Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-12 / 214. szám, csütörtök

1991. SZEPTEMBER 12. I ÚJ SZÓ A HAZAI KÖRKÉP PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI Az elnapolás felelőtlenség (Munkatársainktól) - A Demok­ratikus Baloldal Pártjának rendsze­res sajtóértekezletén Peter Weiss elnökön kívül Ľubomír Fogaš és Štefan Nižňanský, az SZNT képvi­selői is jelen voltak. A napirenden így természetesen a cseh és a szlo­vák parlamentek elnökségeinek ülé­se és az alkotmányok előkészítése is szerepelt. Ľubomír Fogaš, aki részt vett az SZNT és a CSNT Elnökségének tanácskozásán, az ülést értékelve rámutatott, hogy a szerződést illető­en nem sikerült megegyezniük. Több szó esik a megoldás módjáról, mint az alkotmányok konkrét tartal­máról - mondotta. Az államjogi el­rendezéssel kapcsolatban kifejtette: a kormányzó pártok a választások óta eltelt több mint egy év alatt nem voltak képesek sem köztársasági szinten,.sem a föderáció szintjén megegyezni az alapvető lépések­ben. Nem tudni, hogy emögött politi­kai hozzá nem értés, vagy szándék áll-e. Szerinte elsősorban a Cseh Köztársaság jobboldali konzervatív pártjai vannak azon, hogy megma­radjon, sőt erősödjön a föderáció jelenlegi bürokratikus, centralizált formája. Ez viszont a szélsőséges megoldásoknak kedvezhet. Az al­kotmányok elfogadásának elnapolá­sa felelőtlenség és a választások előtti ígéretek rpegtagadását jelenti. Emlékeztetett arra, hogy a választá­sok előtt valamennyi párt és mozga­lom bírálta a létező államformát. (deák) Senki se legyen kivételezett Pavol Weiss, a Nemzeti Liberális Párt ügyvivő titkára arról számolt be, hogy kezdeményezik 1946. évi 255­ös számú törvény érvénytelenítését. Mivel a pártnak nincs parlamenti képviselete, az SZNT-ben jelenlevő pártokhoz fordultak, hogy támogas­sák kezdeményezésüket, illetve a törvényhozó testületben javasolják az ellenállásban résztvevők előjo­gainak megszüntetését. - Pártunk programjának egyik pil­lére a privilégiumok, a kivételezett­ség elleni harc, ezért lépünk fel e diszkriminatív törvény ellen - mon-­dotta a titkár. - A törvény szerint az ellenállás résztvevőinek gyermekei elsőbbségi jogot élveznek az iskolai felvételeknél - állította. Arra a kér­désre viszont, hogy az idén a törvény alapján hány protekciós gyermek került a felsőoktatási intézmények­be, a titkár nem tudott válaszolni. Bár nem tartozott a sajtótájékoz­tató tervezett témái közé, elárulta: következetesen az önálló szlovák állam hívei, és a Kereszténydemok­rata Mozgalom koncepcióját tartják reálisnak, vagyis azt, hogy 2000­ben Szlovákia független állam le­gyen. D. T. Eredeti marxisták (Munkatársunktól) - A Szlovákiai Kommunisták Szövetsége elnevezésű szervezet eddig nemigen kapott - lega­lábbis pozitív értelemben - publicitást. Hogy megnyerjék az újságírókat úgy dön­töttek, ezentúl sajtótájékoztatókat szer­veznek, méghozzá a pozsonyi sajtóköz­pontban, ahol a napilapok többsége szé­kel. S hogy miről akarták tegnap meg­győzni az újságírókat? - Nem igaz - állították hogy üdvö­zöltük a moszkvai katonai hatalomátvétel­re tett kísérletet, ahogyan azt Petrík úr, a KDM titkára rólunk nyilatkozta. Mi csu­pán azt mondtuk: ez a Szovjetunió bel­ügye, viszont Ján Čarnogurský, a KDM elnöke a puccs idején pozitívan nyilatko­zott Janajevról. Az SZKSZ képviselői be­mutatkozásként annyit árultak el szerve­zetükről: az eredeti marxi tanításból indul­nak ki. Tagjaik száma hozzávetőleg 6000. Szimpatizálnak a Szlovákia Kommunista Pártja '91 elnevezésű ultrabaloldali cso­portosulással és a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjával. Helyesnek tartják a Demokratikus Baloldal Párt gazdasági programját, de vannak saját elképzelése­ik a gazdasági reformról, melyeket hama­rosan papírra vetnek. Hangsúlyozták, hogy ők a szociálisan igazságos társada­lom megteremtését tűzték ki célul. Alaku­ló közgyűlésüket novemberben tartják. G. A. SZARAZ KENYER ÉS CIRKUSZI „SÓ" ISTVÁN, A KIRÁLY DUNASZERDAHELYEN Kezdetben vala a ma már „király­dombi" jelzővel illetett produkció, amelyről meg lehetne állapítani - de minek -, hogy Koltay Gábor a maj­dani film felvételeinek elkészítéséért vagy önmagáért a rockopera bemu­tatásáért rendezte-e meg. A dolog minduntalan önmagába forog visz­sza, és ez a történet szintúgy a tyúk­ról és a tojásról szólna. Persze a ka­kakok szerepe sem mellékes, hi­szen Szörényi Levente, Bródy János és Boldizsár Miklós (sorrendben:) zenéje, versei és librettója nélkül aligha lett volna Királydomb meg film, de hanglemez és általa térhez segített új rock- és popsztárok sem születtek volna. Nem ismeretlen a fogantatás, hi­szen a Szörényi-Bródy szerzőpáros még ama pécsi kukadöntögetős hőskorszakában eltökélte, hogy megkísérli a magyar népzene dal­lam- és hangzásvilágát átemelni a Nyugaton született, és tájainkra elementáris hatást gyakorló rock­szubkultúrába. Sikerült nekik, bár a siker elsősorban magyar, azaz nemzeti siker lett. Kicsúcsosodását éppen az István, a király című rock­opera jelentette, s ez mind a mai napig független a libretto sematiz­musától. Ez utóbbinak egyik jelleg­zetessége, hogy vállalta a történelmi giccset, amelyet nem tudott befolyá­solni a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának magyar politikai tenyé­szete. Másik jegyében pedig - eltit­kolva ugyan - fél szemmel az ős­képre, Lloyd Weber Jézus Krisztus Szupersztár-jára is sandított. Saj­nos, a dolog természetéből ered, hogy ezek a jellegzetességek itt-ott csapdába ejtették Szörényi Leventét és Bródy Jánost is, hiszen a rocko­pera alaptörténetének szereplőit jel­lemzendö, olyan zenei ellenponto­zásra kényszerültek, amelyek bi­zony nem illeszkednek az amúgy mindvégig a magyar népzenéből építkező dallamvilágba. Ezektől fül­bántóan idegenek a talpnyaló ma­gyar urak jelenetei. A királydombi bemutató és az arról készült film óta (amelyet min­den ellenkező híresztelés ellenére még a pozsonyi mozikban is vetítet­tek annak idején, nem szólva a le­mezről, amelyből feltételezésem szerint több ezer kelt el Szlovákiába) majd egy évtized telt el, így a duna­szerdahelyi stadionba „telepített" rockopera inkább hasonlított a két­szersültre, amely a magyar népi táp­lálkozási kultúrában évszázadok óta száraz kenyérnek neveztetik. Nem kenyeret sütött tehát Koltay Gábor, hanem valahol a tarisznyájában összekaparta a maradék morzsákat és kenyérdarabkákat. Nem taga­dom, nem sajnálta tőlünk a „sót", a cirkuszi látványosságot. Volt lila köd, rózsaszín gőz, piros gáz, bíbor füst, meg pirog-fehér-zöld fények. És tűzijáték, amolyan Szent István­napi budapesti búcsú, kicsiben. A csehszlovákiai magyaroknak még a himnuszt is eljátszották, kipótolva a negyvenéves elmaradást. Mindezt megértem, hiszen Koltay Gábor nem tudhatja - megmondani meg ki meri neki? -, hogy azért a Csallóköztől a Bodrogközig olykor templomba, körmenetbe és szín­házba is járnak az emberek, s tudják azt, hogy a színpadi tér csak frontá­lis bejárása és a kereszterdő ellapo­sítja az előadás látványvilágát, s at­tól aligha lesz izgalmasabb, ha a most is kiváló Sasvári Sándor (Koppány) a kereszthídról vezérli csapatát. A színházművészet olda­láról nézve, igencsak baj volt István, a király dunaszerdahelyi országlá­sával. Szörényi Levente és Bródy János megunhatatlan és kiváló ze­néje, na és az a több mint tízezer néző megérdemelt volna valamifajta gondolatot is a nemzeti színekben pompázó, érzelgős történelmi giccs­parádé helyett. Másik nagy dilem­mám az, hogy nem tudom: Novák Ferenc koreográfiáit láttam-e, vagy a Zalka és a Bihary táncegyüttesek táncosai által eltáncolt halvány imi­tációit? Azért merem felvetni ezt a dilemmát, mert alig másfél hónap­ja az olaszországi Cividale del Friuli­ban, a Pentagonálé Mittelfest-jén láttam az István, a király Kerényi Imre rendezte Nemzeti Színház­beli változatát, amelyben a Novák-ko­reográfiák dramaturgiailag funkcio­nálisak és nem illusztratívek voltak. Ezek a rendezői „mesterfogá­sok" mit sem vontak le az énekesek teljesítményeiből, hacsak azt nem, hogy a rendező nem kívánt tőlük különösebben átgondolt színészi alakítást. Varga Miklós (István), Sasvári Sándor (Koppány) Nagy Fe­ró (Laborc), Deák Bili Gyula (Sá­mán), Kovács Kriszta (Gizella) és Victor Máté (Főpap) helyenként rockoperába átültetett oratórium­éneklésre voltak kényszerítve. Ez a kettősség is igazolja azt az állítá­somat, hogy Szörényi Levente és Bródy János zenéje, illetve szövege önmagában, különböző hanghordo­zókon is megél, ha a Dunaszerda­helyen szerepeltekhez hasonló kva­litású rockénekesek adják elő őket. Viszont ez az előadás a DAC stadi­onjában szabadtéri színház akart lenni. Legalábbis annak hirdették meg. Helyette fénnyel, tűzijátékkal és tánccal illusztrált oratóriumot lát­tunk. Más kérdés, s elemzése tanul­mányt kívánna, hogy az amerikai show-business kitermelte rock- és popkoncertek bornírt csillogásának magyar nemzeti színekbe öltözteté­se mennyiben járult hozzá az István, a király magyar rock-szubkultúrában eddig betöltött szerepének ily nagy mértékű kétségbevonásához. Mert Dunaszerdahelyen ez következett be. A magyar rock Dunaszerdahe­lyen végérvényesen meghalt. Az egykori Lennon-szemüveges hosz­szú hajú Szörényi Leventét, a sokáig kamaszosan lázadó Bródy Jánost és a szakadt rocker Nagy Ferót egy színpadon falta fel a tömegszóra­koztató ipar szellemi nyomorának szörnyetege. DUSZA ISTVÁN Az előadás egyik jelenete (Méry Gábor felvétele) REFLEX FERBLI ESTE 11 UTÁN A szerző kérése: csak azok olvassák el ezt a dolgozatot, akik legalább középfokon ismerik a ferbli nevű közkedvelt hazárdjáték szabályait, továbbá azok, akik a múltban besúgtak a rendőrség­nek, valamint akiket besúgtak. Rychetský úr, aki alkotmányjogász és a szövetségi kormány alelnöke, a kedélyek megnyugtatására azt nyilatkozta, hogy nincs ok nyugtalankodásra a lusztrációs törvény miatt. Nem idéz elő politikai földindulást, és az emberi kapcsolatoknak sem árt túlságosan; Csehszlovákiában legfeljebb néhány tucat, maximum néhány száz személyre vonatkozik majd a titkosrendőrségi kapcsolatok miatti foglalkozási tilalom. A Svobodné slovo című cseh lap levelezési rovatában a miniszter­elnök-helyettesi megnyugtatásra reagálva egy olvasó a következő kérdéssel fordult Pavel Rychetskýhez: „Hova lett a 130-150 ezer titkosrendőrségi besúgó? Hiszen eredetileg ennyiről volt szó..." Pavel Rychetský nem tudhatja, hová lettek. Felderítésük emberfe­letti, sőt végrehajthatatlan feladat lenne. És nem is miniszteri feladat. Elvégre egy miniszternek nem az a dolga, hogy kétes egzisztenciák, netán tyúktolvajok után vizslasson. Ezért, adalékként a besúgók lélektanához és magatartásformáihoz, hadd írjak le egy esetet. Velem esett meg 1972-ben vagy 1973-ban. Szülőfalumban voltam, szombat délután volt, amikor valaki üzene­tet hozott: Csuka ferbli-partit szervez. Szervezzen, mondtam. De ragaszkodik hozzá, hogy te is ott legyél, mondotta a hírhozó. Az igazat megvallva, nehezen esett közömbösséget mímelni. Mert - mint minden valamirevaló nagykeszi férfi - nagyon szeretek ferblizni. Negyed óra múlva újabb üzenet érkezett; Csuka azt üzeni, minden.el van felejtve, ülj be a partiba. Átmentem az ivóba. Számos kibictől körülvéve már ott ültek a játékosok. Csuka mellett számomra fenntartva egy üres szék. „Gyere, kiskomám, minden el van felejtve. Az is, hogy kontrarevolücionár vagy, az is, hogy kirúgtak a pártból. Van-e pénzed...? Én éppen most kaptam 2000 korona tiszteletdí­jat. .." Majd a fülembe súgta: „ Tudod, segédrendőrség és egyébek." „No és ha bejön a rendőr?" - kérdeztem. „Mit tud az, majd azt mondjuk neki, hogy máriást játszunk." Szolidan kezdődött a játék, senki se nyert, de nem is veszített nagyobb összeget. Este 11 után kirúgtak bennünket a kocsmából. Kiültünk a teraszra, folytattuk. Nagyon jóra fordult Csuka lapjárása. Az enyém még jobbra. Végigverette a játékot, szaporán vakolt, duplázva árulta a lapot, én visszavágtam, ő is visszahívott, végül így szólt hozzám: „Kíméllek, kispajtás, megkérdezem mennyid van. Nekem három lovam van." Ezt válaszoltam: „Nekem meg négy kis zöldem futott be." Körülbelül éjfélig tartott a játék. Már csak ketten játszottunk. Ha Csukának 31 -e volt, nekem három hetes jött be, ha neki negyvene, akkor nekem is negyvenem, de én voltam az első. De negyveneggyel sem vitt el kasszát, mert én négy kilencest kaptam ilyenkor. Éjfél körül Csuka kivette bugyellárisából az utolsó százast. Mityó a fülembe súgta: Engedd nyerni, mert rossz vége lesz ennek! Nem engedtem. Nyugovóra tértünk. Hajnali hét körül egy rendőr keltett. Bemutatkoztam. Ö is. „Az okrskár vagyok". Félrehívott. „Baj van, Tóth úr. Azt beszélik magáról, hogy ferbliben elnyeri tisztességes munkásemberek nehéz munkával megkeresett pénzét." „Ferbliben? Én? Éjfélig máriásoztam Csukával". A rendőr eltűnődött. „Csukával... Hát éppen ez az..." Két-három héttel később megint hazamentem. Anyám azzal foga­dott; „Azt beszélik rólad, hogy te törtél be a kocsmába..." Csakúgy megjegyezte. És attól fogva hetekig gyanakodva nézege­tett, valahányszor hazamentem. Amikor hónapokkal később elfogták a betörőket, angyali arccal közölte velem: „De jó, hogy nem te voltál, fiam..." A Svobodné slovo levelezője nyilván szónoki kérdésnek tekintette amikor ezt írta a szerkesztőségbe: „Hová lett a 130-150 ezer titkosrendőrségi besúgó?" Általában nem csupa olyan személy volt besúgó, aki most esetleg parlamenti képviselő is, netán miniszteri tisztségről álmodik, vagy éppen alkotmánybíró széretne lenni. De itt voltak és itt vannak közöttünk, és elnyűhetetlenek. Itt vannak azok, akik csak annyival szilárdították a konszolidációt, hogy a munkahelyükön feljelentették a közvetlen felettesüket, mert a helyére szerettek volna jutni. Itt vannak közöttünk azok, akik arra érdemesebbeket átugorva szinte félanalfabétaként tudományos fokozatokat szereztek. Itt vannak közöttünk mind a 130 ezren. Ismerjük őket. Azt üzenem a parlamenti képviselő uraknak, vonják le a tanulságo­kat. Ne üljenek le akárkivel egy asztalhoz, még ferblizni se. Jó lesz megtudni, ki szeret cinkelt kártyával játszani. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 2126/91 Dávid Károly, 1915.1. 23, Zádor (Szinferopol) 2127/91 Dávid Lajos, 1922.1. 30, Zádor (Turnu Magurel) 2128/91 Derján Sándor, 1904. V. 20, meghalt, Tornaújfalu (Nuzal) 2129/91 Derján Bálint, 1924. VI. 5, Újbódva (Szadonszkij Luda) 2130/91 Derján István, 1909. II. 22, Tornaújfalu (Nuzal-meghalt) 2132/91 Dózsa Ferenc, 1909. XII. 3, meghalt, Érsekújvár (Moszkva) 2133/91 Drotár Ján, 1926. XI. 21, meghalt, Tornaújfalu (Nuzal) 2134/91 Dubas Ján, 1922. VI. 24, Hraj (Donbasz) 2136/91 Duchoň Ján, 1913. VIII. 9, Domandice (Molotov) 2137/91 Duchoň Štefan, 1914. VIII. 19, Domandice (Taganrog) 2138/91 Dukony Kornél László, 1925. X. 18, Szőgyén (Tiraszpol) 2504/91 Dolog Károly, 1915. XII. 22, Tornaija (Drogobics) 2507/91 Dozsicky István, 1925. VIII. 10, meghalt, Csicser (Sztalinov) 2508/91 Demeter Antal, 1904. Boly (Donbasz-meghalt) 25106/91 Demeter Béla, 1908. I. 20, Uzapanyit (Donbasz) 2511/91 Dékány János, 1913. IX. 29, Szőgyén (Vermacska-Kijev) 2513/91 Dargóczi István, 1906. IV. 22, meghalt, Csicser (Sztalinov) 2514/91 Domaníža Juraj, 1913. IV. 3, Érsekújvár (Sztálingrád) 2515/91 Duchoň Štefan, 1922. VI. 23, Szete (Gorkij) 2517/91 Dudás Béla, 1925. I. 25, Nagykapos (Szanbor-meghalt) 2518/91 Dzuro Štefan, 1913. IXľl 8, Nagykapos (Donbasz) 2747/91 Dolák Károly, 1923. XII. 5, Szőgyén (Kazany) ( F. f .

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom