Új Szó, 1991. október (44. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-24 / 250. szám, csütörtök
5 PUBLICISZTIKA .ÚJ szôMHT A BEVERT ABLAK... Négyszemközt Varga Zsuzsával, mai, másodszori pályakezdése kapcsán 1991. OKTÓBER 1078. Aki látta a Két úr szolgájában, Ibsen Kísértetekében, a Mirandolinában, Tamási Énekes madárjá ban vagy Osztrovszkij Vihar című drámájában, az biztosan soha nem felejti el. Nem, mert Varga Zsuzsa olyan tehetségről adott számot, amiből azt is jogosan feltételezhettük, hogy a Thália Színpad vezető művésznőjévé válik. Csakhogy erre mégsem került sor. Váratlanul megvált a színháztól. Az már a publicisztikánkat minősíti, hogy távozásának okait jóformán senki sem firtatta. Most, hogy négyszemközt ülök vele, érthető módon legelőször is ama 1972-es döntéséről kérdezem. Szája mosolyra húzódik, arcán valami mély megbékélésből eredő fény jelenik meg, megkeres a tekintetével és lassan, tagoltan kezd beszélni. - A fiatal kollégák is lépten-nyomon azt kérdezik most, hogy miért hagytam ott a színházat. Nem könynyű nekik válaszolnom, mert azt tapasztalom, hogy az idősebbek, akikkel a Tháliát létrehoztuk, azok sem emlékeznek rá, hogy mi is történt velem valójában... -Nos? - Az első két év fantasztikusan csodálatos volt. Minden darabban játszottam. Boldog voltam. Magasba röppentem, de az évad végén valahogy váratlanul megállt a levegő körülöttem. Mint a bevert ablak, összetört minden. Nem tudtam, mi történik, de tény, hogy a harmadik évadban nem kaptam szerepet. Már-már abban is kételkedni kezdtem, hogy létezett-e az a két év, amely mögött volt, amit alakításaimról a sajtóban írtak? Kétségbeesve kérdezgettem: mi van? Mi történt? Elfogyott a tehetségem? - Nem talált kapaszkodót, nem volt senki, aki segítsen? - Jó két évig mi az állandó építkezés folyamatában éltünk. A próbákon és előadásokon kívül beszédgyakorlatok, vívóleckék, mozgásgyakorlatok, koreográfiák, énekórák stb. Aztán mintha mindenki elfáradt volna. Mintha mindenki mindent megúnt volna, mindenki mindenkinek ment az idegeire. Nem tudom, mi volt az oka, mitől. - Úgy érezte, hogy egyedül maradt? - Teljesen magamra hagytak, és hát a legborzasztóbb az volt, hogy szerepet sem kaptam. Üresség vett körül, dermesztő üresség. - Nem érkezett baráti biztatás sem? -Csak egy ember volt, akit komolyan érdekelt, mi van velem. Ez a buszsofőrünk volt, aki aztán a férjem is lett. Mikor bejelentettük, hogy összeházasodunk, igen meglepődött a társulat. Mi szerettük egymást. Megmondtam nekik: vagy elVisszatérés ma este: Bocsárszky Attilával a Szegény Dániel című bűnügyi játékban (Archív és Furmann Zoltán felvétele) viselitek, vagy nem,, de nincs más kiút. -És? -összeházasodtunk. Én persze akkor még mindig hittem, hogy jó lesz minden, bíztam a színház vezetésében. Mint fiatal házasoknak természetesen akkor sem volt könnyű megteremtenünk a családi fészket. Az én havi fizetésem 1350 korona volt, a férjemé 1550. Ennyiből nehezen tudtunk kijönni, ezért kérelemmel fordultunk a főnökséghez, hogy emeljék fel a fizetésünket. Azt válaszolták, hogy nincs rá mód. Nem akartuk elhinni, ezért beadtuk a felmondásunkat. Komáromból két héten belül megjött a válasz, hogy elfogadják. - Meglepődtek? - Igen, és a legjobban az fájt, hogy az égvilágon senki sem kérdezte meg, hogy miért akarunk elmenni. Senki nem volt képes azt mondani nekem, gondold meg, mit csinálsz, mi számolunk veled! A kutya sem törődött velünk. Teljesen elvesztettem talpam alól a talajt. Kezdtem elhinni, hogy tehetségtelen vagyok, egy nulla, egy senki. - Mihez kezdett? -Teljesen véletlenül összeakadtam a tévéből emberekkel és ők mondták, hogy náluk van szabad hely. Fel is vettek, műszaki vonalon kezdtem el dolgozni. Kezdetben ugyan a szlovák nyelvtudásommal volt egy kis baj, de később már nem. Szerencsére jó kollektívába kerültem, megkedveltek. - Teljesen elszakadt a színháztól? - Egyáltalán nem tudtam elszakadni. Hiába bocsájtottak el, az évadkezdéskor is bementem, olykor még a próbákra is bejártam. Úgy is vették, mintha továbbra is közéjük tartoznék, le sem reagálták, hogy elmentem. Eleinte még a férjem is bejárt. Ó fényképezte az előadásokat, csakhogy egyszer olyasmi történt, ami szinte minősíthetetlen. Egy szovjet vígjátékot próbáltak. A férjem fotózott. Ott volt Komáromból az igazgató, Krivošík elvtárs is. A szünetben gorombán ránk rontott: ,,Azonnal hagyják el a színházat! Mit keresnek itt, ha már nem tagjai a színháznak?!" Nekem sem kellett több, ha le nem fognak, ott szedem ki a szemét! Keresetlen szavakkal a fejéhez is vágtam: magáról lehet, hogy két-három év múlva azt sem fogják tudni, hogy létezett, de rám mindig emlékezni fognak, s ennek a színháznak örökös tagja maradok, tía másért nem, akkor azért, mert av szó szoros értelmében a saját kezemmel, fizikai értelemben is építettem! A férjem akkor meg is fogadta, hogy az életben ebbe a színházba be nem teszi a lábát. - És maga? - Leráztam magamról a direktor véleményét, mint kutya a vizet, és harmadnap már ott voltam a bemutatón. Mellesleg - jó három évig - rettenetes volt számomra átélni a premiereket. Úgy készültem minden bemutatóra, mintha én mentem volna fel a színpadra. Ez az érzés csak évek múltával engedett az ereIbsen: Kísértetek - Csendes Lászlóval jéból. Később aztán jólesett, hogy a kollégák is többször mondták: gyere vissza, miért mentél el egyáltalán?! - Mit válaszolt nekik? - Azt, hogy talán majd egyszer visszajövök - nagymamát játszani. - Úgy tudom, hogy végül egy komolyabb felszólítást is kapott... - Igen. Az egyik premier után odajött hozzám Horváth Lajos rendező és ellentmondást nem tűrő szigorral rám szólt: „Most már tényleg elég abból, hogy csak úgy bejárj a színházba, szerepet is vállalnod kell! Már ki is néztem neked valamit!" Nos, hát így kezdtem el stúdiózni, de előbb még kikötöttem: meg kell beszélnem otthon, tudnom kell, hogy mit szól hozzá a családom. - Guy Foissy Motívum című egyfelvonásosában, melyet a Thália Művészklubjának ünnepélyes megnyitása alkalmából a múlt hét hétfőjén mutattak be, már színre is lépett. Igazi visszatérése alighanem ma, Robert Thomas Szegény Dániel című bűnügyi játékának premierje lesz, melyben a női főszerepet játssza... - Nagyon örülök ennek a szerepnek. Jó hangulatúak voltak a próbák, lelkesedéssel dolgozott az egész csapat. Mindenki mindenkiért. Sokat nevettünk minden ötleten, bakin. Egy hangos szót, egy fölfortyanást sem hallottam. Nagyon alkalmazkodtak hozzám, éreztem a szeretetüket. - A színház további együttműködési indítványára is igent mondott? - Egyelőre szerződéses alapon vállaltam szerepet. Nem könnyű a televíziót sem otthagynom. Megbecsülnek, az operatőrök közgazdásza és diszpécsere vagyok. - Fel sem merül a kérdés: a színház, vagy a tévé? - Talán mégis. - Miért mondja Hyen bizonytalanul? - Tény, hogy én mindennél jobban szeretem a színházat, de ha újrakezdem ezt a pályát, nagyon biztosnak kell lennem a dolgomban Hinnem kell abban, hogy ez a színház SZÍNHÁZ marad - csupa nagybetűvel, és tudnom kell, hogy az emberekben maximálisan bízhatok. Már reménykedem. SZASZÁK GYÖRGY HOGYAN ALAPÍTSUNK EGYHÁZI ISKOLÁT? Néhány nappal ezelőtt a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyik képviselője lapunk hasábjain tájékoztatta az érdeklődőket az egyházi iskolák megalapításának feltételeiről. A cikk megjelenése után több olvasónk levélben és telefonon érdeklődött további részletekről és konkrétumokról. Mivel rövidesen lejár a kérvényezés határideje - október 31. -, ezért újra a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetőségéhez fordultunk. Kérdéseinkre ezúttal dr. Fóthy János, az országos elnökség tagja válaszol. - Mi a legfontosabb tennivalója azoknak, akik e napokban úgy döntenek, hogy egyházi iskolát alapítanak? - Az egyházi iskolák megalapítására vonatkozó szlovák nyelvű kérvényeket - egy-egy példányban az illetékes püspökségnek, illetve a Szlovák Köztársaság oktatási minisztériumának címezve - október 31-ig kell postázni. Katolikus egyházi iskolák esetében a kérvényt a nagyszombati érsekséghez (Arcibiskupský úrad, Svätoplukovo námestie 3, 917 01 Trnava), református iskolák esetében az alábbi címre kell küldeni: Predsedníctvo Synody Reformovanej Kresťanskej Cirkvi, 945 01 Komárno, Jókai u. 36., Ps. 78. Még egyszer felhívnám a majdani iskolaalapítók figyelmét arra, hogy kérvényeiket október 31-ig juttassák el a megadott címekre. - Ki kezdeményezheti az iskolaalapítást? - Az egyház vagy a helyi önkormányzat - a lényeg az, hogy az adott település lelkésze is támogassa az ügyet és a kérvényen ezt az egyház pecsétjével is kifejezze. Ha már itt tartunk: javasoljuk, hogy a kérvénynek több helyi társadalmi szervezet és mozgalom pecsétjével adjanak minél nagyobb nyomatékot. Az iskolaalapítási kérelmet a község bármely lakosa aláírhatja, aki érdekelt az egyházi iskola létrejöttében, tehát - nemcsak a szülő. - Mi a teendő abban az esetben, ha a község felekezeti szempontból nem egységes? - A Magyar Kerszténydemokrata Mozgalom megítélése szerint az a lényeg, hogy az egyházi iskola megkezdhesse működését. Mi úgy látjuk, hogy a felekezeti megosztottság, a felebaráti szeretet, a tolerancia és az ökumenizmus szellemében áthidalható. Magyarán: egy református egyházi iskola katolikus növendékeinek hitoktatását elvégezheti a szomszéd község plébánosa is. - Ki biztosítja az egyházi iskolák költségvetését? - Szeretnénk eloszlatni azt a közkeletű hiedelmet-félelmet, hogy az egyházi iskolákban tanuló gyermekeknek tandíjat kell fizetniük, vagy hogy az egyházi iskolákat csak a községek tartják el, önerőből. Az egyházi iskolákat az egyház szervezi és az oktatási minisztérium közvetítésével az állam viseli a költségeiket. - Végezetül: mit tart még fontosnak elmondani? - Először is azt, hogy az egyházi iskolák alapítása iránt érdeklődők - s szeretnénk, ha számuk Dél-Szlovákiában minél nagyobb lenne - a lehető leggyorsabban juttassák el kérvényüket a megadott címekre. Másodszor, szeretném hangsúlyozni, hogy ezekben az iskolákban az új nemzedéket a kereszt(y)ényi szeretet és a mindannyiunk számára szükséges humanizmus szellemében nevelik majd, méghozzá - és számunkra ez sem lehet közömbös - az anyanyelvükön. (-mond-) TÁVKAPCSOLÓ Területrendezés a lelkekben Könnyen felejtünk. Bár ebben a felejtésben igen nagy erővel működik a védekezési reflex, mégsem lehet mindent, ami a múltban és a félmúltban megtörtént, elfelejteni. Václav Havel Területrendezés című 1987-ben írt drámájának értékeit az adja, ahogyan ennek az igencsak összetett lelki folyamatnak a feltárására vállalkozik. Teszi ezt úgy, hogy mindegyre a múltbeli életünkben megfoghatatlanul, de mégis nyomorító súllyal jelen levő abszurd lelki nyomásra kell gondolnunk. A Dömölky János rendezte magyar tévéváltozat igazából egy ódon várszínházszerű építményben játszódik, ahol a közönség is részese a történéseknek. Ennek a rendező Zentay László operatőr segítségével technikai megoldásokkal is hangsúlyt ad. Nemegyszer olyan a kép, mintha rejtett kamerákkal megfigyelt emberek és történések tanúi lennénk. El-elhomályosuló képek, elmosódó alakok, akiknek csak a hangját, a gondolatait halljuk. Elvégre a megfigyeltek és a megfigyelők kapcsolatában nem a látvány (amely ebben a tévéfilmben elsősorban formai jellegű), hanem a közlés, a gondolat a lényeges. A régi vár és a körülötte felépítendő, területrendezésre váró kisváros lakóinak és az építszeknek küzdelme ez a megfoghatatlan hatalommal. Azzal, amely csak a Vallai Péter megformálta Titkárok verkliszáján keresztül üzen az építészeknek. Városlakók és építészek, hozzánk hasonlóan mind-mind különbözőek. Megcsalatottak eszményeikben, kiszolgáltatottak saját gyávaságuk által, elhagyatottak a hiábavaló szerelem érzésével, meg szabadok, tehetségesek, becsületesek és bátrak, esendők és bűneikre bűnbocsánatot nyerők. Olyanok, mint mi mindanynyian. Rájuk a Václav Havel megírta abszurd hatalom igen erőteljes metaforájaként megírt lelki területrendezés is várna. A hatalom arról feledkezik el, hogy az építészek lelkét sokkal nehezebb átrendezni, mint a vár alatti kisváros házait. Bár ez utóbbi ellen az ott lakók tiltakoznak is. Mit ér a kisember tiltakozása? Mennyit ér a józan ész és mennyit a hatalom butasága? Lehet-e sokáig büntetlenül alakoskodni, lapítani és hallgatni? Egyáltalán a hallgatás automatikus következménye-e a bűntelenség? Kicsi és nagyobbacska hatalom, helyi és országos hatalom - van-e különbség a lelki területrendezés különböző szintű és méretű bűnei között? A tévéjátékban az Albert szerepét alakító Kaszás Attila mondja a szemünkbe: tegnap még mindannyian esküdöztünk, hogy soha nem hunyászkodunk meg, soha nem hallgatjuk el az igazságot. Lám, elég egyetlen vesszősuhogtatás, s mindent elfeledünk, már csak egyetlen gondolat jár a fejünkben: hogyan kicselezni, hogyan túlélni. Üres a fejünk és tele a gatyánk. Soha és sehol nem következhet be a lelkek területrendezése - jó lenne hinni. Jó lenne! Csakhát a valóság e hit ellen dolgozik. Mert ma is, most is valakik arra szövetkeznek, hogy alapjában véve jóhiszemű „mérnökökkel" átszabassák a lelkek házait, utcáit. Lerombolják a meghitt sarkokat, a napos tereket, a tornyokból leverjék a gólyafészkeket. P. s. Dömölky János eredeti formai ötleteket is felvonultató tévéjátékában önmagát tudásával minősítő kiváló színészcsapat játszott: Kaszás Attila, Hauman Péter, Eszenyi Enikő, Vallai Péter, Takács Katalin, Andorai Péter, Jordán Tamás és a többiek. DUSZA ISTVÁN