Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-07 / 261. szám, csütörtök

f 1991. NOVEMBER 7. lOJSZOi HIREK - VELEMENYEK AZ EURÓPAI UTASRÓL PRÁGÁBAN Megjelenésének első évfordulója alkal­mából tegnap a prágai Magyar Kulturális Kozpontban a szerkesztőség és a szer­kesztőbizottság képviselői bemutatták az Európai Utas cimü folyóiratot Módos Péter főszerkesztő szerint a negyedéven­ként megjelenő folyóirat célja az. hogy Közép-Európa iránt rokonszenvet éb­resszen A beszélgetésen jelen volt Rudolf Chmel, Csehszlovákia magyarorsági és Varga György, Magyarország csehszlo­vákiai nagykövete A KÖZTÁRSASÁGOT NEM AKARJÁK SZÉTVERNI (Munkatársunktól) - Az újságírók leg­nagyobb sajnálatára a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tegnapi sajtótájé­koztatóján Vladimir Mečiar nem vett részt, pedig bizonyára sok kérdést intéz­tek volna hozzá. A belügyminiszténum tevékenységét a parlament biztonsági és védelmi bizott­sága azért tárgyalta zárt ülésen - tájékoz­tatott Roman Hofbauer képviselő hogy az újságírók szenzációhajhászását meg­akadályozzák A DSZM és elsősorban maga Vladimír Mečiar állítólag szeretné, ha a vita nyilvános lenne Hofbauer képvi­selő némi iróniával közölte az újságírók­kal. hogy a biztonsági és védelmi bizott­ság - amely háromnegyed évig tanulmá­nyozta a belügy tevékenységét - csak olyan általánosságokat közölt a képvise­lőkkel. hogy a magas rangú rendörtiszvi­selöknek milyen végzettségük volt. meg hogy ki volt tagja az ifjúsági szervezetnek és ki nem -kop­A CSEH PARLAMENT MÁR LUSZTRÁLT A Cseh Nemzeti Tanács tegnap kezdő­dött 24 ülésszakát a lusztrációs bizottság jelentésével indította A feddhetetlenségi vizsgálatokat a parlament képviselőin kí­vül a kormány tagjaira, a miniszterhelyet­tesekre. a CSNT hivatalának és a kor­mányhivatal dolgozóira, valamint a Leg­felsőbb Bíróság és a nemzeti vagyonalap képviselőire szélesítette Négy esetben pozitív eredmenyt hozott a vizsgálat és a 15 napos határidőn belül nem távozó képviselők nevét nyilvánosságra hozták KONSTRUKTÍV MUNKA A PARLAMENTBEN (Folytatás az 1. oldalról) a kormánykoalíció többi tagja elfo­gadhatatlannak tartott. Szerintük ugyanis a KDM a privatizációt lassi­tani akarja, mert javaslata arra irá­nyul,. hogy az apparátus, tehát a szakminisztérium beleegyezése nélkül ne lehessen privatizálni. Ivan Mikloš privatizációs miniszter szerint a módosítások elfogadásával már létező törvényeket szegnének meg Továbbá az emberi jogok megsérté­sének tartja a KDM azon javaslatát, hogy a privatizációban csak büntet­len előéletűek vehessenek részt s olyanok, akik igazolják bevételi forrásaikat. A képviselők az ülést berekesztették, s úgy döntöttek, hogy a kérdést előbb a bizottságok­ban kell megvitatni. A parlament ma folytatja munkáját (gyor-kop) KÖZLEMÉNY Az Együttélés Politikai Mozgalom értesit mindenkit, hogy pozsonyi központi irodájának telefonszámai: közvetlen vonal 07/497-877, fax: 07/497-877, illetve a változatlan 07/497-021, mellékek. 202. 210. 236 VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1991. NOVEMBER 7-én Eladási árfolyam Pénznem 1 egységre. koronában DEVIZA VALUTA Angol font 52.50 53.29 Francia frank 5,28 5.36 Német márka 18.07 18.35 Olasz lira (1000) 24.11 24.47 Osztrák schilling 2,57 2.60 Svá|Ci frank 20,46 20.79 USA-dollár 29,58 29.99 TISZTELETBEN TARTVA A TÖBBSÉG ÉS A KISEBBSÉG ÉRDEKEIT DURAY MIKLÓS NYILATKOZIK AZ ÚJ SZÓNAK A Szövetségi Gyűlés kamarái 18 együttes ülésének napirendjén három, a népsza­vazással kapcsolatos törvényjavaslat szerepel A népszavazás végrehajtásának módját szabályozó