Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-05 / 285. szám, csütörtök

1991. DECEMBER 5. ERKÖLCSI UNIVERZUM MOTTÓ: „A szellemerkölcs törvénye nem ismeri az adottság Fejbólintó Jánosait." (Fábry Zoltán) a idei Fábry Zoltán Irodalmi MZ. és Kulturális Napokon előadó kolozsvári filozófus, Gáli Ernő fogalmazta meg Fábry Zoltánról írt tanulmányában (Fábry „muszájemberség"-e. In. Nemzetiség, erkölcs, értelmiség. Budapest 1978) a címbeli megállapítást. Nem másról, mint erről az univerzumról feledkeznek meg azok, akik Fábry Zoltánt több odalról bírálják. Már majdnem azt írtam, hogy életművét, csakhát ezeknek a bírálatoknak egyetlen közös jellemzőjük van: megfogalmazóik nem ismerik Fábry műveit. Nem kevésbé feledékenyek egy másik szekértábor „foglyai", akiknek jogosan nem tetszik Fábry Zoltán irodalomkritikusi tévítéletekkel és önellentmondásokkal tarkított igehirdetése. így aztán nem csoda, hogy akadnak - amúgy igencsak szórakoztató egyének - akik elszántan védelmezik Fábryt. Kitől és mitől? Egyáltalán ki támadja itt Fábry Zoltánt? Szerintük egyetlen ember: Hizsnyai Zoltán az Irodalmi Szemle idei 7. számában. Ennek nyomán a Fábry napok olykor sajátos lincshangulatba csaptak át. Némely - hál' istennek újabban kiadatlan versek - költői még „apáztak" is, utalqatva Csanda Gábor korreferátuma után egy éppen elfeledés alatt álló irodalomtörténészre. Más „bajnokok", saját katolikus vallásosságukat védelmezve Fábry Zoltán most megjelenő naplójában igazoltnak talált egyistenhitével és keresztényi erkölcsével szemben érezték sértve magukat. Megtetézve sértődöttségüket azzal az állítással, hogy Fábry Zoltánt nem hallgatta ki a titkosrendőrség, így nem is igen tudhatja, milyen is volt igazából a kommunista diktatúra. Bezzeg a fiatalember, az tudja! Táskája mindig akkor volt tele kivágott újságcikkel, szamizdattal, címekkel és telefonszámokkal, amikor havonta egyszer bevitték az „estébések". Most már nem is csodálkozom, honnan tudtak minden valamirevaló magyar értelmiségiről mindent. „Óh, szent együgyűség" - jutott eszembe Husz János sóhaja a máglyájára rőzsét dobó asszonyt látva. S jutott eszembe Fábry Zoltán, akit most éppen „lekommunistáztak". De jelen volt közöttünk a halott író szemeit állítólag lefogó költő is, aki fennen hirdette imígyen magának vindikált előjogait. Szegény Hizsnyai Zoli, akinek Vízilovak és más tetemállatok című - Tőzsér Árpád idei Fábry-díjas „publicistánk" szerint - „cikke" keK lő erősségű vihart kavart egy lavór lábvízben. Abban, amelyben álldogálnak még néhányan, nem észlelve, hogy gombásodik a lábuk. Hizsnyai legalább kilépett ebből. Igaz, nem valami illatos az ő lába sem, dehát a szagzó tévedései mégsem „fasisztoidok", mint ahogyan azt Gál Sándor állította, összetévesztve a faragatlan modort, a következetlen és ebből eredően eklektikus stílust azzal, amit irodalmi lincselés előtt álló gömöri egykomám keményen mondani akart. így aztán Tőzsér Árpádnak van igaza, aki állítja, hogy a Zoli gyereknek a Zoli bácsival és irodalmi balítéleteinkkel szemben sem lehet igaza, mert az igazsághoz modor, stílus és gondolat kell, ami már önmagától is valamiféle erkölcssé nemesedik írás közben. - Csakhát, arra ki figyel oda? - kérdezem én. Abban viszont magam is osztom Hizsnyai Zoli (aki csak ellenség/szellem/képként volt jelen a rendezvényen) véleményét, hogy Fábry Zoltán nem