Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-07 / 261. szám, csütörtök

PUBLICISZTIKA I ÚJ SZÓ, 1991. NOVEMBER 7. Beszélgetés három jugoszláviai magyar újságíróval VELÜNK MÉG MINDEN MEGTÖRTÉNHET... Szerkesztőségünk vendége volt kedden jugoszláviai laptársunk, az újvidéki Magyar Szó három vezető munkatársa: Dudás Károly író, újságíró, aki egyben a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Elnökségének is tagja, Gyarmati József, a lap kommentátora és Sinkovits Péter író, a Magyar Szó művelődési rovatának a vezetője. Velük beszélgettem a jugoszláviai válságról, különös tekintettel a vajdasági magyarok helyzetére, gondjaira. • A szerb parlament a közelmúltban elfogadott egy, a szlovák nyelvtörvényhez hasonló határozatot a helységnevek írásáról. Erre való tekintettel milyen érzés most a Vajdaságban magyar újságírónak, s általában: magyarnak lenni? DUDÁS KÁROLY: Ez a törvény nyilvánvalóan egyedülálló, úgy egyedülálló, hogy hasonlót mondjuk csak a szlovák vagy a román parlament hozhat még Európában. Egyértelműen ellentétes az alapvető emberi jogokkal, á~kisebbségi jogokkal és a VMDK határozottan fel is lépett ellene. Egyébként a nyelvi háborút a Szerb Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete indította el a Nagy-Szerbiáról szóló memorandumával. De még az akadémia is tiltakozott ellene, mondván, teljesen semmibe veszi a nyelvi törvényszerűségeket. Mert kimondja, hogy csak a szerb helységneveket lehet használni és azokat a községeket, ahol többségben él a kisebbség, a szerb nevet fonetikusan, magyar betűkkel is ki lehet írni. Ez természetesen fából vaskarika, mert Újvidéket nem lehet leírni csak azt, hogy Novi Szad. Egyelőre még a mi lapunk és a többi lap sem veszi figyelembe ezt a törvényt, magyarul írjuk e helységneveket. A nyelvtörvény csak egy volt az ilyen parlamenti döntések közül, még nagyon sok olyat lehetne említeni, amelyek egyértelműen sárba tiporják a kisebbségek jogait. Tiltakozásaink süket fülekre találtak. A szerb parlament - a hiába ül ott néhány ellenzéki képviselő is - keményen, a kommunista logika szerint szerez érvényt a nagyszerb törekvéseknek. Mindennek a tükrében természetesen nagyon nehéz most magyarnak lenni a Vajdaságban, nagyon nehéz magyar újságírónak lenni Jugoszláviában Lapjainkra egyre nagyobb nyomás nehezedik szinte teljesen reménytelen harcot folytatunk a szerb hatalom ellen. Félek, hogy előbb-utóbb alulmaradunk, hiszen ez a rendszer gátlástalan. Most a háborút kihasználva behívják a magyar újságírókat, s olyan még nem volt, hogy egy ellenzéki magánlap főszerkesztőjét is behívják. Még a kollégáim előtt mondanék valamit a VMDK álláspontjáról, amely talán keményebb mint általában a vajdasági magyarságé. Ez a szerb vezetés eltökélte, hogy kiirtja a vajdasági magyarságot. Ha kell, ezt néhány adattal is tudom illusztrálni. GYARMATI JÓZSEF: Nemcsak magyarnak és újságírónak lenni nehéz most Jugoszláviában, hanem egyszerűen: nehéz embernek lenni, élni. Nem arról van szó, hogy nálunk megromlott a politikai helyzet, hiszen már régen megromlott. A biztonságérzet teljes hiányával kell szembenézni. A lényeg, hogy közvetlen életveszélyben vagyunk. Nemrégiben állítólag tévedés folytán Barcsra dobtak le bombát. JEz tőlünk 30-40 kilométerre van. Ezek a repülőgépek ott köröznek a fejünk fölött, és hol a garancia arra, hogy legközelebb nem Újvidékre esik le egy bomba. • Pár perccel ezelőtt fordítottam a Csehszlovák Sajtóiroda jelentését arról, hogy a háború során most először támadtak a horvát fegyveresek egy vajdasági szerb községet, Sídet. SINKOVITS PÉTER: Ez a hír nem ért engem váratlanul, mert a horvát gárda időközben fegyverhez jutott, tehát jóval nagyobb katonai erőt képvisel, mint korábban. És elviselhetetlen az az abszurd állapot, hogy Szerbia mindeddig azt hangoztathatta: nem áll háborúban Horvátországgal. A horvátok most valószínűleg azt kívánják bebizonyítani, hogy ők igen is tudják, kivel állnak harcban. Az előbbi kérdéshez még én is hozzátennék két dolgot. A. nyelvtörvény szerintem tipikusan a többségi nemzet gondolkodásmódját tükrözi. A többségi nemzet bizonyos veszélyeztetettnek kikiáltott helyzetben abban éli ki magát, hogy a kisebbségeket próbálja meg térdrekényszeríteni. Mit jelent magyarnak lenni? Az SINKOVITS PÉTER (Méry Gábor felvételei) elmúlt néhány hónapban a becslések szerint 15-20 ezer magyar menekült el Jugoszláviából, egyrészt félve a katonai behívóktól, másrészt pedig a kilátástalanság, a távlatok hiánya miatt. És ehhez kapcsolódik, hogy a jugoszláviai magyarság állásfoglalásait, gondolkodásmódját két médium formálja: az egyik a VMDK, a másik pedig a Magyar Szó, mint független napilap. Nyilvánvaló tehát, hogy a hatalmon lévő Szerb Szocialista Párt ezeket vette célba. A Magyar Szó nem állt be a háborús rikoltozók, harsonázok csordájába, a VMDK pedig köztudottan ellenzéki szervezet. • Vannak konkrét bizonyítékai a VMDK-nak arról, hogy a Vajdaságban, az arányszámokat tekintve, sokkal több magyart hívnak be a jugoszláv hadseregbe és ugyancsak az arányszámokhoz viszonyítva sokkal több az elesett magyarok száma? DUDÁS KÁROLY: Előzetesen szeretném megjegyezni, a VMDK még a háború kitörése előtt kimondta, hogy ez nem a mi háborúnk, nem kívánunk részt venni a szlávok testvérháborújában. A vajdasági magyarok nem akarnak például a horvátokra lőni, akikkel eddig testvériségben éltek együtt. Ezt persze Szerbia rögtön hazaárulásnak nevezte. A háború kitörése után pedig kezdődtek a megtorlások. A VMDK mindent elkövetett, levelet intéztünk mindenkihez, akihez csak lehetett: Milosevics elnökhöz, a szövetségi államfőhöz, a hadsereg főparancsnokságához, hogy ne vonultassák be a magyar fiatalokat. Sajnos, hivatalos adatokat nem közölnek velünk, de a VMDK szervezetei fölmérik a helyzetet és az az adat, amelyet nemrégiben közöltünk és amelyet Antall József magyar kormányfő is a világ elé tárt, miszerint a hadsereg kötelékében elesett fiatalok 20 százaléka magyar, ez a parlament zárt ülésén hangzott el! Ez az arány rettenetesen igazságtalan, hiszen Szerbiában a lakosság 3 százaléka magyar. A szerb közvélemény számára is egyértelmű, hogy a hatalom az ellenzéket sújtja a behívásokkal, akár szerb, akár magyar ellenzékről van s2ó. Például a szerb ellenzéki városokban is sokkal nagyobb mértékű a mozgósítás. A vajdasági magyar városok pedig egyértelműen ellenzéki városok, hiszen a magyarság 80 százaléka a VMDK-ra szavazott. • Meggyőződésem, hogy a szerb politika célja nemcsak a belső eszkaláció, hanem a külföld felé is erre törekszik. A három magyar hajó elleni vasárnapi támadás után már nem lehet kétséges, hogy nem tekinthető véletlennek a magyar légtér többszöri megsértése és a Barcs fölött kioldott bombakazetta sem. Ennek a ténynek a fényében hogyan tekint a vajdasági magyarság a budapesti kormány rendkívül viszszafogott politikájára? SINKOVITS PÉTER: Valóban minden jel arra utal, hogy ezek szándékos akciók voltak. Számunkra ez azért érthetetlen, mert Szerbia számára most már Magyarországon át vezet az egyetlen út Európába Mert Horvátországon, Szlovénián, Olaszországon keresztül nem vezethet, Románián át pedig egyáltalán nem. Ezért nemcsak érthetetlenek, hanem értelmetlenek is ezek a provokációk, hacsak nem tényleg az a cél, hogy a háború eszkalálódjon. Én úgy látom, a magyar kormánynak kezdetben volt egy-két nem egészen szerencsés lépése, amelyek végül a vajdasági magyarságon csattantak. Tudom, hogy Magyarországnak nagyon nehéz ilyen helyzetben politizálnia, elsősorban azért, mert a háború kiterjedése főleg Magyarország felé lehetséges. Többet nagyon nehéz erről mondani, mert nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. GYARMATI JÓZSEF: A magyar kormány a magatartásával szerintem a jugoszláviai magyarok helyzetét veszi figyelembe. Hiszen Budapest minden keményebb föllépése miránk ütne vissza. Ami a magyar hajók elleni támadásokat illeti, látni kell, hogy most minden hajóra lőnének. Eddig már 16 újságíró halt meg Szlavóniában, amennyi talán még a vietnami háborúban sem. Rálőttek az EK-megfigyelők helikopterére is. GYARMATI JÓZSEF Egy nemzetközi orvoscsoport autója aknára futott. Sem a hadsereg, sem a horvát gárda nem tudja szavatolni senki számára a biztonságot. Alig találok szavakat, hogy jellemezzem, milyen ez a háború. Itt nincsenek szabályok. A második világháborúban volt genfi konvenció. Itt semmi nincs, mindenre lőnek, ami mozog. És még egy mondatot a vajdasági magyarok állásfoglalásához: ha mi együtt akarunk élni a délszláv népekkel, akkor nincs jogunk lőni sem a horvátokra, sem a szerbekre. Mert akkor milyen együttélés lesz az a háború után? Ez nem a mi háborúnk. DUDÁS KÁROLY: Én még annyit szeretnék hozzátenni, a magyar kormány magatartásában tükröződik az, hogy Szerbia túszként kezeli a vajdasági magyarságot. És a hatalom eként is viselkedik velünk szemben. A szerb parlamentben ülő magyar képviselők eddig 18 javaslatot nyújtottak be, és mindegyiket elvetették. Számomra ezért nyilvánvaló, a magyar kormánynak minden pillanatban arra is tekintettel kell lennie, hogy velünk mi fog történni. Márpedig eljutottunk oda, hogy velünk még minden megtörténhet. Budapest ezért nem tehet mást, mint amit tesz. • Nemrégiben eszéki középiskolás gyerekekkel beszéltem. Ezeket a fiatalokat nagyon is érdekli a politika. Azt mondták, ök úgy hiszik, amíg nemzetközi katonaságot nem küldenek Horvátországba, addig ott nem lesz béke, addig Szerbia nem vonul ki onnan. Önöknek mi erről a véleményük? DUDÁS KÁROLY: Teljesen egyetértek az eszéki gyerekekkel. Nemrégiben épp Sinkovits Péterrel beszélgettünk arról, hogy mi egy tudathasadásos állapotban vagyunk. Mi, sajnos, Szerbiához tartozunk, ahhoz a köztársasághoz, amely a legtávolabb van Európától. És ezen a köztársaságon belül kell most valamilyen magatartásbeli normákat kialakítanunk. Jelenleg egyértelműen az a legfontosabb számunkra, hogy béke legyen. De én is úgy érzem, hogy béke csak DUDÁS KAROLY kemény háború árán lehet, mégpedig nemzetközi beavatkozással. Borzasztó ezt kívánni saját magunknak, hiszen a nemzetközi beavatkozás óriási véráldozatokat követelhet, mert nyilvánvaló, hogy a hatalmi párt által irányított, felbőszült szerb tömeg szembe fog szegülni az ENSZcsapatokkal vagy bármilyen más külföldi katonasággal. Ennek a szembeszegülésnek pedig mi is a részesei leszünk. GYARMATI JÓZSEF: Én végtelenül pesszimista vagyok, nyilván az események hatására. Nem hiszem, hogy a békefenntartó erők rövidesen rendet tudnának tenni. A hadszíntéren mindkét oldalon vannak olyan fegyveres csoportok, amelyek teljesen kicsúsztak minden ellenőrzés alól. Nincs ember, aki kézben tudná tartani a dolgokat. A problémát csak az tudja megoldani, aki képes lesz kibékíteni a szerbeket és a horvátokat. Ez egyhamar nem fog sikerülni. SINKOVITS PÉTER: Azt hiszem, a Nyugat még mindig páholyból nézi az eseményeket, bár egyre energikusabban törekszik egy tartósabb békére. Ha egy kicsit előretekintünk, ezt valahogy még mindig nem tartom elegendőnek és lényegesnek. Persze, a legfőbb cél, hogy a háború véget érjen. A probléma viszont sokkal nagyobb. Tegyük fel: vége a háborúnak, de a jelen pillanatban egyik félnek sincs kidolgozott jövőképe. Mi még mindig mítoszokban gondolkodunk, amelyek átszövik a napi politikát. Jugoszláviában az egyetlen jövőképe Markovics szövetségi kormányfőnek volt, aki meg is bukott vele, mert az ő víziója nem illett bele abba a képbe, amilyet a katonai vezetés és a militáns nacionalista polgári vezetés szeretett volna. • Három rövid választ szeretnék: Lesz a jövőben Jugoszlávia? SINKOVITS PÉTER: Olyan mint volt, nem lesz. GYARMATI JÓZSEF: Ugyanez a véleményem DUDÁS KÁROLY: Bővített mondattal válaszolnék: Mi, vajdasági magyarok azt szeretnénk, ha lenne. Kiderült, hogy a mi számunkra a régi Jugoszlávia jobb volt, mint a mostani Szerbia. És valószínűleg, hogy jobb volt annál is, mint amilyen az új Jugoszlávia lesz. MALINÁK ISTVÁN FEJTŐ FERENC A JUGOSZLÁVIAI HÁBORÚRÓL A szerbek öngyilkos politikát folytatnak - nyilatkozza Fejtő Ferenc, a Párizsban élő neves író, publicista abban az interjúban, amelyet a Népszabadság hétfői számában olvashatunk. Fejtő szerint a konfliktus okait keresve vissza kell térni Titó haláláig, sőt, a jugoszláv állam megalakulásáig. Véleménye szerint az Európa szívében dúló háború okát magának az országnak a megalakulásában kell keresni. Titó egy internacionalista államot hozott létre, szovjet mintára. Csak idő kérdése volt, hogy halála után a művileg összetákolt ország felbomoljék, s elszabaduljanak az indulatok. Belgrádban ma így gondolkodhatnak: ha már a Tito kreálta föderációt nem lehet fenntartani, akkor Nagy-Szerbiát kell a helyére állítani. Ezért szeretnék a szerbek megszerezni Horvátország területének kétharmadát. Fejtő szerint Tudjmanék túl gyorsan rohantak a függetlenség felé, és nem kezdtek tárgyalásokat a jelentős szerb kisebbséggel, amely az ország területén él. Mégsem lehet azonban elfogadni azt a belgrádi álláspontot, amely szerint a konfliktus oka a szerb kisebbség horvátok általi elnyomása lenne, ez ugyanis nem ad magyarázatot arra a tényre, miért kezdődött a háborús válság Szlovéniában. Miért fordult a szövetségi hadsereg elsőként a szlovén függetlenség megakadályozása ellen? Nyilván azért, mert mindenáron fönn akarta tartani a föderációt. Csak amikor erős katonai ellenállásba ütközött, fordult Szerbia Horvátország ellen. Az állóháború kialakulása közben döntött úgy Belgrád, hogy lemond a szövetségi álmokról, s inkább a Nagy-Szerbia kialakítását szorgalmazza. A szerbek azt bizonygatják, hogy a köztársaság közti határok nem történelmi határok, csupán adminisztratív, Tito által vont önkényes határok, miközben a második világháború alatti usztasa uralomra utalnak: az usztasák akkoriban az önállósult Horvátországban szörnyű mészárlásokat tartottak a szerb lakosság között. Ennek az emléke mindmáig kísért. A szerbek öngyilkos politikát folytatnak, mondja Fejtő, hisz elveszítik a Nyugat évtizedes szimpátiáját, másrészt, még ha érvényesíteni is tudnák katonai fölényüket, az elfoglalt horvát országrész örökös tűzfészekké válna. Ugyanakkor a többi köztársaság sem maradna tétlen. A boszniai muzulmánok sem tűrik sokáig Belgrád politikáját, s nyilván a kosovói albánok is lázadozni fognak. A helyzetet bonyolítja a nyugateurópai országok eltérő hozzáállása a kérdéshez. Míg Franciaországban még mindig erős a szerb szimpátia, a németeknél és az osztrákoknál a helyzet fordított. Ennek okai az első világháború időszakában keresendők, amikor a szerbek a franciák szövetségesei voltak, míg a horvátok és a szlovének a másik oldalon álltak. A Nyugat azért sem képes legyőzni tétlenségét, mert a jugoszláv konfliktusban fennálló megosztottságát nem akarta ország-világ előtt kiteregetni, s nem szerette volna a küszöbön álló európai integrációs tárgyalások kimenetelét a jugoszlávok miatt kockára tenni. Fejtő szerint a Nyugat abban bízott, hogy a szerbek belátják álláspontjuk tarthatatlanságát, és visszarettenti őket a világtól való elszigetelődésük réme. Sajnos, nem így történt. Fejtő szerint a nyugati közvélemény is úgy tartja, a magyarok a jugoszláv kérdésben a józan ész diktálta, mérsékletes hozzáállást tanúsítanak. Fegyelmezettek, és nem ülnek fel semmilyen provokációnak, lépéseikben nyoma sincs a nacionalizmus csábításának. Ez növelheti Magyarország nemzetközi becsületét és tekintélyét. (k-y)