Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-04 / 284. szám, szerda

7 RIPORT ÚJ szói 1991. DECEMBER 4. kGY DIKTATÚRA? V A JÓKAI SZINHAZBAN lás sikerének, ki mégis dúdoltunk, (lak mögött mi is. >ándor azzal csilem tájékoztatott y beszélt velünk, Mindenhol az az nki úgy érzi: ez az :ül Bajcsi Lajos és c fel. Kölcsönösen izon, hogy várom neg azon, hogy nem szólt nekik a többiek egyec. Bajcsiék is vészínházba. Ekkor le csak Holocsy Erzsébet hajlanazt mondják, fáis feküdtek. iegvonták a bizalmég én vagyok elnök. Sok minim egyet a hétfői en, hogy le akarna 'dtam önkrititudom csinálni, llitólag azért fajulnák, mert a szaküködött. Ez nem lünk, hogy nincs >ünk. De ezt az új ás színházak sem bérek? Azokkal Nekem is bajom színházban, ahol lem szorgalmazást, két év alatt árni. Szakszervetörődött a fizeté5 pénz. Az biztos, a legrosszabbul Szlovákiában. Ez is a bajok oka, meg a nagy munkatempó. Hamarabb kellett volna gyűlést összehívni, ahol megbeszélhettük volna az igazgatóval, hogy mi bánt. Nem mindjárt akasztással kezdeni. Fel lettek fújva a pletykák, az ember gyarló lény, könnyen hisz. Arra nem gondolt senki, hogy ezzel a húzással - bár ne legyen igazam - elkezdtük magunk alatt vágni a fát? Bizonyos köröknek nagyon jól jön ez a belső viszály, egy sikeres, telt házakkal játszó magyar színházban. A színház jövőjére is gondolni kellene. Skronka Tibor ,,a Jókai Színház dolgozóinak nevében megbízott bizottság" egyik tagja (Boráros Imre és Kovács Ildikó mellett), egyben szóvivője. - Tudod, mekkora várakozással néztünk Beke jövetele elé? Én magam is, aki inkább csak kollégáim elbeszéléséből ismertem őt. örültem, hogy energikus ember kerül ide. Miután belépett, az elején még volt művészeti tanács, és úgy látszott, hogy meghallgat bennünket. Persze, a művészeti tanács úgy működik, hogy az igazgatónak nem feltétlenül kell figyelembe vennie véleményét. Aztán lassan kezdtek megszűnni ezek az összejövetelek, és jó fél éve már nem volt művészeti tanács, amely annak idején kérte például, hogy az új évadba ne ismétlődjenek olyan nevek, mint Háy, Csurka, mert egyoldalúvá válik a repertoár. Sándor megígérte, hogy respektálni fogja véleményünket - nem. Olyan atmoszféra alakult ki az öltözőkben, később más részlegekben is, mely alkotói munkára nem alkalmas. - Elégedetlenségetek miért éppen most nyilvánult meg ilyen radikális formában és módon? - Ha nem most tör ki, akkor két hét múlva vagy egy hónap múlva, de kitör. Olyan diktatúraszag volt az épületen belül, amely kikészítette az emberek idegeit. Lehet tartani az igazgatótól, az még egészséges, de amikor már rettegni kell tőle, az már baj. Nem voltak gyűlések, nem volt kontaktusunk a vezetéssel, nem tudtuk, merre megy a színház. Legalább az információ szintjén tájékoztathattak volna. Nem. A vezetés átcsúszott egyeduralkodásba. Az emberekkel történő egyezkedés színvonala egyre csökkent. Beke sokszor idős kollégákat lehordott, elküldött bennünket az édesanyánkba. Persze, összetett háttere van a problémának, mégis egy közös nevező felé tendálnak a dolgok, ha a szavazás úgy esett meg, ahogy. Sokaknak szemet szúr az épületen belül létrejött giccsbutik is, a kinti kandeláberek. - Ahogy mind inkább érzékelem, a társulaton belül tehát Beke Sándor, illetve a vezetés hibáinak, mulasztásainak következményei, az elpselhetetlenségig fokozódva, föléjük nőttek azoknak az eredményeknek, értékeknek, melyeket ugyanannak a Beke Sándornak az igazgatásával ért el a színház rövid másfél év alatt. És elérkeztetek a tűréshatár végső pontjára. - Igen. Beke Sándort mindenki elismeri mint rendezőt. Emberi-igazgatói oldalával vannak nagyobb problémák. Mi szeretnénk, ha itt maradna - rendezőnek. - Miért nem hívtatok már össze korábban gyűlést, ahol megbeszéltétek volna a gondokat az igazgatóval? - Nézd, ennek a gyűlésnek arról kellett volna tanúskodnia, hogy mennyien állunk az igazgató mellett. Jómagam azt szerettem volna, ha (Alapfotó: Gyökeres György) véget érnek a folyosói susmusok, üvöltözések, a rágalomhadjáratok. Körbejártam az embereket, milyennek tartják az atmoszférát, érdemesnek tartanák-e egy gyűlés összehívását. Igen. Bennem is meghűlt a vér, amikor bejelentették a bizalmi szavazás végeredményét. Másnap reggel kezdődött a háború. Beke azt mondta, respektálja a döntést, és lemond, de adjunk még neki időt, amíg helyet talál. Hangsúlyoztam, szeretnénk, ha maradna rendezőnek. Azt mondta, nézd, Tibor, nem mondok most se igent, se nemet. Ezután megindult a rágalomhadjárat ellenem, valaki még azzal is bevádolt a helyi FMK elnökénél, hogy Skronka Tibor a „forradalmi helytállásra" hivatkozott, „amit 1989 novemberében tanúsított... az FMK soraiban". A FMK-hoz csak annyi közöm van, hogy ott voltam első pozsonyi ülésén. Se ezzel, se más mozgalommal vagy párttal semmiféle kapcsolatom nincs. -Mi lesz ezután? Átgondoltátok-e végig az utat? - Szeretnénk, ha a minisztérium pályázatot írna ki az igazgatói posztra. Ezt látjuk az egyedüli megoldásnak. Ha külső nyomásra mégis bent hagynák Beke Sándort, akkor az katasztrófához vezetne. Mert számomra nem tűnik logikusnak az, ha egy közösség hetvennégy százaléka nem áll a vezető mellé, akkor az az intézmény jól működhet tovább. Beke Sándor hetven ember igazgatójának lett kinevezve, mégis úgy néz ki, hogy a saját érdekeit fölé rendeli a színház érdekeinek. Mintha csak az igazgatói hely érdekelné. - Talán azért, mert félti a színházat... - Nem hiszem. Fölösleges ezt politikai síkra terelni. Belső megoldást követelő problémákról van szó. És a szándékunktól nem állunk el. Az emberek hetvennégy százaléka megbízott bennem, én ezzel a bizalommal nem élhetek vissza. Nem engedhetem meg, hogy azt érezzék: nem érdemes őszintének lenni. Nézd, a Bekét pártoló cikkek ki vannak téve a faliújságra, borítékban kaptuk meg mindnyájan az őt támogató izsai községi bíró állásfoglalását. Miklósi Péter Halálugrás Komáromban? című cikkét szintén sokszorosították. Az egyetlen tárgyilagos cikk, a Péterfi Szonyáé, nincs kitéve. - Sylvánia-dij... - Semmi összefüggés a két dolog között. Még annyit szeretnék elmondani, nem személyes indulatok vezérelnek, hanem a színház tisztaságáról van szó. Cs. Tóth Erzsébet: - Én vállalom, hogy Beke mellett szavaztam. Ismerve minden hibáját. Művészember, hamar felkapja a vizet. Amikor arról volt szó, hogy őt válasszuk, tudtam, hogy a minőségre szavazok. Az elmúlt évad ezt fényesen bizonyította. Azt, hogy az utcán megsimogatták az embert, örültek nekünk, felnéztek ránk, fővárosi szinteket emlegettek, ezt én nem tudom megtagadni és csak erre szavazhatok. Nem szorul rá Beke, hogy megvédjem. Velem sem bánt kesztyűs kézzel. Ha megsértett, később hátba veregetett, na jó. Engem különben a spiclijének tartottak, hogy miért, nem tudom. Már ő volt az igazgató, amikor Dusza megdicsért egy Takáts-rendezésben nyújtott alakításomért. Meghallottam utána: könnyű neki, Beke-ivadék. Nyilván azért tartottak a spiclijének, mert sokat játszottam. Húsz éve vagyok a pályán, isten lássa lelkemet, sosem kértem szerepet, és sosem adtam vissza, eljátszottam a legutolsót is. - Szerinted mi a megoldás? - Skronka Tibi azzal kezdte, hogy ki kell szellőztetni a színházat. A kiszellőztetés nem azzal kezdődik, hogy valakit vagy-vagy elé állítunk. Nem egy személyt, hanem egy intézményt végül is. Úgy kellett volna csinálni, hogy egyenként felállunk, és elmondjuk, mi bánt. De mi már nem merünk egymás szemébe nézni, szemtől szembe megmondani, mi bajunk. Vannak itt szemét dolgok, melyek nem újságba valók. Kedden beadtam a felmondásom. Lehet, úgy nézünk ki, mint az az alma, amely kívülről egészséges, de belülről rohadt, csakhogy ehhez mindnyájan hozzájárultunk. Ami szerepem van, végigcsinálom, aztán elmegyek. Nekem azoknak az embereknek is a szemébe kell néznem, ahonnan jöttem. Hát nem megdöbbentő annak a kérdésnek a felvetése, hogy miért játsszuk Háy Mohácsát?! Amikor Közép-Európa ott tart, ahol tart, Jugoszláviától kezdve! Mohács előtt vagyunk. Holocsy István: - Amióta én ezt a színházat ismerem, az elmúlt évadban érte el a legtöbb eredményt és jutott a legmagasabbra. Erről a szezonról majd a végén lehet beszélni, az első két bemutató, tudomásom szerint, nem okozott csalódást, és mivel engem a színházban a színpad érdekel, számomra ez a meghatározó. - Szerinted mi váltotta ki, hogy a társulat és a színház dolgozóinak zöme szembefordult a vezetéssel? - Egyéni sérelmek bosszúja. - Csakhogy nem jogos sérelmekről van-e szó? - Külön kell választanunk a művészeti és a nem művészeti dolgozókat. Az előbbiek Beke Sándor igazgatóval többnyire csak mint rendezővel találkoznak, és mint rendezőt kiválónak minősítik. Ezen belül azonban mindenki a saját sérelmeire gondol, hogy mennyire volt foglalkoztatva mint színész. Néhány embernél, akik foglalkoztatva voltak, nem értem a vádaskodást, a boszszút. A nem művészeti dolgozók körében ritkábban voltam jelen, de ha mindenki jól végezte volna a munkáját, nem kellett volna közvetlen kapcsolatba kerülnie az igazgatóval. Alapdolog, hogy az emberek megszoktak egy életvitelt a színházban, hogy magukénak tekintve a színházat, elvárják, hogy az igazgató avassa be az összes dolgozót a mindennapi helyzetekbe, pénzügyekbe, tárgyalásokba stb. Eddig így volt, most nincs. Beke Sándor végeredményeket közöl. Tőlem is megkérdezte Skronka, tudom-e, milyen kandelláberek kerültek a színház köré, vagy hogy miért játsszuk Háy Mohácsát, Csurka Deficitjét. - Te lettél az egyik Sylvánia-dijas. Ez vajon nem járulhatott-e hozzá a helyzet kiéleződéséhez? - Hozzájárulhatott. De a díjról komisszió döntött. - Mit gondolsz, neked miért nem szavaztak bizalmat? - Először is, ebben az esetben függvénye vagyok Beke Sándornak, ő az igazgató, én a művészeti vezető. Kötelességem támogatni őt. - Miért? - Mert egyetértek a színházszemléletével. Hogy vannak konfliktusaink, az természetes. A fő ok azonban az: úgy érzem, nem voltam elég erélyes. Vagy elég erős? - Milyen értelemben? - Bekével szemben. Vagy talán nekem kellett volna elvégeznem a munkát, az ő leváltását? Skronka azt mondta, nem befolyásolta a dolgozókat ún. (ájtatos, őszinte) beszélgetései során. Ezek a beszélgetések úgy kezdődtek, hogy a színház egy részének, hatvan százalékának, nyolcvan százalékának az a véleménye..., neked mi a véleményed, te is úgy érzed... Persze, még ezután is jogában áll mindenkinek eldönteni, hogy miként szavaz. De ezt már eljátszottuk a Tragédiában meg a CALIGULÓ-ban. Hogy ez az előjáték mennyire meghatározta a gyűlés hangulatát, számomra, színész számára óriási értékű. Ha egyszer Antoniust fogom játszani, akkor segítségül hívom érzésemlékezetemet s körülbelül úgy fogom kezdeni: „Nem temetni jöttem Cézárt, hanem dicsérni", akkor az nagy alakítás lesz. Arról nem is beszélve, hogy Skronka senkit nem engedett szóhoz jutni a gyűlésen. Bekét is csak akkor, amikor leváltották. Tény, Beke robbanékony ember, nem mindig válogatja meg szavait, de mosolyogva simán még senkinek nem adott felmondást. Vissza is vett embereket. - Nem lehetett volna megelőzni ezt a helyzetet? - Tudatosan előkészített cselszövésről van szó, vagy nem tudom, minek nevezzem. Elsősorban Beke Sándor ellen. Magam régóta készülök már leadni a művészeti vezetést, amire az egész társulat kérte annak idején Bekét. Elegem van már az acsarkodásokból, szervezkedésekből. Dráfi Mátyás nem jött be, de a lakásán hajlandó fogadni. - Mielőtt Beke Sándor ide került volna, tőlem is megkérdezték, mit szólok hozzá. Nem javasoltam, de nem is elleneztem. Gondoltam, amióta elment ebből az országból, ö is sok mindenen átment, megváltozott az emberekhez való viszonya. Nem. Olyan elképzelésem is volt, hogy az ő természetével rendet teremt a színházban. Nem ez történt. És ezt nem jellembeli hibának vélem, hanem hozzá nem értésnek. A vezetőről beszélek. Lehet úgy is vezetni, hogy a vezető kérlelhetetlen, mégis szeretik őt. Egyet nem értek. Miért ragaszkodik az az ember a funkcióhoz, akitől a közösség hetvennégy százaléka megvonta a bizalmat? Tudjuk, hogy remek rendező, sok színház büszke lenne, ha olyan rendezője lenne, mint Beke Sándor. Szüksége van rá a színházunknak. - Hogyan lehetett volna megelőzni, ami történt? - Sehogy. - Az nem lehet, hogy elfoglaltságai miatt nem jutott Beke Sándornak ideje az emberekre? - Nem. Ô a külső problémákat pillanatokon belül, fél kézzel el tudja intézni. Belevaló, agilis ember. De ne a társulat pszichikáját rontsa vele. Egy igazgatónak pedagógusnak is kell lennie, ismernie kell a vezetés pszichológiáját. Ha valaki kritizálni merte, kapásból odavágta, mehetsz. Tudomásul kell vennie, hogy az intézmény nem az övé, és nem csinálhat az embereivel azt, amit akar. Olyan nincs, hogy az én színházam, az én színészeim. Eleinte úgy gondoltam, hogy Holocsy Pista mint művészeti vezető, visszafoghatja. Nem. Ami Pistával is történt, Bekének köszönhető. Sándor meghallgatta ugyan a véleményt, de nem fogadta meg, és egyes emberek csak arra voltak jók neki, hogy véleményükön keresztül önmagát kontrolálhassa. És ö bármikor elmehetett, nekünk a törvényes szabad időnket nem adta meg. - Megoldás? - Az egyik felét megszavazta a társulat, a másikra várni kell. A csodára, hogy akad egy, pedagógiai érzékkel megáldott csehszlovákiai magyar ember, aki szereti a színházat és elvállalja igazgatását. Mi, színészek, rigolyásak vagyunk, hiúk, de ha szép egy produkció, mindent el tudunk felejteni. Csak a munka örömét ne vegye el tőlünk senki. 1991. december 1., 18 óra A megírás napja. Kommentár? Nem tudhatom, hogy az érzések, a gondolatok és a Jókai Színház életének rejtélyes zugaiban mi minden van, maradt még, ezért felelősséggel csak azt tudom mondani: kommentár nincs. Legfeljebb annyi, hogy bármennyire is belügye a színháznak, ami történt és történik ott, végül is KÖZÜGY, melyben a személyes érdekeken felülemelkedve úgy kell dönteni, hogy a Jókai Színház alacsonyabb szinten nem teljesíthet, mint az elmúlt másfél évbe

n BODNÁR GYULA