Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-21 / 273. szám, csütörtök

5 PUBLICISZTIKA 1991. NOVEMBER 21. VALLOMÁSOK AZ OPTIMIZMUSRÓL „... Az emberek úgy élnek, mint a természet - gondolja Olenyin Tolsztoj Kozákok című művében -: meghalnak... megint születnek, verekszenek, isznak, esznek, vigadnak és megint meghalnak, és nem ismernek el semmi mást, csak azokat a változatlan szabályokat, melyeket a természet szabott fűnek, fának, állatnak. Más törvényük nincs..." Vajon hogyan él a ma embere? Milyen törvények, elvek szerint? Hogyan viseli el ezt az átmeneti időszakot, mely sokak szerint márcsak azért is nagyon nehéz, mert a régi, megszokott játékszabályok végérvényesen megszűntek, az újak meg még csak kialakulóban vannak. Optimisták? Vagy inkább Murphy törvényét tartják mérvadónak, miszerint: Mosolyogj. A holnap rosszabb lesz a mánál. Zora Bútorovától, a pozsonyi Komenský Egyetem Társadalomelemzési Intézetének szociológusától kérdezem, a közvéleménykutatás szerint hányan vallják magukat optimistáknak, illetve pesszimistáknak. - Az idén május hatodika és tizenhetedike között végzett reprezentatív közvéleménykutatás eredményei szerint - amelyet a Gallupmódszerrel végeztünk, tehát hivatásos adatfelvevőink 983 személyhez juttatták el kérdőíveinket - a gazdasági reform első lépéseinek megvalósítása, az egzisztenciális fenyegetettség és a gazdasági forgatókönyv iránti bizalmatlanság többnyire pesszimizmust vált ki Szlovákia lakosságából. A megkérdezetteknek csupán harminchat százaléka reménykedik abban, hogy a reform hozzásegíti a társadalmat a gazdasági prosperitáshoz. Kétségtelen, ebben az időszakban a munkanélküliek vannak a legnehezebb helyzetben. Hiszen ez az az állapot, amelyet a saját bőrén eddig nemigen tapasztalt a szocializmust építő állampolgár. A szakmai megmérettetés, a piacgazdaság farkastörvényei a közelmúltban nem tartoztak a legismertebb fogalmak közé a honi tájakon. Nagy Fruzsina munkanélkülit kérdezem: hogyan éli át ezt az állapotot és milyen kilátásokkal tekint a jövőbe? - Én azt az állapotot, hogy pillanatnyilag munkanélküli vagyok, átmenetinek tartom. Bármilyen furcsán is hangzik, nem vagyok elkeseredve. Optimista voltam eddig is, az is maradtam. A Teslában dolgoztam, ahol már tavaly novemberben elkezdődött a leépítés, tehát már akkor lehetett számolni azzal, hogy az utcára kerülök. Végül is csak három hónapja vagyok munkanélküli. Most - a munkahivatal közreműködésével - mindenképpen be-szeretnék jutni valamilyen átképző tanfolyamra. Ha sikerül képesítést szereznem, lehet, hogy még a hasznomra lesz. Egyébként, úgy gondolom, hogy ha valaki kilátástalan helyzetbe kerül, legjobb, ha elmélyed a Bibliában, s rögtön rájön, nincs oka arra, hogy ne legyen optimista, mert megérti, mindenki ura saját sorsának. - Ön hogyan néz a jövőbe? - kérdezem Pálinkás Libor mérnöktől, a Dunaszerdahelyi Munkahivatal alkalmazottját. - Szkeptikus vagyok. Nem bízom a jelenlegi gazdasági helyzetben, sem a honi törvényhozásban. Az az érzésem, hogy a parlamentek hónapokat töltenek el kevésbé fontos kérdésekkel, az égető problémákhoz pedig nem nyúlnak. A minap egy osztrák üzletemberrel beszéltem, aki azt mondta, ha Ausztriában az állam nem támogatná a kisvállalkozásokat, rögtön a munkanélküliek száma 250-300 ezerrel növekedne. Náluk ugyanis, például egy panzió, amelyben maximum tíz ágy van, adómentes, és a tulajdonosnak könyvelést sem kell végeznie. Az az érzésem, hogy ez nálunk fordítva van. Az állam, miközben hangoztatja, hogy támogatja a kisvállalkozókat, mindent megtesz azért, hogy megnehezítse a vállalkozók dolgát. - A jövő miatt aggódni, úgy érzem, nem egészséges dolog - ezt már Frőhlich Gusztáv vegyészmérnök, a Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tanára mondja. - Én optimista vagyok. Szerintem, a jövő ma van... A holnapra pedig úgy készülhetünk fel a legjobban, ha minden intelligenciánkkal és lelkesedésünkkel igyekszünk megoldani a ma feladatát. Természetesen, a holnapra mindig gondolnunk kell. Terveznünk kell a jövőt. Logikusan, célratörően. Nem szabad aggódnunk, töprengenünk afölött, mit hozhat a jövő. Azt hiszem, az optimizmus az, ami a lelki szükségleteink közül a legfontosabb. - Optimista vagy? - kérdezem Petőcz Károlytól, a Szlovák Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának hallgatójától. - Persze. Csupa szépet és jót várok a jövőtől. Dr. Csejtei Györgyről, a Pozsonyban működő University City hallgatójáról lerí: kiegyensúlyozott, boldog ember. - Szerintem az embernek, ha egészséges, ha jó a családi háttere, ha vannak barátai, bizakodónak kell lennie. Lehet, hogy túlzásnak tűnik, de én valóban minden napnak örülök. örülök a családomnak, a munkahelyemnek, annak, hogy van alkalmam másokon segíteni. S ez az utóbbi a legjobb érzés. A Dunaszerdahelyi Munkahivatalban dolgozom, rengeteg emberrel találkozom, főleg olyanokkal, akik pillanatnyilag helyzetüket teljesen kilátástalannak érzik. Jó érzés látni, hogy az az ember, aki letörten, reménytvesztve lép az irodámba, rövidebb-hosszabb beszélgetés után teljesen más emberként távozik. Mondogatják is a „klienseim": doktor úr, maga lelket önt még a legpesszimistább emberbe is. Nekem e beszélgetések után az optimisták közhellyé csépelt szlogenje - amit azért érdemes megfogadni - jut eszembe: Míg élek, remélek... KAMOCZA MÁRTA ROKONOK HOLNAP: BEMUTATÓ A JÓKAI SZÍNHÁZBAN Móricz Zsigmond 1932-ben könyv alakban megjelent regénye alapján írta meg hasonló című színdarabját, a Rokonokat. A „megrendelő", a Nemzeti Színház azonban csak azzal a feltétellel fogadta el, ha az író változtat a mondanivalóján. Nem fogadták el azt a regényben megfogalmazott megoldást, hogy az újonnan megválasztott főügyész, Kopjáss István élete panamába és aljasságba fullad, s az a rokoni szövetség, amely behálózza az egész országot, minden jóravaló törekvést meghiúsít. Móricz nehezen szánta rá magát a darab átdolgozására, amelyből végül vígjáték lett és nem Kopjáss öngyilkosságával, hanem házassága kibontakozásával végződik. A Nemzeti Színház 1934. február 16-i premierplakátja - az író műfaji meghatározását követve - vígjátékként hirdette a művet. Móricz Virág és Thurzó Gábor később átdolgozta a színdarabot és a regény nyomvonalát követve visszaállították az eredeti végkifejletet, azaz „a drámát a regénnyel zárták le". „Fél évszázad óta gurul a regénybe bújt gubanc, korból korba, könyvből Színpadra, értők, sértődöttek és belepirulok szeme-füle, lelkiismerete elé" - írta a darab kapcsán Móricz Virág. A Jókai Színház most az eredeti drámaváltozatot tűzte műsorára, amelyet Móricz Zsigmond jegyez. Kopjáss szerepében Pöthe Istvánt láthatjuk. Feleségét, Linát Cs. Tóth Erzsébet alakítja. További szereplők: Lörincz Margit (Kati néni), Bugár Béla (Berci bácsi), Petrécs Anna (Adélka), Bajcsi Lajos (Menyhért), Német Ica (Magdaléna), Dráfi Mátyás (Kardics), Holocsy István (Polgármester) és még sokan mások. A díszletterveket Kopócs Tibor m. v. készítette, a jelmezeket Fábikné N. Erzsebet A darabot Takáts Ernőd rendezte. Móricz Zsigmond Rokonok című vígjátékának' bemutatója november 22-én lesz a Komáromi Jókai Színházban. SZÉNÁSSY EDIT SZEMBENÉZÉ

S VÁLASZTÓK; POLITIKUSOK, ÚJSÁGÍRÓK- KISEBBSÉGBEN Valaki ismét mellébeszél. és nem tudjuk, hogy ki. Illetve azt tudjuk, kik beszélnek, de azt nem, mennyire mellé. Történik ugyanis - most már nem tudom hányadszor -, hogy politikai mozgalmaink választott képviselői - képletesen szólva - egymásnak feszülnek. Ebben az egymásnak feszülésben politikai megfigyelő, újságíró és választópolgár legyen a talpán, aki minden információt regisztrál. Gyakran nem is rögzíthet egy-egy információt nagyobb összefüggésekben, mert ezek bizony egymástól elkülönülve jelennek meg. Szándékosan nem írtam elkülönítést, mert valaki még a sajtó tudatos csúsztatásait vélné felismerni. A legfrissebb példa erre az ,.elkülönülésre" a politikai mozgalmaink között hetek óta folyó vita - de legyek tárgyszerű: eszmecsere - arról, miként képviseljék választóikat azokban az eddig alkotmányosságot mutató parlamenti csatározásokban, amelyek a szövetségi államforma megteremtése körül dúlnak. Ezek a ,,hárommozgalmi" találkozók az Együttélés, az MKDM és az FMK között - a sajtó révén - úgy kerültek be a választói köztudatba, mint ahogyan azt a látszat megegyezésekről kiadott közlemények beállították. Közölte a sajtó, hogy vannak azonosságok, de léteznek különbözőségek a szövetségi államforma és a csehszlovákiai magyarok viszonyát illetően. Teltek-múltak a napok, s mint a mesében, a sejtések és sejtetések mégiscsak valamiféle információvá kerekedtek. Természetes állapota a magyar nemzeti kisebbség sajtójának, hogy egyre inkább objektív informálásra törekszik, s ehhez járulékosan megkísérli a tények összefüggéseit az egyes újságírók szubjektív megítélése alapján megkeresni Ezért sem tévesztendő össze az objektíven közreadott képviselői nyilatkozat, illetve képviselői beszéd azzal az elemző cikkel, amit egy másik mozgalom szóvivője irt. Egyben hasonlítanak egymásra: mindhárom a nyilatkozót, a szónokot és a szerzőt minősíti. A napilapok - mert ebben az esetben kettőről van szó - tették a dolgukat: közöltek. Időrendben elsőként Ollós László Az önálló Szlovákia és mi ( Új Szó, 1991. november 14.) című cikke fölött álltam meg először. Nem elsősorban ellenvélemény késztetett töprengésre (bár erre is akadt példa a cikk olvasása közben), hanem egy igen izgalmas információsor. Nem tudtam, és ma sem tudom eldönteni, miért nem informáltak bennünket a politikusok azokról a tényekről a hazai magyar sajtóban, amelyeket Ollós László Írásában a .Jiárommozgalmi" tárgyalások folyamatáról kbzölt. Ezekből kiderül, hogy a kiadott közlemények nem mások, mint egy-egy alkalmi porhintés. Nehogy már megtudja az a szegény szerencsétlen csehszlovákiai magyar választó, aki több százezred magával a szövetségi államformától nagyobb demokráciát remél, hogy egyes választott és nem választott politikusai mily ügyesen manipulálják. Persze. Ollós László is kellőképpen titokzatos. Kínosan ügyel arra, hogy nehogy „már" megtudjuk, hogy azokon a tárgyalásokon melyik kisebbségi mozgalom vagy más politikai párt magyar képviselői ellenzik a szövetségi államformát. így csak találgathattam, hogy az Együttélésben vagy a Demokratikus Baloldal Pártjában, esetleg a szlovák kereszténydemokratáknál ügyködő politikusok-e a független és önálló Szlovákia hívei. Megkövülve meredtem arra az állításra, amelyet először ebben a cikkben olvastam: Ezeken az egyeztető ,,mozgalomközi" tárgyalásokon nem kerülhetett a közös állásfoglalásba a föderáció és a népszavazás támogatásának az elve sem. Kik akadályozták ezt meg? Ráadásul valakik felvetettek egy javaslatot, amely elfogadása esetén mást aligha szolgált volna, mint a romániaihoz hasonló nemzetiségi konfrontálódást, amit a székelyföldi autonómia-követelés váltott ki. Próbálkozás történt, hogy a tanácskozás nyilvánítsa magát kisebbségi önigazgatási testületté. (Feltételezem, hogy magyar kisebbségivé.) Arról nem szól Ollós László cikke, hogy milyen kisebbségi autonómiára (= önigazgatásra) gondoltak a meg nem nevezett politikus urak. Másnap már olvasom Duray Miklós Egy parlamenti vita tanulságai című nyilatkozatát (Szabad Újság, 1991. november 15.) az államjogi elrendezésre vonatkozó népszavazás elrendelésének parlamenti vitájáról. Ebből kiderült nyomban, hogy Duray Miklós és politikai elkötelezettjei a nemzeti kisebbség számára készített csapdának tekintik a népszavazást Ühüm! Most már világos, kik azok a titokzatos politikai tárgyalópartnerek, akik a ..többmozgalmi" egyeztető tárgyalásokon az alkotmányosság elvét és gyakorlatát megkerülve egy nemzeti kisebbségi autonómia irányító testületét akarták létrehozni. Még szerencse, hogy,,aktivistáik" (ahogyan D. M fogalmaz nyilatkozatában) ellenkező véleményen voltak. Márpedig ők nem mások, mint azok, akik e mozgalomban a választópolgárokat képviselik. Nem a parlamentben, nem holmi hatalmi pozíciókat áhító egyeztető tárgyalásokon, hanem a több mint háromszázezres szavazótáborral b i ró Együttélésben. Még szép, hogy ennek nyomán választóik érdekeit tartották szem előtt a parlamenti képviselők is. Persze azt már nehéz beismerni, hogy ezek a politikus urak a ,, többmozgalmi" egyeztetésben elfoglalt álláspontjukkal a parlamentben - valasztöi kényszer hatására - szembehelyezkedtek. Mint ahogy nehéz beismerni, hogy Sándor Eleonóra ugyanabban a parlamenti vitában hangsúlyozottan az FMK nevében, s mégcsak nem is választóik nevében beszélt. Mégis könnyebb ót Duray Miklósnak ,, leminősíteni", s azt a képtelenséget állítani, hogy ,, ezzel a kijelentésével a Szlovák Nemzeti Párt színvonalára sülylyesztette önmagát és pártját", mert annak képviselői hivatkoznak minduntalan az egész szlovák nemzetre. Ez az állítás nemzeti kisebbségi körökben felér egy arculcsapással, amely akkor csattan el, amikor az elkövetőnek már nincs tisztességes politikai érve, mert hazudik. Nem is lehet, hiszen Sándor Eleonóra parlamenti beszédét Amiben egyetértünk cím alatt minden kommentár nélkül elolvashatta az olvasó (Új Szó, 1991. november 19.), s ennek a befejezésében ez áll: ,,A magyar kisebbség ugyanis, bár a szlovák társadalomhoz hasonlóan a politikai kalandorok és a szlovákiai tömegkommunikáció hatásának ugyanígy ki van téve, ebben a kérdésben viszonylag egységes: föderációt akar." Ez nem,, valakinek a nevében való beszélés'', ez egy politikai ténymegállapítás, amely tényt maga Duray Miklós és mozgalmának főkörifeusai is méltányoltak. Különben minek terjesztettek volna elő kérdésjavaslatot a majdani népszavazásra az új államjogi elrendezésről? Ráadásul Sándor Eleonóra mégcsak nem is volt általánosító, mert a föderáció kérdésében csak ,,viszonylag egységes "-nek mondja a magyar kisebbséget. Na. most akkor mi van, hölgyeim és uraim? Mindenesetre olvasni kell, de az már nem az olvasó és a sajtó hibája, hogy a két vagy három szekértábornak a vezérei ismét egymásnak estek. Bár ez is sommás megállapítás, hiszen Ollős László és Sándor Eleonóra nem ment bele egy nyilatkozatháborúba. Elfogadta azt a tényt, hogy az Együttélésre szavazók nagy többsége elsősorban kisebbségi sorban élő magyar, s csak másodsorban szavazópolgár Most már csak az a kérdés: mikor lesz itt alapvető érdekeink képviseletében minimális egyetértés ? DUSZA IS TV Á N MAGÁNY (Méry Gábor felvétele)