Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-29 / 280. szám, péntek

1991. NOVEMBER 29. ,ÚJ SZÓI HAZAI KÖRKÉP KOMAROMBAN A PROFI Balassagyarmat és Tatabánya után nemrégiben újabb magyarországi város­ban, Komáromban nyitott üzletet a Duna Füszért Rt. belga-magyar vegyesvállalat. A PRÓFI diszkontlánc immár harmadik boltja - elődeihez hasonlóan - 10-15 százalékkal olcsóbban kínálja a terméke­ket, mint a kiskereskedelem általában. A nálunk is sokak számára ismert Duna Áruház közelében az igmándi út 44 szám alatt található bolt kínálata éppen közel­ségénél és kedvező árainál fogva a szlo­vákiai turisták számára is érdekes. Az ízlésesen elrendezett eladótérben nagyrészt magyar áru várja a vásárlókat. Az ide látogatóban akaratlanul is felmerül a kérdés: ha a választék hazai, akkor vajon mi a belga ebben a boltban? - Elsősorban a cég kereskedelmi politi­kája - válaszolja Peter Senyk úgyvivő, a Louis Delhaize Groupe cég képviselője. - Mi elsősorban a termékenkénti ala­csony haszonra, s ezzel egyidejűleg a nagy forgalomra helyezzük a súlyt. Üzemeltetési költségeinket igyekszünk alacsony szinten tartani. Kínálatunk kizá­rólag olyan termékekből áll, amelyek már ismertek és keresettek a magyar piacon. A boltban egyetlen luxus a tisztaság és az egyszerűség. Egyébre nem költünk. Ezért lehetnek áraink alacsonyabbak, mint máshol. • Üzleti vállalkozásokhoz miért éppen magyarországi partnert választottak? - Befektetéseinket részletes elemzés előzte meg. Elképzeléseinknek - főként a privatizációt illetően - Magyarország felelt meg leginkább. A magyar piac nem túl nagy, miként a mi társaságunk sem az. Éves forgalmunk körülbelül 200 milliárd forintnak megfelelő. Tehát a nagyságren­det illetően is Magyarország tűnt megfele­lő partnernek, de természetesen nem zár­kózunk el más országbeli cégekkel való együttműködéstől sem. • Harmadik üzletük megnyitása után milyennek találja vállalkozásukat? - A legjobb boltunk Balassagyarmaton üzemel. Ami viszont az egészben szomo­rú, hogy megnyitása után a szomszédos üzlet azonnal bezárt. Azóta már nyílt helyette egy másik, amely más üzletpoliti­kát folytat, mint elődje, s így mindketten szépen megélünk. Egyébként sokan azt gondolják, hogy üzleteinkkel tönkre akar­juk tenni a többi boltot. Pedig nem így van. Ha valakit zavar a jelenlétünk, jöjjön el hozzánk, mondja el mi a gondja és mi segítünk, hogy megéljen. -ked­MÁSOK ÍRTÁK NÉPIRTÁS A Szlovák Nemzeti Tanács 26 képvise­lője, továbbá 3 szlovák honatya a szövet­ségi parlamentből (többnyire a Szlovák Nemzeti Párt tagjai, de köztük van Milan Kňažko, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egyik vezetője is) az elmúlt héten felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezeté!, hogy küldjön Szlovákiába megfigyelőket, akik saját szemükkel győ­ződhetnek meg arról, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban er­kölcsi népirtást, vagyis genocídumot kö­vetnek el a szlovák nemzeten. Tehát népirtás. A követelés aláírói sze­rint szervezett propagandakampány ré­vén a világ közvéleménye előtt morális népirtást követnek el a szlovákokon. Hogy kik ezek a cselszövők ós ármányko­dók, ez nyilvánvaló. Minden olyan erő, amely a föderációt támogatja, s amelye­ket titokzatos központok irányítanak a prágai várból. A népirtás az egyik legszörnyűbb bűn, jogos tehát a per, a legsúlyosabb bünte­tés. Ha a Demokratikus Szloyjákiáórt Mozgalom egyik vezető képviselője (ez a mozgalom választásokat akar nyerni Szlovákiában) aláírásával fejezte ki meg­győződését arról, hogy itt valóban morális népirtás folyik, akkor nyilván ó is le akar sújtani azokra, akik önző szándékkal elá­rulták nemzetüket. Ha nem tévedek, akkor a legsúlyosabb büntetést azok érdemlik, akik júdáspén­zért elárulták nemzetüket, eladták magu­kat a cseh militáns, soviniszta csoportok­nak. Úgy vélem, velem együtt a Szövet­ségi Gyűlés további 34 szlovákiai képvi­selői tartozik e díszes társaságba. Várhatóan gigantikus pert készítenek elő. A szuverén Szlovákia független bíró­sága el fogja majd ítélni (sajnos) a szlo­vák nemzet többségét. S akkor az ENSZ megfigyelői fölsóhajtanak és megnyugod­va küldik telefaxon a hírt New York-ba: Szlovákiában véget ért a morális népirtás. Szlovákiáról végre igazat hall, hamisí­tatlan képet kap a nagyvilág. Olyan or­szág lesz, ahol egy nemzet, egy párt és egy vezér uralkodik. Csak Kňažko úrnak - természetesen külügyminiszterként - akad némi gondja. Problémát okoz majd neki az, hogy vízumot kapjon a demokra­tikus országoktól. Igaz, ma még ott van Kuba és hát Irak is, ez tény. ŠTEFAN HŔÍB (Udové noviny) IDEGENBEN A negyvenes évek végén egy véres testvérháború után kb. 120 000 ember hagyta el Görögországot. Egyikük sem tudta, mi vár rá, hova kerül, milyen életre kell berendezkednie, milyen körülmények között térhet majd vissza hazájába. De mindegyikükben élt a remény: hogy egy­szer, talán nemsokára hazamehet. Ezek az emigránsok többségükben olyan parti­zánok, katonák, egyszerű parasztok és munkások voltak, akik hittek a kommuniz­mus szépen hangzó szólamaiban, éve­ken keresztül harcoltak érte, s vesztesek­ként menekülniük kellett. Közéjük tar­tozott Panajotisz Duiudisz is, aki az 1949-es menekültáradattal érkezett Csehszlovákiába. 1949 augusztusát írták akkor, amikor Grammosz és Vitzi térségéből hosszű és elkeseredett harcok után visszavonultak a baloldal csapatai, s a sebesült fédi, több társával együtt, egy macedóniai kórházba került. Akkor még nem tudta, hogy onnan majd az emigrációba vezet az út, s hogy kislányát hosszú évekig nem látja majd. A heteken át tartó kimerítő menekülés után Panajotisz Duiudisz sorstársaival Ju­goszlávián és Magyarországon keresztül Csehszlovákiába érkezett. Brünnben te­lepedett le, aztán az ország különböző vidékein élt. Végül a Sokolovi járásba került, de jövője csak lassan bontakozott ki. Semmi reménye sem volt a hazatérés­re, s amikor végre elhárult minden aka­dály, súlyos betegség vette le lábáról. A 66 éves férfi immár halálos betegen fekszik egy nyugat-csehországi városka kórházának intenzív osztályán, s valószí­nűleg soha többé nem láthatja hazáját, szülőföldjét - Kréta szigetét - kis házát a tengerparton, ahová annyira vissza sze­retett volna térni. Az ô és a hozzá hason­lóak tragédiájának állít emléket Szidiropu­losz Archimédesz, a Magyarországon élő görög származású szociológus és Ithaka partjai című tanulmányában, melyben ép­pen az 1944-49-es görög polgárháború után a kelet-európai országokba mene­kült, illetve menekített emigránsok sorsát elemzi. A könyv személyes indíttatású, hiszen az író maga is gyermekként kényszerült elhagyni hazáját, szüleit, testvéreit, s így sorsa éppolyan tipikus emigránssors, mint a többi emigrációba kényszerült gö­röggé. m tanulmány központi témája az emig­ránslét kialakulása, annak dimenziói és fokozatai egészen a repatriálási folyamat megindulásáig. A szerző pontosan végig­követi és elemzi az emigráció történetét, bemutatja annak körülményeit, feltünteti irányát és számbeli eloszlását a befogadó államokon belül. Rámutat a kisebbségbe kényszerült görögség identitástudatának alakulására, jellemzi nyelvéhez, kultúrájá­hoz, származásához való kötődését a gö­rögség és a befogadó nemzet közötti viszony alakulását, a beilleszkedés körül­ményeit, az asszimiláció kibontakozását. Bizonyára felvetődik a kérdés: mi köze van a görögség negyven évvel ezelőtti tragédiájának az ún. csehszlovákiai ma­gyar valósághoz, miért kellene nekünk éppen ezzel a témával foglalkoznunk, ami ráadásul olyannyira messze esik a mi kis kelet-közép-európai gondjainktól? Pedig a válasz kézenfekvő: a kisebbségi létből fakadó sorsközösség az, ami miatt nem lehet számunkra közömbös ez a téma, s miután ezt a sorsközösséget a vélet­len^) folytán épp a csehországi viszo­nyok között még az ugyanazon földrajzi helyhez való kötődés is erősíti, a Cseh­szlovákiába menekült görögök sorsa szá­munkra is tanulságos lehet. Csehország északi részébe az 1948­as és 1949-es évben 2230 görög gyerek ós mintegy 7000 felnőtt érkezett. Éppen azokban a járásokban telepítették le őket vendéglátóik, ahonnan nem sokkal előbb olyan könyörtelenül kiebrudalták az év­századokon keresztül ott élő németeket. Pontosan oda érkeztek tehát a görög emigránsok, ahová a szlovákiai magyar­ság egy jelentős részét is telepitették, s ahová - éppen a németek kitoloncolását követően fellépő munkaerőhiánynak kö­szönhetően - a legtöbb munkát kereső is érkezett. Együtt és egyszerre kényszerült tehát kisebbségbe a görögség és a ma­gyarság, mégha ez a kisebbségi lét kü­lönböző politikai folyamatok eredménye­ként is jött létre. Mert míg a Csehország­ban maradt szórványmagyarság az átte­lepítés, elvándorlás és visszatelepülés egymást követő hullámai után alakult ki, a görögök emigránsokként, tehát politikai menekültekként érkeztek az országba, ami egyben azt jelenti, hogy tartós letele­pedésre nem gondoltak. Hogy ideiglenes itt-tartózkodásuk mégis csaknem negy­ven évig tartott, az már a görögországi politikai helyzet ilyetén alakulásának tud­ható be. A Csehországba került magya­rok, akik negyven évvel ezelőtt a maradás mellett döntöttek (a nem számottevő kivé­teltől eltekintve), azóta sem változtattak akkori elhatározásukon, míg a görögök az első adandó alkalommal hazamentek. Ma Csehországban az egykor 13 000 fős gö­rög menekülttömeaból csak alig valamivel több mint ezer él. Ok azok, akik családjuk, munkájúk révén, s talán az identitástuda­tukban az emigráció éveiben bekövetke­zett törés folytán úgy érezték, több szállal kötődnek a befogadó nemzethez, mint a „vér" szerinti nemzethez, s jobban érzik magukat „itthon" mint „otthon". Ennek ellenére ók sem kevésbé görögök, mint repatriált társaik, mint ahogy a Cseh­országban maradt magyarok sem kevés­bé magyarok a Szlovákiában élőknél. Sót, bizonyos tekintetben még görögebbek (il­letve magyarabDak), már amennyiben az idegen közegben is megőrzik identitásu­kat. Persze mindez egyértelműen csak az idősebb nemzedékről mondható el, azok­ról, akik a kényszerű áttelepülést, az új környezetbe való kerülést felnőttként, vagy majdnem felnőttként élték meg. A gyerekként emigráltak vagy az emigrá­cióban születettek azonosságtudata épp­olyan hiányosságokat mutat, mint sok esetben a már Csehországban született magyaroké. Ezt a benyomást épp a Pa­najotisz Duludisszal való találkozásom erősítette meg bennem. Az ó családjá­nak, az ő gyermekeinek már sohase le­hetne otthona Hellasz, vagy Kréta, mint ahogy a Csehországban született magyar fiatalok sem éreznek kötődést (nem is érezhetnek) apáik szülőföldjéhez. Lehet, hogy mire ez az írás megjele­nik, Panajotisz Duludiszt is elérte már a legszomorúbb emigránssors: idegen földön kell meghalnia, hitehagyottan, a teljes elkeseredettség érzésével. Az ó bánata, az ő könnyei egyszer talán egy Csehországba települt magyar szemében is megjelennek majd, akit talán szintúgy nem értenek meg saját gyerekei, unokái, amikor az utolsó miatyánkot anyanyelvén mondja majd, ahogy a haldokló görög nyelvét nem érti felnőtt fia, lánya. Közös tragédiája ez minden idegen környezetbe került kisebbségnek. Tragi­kus volt a Kelet-Európába került görög­ség sorsa is, s egyben nagyon tanulsá­gos. Az ó tragédiájuk számunkra is tartal­maz üzenetet. Elsősorban azt, hogy mi is türelmesek legyünk a közelünkben élő kisebbségekkel, ha elvárjuk a többségtől, hogy velünk szemben az legyen, éstiogy mindenkiben próbáljuk tisztelni azt, ami. De legfőképpen az embert. S. FORGON SZILVIA REFLEX DUBČEK ITT ÉS MOST Arra kérem a nagyrabecsült olvasót, fogadja korunkhoz illő fenntar­tással mindazt, amit én itt a 70 esztendős Alexander Dubőekről írok. Fogadja fenntartással, mert elfogult vagyok Dubček iránt. Most mondjam azt, hogy neveltetésemnél fogva? A tapasztalataim alapján. És politikai ízlésem okán. Ami együttvéve azt jelenti, hogy ha akarnék se tudnék róla úgy vélekedni, ahogy mondjuk Jiŕí Hanák cseh publicista teszi, szemére vetve a Prágai Tavasz élő jelképének, hogy akkor, Moszkvába történő elhurcolása után aláírta a jegyzőkönyvet, amelyet mások szerkesztettek meg, továbbá azt állítva, hogy Dubček alig várta a „szülőpárt megbocsátó üzenetét." Az első állítás tény, a második hazugság, de a kettő összegyurmálásából ezúttal is féligazság keletkezik. De úgy se tudnék róla megnyilvánulni, ahogy tette volt tegnapelőtt este Jozef Prokeš, a hejszlovákok vezére, aki Dubček szlovák hazafiságát emelte ki követendő példaként, meg úgy se, ahogy a kommunisták teszik, akik szemérmetlenül szintén haza­beszélnek. És a felsorolást, úgyszólván minden pártnál elidőzve, még hosszan folytathatnám. Mint napjainkban úgyszólván minden más, Alexander Dubček személye is az aktuálpolitikai csetepaté tárgyává vált. Egyszerűen az történt Alexander Dubčekkal, ami a kommunista mozgalom hét évtizedes történelme során - de úgy is fogalmazhatok, hogy a modernkori totalitarizmusok történelmében - sok tízezer emberrel megesett. Gide például, a francia író egy szovjetunióbeli utazás élményeinek hatására ábrándult ki az eszméből. Volt, aki a XX. kongresszuson elhangzott „titkos" beszéd leleplező tényeinek hatására. Voltak, akik a közelmúltig hittek a rendszer megjavíthatósá­gában. És lám, most elkövetkezett a pillanat: ma már a peresztrojka atyja is kénytelen beismerni, hogy tévedett, amikor úgy gondolta: a rendszer emberszabásúvá alakítható. De kérdem én, akad-e épeszű ember, aki kommunista múltjáért rá meri vetni Gorbacsovra az első követ? Dubčekra is az vesse tehát az első követ a kikényszerített moszkvai jegyzőkönyv aláírásáért, aki a történelmi tapasztalatok birtokában az ő helyében merte volna vállalni a megtorlás kiváltásá­nak a kockázatát. Nem kellett hozzá különleges éleslátás, hogy levonja a magyarországi 1956 tanulságait. A nyugati rádióállomások váltig bíztatták ellenállásra és fegyveres harcra a felkelőket, akik bíztak is a segítségnyújtásban, nem sejtve, hogy már régesrég döntés született a be nem avatkozásról. Ugyanez, ha lehet, még ormótlanabb formában 1968 nyarán is megismétlődött. Ezúttal Csehszlovákia rovására. Ennyit a nagyhatalmi politikai erkölcsről. Azért is támadja a jobboldal Alexander Dubčeket, mert „arra várt, hogy megbocsátsanak neki a konszolidátorok". Aki ezt állítja, az nem ismeri a „felvilágosult" sztálinizmus természetrajzát. Ebben a rend­szerben is bekövetkezett némi fejlődés. Ami abból állt, hogy a 20. század hatvanas éveiben már nem rögtönítélő bíráskodással és tarkólövéssel intézte el a rendszer az elhajlókat. Tanultak a jezsuiták­tól, és felfedezték, hogy a tarkón lövött politikai ellenfélnél ezerszer hasznosabb egy Canossát járt tévelygő. Meggyőződésem, hogy Husák a fél szemét odaadta volna, ha úgy 1980-85 táján Dubček bocsánatot kér a párttól. Nem kért bocsánatot. Volt benne tartás. A volt kommunisták másfél-kétmilliós nagy seregének tagjai több csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik egyszerűen élni, érvényesülni akartak. Ezek nagy részének lelkében nem hagyott mély nyomot a bolsevizmus, vagy esetleg úgy maradt meg bennük valami, hogy megnyomorította a lelküket. A másik népes csoportba az apparatcsikok tartoznak, akikből csak a föld nyomja ki a kincstári gondolkodást. Most, a fordulat után beléphetnek ők bármelyik pártba, ott is ugyanolyanok maradnak. Semmit sem tanultak, semmit sem felejtenek. Kétségtelen, hogy létezik egy olyan csoport is, amelynek tagjai nyitott szemmel járják a világot, akik lelkében nyomot hagyott a történelem, mindazonáltal nem hiányzik belőlük a természetes igazságérzet és a szolidaritás az egyszerű emberekkel, azokkal, akik istápolásra szorulnak. Ezt a csoportot akár baloldalnak is minősíthetjük, vagy nevezhetjük szociáldemokráciának is. Szlovákiában ez még nem szerveződött meg, a baloldal „státuszát" a volt kommunista párt bitorolja. Egyre mélyebbre süllyed a nacionalizmus mocsarában. Alexander Dubčeknak nehezen bocsátja meg a jobboldal, hogy nem mellette tette le a garast. A most 70 éves politikus magatartása azt bizonyítja, hogy a kommunizmus akkora hazugság volt, hogy még az ellentéte sem igaz. Dubček világszerte hallatlan megbecsülésnek örvend, és a demokratikus külföld értetlenül nézi, hogy mi történik Csehszlovákiában a Prágai Tavasz élő jelképe körül. Magunkat járatjuk le, ha a tiszta ember személyét is pártpolitikai csatározások tárgyává tesszük. TÓTH MIHÁLY APRÓKSF a bakai temetőbe a édesapát, nagyapát, Dunai U akit a kegyetlen hal. hirtelen, búcsúszó ne rettei köréből. Köszöi got, koszorút és rés: lyekkel enyhíteni munkát. A gyászoló család. halál 58 éves korál kiragadta szerettei l> örökké hiányzó, SZÍ apóst és nagy& '-'it, Köb<\ (Fi Akik ismerték és sz rá ezen a fájdalr Emlékét örökké őri Bánatos feleség • Kérem, jelentke szaka vadászrepül akik 1945 júliusáig szág területén, Wittibreuthban áll Oroszlán (Oroszlá aki a magyar VÓ 1945 júliusáig Baj volt. Cím: Lýdia Bi 20, 048 01 Rožňav. • Eladó 3 szobás naszerdahelyen. 1 óráig, 0708/21 24 \ Jön a fanta IJJJj^JI Figyeljétek a és a plakátok Prius A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés' alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 3302/91 Kreščanko Tomáš, 1914. III. 2., Eperjes (Dombasz) 3303/91 Kretovič Imrich, 1911. I. 20., Nižná Myšľa (Szánok) 3304/91 Kret Jozef, 1922. X. 5., (Szovjetunió) 3490/91 Kreutzer Ján, Smolník (Szovjetunió) 3306/91 Kiss Vidor, 1926. VII. 10., Csallóközkürt (Szumi) 3307/91 Kiss Gyula, 1911. VIII. 10., Lelesz (Szovjetunió) 3308/91 Kiš Karol, 1925. III. 23., Kassa (Kijev) 3309/91 Kiss Gyula, 1924. VI. 23., Pólyán 3311/91 Kiss András, Nagymihály (Szovjetunió) 3312/91 Király János, 1919. X. 29., meghalt, Keszegfalu (Fogcsaní) 3313/91 Kirsch Ján, 1898. IX. 9., meghalt, Gelnica (Nuzal) 3314/91 Klinda Anton, Nyitra (Szovjetunió) 3315/91 Kling Alexander, 1907. I. 9., Varbó, meghalt a SZU-ban 3317/91 Kormaňoš Štefan, 1908. I. 13., meghalt, Vernár (Szovjetunió) 3320/91 Kyška Anton, 1925. III. 17., Zsolna (Krasznojarszk) 3322/91 Köböl Béla, 1910. II. 9., Jestice, meghalt a SZU-ban 3323/91 Kováč Alexander, 1912. XII. 28., Kassa (Kiricsovka) 3324/91 Kováč Barnabáš, 1923. XII. 1., Sóreg (Dombasz) 3325/91 Kováč Ján, 1917. VI. 16., Rozsnyó (Szovjetunió) 3326/91 Kováč Ján, 1927. XII. 24., Milnošť (Gomel) (Folytatjuk) Ők az év fe Ferdi és röhögő bf színpadon a; S^HER Ma 19.00 ( Szombat 16.00 < 20.00 i Vasárnap (dec. 1.) 16.00 c 20.00 ( Az előadásokon lai­teli kazettájuk is ke 85 koronáért m REN, Hlavná 2 , í A játékszelvénnyel nyer Figyelje a de t megjelenő v» Most nyíló D keres jó mec táncosokat ( színpadra, éjszakai mu? (Go-gc Jelentkezés próbaruháv^ 1991. novem 14 és 17 óra' Cím: Cash s Hlboká 8ir04 Tel.: 07/495'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom