Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-25 / 276. szám, hétfő

5 MOZAIK 1991. NOVEMBER 25. GONDOSKODÁS - GONDOKKAL EMLÉKEK IDÉZÉSE A VÁLLALATI ÜDÜLŐBEN • FIZETÉSKÉPTELEN MEGRENDELŐK • PRIVATIZÁCIÓ ELŐTT • MÉG VAN NYERESÉGRÉSZESEDÉS • FELSZÁMOLT RÉSZLEGEK Nem, nem a szójáték miatt lett ez a címe írásomnak. A Galántai Ipari Vállalatnál valóban a legnagyobb gondok közepette is igyekeznek gondoskodni a dolgozókról. Be nem jelentett látogatásomkor például épp a nyugdíjasoknak rendeztek egy kétnapos akciót. Érkezésemkor a meghívott egykori dolgozók már elfogyasztották reggelijüket, s Kelecsényi Imre mérnök, vállalatigazgató szavait hallgatják a sok megrendelőjük fizetésképtelenségéből eredő gondokról. A termékek értékesítése is nehézségeket okoz: csak fizetőképes partnereknek lehet szállítani, s ilyen egyre kevesebb van. A nyugdíjasokkal az autóbusz a vállalat felsődiósdi (Nagyszombati járás) üdülőhelyére indul, ahol két napot töltenek. A minden igényt kielégítő üdülő a csodálatosan szép Kis-Kárpátokban van. A meghívottak többsége jól ismeri a tájat és az üdülőt, hiszen máskor is járt már itt. Sokan az építésében is részt vettek. Például az 58 éves Anda Ferenc, aki tavaly óta rokkantnyugdíjas. - ötvenkettótől dolgoztam a cégnél - mondja. - Hatvantól-hetvenig gépkocsivezetőként. Itt akkor még csak hegyoldal volt. Anyagot szállítottunk az építkezéshez. Sajnos, egy ideje már csak a kórházakat járom. A vállalat azonban igyekszik segíteni: fürdöbeutalót kapok, ha fuvar kell, azt is. Kovács Valéria 1969-től volt a vállalat alkalmazottja. A sajtolóműhelyben dolgozott. - Sokszor jártam az üdülőben. Télen szánkóztunk, nyáron fürödtünk. Nyugdíjasként most először vagyok itt. A múlt év novemberében még dolgoztam. Hajnalonta még ma is ugyanúgy felébredek, mintha szólna a vekker. Éliás Béla a feleségével együtt Vágsellyéről érkezett, mindketten a vállalatnál dolgoztak. - Én 44 évet gyűrtem le - mondja a 71 esztendős Éliás Béla rádió- és tévéjavító. - Elégedett voltam, gondolom, a munkaadóm is velem. Jól kerestem. Minden évben üdülni jártam. Nyugdíjasként, még az előző rendszerben saját műhelyt nyitottam, de nem volt elég alkatrész a javításhoz. Most sem félnék vállalkozni, ha lenne helyiségem, s nem betegeskednék. Sajnos, már nem hajlik sem a térdem, sem a karom. A vágai Jakubec Árpád a vállalat szeredi asztalosműhelyében dolgozott. A szakmától nyugdíjasként sem távolodott el: odahaza vállalkozóként folytatja. Műhelyébe a gépeket házilag készítette. Munkája bőven van. Szintén feleségestől érkezett a találkozóra, mert, amint mondja, asszony nélkül sehova se menne. Közben feltálalták az ebédet, melyet Tóth Valéria, a vállalat egykori főszakácsnóje készített. Főztjét a nyugdíjasok ugyanolyan jó étvágygyal fogyasztják, mint régen. - A szakszervezet elnöke azt akarta, hogy én is vendégként legyek jelen - mondja Tóth Valéria. - Én azonban nem tudok tétlenkedni. Otthon sem. Huszonnyolc évig voltam a vállalat szakácsnője, másutt nem is dolgoztam. Főleg a kalácsaimat szerették az emberek, a túrós, a lekváros buktát, a kakaós kalácsot. Ezeket otthon is ugyanúgy sütöm. Van szakácsvizsgám, de az ízekre saját magam jövök rá. Otthon a vendégeimnek legszívesebben gombáshúst készítek szalmakrumplival, mert annak nemcsak az íze felséges, hanem kiválóan díszíthető is. Nyugdíjasként már másodszor vagyok ilyen találkozón, de nyáron még az ifjúsági táborban is főztem. Az ünnepi ebéd elfogyasztása után a meghívottak közül többen dalra fakadnak. Közben közös emlékeket idéznek. Arról is elbeszélgetnek, miként lehet az egyre emelkedő árak mellett megélni a nyugdíjból. Nagy Károlytól, a szakszervezet üzemi bizottságának elnökétől megtudom, hogy 90 személyt hívtak meg, s ebből 47-en jöttek el. Az előző években hasonló találkozókat rendeztek már Čičmanyban, Besztercebányán és másutt is. A kiádásokat a vállalat kulturális és szociális szükségletek alapjából fedezik. - A jövőben is lesz lehetőségük ilyen találkozók rendezésére? - Minden attól függ, ki veszi meg majd a vállalatot. Most folyik a vagyonösszeírás, a kisprivatizációra készülünk. Bárhogy is lesz, a termelési program valószínűleg megmarad, hiszen a meglevő gépek ezt teszik lehetővé. Eddig fizetésképtelenné vált megrendelőink vállalatunknak több mint 30 millió koronával tartoznak. Ebből 26 millió koronának már lejárt a törlesztési határideje. A bank egyelőre, mivel aktív a mérlegünk, ad kölcsönt. Dolgozóinknak tudunk fizetni, a valorizációt is. Az utóbbinál nem a fizetéshez igazodunk, hanem a mindenkinek azonos gyomra van elvhez. Októberben a fizetéséhez mindenki 1000 korona kiegészítést kapott. Sőt, 700 ezer korona nyereségrészesedési előleget is fizettünk. Kollektív szerződésünk értelmében a szakszervezet üzemi bizottságának állásfoglalása kell egyes termelési részlegek megszüntetéséhez és a privatizálással összefüggő döntésekhez. A dolgozók esetleges elbocsátása esetén pedig figyelembe * veszik a szakképzettséget és szociális helyzetüket, például azt, hogy a feleségnek (vagy a férjnek) van-e munkája. A megszűnt részleg dolgozójának új helyet kínálnak fel, s csak az elutasítás után fizetnek két hónap lelépési díjat. Az év elején még öt hónap bérét kapták meg a távozók. A vállalat vezetősége minden lényeges kérdés megtárgyalásához meghívja a szakszervezet vezetőségét, és fordítva. A még nem is olyan régen 970 alkalmazottból mára csupán 570 maradt. A csökkenés oka: néhány részleg megszűnése. Vágsellyén azért számolták fel a lakatosműhelyt, mert az ott dolgozóknak nem volt mit csinálniuk. Helyüket az asztalosok foglalták el. A Diószegfen dolgozó kárpitosokat a város elöljárói irányítják. Ugyanakkor Diószegen a hűtőjavítást és a megrendelésre dolgozó asztalosműhelyt felszámolták. Egy ideje a vállalat áruértékesítési gondokkal küzd. Most gyártott termékei közül említést érdemelnek a főleg garázsokban használható szerszámosszekrények, melyeket egy zlíni magáncégen keresztül Ausztriába szállítanak. Egy német céggel közösen forgószékeket gyártanak külföldi és hazai piacra. Egyik fő termékük a belföldön értékesített Gama irodabútor. Azokon a részlegeken, melyek megmaradtak, egyelőre nem bocsátanak el dolgozókat. Remélik, hogy a privatizáció után sem. FÜLÖP IMRE Tóth Valika főztjét dicsérgetik a vállalat volt dolgozói. (Kozma Géza felvétele) PRIVATIZÁCIÓ ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM Óvatos becslések szerint gazdaságunkban a környezet védelmére fordított kiadások a negyedét sem érik el a ténylegesen keletkező környezeti károk értékének. Másképp fogalmazva, egyebek mellett ily módon folyamatosan növekszik az egyes vállalatok környezetvédelmi adósságállománya is. Ez bírságok fizetésében csakúgy megnyilvánulhat, mint a veszélyes hulladékok ideiglenes tárolásáért fizetett járulékos összegek formájában. Érdekes összefüggésekben jelenik meg ez a tény korunk divatos gazdasági folyamatában, a privatizáció során. Az elmúlt négy évtized művi gazdasági-pénzügyi viszonyai következtében az ezt megelőző vagyonfelmérés során ugyanis a vagyonértékelő cégek számára sokszor még a legegyszerűbb tételek megállapítása (a telekrendezés, az ingatlanok és a szellemi tőke felbecsülése) is sok nehézséget okoz. Fokozottan érvényes ez a vállalatok terhelő környezeti problémákra vonatkozó alapvető információkra. Márpedig egy előrelátó tulajdonosjelölt saját érdekében nagyon jól teszi, ha a vagyonértékelökkel „kiszagoltatja" ezeket az összefüggéseket is. Egyrészt azért, mert ez természetesen árcsökkentő tényezőként jelentkezik, másrészt viszont a szerződéskötés után felfedezett, múltban felfedezett károk a régi tulajdonoson, vagyis az államon, még szerencsés esetben is csak hosszan tartó pereskedés után hajthatók be. Az új tulajdonosok bolyongása a környezetvédelem dzsungelében azonban az esetleges érdeklődőknek magukat szíves-örömest kínáló hazai vállalataink megszerzése után sem zárul le. Hamarosan szembe kell nézniük ugyanis a napjainkban elfogadott ökológiai törvényekkel. Ezek ugyan első olvasatban szinte fojtogatóan szigorúak, de természetesen nem születtek légüres térben. Hazánk környezetének állapota ugyan túlzás nélkül katasztrofálisnak nevezhető, így radikális intézkedések nélkül nincs esélyük megmenteni a még menthetőt. Másrészt a közeljövőben remélhetően a prosperitás útjára lépő vállalatok nem nézhetik a hazai beidegződések alapján, vagyis békaperspektívából a világot. Kénytelenek elfogadni a külföldön szokásos játékszabályokat, melyek között viszont hangsúlyozottan szerepelnek a környezetvédelmi kiadások. Leszámítva, hogy Európa civilizált felében erre kérlelhetetlen hivatalok ügyelnek: minden lehetséges módon igyekeznek kihangsúlyozni, hogyan és mennyit költenek ilyen célokra. A közelmúltban a korábban vegyipari szakvásárairól ismert pozsonyi Incheba környezetvédelmi berendezések kiállítását szervezte meg. Amikor a megnyitó után képviselőjük kijelentette: mivel arra számítanak, hogy a privatizáció után az újonnan létrejövő vállalatok komoly környezetvédelmi beruházásokba kezdenek, ezért ebből szeretnének hagyományt teremteni, ezt több jelenlevő újságíró leplezetlenül megmosolyogta. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen több évtizedes gyakorlatuk során tapasztalhatták, hogy a tervutasításos világban a környezetvédelmi beruházások mindig csak a „desszert" szerepét töltötték be. A konkurens környezet felé kacsingató vállalatok ezt hovatovább egyre kevésbé engedhetik meg maguknak. Tanulságos például a termékeiről hazánkban is jól ismert magyarországi Tungsram példája. Ez a vállalat korábban nyugaton is több sikeres akciót valósított meg. Ezek azonban csak részsikereknek bizonyultak, ezért a vállalatot kénytelenek voltak eladni az amerikai General Electric Lightingnek. Ennek köszönhetően a Tungsramnál már tavaly többet költöttek a környezetvédelemre, mint az azt megelőző 10 évben összesen. Milyen eredményt várnak ettől az akciótól? Napjainkban a vállalat tulajdonképpen a megengedett határokon belül szennyezi a környezetet. Ez A nyitrai IEM cég által gyártott törpe-víztisztító családi házak emésztőgödrébe szerelve a minimálisra csökkenti a szippantásra kerülő szennyvízmennyiséget. (Méry Gábor felvétele) azt jelenti, hogy bár bírságokat fizet, a gyártását egyik üzemükben sem kell leállítani. A környezetvédelmi program második évében szeretnék elérni, hogy a valamennyi gyáregységükben folyó termelés megfeleljen a belföldi előírásoknak. A negyedik évig el kell érniük az európai normákat. Az ötödik év végén pedig teljesíteni szeretnék az amerikai anyavállalat szigorú környezetvédelmi szabványát is. Mindez természetesen nem valamiféle szamaritánius tevékenység. A fizetőképes piac manapság ugyanis már egyre nagyobb mértékben csak olyan termékeket fogad el, amelyek minőségi tanúsítványai a környezetbarát technológiákat is garantálják. Minél ,.zöldebb" tehát egy termék, annál eladhatóbb a piacon. Mindez megfontolandó a privatizálandó vállalatok iránt érdeklődők számára is. A szűrőberendezésekbe, víztisztítókba, semlegesítőkbe és egyebekbe beruházott pénz megszűnik a divat oltárán feláldozott összeggé lenni, sőt, a jövő generációk iránt egyre inkább felelősséggel viszonyuló vásárlókat megcélozva, a reklámkampányok kiemelt ütőkártyájává válik. TUBA LAJOS AMIT AZ ATOMRÓL TUDNI KELL Nyugat-Európában egy atomerőmű építése nem akkor kezdődik, amikor valamelyik politikus az alkalomhoz illő mosoly kíséretében lerakja az alapkövet. Már évekkel korábban beindul egy, a reaktor építéséhez hasonlóan igényes munka - a majdani erőmű közelében élő lakosság meggyőzése. Nálunk ez a tevékenység korábban pártvonalon folyt, és lényegében az atomerőműtől szintén rettegő funkcionáriusok által megtartott muszájelőadásokra korlátozódott. Az épülő mohi atomerőmű szakemberei is csak az utóbbi időben kezdhették meg e lemaradásuk pótlását. Ennek keretében október végén Léván energetikai napokat szerveztek, hogy az erőmű közelében fekvő legnagobb város lakói választ kaphassanak kételyeikre. A városi művelődési házban berendezett kiállításon térbeli modellek szemléltették az áramtermelés legfontosabb elemeit, ötletes videofilm magyarázta a láncreakció lényegét és különböző összehasonlítások bizonygatták, hogy az atomenergetika a közhiedelemnél sokkal kisebb mértékben terheli sugárzással szervezetünket. Például míg az átlagos sugárterhelés 37 százaléka az építőanyagokból felszabaduló radon számlájára írható, addig az atomerőművek működése során kikerülő sugárzás csak 0,1 százalékban részesedik ebben. Az ilyen szempontból általában ártalmatlannak hitt hőerőművek pernyéje pedig húszszor nagyobb sugárterhelést jelent környéke számára, mint egy atomerőmű. Mohi körül a sugárellenőrzési osztály szakemberei már most is tizenöt faluban végeznek rendszeres méréseket, így az erőmű üzembehelyezése után összehasonlíthatják a sugárzás emelkedésének mértékét. Ezek az adatok nyilvánosak, és hordozható műszereikkel kívánságra bárhol hajlandóak lesznek bemutató ellenőrző méréseket is végezni. Augustín Hacaj mérnök, a mohi atomerőmű információs központjának vezetője, a lévai kiállítás szervezője tapasztalt szakember, hiszen karrierjét még a szomorú véget ért bohunicei A-1-es erőműben kezdte. Szerinte a Mohiban alkalmazott szovjet VVER típusú reaktorok a nemzetközi szabványoknak is megfelelnek. Nem igyekezett kitérni a gyakran hangoztatott ellenvélemények elől sem. Az atomhulladékkal kapcsolatban az a véleménye, hogy a nagy radioaktivitású kiégett fűtőelemeket addig a felhagyott uránbányákban kell elhelyezni, míg a tudomány megoldja ezek gazdaságos feldolgozását. A közép és kis radioaktivitású hulladékokat a mohi közelében épülő tárolóban fogják raktározni. Ezt a környéken nem fogják osztatlan lelkesedéssel, ezért videofilmen mutatták be a tárolás menetét és az alkalmazott biztonsági intézkedéseket, így igyekezve szétoszlatni a kételyeket. Lévai környezetvédő körök gyakran hangoztatják a tároló veszélyeit. Sajnos, nem használták ki a párbeszédre kínálkozó alkalmat, így az energetikai napok nem váltak olyan parázs vita színhelyévé, mint amikor a bősi erőmű építői próbálják magukat „eladni" a környékbelieknek. Sőt, a Lévai Járási Környezetvédelmi Hivatal vezetője még csak el sem látogatott a kiállításra. Az utóbbi időben felmerült nehézségek ellenére az atomerőmű építői bíznak abban, hogy az első blokk két év múlva megkezdi működését. Addig azonban folyamatosan igyekeznek eloszlatni a lakosságban élö félelmet, így a környékbeliek számára térítésmentes kirándulásokat szerveznek az építkezésre, sőt igény esetén bárhol szívesen tartanak felvilágosító előadást. -tl-