Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-21 / 273. szám, csütörtök

1991. NOVEMBER 21. fÚJSZÔi HAZAI KÖRKÉP APADÓ TEJCSATORNÁK ÉS PÉNZTÁRCÁK (Folytatás az 1. oldalról) javulás. Mi nem tudjuk, hová lesz a tej, azt viszont világosan látjuk, hogy kevés, hisz naponta 55 ezer litert szállítunk az Iglói, Zsolnai, Kassai és Rozsnyói vjárásokba, ahol már a konzumtei is hiányzik. Az is hátrányosan érintett, hogy a szárított tej exportját leállították, a mélyhűtött vajat pedig az országos tartalékalapra kellett eladnunk. November 12-én vettem részt azon a zsolnai értekezleten, ahol a szlovákiai tejtermelök, domináns tejgyárak és a mezőgazdászok közös értekezletén az utóbbiak kérték a felvásárlási árak radikális emelését. Ennek értelmében például az első osztályú tej literenkénti felvásárlási ára 4,20-ról 6,40-re emelkedne. Mi november 5-én találkoztunk a járás termelőivel, és 5,80-ra emeltük az emiitett kategóriájú tej árát. A felvásárlási árak emelkedése természetesen a termékárakban is megmutatkozott. Az időközben előállt változásokra azonban újból reagálnunk kell, ezért e hét végén újból tárgyalunk az itteni termelőkkel. Ha ragaszkodnak ma|d a Zsolnán javasolt felvásárlási árakhoz, akkor a jövő héten mi is tovább emeljük értékesítési árainkat. Slavko Bukovinský, a térség egyik legnagyobb tejtermelőjének számító Rimajánosi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke: Mintegy 10 százalékkal csökkentettük a szarvasmarha-állományt, ezért - de nemcsak ezért - csökkent nálunk is a tejeladás. Októberben 136 ezer liter tejet adtunk el, és átlagosan 4 koronát kapunk a tej literjéért, ami nagyon kevés. A megnövekedett termelési költségek mellett ez már szinte elviselhetetlen, és érezzük, lépnünk kell. A hét végén újból összejövünk és tárgyalunk a tejgyárral. Több hasonló helyzetben lévő szövetkezet vezetőivel előzetesen megegyeztünk abban, hogy ragaszkodunk majd a Zsolnán javasolt felvásárlási árakhoz. Ha ezt nem lesznek hajlandóak elfogadni, akkor tovább csökkentjük majd a szállításokat és újból megtizedeljük az állományt. Szövetkezetünk is a gazdasági tűrőképesség határán van, ezért sem engedhetjük meg, hogy a tejtermelés továbbra is veszteséges legyen (polgári) Apály a tejtengeren - Sajnos, azt kell mondjam, nekünk most az lenne a leggazdaságosabb, ha egyetlen tehenet sem tartanánk - jellemezte tömören a Bodolói Mezőgazdasági Szövetkezet tejtermelését Bodnár Ferenc elnök. Nagyon sokan vélekednek hozzá hasonlóan a Bodrogközben, Ung-vidéken és Gömörben is, s alig akad olyan agrárüzem ebben a nagy régióban, amely a hónapokkal ezelőtt jelentkezett tejértékesítési gondokon nem a tehénállomány radikális csökkentésével igyekezett volna, illetve próbál ma is segíteni - összhangban a központilag kidolgozott „optimalizációs" programmal -Az év elején ftiég 1550 tehenünk volt, jelenleg 1280 van, de az év végéig azt további 250-nel csökkentjük - folytatta a bodolói elnök. - A mai árak mellett képtelen ez az ágazat gazdaságosan termelni, hiszeni, hiszen a ráfordítások összege az utóbbi években jóval nagyobb mértékben emelkedett, mint a tej felvásárlási ára. Nyáron a tejüzem azzal a feltétellel vásárolta tőlünk a tejet, hogy az eladott mennyiségnek egy részét lefölözés után meg kellett vennünk tőle. Most más a helyzet, az említett „szerződés" már nem érvényes. Sót, mától kezdve az év végéig az első osztályú tejért a korábbinál többet, 6,40 koronát, a másodosztályúért 5,30-at hajlandó fizetni a felvásárló üzem, ám hogy mi lesz januártól, hogy érdemes-e megállítani a tehénállomány hónapok óta tartó folyamatos csökkentését, vagy sem, azt senki sem tudja megmondani. A tehénállomány-csökkenés a régió tejüzemeinek teljesítményén is meglátszik. A kassai üzem jelenleg naponta a tavalyi mennyiségnek csupán a 75 százalékát kapja a termelőktől. Hasonló a helyzet a rozsnyói tejüzemben is. Mária Bronďošová igazgatóhelyettestől tegnap megtudtuk, hogy amíg tavaly októberben 2 millió 24 ezer litert dolgoztak fel, az idei esztendő tizedik hónapjában csak 1 millió 316 ezer litert tudtak felvásárolni. A termeléscsökkenés következtében kénytelenek csökkenteni a dolgozók létszámát is... A környék zavartalan tejellátását egyelőre a helyi készletekből is megold|ák, ám a vaj és más tejtermékek egy hányadát a cseh országrészből, valamint a rimaszombati tejüzemből kénytelenek „importálni", többnyire túró ellenében.. (gazdag) A CSKP TITKOS DOKUMENTUMAI A JOBBOLDALIAK KÖZPONTI NYILVÁNTARTÁSÁRÓL Többé-kevésbé nyílt titoknak számított az elmúlt évtizedekben is, hogy a kommunista párt megkülönböztetett figyelmet szentelt az 1968 után kizárt egykori tagjainak s a másként gondolkodóknak. Foglalkoztak velük a különféle káderosztályok, rendőrségi szervek stb. Az állampárt annak idején természetesen tagadta, s vezetői mindmáig nem ismerik be, hogy személyes részük lett volna az emberi jogok megsértésében, hogy szervezetten üldözték volna vélt vagy valódi ellenfeleiket, a számukra megbízhatatlan embereket. Éppen ezért két évvel a gyöngéd forradalom után is különleges érdeklődésre tarthat számot az a néhány dokumentum, amelyet a prágai Lidové novinynak sikerült megszereznie, s nemrég közölt. A legfelsőbb szintű „szigorúan titkos" párthatározatokból kiderül, hogy a kommunista párt talán még a titkosrendőrségben sem tudott megbízni, önálló nyilvántartást kívánt vezetni a politikailag megbízhatatlan személyekről, illetve önállóan akarta megfigyelés alatt tartani őket. Az első dokumentum születésének időpontja 1970. február 13. Ekkor határozta el a CSKP KB elnöksége, hogy a jobboldaliakról központi nyilvántartást készít. Nem egészen érdektelen, hogy elsősorban azokat vették célba, akiknek a KB nómenklatúrájába tartozó funkciókból kellett távozniuk 1968 után, merthogy „a továbbiakban is kívánatos, hogy a KB nyilvántartásában szerepeljenek, nyomon követhető legyen, hol dolgoznak stb." Az indoklás további részéből, illetve a későbbi párthatározatokból aztán kiderül, hogy miféle nyilvántartás létrehozását, milyen jellegű „nyomon követést" képzeltek el a mindenható elnökségi tagok. A nomenklatúrás funkciókból menesztett emberek (egykori párttagok) mellett minden átmenet nélkül feltűnnek a jobboldali revizionizmus és opportunizmus képviselői, a pártellenes, szocialistaellenes és szovjetellenes kampányok, akciók szervezői, akik „tevékenységükkel a szocializmus építésének alapelveit megsértették, a szocialista tábor országainak internacionalista viszonyait és érdekeit károsították, s komoly károkat okoztak a politikában, gazdaságban és a nemzetközi kapcsolatokban." Csak így (ha tudjuk, kiket is akartak nyilvántartani, követni) válik érthetővé a központi nyilvántartás létrehozásának az az indoklása, mely szerint ez teremti meg „a szervezeti előfeltételeket ahhoz, hogy a párt megküzdhessen a pártellenes ideológiával és az említett emberek gyakorlati tevékenységével. Az arról szóló áttekintés megszerzésével és naprakészségének folyamatos megtartásával, hol összpontosulnak ezek az emberek, létrejönnek azok a feltételek, amelyek alapján elszigetelhetők a dolgozók és az ifjúság tömegeitől." A későbbi hónapokban a központi nyilvántartás létrehozásának és vezetésének két variánsát dolgozták ki. Az első szerint ez kizárólag pártügy lett volna, a második változat szerint a szövetségi kormányt kötelezték volna egy különleges szakosztály létrehozására, amelynek a nyomon követés rendszerének kidolgozása s