Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-12 / 214. szám, csütörtök

KÖRNYEZETVÉDELEM LÚJSZÓI MAGYARORSZÁGI TOVÁBBTANULÁS'91 Tisztelt Kluka József! Engedje meg, hogy az Új Szó 1991. augusztus 29-i számában megjelent Magukat csapták be című cikkére röviden válaszoljak. Az említett cikkébe foglalt dolgok közül nagyon sok mindennel nem érthetek egyet, ugyanis részt vettem a magyarországi felvételi vizsgán az orvostudományi egyetemen, és megítélésem szerint ön kevés információt gyűjtött a felvételizőktől, mielőtt a cikkét a nyomdába küldte. Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak a nálunk használatban levő tankönyvekből kellett felkészülnünk az érettségire. (Itt nem a magyarországi tananyagot oktatják és nem is azt kérik számon.) Az érettségi előtt úgy informáltak, hogy az a tanuló, aki öt tantárgyból érettségizik, és az öt tantárgyból legalább két választott tantárgy természettudományi, annak külföldön is elismert érettségi bizonyítványa lesz. Én öt tantárgyból érettségiztem, a három választott tantárgyam a fizika, a kémia, és a biológia volt. (Az érettségi bizonyítványom minden tantárgyból kitűnő.) Magyarországon ezt az érettségi bizonyítványt 0 pontra értékelték. Egy ugyanilyen viszont a magyarországi felvételizők esetében hatvan pontot ért, míg nekünk ehhez harminc vizsgapontot kellett elérnünk, és ez nem ugyanaz. Mielőtt eljutottam volna a magyarországi felvételi vizsgára, először egy IQ-teszten kellett megfelelnem, egy hét múlva pedig írásbeli felvételi vizsgát kellett tennem fizikából és biológiából. Aki ezeken a vizsgákon megfelelt, az ösztöndíjasként indulhatott a magyarországi felvételin. Tehát ez már kétszeres megmérettetés volt. Megjegyzem: a Pozsonyban megtartott felvételi vizsga kérdései szintén a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű gimnáziumok tananyagából voltak összeállítva és nem voltak könnyűek. Állítom, hogy az itt megtartott felvételi teljesen tiszta volt. Mi, akik ezután Magyarországon is felvételiztünk, már két vizsgát, írásbeli és szóbeli érettségit tudtunk magunk mögött és ez csak nulla pontra volt elegendő. Magyarországon először írásbeli felvételi vizsgát tettem fizikából és biológiából, s csak akkor, ha tíz pontnál többet értem el, mehettem szóbeli felvételi vizsgára. Az írásbelinél azonban egy percre meg kell állnom. Az első meglepetés akkor ért, amikor a biológia felvételire számológépet kellett vinni, ami számomra teljesen érthetetlen volt. Kiosztották a kérdéseket és csak akkor derült ki, hogy miért. Kérdezem én: hol tanítanak nálunk családfaelemzést? Hol tanítják azt, hogy hogyan kell a szív percenkénti összehúzódásának számát kiszámolni a vér mol térfogata alapján? Honnan tudhatnám, hogy a bükk és az erdei fenyő együttélésekor miért kisebb az erdei fenyő elterjedése, az adott fitocönózison belül, ha egyszer nálunk nem tanítják? A biológia szóbeli is tartogatott néhány meglepetést számomra: melyik tankönyvben írnak nálunk a talajkolloidákról? Arról már nem is beszélve, hogy a nálunk használatos tankönyvek szerint csak három női nemi hormon létezik, míg a magyarországiak szerint négy. Nem kívánom a fizikát is külön részletezni, úgy vélem, sikerült ízelítőt nyújtanom a magyarországi felvételi vizsga követelményei és a mi tananyagunk közötti különbségről. Sikertelenségünk a felvételi vizsgákon, szerintem, nem közvetlenül a mi hibánkul róható fel, sokkal inkább a tananyag és az oktatás különbségének. Csak a kárörvendő ember kacag rajtunk, mert az ismeretei a felvételi követelményekről hiányosak. Úgy érzem, nincs miért szégyenkeznünk (szégyenkeznem), mert a magyarországi felvételiztető bizottság elnökének szavával élve, azt kell mondanom: amit nem tudtam, nem az én hibám, mert nálunk az nem tananyag és hogy megtanulhassam, ahhoz tanár kell. Köszönetet kellene mondani Pukkai László úrnak, a pedagógusszövetség elnökének, aki szívügyének tekinti a magyarországi továbbtanulást és mindent elkövet azért, hogy iskoláinkban olyan jól képzett pedagógusok oktassanak, akik Magyarországon szereztek képesítést. A leírtak alapján azt hiszem, hogy erre az iskoláinknak igazán nagy szükségük van, élő példa rá a mi felvételi „sikertelenségünk". Befejezésül, az ön szavaival élve: sírhatok-ríhatok, pityereghetek, vagy zokoghatok (pillanatnyi vér„Kikényszerített" válaszlevelemet egy vallomással kezdeném: az ön által kifogásolt cikkem megírása előtt egyetlen felvételizőtől sem „gyűjtöttem" nemhogy kevés, -semennyi információt sem, mert hát csupán a NEI-seink „kiáltványára" és arra a kétségbevonhatatlan tényre kívántam reagálni, hogy - akkori információim szerint - a kilencvenöt, magyarországi felsőoktatási intézménybe felvételizett diákunk közül csupán kilenc állt helyt a felvételi vizsgákon - azóta ugyan kiderült, hogy nem kilenc, hanem tizennégy, de ez sem azonos azzal a bizonyos habostortával (leányálómmal), a mi (az én) szemszögünkből (szemszögemből) nézve legalábbis. És hát: minek is „gyűjtöttem" volna a felvételizőktől információkat? Hogy megtudjam: „Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak a nálunk használatban levő tankönyvekből kellett készülni az érettségire", és hogy „Itt nem a magyarországi tananyagot oktatják és nem is azt kérik számon" stb.? Ugyan már. Nem hiszem, hogy bárki zseninek tart majd ezért, de minderről már egy jó ideje tudomásom van. Ahhoz, hogy önt az érettségi előtt, illetve után hogyan informálták, nekem személy szerint semmi közöm. Illetve: ahhoz a bizonyos „utánhoz" egy kevés közöm mégis van, mivel lapunk is közölt egynéhány, a magyarországi továbbtanulással kapcsolatos információt. Ezek helyességét (igazságtartalmát) viszont nem rajtam, hanem a közreadóikon kell(ene) számon kérnie. Levelének további részéhez - azzal a kitétellel, hogy az alábbiak áttanulmányozása előtt olvassa el még egyszer a cikkemet, illetve a Magyarországon az idei évre kiadott Felsőoktatási felvételi tájékozmérsékletem szerint) és gyűjthetem a lelkierőt, hogy jövőre újra megpróbáljam. Tisztelettel: TÓTH ANETT, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium idén érettségizett diákja tatot -, a következő megjegyzéseket fűzném: 1. jómagam, abban a pillanatban, amikor úgy döntök, külföldön kívánom folytatni

1 tanulmányaimat, azonnal utánanéznék, van-e különbség az általam elvégzett középiskola és az ugyancsak általam választott külföldi ország középiskoláinak tananyaga között - ha igen, akkor rohamtempóban igyekeznék elsajátítani (megtanulni) mindazt, amit még az adott ország végzett középiskolásaival ellentétben nem tudok, ön, több tucatnyi társával együtt, nem ezt tette, illetve ha ezt, akkor nem valami sikeresen, mert hát a pedagógusszövetség által megtartott legutóbbi tájékoztatón kiderült, hogy magyarországi felsőoktatási intézménybe felvételiző diákjaink legjobbjának a pontszáma 97 (osztva kettővel) volt, és aki ezt elérte, az még csak nem is ön volt; 2. aki azt mondta önnek, hogy az a bizonyos pozsonyi kiválasztás felvételi volt, és hogy aki azon megfelel, az ösztöndíjasként indulhat a magyarországi felvételin, az enyhén szólva félreinformálta önt; 3. az önt felvételiztető bizottság elnökével ellentétben nekem az a véleményem, hogy amit ön egy külföldi felsőoktatási intézmény felvételi vizsgáján nem tudott, az nem a tanárainak a hibája, hanem az öné, mert hát, mint írja is, az érettségi vizsgákon kitűnő eredményeket ért el, sikeresen túljutott a pozsonyi „felvételin" is, tehát a középiskolai tanárai jócskán megtették a kötelességüket, ami nem más, mint diákjaik felkészítése a hazai tananyagot összefoglaló érettségire és egyben egy - hazai! - felsőoktatási intézménybe való felvételire. Tisztelettel: KLUKA JÓZSEF 1991. SZEPTEMBER 12. KÍSÉRTET Jön a gyerek, ragyogva: végre megkapták az új földrajzkönyvet, egy héttel a tanévnyitó után. No, ez valami csodás új könyv lehet, ha ennyit kellett rá várni, s nem került oda a csomagba június végén, a többihez hasonlóan. Igaz, nem volt ott az angol sem, csupán egy kérdőív helyette: beleegyezik-e a tisztelt szülő, hogy drága, külföldről hozatott tankönyvből tanuljon a nebuló? Merthogy a könyvcsoda kilencven koronákba kerül, munkafüzettel egyetemben, a minisztériumnak pedig üres a zsebe, akár a mesebeli ládika, amelyben egy árva egérke cincogott. Naná, hogy beleegyezett a tisztelt szülő! Mi mást tehetett volna? Nos, a Discoveries címet viselő angol tankönyv meg is érkezett időben, a kilencven korona le is perkáltatott, zokszó nélkül. Hanem, ennek a hatodikos' földrajzkönyvnek legalábbis világszínvonalúnak kell lennie, ha ennyit késett! Nosza, lapozzunk bele! Felütöm, úgy találomra, a közepén: Jugoszlávia, Románia, Magyarország. A címeket olvasva valami sanda gyanú kezd fészkelődni bennem. Lapozás. A gyanú fokozódik. NyugatEurópa országai. Fejem lilulni látszik, akár a cékla, melyet utálok. Endéká. Helyben vagyunk, ordítom, a gyerek ijedt tekintetével mit sem törődve. Helyben vagyunk, vagyis ugyanott, ahol voltunk! Hisz ez a TÖMB, a szocialista kísértet! Az evilági paradicsom országai, a berlini fal víziójával egyetemben! Istenem, lehet, hogy álmodtam az egészet? Lehet, hogy nem is volt november, szabad választás, hurrádemokrácia, együttélés, efemká? Lehet, hogy nem is vfrik a cigányokat, s Klaus úr csak álmaimban mosolyog? Lehet, hogy Husák az elnök, s áll magas Déva vára, a berlini fal? Hallom Honecker elvtársat motyogni: ,, Nekem, ki már mindent feladtam, terveim vannak e fallal". Akkor talán Jugoszláviában is béke van, s a kórógyi parasztok mit sem sejtve szántanak a földjeiken! Sikerült megállítani az időt! Frászkarikát: Csupán arról van szó, hogy e jeles tankönyvet 1989-ben nyomtatták, nyilván a változást megelőzően. Ezért kellett két évet késnie. A pedagógiai tankönyvkiadó ,, fürgeségéből" csupán arra tellett, hogy sebtiben kigyomlálják a szocializmus, kommunizmus és az ehhez hasonló terminusokat, egyébként maradt az egész tananyag változatlanul. Nyugatostul, keletestül. A tisztelt szülő meg mélázhat afölött, mi minden történt közben, hogy van már magyar pedagógusszövetségünk, második oktatási miniszterünket fogyasztjuk, magániskolák nyíltak nagy csinnadrattával, sőt, a második kormányunk is úgy átalakult, hogy alig ismerni rá, a parlamentről nem is beszélve. Hogy átéltünk nyelvtörvényügyet, himnuszügyet, főiskolaügyet, Štefánik bevonult Komáromba, csak a szegény kölyköket hülyítjük tovább az ántivilág kísértetével. Bizisten, még egy ilyen tankönyv, és kénytelen leszek bevezetni otthonomban az oktatási autonómiát! (kövesdi) „KÖNNYEBB MÁSBAN KERESNI A HIBÁT" - Lebuktatták magukat. Ez lett volna a helyes cím - mondta dr. Vietor Andrásné, a budapesti Nemzetközi Előkészítő Intézet (NEI) igazgatónője, miután elolvasta azt a nyílt levelet, melyet a magyarországi felsőoktatási intézménybe fel nem vett, illetve részben felvett szlovákiai magyar NEl-sek intéztek a nyilvánossághoz. - De nem szeretnék általánosítani, mert volt olyan gyerek is, aki szorgalmasan tanult, szorgalmasan dolgozott és be is került az egyetemre. Nagyon sajnálom viszont, hogy ilyen hangvételű írást jelentettek meg, amelynek az igaza is megkérdőjelezhető. Mint pedagógusnak meggyőződésem, hogy az elkeseredés íratta velük és nem minket akartak vele bántani. Becsapottnak érzik magukat, de jó lenne, ha belátnák, hogy itt senki sem hitegette őket, senki sem tett szép ígéreteket, és ha egy kicsit magukba tekintenének, önvizsgálatot tartanának: vajon ők megtettek-e minden tőlük telhetőt? Viszont az a mondat, hogy ,,Nem volt hitelt érdemlő tájékoztatás, kéznyújtás sem, de még a segítő gesztus is elmaradt", kimondottan sért bennünket és az egész tanári kar nevében viszszautasítom. - Ez azért sem igaz - vette át a szót Kiss Mária, a határokon kívül élő magyarok referense -, mert rögtön az első nap, ahogy megérkeztek, összehívtam őket, még szülők is voltak itt akkor. Felolvastam a minisztérium levelét, amelyben „beutalják" őket hozzánk. Ebben világosan benne volt, hogy a magyar pályázókkal teljesén azonos módon felvételi vizsgát kell tenniük. Megtudták azt is, hogy a külföldön tett érettségi vizsgájuk eredményét nem fogják beszámítani, a felvételiken szerzett pontszámaikat, viszont beszorozzák kettővel, illetve a műszaki főiskolákon, ahol nincs szóbeli vizsga, ott az írásbeli pontszámait néggyel szorozzák. 1973 óta gyűjtöttük az eddigi felvételik szakonkénti szó- és írásbeli anyagát a megoldásokkal együtt, és ezt már október végén a gyerekek kezébe adtuk. Azzal is tisztában voltak, hogy ebben az évben melyik egyetemre, melyik szakra, milyen pontértékkel lehet bejutni. Ámították magukat - Ezek ismeretében választottak szakot. Ebben segítségükre volt egy bizottság is, mely mindenkivel egyenként elbeszélgetett. Ezután jött az első felmérő. Ezek a bekeretezett számok voltak az akkori eredményeik - tett elém egy kimutatást az igazgatónő. - Amint látja, a többségnek nagyon gyengén sikerült. Velük újból elbeszélgettünk és más szakot ajánlottunk nekik. Olyat, ami jobban megfelelt a képességeiknek. Tehát ezért nem tudom elfogadni, amit a kéznyújtásról meg a segítő gesztusról állítanak. A könyvtár is este fél tízig a rendelkezésükre állt. Ha valaki nem tudott a szobában tanulni, lejöhetett az üres tantermekbe. Én számtalanszor mentem le este hat után, és csak elvétve láttam egyet-egyet közülük, akkor is mindig ugyanazokat. Délutánonként neves előadókat hívtunk meg és szaktárgyakból is volt korrepetálás, de még azok se mentek el, akiknek szükségük lett volna rá. Pedig rengeteg hiányosságuk volt. Azt várta volna az ember, hogy szivacsként fognak magukba szívni mindent. De ők tanulás helyett azzal ámították magukat, hogy a támogatás az lesz, hogy így is felveszik őket. Hát nem ez történt. Háromszor kapott fegyelmit Nem éppen úgy viselkedtek tehát a NEI-seink, mint akik átérezték a kapott lehetőség jelentőségét, mint akik tanulni mentek oda. (Mint a tanulmányi osztályon megtudtam, néhányan közülük nem voltak igazán jó tanulók már a középiskolában sem.) Voltak, akik más jellegű problémákat is okoztak. Róluk Mezei Lajos, az intézet kollégiumának vezetője tud bővebben beszélni. Elmondása szerint, sajnos, voltak egyének, akiknél a különböző rendbontások napirenden voltak. - Türelmünk nagyon sokáig tartott, és csak ha nagyon komoly ügy volt, akkor léptünk közbe fegyelmivel. Csupán olyankor, ha már a többieket is annyira zavarta az illető, hogy esetleg az ő eredményeiknek a rovására ment volna. Mert bizony néhányan egyáltalán nem voltak tekintettel a többiekre. Bömböltették a magnót, rádiót, születésnapi bulikat rendeztek. Ez az aszociális magatartás sok esetben azzal volt magyarázható, hogy az illető már feladta, reménytelennek tartotta a felvételit és már nem is készült. A szlovákiai magyarok közül csak egyvalaki kapott fegyelmit, viszont nagyon szomorú, hogy ő háromszor. Az utolsó néhány hétre el is kellett hagynia az intézetet. Két hét múlva, a vizsgákra visszavettük őt. Ezek a kirívó esetek azonban, szerencsére, egyediek voltak. A többség nagyon rendesen viselkedett. Csodák nincsenek - Az is ide tartozik, hogy a közösségi életet ők alakították és irányították - mondta ismét a NEI igazgatónője. - Volt egy erős mag, mely nagyon aktív volt. Felvették a kapcsolatot különböző szervezetekkel és ők is rengeteget kezdeményeztek. Előadásokat is szerveztek, még hazulról is hívtak előadókat. Egyikük megszervezett egy nagyon jól működő színjátszókört. Sok szép és jó műsort láthattunk tőlük. - Ez a borzasztó ellentmondás - csóválta a fejét Kiss Mária. Érthetetlen, hogy valakik csak délutánonként voltak aktívak. Csak az érdekelte őket, amit saját maguk kezdeményeztek. - Egyébként nagyon összetartó társaság volt, amit ez a levél is bizonyít - mutatott a nyílt levél felé az igazgatónő. - Hisz még azok is aláírták, akiket felvettek. Ezt viszont nem egészen értem. Dehát hogyha valaki nem akar tanulni, vagy mást tart fontosabbnak, több mint valószínű, hogy nem sikerül a felvételije. Csodák nincsenek. Az érzelmek, ugye, gyakran elragadják az embert, de ezek tények - mutatott az előttünk fekvő kimutatásra. - És hát ezek nem az ő nagy tanulni akarásukat tükrözik. Különben is, az erdélyiek után (51,2 %) az övék volt a második legjobb felvételi arány. Ez a 29 % végül is nem olyan borzasztó. A borzasztó az, hogy tudták, készülniük kell, meg is volt rá minden lehetőségük és mégse értek el igazán kitűnő eredményt. Tehát itt azért más probléma is volt. Természetesen mindig könnyebb másban keresni a hibát. A kritikát, ha jogos, vállaljuk. Vállaljuk, mert tovább akarjuk folytatni, amit csinálunk, tovább és még jobban. De ehhez arra is szükség van, hogy olyan emberek jöjjenek ide, akik szintén el akarnak valamit érni és ezért mindent meg is tesznek. GÓG LÁSZLÓ Tisztelt Tóth Anett!