Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám, csütörtök

SPORT lÚJSZÓi 1991. NOVEMBER 14. AZ I. JÉGKORONGLIGA 16. FORDULÓJA UTÁN A TRENCSÉNIEK SZERETIK AZ IZGALMAKAT Egy mérkőzést kivéve szoros eredményeket hozott az I. jégkorong­liga keddi, 16. fordulója. Csak a Spartának volt könnyű dolga, már az első harmadban „padlóra" küldte a szerény képességű Olomoucot. A többi találkozó viszont bővelkedett az izgalmakban, két helyszínen hosszabbításra került sor. Kassán a rájátszásban sem bírt egymással a két régi nagy rivális. Trencsénben vert helyzetből fordítottak a kato­nák. A Poprad-Zlín meccs a tévéközvetítés miatt később kezdődött, s lapzárta után ért véget. A győzelemnek a tapasztaltabb vendégek örülhettek (3:1). Ma ismét jégre lépnek a csapatok, a 17. felvonás összecsapásait rendezik. Mindkét éllovas (Kladno, Trenčín) idegenben (Pardubice, Zlin) szerepel, a sereghajtók (Brno, Slovan) pedig élvezhe­tik a hazai pálya előnyét. A bajnokság eddigi legeredmé­nyesebb együttese, a Trenčín majd­nem elbukott a Dukla-stadionban. Négy másodperccel a befejezés előtt még a Vítkovice vezetett, ám mégis pont nélkül távozott a Vág­parti városból. Kassán viszont nem esett gól a hosszabbításban. A dön­tetlen ellenére elégedetlenek a po­zsonyiak, ugyanis a második, har­mad elején már 5:2-re vezettek. Ezúttal is elfáradt Jaroslav Walter edző legénysége, amely továbbra sem tud elmozdulni az utolsó hely­ről. Talán majd ma... Feltéve, ha megszerzi első hazai győzelmét. Alaposan leszerepelt az elmúlt hét végén a bajnok Dukla Jihlava. A BEK pöstyéni csoportjában pont nélkül az utolsó helyen végzett! Ezek után némi meglepetésnek számít, hogy kedden este két váll­ra fektette a listavezető Pardubi­cét. Ez is azt bizonyítja, milyen gyenge a honi jégkorongbajnokság. Sokáig vergődött a Kladno is, ala­posan meg kellett küzdenie a két pontért a reménytelenül sereghajtó Brno elleni mérkőzésen. Litvínovban újabb drámát és újabb „izzadtság­szagú" hazai győzelmet láthatott a közönség. Ha már a nézőknél tartunk, feltétlenül meg kell említeni: fordulóról fordulóra egyre keve­sebben kíváncsiak a bajnoki talál­kozókra! Kedden a hét meccset alig 15 ezren látták. Vajon ma este mennyien lesznek a lelátókon? A bajnokság első részéből, a körmérkőzéses sorozatból még 22 forduló hátravan, s február 29-ig még sok minden történhet. Az érdekes, izgalmas csaták csak ezután kezdődnek. A play off-sza­kaszig még igen hosszadalmas és fárasztó út vezet... (zsi) MEGFEKEZNIA RENDBONTÓKAT A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség Liga Bizottsága legutóbbi ülésén többek között foglalkozott a bajnokság 11. és 12. fordulójának eseményeivel. Azok után, ami a Slovan-Slavia, Sparta-Ostrava, Slavia -Bohemians meccseken történt ismét apellál az I. ligás klubokra: minden megengedhető eszközzel (a rendőrséget is beleértve) igyekezzenek rendet teremteni a stadionokban. Szükség van a megelőző intézkedésekre, elsősor­ban arra, hogy következetesen ellenőrizzék - lehetőleg a rendőrség segítsé­gével - a stadion bejáratát. Meg kell akadályozni az ittas szurkolókat, hogy a lelátókra kerüljenek és azokat, akik olyan tárgyakat visznek magukkal, melyekkel veszélyeztethetik a futbalmérkőzés résztvevőinek