Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-23 / 300. szám, hétfő

Hétfő, 1991. december 23 Ara 2,80 korona XLIV. évfolyam, 300. szám kedves olvasónknak békés

t áldott karácsonyi ünnepeket! AZ ATYAI H AZ A teremtés éppúgy kimondhatatlan, mint a gyermekkor. En, a felnőtt l\ ember, most is, és immár mindörökké némán állok életemnek eme kimondhatatlan titkai előtt. Némán és megrendülten. Miért is? Életem elmúlt húsz-huszonöt esztendejében lett volna elegendő alkalom, hogy valljak erről a kimondhatatlan, mozdulatlan égboltról, mely mint a tengermély i kagyló a gyöngyöt, úgy zárja magába gyermekkorom örök-sugarú fényét. Nem tettem meg. Nem vallottam e fényről, mert örök-sugarúsága okát nem volt módom megvallani. S most, mintegy alászállva a dráma mélyébe, az emberélet útjának felén, fájdalmas-boldogan keresem az igéket, melyek bebocsátást nyerhetnek a mozdulatlan égbolt forró centrumába, a kagyló sötétjébe ágyazott gyöngy fényéhez - a kimondhatatlan gyermekkorhoz. Mi is ez a kimondhatatlanság, ez az ártatlan, tiszta és ezért halhatatlan első szerelem? Mi ez az örökifjú fény, melyre az élet vize harmatoz, s ugyanakkor a teremtés szellőjében szárítkozik? Igen, minden idegszálam, minden tudható tudásom tudja, hogy ez a halhatatlanság, ez az örök gyermeki fény nem egyéb, mint az Élet szelíden izzó, ártatlanul forró megjelenése közöttünk és bennünk - a csoda túláradóan tékozló szétosztása a gyermeki szívek számára. Ez az, amit nem lehet kimondani, csak megélni és elrejteni a szívben; a szívben, mert ahol a szívünk, ott van és ott lesz a mi kincsünk is; a szívben, melyet minden féltett dolognál jobban kell őriznünk, mert abból indul ki minden élet - mondja az írás, s a valóság tökéletesen fedi igazát. Most már világosan megfogalmazható, hogy a gyermekkor, az én gyermekkorom égő centruma, örökös otthonratalálása, birtoklása annak, ami megszentelő módon az enyém, igen, ez az egész öntudatlan szépség - a karácsony. A karácsony, mely az első karácsony óta újra és újra az örök gyermeki megjelenése az emberi világban - megfelelése mindannak, ami ártatlan, szelíd, szép és igaz. A Fiú, aki oly észrevétlenül és tisztán jött közénk, mint az ég harmata, vagy még inkább, mint a megfoghatatlanul szelíd hóesés, hogy megtestesülésével végső értelmet és végső teljességet adjon a teremtésnek, az újszülöttek, a gyermekek tökéletes ártatlanságával jött közénk. S ez a teljesség mint ártatlanság nem egyéb, mint a teremtés kristályedényének fú/csordulása. A megtestesült Isten a karácsonyi jászolban, ez a kisded a szeretet kiáradása, túlcsordulása, a teremtés emberalakot öltő „ráadás" — s mindez azért, hogy ránk tékozolván ránk is testálja e túláradó szeretet. Ilyen, és csakis ilyen értelemben ő a Tékozló Fiú, aki áldozatával legyőzve a világot, visszatér az atyai házba, hogy példájával bennünket is hazavezethessen. A karácsony ezért a teremtés elfogadásának és szeretetben való felüimúlásának az ünnepe. Olyan kimondhatatlan és majdnemf el foghatatlan ünnep, amelyet voltaképp csak megéléseinkkel tudunk fölfogni: a némán áradó és láthatatlanul jelenlévő szeretet ajándékaival. A karácsony ruhája és dísze ennek emberi része, a külső emberé; igaz jelentése pedig a belső emberé, az az isteni rész, melyről a Hegyibeszéd szól: Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed; hogy a te alamizsnád titkon néz, megfizet néked nyilván. Igen, menj be a te belső szobádba, a lélek egyetemességébe, a szeretet szabadságába, igazi otthonodba, ahol ajándékaidat, a némán áradó szeretetet: életedet mint eledelt titkon szétoszthatod, A szeretet szelíd, mint a hóesés. Gyermekkoromban szívszorongva, már-már áhítattal vártam a hó első hullását. Nem úgy van-e vajon, hogy a havazás eljövetelével egyben a szeretet eljövetelét is reméltem? És e várakozás a karácsony, az egyetemes ünnep és szeretet eljövetele által vajon nem a megszentelődésre való várakozás volt? Bizony az volt: a szülői otthon, az atyai ház s egyben az én belső otthonom, az a bizonyos belső szoba várt szívszorongva a teljesség megjelenésére, a túláradó szeretet rá eső részére. S így van máig is: bennünk, gyermekeinkben, embertársainkban. E miatt a kimondhatatlanság miatt fogtam tollat, hogy ha lehet, lebírjam, mint érettünk Ő a világot. A MAGYARSAGHOZ TARTOZNI INTERJÚ ENTZ GÉZA VAL A nyelv haza is. Haza annak földrajzi határain kívül. Sajátosan összekötő szövetsége az azonos anyanyelvűeknek. Meghatároz múltat, emlékeztet, összekapcsol. A vállalása jellemet formál és meghatároz. Az anyanyelv alapvető, elemi emberi jog. Azonosnak mondható a megszületettek élethez való jogával. Akit nyelvéből próbálnak kiűzni, azt könnyűszerrel pusztulásra ítélik; így az anyanyelv az, ami elsőként figyelmeztet, ha nem érezzük magunkat jól a szülő- Entz úr, kereken fél esztendeje, hogy ön több napon át Csehszlovákiában tartózkodott. Pozsonyi sajtóértekezletén, egyebek között, az is szóba jött: ön Kolozsvárott született és az 1968-as csehszlovákiai események késztették arra, hogy akkoriban már Pesten élő fiatalemberként a szomszéd népekkel, illetve a velük élő magyar kisebbségekkel foglalkozzon. Ha kissé részletesebben is szólna minderről, ez izgalmas nyitánya lehetne beszélgetésünknek. .. - A Prágai Tavasz és annak leverése idején tizenkilenc éves voltam. Suhancként rendkívül érzékenyen érdeklődtem a valóság iránt, ráadásul a gyermekkori emlékeimben ott éltek még az 1956-os események családi reminiszcenciái is. 1968-ban viszont már jómagam is kerestem a politizálás lehetőségét. A határokon túlra pillantva megrendeltem földünkön, igazi hazánkban. Mostanában, a keletközép-európai nacionalizmusok lábrakapása után erősödik ez a figyelmeztetés. E tekintetben olykor nem a sikoly, hanem inkább a csönd az ijesztőbb, a végzetesebb jelzés. Ezért kell beszélni arról, hogy az anyanyelv teljes körű használata az egyetemes emberi szabadság alapvető jogának megtestesítését jelenti. A riporter ennek apropóján kért intejút Entz Gézától, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala külföldön élő magyarokkal foglalkozó államtitkárától. momra így ez volt az első alkalom, hogy magyar nyelvű sajtóban a magyarságról mint kisebbségről olvashattam. A kisebbségi sors problémáiról, az elnyomásról, a kassai kormányprogramról, a kollektív bűnösségről, a deportálásokról, ajogfosztottságról. Hatvannyolc őszén lettem egyetemi hallgató itt Budapesten, s bizony már egyetemistákként is óriási vitáink voltak a Csehszlovákiában történtekről. - Nagyjából húsz évvel később viharszerűen söpört végig a volt szocialista blokk országain a rendszerváltás, annak szinte valamennyi társadalmi szimptómájával együtt. Ezzel összefüggésben hová kell besorolni például a kisebbségi kérdést; hiszen ha már megemlítettük hatvannyolcat, akkor az sem titok, hogy Csehszlovákiában akkoriban is felszínre törtek a nacionalista megnyilvánulások. - A leküzdésük, szerintem, a demokrácia megvalósíthatóságának egyik kulcskérdése. A demokráciát térségünkben (Folytatás a 4. oldalon) EMBERI DIMENZIÓ ÉLŐ LEVELEK MERT MAGYAR VAGY, EL KELL INNEN MENNED... MEGVÁLTÓ KARÁCSONY 201 MAGYAR A HÓ SEM TAKARJA EL MÍNUSZBAN HUSZONHÁROM AKISLÁNY TÚL AZ ÓPERENCIÁN MAG A HÓ ALAH PIROS ALMA, VARÁZSVESSZŐ LUCA, BEIGLI, JÓSGOMBÓC A BETLEHEMI CSILLAG HÁROM KLUBON ÁT A FÁY UTCÁBA „BUDAPEST KÖZELEBB VAN MINT BUKAREST!" SZOVJETUNIÓ: BEVÉGEZTETETT Hetvenéves fennállása után szombaton végérvényesen megszűnt létezni a Szovjetunió, s megalakult a Független Államok Közössége. Erről a kazah fővárosban, Alma-Atában szombaton megrendezett csúcsértekezleten döntöttek a volt unió tizenegy köztársaságának vezető képviselői. Az egykori Szovjetunió nyolc köztársasága - Azerbajdzsán, Örményország, Kazahsztán, Moldávia, Kirgizia, Tádzsikisztán, Türkménia és Üzbegisztán - csatlakozott a három szláv állam közösségéhez, amelynek megalapításáról december 8-án Bresztben döntött az Oroszországi Föderáció, Ukrajna és Belorusszia. Grúzia, amely megfigyelőként vett részt a csúcson nem zárta ki annak lehetőségét, hogy szintén csatlakozik az új államközösséghez. A három balti ország nem volt jelen Alma-Atában. A találkozó résztvevői úgy döntöttek, hogy megszüntetik a Szovjetunió állami szerveit, s elsőként a szövetségi elnöki tisztséget számolták föl. Erről azonnal tájékoztatták Mihail Gorbacsovot, akinek egyben köszönetet mondtak „jelentős és pozitív" tevékenységéért. (Folytatás a 3. oldalon) például az Új Szót, hallgattam a Szabad Európát, s így próbáltam tájékozódni az események sodrában. Magyarországon sokadmagammal éreztem úgy, hogy 1956 kudarca után talán a csehszlovákiai események jelenthetnek valamiféle kiutat a sztálinizmusra építő kommunista rendszerek zsákutcájából. 1968-ban az Új Szó egészen más szellemiséget tükrözött, mint a hivatalos magyarországi sajtó. Szá-