törvényt már jóváhagyták, soron van még az államszövetség vagyonának a föderáció megszűnése esetén a két köztársaság közötti szétosztására vonatkozó alkotmánytörvény-javaslat, illetve a népszavazás kihirdetésére vonatkozó parlamenti határozati javaslat megvitatása Eddig a PDP. a PDSZ. a PM, a PDU-NYEE. illetve az MKDM-Egyuttélés képviselői klub terjesztett be határozati javaslatot Az utóbbi klub határozati- és kérdésjavaslatait lapunkban már közzétettük Miért elöntött úgy az MKDM-Együttélés képviselői klutya hogy megfogalmazza és beterjeszti saját népszavazási kérdésiavaslatát. hiszen szeptemberben oly értelemben nyilatkoztak, hogy nem szívesen vennének részt a népszavazás által feltett kérdés megfogalmazásában? Parlamenti tudósítónk kérdésére Duray Miklós, az MKDM-Együttélés parlamenti klub elnöke válaszolt: - A kérdés indokolt. Akkor úgy lát­tuk, a népszavazás kiírásához a mi meggyőződésünktől és programunktól távol álló politikai érdekek fűződnek. Azóta tapasztalhatjuk, a helyzet egyre válságosabb, s egyre erőteljesebben vetődnek fel az ország jövőbeli beren­dezkedésének kérdései. Ezért úgy döntöttünk, mi is megfogalmazzuk kér­désünket, nemcsak azt bizonyítva, hogy számunkra nem közömbös az ország sorsa, hanem abból is kiindul­va, hogy választóinkat foglalkoztatja az állam sorsa - mégpedig a nemzeti kisebbségek jogbiztonsága szempont­jából. Az EPM már szeptemberben ki­nyilatkoztatta: a szövetségi köztársa­ság nemzetközi jogfolytonosságának fenntartása mellett foglal állást, mert ez a közép-európai stabilitás egyik fontos tényezője. Ez kérdésünk egyik sarkalatos pontja is. Kérdésünk másik alapvető pontja, hogy az a keret, ame­lyet a CSSZSZK jelent, hogyan ölt olyan reális jogi és államjogi formát, tartalmat, amely a többségi nemzetek­nek és a kisebbségeknek egyaránt megfelel. Mi egyértelműen az önigazgatás, az önkormányzat elvét valljuk. Ezt a szempontot a népszavazással kap­csolatos kérdésünkben is megfogal­maztunk. Kérdésünk teljes egészében tiszteletben tartja mind a többségi nemzet, mind a nemzeti kisebbségek érdekeit, tartalmazza mind a köztársa­ságok önállóságát, mind a tartományi elrendezést s a nemzeti kisebbségek számára létfontosságú területi és kul­turális autonómiát Személyes véleményem az, hogy a nemzeti kisebbségek csakis ezekkel a feltételekkel voksolhatnak az ország mellett, döntésüket akkor hozhatják meg tiszta lelkiismerettel, ha saját ér­dekeik mellett is szavaztak, s mások érdekeinek előnyben részesítésével nem mellőzik önön érdekeiket. (sm) MIT AKAR A KORMÁNY? (Folytatás az 1. oldalról) végéig elkészülhet és 1992 elején napvilágot láthat a közös állam al­kotmánytervezete is. FRANTIŠEK MIKLOŠKO : HEM LÁTOM TISZTÁN... A szövetségi kormány részvételét az államjogi elrendezéssel kapcso­latos tárgyalássorozatban a jelenlegi helyzetben nem tudom elképzelni. Az összes parlamenti párt választási programjában világosan közölte, hogy a föderációnak alulról kell épít­keznie. Ezért megalapozottan gon­doljuk azt, hogy a tárgyalások eddigi formája helyes volt A szövetségi kormány keddi közleménye legitim. A probléma a különböző értelme­zésben rejlik. A szlovák oldal azt állítja, hogy a megkötendő szerző­désnek a két szuverén köztársaság közti állandó jellegű dokumentum­nak kell lennie. A köztársaságok igy önkéntesen lemondanak bizonyos illetékességekről azzal, hogy a szer­ződés értelmében három alkotmányt dolgoznak ki - két kötelező érvényű köztársasági alkotmányt és egy szö­vetségit, amelyet ratifikálással bizto­sítanak. Amennyiben a szerződés csak törvényhozási kezdeményezés lenne, olyan állapot következne be, amilyen a mai. Tehát: a szövetségi alkotmány a köztársaságiak fölött állna, igy azok léte bizonytalan len­ne Tulajdonképpen bármilyen szö­vetségi alkotmányban végrehajtott változás automatikusan érintené a köztársaságokat is. Problémák ak­kor is lennének, ha a köztársaságok ezt nem vennék figyelembe. A szlo­vák tárgyaló fél bizonyára tiltakozna, ha a tárgyalássorozatok végén a szövetségi kormány azok eredmé­nyeit vonná kétségbe. Ez azért van. mert épp a szlovák képviselet alkal­mazza az alulról építkezés elvét Természetesnek tartom viszont, hogy a kormány olyan időszakban akar segítő kezet nyújtani, amikor a köztársaságban a helyzet nagyon feszült. IVAN ČARNOGURSKÝ : A SZUVERENITÁS EREDETI A jelenleg érvényes alkotmány a köztársaságok legfelsőbb törvény­hozójának a Szlovák Nemzeti Taná­csot és a Cseh Nemzeti Tanácsot tartja. A Szövetségi Gyűlés közös jogalkotóként fogalmazódott meg. tehát a köztársaságok eredeti szu­verenitása 1968-tól szerepel az al­kotmányban és mi nem óhajtunk eltérni ettől. A köztársaságok szuve­renitása elsődleges és ezt a szem­pontot támasztotta alá a hrádečeki találkozóról kiadott komuniké is Mit akar hát meghatározni az a szerv, amelyet csak most kodifikálunk? A szövetségi kormány kezdeménye­zése lehet konstruktív, de ha közle­ményében azt állítja, hogy a nemzeti tanácsok közötti szerződést a Szö­vetségi Gyűlés törvényhozó kezde­ményezésének tartja, nem segít semmiben. AZ EMLEKEZES VIRAGAI - FELARRAL (Munkatársunktól) - Bosszankodunk, ha vásárlásaink során becsapnak ben­nünket. méltán háborodunk fel a kereske­dők becstelenségén A Szlovákiai Keres­kedelmi Felügyelőség elmúlt heti ellenőr­zéseiről szóló jelentésben arról olvastam hogy halottak napja előtt a virágárusoknál milyen árdrágításokat lepleztek le Milyen jelzőt érdemelnek azok, akik mások bá­natán élősködnek, és még az emlékezés virágaiért is többet kérnek a megenge­dettnél? A 14 próbavásárlás közül kilenc esetében meg sem tudták állapítani a csokrok árát, mert az árkalkulációt e­gyáltalán nem készítették el az eladók A további ót vásárlásból is négynél többet számoltak a kelleténél Százkoronánként közel 15 koronát tettek jogtalanul zsebre a virágárusok Hogy hogyan lehetseges ez? Elsősorban úgy, hogy a virágok nem feleltek meg a normáknak, és a csokrok­ba a számlázott ezüstfenyő helyett más gallyakat kötöttek Szinte biztosra vették a temetőkbe tartóknak nem számít . Persze, a többi boltokat sem kerülték el az ellenőrök Háromszázhuszonegy­ben jártak, és a 322 próbavásárlás kozul 150 esetben csapták be őket. A tornaijai 083-as festékboltban 10 koronával szá­moltak nekik többet: 42 korona helyett 52­ért kínálták a régi festékek eltávolítására szolgáló szert. A rimaszombati Kolesár -Benzel magánboltban a tálca súlyát is a csirkecombéhoz számították. Jozef Ši­mon losonci élelmiszerboltjában több mint 6000 korona értékben olyan árut - kávét, lisztet stb - találtak, melynek a szavatossági ideie már lejárt A nagy­szombati tüzelőanyag-telepen a 4458.30 koronás vásárláskor a megengedettnél 129.40 koronával számoltak nekik többet Egyéb fogyatékosságokra is rámutat­tak Tobb mint száz boltban hiányoztak az árcédulák, öt vendéglőben pedig nem adtak a vendégeknek étlapot. Közel 50 ezer korona értékű élelmiszer és 148 274.50 korona ertékú iparcikk további árusítását tiltották meg A helyszínen 25 080 korona bírságot fizettek a rajtaka­pott kereskedők D. T. CYRUS VANCE BELGRADBAN TARGYALT A HÍGAI KUDARC NYILVÁNVALÓ A jugoszláviai események kap­csán a hírügynökségek főleg a hágai békekonferencia keddi fordulójának kudarcával foglalkoznak. Mint isme­retes, Szerbia nem fogadta el az EK rendezési tervét, és afelől sincs sen­kinek kétsége, hogy az ugyancsak kedden megfogalmazott tűzszüneti nyilatkozat sem több falra hányt bor­sónál. A felek a korábbi tíz túzszü­netet sem tartották be, s a tegnap harci cselekményeiről szóló beszá­molók bizonyítják, hogy a tizenkette­diket sem szándékoznak tisztelet­ben tartani. Mint ismeretes, kedden történt meg először, hogy a horvát erők Szerbia területén levő községet támadtak - bár Zágráb ezt tagadta Belgrádi források szerint az éjszaka folyamán egy újabb szerv várost vettek a horvátok ágyútűz alá, a szerb-horvát határ közelében levő Apatint. Szlavónia több más térsé­gében is harcok voltak. Az újabb kiélezett helyzetről kez­dett tegnap tárgyalásokat Cyrus Vance volt amerikai külügyminisz­ter, az ENSZ-főtitkár különmegbi­zottja. Vance még kedden este ér­kezett a jugoszláv fővárosba, s azonnal találkozott a szövetségi külügyminiszterrel. Tegnap Ante Markovics szövetségi kormányfő­vel, Szlobodan Milosevics szerb elnökkel és Veljko Kadijevics szö­vetségi védelmi miniszterrel tárgyalt. Az AFP kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy az EK hiába fenyegette gazdasági szank­ciókkal Szerbiát, ez sem tudta Milo­sevicséket rávenni álláspontjuk megváltoztatására. Milosevics egy olyan új államot szeretne, amelynek területét Szerbia és Crna Gora mel­lett a horvátországi és bosznia-her­cegovinai szerbek lakta körzetek al­kotnák. A belgrádi sajtó a hágai kudarc kapcsán pedig azt hangsú­lyozta, Szerbia nem hajlandó en­gedni az ultimátumnak, de ugyanak­kor a tárgyalások folytatásának a hí­ve. Maga Milosevics, miután haza­érkezett Hágából, a televíziónak azt nyilatkozta, Szerbia bizonyította: hajlandó a maximális együttműkö­désre. Anélkül, hogy részletezte vol­na, milyenek is lennének az EK­szankciók, kijelentette: szankciókat csupán az ENSZ Biztonsági Taná­csa rendelhet el, az Európai Közös­ségek nem. Budimir Kosutics, a szerb kormány alelnöke azt mon­dotta, hogy a lehető leghamarabb fel kell állítani az önálló szerb hadsere­get. Ennek kapcsán azzal vádolta a szövetségi védelmi minisztériumot és a jugoszláv hadsereg vezetését, hogy az utóbbi hónapokban sok hi­bás döntést hoztak. A miniszterel­nök-helyettes szerint létre kellene hozni az államtanácsot is, amelyben „Szerbia okos emberei" kapnának helyet. Kosutics is visszatért a kedden történtekhez, pontosabban a szer­biai Sid város elleni horvát támadás­hoz. Szerinte ennek az akciónak az volt a célja, hogy eltereljék a figyel­met a Nyugat-Szlavóniában történ­tekről, ugyanis „felégetik a szert falvakat, a lakosságot pedig elül­dözik". Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter tegnap úgy döntött, hogy német konzulátust állítanak fel a szlovén fővárosban, Ljubljanában. Ez a lépés egyben látványos figyel­meztetés is: ha Szerbia továbbra is ragaszkodik merev álláspontjához, Bonn kész arra, hogy felvegye a dip­lomáciai kapcsolatokat az egyes köztársaságokkal. A német külügy­minisztérium közleményében az állt, hogy a fókonzul már ma Ljubljanába érkezik. Frajno Tudjman horvát elnök tegnap zágrábi sajtóértekezletén úgy vélekedett, csak erővel lehet megállítani a háborút. Hangsúlyoz­ta, itt az ideje, hogy Európa megért­se. konkrét intézkedéseket kell al­kalmazni. Tudjman szerint gazdasá­gi szankciókkal nem lehet rákény­szeríteni Szerbiát és a jugoszláv hadsereget a Horvátország elleni agresszió leállítására. A horvát el­nök egyértelműen követelte az Egyesült Államok beavatkozását. ROMANIA FONTOS REFORMINTÉZKEDÉS Tegnapi ülésén a román kormány dön­tött a nemzeti valuta, a lej eddigi árfolya­mainak egységesítéséről és belső átvált­hatóságáról Az intézkedést Theodor Stolojan kormányfő indokolta meg. Hangsúlyozta, rendkívül fontos politikai és gazdasági döntésről van szó, melyet már nem volt szabad halogatni, mert elodázása csak tovább mélyítette volna az ország súlyos gazdasági válságát. Stolojan szerint a román gazdaság és a pénznem egyensúlyát jelenleg nagyon negatívan befolyásolja két tényező. Az első a rendkívül komoly energiahiány, a szükséges energia 60 százalékát kül­földről kell behozni, ami már eddig is nagyon megterhelte és végül kimerítette az ország valutatartalékait. A másik nega­tív tényező az úgynevezett Zsil-völgyi effektus. A szeptember végi bányásztün­tetések egyik következménye ugyanis az. hogy a Zsil-völgyben az áremelkedéshez viszonyítva jóval magasabb index alapján növekednek a bérek, mint az ország más részein. Ez természetesen feszültségte­remtő tényező. Hogy egyáltalán biztosítani lehessen a termelést és a lakások fűtését télen. Bukarest külföldi kölcsönöket vesz fel. A kormány ezenkívül azonnali hatállyal zarolta a gazdasági egységek valutabeté­teit, ezeket az állam a napi árfolyamon fogja tőlük megvenni. Stolojan elmondta, hogy az ország jelenlegi külföldi adóssá­ga 940 millió dollár. Ehhez azonban gya­korlatilag hozzá kell számítani azt az 1.45 milliárd dollárt is, amely hitelezéséről már folyamatban vannak a tárgyalások. Vagy­is Bukarest reális adóssága 2,5 milliárd dollár. A lej egységes árfolyamának konkrét bevezetését a Nemzeti Bank fogja meg­határozni. Érthető okokból az árfolyamot is majd csak akkor hozzák nyilvánosság­ra. Eddig két árfolyam volt érvényben, a hivatalos szerint egy amerikai dollár 60 leinek felelt meg. A másik árfolyam a ban­kok közti licitálás napi eredményei szerint alakult, egy dollár átlagosan 250-300 lejt ért. Az új árfolyam ehhez fog közelíteni, de állítólag valamivel alacsonyabb lesz. A kormányfő elmondta, az árfolyamok egységesítése után komoly árnövekedé­sekkel kell számolni, s nem zárta ki a szo­ciális jellegű zavargásokat sem. Leszö­gezte azonban, hogy a gazdasági válság­ból csak a reformok útján lehet kikerülni KOKES JÁNOS, Bukarest GORBACSOV NEM HAZAÁRULÓ SZIGORÚ JEGYRENDSZER MOSZKVÁBAN Nyikolaj Trubin szovjet főügyész beszüntette a Mihail Gorbacsov szövetségi elnök elleni büntetőeljá­rást. A Pravda című napilap tegnapi tájékoztatása szerint Gorbacsovot hazaárulással vádolták, erre állító­lag a három balti köztársaság füg­getlenségének elismeréséről szóló döntés adott okot. Gavriil Popov, Moszkva polgár­mestere kedden este közölte a tele­vízióban, hogy december 1-től a fő­városban jegyre adják majd az élel­miszereket. A jegyrendszer a ke­nyérre, vajra, étolajra, tojásra és több más élelmiszerre vonatkozik. Az ukrán parlament tegnap szor­galmazta, hogy ez a második legna­gyobb szovjet köztarsasag it> c&aiici­kozzon a szuverén köztársaságok közötti gazdasági szerződéshez. A Reuter hírügynökség helyi újság­írói forrásokra hivatkozva közölte, hogy 236 képviselő szavazott a be­lépés mellett. Örményország azzal vádolta a szomszédos Azerbajdzsánt, hogy elzárta a köztársaságba vezető gáz­vezetéket és katonai hadműveletet készít elő. Levon Ter-Petroszjan örmény elnök nyilvánosságra hozta a Mihail Gorbacsov szovjet államfő­höz. valamint Oroszország és Ka­zahsztán elnökéhez címzett felhívá­sát, amelyben segítséget kér Ör­ményország és Hegyi Karabah sza­mára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom