére. Az ukránokkal is közös vállalatot alapítanak, s az is lehetséges, hogy egyes autonóm köztársaságokba, pl. Baskíriába is szállíthatnának majd. Most dől el, ki mit tud - Üzleti kapcsolatainkat magunk szervezzük - magyarázza Jaroslav Škoda. - A szovjet piacon kívül ajánlataink vannak a német, olasz és más nyugati cégekkel való együttműködésre is. Németország részére technológiájuk szerint gyártunk pólókat majd. A piackötések beindultak, menet közben megtanuljuk a menedzselésünket. Az IT jelzésű termékeinkkel akarunk betörni más országok piacaira. Azért választottuk az Ipolytextil elnevezést, mert rövidítése, az IT szlovákul, magyarul, angolul, németül is ugyanazt jelenti. - És tud már magyarul is? - kérdezem. - Annyit, amennyire szükségem van, igen. Szerintem hasznosabb volna, ha tökéletesen beszélnénk angolul, az az üzleti tárgyalások nyelve. - Aztán hirtelen témát vált az igazgató. - Most, hogy növekszik az exportunk, valószínűnek tartom, hogy jövőre visszatérhetnek azok is, akik elmentek tőlünk. Bevezetjük a második műszakot, s lehetőségünk nyílik újabb üzemcsarnokok létesítésére is. Nem biztos, hogy a privatizáció után a helyemen maradok, de mint az üzem mostani igazgatója kötelességemnek tartom, hogy biztosítsam a túlélés és a további kibontakozás feltételeit. PETRŐCI BÁLINT Dr. Mikle Judit (Kozma Géza felvétele) pírmunkák végzésére. Időnként szombaton és vasárnap, illetve éjszaka a kórházban is ügyelnie kell. Az éjszakai ügyelet után tehát munkából munkába megy. -Jó lenne, ha kevesebb volna a beteg, s több a műszaki felszerelés - mondja dr. Mikle Judit. - EKGvizsgálathoz szükséges műszerrel fel kellene szerelni minden rendelőt. Munkahelyére Királyrévről jár be, ahol mezőgazdasági mérnök férje agronómusként dolgozik. - Mit teszek kevéske szabad időmben? - ismétli meg kérdésem Mikle doktornő. - Szeretek a kislányommal látszani, sütni-főzni. Szívesen zongorázom és énekelek. A verseket is kedvelem. Különösen Adyt és Juhász Gyulát. A munkában pedig az boldogít a legjobban, amikor az emberek örömmel mondják, hogy már jól érzik magukat. Ha segítettem. FÜLÖP IMRE 1991. DECEMBER 2. AZ ÁLLAMHATÁRON TÖRTÉNT A fö turistaidény véget ért, a határátkelőhelyek forgalma azonban nem csökken. Hosszú sorokban vesztegelnek a kamionok, órákat várakoznak az autóbuszok. Pedig a vámszigorítások után kevesebb lett a bevásárló turista, de egyre több az olyan ember, aki a zöldhatáron keresztül szeretne külföldre jutni. Néhányuknak bizonyára sikerül is, de a legtöbbjük lebukik. Ám a bírság, a kiutasítás sem veszi el a kedvüket, újra próbálkoznak. Ezer márkájuk bánta A törökországi kurdok egy csoportja kora ősszel útra kelt, hogy boldogulását valamelyik nyugati országban keresse. Az hogy végérvényesen búcsút vettek az otthonuktól, arra hagy következtetni, hogy mindenüket pénzzé tették. Romániába hivatalos útiokmánnyal, turistaként érkeztek. Odahaza azt hallották, hogy itt lesz majd, aki útbaigazítja őket. Nem is kellett sokáig várakozniuk. Az embercsempészektől ajánlatot kaptak, mégpedig azt, hogy egy megadott napon a zöldhatáron átviszik Magyarországra, ahol várni fog rájuk egy másik „útikalauz". Természetesen előre kellett fizetniük, nem is keveset, ötszáz márkát. Szerencsésen átjutottak a határon, ahol egy középkorú ember várta őket. Csakhogy az is ötszáz márkát követelt. - Az utolsó fillérünket is odaadtuk, mégsem értük el úticélunkot - jegyzi meg egyikük. Az történt ugyanis, hogy a magyar-csehszlovák határ átlépése utána a határrendőrség feltartóztatta a kilenc tagú csoportot. Fáztak, éhesek voltak, szerencsére a határőrök nem sajnálták tőlük az ennivalót... A találkozás elmaradt A huszonkilenc éves munkanélküli bolgár állampolgárságú fiatalembernek pénze nem volt, így autóstoppal tette meg az utat a szlovák fővárosig. A Főpályaudvaron alkalmi ismerősétől érdeklődte meg, merre van az államhatár. Gyalog sétált át az Sznf hídon. Nem sietett, komótosan haladt, inkább az embereket, a környéket figyelte. A Matador üzemhez érve, a határ felé vette az irányt. Már látta a határkövet, amikor a határrendőrség járőre útját állta. Az őrsön egyre csak azt hajtogatta: - A testvérem már öt éve Ausztriában él. Azt ígérte, ha kimegyek, talál számomra munkát. Tudtam, a beutazási engedélyt nem tudom megszerezni, így számomra csak a tiltott határátlépés maradt. Sajnos nem sikerült... Talán majd máskor?! Mindent egy lapra tettek fel A családosok általában félnek az utazástól. Hogyan bírja majd a megpróbáltatásokat a gyerek, latolgatják hosszasan. Ez annak a hat román állampolgárnak a fejében is minden bizonnyal megfordult, akik öt gyerekkel indultak el otthonról, hogy eljussanak Németországba. Néhány hetet Magyarországon töltöttek, majd valószínű, arra a következtetésre jutottak, hogy úticéljukat a legproblémamentesebben hazánkon keresztül érik el. Közben ősz lett, az időjárás mostohára fordult, ők pedig nyáriasan voltak öltözve. Dideregtek, de amikor elérték hazánk államhatárát, melegük lett: sikerül, nem sikerül? Ha igen, másnap Bécsben lesznek. A Rajka-Oroszvár határátkelőhely közelében a kukoricásban szaporán szedték lábukat. Nem akartak hinni a szemüknek, amikor a határrendőrség járőreivel találták szembe magukat. Azt hitték itt a vég... Igen vége lett a bolyongásuknak. A tényállás rögzítése után átadták őket a magyar hatóságoknak - Már közel voltunk az osztrák határhoz - mondta az egyik felnőtt, majd mélabús hangon folytatta -, de most mindent újrakezdhetünk... Hogy az otthoni életre vagy az új próbálkozásra gondolt-e, arra nem adott választ. A gyerekekre való tekintettel talán várnak tavaszig. (németh) A szorgalmasan dolgozó nőket alig látni a gépek mögött (Archív felvétel) JÓ SZÓVAL IS GYÓGYÍT HÁNY EMBER ORVOSA LESZ? • GYAKORIAK A ŰERINCBÁNTALMAK • MÁR NINCSENEK SZIMULÁNSOK • SOK A PAPÍRMUNKA