totemállat. Viszont azt is állítom: éppen ezért mégsem kellene holtában agyonverni. Figyeljünk oda! Az idei Fábry Napok ugyanis nem november végén kezdődtek, hanem valamikor, amikor az író örököse - a Csemadok - Fábry-díjat alapított, s azt egyszer egy igencsak gyengécske és torzító monográfia szerzőjének ítéltette oda. Megértem Gál Sándort is, amikor Hizsnyai modorát karlengetőnek érzi, különösen, amikor a Fábry Emlékbizottság elnökeként kellene nyilvánosan önkritikát gyakorolnia. Ez van. Meg az és emez, amaz... .. .és döbbent csend. Fábryt védelmezik, pedig valójában önmagukat, tévedéseiket vonják szekértáborba. Fábryt nem kell védelmezni, de nem is kell támadásnak tekinteni, ha az irodalom eredeti - és nem a kisebbségi köldöknéző valóság eltorzította - értelmében bírálják életművének egyes részeit. Tőzsér Árpád mondta ki az idei Fábry Napokon, hogy Fábrynak az irodalom is „csak" ürügy volt ahhoz, hogy elmondja gondolatait a világról, és erkölcsi tételeket fogalmazzon meg. Magam tettem hozzá, hogy nem szabadna összetévesztenünk Fábry erkölcsi értékrendjét a valójában nem létezett irodalmi és esztétikai értékrendjével. Fábrynak éthosza volt és van - mindeneken felülemelkedő, krisztushívő lélekkel telítve, így aztán nem véletlen, hogy amikor kimondatik önmagunk tévedései, szándékos hamisításai, ideológiai elferdítései fölött az ítélet, nyomban többen is jelentkeznek Fábry Zoltán védelmére. Oly hevességgel teszik ezt, hogy a csendes szemlélődő nyomban látja: önmagukat, önmaguk tévítéleteit, tévtanait, netán vallási sovinizmusát, hitbéliségük kizárólagosságát védik. Mert ki mondhatja azt az idei Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok után, hogy ő márpedig tudja: ilyen és ilyen volt Fábry Zoltán? Lassan alakulóban van az ortodox „fábrysták" pártja, s egyre kétségbeesettebben védekezik az a kis csapat, amely sokszor önmagát is félreérti. Hogyne értenék félre mások Grendel Lajost, Tőzsér Árpádot, Csanda Gábort, na és Hizsnyai Zoltánt, amikor ők maguk is „elértik" egymás gondolatait. ' szerencse, hogy jött ÍVIG Q Tóth László, aki bemutatta az Üresjárat című Fábrynaplót, amely talán igazságot tesz. Bár, én ebben is kételkedem, mert miféle igazságot sejthet meg az az ember, aki csak a naplót olvassa majd el - vagy azt is csak saját kénye-kedve szerint fel-fellapozza? Nem ismerve az életmű egészét, aligha döbben majd rá katartikus állapotban, hogy mennyire mást és másképpen írt Fábry, mint ahogy azt egy letűnt rendszer irodalmi felügyelői magyarázták. Nem tudom, ki hogy van vele, de ezentúl jómagam soha többé le nem írom: Fábry Zoltán, a csehszlovákiai magyar író. Mert valójában európai erkölcsfilozófus volt, s ennek a szellemi eltökéltségének csupán eszköze és nem tárgya volt az irodalom. Volt a „napoknak" három vendége, akiknek számos tanulsággal szolgálhatott az olykor övön aluli szintre süllyesztett vita. Érdekes volt Szakolczay Lajos irodalomtörténész vázlatos panorámája, amelyet a kisebbségi magyar irodalmak költészetének folyóiratokban nyomonkövethető darabjaiból vitt vászonra. Domonkos' Mátyás irodalomkritikus a magyar irodalom rendszerváltás utáni szabadságáról és szorongásáról beszélt. Gáli Ernő filozófus pedig ismét megfogalmazta azt, ami a Fábry-vita konklúziója lesz: „...a költészet mindig erkölcsi kinyilatkoztatás volt a számára..." Mérpedig ez méretes különbséget jelent „az