Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-27 / 301. szám, péntek

MOZAIK 4 1991. DECEMBER 27. TÁVKAPCSOLÓ PÁRBESZÉD (DOKUMENTUM) ÖSSZEMOSÓDÓ MŰSOROK KÖZÖN Valahol már szombaton elkezdő­dött a Karácsony, mert áthelyezték, előre ledolgozták, ráadásul hétfőre szabadságot vettek ki, vagy az előző variációk egyikét valósították meg, s így hétfő lett a szombat és szom­bat a hétfő. Mintha a televíziók mű­sorait összeállítók is ezeket az es­hetőségeket vették volna figyelem­be, így már szombaton elkezdődött a karácsonyi műsordömping. Kará­csony áradt minden mennyiségben. Bemutatták vallásos megközelítés­ben, legbensőbb magánügyként, népszokásokban, menekülttáborok­ban, harcterekké rombolt városok­ban, templomban, színpadon, té­véstúdióban, némely családi ottho­nokban, filmben, zenében, színház­ban, lelket lealacsonyító kufárko­dásban, tisztességes reklámban meg robbantásos terrortáma­dásban. Mindezt látva nehéz volt eldönte­ni, hogy mikor jelenik meg a képer­nyőn a szeretet őszintesége, és mi­kor a szórakoztatás erőltetettsége, mikor a Karácsonyra tapadó világi sár. Az ünnepi tévéműsorokban az őszinte szeretetből és a természetes emberi érzésekből jelent meg a leg­kevesebb. Még nem vesztek a feledés ho­mályába azok a Karácsonyok, ami­kor az ünnep vallásossága, keresz­tyény egyházakat összetartó szere­tetüzenete,. a bibliai történet isteni megváltót küldő jelentősége csak a kicsit engedékenyebbé váló politi­kai hatalom büszke sznobériája ré­vén jelent meg Bach, Mozart, Bee­thoven, Liszt karácsonyi muzsikái­ban. Nem a politika vezényelte mű­vészeti cenzúrát, nem is a műsorok sűrűjébe rejtett keresztyényi szere­tet-üzenetet, a titkolt hit lelket erősí­tő kisugárzását hiányoltam, hanem a zenét - a nagy karácsonyi harmó­niát. Helyette voltak a zenei élmény­nek szánt giccsmuzsikák, a meg­szokások ürességéből kitörni képte­len dalocskák. A Karácsony vallá­sosságához kötődő dramatikus nép­szokások, a betlehemezés, a külön­böző pásztorjátékok megjelentek ugyan a képernyőn, de a színpad, a tévéprodukció sterilitása elvette természetes bájukat, olykor profán ősiségüket. Számomra a „tévés karácsony" akkor az igazi, ha a „műfajt" két szélsőséges pólus uralja. Az egyik a nagy zenei passiók, oratóriumok, a népiélekig hatoló egyházi énekek és népdalok hallgatva látható világa. A másik a műszaki adottságokból fakadó manipuláltság leküzdésére törekvő, meghitt családi hangulatú beszélgetések. Ilyen volt kedd este a TV 1 „Karácsonyi asztal" című, Rapcsányi László vezette műsora, vendégeivel: Novák Ferenccel, Ko­sa Lászlóval, Szokolay Sándorral és a szegedi Soós családdal, ahol hat gyerek ünnepelve emlékezett a nyá­ron elhunyt elsőszülött kislányra, akinek táncművészi adottságait egy videofelvételről is megcsodálhattuk. De volt a családnak és a műsornak egy nem akármilyen vendége Kallós Zoltán erdélyi népzenetudós szemé­lyében. A köréje települő Soós gye­rekeknek azt a kincset adta át, amely nélkül nincs magyar Kará­csony: a népdalt, a mondókát, a rig­must, a bölcs és ravaszkásan vidám népszokásokat. így lett számomra a legszebb té­vés ajándék Rapcsányi László ripor­teri visszatérése a képernyőre, s az európai zenekultúra Karácsony­hoz kötődő műremekeinek és a ma­gyar nép dalainak harmóniája. Ezt tetőzte be Pasolini filmjének, a Má­té évangéliumának képisége, a kép­zelőerőt felajzó szeretettel való telí­tettsége. Ez a műsor és ez a film ellensúlyozta az ünnep vallásos túl­beszéltségének misztériumhiányát. Ezekben sugárzott át a technikai • eszközök falain is a Szeretet, a Szü­letés, a Szentlélek és a Megváltó csodája. DUSZA ISTVÁN - Mama, én nemcsak karácsony­kor szeretlek. Elhiszed? - Elhiszem, csak nem látom rajtad. - Keserű vagyok és csalódott. Olykor pimasz is. Tudom. - Durva vagy és tapintatlan. Na­gyon tudsz bántani. - Tudom. Ne haragudj. Miért vagy te ilyen, mama? - Milyen? - Ideges, tönkrement. - Igen. - Ugye, nem voltál mindig ilyen... A régi képeken gyönyörű vagy. - Ne bánts. - Nem bántalak. Csupán azt mondom, milyennek látlak. Harminc­hét évesen, egyedül, én is két félre­sikerült házassággal a nyakamon. - Jaj, kisfiam. - Mama, én azt is tudom, miért mentél te tönkre. Te tönkrementél, más meg a hitét vesztette el. Te csöndben és elnyomottan hiszel, bí­zol a csodában. Egyszer a sarkadra kellene állnod és egy akkorát üvölte­ni, hogy beleremegjen a ház. - Én nem kiabálok. Nem megy! Pedig néha talán jobb lett volna, hogy legalább így kapjon észbe az, aki megbántott. De jól tudod te is, hogy nem megy. - Igen. - Nekem az kell, hogy ti rendesek legyetek. Hogy szeressetek. - De hát szeretünk, elhiszed? - Elhiszem. - Mama, mondd, miért vagy te ilyen? Mi tett tönkre? - Nem tudom. - Az emberek is? - Talán. Bár ki tudja, nekem nem­igen volt konfliktusom soha senkivel. - Netán te tetted magadat tönkre? - Biztosan. - De miért? - Mert nem tudtam ellazulni. Az élet minden fájdalmát magamban tartottam. Kamaszkoromban is egyedül voltam, a nagyanyádon kí­vül szinte senkivel sem beszéltem. - És az osztály? A gimnázium? - Valahogy nem tudtam, vagy ta­lán nem is akartam amúgy isteniga­zában összebarátkozni senkivel. Ráadásul érzékenyebb voltam, mint az osztálytársaim zöme. És többek­nél egy fokkal szegényebb is, mert elemista voltam, amikor már meg­halt az apám. - Hát a szerelem? - Volt egy fiú, akibe beleszeret­tem. Ő csókolt meg először. - Jó volt? - Nem tudom. Azt hiszem, igen. - Utána fütyült a fejedre, ugye?... - Inkább csak elhanyagolt. Min­dig azt mondta, hogy nincs ideje. - Mikor volt ez? - Érettségi előtt. o O o - Az első férjed? Hasonlított apára? - Egy kicsit. Neki is élénk szeme volt, és imádta a könyveket. Tizenki­lenc éves voltam, amikor feleségül vett. - Alig egy esztendeig. A munka­helyén voltak érte. Először gyűjtőtá­borba, onnan lágerbe cipelték. - Téged nem zavart, hogy zsidó férjed volt? - Egy pillanatig sem. Ha élne, most is együtt lennénk. Ő volna a te apád is. - Sírtál, amikor megtudtad, hogy a férjed meghalt? - Sírtam. Tudod, mikor halt meg? Negyvenöt május 4-én, öt nappal a második világháború vége előtt. - Istenem... - Huszonegy éves voltam és öz­vegy. - Szóval akkor kezdődött. - Mi kezdődött akkor? - Az idegesség. - Biztosan. Azaz hogy korábban. Amikor lecsuktak. - Lecsuktak? - Két alkalommal is őrizetbe vet­tek. Először azért, mert még diák­lányként Pozsonyban aktivistája vol­tam a Magyar Pártnak; másodszor amiatt, mert fűt-fát megmozgattam, hogy a gyűjtőtáborból ne vigyék lá­gerbe a férjemet. - Meddig voltál lecsukva? - Először három napig. Másod­szorra egy hétig. - Nagyon vertek? - Eléggé. - De nem köptél, ugye? És be­építeni sem hagytad magad, tég­lának.. . - Nem, ne félj. - Nem erőszakoltak meg? - Nem. - De meztelenül kínoztak? - Szerencsére azt sem. De azért így sem volt valami kellemes. Tu­dod, a gumibot nagyon praktikus eszköz. - Szörnyű. -Az. - Féltél? - Nagyon. o O o - Negyvenöt után, azután, hogy megözvegyültél, mi történt? - Jött a kitelepítés; mi is megkap­tuk a cédulát, hogy csomagoljunk. - össze is pakoltatok? - Fejenként ötvenkilós pakkot szabadott készítenünk. Annyit cso­magoltunk hát össze, amennyi bele­fért egy-egy hátizsákba. A ház föld­szintjén leültünk a hallba és vára­koztunk. Amikor negyednap sem jöt­tek értünk, lassacskán újra kicsoma­goltunk. Csak jóval később derült ki, hogy a kitelepítő osztag sofőrje el­nézte a címet. Hál' istennek, ezen a véletlenen múlott, hogy a házunk­ban maradhattunk, mert időközben Ligetfaluban már bevagonírozták és elszállították az odagyűjtött pozso­nyi, illetve a városkörnyéki magya­rokat. - Te is reszlovakizáltál? - Nem! Pedig úgy sokkal köny­nyebben érvényesülhettem volna. Az egyetlen kompromisszum, amibe belementem, hogy a legvadabb időkben az utcán lehetőleg nem be­széltem magyarul. Fura érzés volt nem megállni az ismerősökkel, ha­nem csak köszönni egymásnak és továbbhaladni. Hányszor előfordult, hogy szívem szerint megszólítottam volna a szembejövőt, de nem tettem. - De titkos találkák csak voltak? Azok jó izgalmasak, ha férfivel talál­koztál, azok meg romantikusak le­hettek, - Romantikusak is, izgalmasak is, az biztos. De kockázatosak is. Gon­dold csak még. A háború után a ma­gyarokat kimondták háborús bűnö­söknek. Engem is, akinek a férjéért éppen egy szlovák gárdista jött, és azt sem engedte meg neki, hogy legalább tiszta ruhát húzzon indulás előtt... Egyik helyzetet sem kívá­nom neked. Borzasztó nehéz volt. - Ezért lettél párttag? Ezért dőltél be a kommunistáknak? - Nézd, negyvennyolcban vége lett a magyarüldözésnek. Magyar újság indult, iskolák nyíltak, létrejött a Csemadok. Pozsony utcáin ma­gyarul is lehetett beszélni. - Anyám, tudom, számodra is az jelentette a megváltást, de kará­csony este mégse dicsérgesd ne­kem a kommunizmust. Az a világ már letűnt. - Tudom. Több mint húsz éve. - 1968-ban? -Akkor, Ami utána jött, az már csak egy hosszúra nyúlt, súlyos ráfi­zetéssel járó agónia volt. - Azután, hogy bejöttek az oro­szok, téged simán kipenderítettek a pártból. - Kipenderítettek. Nem voltam hajlandó revideálni a nézeteimet. Nem tudtam hatvannyolcról azt mondani, nogy ellenforradalom volt. - Amikor megjelentek az orosz tankok, szörnyen átvertnek érezhet­ted magad... - Körülbelül. - Minden eddigi ideálod szerte­foszlott? - Nem mondanám. Inkább arra ügyeltem, nehogy beletemetkezzek a csalódásba. Még akkor sem, ami­kor eltanácsoltak az íróasztaltól. - Fájt? - Az nem. Inkább az zavart, hogy vasúti kalauznőként teljesen rend­szertelen lett az életem. A kelleténél jóval kevesebbet lehettem veletek. Erre ment rá a második házas­ságom. - Úgy érzed: nem tudtál jó anya, szolgálatkész feleség lenni? - Most én mondom: nosztal­giák... - Én viszont azt, hogy a részle­tekre is emlékszem. Hogy tönkreide­gesítteted magad, ha egy koszfoltot találtál a konyhaasztalon. Vagy síró­görcsöt kaptál, ha később jöttem haza. Néha olyan katonásan kimért voltál és fegyelmezett, akár egy őr­mester. - Talán az egyenruha tette ezt velem. Vagy az, hogy csupa deficit volt az életem. Érted? - Értem. Csak valahogy mégis fura ez. Amikor kamaszként figyelni kezdtelek, észrevettem, hogy két életed van: egy magánéleted és egy közéleted. Sohasem sikerült össze­kötnöd a kettőt. - Megteheted helyettem, a saját életeddel, jó?! - Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Csupán az érdekelne, hogy törekedtél-e erre. - Törekedtem. Csak nem sikerült. o O o - Apával miért váltatok el? - Mert hivatalnokként nem kere­sett annyit, hogy megéljünk; azt vi­szont képtelen volt elviselni, hogy kalauznőként örökösen úton voltam, hogy a vasút szálláshelyein akarva­akaratlanul ágyrajáró voltam. Szé­pen lassan tönkrement a kapcsola­tunk. - Valaha szerettétek egymást? - Nagyon. - És mit mondott, miért szeret? - Amiért az emberek általában szerelmesek szoktak lenni. - Mami, tudod mit kérdeznék most? - Hogy kit szerettem jobban: apá­dat vagy az első férjemet. Ne kér­dezd meg. - Jó. De apa boldoggá tudott tenni? -Amikor te születtél, akkoriban még igen. Később önző lett, ke­ményfejű, és ismeretségei is akadtak. - A válás után megnyugodtál? - Igen. - Most már sohasem vagy boldog? - Most már az tesz boldoggá, ha te is az vagy. Ha azt látom, hogy a te házasságod jól sikerült. Ha majd rám bízod az unokát, hogy vigyáz­zak rá. Boldogság helyett felelős­ségérzet van bennem. - Érdekes, pedig most már iga­zán a saját életedet élhetnéd. Példá­ul azért, mert arról valahogy mindig le kellett mondanod. Vagy nem? - De igen. - Miért? - Igyekeztem kerülni a konfliktust. - A régi képeken igazán gyönyö­rű vagy. - Kérlek, ne bánts! - Fáradt vagy, ugye? - Igen. Kidőltem. - Mikor? - Amikor elhurcolták az első fér­jemet. Amikor az ötvenkilós batyu hátán ott ültünk a hallban. Amikor 68 után az utcára kerültem. Amikor hiá­ba kértelek, hogy ne hagyd ott a fő­iskolát. Amikor apád összecsoma­golt, és bevágta maga mögött az ajtót. - Te mindenért újra meg újra emésztetted magad? - Mindenért. Kinevetsz? - Nem. Én is rengeteget vergő­döm. Elhiszed? - Semmi értelme, hogy bohóc­kodj. Egyszerűen nincs jogod hozzá, hogy gúnyolódj. Szenteste van, itt ülünk kettesben a karácsonyfánál. - Tényleg nincs jogom. Tulajdon­képpen mától még jobban kellene tisztelnem téged. -Hát... Anyád vagyok, persze, hogy tisztelned kellene. - Nem csak azért. Azért, mert végigcsináltad ezt az egészet. És ma is... - Fiam, akkor tessék, tisztelj. - Stramm asszony vagy, mami. örülök, hogy őszinte voltál. - Én is örülök. Ha tudsz, gyere gyakrabban is, nemcsak karácsony­kor. MIKLÓSI PÉTER A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 3475/91 László Károly, 1916. III. 17., Sókszelőce (Novoszibirszk) 3576/91 Lévárdi Imre, 1925. II. 19., Kürt (Tiraszpol) 3577/91 Ludas János, 1911. V. 27., meghalt, Érsekújvár (Kijev) 3593/91 Lakatos Pál, 1921. V. 21., Bártorkeszi (Kijev) 3862/91 Legáth József, 1896. III. 3., meghalt, Kassa (Dombasz) 4179/91 Lacko Michal, 1922. XI. 22., Nová Myšľa (Asztrahány) 4180/91 Labuda Anton, 1923. III. 6., Nálepkovo, meghalt (Nuzal) 4182/91 Laczko Mihály, 1922. IV. 8., Szomotor (Gorlovka) 4186/91 Lalík Jozef, 1923. III. 6., Zólyom (Ural) 2659/91 Lengyel József, 1896. V. 7., meghalt, Nagykapos (Orel) 4188/91 Leško Gustáv, 1919. II. 22., meghalt, Igló (Dombasz) 4189/91 Lehoczky Béla, 1913. XI. 29., Kürt (Cseljabinszk) 4190/91 Lengyel Ferenc, 1912. I. 19., Komárom (Kijev) 4191/91 Lengyel Mihály, 1908. XI. 9., Bese (Sztalinov) 4192/91 Leška Ladislav, 1913. IX. 15., Šajdíkove Humence (Dombasz) 4194/91 Lichvár Ladislav, 1905. X. 29., Kassa (Dombasz) 4198/91 Lukács István, 1911. X. 2., meghalt, Királyhelmec (Dombasz) 4607/91 Labuda Ján, 1897. XI. 3., meghalt, Igló (láger Alagír) 4676/91 Lakatos József, 1922. VII. 10., Csata (Csernovic) 4678/91 Lakoš Zoltán, 1920. I. 18., Rozsnyó (Kijev) 4679/91 Lantosi József, 1915. V. 25., Nyárad (Leningrád) 4680/91 Leng Sándor, 1918. X. 2., Pelsőc (Kijev) 4681/91 Lengyel András, 1922. VI. 18., (Udvard) 4684/91 Lipnicky Jozef, 1925. X. 30., Malonya (Dombasz) 4686/91 Lukács Ján, 1927. X. 11., Somodi (Nuzal) 4942/91 Lengyel József, 1908. II. 4., Görgő (Kaukázus) 4944/91 Lukács József, 1925. XII. 27., Somodi (Kijev) 5103/91 László Barnabás, 1921. III. 27., meghalt, Losonc (Dombasz) 5150/91 Laczkó András, 1902. VI. 22., meghalt, Borsi (Janakijev) 5186/91 Lauff Július, 1905. III. 22., meghalt, Spišské Vlachy (Nuzal) 5297/91 Leško Ján, 1922. IV. 25., Pólyán (Brianszk) 5298/91 Losonszky István, 1920. XII. 4., Feketenyék (Dombasz) 5296/91 Lapos István, 1912. II. 17., Kürt, meghalt, (Szambor) 5629/91 Landrišič Jozef, 1920. VIII. 12., Špačince, (Dombasz) 5772/91 Lucza Zoltán, 1921. XII. 21., Hetény (Rajeg) 5977/91 Lády Béla, 1920. VI. 3., Nagymegyer (Buhara) 5978/91 László Vince, 1922. 3. 4., meghalt, Pozsony (Kaukázus) 6026/91 Lajtos Kálmán, 1922. 3. 29., Nagymegyer (Kijev) 6127/91 Lukács Ferenc, 1919. IX. 26., Baka (Groznij) 6073/91 Lévárdy Ferenc, 1920. V. 4., Kürt (Sztalinov) 6209/91 Lebor János, 1921. XII. 1., meghalt, Szőgyén (Dombasz) 6274/91 Lučkai Dezider, 1927. X. 2., Kassa (Baku) . 6439/91 Ludvig Alojz, 1905. I. 18., Mecenzéf (Janakijev) 6511/91 Lukács Mihály, 1921. XI. 19., Prakovce (Dombasz) 6618/91 Lalák Gyula, 1920. VIII. 14., Komárom (Leningrád) 6712/91 Lami István, 1913. XII. 5., meghalt, Madar (Brianszk) 6713/91 Lelkes Vilmos, 1922. IV. 17., Galánta (Sahti) 6714/91 Lelkes Ernő, 1924. VII. 15., Nagyfödémes (Sahti) 6828/91 Lengyel Vince, 1921. X. 4., Gomba (Krasznaural) 6829/91 Lovas János, 1920. XI. 19., Hegysúr (Baku) 6872/91 Lauko János, 1921. VI. 11., Nána (Kirovabad) 7379/91 Lakner Štefan, 1919. IV. 14., Pozsony (Tiflisz) / Fo/y f,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom