Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-28 / 279. szám, csütörtök

HÍREK-VÉLEMÉNYEK KÖZEL-KELETI BÉKETÁRGYALÁSOK JERUZSÁLEM HALOGATJA A DÖNTÉST I ÚJSZÓI 1991. NOVEMBER 28. Jeruzsálemben tegnap összeült a 14 tagú ún. szűk kabinet, amely elutasította az amerikai javaslatot, hogy a KözelKeletról szóló béketárgyalások második fordulóját december 4-én Washingtonban rendezzék. Ezzel szemben az izraeli kormányhoz közel álló forrás azt közölte, hogy Izrael részt akar venni a tárgyalásokon, de még mindig vannak problémák, amelyeket nem diktátummal, hanem tárgyalások útján kell megoldani. Jeruzsálem tegnap ötnapos halasztást kért Washingtontól. Eddig csupán Jordánia és Libanon adott pozitív választ a washingtoni meghívásra, Szíria és a palesztinok jelezték, hogy bizonyos feltételek mellett ugyancsak hajlandók részt venni a fordulón. Ezzel összefüggésben Margaret Tutwiller amerikai külügyi szóvivő határozottan kijelentette, hogy az Egyesült Államok egyik féltől sem hajlandó semmilyen feltételeket elfogadni Washington tegnap megerősítette: a Palesztinai Felszabad ítási Szervezet tagjai számára nem ad vízumot a béketárgyalásokra, az Egyesült Államok kitart politikája mellett, mely nem engedélyezi a terrorista szervezetnek tartott PFSZ tagjai számára a belépést amerikai területre. Jeruzsálemben kedden a kormány jobboldali tagjai élesen bírálták Josef Haris izraeli főügyészt hétfői döntése miatt. Haris ugyais úgy határozott, hogy nem helyezi vád alá Hanan Asravit, az ismert palesztin aktivistát a PFSZ-szel fenntartott állítólagos kapcsolataiért. „Az Asravihoz hasonló személyeket vagy ki kellene telepíteni Izraelből, vagy a börtönbe kellene zárni őket" - mondotta Ariel Sáron építésügyi miniszter, a kormányzó likudpart tagja. xxx Az amerikai hadsereg kedden megkezdte utolsó 1500 katonájának kivonását Kuvaitból. Peter Williams, a Pentagon szóvivője közölte, hogy az akciót december közepéig befejezik, a katonák visszatérnek Németországba. A harci egységek kivonása után 12 tagú amerikai katonai személyzet marad az emírségben, ők biztosítják majd a közelmúltban aláírt amerikai-kuvaiti biztonsági megállapodás koordinálását. Ezenkívül Kuvaitban tevékenykedik egy 150 tagú katonai csoport, amely segítséget nyújt az ország felújításában. EGY TARGYALOASZTALNAL AZ ÖRMÉNY ÉS AZ AZERI ELNÖK ÁLTALÁNOS MOZGÓSÍTÁS DÉL-OSZÉTIÁBAN Moszkvában tegnap déltájban összeült a Szovjetunió Államtanácsa, hogy megvitassa a Hegyi Karabahban kialakult robbanásveszélyes helyzetet, s ezzel összefüggésben a kiéleződött örményazerbajdzsáni viszályt. A testület hétfői felhívásával összhangban a tanácskozáson megjelent Levon Ter-Petroszjan örmény és Ajaz Mutalibov azeri elnök is. Egy nappal korábban, kedden este Bakuban az azerbajdzsáni parlament rendkívüli ülésén eltörölték Karabah autonómiáját. A képviselők megváltoztatták Karabah közigazgatási központjának, Sztyepanakertnek nevét, éspedig a történelmi Hankendire. E lépésekre az utóbbi napokban újból kiéleződött feszültség nyomán került sor. Mint ismeretes, Karabah fölött balesetet szenvedett egy helikopter, ameiyen kazah és orosz közvetítők voltak. Azerbajdzsán szerint a helikoptert örmények lőtték le. A Dél-Oszét köztársaság parlamentje keddi rendkívüli ülésén általános mozgósítást rendelt el, amelynek értelmében minden 18 és 60 év köztötti férfinak jelentkeznie kell a oszét fegyveres alakulatoknál. Dél-Oszétia központját, Chinvalit grúz fegyveres alakulatok tartják körülzárva. Grúzia soha nem ismerte el az oszét függetlenséget, sőt, a múlt év végén megvonta a területtől az autonóm státust is. Egy nappal az oszét törvényhozás ülése előtt tanácskozott a grúz parlament, s ez eltörölte a rendkívüli állapotot Chinvaliban és a Dzsavszki járásban, állítólag azért, hogy enyhítsék a feszültséget. A grúzok ezzel a lépéssel azt akarták elérni, hogy megakadályozzák a szövetségi belügyi csapatok ténykedését a konfliktusos térségben. Az oszétek ellenkező véleményen vannak, szerintük a rendkívüli állapot eltörlése a fegyveres konfliktus fokozódásához vezet. Mihail Gorbacsov szovjet elnök kedden spanyol parlamenti képviselők előtt azt hangsúlyozta, hogy az unió megújításának útjában a szeparatista erők jelentik a legnagyobb akadályt. Az államfő szerint a reakciós erők befolyásolják a helyzet alakulását a Szovjetunióban, így akarnak bosszút állni az augusztusi puccs meghiúsulásáért. A december elsejei ukrajnai elnökválasztások legesélyesebb jelöltje, Leonyid Kravcsuk, a parlament mostani elnöke újságírók előtt annak a meggyőződésének adott hangot: az amerikai Kongreszszus azt fogja ajánlani Bush elnöknek, hogy független államként ismerje el Ukrajnát. És mivel vasárnap az elnökválasztással párhuzamosan népszavazást is tartanak a függetlenségről, Kravcsuk hozzáfűzte, a többség az önállóságra fog voksolni, & akkor Ukrajnát Kanada is, a szomszédos államok is, sót még Oroszország is el fogja ismerni. A legutóbbi közvéleménykutatások szerint a választók 88 százaléka a függetlenség híve. Nyilatkozatának végén Kravcsuk ismét elutasította Ukrajna részvételét a köztársaságok új szövetségében. KAMBODZSA: KHIEU SAMPHANT ELŰZTE A TÖMEG Több mint tíz évi távollét után tegnap tért vissza Kambodzsába Khieu Samphan, a katonailag legerősebb ellenállási frakció, a vörös khmerek jelenlegi vezére. Samphan a népirtó Pol Pot jobbkezének számított, s most a phnompenhi repülőtéren fogadasára a kambodzsai kormány tagjai is megjelentek. De a nép nem bocsátott meg a vörös khmereknek. Ezt Samphan is tapasztalhatta, hiszen a repülőtéren több ezer diák fogadta, gyilkosnak, árulónak bélyegezve ót. Az AFP hírügynökség nem sokkal ezt követően arról számolt be, hogy a felháborodott tömeg megtámadta Samphan rezidenciáját, ó maga a fején megsérült. A kambodzsai hadsereg csak páncélozott járművek segítségével tudta Samphant a lincseléstől megmenteni. Sikerült őt gyorsan visszaszállítani a repülőtérre, ahonnan ismét visszatért a thaiföldi fővárosba, Bangkokba. Az a tény, hogy a tegnapi incidens után a vörös khmerek képviselői talán el sem foglalhatják helyüket az új irányító testületben, a Legfelsőbb Nemzeti Tanácsban, kérdésessé teszi, sikerül-e továbbvinni az alighogy megkezdett békefolyamatot. B0TLAD0ZÁS0K T

egnap arról írtam, hogy a Szovjetunióra még a tavalyinál is keményebb tél vár, s a Nyugat dicséretes segítőkészsége talán csak akkor lesz hatékony, ha abban a NATO-katonák is tevékenyen részt vesznek. De mi a helyzet a Baltikumban, amely már teljesen elszakadt az uniótól? Tömören: ugyanaz. Hiába a függetlenség, a nemzetközi - és szovjet - diplomáciai elismerés, ebben a vonatkozásban a Baltikum még nagyon szovjet. Igaz, a tényleges válás óta még csak hetek teltek el, túl rövid idő ahhoz, hogy a három köztársaság megtanuljon önállóan létezni. Nem csoda, hiszen a szovjet fennhatóság évtizedei alatt Moszkva mindent megtett annak érdekében, hogy erről leszoktassa őket. A sors iróniája, hogy most Moszkva sem lehet igazán kárörvendő, megfosztja magát a „legszebb" örömtől, mivel a balti termékek sokhelyütt nagyon hiányoznak. Hadd említsek csak egy példát. A napokban Moszkvában járt a magyar parlament honvédelmi bizottságának küldöttsége, amely a szovjet partnerekkel egyebek között megállapodott, vásárolnak tőlük fegyvereket, hiszen a magyar honvédség ezekkel van felszerelve. Cserébe az unió autóbuszokat és pótalkatrészeket kap. Pedig éppenséggel a szovjetek is gyárthatnának buszokat, ha annak idején az ésszerűséget és gazdaságosságot tartották volna szem előtt, nem pedig a hamis internacionalizmust. Ennek következménye, hogy a buszok sebességszekrényeit a távoli Kazahsztánban gyártják, az üléseket Moldovában, amely kiszállóban van az unióból, a karosszériát pedig Lettországban, amely már külföld. Az összeszerelés nagyrészt Oroszországban és Ukrajnában folyt. Amíg volt mit összeszerelni. Ebből az egy példából is nyilvánvaló: a 15 köztársaság változatlanul egymásra van utalva, tekintet nélkül státusukra, hivatalos nevükre és hosszú távú elképzeléseikre. Enni már ma kell, meg utazni, öltözni és lakni is. Ez olyan imperativus, amelyet egyetlen felelős politikus sem hagyhat figyelmen kívül. Más kérdés, hogy errefelé, keleten és még keletebbre a felelős politikusok lassan bekerülnek a vörös könyvekbe, mint védett, sót kihaló faj. Vonatkozik ez a Baltikumra is, ahol az ésszerűséget eléggé nagy mértékben háttérbe szorították a nemzeti érzelmek, esetenként a nacionalista indulatok. Ezek következményei a mostani botladozások, amelyek - nem kizárt - a jelenlegi hurráoptimista kormányok bukásához vezethetnek. A három balti köztársaság közül ennek a legnagyobb veszélye Litvániában figyelhető meg. Vytautas Landsbergis a szükségesnél sokkal jobban feszítette a húrt, nem úgy Lettország vagy Észtország vezetői. Meg is lett ennek nemcsak az eredménye az uniótól való elsónkénti elszakadás formájában, hanem a következménye is. A tárgyalások Moszkvával a kölcsönös viszony rendezéséről gyakorlatilag még be sem indultak, pedig van mit rendezni, mégpedig gazdasági téren. Ezt elsősorban a bérből és fizetésből élők érzik, már kezd számukra elviselhetetlenné válni az árak és lakbérek folyamatos emelkedése. A drágulás már 300-600 százalékos, miközben nagyon sok üzem leállt, mert nincs energia, nincs nyersanyag. Három milliárd dollár - ekkora összeget kértek a baltiak az Európai Közösségektől a tél átvészeléséhez. Egyelőre csak hangzatos ígéreteket kaptak, de azokkal már tele van a padlás. Mindhárom köztársaság kötött már egy-egy keretmegállapodást Oroszországgal, de ezek konkretizálása még várat magára. Jelcin mostanság mással van elfoglalva. Meg egy kicsit haragszik is, amiért a baltiak az oroszokat másodrendű állampolgárokká degradálták. Jelcin elvárta volna, hogy segítőkészségéért cserébe toleranciát tanúsítsanak az oroszokkal, sőt egy ideig még a Baltikumban állomásozó szovjet csapatokkal szemben is. Ezen a téren is Litvánia a legtürelmetlenebb, tovább rontja tárgyalásai esélyeit. Pedig még nem is tudja, kivel találja magát szemben, ha végre odaül a tárgyalóasztalhoz. Merthogy Sevardnadze, a főegyezkedó időközben ismét külügyminiszter lett. Múlóban az eufória. A baltiak érthetően és joggal örültek visszanyert függetlenségüknek, de már kezdenek rájönni, hogy az nem jár együtt automatikusan a jóléttel. Sőt, még úgy sem élnek, mint a szovjet időkben, bár még mindig jobban, mint a moszkvaiak vagy a szibériaiak. Rövidesen talán arra is rájönnek, hogy velük összefogva sokat javíthatnak a helyzeten. Mindkét fél javára. S félretéve büszkeségüket - tolmács nélkül. GÖRFÖL ZSUZSA NÉHÁNY SORBAN M

oszkvában kedden mindenekelőtt az Irán és a szomszédos Azerbajdzsán közötti kapcsolatokkal foglalkozott Mihail Gorbacsov szovjet elnök és Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter, aki hétfő óta tartózkodik tíznapos látogatáson a Szovjetunióban. A tárgyalásokon szó volt a közel-keleti konfliktus rendezésének lehetőségeiről is. Velajati átadta Gorbacsovnak Rafszandzsani iráni elnök személyes üzenetét. Az iráni miniszter közvetlenül azután, hogy megérkezett Moszkvába, kijelentette: Teherán nem fontolgatja, hogy elismeri Azerbajdzsán függetlenségét, de szoros kapcsolatokra fog törekedni a túlnyomó többségben muzulmánok lakta szovjet köztársasággal. B

écsben tegnap folytatódott az Olajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) miniszteri ülése, amelyen a résztvevők a jövő év második negyedére vonatkozó termelési kvótákról tárgyaltak. Az AFP hírügynökség szerint a tagországok megpróbálják rábírni Szaúd-Arábiát arra, egyezzen bele a kitermelés korlátozásába, mert ellenkező esetben fennáll az árak érezhető csókkenésének az esélye. Várható ugyanis, hogy ezekben a hónapokban növekszik az aktivitás a kuvaiti és az iraki olajmezókön. W

ashingtoni forrásokra hivatkozva tájékoztatott a Prensa Latina kubai hírügynökség, hogy a mintegy 3 ezer haiti menekültet, akiket az amerikai parti órség tartóztatott fel vagy a floridai gyűjtőtáborokba szállítottak, a Kubában levő guantanamói amerikai támaszponton helyezik el. A Haitin szeptember 30-án végrehajtott katonai puccs óta több mint négy és fél ezer haiti menekült érkezett az amerikai partokhoz. Közülük csupán 120-an kaptak politikai menedékjogot, a többieknek a washingtoni kormány döntése szerint vissza kellett volna térnie Haitira. A döntés a közvélemény ellenállásába ütközött, s ezért az Egyesült Államok elhatározta, hogy a guantanamói bázist használja ki a haiti menekültek ideiglenes elhelyezésére. _ eljo Zselev bolgár államfőnek van a legnagyobb esélye arra, hogy győztesen kerül ki a januari elnökválasztásokból - derült ki a legutóbbi közvélemény-kutatásból. Az eredmények azt jelzik, hogy a választópolgárok 47 százaléka szavazna Zselevre. A többi jelölt nem érte el a 13 százalékos határt. George Vancsev, a Bolgár Vállalkozói Tömb vezetője, aki már többször jelöltette magát, valószínűleg a szavazatoknak a 12 százalékát kapná meg. Ginyo Ganev, a bolgár parlament volt alelnöke, a Hazafias Szövetség Nemzeti Tanácsának elnöke a voksok 10 százalékára számíthat, Andrej Lukanov, az ellenzéki Bolgár Szocialista Párt képviselője pedig valószínűleg a szavazatok 6 százalékát szerezné meg. lyi Jugoszlávia kisebbségellenes törvényeit, rendeleteit és földreformjait, magában tudta viselni az újvidéki razzia megtorlásaként elkövetett tömegmészárlás nyom-fájdalmát, az új Jugoszláviában pedig megfeszített munkával ellensúlyozta az évtizedeken át tartó gazdasági visszavetettség okozta lemaradást. De magára hagyatottságában nem tudta kivédeni az asszimiláció egyre erőteljesebb ütés-zuhavalamiféle tényalapja, egy viszonylagosan nyitott szemléletmód, hiszen Kiérkegaardról, Heidegerről, Ernst Blochról és a többiekről értekezhettünk, amíg például a magyarországi filozófia- és irodalomszemlélet szemlesütve a szocialista realizmus csapdáiban botorkált; európai ihletésű és irányultságú műhelyek jöttek létre, értékek, amelyeket nem tagadhatunk meg. Közben viszont romlott a nyelKETTŐS KÜZDELEMBEN A

jugoszláviai magyar állampolgár tekintetét most nem Európára veti. Túlságosan is kiábrándult az élemedett, enervált, erőtlenül taktizáló, a kisebbségi sors iránt lényegében érzéktelen, a véres eseményeket páholyból nézni tudó Európából. Egészen más foglalkoztatja. Ezreket például az, hogy ha vége lesz ennek az esztelen öldöklésnek, ha sikerül - akár már azonosítatlanul is - eltüntetni a hullahegyeket, ha egyáltalán majd helyreáll a béke - hazatérhetnek-e, büntetlenül, az országba? Visszakapják-e munkahelyüket, földjeiket, otthonaikat? Másokat az foglalkoztat, menni vagy maradni? Mit tenni akkor, ha behívóval kopogtatnak az ajtón? És a békében is érdemes-e egyáltalán itt valamiféle közösséget vállalni? Mert a kiközösítés, a lenézettség, az anyagi leromlás lesz a jellemzője ennek a térségnek még nagyon sokáig, akár így, akár úgy. Lehet, mire e sorok napvilágot látnak, számos kérdésre már feleletet kapunk. Lehet, addigra azok, akik éppen most csomagolják össze a legszükségesebbeket, már rég, és véglegesen távol lesznek attól a helytől, amelyet ódivatú szóhasználattal szülőföldnek nevezünk. Mások folytatják. Újrakezdik. Jelen pillanatban a jugoszláviai magyarság fizikai létében veszélyeztetett. Történelme során egyik mélypontjához érkezett, s kérdés, ekkora vérveszteség után lesz-e ereje talpon maradni. Reménykeltő, hogy az évszázadok multával sok mindent megtanult már. Megtanult együtt élni más népekkel: szerbekkel, horvátokkal, románokkal, szlovákokkal, ruszinokkal. Társadalmi és művelődési hagyományaitól is megfosztva, szinte gyökértelenül -otthont hozott létre magának. Túlélte a kirátagát. Jugoszlávia az egyetlen olyan ország, ahol a magyarok részaránya az elmúlt hetven évben állandóan fogyott. Az összes magyarlakta területek között itt a legalacsonyabb a népszaporulat. S akik most várakozóban a határokon túlról szemlélik az eseményeket, többségében a 18 és 35 év közöttiek - az évtizedek folyamán lemorzsolódó népesség legvitálisabb része. Jelentősebb hányaduk végleges távolmaradása esetén ez a hiány aligha pótolható. Ebben az esetben a Vajdaság nemzetiségi összetétele - vegyük tekintetbe még az ország más részeiből ide települő menekülteket - lényegesen megváltozna, s az itt élő magyarság társadalmi és politikai súlya is lényegesen lecsökkenne. Áthelyeződnénk a „vannak még" kategóriájába. Elődeink megszokták, hogy az egyházak itt megfeledkeztek nemzetiségi tudatfenntartó missziójukról, nemzedékünk tehetetlen dühvel nézte, az oktatásügyi reformok sorozata hogyan szünteti meg iskoláinkat, közben tapsolt az ötnyelvű kulturális manifesztációknak, áltatta magát a látszat ábrándjával. A Sztálinnal való szakítás után ennek még volt is vünk, látványos kirakatperekkel törték le az itt-ott kilombozódó cselekvést, feledni próbáltuk azt, honnan jöttünk és merre tartunk, megfeledkezni próbáltunk „kicsiny" dolgainkról. S tegyük most hozzá: nekünk nem voltak váraink. Nem voltak hőseink, nem volt senkink sem. Csak magunk voltunk. Néha egy fészekben, egy anya dajkált bennünket. Jószerével azonban mindig egyedül. Csak lángolás voltunk, kifejezett és kimondott azonosságtudat nélkül. Ez a szövettest mégis élt. Létezett. Formálódott és alakult. Csak éppen hiányoztak a belül megépített várak. Az egymás által ismert és a? egymáshoz vezető alsó folyosók. A kommunizmus - rafinált, az igazi szándékot elpalástolo módszerekkel - helyenként és időnként hatalmas torlaszfalakat engedett le ebbe az önmagát mégis mindig újraépíteni kívánó folyosórendszerbe. S ami ebből a falakból kilátszott, arra virágokat helyeztek. És jelmondatokat: „Éljen a testvériség és egység". Meg: „A magyarok itt élnek a legjobban a világon". így bizony. Hadd ámuljon a világ. A Vajdaságban élő nemzetiségeket egy akolba terelték. Együtt voltunk - és sehol sem voltunk. Bennünket csak mutattak. Azt a néhány intézményt pedig, amely mégis az itt élő magyarság közös dolgainak intézésére hivatott, megpróbálták mindig erősen kézben tartani. S ha úgy tetszett - elsöpörték (lásd: a szabadkai Népszínház esete a hatalommal). S hogy a kör kikerekedjék: mindig más és más körülmények és feltételek között léteztek a Horvátországban, a Szlovéniában és a Szerbiában élő magyarok. S azok, akiknek ez volt a feladatuk, mindig ügyesen, s a kellő pillanatban szakították meg az így is gyenge energiát hordozó áramkört. S eljutunk így ahhoz a valóban abszurd és észbontó alaphelyzethez, miszerint most már vígan lövöldözhet a szövetségi hadseregbe „önként" bevonultatott magyar katona a horvát seregekben küzdő magyarra! Nagyon mélyről kell most újraindulni. Meg kell őrizni az élet folytonosságát. És most már végérvényesen és visszavonhatatlanul meg kell tennünk azt az önvizsgálódást, amely nélkül egy tapodtat sem léphetünk tovább. Legalábbis nem előre, A személyi elvű önkormányzat, illetve a kulturális autonómia különféle formái kellő cselekvési területet biztosítanának. Élénkül az érdeklődés és az odafigyelés Újvidék, Kolozsvár, Ungvár és Pozsony között. Ez, úgy érzem, kölcsönös, s ez is reménykeltőr S ha a határok valóban majd áttetszőkké válnak, a régiók közötti gazdasági és szellemi együttműködés a komoly fellendülés ígéretét feltételezi. Mi ezt szeretnénk. Ezért látszik még értelmesnek ez a kettős küzdelem. SINKOVITS PÉTER, Újvidék