Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-30 / 229. szám, hétfő

3 HÍREK - VÉLEMÉNYEK A w ^jl 1991. SZEPTEMBER 30. A CSALLÓKÖZI - TIZENEG

YEDSZER EZ IS VÁSÁR... A KÉRDÉS: MILYEN LEGYEN A KÉRDÉS? leg minimálisra zsugorodik a demokratikus joggyakorlat. Ugyanakkor tudjuk: egy közös állam a demokrácia magasabb színvonalát garantálhatja, amely nyomán eljuthatunk a közös Európába. - Milyennek ítéli meg a kisebbségi gondok mai állapotát? - 1989' óta a kisebbségi problén ák megoldásában visszaesést tapasztalhattunk. A mi álláspontunk közismerten az, hogy meg kell őrizni Csehszlovákia jogfolytonosságát. A helyzet gazdaságilag és a külkapcsolatok szempontjából is roppant bonyolult, ezért nehéz ezekre a kérdésekre egyből igennel vagy nemmel felelni. Nekünk mindent magunknak kell kiharcolnunk. - Van-e elképzelése az Együttélésnek a várható népszavazáson szereplő kérdés megfogalmazásáról? - A népszavazást a népakarat megnyilvánulása legdemokratikusabb formájaként értékeltük, ezért valóban nagyon fontos a kérdés megfogalmazása. Csütörtökön a Csehszlovák Szocialista Párt kerekasztalt rendezett a parlamenten kívüli pártok számára. Megfigyelőként részt vettünk rajta mi is, azonkívül az FMK és a NYEE. A tárgyalás jó légkörben zajlott és körülbelül így hangzana az a változat, amelyet a legtöbben megfelelőnek találtunk: Támogatja-e egy közös demokratikus Csehszlovákia megőrzését, amely garantálja a nemzetek, nemzetiségek és a történelmi régiók önrendelkezését és teljes kibontakozását?" Ilyen összejövetelt, sajnos, a parlamenti pártok között nem tudok elképzelni, közöttük dúlnak az ellentétek. - Mi az ön véleménye arról, hogy a szlovák miniszterelnök magához kérette a pozsonyi magyar főkonzuli, némely Budapesten elhangzott, kormányszintű kérdéssel kapcsolatban? - Túlzott aggodalmaknak tartjuk Čarnogurský úr félelmeit, hisz a magyar fél is nyugtalankodhatna bizonyos szlovák kereszténydemokrata kijelentések okán. Gondolok a Petrík úr féle Tátra-Mátra-Fátra analógiára a szlovák címeren, amely kapcsán bizonyos határrevíziós képzeteknek adott hangot a szóvivő. (bit) KIUTAK KERESÉSE (Folytatás az 1. oldalról) 86-ra csökkent színjátszó és bábegyütteseink, esztrádcsoportjaink száma. Mint cselekvési programot, a testület kiegészítésekkel elfogadta abeszámolót. Napirenden szerepelt még a tagilletmény módosítására tett javaslat, melyet azonban az Országos Választmány elvetett, tehát maradnak az 5, 15 és 25 koronás bélyegek. Ugyanígy nem fogadta el azt az egyetlen értékelhető tervezetet sem, amely a Csemadok új jelképének elkészítésére kiírt pályázat nyomán született. Hogy miért nem volt több? Mert például a csehszlovákiai magyar képzőművészeket, mint hallottuk, úgy látszik, nem érdekelte a dolog, még a 20 ezer koronás pályadíj sem ösztönözte őket. Vagy nem tudtak róla? Többen javasolták, maradjon a régi szimbólum, de megújított, korszerűbb változatban. Az ülésen természetesen szóba került a jelenlegi belpolitikai helyzet is, amellyel kapcsolatban az Országos Választmány állásfoglalást fogalmazott meg és hagyott jóvá. A tanácskozás után megkérdeztük Máté Lászlót, milyen elképzelésekkel lát munkához. Annál is inkább érdekelt válasza, mert tudomásunk szerint a Csemadok történetében ő az első olyan központi titkár, akinek nem Pozsonyban lesz a munkahelye. - Pozsony mindig messze volt a keleti régiótól, úgy gondolom, hogy közelebb kerülünk egymáshoz. Szeretném alaposabban megismerni az egyes közösségeket, településeinket, hogy az új körülmények között megpróbáljuk fellendíteni a helyi kultúrát, a helyi hagyományok ápolását. Aztán közel van hozzánk Kárpátalja, Szabolcs-Szatmár és Borsod megye, Észak-Erdély, melyek régen egységes kulturális területet alkottak. Elképzeléseim között szerepel, hogy e régiókkal is bővítjük kapcsolatainkat. - Ugyanúgy az iskolákkal, gondolom, melyeket ön jól ismer, minthogy korábban kerületi tanfelügyelőként dolgozott Kassán. - Igen, ezt szintén elsőrendű feladatomnak tekintem, hiszen a Csemadok legközelebbi szövetségese éppen a pedagógus-társadalom, az iskolák. Egységes fellépésre lesz szükség a gyermekek és a szülők érdekében, de olyan területen is, mint az iskolai színjátszás. Meggyőződésem, segítőtársunk lesz a Thália Színház, a Keleti Napló szerkesztősége és más intézmények. (bodnár) (Munkatársunktól) - Új székházában kerestük föl az Együttélés Politikai Mozgalom vezetőségét. Pozsonyban, a Pražská utca 7. szám alatt az intézőbizottság vasárnap délelőtt ülést tartott, amelynek témájáról Duka Zólyomi Árpád alelnököt kérdeztük. Elmondta, hogy szokásos megbeszélésről volt szó, amelyen a szombati országos tanács előkészítésével foglalkoztak, mégpedig időszerű belpolitikai kérdésekre reagálva. - Pontosan akartuk megfogalmazni álláspontunkat, s azokat a kérdéseket, amelyek az államjogi elrendezéssel kapcsolatosak - mondta. - A létrejöhető helyzetek variánsaira kell felkészülnünk. Ma egy képlékeny időszaknak vagyunk tanúi, amelynek a kimenetele előre aligha megjósolható. Nekünk a majdan kialakuló helyzethez kell álláspontot fogalmaznunk. A mi célunk mindig a nemzetiségi jogbiztonság garantálása - s akármilyen államforma jöjjön létre, mi ezt a jogbiztonságot ki akarjuk vívni, az új szituációnak pedig az önrendelkezéshez kell vezetnie. Föl kell készülnünk rá, hogy egy nemzeti alapon létrejövő önálló Szlovákiában esetMielőtt elindultam volna, azt gondoltam, hogy látványos esemény tanúja leszek. Nagy volt ugyanis az előzetes beharangozás. Soha enynyien - soha ennyi kínálattal! Hát lássuk! A Dunaszerdahelyen megrendezett vásárnak már hagyománya van - ám ez most leginkább csak a helyhez és időhöz kötődött. És ahhoz a nagy lehetőséghez, hogy ki-ki túladjon a bóvlin. Tulajdonképpen nem is az zavart, hogy a zoknik egyikemásika - amelyeket vietnamiak árusítottak - lyukas, vagy hogy a száz koronáért kínálgatott számítógép aligha működhet hosszabb ideig, de még az sem, hogy 330 felállított sátor összevisszaságában alig lehetett tájékozódni és sokan, csak úgy, a gépkocsijukból kínálgatták portékájukat. A tömkelegben bolyongva hamar rájöttem, hogy a vásárnak lényegében nincs gazdája. Mindenki azt tesz, amit akar; ott parkol, ahol kedve tartja; ott szemetel ahol éppen eldobandója van; azzal veszekszik-verekszik, akivel akar. Közben bömböl a kemény rockzene, a körhinták mellől a valcer szól és valahol köztük ott ségálgat a kalapozó cigány. Mindeközben szinte percenként össze-összerezdülnek az emberek, mert itt is, ott is petárdát dobtak a sétálók, az ivogatók közé, vagy riasztópisztoly zajára akad az ember torkán a falat. így áll hát a vásár, amelynek fénypontja az éjszakai utcabál - lett volna. Nagy úr, a szervező-magánvállalkozó, félóránként műsort, népi zenekart, diszkót meg humort ígért, végül viszont kisült, hogy még asztalra, padra sem futotta ajánlatából. Csupán egy betonlapra, egy italmérő standra, meg egy bömbölő zenekarra. Amikor szóba elegyedtünk, azt mondta: ez az első rendezvényem, jót akartam, de nem jöttek össze a dolgok... Másnap délelőtt a dunaszerdahelyiek arról beszéltek, hogy az éjszaka, a vásár területén, nagy verekedés volt és valakit megkéseltek. Igaz-e, nem tudom? De az biztos, hogy a tizenegyedik Csallóközi Vásár eléggé félresikerült. A városi elöljáróság aligha tehetett valamit, mert ezúttal - ahogy a képviselőktől megtudtam - bérbe adta a rendezvényt, így csak szemlélője, és nem a szervezője volt annak. A