Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-19 / 271. szám, kedd

.. 7 D

unaszerdahely központjától nem messze található a Rózsaligetnek nevezett lakótelep. Csöndes, nyugodt környék. A lakótömbök között nem nehéz megtalálni az 1373-as számú blokkot. Semmivel sem különbözik a többitől. Környéke viszonylag tiszta, rendezett, eltekintve a szeméttárolók körüli rendetlenségtől; a lépcsőházak sem koszosabbak, mint másutt. A lakók mégis elégedetlenek, s elégedetlenségüknek hangot is adtak. Levélben fordultak a város polgármesteréhez, Öllős Árpádhoz és a lakásgazdálkodási vállalat igazgatójához, Császár Józsefhez. Panaszuk oka: néhány roma származású lakótársuk viselkedése. A levelet Belkó Mária fogalmazta meg, így elsőként őhozzá csengettünk be. — Tűrhetetlen már ez a rendetlenség — panaszolja az idős néni. — Olyan szép volt az udvarunk, mindig törődtünk vele, gondoztuk, de mióta ezeket a cigánycsaládokat ideköltöztették, nem lehet ráismerni. Már tavaly kértük, hogy több ilyen lakót ne tegyenek a blokkunkba, de hiába. Ne tessék félreérteni, nem arról van szó, hogy cigány — minden nemzetben van rendes és rendetlen —, de sajnos közülük valók azok, akik miatt annyit bosszankodunk. Hogy miért? Lefeszítik a levélszekrényeket, rendetlenséget hagynak a lépcsőházban, az udvaron. Tessék elképzelni, a szőnyeget leterítik a járdára, a csapra rászerelnek egy gumicsövet, azt kivezetik az ablakon, és úgy mossák a szőnyeget. Ezért kértük a lakásgazdálkodási vállalatot, hogy szereltessen fel vízórákat — legalább nekik, hogy, amit elfogyasztanak, azt fizessék is meg. Miért fizesse más? A levelet többek között Nagy Istvánné is aláírta, noha abban a bejáratban, ahol ő lakik, nem élnek cigányok. — Nem normális dolog, amit csinálnak — csóválja a fejét Nagyné. — Feltörik a pincéket, a miénket is feltörték. Új ajtót kellett csináltatni, mindent lelakatoltunk, elzártunk, mégis bejárnak. Megígérték a városi hivatalban, hogy több cigány lakót már nem tesznek ide. De ezt az ígéretüket azóta sem tartják meg. Lassan olyan ez a blokk, mint a péró. „A gádzsók majd takarítanak" — ezt mondják. Nem is lehet nekik szólni, mert akkor mindenféle piszokságot kiabálnak ránk. Szerintem az volt a legnagyobb hiba, hogy be akarták őket illeszteni a fehérek közé. Mert amelyik rendes, az úgyis kiválik közülük, amelyik meg nem, annak legjobb a péró. Valamikor itt öt cigánycsalád lakott, a gyerekeink együtt nőttek fel, együtt játszottak, soha egy hangos szó nem esett köztünk. De most? Ki bírna ezekkel? Hiszen olyanok laknak itt, akik a börtönből szabadultak! Jarábik Gabriella, a városi hivatal RIPORT-INTERJÚ Nagy István: „Tűrjük még azt a pár évet, ami még hátra van" helyettes vezetője szerint nem a panaszlevelek írása a megoldás. — Hiába kérik a lakók, hogy a lakástömbbe ne kerüljenek romák. Tudatosítaniuk kell, hogy ezek állami lakások, s oda bekerülhetnek, mert az ő lakásproblémájukat is meg kell oldanunk. Aki ezzel nem ért egyet, az vegyen szövetkezeti lakást, vagy tegyen valamit azért, hogy az a lakó másképp viselkedjen. Nem ez az egyetlen hely Dunaszerdahelyen, ahol a roma származású lakók viselkedése gondot okoz, tudom meg Ginzery Árpádtól, a városi hivatal illetékes tisztségviselőjétől. Egyelőre azonban tehetetlenek ezekkel a lakókkal szemben, noha a panaszok többsége jogos és indokolt. A panaszosok közé tartozik a 71 éves Nagy István is, aki a dühtől reszkető hangon beszél arról a kárról, amit néhány roma lakó okozott a pincéjükben. — Azt gondoltam, hogy az új rendszer majd rendet teremt, mert a szocializmusban el voltak kényeztetve. De ezek most is azt csinálnak, amit akarnak, senki nem szól rájuk. Megírtuk a lakásgazdálkodási vállalatnak, hogyan pazarolják a vizet. Azt a választ kaptuk, hogy vízórát nem szerelhetnek fel, mert költséges. Meg hogy tűrni kell. Mi már idősek vagyunk, nyugdíjasok vagyunk, innen már el nem költözhetünk. Mit csináljunk? Tűrjük még azt a pár évet, ami hátra van. Császár József, a lakásgazdálkodási vállalat igazgatója jól emlékszik az ügyre. — A váaszt már november 28-án küldtük el a lakóknak, amelyben kőÚJ szól Az egyik címzett: Császár József zöltük, hogy a vállalat nem illetékes a szomszédi viszonyok rendezésében, illetve hogy a kért vízórák felszerelésére egyelőre nincs pénz. Megjegyzem, ez utóbbi általános probléma, de egyszerűen nincs rá lehetőség. Amire futja, azt megcsináljuk, de az sem megy egyik napról a másikra. — Ha panasz van, mi minden esetben kivizsgáljuk —jelenti ki Patassy Tamás, a vállalati ellenőr, aki az 1373-as blokk ügyével is foglalkozott. — Ami a rongálásokat illeti, ha a lakók bejelentik, mi kiküldjük a szerelőket. De az elkövetőkkel szemben mi nem foganatosíthatunk büntető intézkedéseket. Esetleg, ha a rongálásnak tanúi akadnak (ami csak ritkán történik meg), a rendőrséghez vagy a bírósághoz fordulhatunk. A rendőrség viszont csak abban az esetben foglalkozik a bejelentéssel, ha a rongálás értéke meghaladja az ezer koronát. Minden egyéb esetben a bírósághoz kell fordulni, ez nekünk esetenként 100 koronát jelent. Ám legtöbbszőr hiába ítéli meg a bíróság a kár megtérítését, az illető nem fizeti meg. — Egész szép listánk van azokról, akiknek velünk szemben adósságaik vannak — lakbérhátralék, be nem fizetett bírság — veszi át a szót Császár József. — Éppen az ilyen elmaradt befizetések miatt nincs pénz a karbantartásra. Éppen csak a legszükségesebb munkákat tudjuk elvégezni. Ha átnézzük a nemfizetők listáját, akkor kiderül, hogy öt évvel ezelőtt is ugyanazok szerepeltek a névsorban, mint most. Csaknem mind roma származású. Persze vannak sokan, akik rendesen laknak, rendesen fizetnek, de az a kis százalék az És a másik: Öllős Árpád (Méry Gábor felvételei) ő hitelüket is elrontja. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy még a lakbért nem fizetőket sem lehet az utcára kitenni. Csak egy másik lakásba. Ugyanis ilyen a lakástörvény. Ezt persze a problémás lakók is nagyon jól tudják, és vissza is élnek a helyzettel. — Egy megoldás létezik — mondja Stredl János mérnök —, a szükséglakás. Az pedig a jelen pillanatban nincs. Még csak alacsonyabb kategóriájú lakásokkal sem rendelkezik a város, ilyeneket ugyanis az előző rendszerben nem építettek. Pedig most nagy szükség lenne rá. Akkor pedig építeni kell. Ezen gondolkodik Ollős Árpád polgármester is, mivel a jelenlegi állapotot ő is tarthatatlannak érzi. — A törvény minket arra kötelez, hogy ha indokolt a kérés, lakást kell adni a roma polgárnak is. Elhiszem, hogy nehéz a velük együtt lakóknak, valószínűleg én is háborognék a helyükben. De csak ott adhatunk lakást, ahol megüresedik. Az utcára nem tehetjük őket, akár fizetik a lakbért, akár nem. Sajnos, ilyen a törvény. Azon gondolkodunk, hogy építünk olyan szükséglakásokat, ahova a notorikus nemfizetőket helyeznénk, de azokat is, akik nem képesek kulturált körülmények között együtt élni a többi lakóval. Hasonló kísérletek már korábban is voltak, s nem voltak igazán eredményesek. A szükséglakásokat Ústí nad Labemban felgyújtották a romák, az első kategóriájú lakásokat a rimaszombati „fekete városban" úgyszintén. De a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal elképzelései is csak elképzelések — egyelőre. Mindenesetre a probléma létezik, mégha a romáknak csak egy kis hányadáról van is szó. Mert ők vannak kevesebben — nemcsak a Rózsaligetben, s nemcsak Dunaszerdahelyen. Az emberek azonban hajlamosak az általánosításra, sőt a diszkriminációra is. Mert a rosszat mindig könnyebb észrevenni, mint a jót. Sajnos. S. FORGON SZILVIA 1991. NOVEMBER 19. ÉLNI Á LEHETŐSÉGGEL A csallóközi régió és az 1996-os Expo világkiállítás Alig másfél hete, november 10-e tájékán egy kellemes meghívásnak tettünk eleget a másodízben Nagykanizsán megrendezett nemzetközi Alpok—Adria regionális konferencián való részvétellel. A háromnapos tanácskozás a régiók gazdasági, ipari, kulturális és kereskedelmi kapcsolatait és az együttműködési lehetőségek felkutatását tűzte ki célul. Komárom alpolgármestereként az ott elhangzott egyik legidőszerűbb kérdésre, az 1996-os tervezett budapesti EXPO kiállításra szeretnék röviden visszatérni, éspedig dr. Baráth Etelének a segítségével. A világkiállítás kormánybiztosának az előadása ugyanis a dél-nyugat-magyarországi régió és az 1996-os EXPO címen hangzott el, ezért az előadásának befejezését követően Baráth Etelét a tervezett világkiállítás csallóközi régióihoz kapcsolódó és komáromi vonatkozásairól kérdeztem. • Komárom Bécs és Budapest tengelyén fekszik. Ön szerint milyen lehetőségek adódnak ebből a város számára? — Komárom egész szerencsés helyzetben van, mert egy európai agglomerációs zónában helyezkedik el, és ha teljesen normálisak az államközi kapcsolatok, akkor gyakorlatilag mindenből részesedhet, ami itt születik. Egyébként eddig is részesedett, ahogy én emlékszem, a hetvenes évek elején egy elég komoly munkaerő-gazdálkodási kapcsolat alakult ki a közös határ menti részeken. Tehát a világkiállítás közvetett hatásai mindenképpen éreztethetnék majd itt hatásukat. Jómagam már ma ismerek olyan szlovák építészeti javaslatokat, amelyeknek a helye szerintem a nyertes pályázati művek között lenne. • Tehát ön szerint ezek volnának a közvetett lehetőségek arra, hogy a régió is bekapcsolódjon a világkiállítás előkészületeibe. És mik volnának a közvetlen lehetőségek? — Szerintem a régiónak e tekintetben mindenképpen Pozsonnyal lenne érdemes felvenni a kapcsolatot, hiszen a szlovák fővárosnak már létezik egy, a világkiállításhoz kötődő konkrét rendezvényi programja. Ajánlatokat, szándéknyilatkozatokat kértek ugyanúgy, mint mi. Ezt a módszert kellene bevezetni Komáromban is. Amint Magyarországon megszületik a döntés, a témaköröknek megfelelően az adott terület kulturális, ipari, kereskedelmi helyzeteit felmérve kellene továbblépni a szervezésben. Hiszen egy ilyen város, mint Észak-Komárom és Dél-Komárom együtt, fantasztikus alkalmat nyújt arra, hogy vonzó programokat kínáljon a világkiállításra igyekvőknek. • A csallóközi régió milyen esélyekkel kapcsolódhatna be a kiállításba? — Ahogy már említettem, Komáromon keresztül az egész régió számára kínálkozna az együttműködési lehetőség. Csak meg kellene ragadni a lehetőségeket, és élni kellene velük. Be kellene mutatni az itteni természeti kincseket, az itteni kereskedelmet és — persze — a kultúrát. • A Budapest és Komárom közötti távolság alig száz kilométer, ami a mai közlekedési lehetőségek mellett alig nevezhető távolságnak. — Igen, ez így van. Mivel Bécs visszalépett a kiállítástól, állítom, hogy az Amerikából, a Közép- és Távol-Keletről érkező vendégek többnyire a Swechat repülőtéren, Bécsben szállnának le. Megnéznék a várost, a környező nagyvárosokat, Pozsonyt, Prágát, Velencét. Az a lényeg — ha a világkiállításra mégiscsak sor kerülne—, a nyilvánvalóan megnövekvő turizmust szervezetten irányítsuk, aktivizáljuk e tekintetben a városokat. Rugalmasan kell szervezni az itteni programokat úgy, hogy azok kölcsönösen kiegészítsék egymást. SZÉNÁSSY ÁRPÁD MÁR A VÍZ IS? Nógrádban és Gömörben is sok a fizetésmulasztó Az elmúlt rendszer vagyontalan, anyagi és egyéb javakkal való gazdálkodásra felületesen nevelt generációja természetesnek vette, hogy bárhol és bármikor korlátlan mennyiségben, fillérekért folyt a víz. A vizet mint életszükségleti cikket, energiahordozót és árut akkor kezdtük becsülni, amikor az árak liberalizálásából eredően a termelés visszafogottabbá vált. Sokan azonban még ekkor sem ügyeltek a vízfogyasztásra, csak akkor kaptak észbe, amikor jött a figyelmeztetés, hogy tízezrekkel, sőt százezrekkel tartoznak már, másutt pedig akkor, amikor tapasztalták, mit jelent víz nélkül élni. Sok esetben viszont már megkésett a hangsúlyos figyelmeztetés, merthogy a vízfogyasztás kifizetetlen számlái anyagi teherként jelentkeztek a vállalatoknál, nem is beszélve a vízművekről, ahol szintén felborult az anyagi egyensúly. Sokan nem reagálnak az elsó' figyelmeztetésre — Sajnos, a januári áremelést a vállalatok nem vették komolyan. Senkinek sem jutott eszébe a vizet árunak tekinteni — magyarázza Jozef Hoffmann mérnök, a Közép-szlovákiai Vízművek losonci vállalatának igazgatója.— Amikor kintlevőségeink már milliós nagyságrendűek voltak, a fejleményeket nem nézhettük tétlenül tovább. Azt megértjük, hogy bonyolult, ellentmondásokkal teli időszakot élnek át a termelőüzemek (például a füleki Kovosmalt, a poltári üveggyár vagy a losonci gépgyár), a vízért mégis fizetni kell. Sokaknál akkor esett le a tantusz, amikor elzártuk a csapot, akkor egyszeriben találtak megoldást a számlák rendezésére is. Mint az illetékesektől megtudtam, a lakásszövetkezettel és a lakásgazdálkodó vállalattal szemben azért körültekintőbbek. Ebben az esetben több tízezer családról, panelházi lakásról van szó, és az üzemeltetők sok esetben azért fizetésképtelenek, mert a lakbérfizetés sem problémamentes. Indokolatlan viszont a családi házakban lakók viselkedése, akik potom pénzért (1,50-ért) kapják a víz köbméterét, sőt esetenként táblázat szerinti átalánydíjat fizetnek, ami még előnyösebb. Aki ennek ellenére sem reagál a figyelmeztetésre, annak könyörtelenül leszerelik a vízóráját és megszüntetik a vízszolgáltatást. Sokan saját költségükön kényszerülnek újra visszaállítani az eredeti állapotot. — Néha már valóban nevetséges helyzetbe kerültünk. A fizetésekre például azoktól kellett kölcsönkérnünk, akik történetesen a mi adósaink voltak. Az utolsó három hónapban javult a helyzet, egyelőre nem fenyeget az a veszély, hogy az energetikusoknak ne tudnánk fizetni és le kellene állítani a szivattyúinkat. Továbbra is kérdéses viszont, mi lesz a tartozásokkal, mi lesz a fizetésképtelen fogyasztókkal és mi lesz a mi beruházásainkkal, amihez pénz kell — állapította meg Jozef Hoffmann igazgató. Olcsó, de nem ingyen van — A helyzet nálunk sem rózsás, hisz jelenleg kétmillió koronával tartoznak a vízért — mondja keserű szájízzel Barabás József mérnök, a rimaszombati vállalat közgazdásza. — Ebből a termelőüzemek hátraléka több mint egymillió korona, s köztük olyan vakvágányra jutott termelőegységek is vannak, mint a tiszolci gépgyár vagy a várgedei állami gazdaság. Sajnos, a lakossági szférában is szép számmal akadnak, akik szociális helyzetükre hivatkozva nem hajlandók fizetni. Mi másként nem járhatunk el — elzárjuk a csapot. Az emberek még nem tudatosították eléggé, hogy az ivóvíz nálunk is árucikk, mégpedig az egyik legfontosabb. A gömöri járás közművesített helyein egyébként jó minőségű ivóvíz van, a járási székhelyen több élelmiszeripari üzem is erre alapozza termelését. A legnagyobb s egyben legértékesebb ivóvízforrás a klenóci víztározó, ahonnan évente tízmillió köbméter vizet nyernek. A losonci járás is kap innen vizet. Úgy a vezetékek, mint a szivattyúk kapacitása persze nagyobb fogyasztást is elbírna, de mindez pénzbe kerül. A folyók vize viszont erősen szennyezett, így nagy szükség lenne azokra az ökológiai beruházásokra, amelyek építése már részben folyamatban van, részben a tervek már készülnek hozzá. Az itteni vízművek rossz anyagi helyzetükben és a szűkreszabott állami hozzájárulás mellett nem remélhetnek gyors változásokat. A közgazdász mindezt így látja: — Tornaiján már építjük a víztisztítót, de pénzhiány miatt le kellett állnunk. Egyszerűen nincs miből. Sem mi, sem a város nem tudunk egyelőre mit tenni. Ez egyébként egy 50 milliós beruházás, a másikhoz — a rimaszombati víztisztító állomás létrehozásához — pedig száz millió koronára lenne szükség. Tervezett veszteségünk van ugyan, mert ilyen árak mellett a vízszolgáltatás nem lehet nyereséges, de nem lehetünk ezen felül jótékonysági intézet is. Egyszer és mindenkorra tudatosítania kell mindenkinek, hogy a víz (ha egyelőre még olcsó is) nincs ingyen. POLGÁRI LÁSZLÓ KELLEMETLEN SZOMSZÉDSÁG