a nyilvántartottakról szóló információk folyamatos átadása lett volna a feladata. E változatok kidolgozásakor részben a magyarországi tapasztalatokból indultak ki, ahol az „ellenforradalmárok" nyilvántartását az államhatalmi szervek vezették.. A két változat között (1970 decemberében vitatták meg ezeket a CSKP KB titkárságán) lényegesebb különbségek nem voltak. Mindkettő szerint a pártszervek választották volna ki, hogy kikről kell nyilvántartást vezetni. Különös módon rögtön meg tudták határozni azt is, hol kell keresni a jobboldal képviselőit. A felsorolás hosszú; a CSKP egykori funkcionáriusai után következnek a sajtó, a televízió, a rádió, a kutatóintézetek, a kulturális és tudományos intézmények, a művészeti és alkotói szövetségek, majd a választott parlamenti, illetve helyi képviselők, az állami szervek, a diplomáciai szolgálat, a külkereskedelmi vállalatok, a nemzetközi szervezetek, a biztosági szervek, az igazságszolgáltatás dolgozói, a hadsereg tisztjei, s a Nemzeti Front alkalmazottai - természetesen párttagságra való tekintet nélkül. Az 1970. december 18-án megvitatott változatok szerint: „A nyilvántartás következetes vezetésével a jobboldal képviselőit meg kell akadályozni abban, hogy ismét befurakodhassanak a kommunista pártba, minisztériumokba, nemzeti bizottságokba, hadseregbe, igazságszolgáltatásba, a társadalmi szervezetek apparátusába, a Nemzeti Front egyes szervezeteinek funkcióiba, beleértve egyéb politikai pártokat is, továbbá abban, hogy munkához juthassanak a sajtóban, a rádióban és a televízióban, pedagógiai tevékenységet fejthessenek ki, illetve tudományos munkásságot a társadalomtudományok területén. A nyilvántartásban szereplő jobboldaliak nem dolgozhatnak a diplomáciai szolgálatban, nemzetközi szervezetekben, külkereskedelmi vállalatoknál és gazdasági területen, mégpedig az üzemi pártbizottság és a felsőbb szintű pártbizottságok nómenklatúrájába tartozó funkciókban." A második változat ezzel szemben azzal számolt, hogy a szövetségi kormány gondoskodik az emberi jogok e durva megsértésének legalizálásáról, „törvényes" intézkedések meghozatalával. Ugyanakkor a december 18-án megvitatott tervezet már tartalmazta az esetleges kormányrendelet alapelveit, főbb rendelkezéseit is: „A nyilvántartott emberek funkcióba való visszatérését megakadályozandó, a CSSZSZK kormánya törvényes intézkedéseket ad ki, amelyekben valamennyi állami és gazdasági szerv vezetőit arra kötelezi, hogy a CSSZSZK kormánya elnökségének beleegyezését kérjék, ha a járási és felsőbb szintű pártbizottságok nómenklatúrájába tartozó funkcióba akarnak valakit kinevezni, mégpedig még azt megelőzően, hogy ezek a szervek a kinevezést megvitatnák. A felülvizsgálat kötelessége vonatkozik továbbá a belügyminisztérium új alkalmazottainak, a Csehszlovák Néphadsereg hivatásos altisztjeinek, őrmestereinek, zászlósainak és tisztjeinek s a külügyminisztérium, a diplomáciai szolgálat, a nemzetközi szervezetek és társulások, a külkereskedelmi minisztérium és a külkereskedelmi vállalatok dolgozóinak felvételére, a sajtó, a rádió és a televízió szerkesztőire, az oktatásügy pedagógusaira és a társadalomtudományok terén működő tudományos munkatársakra." Az említett két változatról a CSKP KB titkársága 1971. január 4-én tárgyalt ismét. A Lidové noviny beszerezte az ülés jelenléti ívét is. E szerint az ülésen részt vettek: Vasil Biíak (a párt főideológusa), Jan Fojtík (aki, bár az 1968-as áprilisi akcióprogram kidolgozásában is részt vett, nemrég még Bífak örökösének számított), Gustáv Husák (akit 1968-ban sokan reformkommunistának tartottak), Miloš Jakeš (aki Husák után a pártvezér posztját örökölte), Alois Indra (aki 1968. augusztus 21 -én a forradalmi törvényszék elnökének, illeltve a forradalmi kormány elnökének érezte már magát), Oldrich Švestka (az intervenció egyik előkészítője). Az ülésen a központi nyilvántartás létrehozásáról szóló elképzelést elfogadták, s a végrehajtással többek között Gustáv Husákot, Miloš Jakešt meg Jozef Lenártot bízták meg. Néhány nappal később megjelenik a végrehajtással megbízottak között Viliam Šalgovič neve is, akit sokan a szovjet KGB csehszlovákiai ügynökének tartottak. Hátravan még egy alapvető kérdés, mégpedig az, hogy végül is létrehozták-e vagy sem ezt a központi nyilvántartást. A Lidové noviny ezzel kapcsolatban is közöl egy „szigorúan titkos" dokumentumot, melynek címe „A jobboldal képviselői egységes központi nyilvántartásának létrehozásáról és vezetésére vonatkozó CSKP KB-elnökségi irányelvek teljesítéséről szóló tájékoztatás" (1972. január 25-i dátummal ellátva). Ebből az anyagból kiderül, hogy 1971 végéig 9700 ember nyilvántartásba vételére érkezett javaslat (megközelítőleg egyötödüket a központi szervek, a többi négyötödöt pedig az egyes kerületek terjesztették elő), akik rendszerint a műszaki vagy a humán értelmiség soraiból kerültek ki. Voltak közöttük olyanok, akik 1948 után beléptek a pártba, voltak, akik mindig is pártonkívüliek maradtak, s akadtak, akiket 1948 után elítéltek, s később amnesztiában részesítettek. Az említett központi nyilvántartás létezésére vonatkozó közvetlen bizonyítékok hiányzanak, illetve feltehetőleg mindmáig a kommunista párt (és utódszervezetei) kezében vannak. A körülményeket tekintve azonban még az is feltételezhető, hogy ezeket a dokumentumokat szándékosan engedték közzétenni - válaszként a Dubček szerint egymillió embert érintő lusztrálási törvényre. Végül is a meghatározó szempontok s a lusztrálandó munkahelyek köre majdnem azonos. (fekete) REFLEX DRAPÉRIA A NEMZETI KIRAKATBAN Valamikor régen, még a hatvanas évek közepén egy verőfényes május elsejei reggelen felvonulásra gyülekeztünk, és a Manderlaépület árkádjai alatt összefutottam Kolár Marcellal, szerkesztőségünk időközben elhunyt tagjával. A húsbolt kirakatát nézegette, amelyben - bíborvörös drapériával a háttérben - ott pompázott pártunk központi bizottságának komplett elnöksége. Középütt - természetesen - Leonyid Iljics Brezsnyevvel, illetve Antonín Novotnýval. Marcel a fejét csóválta, és csak a zsidókra jellemző fanyar malíciával mindössze ennyit mondott: „Tavaly még csak három szépen kifényesített disznófej volt a kirakatban, és mindegyik pofájában citrom volt. Most se hús, se citrom..." Valóban, akkor a szocializmus építésének éppen abban a stádiumában voltunk, amikor egyre több cikket jelentettünk meg a túlzott húsfogyasztás ártalmairól. És olyan ételrecepteket közöltek a lapok, amelyek arról szóltak, miként lehet káposztából, sárgarépából, meg Rarfiolból nagyon tápláló fasírtot készíteni. Megint bajban vagyunk. Most nem a hús hiányzik. Mindazonáltal a politikusok itt Szlovákiában legalább annyira tanácstalanok, mint akkor, 1967 táján voltak. Különböző megoldásokhoz próbálnak folyamodni. Egyrészük előre próbál tekinteni, szemügyre venni, hogy máshol, ahol normálisan mennek a dolgok, hogyan csinálták. Ezt az irányzatot úgy nevezzük, hogy állampolgári alapon igyekeznek társadalmat építeni. A politikusok másik része azonban, - ha beismeri, ha nem - hátrafelé tekintget, és jelképekkel, „drapériával", faragott képekkel próbálja helyettesíteni azt, ami nincs. Régi egyenruhákat húznak elő a naftalinból, kokárdát tűznek a mellükre, a tömeggyűléseken derekasan lengetik a nemzeti zászlót, éhségsztrájkokkal keltenek feltűnést, a nemzetre hivatkoznak és az ősökre, megsértődnek Ľudovít Štúr, Anton Bernolák és Milan Rastislav Štefánik helyett, Svätoplukra hivatkoznak, porlandó csontokat ásnak ki a földből, hogy bizonyítsák a múltat, miközben pedig a jelképek túlhangsúlyozásával csak azt igyekeznek leplezni, hogy nem értenek a dolgokhoz. Tulajdonképpen egy az egyben „lekoppintják" a két esztendeje levitézlett politikusok módszerét. Csak még nem merik beismerni. Előbb önálló szlovák államot, és utána majd csak lesz valahogy... Tulajdonképpen csak ennyit tudnak a jövöt illetően mondani. Ennyi erővel azt is mondhatnák, hogy utánunk az özönvíz. Oda jutottunk, hogy két évvel a forradalom után ugyanúgy félnek Szlovákiában az emberek, mint akkor, 1967 táján féltünk. Vegyük csak szemügyre az ankétokat, amelyeket az emberek véleménye iránt érdeklődő újságok mostanában közölnek. Nézzük meg például annak a 30-35 szlovákiai állampolgárnak a nyilatkozatát, amit a Národná obroda hétfői száma közölt, és hasonlítsuk össze a megnyilvánulásokat azokkal a megnyilvánulásokkal, amelyeket mondjuk tavaly nyáron, a választásokat megelőzően olvashattunk a lapokban. Lesújtóan óvatoskodó úgyszólván valamennyi megkérdezett. Hasonlítsuk csak össze a csehországi állampolgárok felszabadult megnyilvánulásait, amelyeket a televízióban és az újságokban láthatunk, olvashatunk a szlovákiaiak „nyilatkozataival". Ezek az egykaptafára készült, láthatóan a félelem, vagy legalább az óvatoskodás szülte bölcsességek mind-mind az irányt vesztettség édesgyermekei, nem pedig a felelős és bátor állampolgári magatartás megnyilvánulásai. Imamalomként ismételgetjük, hogy „nem múlt el fölöttünk nyomtalanul a totalitarizmus négy évtizede". Valóban így van, de ez elsősorban nem az egyszerű emberekre vonatkozik, hanem a politikusok egy részére. Azokra, akik jól tudják, hogy olyan képességekkel, amelyekkel rendelkeznek és (sok esetben) olyan múlttal, amilyen mögöttük van, egy nyílt, polgári alapokra épített társadalomban nem lehetnének politikusok. A „kirakatok" ezért telnek meg újfent drapériával. A színe ezúttal nem vörös, hanem nemzeti színű. A lepleznivaló azonban ugyanaz. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapián tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 4156/91 Kovács László, 1911. V. 21., Pózba, (Ogyessza) 4157/91 Kovács Ernő, 1920. X. 22., meghalt, Bős (Ural) 4158/91 Kovács Sándor, 1916. VI. 25., Pózba, (eltűnt a SZU-ban) 4160/91 Kováč František, 1921. VII. 11., Vágtornóc, (Komszomolszk) 4161/91 Kováč František, 1923 I. 29., Guszona, (Donyec) 4162/91 Kováč Gejza, 1914. II. 22. Mucin, (Kisinyev) 4163/91 Kováč Imrich, 1921. IX. 2., Imeľ, (Krasznouralszk) 4164/91 Kováč Jozef, 1911. VIII. 3., meghalt, Somodi (Kijev) 4165/91 Kováč Štefan, meghalt, Kap. Klačany (Sztalinov) 4167/91 Krajčinovský Ján, 1924. XI 20., meghalt, Ólubló (Dombasz) 4168/91 Krajčovičová, Medza, Igló 4169/91 Kresnye János, 1922. IV. 9., Nagybalog, (Dnyetropetrovszk) 4171/91 Kristián Ján, 1920. III. 12., Nagyida, (Novi Dombasz) 4172/91 Krascsenics Dezső, 1926. ill. 1., meghalt, Pozsony (Harkov) 4173/91 Kurz Jozef, 1907, X. 14., Szögyén, (Tagarov) 4174/91 Kurucz Ferenc, 1923. II. 4., meghalt, Tardoskedd (Kaukázus) 4175/91 Kuzma Ondrej, 1911. XII. 5., Terbeléd, (meghalt a SZU-ban) 4176/91 Kvaka Jozef, 1925. XI. 2., Felsőszécs, (Jalta) 4177/91 Kulik Fedor, 1918. II. 7., meghalt, Eperjes (Arhangelszk) 4635/91 Kadási Lajos, 1922. III. 13., Ipolyvisk, (Krasznalucs) 4636/91 Kara Rudolf, 1927. VII. 6., Marcelháza, (Dombasz) 4212/91 Katona Sándor, 1908. VI. 5. Csúz, (Szovjetunió) 4113/91 Kelemen Sándor, 1920. I. 9. meghalt, Naszvad (Minszk) 4114/91 Kesely Lajos, 1922. III. 25. Tósnyárasd, (Bingen) 4115/91 Keszeg Sándor, 1912. VIII. 20. Marcelháza (Dombasz) 4116/91 Keszeg Bálint, 1920. VI. 2. Marcelháza (Fogcsani) (Folytatjuk)