városban sokaktól hallottam - a múltban nem volt ilyen árukínálat, de legalább rend volt a dunaszerdahelyi vásárban. OZORAI KATALIN VESZÉLYES KÉNYSZERLÉPÉS Hoyersweraában bőrfejűek, radikális szélsőjobboldali fiatalok a helyi lakosság éljenzése közepette napokig ostromolták a vendégmunkások s a menekültstátusra váró külföldiek szálláshelyét, megütköztek a rendőrökkel, akik végül is evakuálták a nemkívánatos személyeket. Ismét híressé vált a már-már elfelejtett szászországi kisváros, amelyre egykoron oly büszke volt a szocialista NDK. A keleti német városok egyik „mintapéldányaként" emlegették a hajdani NSZEP keze alatt kiterebélyesedett betongettót, ahol a polgár békében, biztonságban dolgozhatott, lakhatott. Se több, se kevesebb. „Nem véletlen" - véli a Frankfurter Allgemeine Zeitung -, „hogy az idegengyűlölet pislákoló lángja épp Hoyerswerdában lobbant fel, ott, ahol a szocialista uniformizmussal leginkább megbélyegzett emberek kiábrándítónak, megalázónak tartják a nagy fordulat utáni valóságot." Maradt a szürkeség, de jött a bizonytalanság, munkanélküliség, adó- és lakbéremelés, kuporgatás, nélkülözés. Ugyanakkor „vadidegenek kaptak állást, ingyenkosztosok szállást, zsebpénzt az államtól". Talán tényleg nem véletlen. Van igazság abban, hogy Kelet-Németországban az agresszív idegengyűlölet, a jobboldali radikalizmus szociális indíttatású jelenség, s a probléma gyökerei visszanyúlnak a megbuktatott rezsimbe, a „fasizmustól megszabadított első német áhamba". Ebbe a képbe nem illettek bele a szélsőjobbos kilengések, amelyeket a Honecker-csoport igyekezett ügyesen eltussolni. Az egyesítés a keleti tartományokban megnyitotta a lezárt „szélsőjobboldali utat". Csakhogy ez az út nem csupán a hoyerswerdai betonrengetegbe vezetett, hanem Drezdába is, ahol a neonácik a rendőrség védelme alatt felvonulással ünnepelték Hitler születésnapját, elvezetett a lipcsei pályaudvarra, ahol „Sieg heil" és „El a külföldiekkel" jelszavak üdvözölték, búcsúztatták a lengyeleket. Emlékezhetünk arra is, hogy Magdeburgban futballrajongó szélsőjobboldali bőrfejűek randalíroztak az utcákon, a berlini vasútállomáson pedig fiatal nácik ijesztgették az utasokat, miközben a Führert éltető dalokat énekeltek. E tettek, e magatartás mögött már nehéz lenne megtalálni a szocialista indítékokat. Bonnban sokáig hallgattak a politikusok, majd a múlt hét eleji hajtóvadászat után elejtettek egy-két elítélő szót, s találtak újabb okot arra, hogy folytassák a vitát a szövetségi alkotmányban rögzített, a realitással ellentétben álló menekültjog módosításáról. Semmi kétség, időszerű vitatéma, csakhogy a szópárbajon kívül már tenni is kellene valamit a menekültáradat, s ennek szégyenletes következményei megszüntetése érdekében. Nyilvánvaló, hogy a külföldiek ide-oda hurcolása nem megoldás, csupán kényszerlépés. Méghozzá veszélyes kényszerlépés, amely sikerélményhez juttatta a lázadozó keletnémet jobboldali szélsőségeseket. (urbán) NÉHÁNY SORBAN O_ombaton reggel végre viszOZ szanyerték szabadságukat az ENSZ szakértői, akiket kedd óta tartottak fogva egy bagdadi parkolóban az iraki hatóságok. David Kay, a szakértők vezetője közölte, pénteken este született a megállapodás, amely alapján végrehajthatják feladatukat: ellenőrzésük alatt maradnak az iraki nukleáris program dokumentumai. Ezekről az irakiak másolatokat, illetve jegyzéket készíthetnek, erre 24 órát kaptak. H

etvenhárom év után szombaton megszűnt a Komszomol. A szovjet ifjúsági szervezet rendkívüli kongresszusa beszüntette a szervezet politikai tevékenységét, s feloszlatta központi szerveit. M

andátumot kapott a PFSZ arra, hogy folytassa a tárgyalásokat a közelkeleti békekonferencia megrendezéséről. A palesztin emigráns parlament algíri ülése szerint a megszállt területeken élő palesztinoknak is képviseletet kellene kapniuk a tanácskozáson, s Izraelnek le kellene állítania az arab területek betelepítését. B

olívia nem járul hozzá, hogy területén temessék el Klaus Barbie náci háborús bűnöst, aki a múlt héten szerdán halt meg francia börtönében. A lánya él Bolíviában, s ő is ott élt kiutasításáig, 1983igA

legenda szerint André Malraux mondta de Gaullenak valamikor az algériai háború vége felé: - Tábornok úr, a Rubiconban nem lehet megtorpanni, tétovázva ácsorogni. Ha már nekiindultunk, akkor azon a folyón mielőbb át kell jutni. Napjaink belpolitikai csatározásait, sokak számára egyszerűen már követhetetlen eseményeit szemlélve minduntalan ez a történet jut az eszembe. Nekünk is valamiképpen át kell jutnunk a túloldalra, hiszen abban minden számottevő politikai erő egyetért, hogy ez a part, vagyis ez a mostani föderáció senkinek sem felel meg, következésképpen lépnünk kell. Sürgősen és megfontoltan. Igen ám, de milyen part felé igyekezzünk? - ez most a kérdések kérdése. Nyilvánvalóan már belegázoltunk ama bizonyos határfolyóba, ám úgy tűnik, hogy alig, vagy egyáltalán nem haladunk előre, mert a kezdeti irányt egyes politikusok manipulációkkal, kétes célok érdekében igyekeznek megváltoztatni, s ha ez nem megy, akkor legalább kétségbevonni, elködösíteni. Ez a fondorlatos kötélhúzás érthetően indulatokat gerjeszt, nyugtalanságot szül, amelyet a szlovákiai szociális feszültségek még inkább fokoznak. Mind többen érzik úgy, hogy előrehaladás helyett veszélyes, sőt végzetes szakasz felé sodródunk. Ebben a politikai hullámverésben elsősorban azt kell hosszabb távon is megnyugtató módon tisztáznunk, hogy azon a másik parton tényleges egyenjogúságra épülő, demokratikus értékrend alapján működő szövetségi állam, vagy két, teljesen önálló köztársaság legyen-e. Úgy vélem, egyáltalán nem fölösleges, ha az újságcikkek szabta szűk keretekhez igazodva legalább röpke pillantást vetünk a környező és távolabbi országokra, hiszen a mi belpolitikai történéseinket sem lehet elszigetelten elemezni. Napjaink Európáját kétfajta folyamat jellemzi. Mindkettőnek részletesen kimutatható történelmi okai vannak, amelyekről csak hosszabb tanulmányban lehetne érdemben írni. Nyugat-Európa határozott lépésekkel az integráció útján halad, s ez az irány gazdasági és más szempontból is csökkenti a politikai határok jelentőségét, fokozatosan feloldja az évszázados nemzeti ellentéteket. Ez a helyzet sem teremt ideális állapotot, nyilvánvalóan ezután is lesznek szociális, sőt esetenként nemzetiségi feszültségek is, de ezek már más szinten, más okból törnek felszínre, s minden valószínűség szerint demokratikus eszközökkel kezelhetők, sőt megoldhatók lesznek. tetlen elfojtani, jogos törekvéseknek nem lehet gátat szabni. Még akkor sem, ha ezek a középeurópai folyamatok robbanásveszélyesek és sok kiszámíthatatlan elemet tartalmaznak. Életbevágóan fontos az, hogy milyen politikai erők, s milyen céllal irányítják vagy befolyásolják ezeket a folyamatokat. Magyarán: Balkán felé sodródunk-e, súlyosan veszélyeztetve a reményteljes demokratikus kibontakozást, vagy képesek leszünk európai érdekrend alapján - végleg leszámolni a múlt századi nacionalista szemléletmóddal - átjutni a legkülönbözőbb csapdákon, s a másféle Közép-Kelet-Európát építeni. Az egykori, úgynevezett szocialista országok önmaguk, és az egész világ számára egyaránt ismeretlen útra léptek, s a fejlett nyugati országok is csupán most tanulgatják, miként lehet civilizált mederben tartani, lassanként pedig orvosolni a súlyos gazdasági és nemzetiségi gondokat. Ilyen vonatkozásban is felértékelhető Csehszlovákia szerepe, ha képesek leszünk e konfliktusok kulturált megoldásához életképes modellt kivajúdni. Más népekhez hasonlóan a szlovák nemzetnek is elidegeníthetetlen joga az önrendelkezés és a szuverenitás kinyilvánítása, s alapjában véve érthető, ha ismert történelmi okok miatt éppen most kívánja betetőzni a nemzeti önmegvalósítás folyamatát. Lényegében logikus az is, hogy a nemzeti akarat valóra váltásának módozatairól különböző vélemények és javaslatok kapnak hangot. Ugyanakkor az is érthető, ha a szélsőséges szlovák megnyilvánulások aggodalmat keltenek elsősorban a szlovákiai magyarság, de más körökben is. Az igazsághoz tartozik az is, hogy nemcsak ezek a szlovák szélsőségesek veszélyeztetik a demokráciát és Csehszlovákia területi egységét. Több cseh politikus és politikai mozgalom is bizony a zavarosban halászik, most például azzal hergelik az ottani közvéleményt, hogy mennyire igazságtalan a jelenlegi költségvetés, s a csehek mennyivel fizetnek rá a szlovákiai országrészekre. Európának és a világnak úgy szolgálhatunk jó példával, ha demokratikus eszközökkel leszünk úrrá a különböző szélsőséges megnyilvánulásokon, ha ennek az országnak a sorskérdéseit nem engedjük különböző politikai erők alkudozásaivá, sötét terveik eszközévé süllyeszteni. Magyarán: lesz kellő politikai erőnk és stratégiánk ahhoz, hogy jövónkről a lehető legdemokratikusabban: népszavazással döntsünk. A hazai magyar politikai mozgalmak - s ezt a tényt neves cseh politikusok is méltányolják -, bizonyos kivételektől eltekintve, felelősségteljesen, a szlovákiai magyarság és Csehszlovákia alapvető érdekeit egyaránt szem előtt tartva politizálnak. Jómagam nem tartom hibának, sőt helyénvalónak érzem, ha jelenlegi politikai képviselőink - egyfajta politikai jóízlés és értékrend szabta határokat nem túllépve - igyekeznek minél szélesebb körben tájékozódni, véleményt cserélni. Nincs semmi kivetnivaló abban sem, ha az Együttélés vagy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetői például a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselőivel is tárgyalóasztalhoz ülnek, hiszen ez a tömörülés mértékadó fölmérések szerint nem jelentéktelen politikai erőt képvisel, s ez realitás, amelyről nem szabad megfeledkezni még akkor sem, ha mostani politizálásukban a szlovákiai magyarság szempontjából is viszonylag sok a negatív és a bizonytalan elem. Néhány kollégám és a közvélemény egy részének jogos kritikáját elsősorban egy-egy politikusunk meglehetősen félreérthető, homályos nyilatkozata váltotta ki. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a demokratikus kibontakozásnak nincs alternatívája, nemzetállamban gondolkodó politikusokkal nincs miről párbeszédet kezdeni. M

inden bizonytalansági tényező és baljós előjel ellenére meggyőződésem, hogy a jelenlegi hangzavart egyfajta tisztulás követi. S ha már nekiindultunk, át is lépjük a Rubicont, tehát aránylag rövid időn belül mégis lesz népszavazás, amely hozzásegít ahhoz, hogy olyan partra jussunk, ahol reális az esély fokozatos anyagi és szellemi talpraállásunkhoz. SZILVÁSSY JÓZSEF ÁTLÉPNI A RUBICONT Közép-Kelet-Európában a gazdasági integráció igénye még távolról sem ennyire erőteljes, inkább hosszabb távú célként munkál a tájon. A mi térségünket jelenleg az az atomizálás folyamata jellemzi, amelyben elemi erővel törnek föl évtizedeken át elfojtott nemzeti indulatok, vélt és valós sérelmek. Birodalmak és diktatórikus ideológiák kalodájába szorított kis nemzetek deklarálják önrendelkezési jogukat és szuverenitásukat, igyekezvén megteremteni önálló államiságukat. Bizonyos történelmi lépcsőfokokat ezúttal sem lehet átugorni, tehát az indulatokat helytelen, sőt lehe-