Új Szó, 1991. október (44. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-22 / 248. szám, kedd

5 INTERJÚ ÚJ szól 1991. OKTÓBER 22. HEGALAKUL A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR PSZICHOLÓGUSOK TÁRSASÁGA? KASSAI BESZÉLGETÉS EGY VILÁGTALÁLKOZÓ KAPCSAN A Magyarok Világszövetsége a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetével együttműködve első ízben rendezte meg Budapesten a magyarországi és a külföldön élő magyar származású pszichológusok világtalálkozóját. Szlovákiából ezen a rendezvényen hat magyar nemzetiségű pszichológus vett részt. Köztük a kassai Linhartné Rácz Gabriella, akitől először azt kérdeztük: mi volt a találkozó célja? — Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy Magyarország határain kívül nagy számban élnek magyar, vagy magyar származású pszichológusok, akik közül sokan szakmai, tudományos eredményeik, oktató tevékenységük révén ismertekké váltak. Nos, ez az érem egyik oldala, amihez az is hozzátartozik, hogy ezek a szakemberek eddig is igyekeztek ápolni kapcsolataikat az óhazával. A másik oldal: a volt szocialista országok közül Magyarországon a liberálisabb légkörnek köszönhetően mind elméleti, mind gyakorlati vonalon jobban fejlődhetett a pszichológia. Ez alatt azt értem, hogy nemcsak az úgynevezett marxista pszichológiát művelték, hanem a más filozófiai alapokra épülő áramlatokat is. Figyelemre méltó eredményességgel dolgoztak és dolgoznak a pszichoanalitikusaik is. Nos, mindezek után leszögezhető, hogy a kölcsönös érdeklődés, a szakmai véleménycsere hasznosságába vetett hit volt az indítéka annak, hogy megszervezték a világban szétszórtan élő magyar pszichológusok találkozóját. A cél pedig nem is lehetett más, mint az, hogy elmélyítsük a kapcsolatokat, mindenekelőtt a Magyarországon tevékenykedő pszichológusokkal, ugyanakkor megismerkedjünk az Argentínában, Kanadában, Nyugatés Közép-Kelet-Európa országaiban dolgozó magyar nemzetiségű kollégáinkkal. Mindenkinek módja volt előadásokkal, hozzászólásokkal bemutatkozni, kifejteni nézetét a pszichológia aktuális kérdéseivel kapcsolatban, ugyanakkor a kötetlenebb véleménycserére is alkalmunk nyílott. — Önt kinek az előadása ragadta meg leginkább? — A tanácskozás két szekcióban folyt. Az egyikben a fejlődés és a nevelés lélektanával foglalkoztak, míg a másikban a kisebbségek és az emigráció pszichológiai kérdéseit boncolgattuk. Felfigyeltető volt Luka László, svájci kolléga előadása, aki az emigránsok gyermekeinek identitásáról mondott el érdekes gondolatokat. Hasonló felkészültséggel és gazdag kutató tapasztalatra építve tartott előadást a jugoszláviai Göncz Lajos a kétnyelvűség és a bikulturalizmus lélektani vonatkozásairól. Amint elmondotta, a Vajdaságban a magyarajkú, de nyelvileg és kulturálisan igen heterogén környezetben nevelkedett gyerekek ós felnőttek körében végzett kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy a korai kétnyelvűség nem károsítja a fejlődést, amennyiben a környezet a kétnyelvűséget kívánatosnak tartja vagy legalábbis elfogadja. Viszont amennyiben a környezet az egyik nyelvet és kultúrát kívánatosabbnak tartja a másiknál, jelentkezhet a szemilingvalizmus, a mindkét nyelv hiányos ismerete, a nyelvi eszközökhöz kapcsolódó elvont fogalmak rendszerének a hiánya. Minden olyan oktatási modell, amelynek célja a kétnyelvűség és a bikulturalizmus kívánatos típusainak fejlesztése, csak akkor lehet sikeres, ha az iskola azt a nyelvet ós kultúrát támogatja jobban, amelynek iskolán kívüli kialakulásához kevésbé adottak a feltételek. Persze, sorolhatnám a többi előadást is, hiszen valamennyi rendkívül érdekes és tanulságos volt. A francia Wiener Pál például Rémes álom, édes álom címen a menekültek lidércnyoimásos, traumatikus, viszszatérő álmairól mondott elgondolkodtató véleményt. — Melyik országból érkezett Budapestre a legtöbb magyar pszichológus? — Romániából. Ők vagy harmincan voltak, és el kell mondanom, hogy talán a legjobban felkészültek. — Ez eléggé meglepő, hiszen tudtommal Ceausescu a hetvenes évek közepén Romániában teljesen betiltotta a pszichológiát... — Ez így igaz, de azt sem szabad elfelejteni, hogy hetvenötig ők sokkal jobb helyzetben voltak, mint mi, hiszen magyar tanítási nyelvű felsőfokú pszichológiai képzés folyt és az erdélyi fiatalok több magyar egyetemen is tanulhattak. 1976-ig Romániában pszichológiai szakon egy évfolyamban 10-15 diák tanult és anyanyelvén államvizsgázhatott is. Ceausescu későbbi rendelkezése természetesen kemény érvágást jelentett, de azok, akik a pszichológiai tudományok gyakorlására tették fel az életüket, ezután sem gubózódtak be. Hojer Mária kezdeményezésére Magyarországon megalakították az erdélyi munkacsoportot, s ez lehetővé tette a pszichológusok továbbképzését az anyaországban, sőt még a tudományos kutató munkába is bekapcsolták őket. Szerencsére, a megváltozott társadalmi helyzet következtében most már otthon újra dolgozhatnak, s tudtommal Marosvásárhelyt a magyar pszichológusképzés is megindult. El kell mondanom, hogy Romániában tavaly a Magyar Pszichológusok Egyesületét is megalakították, már több, mint hatvan tagja van. Mindezek után nem véletlen, hogy a budapesti találkozón AlbertLőrincz Enikő és Hegyi Johanna A nemzetiségi léthez kötött szimbólumstruktúra feltárásról a serdülőknél címen egy tudományos igényességgel felépített összehasonlító tanulmánnyal rukkoltak elő. Ugyanilyen tanulságos előadásnak minősíthető Dósa Jenőnek a kamasz korú diákok körében a kisebbségi érzés sajátosságairól végzett kutatása is. — Ez a budapesti találkozó nyilván csak a kezdet volt, milyen folytatás várható? — Valószínű, hogy ez a budapesti kezdeményezés a világ valamennyi magyar pszichológusát képes lesz összefogni. A Magyar Pszichológiai Társaságon belül megalakították a külföldön élő magyar pszichológusok szekcióját. Ez minden olyan jelentősebb dologról, eseményről, ami történni fog a magyar pszichológiai életben, tájékoztatni fogja tagjait. Természetesen nemcsak a passzív befogadó szerepében tetszeleghetünk, módunk lesz bekapcsolódni a tudományos kutatómunkába, a gyakorlati szakmai tevékenységbe és a továbbképzésekbe is. Ha lesz érdeklődés, több neves kolléga felajánlotta, hogy hozzánk is eljönnek, szívesen vállalják tanfolyamok vezetését. Megítélésem szerint erre fölöttébb nagy szükség lenne, de előbb számba kellene vennünk, hogy hányan vagyunk valójában, mire vagyunk képesek. Hogy valami elindulhasson ezen a vonalon, mindenekelőtt meg kell alakítanunk a csehszlovákiai magyar pszichológusok és pszichiáterek társaságát. Ennek a kezdeményezését magamra vállaltam, s az alkalmat megragadva az Új Szón keresztül is kérem az érdeklődő szakmabelieket, hogy írásban, vagy személyesen, de akár telefonon, jelentkezzenek nálam, Kassán, a Hnilná utca 24 szám alatt, vagy a 27535-ös telefonszámon. SZASZÁK GYÖRGY A GÉP MELLETT MINDENKI EGYFORMA BESZÉLGETÉS FRANTIŠEK DUGOVIČCSAL, A MUNKÁSOK FÓRUMÁNAK ELNÖKÉVEL A Munkások Fórumáról általában lekicsinylően írnak a lapok. Olykor értelmetlen szólamoknak titulálják követeléseiket, naivnak politizálásukat, archaikusnak mozgalmi céljaikat. A munkásfórum viszont — ha szerényen is — létezik, rendszeresen hallat magáról. Mit képvisel ez a mozgalom, milyen célokat követ? — jártunk utána František Dugovičnál, a mozgalom elnökénél. — A Munkások Fóruma független szlovákiai mozgalom. Létrejöttét a gyors társadalmi változások tették szükségessé. A rendszerváltás folyamán az ügyeskedők, a vállalkozók, a tőkével rendelkezők tulajdonosokká válnak. A munkások (és más dolgozók) többségének azonban nincs erre lehetősége. Ezért mozgalmunk felvállalta a munkások érdekeinek védelmét. • Hol helyezkedik el a munkásfórum Szlovákia pártjai, mozgalmai között? — Többször hangsúlyoztuk: mi vagyunk a legdemokratikusabb demokraták, mert politikai nézetekre, vallásra, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül sorainkba fogadjuk a munkásokat, dolgozókat. Ami politikai irányunkat illeti, a baloldalt képviseljük. • Milyen politikai erőkkel tartanak fenn kapcsolatot? — Együttműködünk a szociáldemokratákkal, jó a viszonyunk a Demokratikus Baloldal Pártjával, de kapcsolatot tartunk fenn a Csehországi Baloldali Alternatíva tömörüléssel is. A szakszervezetekkel is kiépítettük kapcsolatainkat, rendszeresen tanácskozunk velük. Szerintünk nem tudtak egyenrangú partneri viszonyt kialakítani a kormánnyal folyó tárgyalásokon. Ki kell mondani, hogy a szakszervezetek a munkások bérezésének javításában, sajnos, semmit sem értek el. Tanácskozásaink során megkülönböztetett figyelmet szenteltünk két követelménynek: a munkáltatók ne bocsáthassanak el egyetlen dolgozót sem anélkül, hogy azt meg ne tárgyalják a szakszervezettel; a szakszervezeteknek lehetővé kell tenni az irányításban való részvételt. Gondoljunk csak bele! A vagyonjegyes privatizáció kapcsán az állam egyrészt azt hangoztatja, hogy a dolgozók is tulajdonosokká válhatnak, másrészt nem hajlandó elismerni jogukat, hogy részt vegyenek az irányításban. • A Munkások Fóruma által szervezett május elsejei nagygyűlésen tanúja voltam egy-két nacionalista megnyilvánulásnak. Hogy viszonyul fórumuk a nemzetiségekhez? — Nem azonosulunk a nacionalista megnyilvánulásokkal. Vannak próbálkozások, hogy mozgalmunkat a nacionalizmus irányába tereljék. A többség viszont ezt egyértelműen elutasítja. Abból indulunk ki, hogy a munkagép mellett — nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül — mindenki egyforma. Nevetséges lenne nemzetiségi alapon különbséget keresni, amikor közösen ugyanazon problémákkal küszködünk. A Munkások Fóruma mindenki előtt nyitva áll. Támogatóink között már most is számos magyar munkás van. • Az ország jövőjét, a közös állam sorsát illetően milyen álláspontot képviselnek? — Számunkra végül is mindegy, hogy a bürokrácia ezt a kérdést hogyan oldja meg. Azt viszont követeljük, hogy a cseh és a szlovák nemzet, valamint a nemzeti kisebbségek valódi egyenjogúságot élvezzenek. Hogy milyen államforma mellett döntenek, az másodlagos kérdés. A lényeg az, hogy a dolgozók számára a kornak megfelelő, jól fizetett munkalehetőségeket biztosítsanak. • Komolyan veszi a kormány mozgalmukat, bírálataikat? — Legutóbbi tiltakozó menetünk befejezéseként Bartolomej Kunc úrral, a kormányhivatal vezetőjével tárgyaltunk, neki adtuk át javaslatainkat, követeléseinket. ígéretet kaptunk: áttanulmányozzák rezolúcíónkat és szeptember derekán Ján Čarnogurský kormányfő is tárgyalni fog velünk. A korábbi követeléseinkre választ egyelőre nem kaptunk. Úgy tűnhet, nem vesznek bennünket komolyan. A valóságban azonban azzal, hogy rendezvényeinken egyedül mi mutattunk rá rendszeresen a kiélezett gazdasági és szociális problémákra, hozzájárultunk bizonyos intézkedések foganatosításához. Közvetett nyomást gyakoroltunk a kormányra, és a szakszervezeteket is segítettük. • Szlovákiában a munkanélküliek száma már túllépte a 200 ezret. A munkanélküliség megfékezéséért rendezett második tiltakozó meneten mégis nagyon kevesen vettek részt. Miben látja a kudarc okát? — Nem beszélnék kudarcról. Az emberek távolmaradásának okait egyrészt szervezési hiányosságokban látom. Zavaró körülmény volt, hogy nagygyűlésünk előtt csúcsosodott ki a felkelést különbözőképp megítélő két tábor közötti éles vita. Ez is elvonta a figyelmet rendezvényünkről. További ok: csak a minimális propagációra van pénzünk. • Mit tart a munkásfórum legfontosabb feladatának a közeljövőben? — Politikai mozgalommá akarunk válni. Össze kell gyűjtenünk az ezer aláírást, hogy bejegyeztethessük mozgalmunkat. Tovább akarjuk építeni járási klubjainkat. A soron következő választásokon önállóan szeretnénk indulni. Célunk: bejuttatni a parlamentbe a munkások képviselőit. MÁZSÁR LÁSZLÓ Fotó: ČSTK TANCHAZTAIALKOZO DL AZ IDÉN IS SIKERRE SZÁMÍTUNK Évek óta jelentkező igényt elégített ki tavaly néhány kezdeményező, tenniakaró táncházas: megszületett a Szlovákiai Táncháztalálkozó és minden gyermekded hibája ellenére mindjárt az induláskor óriási sikert aratott. A sikeren felbuzdulva a Szlovákiai Magyarok Folklórszövetsége úgy döntött, hogy az idén is megszervezi és hagyományt teremt. A tavalyi találkozó lényegében az SZMF alakulás előtti főpróbája volt. Mennyiben tér el tőle az idei? — kérdeztük Takács Andrástól, a SZMF elnökétől. — A forma ós a tartalom nagyjából azonos, a helyszín is változatlan. A Szlovákiai Táncháztalálkozó elsősorban a szlovákiai magyar tájegységek sokak számára még mindig ismeretlen táncos és zenei anyagát hivatott propagálni. Hadd mondjam el, ma táncházas berkekben a szlovákiai anyag „felfutóban" van, létezik tehát egy reális igény mind itthon, mind Magyarországon a csallóközi, mátyusföldi, gómöri, zempléni stb. táncok tanítására. A dunaszerdahelyi rendezvényt meglátogató közönség egyelőre csak itt találkozhat szlovák anyag táncházas tanításával. Tavaly is — talán megfogalmazatlanul — előtérbe helyeztük a szlovák anyag táncházakban való meghonosítását. Akár hazai táncosaink, szimpatizánsaink, akár a magyarországi „jól menő" táncházak látogatói igénylik ezt. Nem beszélve a szlovák folklorístákról, akik közül néhánynak megtetszett a forma, szívesen jönnek közénk, remélhetőleg szívesen művelik majd a táncházat a szlovák közösségekben is. — Október 26-án többszáz szereplő lép a színpadra és porondra a dunaszerdahelyi sportcsarnokban. Egy ekkora méretű rendezvény bizonyára drága. Miből fedezik a kiadásokat? — Plakátjainkon, szórólapjainkon feltüntettük a szervezőket és a társrendezőket, ezen kívül közel harminc szponzor támogatta a rendezvényt. Hogy pontosabb legyek: előzetesen nagyjából negyed millió koronába kerül a találkozó és ezen ősszegnek csak elhanyagolható része származik konkrét állami támogatásból. A társszervezők nagy része nem a pénzével, hanem a szolgáltatásaival „szállt be". Ugyanígy a szponzorok is. Nélkülük ez a rendezvény soha nem valósulhatott volna meg. — Sokan attól félnek, hogy az állami dotáció csökkenésével veszélybe kerülnek hazai rendezvényeink. A táncháztalálkozó-mintha mást bizonyítana. — így van. A tavalyi összeget — amely az ideinek csupán a fele volt — nagyjából egy hónap alatt szereztük be. Az idén két hónapba került a konkrét szervező munka ós meglett a pénz, meglettek a szereplők is. Az új helyzetben egészen máshogy készülnek a rendezvények és ezt a folklórszővetség zömében fiatal tagjai időben észrevették. Ne tűnjék nagyzásnak, a táncháztalálkozónak pl. van producere Farkas József személyében, a műsorok nagy részének rendezője Richtarcsik Mihály, a szervezésben viszont egy tapasztalt, felkészült gárda segít helyben. Igenis a táncháztalálkozó lehet példa, mert van igény rá és léteznek a megvalósításnak olyan formái, amilyenekről idáig nem beszéltünk. — Marad tehát a helyszín. így Dunaszerdahely a Duna Menti Tavasz mellett további központi rendezvénynek ad otthont. — Pontosan összefügg az előbb elmondottakkal. Elvileg megvalósítható egy ilyen jellegű rendezvény bárhol, de éppen Dunaszerdahely tudta biztosítani a szervezőket, szponzorokat is mindent, ami a találkozóval összefügg. — Hasonló szellemben készülnek a jövő évi rendezvények is? — Az 1992-es népművészeti rendezvényeket a folklórszövetség vezetősége a következő találkozás során beszéli meg, természetesen a Csemadokkal és a Szlovákiai Folklór Unióval egyeztetve azokat. Csak a megbeszélés után tudok pontosabb információkkal szolgálni.