életét és egészségét. A bizottság javasolja a kluboknak: videofelvétellel identifikálják a botrányokozókat, akik ellen aztán büntető eljárás indít­ható. A Liga Bizottság tudomásul vette a Játékvezetői Testüleg álláspontját a bírák gyenge teljesítményét illetően a Slovan-Slavia (Christov), a Slavia -Bohemians (Maurer), a Trnava-Slovan (Krondl) és a Vítkovice-C. Budéjo­vice (Vozák) mérkőzéseken. Mind a négyüket pihentetik, amíg nem tesznek pontot ténykedésük kivizsgálása után. FÉRFI CSAPATAINK KUDARCA AZ EURÓPAI KÉZI LABDAKUPÁKBAN HOSSZÚ A HATVAN PERC? Gyorsan elbúcsúztak a cseh­szlovák csapatok az európai kézi­labdakupáktól. Mindhárom képvi­selőnk már az első fordulóban kiesett. Régen fordult elő, hogy a nyolc között ne lettünk volna érde­keltek. Magyarország együttesei (z IHF Kupában a Pemü-Honvéd a selejtezőben bukott el) rangos A csehszlovák és a magyar csa­patok eredményei - férfiak, BEK: Dukla Praha - RK Zágráb 25:31, 17:25, tj.: Zágráb, Bp. Elektromos - VfL Gummersbach 24:15, 16:21, tj.: Elektromos. KEK: VSŽ Košice - G. O. G. Gudme 17:26, 21:17, tj.: Gudme, BRAMAC SE - Elgorriaga Bidasoa 17:19, 26:18, tj.: Bramac, IHF KUPA: Baník Karviná - FC PORTO 29:23, 21:27, tj.: Porto. Nők, BEK: USAM Gagny - Slavia Praha 24:18, TV Lützelinden -'Har­gita KC 26:19, KEK: Bayer 04 Le­verkusen - Duslo Šaľa 24:17, DVSC - Halkbank Ankara 38:15. IHF KUPA: Tempo Partizánske - Zeemen Vestgoed Zwaag 22:14, BHG SE - Lunner Idrottslag 23:19. A visszavágókat e hét végén játsz­szák. A férfiaknál már kisorsolták a negyeddöntő párosítását. Az Elektromos az idei KEK-győztes spanyol Teka Santander, a Bramac Veszprém az RTV Bázel ellen ját­szik. ellenfeleket kiverve már a ne­gyeddöntőre készülhetnek. Hidegzuhanyként érte az ittho­ni kézilabda-rajongókat férfi csa­pataink kudarca. Mindenki legin­kább a Duklát féltette, s az előzetes feltételezés az utolsó betűig bevált. Nagyon is tapasztalatlan, korábbi kulcsemberei nélkül nemzetközi szinten még éretlen a prágai kato­nacsapat. Zágrábi ellenfelük (mivel a jugoszláv bajnokság szünetel, a németországi Münsterben készül és játssza kupamérkőzéseit) minden téren jobb volt náluk. Harmadszor is dán akadályon bukott el a VSŽ Košice, legutóbbi leszereplésének színhelye a 3000 lakosú Gudme. Ki gondolta volna, hogy rutinos kupa­képviselőnk, a Baník Karviná portu­gál ellenféllel szemben marad alul. Ám bekövetkezett, amire nem szá­mítottunk. Ez újra figyelmeztetés: a külföldi profikkal megerősített ibériaiakat sem lehet félvállról venni. S még valami: rendre a haj­rában úszott el a továbbjutás. Já­tékosaink egy félidőn vagy negyven percen át még úgy ahogy lépést tartottak, de utána már az ellenfél percei következtek. Netán túl hosz­szú az egy órányi játékidő? Vagy valami más a baj? Nem esélyesként léptek pályára a magyar csapatok, ezért mind az Elektromos, mind a Bramac továbbjutása váratlan fegyvertény. Mindössze a nyolcaddöntő el­ső összecsapásain van túl a női mezőny. Már most nem kétséges, a Partizánske tovább folytathatja, ám a Duslo Šaľa (vasárnap 10 órakor lesz a visszavágó a má­tyusföldi iparvárosban) és a Slavia Praha inkább csak a győzelemben reménykedhet. Nyolc közé kerülé­sük váratlan siker lenne. Akárcsak a magyar együttesek közül a BHG SE és a Hargita KC negyed­döntőben szereplése. Azonban, már az ankarai visszavágó előtt, bátran ott érezheti magát a Debreceni VSC. Ettől függetlenül meglepetéseket jócskán hozhat a kupahétvége. Vajon számunkra hány kellemes lesz köztük? (j. mészáros) Ivan Lendl jól mu­tatkozott be a Frank­furtban folyó tenisz ATP Tour-„világbaj­nokságon". Ellenfe­le, a francia Guy Forget, a párizsi nagyszabású fedett­pályás tenisztorna újdonsült bajnoka nem tudott komoly ellenállást tanúsíta­ni a kirobbanó for­mában játszó Lendl ellen. A csehszlovák játékos magabizto­san vette az első akadályt és 6:2, 6:4 arányban győzött. ATP TOUR WORLD CHAMPIONSHIP LENDL GYŐZELME A RAJTON A keddi mérkőzésekkel megkezdődött az idei frankfurti tenisz ATP-,,világbajnok­ság". Jim Courier, a fedett pályán is szokása szerint ellenzős sapkában ját­szó amerikai, és Karel Nováček, a 191 cm magas prágai játszotta a nyitómér­kőzést. Óriási erejű adogatások, bizton­ságra törekvés, de mégis éles alapütések jellemezték az első játszmát. A hálónál viszont alig-alig mozgott a két játékos, mindketten inkább hátulról bombáztak. Az első szett csak a rövidítésben dőlt el, szoros küzdelemben, meglepő módon Nováček javára. A másodikban is fej-fej mellett haladt a két teniszező. A játék képe alapján nehéz lett volna megállapí­tani, hogy kettőjük közül ki jutott be első­ként és ki nyolcadikként az ATP Tour mezőnybe. Courier a győzelem után: „A harmadik játszma elején Nováček ado­gatásának elnyerésével tudtam a ma­gam javára fordítani az egyébként ne­héz mérkőzést." Nagy érdeklődés előzte meg az Andre Agassi-Boris Becker összecsapást. Akik óriási küzdelemre, ki­egyenlített találkozóra számítottak, csa­lódtak. Az alapvonalról játszó amerikai fiú kemény ütéseivel szinte állandó védeke­zésre kényszerítette a hazaiak csillagát. Agassi megbízható játékára jellemző, hogy egyetlen adogatását sem vesztette el, nem úgy mint ellenfele, akinek ez kétszer is „sikerült". A tavalyi bajnok alig másfél órás játék után győzött, ezzel zsinórban ötödször bizonyult jobbnak Beckernél. Ivan Lendl kedden a lehető legjobb oldaláról mutatkozott be a frankfurti Festhalleben. Alig 74 perc kellett ahhoz, hogy „elintézze" Guy Forget-t, pedig ellenfele legutóbb a párizsi nemzetközi tornán kitűnően játszott. A csehszlovák bajnok remekül adogatott, biztosan kéz­ben tartotta a mérkőzés irányítását. Eredmények: Nováček-Courier 7:6 (8:6), 5:7, 4:6, Agassi-Becker 6:3, 7:5, Lendl-Forget 6:2, 6:4. Yannick Noah, a francia férfi teniszvá­logatott csapatkapitánya keretet hirdetett a november 29-én kezdődő Davis Kupa döntő előtt: Guy Forget, Henri Leconte, Olivier Delaitre és Arnaut Boetsch. A női világranglista második helyén álló német teniszezőnő, Steffi Graf bejelen­tette: szakít edzőjével, a csehszlovák Pavel Složillal. A 22 éves sportoló közöl­te, hogy kölcsönös megegyezéssel nem hosszabbítják meg a lejáró szerződést, s már a jövő heti New York-i Mesterek Tornáján sem az ó irányításával lép pá­lyára. Graf a jövőben edző nélkül kíván felkészülni a különböző versenyekre. Az ötéves együttműködésük alatt a német bajnoknő tíz Grand Slam-tornát, 45 egyéb viadalt nyert meg, valamint 1987. augusztusától 1991. márciusáig a női WTA-világranglista első helyezettje volt. MÉGIS ÉL A LOTUS-KIRÁLY? CHAPMAN MENEKÜLÉSE A Forma-1 világában jól csengő név volt Colin Chapman neve, akit 1982-ig - titokzatos haláláig - a Lotus-istálló tulaj­donosaként ismertek. A világhírű millio­mos és autókonstruktőr az 50-es évek vége óta uralta a Forma-1-et. Negyedszá­zadon keresztül egyike volt a legkiválób­baknak, kitűnő versenyzők tartoztak istál­lójába. Chapman villámsebesen távozott az élők sorából: szívroham vitte el. A szak­ma azóta sem tud beletörődni ebbe a tragédiába, s nem sokkal halála után megindultak a találgatások, vajon való­ban meghalt-e, vagy anyagi gondjai miatt „tűnt el" az adóhatóságok szeme elől. Temetésén, amelyet egy kis skóciai falucskában rendeztek meg, tisztelők, ro­konok, kíváncsiskodók tömege vett részt. Még el sem fonnyadtak a virágok a síron, amikor már suttogások, mindent tudó hí­resztelések keltek szárnyra, s ma, majd­nem tíz évvel Chapman halála után sem biztossak abban, hogy a mester valóban eltávozott-e a földi paradicsomból. Akadnak, akik egy-egy új konstruk­ciójú gépcsodában Chapman szellemi­ségét vélik felfedezni, mások az öz­veggyé vált feleséget, s a ma már felnőtt gyermekeit látták „gyanúsan" az amerikai földrészen. Tény, ami tény, a Grand Prix világának krónikája felje­gyezte: a család nem sokkal a mester halála után kivándorolt Brazíliába, s a skóciai sírt azóta belepte a moha. Az igazán bennfentesek tudni vélik, hogy a Lotus-királyt egy amerikai klinikán új arccal „ajándékozta meg" valamelyik méregdrágán dolgozó plasztikai se­bész, s így nemcsak a feltételezett anyagi nehézségektől szabadult meg Chapman, hanem továbbra is részt ve­het a jövedelmező kábítószerüzletben, ami annak idején ugyancsak „menekü­lésére" késztethette. A hatóságok, ha gyanakszanak is, ed­dig még semmi jelét nem adták, hogy bármilyen módon meg akarnának győ­ződni a híresztelések valódiságáról. SPORTHÍRADÓ • NÉGY MÉRKŐZÉSSEL folytatódott a női asztalitenisz Szuper Liga. Csehszlo­vákia - Hollandia 0:4, Franciaország - Szovjetunió 1:4, Belgium - Anglia 4:1, Olaszország - Németország 1:4. • AZ NHL eredményeiből: Hartford - Quebec 5:4, San Jose - Buffalo 1:7, New Jersey - Philadelphia 5:2, Minnesota - Toronto 7:0, Calgary - Detroit 4:5, Vancouver - Los Angeles 8:2. • GUIDO TOGNONI, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) sajtófőnöke Genfben kijelentette, a FIFA a világbajno­ki selejtezőcsoportok sorsolásának előes­téjén, december 7-ón dönt majd arról hogy a balti köztársaságok indulhatnak-e a selejtezőkön. • TOKIÓBAN a női röplabda Világ Kupán befejeződtek a csoportmérkőzé­sek. A záróforduló eredményei: Szovjet­unió - Kanada 3:1, Peru - Spanyolország 3:0, Korea - Japán 3:2, USA - Németor­szág 3:0, Kína - Kenya 3:0, Kuba - Brazí­lia 3:2. A hatos döntőbe a Szovjetunió, Kórea, Peru, Kuba, Kína és az USA válogatottja jutott. • FÉRFI KOSÁRLABDA Eb-selejte­zőn Bursában: Törökország - Csehszlo­vákia 78:90 (37:37); Budapesten: Ma­gyarország - Görögország 73:85 • POZSONYBAN férfi asztalitenisz Szuper Liga-mérkőzésen simán nyert a hazai csapat. Csehszlovákia - Bulgária 4:0. AZ ELS0 PONTVESZTÉS Meridaban labdarugó utánpótas Eb­selejtezőn (a felső korhatár 21 év), ami egyben olimpiai selejtező is: SPANYOL­ORSZÁG-CSEHSZLOVÁKIA 1:1 (0:1). Góllövők: Amavisto (84. p.), ill. Rusnák (27. p.). Jól kezdtek a hazaiak, ennek ellenére Obšitník mintaszerű átadását követően Rusnák góljával a csehszlovák válogatott szerezte meg a vezetést. Szü­net után továbbra is rohamoztak a spa­nyolok, és nem sokkal a találkozó befeje­zése előtt egyenlítettek. A csehszlovák válogatott a következő összeállításban szerepelt: Juračka-Juraško, Karásek, Kotűlek, Horňák-Sovič (73. p. P. Ve­selý), Bejbl, Obšitník, Povišer (80. p. Nečas)-J. Novák, Rusnák. A mérkőzést 5000 néző előtt a belga Piraux vezette. A csoport állása: 1. Csehszlovákia 8 7 1 0 23:4 15 2. Spanyolország 7 3 2 2 6:5 8 3. Franciaország 7 2 2 3 5:4 6 4. Albánia 7 1 2 4 3:13 4 5. Izland 7 115 2:13 3 ÖKÖLVÍVÓ-VB DOSTÁL MEGIJEDT Elutazott Sydneybe, a vasárnap kez­dődő 6. ökölvívó-világbajnokságra a csehszlovák válogatott. Az utolsó pilla­natban változás történt: Dostál lemondta a vb-részvételt! Állítólag azért, mert nem bízott a jó szereplésben. A vezérkar úgy döntött, hogy helyette Konečný lép szorí­tóba. A bajnok Ústí 32 esztendős bokszo­lója már több nemzetközi tornán indult, ám rendszerint vesztesen hagyta el a rin­get. Konečnýn kívül még Hrivnák, valamint Rafael Tibor próbál szerencsét a világ­bajnokságon. Elenko Szavov edző a kö­vetkezőket nyilatkozta: „Éremre nem gondolunk, a legjobb nyolc közé bárki bejuthat!" Az, hogy ott lehetnek a vb-n a csehszlovák öklözök, Imely Károly csa­patvezetőnek és a szponzornak, a GOLDHANSA Kft.-nek köszönhető... (zsi) MEGBÜNTETTÉK NYILASIT A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának határo­zata szerint súlyos büntetést kapott Nyilasi Tibor, a Ferencváros edzője. A tréner két hete, az MTK-VM elleni mérkőzél 81. percében engedély nélkül a játéktérre lépett, majd a játékvezetőnél reklamált. A szövetség fegyelmi bizott­sága Nyilasit egyhavi átlagjövedelmé­nek megfelelő pénzbírsággal súlytotta, s érvénybe lép az a korábbi, április 23­án hozott felfüggesztett büntetése, hogy december 31-ig nem ülhet a kis­padon. (NSZ) SZÉLNEK ERESZTI? Bemard Tapie, az Olympique Marseille klubelnöke nem tudja megemészteni a Bajnokcsapatok Európa Kupájában elszenvedett prágai vereséget, s csapata kiesé­sét. A milliomos klubvezető harag­szik a játékosaira: „A legutóbbi kiírásban döntőt játszottunk, s azt reméltem, hogy 1992 májusában ismételni fogunk, sőt, el is nyer­jük a BEK-serleget. Reményeim szertefoszlottak, elütötte csapa­tunkat a továbbjutástól a Sparta Praha, amelynek a játékosai sok­kal éhesebbek voltak a sikerre, mint a mi labdarúgóink. Mindany­nyian hibáztatok, hihetetlenül gyengén játszottatok. A kiábrán­dító teljesítményetek erősen el­gondolkoztatott, s legszíveseb­ben mindannyiotokat szélnek eresztenélek!" Bemard Tapie egy hét gondolkodási időt adott Papini­éknek. Az O. M. labdarúgóinak ez alatt a hét alatt egyfajta „hűségnyi­latkozatot" kell adniuk, amelyben megfogadják, hogy a bajnokságban minden mérkőzésen teljes erőbedo­bással fognak küzdeni, hogy újra bajnokságot nyernek, s a BEK 1992/93-as idényében feledtetik az idei kisiklást. Hát igen, ha csak a vál­laláson múlnának a dolgok... (NS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom