Új Szó, 1991. október (44. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-15 / 242. szám, kedd

1991. OKTÓBER 15. RIPORT - INTERJÚ 8 LEÁNY A GÁTON (MINDENKORI) CSATAVESZTÉSEINK DRÁMÁJA BEKE SÁNDORRAL ÚJABB RENDEZÉSÉRŐL Háy Gyulát sokan századunk egyik legkitűnőbb magyar drámaírójának tartják. Aki még emlékszik a Matesz komáromi színpadán 1969-ben bemutatott Isten, császár, parasztra, illetve a tavalyi évad sikeres CAliguLÓ-jára a Jókai Színházban, bizonyara egyetért a minősítéssel. Október 18-án újabb kitűnő darabját ismerheti meg a komáromi színház közönsége, Beke Sándor rendezésében Mohács című történelmi témájú tragédiája kerül színre. „A történelmi témák kétségtelenül nemcsak azért jutnak eszébe az írónak, mert a történelem általában tanulságos dolog, hanem mert valamely múltbeli jelenségek közvetlenül utalnak a mára, rövid úton hatnak az írói szenvedélyekre és hasonló szenvedélyeket kelthetnek a közönségben is" — írta egyik darabja kapcsán Háy. (Nagy Teodor felvétele) —A most bemutatandó dráma csupán az 1526-os év krónikája lesz, vagy némely jelenet hangsúlyozásával aktualizálja a darabot, s párhuzamot von 1526 és napjaink között? - kérdeztem Beke Sándortól. — Természetesen nem krónikát rendezek, erre nincs szükség és nem is vagyunk rá képesek. Az én felfogásomban rendezett Mohács igenis a mindenkori csatavesztéseink drámája lesz, amelyben — minden erőszakolt aktualizálás nélkül — benne van napjaink lelki állapota és hangsúlyosan az a tény, hogy ma is lépten-nyomon Mohács előtt állunk. A Mohács-téma azért is időszerű ma, mert az 1526 előttre jellemző állapot most is „benne van a levegőben". Arra gondolok, hogy a mohácsi vész előtt a belső torzsalkodások lekötötték az energiákat, s így a magyarok tulajdonképpen fel sem fogták a kívülről rájuk leselkedő veszélyt és nem tartottak az ellenségtől. A torzsalkodás ma sem ismeretlen fogalom a közéletben. Az egymás iránti intolerancia, a gyűlölet elburjánzott, mindenki saját, önös érdekeivel van elfoglalva. Ez volt a helyzet a mohácsi csata előtt is, a nemesség és az uralkodó réteg csak a sajái hasznát leste, önös érdekeit hajszolta. II. Lajos nem tudta őket morális érvekkel maga mellé állítani, s így segítség nélkül, szinte puszta tenyérrel állt ki a többszörös túlerővel szemben. —Az emberi sors kilátástalanságán túl az író a tiszta szerelem és boldogság utáni vágyról is beszél. Milyen szerepet kapnak ezek az érzések az ön rendezésében? — A darabban óriási szerepe van a szerelemnek. A királyokat általában jogarral, koronával írták meg, olyan uralkodónak, aki öl, gyilkol, igazságot oszt. Lajost szerelmes királynak ábrázolja Háy, aki paradox módon saját feleségét szereti, ami királyoknál ritka erény. Felesége, Mária is igaz szerelemmel ragaszkodik férjéhez. A darab elején a fiatal szerelmesek egymással vannak elfoglalva, s boldogságuk drámai körülmények közöttteljesedik kí. A darab végére válnak valódi királlyá és királynévá. Az országért való küzdelem avatja őket uralkodókká. — Mennyirre hű a darab a történelmi tényekhez? — Arisztotelész azt mondta: nem az az érdekes, ami igaz, hanem ami valószínű, és a valószínű mindig igazabb, mint a valóság. A Mohácsban sem a valóság az érdekes, hanem az, amit az író fantáziája annak hitt. szén-y Ezen a nyáron gyakran hallhattuk, olvashattuk Benkovics Klára nevét. Ő volt az egyik szervezője annak a csaknem két hónapig tartó tiltakozó akciónak, amelynek nyomán Csölösztőt és a vízműépítés probléj máját világszerte megismerték. 0 volt az, aki néhány lelkes társával együtt fölrázta Csallóköz népét fásultságából, és rábírta: tiltakozzon a jövőjét fenyegető szörnyűség ellen. De ki is ez a nő valójában? Ezt szerettük volna megtudni, amikor becsöngettünk a somorjai családi házba. • Ez a nyara nyilván nem olyan volt, mint az előzőek. - így van. Reggel hatkor már Csölösztőn voltam, és csak éjjel jöttem meg. Pedig úgy terveztem, a nyáron nem foglalkozom Bőssel. Végre pihenni akartam. Aztán június 30-án elhatároztuk, hogy csinálunk egy szimbolikus egynapos blokádot. Ebből az egy napból végül majdnem két hónap lett. Ráment az egész szünidőm, és tulajdonképpen még mindig ezt csinálom. • Elárulná, mi a foglalkozása? - Besztercebányán hallgattam közgazdaságtant: idegenforgalom és szolgáltatás szakon végeztem hat évvel ezelőtt. Amint visszajöttem, rögtön lecsaptak rám. Tanítottam, sokat dolgoztam a Csemadokban, de más elfoglaltságom is akadt. • Hogyan került kapcsolatba az Eurolánccal? - Először a novemberi forradalom után kezdtek beszélni arról, milyen rossz ez az erőmű. Ott voltam azon a találkozón is, ahol megszületett az élőlánc ötlete. Részt vettem az élőlánc szervezésében, tolmácsoltam az osztrák környezetvédőknek, ott voltam akkor is, mikor elfogadták az Eurochartát. Aztán jött az egyik találkozó a másik után, sajtókonferenciák követték egymást, végül ottragadtam. • És közben tanított is... - Igen. Két évig tanítottam a Somorjai Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézetben, éjjelenként meg petíciókat, állásfoglalásokat fogalmaztam. A nyár végén aztán úgy döntöttem, nem megyek vissza tanítani. • Mégis, mi késztette arra, hogy feladja az állását, és magára vállalja ezt a nem könnyű feladatot? - Tudom, tudjuk, hogy Bős a csallóközieknek egyáltalán nem jó, de valakinek erre rá kell mutatnia. Én éppenséggel egy vagyok azok közül, akik ezt megteszik, akik azok nevében is felemelik a hangjukat, akik már beletörődtek a „megmásíthatatlanba" és csak valami csodára várnak. De hogy ez a csoda bekövetkezzen, azért harcolni kell. • És most ez a harc tölti be az életét? - Nincs más kiút. Akárhogy is döntsenek odafent, mi legalább tiltakoztunk ellene. Nem mondhatják, hogy csak néztük, mint emelik a vizet fölénk, és vártuk, majd csak elönt bennünket. A harcot most már nem lehet abbahagyni. Azok miatt az emberek miatt sem, akik oda, Csölösztőre, naponta kijöttek, ott áztak-fáztak vagy sültek a napon. Szóval én csinálom tovább, míg el nem érünk valamit. • És ameddig lehet... - Én különben mindig vártam, hogy egyszer jön a rendőrség, és megkérdi, hogy merészelek ilyesmit csinálni. Arra is fel voltam készülve, hogy eltávolítanak az útból. Tudtam, hogy amit teszek, annak valamikor az egyhuszada elég lett volna húsz év börtönhöz. Most is borotvaélen táncoltunk, de azt is tudtam, minél jobban ismernek, annál nehezebb lesz bennünket elhallgattatniuk. A népszerűség így lett védelem. Igaz, augusztus 3-án megleptek egy kicsit. Ilyen brutalitásra, őszintén szólva, nem számítottam; hiszen a forradalom óta rendőrségünk olyan szelíd lett. De azt is tudtam, minél agresszívebbek lesznek velünk szemben, annál inkább használnak nekünk, mert a világ még jobban fel fog háborodni azon, amit csinálnak. • Nem lehet valami ijedős... - Aki ilyesmit csinál, az ne legyen ijedős. Annak tudnia kell, mit vállal és mik lehetnek a következmények. Amikor elkezdtük, azt mondtam: Gyerekek, akikkel szemben mi állunk, azoknál van a politikai és a gazdasági hatalom. Nekünk meg semmink nincs, csak a puszta kezünk. Meg az a tudat, hogy az igazság a mi oldalunkon van. • Ha jól tudom, kapott néhány fenyegető levelet is. Volt köztük olyan is, amelyikben életveszélyesen megfenyegették? - Igen. A sok támogató levél mellett jött három fenyegető is. Az elsőben elátkoztak. No, gondoltam, üsse part, az átok úgysem fog azon, aki jót akar. A másik már rosszabb volt. Az aláíró, egy bizonyos Herkules nevű szervezet, azzal fenyegetett, „fizikailag likvidálnak", ha nem hagyom abba. De ami rettentően meglepett, kaptam egy magyar fenyegető levelet is. Az állt benne, hogy ha nem megyek ki szeptember 5-én öt órakor a Kormorán elé, akkor nem vár rám más, mint a nagybetűs halál. Nem mentem ki. • De azért nem vette igazán komolyan ezeket a fenyegetéseket? - Egyiket sem vettem komolyan. Úgy gondoltam, ez is hozzátartozik ahhoz, amit csinálok. Egyetlen olyan levél volt, ami ellentmondott ugyan, de tisztességes hangnemben íródott. Arra válaszoltam is. • A sajtóban is megjelent sokféle rágalom. Azt is írták önökről, hogy külföldi ügynökök, és hatalmas pénzeket vettek fel... - Bárcsak igaz lett volna, mert akor nem ötvenen lettünk volna, hanem ötezren. Nem kaptunk mi egy fityinget sem senkitől. Aki a gátra kijött, az azért jött ki, mert úgy érezte, ott a helye. Es ha kaptunk valamit, az szeretet volt és segítőkészség. Nem felejtem el, Vajkán az egyik néni odajött hozzám, megsimogatott és azt mondta: „Lelkecském, én magáért annyit imádkozom. Vigyázzon ám magára, és ha kell valami segítség, csak szóljon." • Az Euroláncnak pénze nincs, támogatást nem kap, ön most ráadásul az állását is otthagyta. Azon nem gondolkodott, hogy miből fog élni? - Hát... gondolkodtam már. Egyelőre a SZOPK, a Szlovák Környezetés Tájvédők Szövetsége alkalmazott szeptembertől félállásban. Én különben soha nem féltem attól, hogy munkanélküli maradok. Sok mindenhez értek, sok mindent meg tudok tanulni, nyelveket is beszélek, majd lesz velem valami. • Mégis mit gondol, sikerülhet az, amiért harcolnak, vagyis, hogy leállítsák az erőmű építését? - Az esélyek egyenlők. A kedvezőtlen környezeti hatásokat nem lehet letagadni, mint ahogy a rossz minőségű munkát sem. Szerintem előbb vagy utóbb ki fog derülni, nekünk van igazunk. Én a magam részéről mindent elkövetek, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. S. FORGON SZILVIA AHOL NEM MUNKANÉLKÜLIEKET „GYÁRTANAK" Két füleki gyár, szomszédok is, s mégis ég és föld közöttük a különbség. Az egyikben, a zománcgyárban, ahol az alkalmazottaknak több mint a felét elbocsátották, szomorkodnak, a másikban, csak néhány méterrel odébb, a Nógrádi Bútorgyárban, örülnek, bár a gazdasági reformok bevezetésével járó gondok őket is súlyosan érintették. Ha karba tett kézzel várakoznak, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, becsukhatták volna a boltot. De a lakat riem került a gyárkapura. Sőt!... Fülek utcáit járva kisebb plakátra figyeltem fel: a bútorgyár asztalosokat keres felvételre! NEM VÁRNAK A CSODÁRA Az igazgató távollétében nagy érdeklődéssel ültem be Dušan Pisár termelési-műszaki igazgatóhelyettes irodájába. Az első dolog, amivel előhozakodik, meglepő és figyelemre méltó: augusztus végén már 24 millió koronával túlteljesítették a termelési tervüket! Amióta František Jánošík mérnök az igazgatójuk, 500 koronával növekedett a dolgozók átlagkeresete, s már 7-8 olyan munkásuk is akad, akik még az igazgatónál is nagyobb fizetést kapnak. Azelőtt csak egyszerű üzemként működtek, a nagytapolcsányi Mier vállalathoz tartoztak. Január elsejével önállósultak, s új nevet is adtak maguknak, NOVONA - Nógrádi Bútorgyár. Megszaporodtak az ügyintézési gondjaik, ennek ellenére még nyolc fővel csökkentették is az addigi gazdasági-műszaki apparátusuk számát. Az idei év azonban más, komolyabb változást is hozott, mégpedig a nagy próbatételt, a esőstől ömlő gazdasági nehézségek áthidalását. A gazdasági vezetőknek meg kellett mutatniuk: milyen legények a gáton! Legényeket írok, mert a bútorgyár tisztségviselői többnyire fiatalok: az igazgató 40 éves, beszélgetőpartnerem, Pisár igazgatóhelyettes csak 36 éves, a többiek még fiatalabbak is. A fiatalokat jellemző lendület is hozzájárulhatott ahhoz, hogy minden helyzetben feltalálják magukat. Amióta felépült a zománcgyár mögötti bútorgyáruk, a gomba módra szaporodó új lakások részére húsz éven keresztül csaknem ugyanazt a típusú konyhabútort gyártották. Őszintén megvallva monoton, unalmas munka volt ez, különösen a konstruktőrök számára, akik nem alkothattak semmi újat. A piacgazdálkodásra való áttérés számukra arra is jó volt, hogy megmutassák, mit tudnak! A lakásépítkezés lelassult, szinte megállt, nem volt hová szállítaniuk. A fizetésképtelenné vált lakásszövetkezetek is lemondták a rendeléseiket. És mit tesznek ők? Leállítják a termelést? Elbocsátják a dolgozóikat, mint a szomszédaik, a zománcgyáriak tették? - Nem érdemelnénk meg, hogy itt dolgozzunk, ha a székünkön ülve várnánk a csodára, arra, hogy valaki más megoldja helyettünk a problémáinkat - mondja Pisár igazgatóhelyettes. - Azért vagyunk itt, hogy gondolkodjunk és kispekuláljuk, mi újat is csinálhatnánk... - Es mit spekuláltak ki? NEM A RAKTÁR, A PIAC SZÁMÁRA GYÁRTANAK Szinte egyik napról a másikra megváltoztatták a gyártási programjukat. Új típusú, igen változatos, szebbnél szebb konyhabútorokat kezdtek gyártani az üzleti hálózat és a kivitel számára. Az év elején olyasmibe is belefogtak, ami azelőtt csak ábránd volt. Februárban kezdték meg a Goldea hálószobabútor kifejlesztését, s március végén már gyárthatták is. Az ezüstösen csillogó Solun diákszoba-bútor is újdonság. Az igazgatóhelyettes bevezetett a szomszédos titkárnői helyiségbe, amelyet a Solun bútordarabjaival rendeztek be. Olyan előkelően, fényűzően hatott, ha nem tudom, hogy hol vagyok, azt hihettem volna, hogy egy grófkisasszony szobájába léptem be. Igen menősnek ígérkezik a legújabb, Rula névre keresztelt, a régi módira emlékeztető, reliefes konyhabútoruk, amelyet különböző színben és változatban, jávor-, bükk- és tölgyfából fognak gyártani. Csakhamar megkezdik a hiánycikk-ként emlegetett előszoba-, illetve folyosóbútor készítését is, szekrénykékkel, ruhafogassal és tükörrel. Hogy győzik ennyi újdonság bevezetését? - Az igazgatónk, Jánošík mérnök, igen agilis ember - mondja az igazgatóhelyettes. - Szinte rákényszerít bennünket arra, hogy nap nap után gyorsan, valami újjal hozakodjunk elő. Havonta megköveteli, hogy atermelési értekezleteinken az asztalra tegyük a fejlesztés újabb és újabb koncepcióját. Ez a szüntelen újra való törekvés, az új dolgok alkotása meg is hozza a sikert, mert nem a raktár, hanem a piac számára gyártunk... Amikor a szomszédos Kovosmaltban jártam, azt hallottam, hogy a hét hónapja létrehozott háromtagú marketingosztály szinte eredménytelenül működik. És itt mit hallok? ÚJ IDŐK, ÚJ SZELLEM A fenti szavakat, a menedzserizmus gyakorlati megvalósítását hangoztatja Pisár igazgatóhelyettes. A bútorgyár marketingosztályán nem hárman, hanem tizenöten törődnek az új típusú bútorok eladásával. Az országot járva nemcsak az üzleti hálózat létesítményeit keresik fel, hanem a magánkereskedőket, a magánépítkezőket is. Mert, mint az igazgatóhelyettes mondja: - Mi nem tudunk róluk semmit, ők viszont rólunk nem tudnak semmit. Meg kell ismerkednünk velük is. Arra törekszünk, hogy az első szállítóik legyünk. Kaptunk is rendeléseket, elsősorban a Solun diákszobára... És megtudom azt is, hogy az újságokban olyan hirdetést is közöltek, hogy a rendelők igénye szerint is készíthetnek bútort. Ez már igazi üzleti szellem! S az is, hogy a termelési alapanyagok, a fa és a műanyag 300-400 százalékos drágulása után is termékeik árának folyamatos csökkentésére törekszenek, a Tímeánál az idén erre háromszor is sor került, mert az a céljuk, hogy minél többet adhassanak el! A Nógrádi Bútorgyár kivitelre is dolgozik. Az igazgató nemrég a Szovjetunióban „üzletelt". Az új moszkvai lakásokban helyezik el a konyhabútoraikat, ha nem is olyan nagy mennyiségben, mint azelőtt. A vállalat piacszerzői Magyarországon is jártak, és sikerrel: kétmillió korona értékű üzletet kötöttek a salgótarjániakkal, ahol a füleki Timea konyhabútort építik be a felújításra kerülő lakásokba. A legeredményesebb az üzleti világhálózattal rendelkező svéd IKEA céggel kötött szerződésük. A Dowre konyhaasztalukból az idén húszezret vesznek át tőlük, de jövőre már negyvenezret rendeltek! És még szóba jöhet egy másik típusú asztal szállítása is. AKIK MEGBECSÜLIK A MUNKÁT... Gyárainkban ennyi jót manapság ritkán hall az ember. De még ritkábban, amivel Dušan Pisár igazgatóhelyettes joggal dicsekedhet: - Nem tervezünk elbocsátásokat, de csak azokkal kívánunk együttműködni, akik megbecsülik a munkát és tudnak dolgozni. Hétszáz körül mozog a vállalat alkalmazottainak száma. Az idén harmincan ugyan elhagyták az üzemet. A „nyugdíjba távozókon" kívül elbocsátották a fegyelmezetleneket, a „pohár" kedvelőit, de ugyanakkor felfogadtak új alkalmazottakat is, és újabb jó asztalosokra lenne még szükségük. Az épület előtt „ácsorgó" üzemi őrnek mondom: - Elégedettek lehetnek, maguknál nem csökkentik a létszámot, mint a zománcgyárban. Az egyenruhás asszony - vidám természetű lévén - felnevet: - Még csak az kellene! Megcsókolhatjuk a vezetőink kezét, úgy törődnek velünk! A magyarul elhangzott dicséret az üzem szlovák nemzetiségű vezetőinek szólt. PETRŐCI BÁLINT