irodalom, mint a világot újraálmodó játék" felfogáshoz képest. Az idei Fábry Napok még nem értek véget. Megszólalt ott egy író, aki saját karakterisztikus éthoszát fogalmazta meg, amikor a csehszlovákiai magyarokat fenyegető veszélyre irányította a figyelmet. Arra a veszélyre, amelyet az elvtelen nacionalizmus mindent elborító árja jelent. Hallgathatott-e Grendel Lajos akkor, amikor a szlovák politika titánjai elmennek elsiratni Gustáv Husákot? Elhallgattatható-e Grendel Lajos? Lekicsinyelhetőek-e a Fábry Napok résztvevői Tóth Károly pártvezérnek a minden politikai ellenvéleményt megfogalmazó írót az irodalomba utasító dörgedelmével? Nem kellene-e inkább ezeknek az új székekben ülő új elhallgattatóknak azon töprengeniük, mennyit ér múlékony hatalmuk? Most látható igazán, mennyire a „szakmaszerű" politizálás a meghatározója minden döntésüknek. Márpedig aki szakmát gyakorol, az elsősorban megélni akar. Mondhatnám azt is: szakszerűen akar megélni. Ez a politikai attitűd már fel sem veti a „Kiért?" és a ,,Miért?" kérdéseket. IIvan a „szellemerkölcs nUl törvénye", amikor az „adottság Fejbólintó Jánosait" hallgatjuk? DUSZA ISTVÁN PÜSKI KÖNYVESHÁZ SZEPSIBEN VITÉZ ERIKÁVAL EGY BÁTOR VÁLLALKOZÁSRÓL A csehszlovákiai magyarok egy része tudja, hogy a hetvenes és nyolcvanas években Püski Sándor New York-i kiadója volt a gondozója Duray Miklós Kutyaszorító /.-//. és Kettős elnyomásban című politológiai munkáinak. 1938-tól a népi írók mozgalmába tartozó alkotók könyveinek volt a kiadója. 1970-ben települtek át az Egyesült Államokba, ahol a Nyugaton élő magyarok érdeklődésére számítva alapították meg kiadójukat. - Kétségtelen, hogy megtiszteltetés lehet az ön számára, hogy egy ilyen jelentós kiadó, mint amilyen Püski Sándor és felesége vállalata, éppen Szepsiben talált üzleti partnerre. Hogyan született meg kapcsolatuk? - Idén, a nyár folyamán Püski Sándor és felesége ellátogattak Szlovákiába. Először Kassán szerettek volna partnert találni, azzal a szándékkal, hogy a magyar könyvesbolt helyén megőrizzék az eredeti üzletet. Sajnos, a magas bérleti díj arra kényszerítette őket, hogy máshol próbálkozzanak. - Első pillanatban rászánta magát, hogy otthagyja a pedagógusi pályát? - A dolog nem volt ilyen egyszerű. Először is, nem hagyom ott a pályámat. Csupán óraszámkedvezménnyel tanítok majd. Emellett társammal együtt végezzük el mindazt, ami a vállalkozással kapcsolatos. - Miként indultak neki a vállalkozásnak? -Bizony, helyet kellett keresnünk a majdani üzlethelyiségnek. Mivel nem rendelkeztünk nagy anyagi tőkével, valójában négyen alapítottuk a kft-t. Egy jogász barátunk, Püski Sándor egyik régi tisztelőjének, Demeter Ferencnek a fia és én, a férjemmel. Amikor sikerült megvásárolnunk a kiszemelt házat sokan azt mondták, inkább bontsuk le. De most már meg lehet nézni, hogy milyen állapotban van az épület. Szeretnénk, ha a megnyitóra olyan üzletben fogadhatnánk a könyvbarátokat, amely kielégíti a mai igényeket. - Tervezik-e, hogy Dél-Szlovákia más városaiban is árusítják majd a Püski Kiadó könyveit? - Igen. Szeretnénk egy terjesztői hálózatot kiépíteni. Ennek érdekében különböző városokban szeretnénk bemutatkozó irodalmi esteket szervezni. Úgy véljük, hogy Püski Sándor könyvei olvasóra találnak Szlovákiában is. Ezenfelül természetesen igényes kiadványok árusítására is törekszünk majd. - Most, amikor minden vállalkozó valamilyen ,,jó üzlet" reményében kezd neki a vállalkozásnak, nem félnek ettől a dologtól? - Hazudnék, ha tagadnám. Ugyanakkor bízom abban, hogy elég sok az olyan magyar, aki még igényli a róla és a hozzá szóló igényes irodalmat, legyen az ebben az esetben politikai jellegű és szépirodalom. - Mikor nyitják a szepsi Püski Könyvesházat? - December 7-én, ha minden igaz, megnyílik a könyvesház és raktár. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy rendelésre minden könyvet bárhová elküldünk. - Kiktől várnak támogatást? - Elsősorban az olvasóktól, de szívesen fogadnánk minden támogatást, amely akár szponzorálásként is segítené törekvésünket. Nem lehetünk nyereségorientáltak, de szeretnénk tartósan megőrizni a vállalkozásunkat, amellyel elsősorban a csehszlovákiai magyarokat szolgálják majd. Bízunk abban, hogy december 7-én tartós kapcsolat kezdődik a Püski Kiadó és a csehszlovákiai magyar olvasók között. - Ebben bízom én is. D. I. VISSZHANG A NÉZŐ JOGÁN Döbbenten olvasok az újabb botrányos eseményről, mely ezúttal a művészvilág berkeiben esett meg, azaz a Komáromi Jókai Színházban. A számomra teljesen érthetetlen igazgatóleváltás a színház végnapjait jelenti. Merem ezt leírni a színházért rajongó néző jogán. 1989 után, az előző korszak igénytelensége után, mi, nézők, innen a vidékről, a Jókai Színházban úgy bámultunk előadásról előadásra, mint a csodára, mennyire meg tudtak változni a színészek, hogy mások is tudnak lenni, hogy egy-egy rendezés igazi színházi élményt tud adni. Azóta is jó és értékes előadásokat látunk, és látnak a könnyebb műfaj kedvelői is. Elérte a társulat, hogy a régi közönség az utóbbi másfél évben, ha nem is értett meg minden darabot, vagy idegen volt tőle a műfaj, megcsodálta a színészi alakítást, a rendező munkáját. Hogy a vidéki művelődési házakban nem volt több néző? Ezt viszont nem csodálom. A koszos, füstös, fűtetlen termekben, színházhoz méltatlan körülmények között nem lehet művészi esemény egy-egy előadás. Az az alig másfél év pedig kevés volt arra, hogy széles körben ismerjék meg a Jókai Színház új arcát. De tömegesen buszoztak Komáromba. Hát kérdem én kedves művésznők, művész urak, kivel és kiknek akarnak dolgozni tovább. Ha a művészt nem az igényesség elve vezérli, akkor nem biztos, hogy tud művészetet teremteni. Nem ismerem Beke Sándort mint embert, de a munkáját mindenki elismeri, a nézői és szakmai berkekben egyaránt. Munkájának eredményei tehetségről, félkészültségről tanúskodnak. Mondják, a tehetséges emberek olykor elviselhetetlenek. De nem (csupán) önérdekből dolgoznak. Volt és van rá példa a művészvilágban (lásd például Latinovits Zoltánt). Félő, hogy Beke Sándor nélkül újra a területi színház szintjére süllyed a társulat. Sok néző nevében merem állítani ezt, és Soóky László aggodalmaival egyetértve jegyzem meg: a színházi diktatúra nem jelentheti ugyanazt, mint a politikai diktatúra, mert az útja rögösebb, a célja nemesebb. DÁNIEL ERZSÉBET Kis NYELVŐR LOVAS SZÓLÁSAINKRÓL Három kérdést kaptam; mindhárom egy-egy szólással kapcsolatos, és mindhárom szólásban szerepel a magyarsághoz ősidők óta közel álló háziállat: a ló; azazhogy a harmadikban csak a bőre. Az utóbbi időkben a mezőgazdaságban bekövetkezett változások miatt egy kicsit távolabb került tőlünk ez a kedves állat, s nem csoda, ha a fiatalabb nemzedék tagjai vagy az állattenyésztésben járatlanok nem sokat tudnak már róla. Egyik kérdés így hangzott: miért nem ajánlatos - a szólás szerint — az ajándék lónak megnézni a fogát? Mindnyájan ismerjük a szólást: Ajándék lónak ne nézd a fogát!, de - mint a kérdés is bizonyítja - nem mindenki tudja már, min is alapszik el. Azon a tényen, hogy a hozzáértők a ló fogazata alapján meg tudták állapítani az állat korát. Van egy ilyen szólásunk is - a nem fiatal emberre mondják tréfásan: Elhányta (vagy elhullatta) már a csikófogát. Abból a tényből, hogy a lónak megvannak-e még a csikófogai, vagy a később kinőtt fogai milyen állásúak, mennyire koptak meg, következtetni lehet az állat korára. Ha valaki lovat akar venni, megnézi vagy megnézeti az alku tárgyát képező állat fogait; így győződik meg arról, igazat mond-e az eladó a kort illetően. De - a szólás szerint - az ajándékba kapott lónak nem illik megnézni a fogát. Természetesen ha a szólást csak a lovakkal kápcsolatban használnánk, már régen elfelejtettük volna. Mert ki kap manapság lovat ajándékba? Mint minden szólás, ez is átvitt értelemben használatos. Mondanivalója: ne vizsgálgassuk kritikusan az ajándékba kapott dolgokat, mert az sértő az ajándékozóra jiézve. A másik kérdés: hogyan lehet a közös lónak túrós a háta? Valóban, a szólást legtöbbször ilyen formában halljuk: Közös lónak túrós a háta. Még némelyek meg is tudják magyarázni, hogy a sokat hajtott lovat feltöri a nyereg, s a törés nyomán keletkezett varasodás a túróhoz hasonlít. Természetesen ez tévedés. A túrós melléknév alaki hasonlóság alapján került a szólásba, a túros helyére. A szólás így hangzik: Közös lónak túros a háta. De vajon hányan tudják ma már, hogy a fúr főnév a törés okozta sebet jelentette, akár emberen keletkezett az lovaglástól, akár magán a lovon a nyeregtől? Nem csoda hát, ha az ismeretlen jelentésű szót egy hasonló hangzású, általuk ismert értelművel cserélték fel, s a maguk módján még meg is magyarázták, miért illik az a szólásba. Természetesen ebben az esetben sem közös lóra vonatkozik a szólás értelme, hanem átvitt jelentésben használatos ez a közmondás is. Akkor mondjuk, ha valami, ami közös tulajdonban van, a haáználat folytán tönkremegy. S ez gyakran megtörténik, mert az emberek a közös dolgokra nem vigyáznak úgy, mint a sajátjukra. A harmadik kérdés: miért mondják az alvó, horkoló emberre, hogy húzza a lóbőrt? Hogyan hozható kapcsolatba a lóbőr az alvással? A szólásnak e ma használatos formája - húzza a lóbőrt - valóban nem sokat mond a mai embernek. De a szólás teljes alakját hallva - Húzza a lóbőrt a fagyon - mindjárt érthetővé válik, miről is van szó. Nem nehéz elképzelni, hogy ha a kemény, megfagyott földön lóbőrt húznának, az bizony súrlódó hangot adna. A horkoláshoz hasonlót. Elsősorban tehát nem egyszerűen az alvó, hanem a horkoló emberre illik rá a, szólás. Úgy látszik, később már nem tartották fontosnak a szólás használatához a fagyon határozót, s elhagyták belőle; talán arra gondolva, hogy egy nehéz lóbőr húzása akkor is zajjal jár, ha nem fagyon történik. Az egykori teljes alak előfordulását bizonyítja az is, hogy a változatokban megtaláljuk még e határozót. Ismeretesek ugyanis ezek a változatok is: Húzza a bőrt a fagyon; Húzza az ökörbőrt a fagyon; Úgy alszik, mintha ökörbőrt húznának a fagyon. Ezekkel szintén a horkolás tényét fejezik ki érzékletes formában. JAKAB ISTVÁN l