Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-30 / 203. szám, péntek

1991. AUGUSZTUS 27. . ÚJ szói KALEIDOSZKÓP 30 MÁSOK ÍRTÁK Ml LEGYEN A FELKELÉSSEL? A politikusok akkor fordulnak segítsé­gért a történészekhez, ha nem tetszik nekik a történelem. A szlovák politikusok többek között a szlovák nemzeti felkelés felülbírálását, átértékelését ajánlják a tör­ténészeknek. Az elmúlt évtizedekben kezdetben a szlovák közvéleménynek csak egy bizo­nyos része ünnepelte meg a felkelést (Novotný bosszúságára az ablakokban gyertyákat gyújtottak). Később a felkelés a kommunista párt szövetségi hatásköré­be került. A tavalyi ünnepségek lehetővé tették, hogy a történészek elismerjék a nem kommunista ellenállók érdemeit, és megemlítették a hadsereg jelentős részvételét is. Abból a tényből, hogy a szlovák parla­ment az idei nyári szünet előtt nem tudott megegyezni a szlovák nemzeti felkelés évfordulójának állami ünneppé nyilvánítá­sában, az következik, hogy a történészek­től egy másik történelmet várnak. Szlová­kiában ma sokaknak nem tetszik, hogy a felkelés nem szlovák zászló alatt való­sult meg, (résztvevői csehszlovák lobogó alatt harcoltak), és jelentős mértékben volt képviselve benne a szlovák társada­lom akkoriban leginkább diszkriminált ré­tege - vagyis a zsidók. A szlovák nemzeti felkeléssel a legjobb akarattal sem érvelhetnek a szlovák állam rehabilitására tett kísérletek során - hi­szen a felkelés megkísérelte ezen állam megszűnésének meggyorsítását, ellene irányult, és totalitarizmussal vádolta. Mi legyen most az ilyen felkeléssel? Egyszerűen elvárják a történészektől, hogy rájöjjenek: itt az ideje, hogy a törté­nelemkönyvekből töröljék ezt a szövetsé­get támogató epizódot. Elvégre a szlovák nemzeti felkelés már régen teljesítette feladatát: mi, szlovákok, a felkelésnek köszönhetően kinyilváníthattuk a világ előtt, hogy Hitler csapatából átléptünk a második világháború győztesei közé, és nem kellett háborús kártérítést fizetnünk. Ma, amikor az önálló csillagról és szék­ről van szó, a hazafias történészeknek a lehető legkedvezőbb oldaláról kellene bemutatniuk a szlovák államot, tehát zsi­dótranszportok és a szlovák nemzeti fel­kelés nélkül. Úgy tűnik, az idén ezzel már nem tudnak megbirkózni, több szlovák politikusnak akarva-akaratlanul szövetsé­gi ünnepségen kell részt vennie Beszter­cebányán. Hogy kikre gondolok? Felis­merik őket savanyú arcukról. IVAN HOFFMAN (Lidové noviny) FELHÍVÁS A REFORMÁTUS PEDAGÓGUSOKHOZ Református Egyházunk mögött szo­morú időszak áll. Az elmúlt évtizedek sok baja és ártalma között ott van református iskoláink hanyatlása, sőt teljes felszámolása is. A mai felszaba­dult időben újra keressük a lehetősé­gét annak, hogy hogyan lehetne refor­mátus iskoláinkat feléleszteni és új­raindítani. Ennek érdekében a Szlovákiai Re­formátus Egyház Katechetikai Szemi­náriumának Tanácsa meg akarja alakí­tani a Református Pedagógusok Mun­kaközösségét, amellyel együttműköd­ve magára vállalhatná ezt a nem köny­nyű feladatot. A Református Pedagó­gusok Munkaközössége nem párt, nem is mozgalom lesz, hanem refor­mátus hit- és munkaközösség az emlí­tett feladat szolgálatára. Ezért kérjük azokat a református pedagógusokat (óvónőket, alap-, kö­zép- és főiskolai tanárokat, zenetaná­rokat, gyógypedagógusokat, nevelő­ket), illetve az iskolaügyben dolgozó­kat, akik szeretik református egyhá­zunkat, és ezen a téren készek segíte­ni, mielőbb jelentkezzenek a KATE­CHETIKAI SZEMINÁRIUM címére (Jó­kaiho 36, 945 01 Komárno), hogy a re­formátus pedagógusok őszre tervezett konferenciájára meghívhassuk őket és a teendőket is megbeszélhessük. A KATECHETIKAI SZEMINÁRIUM TANÁCSA BÍRÓSÁGON KÍVÜLI REHABILITÁCIÓ A Szlovák Köztársaság Pénzügyminisztériumának közleménye A Szövetségi Gyűlés bíróságon kívüli rehabilitációkról szóló 87/1991 Tt. sz., valamint az SZNT egyes vagyoni és más sérelmek mérséklésé­ről, a bíróságon kívüli rehabilitációkban az SZK államigazgatási szervei illetékességéről szóló törvénye jóváhagyásával kapcsolatban az SZK Pénzügyminisztériuma bejelenti, hogy az említett törvényekből követ­kező igények érvényesítésénél az SZK Pénzügyminisztériumát megilleti az SZNT 319/1991 Tt. sz. törvénye 4. §-a 1. bekezdésének a)-d) pontjában szabályozott alábbi hatáskör: I. 1. Az SZK Pénzügyminisztériuma az említett törvény 4. §-a 1. bekez­désének a) pontja értelmében illeté­kes a dolog elvételénél az állam által kifizetett vételár vagy megtérítés át­vételére. Ez az illetékesség kötődik a 87/1991 Tt. sz. törvény 10. §-a 4. bekezdésének rendelkezéséhez, amely szerint, ha az állam az átvett dologért vételárat vagy megtérítést fizetett, akkor a jogosult személy, akinek a dolgot kiadták, köteles a ki­fizetett összeget visszatéríteni. A jo­gosult személy a vételárat vagy a megtérítést az SZK Pénzügymi­nisztériumának külön számlájára (a számla száma: 1978-9 520-002) adja vissza. A jogosult személy a vételárnak vagy a megtérítésnek külön számlá­ra történő átutalását bejelenti az SZK Pénzügyminisztériuma jogi fő­osztályának. A bejelentéshez csa­tolja a vételár vagy a megtérítés szintjéről szóló okmányt. 2. A törvény 4. §-a 1. bekezdésé­nek b) pontja értelmében az SZK Pénzügyminisztériuma illetékes a vételár visszaadására. Ez a hatásköre kötődik a 87/1991 Tt. sz. törvény 11. §-ának rendelke­zéséhez, amely szerint, ha az ingat­lant nem az állam, hanem más sze­mély adja ki (pl. szövetkezet, polgári egyesülés, természetes személy), akkor ez a személy igényelheti a do­log megvétele során kifizetett vételár megtérítését. A kötelezett személy­nek ezt az igényét az SZK Pénzügy­minisztériumán kell érvényesítenie. A vételár visszatérítéséről szóló kér­vényhez csatolni kell a vételár szint­jét és megfizetését bizonyító ok­mányt. 3. A törvény 4. §-a 1. bekezdésé­nek c) pontja értelmében az SZK Pénzügyminisztériuma illetékes a pénzbeli megtérítés kifizetésére a 87/1991 Tt. sz. törvény 6. §-ának említett esetekben. Ez a hatáskör kötődik a 87/1991 Tt. sz. törvény 6. §-a rendelkezésé­hez, amely szerint a dolog kiadásá­nak kötelessége azokra az esetekre vonatkozik, amelyekben a dolog az államra szállt át 1948. február 25-től 1991. január 1-ig a törvény 6. §-a 1. bekezdése a)-k pontjaiban és a 2. bekezdésében említett okokból kifo­lyólag. A jogosult személy csak akkor igényelhet pénzbeli megtérítést, ha olyan ingatlanról van szó, amely ki nem adható (a 87/1991 Tt. sz. tör­vény 8. §-a) vagy jelentősen felérté­kelődött vagy elértéktelenedett do­logról (a 87/1991 Tt. sz. törvény 7. §-a). A jogosult személy a pénzbeli megtérítést igénylő írásbeli kérvé­nyét a járási hivatalnak, Pozsonyban pedig annak a körzeti hivatalnak nyújtja be, amelynek területi körze­tében a dolog van. Az ingatlan pénzbeli megtérítésé­re vonatkozó kérvényhez csatolni kell az alábbi okmányokat: 1. kivonatot az ingatlannyilvántar­tásból, esetleg a telekkönyvből; 2. a dolog elvételéről szóló okmányt, esetleg más olyan okmányt, amely feltünteti az elvétel jogi okát s annak a személynek nevét, akitől a dolgot elvették; 3. ha az igényt a 87/1991 Tt. sz. törvény 63. §-a 2. bekezdésében említett személyek támasztják, akkor az eredeti tulajdonos iránti viszonyt tanúsító okmányt (pl. örökösödési végzés). A járási hivatal a kérvényt a csa­tolt okmányokkal és álláspontjával együtt továbbítja az SZK Pénzügy­minisztériumának. Az SZK kormányának 289/1991 Tt. sz., a bíróságon kívüli rehabilitá­ció során folyósított készpénz meg­térítésének szintjéről szóló rendele­te alapján az eredeti tulajdonosnak legfeljebb 10 000 koronáig terjedő készpénzmegtérítést folyósítanak, a hátralevő részt pedig értékpapí­rokban fizetik ki, amelyeknek állami kölcsönkötvényjellegük van; a többi jogosult személynek a 87/1991 Tt. sz. törvény 3. §-ának 2. bekezdése értelmében csak értékpapírokban fi­zetik, ki a megtérítést. 4. A törvény 4. §-a 1. bekezdésé­nek d) pontja értelmében az SZK Pénzügyminisztériuma illetékes kifi­zetni a pénzbeli megtérítést, igazod­va a 87/1991 Tt. sz. 20. §-ának 1. és 2. bekezdéséhez. Ez a hatáskör kötődik a 87/1991 Tt. sz. törvény rendelkezéséhez, amely szerint a dolog kiadásának kötelessége azokra az esetekre vo­natkozik, amelyekben az ingatlant büntetőjogi eljárásban kobozták el s a jogosult személyeket a 119/90 Tt. sz. törvény alapján rehabilitálták. Ezzel kapcsolatban a 87/1991 Tt. sz. törvény 13. §-ának rendelke­zése pénzbeli megtérítést ismer el a jogosult személy számára: a) a 13. § 1. bekezdése alapján olyan ingatlanért, amelyet büntetőel­járásban az állam javára elkoboztak és az ki nem adható; b) A 13. § 2. bekezdése alapján azokban az esetekben, amikor a polgárnak ingatlant magába nem foglaló egész vagyonát az állam vet­te át olyan bírósági határozat alap­ján, amelyet hatályon kívül helyez­tek vagy helyeznek a bírósági reha­bilitációkról szóló, a 47/1991 Tt. sz. törvény által módosított 119/1990 Tt. sz. törvény alapján; ez vonatko­zik az említett törvény által hatályon kívül helyezett más határozatokra is; a pénzbeli megtérítés 60 000 ko­rona. II. A jogosult személynek a 87/1991 Tt. sz. törvény 13. §-ának 3. bekez­dése értelmében a pénzbeli megté­rítésre vonatkozó írásbeli kérvényét legkésőbb 1992. április 1-jéig kell benyújtania, vagy attól a naptól szá­mított egy éven belül, amelyen jog­erőssé vált a dolog kiadására tett indítványt elutasító ítélet. Az SZK Pénzügyminisztériuma a 13. § 4. bekezdése értelmében a jogosult személynek a 3. bekez­dés szerint benyújtott kérvénye alapján pénzbeli megtérítést folyósít a kérvény kézbesítésétől számított 6 hónapon belül. Ennek a hathavi határidőnek kezdete a kérvény be­nyújtásának napja, leghamarabb azonban az SZNT 319/1991 Tt. sz. törvénye hatálybalépésének napja. Ebbe a határidőbe nem számítják bele azt az időt, amely a kérvény visszaadásától a kiegészített kér­vény kézbesítésének idejéig telik el. III. Ha egyetlen jogosult személy sem támaszt igényt a dolog kiadásá­ra a kitűzött 6 havi határidőben, vagy ha nincs jogosult személy, akkor jogosult személlyé a Szlovák Köz­társaság válik, amelynek igényét az SZK Pénzügyminisztériumának hir­detménye szerint (ez igazodik a bí­róságon kívüli rehabilitációkról szóló 87/1991 Tt. sz. törvény 34. §-ához) az illetékes járási hivatal, Pozsony­ban körzeti hivatal érvényesíti. • Augusztus 31 -én ünnepli 70. születés­napját a szeretett édesanya, nagymama, Clmbalík Anna Érsekújvárott. E kerek évforduló alkalmából sok szere­tettel gratulál: a Paulik család. Ú-2677 • 1991.. szeptember 1-én ünneplik há­zasságkötésük 40. évfordulóját ... ­Diszkóvarázs vasárnaponként az Őrsújfalui NATURA CAMPBEN. Discjockey: Benes Robi. • * * Pénteken, szombaton is kellemes zene. Asztalfoglalás a 0819/82119-es telefonszámon ÚP-1042 't/'l Kanička János ós neje, Kanlčkáné Hu lieska Magdolna Párkányban. E szép ünnep alkalmából szívből köszön­tik, jó egészséget és örömökben gazdag hosszú életet kívánnak szeretettel: gyermekeik, menyeik, unokáik és a nagymama. Ú-2531 • Ma ünnepli név­napját a mi kedves szomszédasszo­nyunk, Ružena Lauková Szántón. Ez alkalomból sok erőt, jó egészséget és örömteli, boldog életet kívánunk: a Török család, Gizike a gyerekekkel és Ján Šenk. Ú-2442 • Augusztus 30-án ünnepli 81. születés­napját Dobrovodsky Mária Ligetfaluból. E szép ünnep alkalmából szívből gratu­lálnak: nyolc gyermeke, huszonöt unokája, huszonkét dédunokája, három bátyja valamint családja. Ú-2678 A somorjai Czucz-pékség kitanult és betanított pékeket keres. Belépés azonnal. Cím: Szenei út 21, Somorja Tel.: 0708/21-26 ÚP-1050 • Augusztus 30-án ünnepli 50. születés­napját a szerető férj, édesapa, kereszt­apa, sógor, Kristóf István Ekecsen. E szép ünnep alkalmából szeretettel kö­szöntjük és szívből gratulálunk, nagyon hosszú, boldog életet kívánunk. Felesége: Edit, fiai: Pityu, Józsi, anyó­sa, Velsicz János családjával, kereszt­gyermekei családjukkal és Velsicz Laci családjával. Ú-2323 • Augusztus 30-án ünnepli 85. születés­napját édesanyánk, [ / Szmatana Rozália (Dvory nad Žitavou). E szép ünnep alkalmából jó egészséget és hosszan tartó életet kívánunk: fia, menyei, lánya, veje, unokái és dédunokái. Ú-2397 ezennel meghívja Önöket 1991. augusztus 31-re Lévára a NYUGAT GÉPKOCSISZERVIZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA ÉS AZ EZZEL EGYBEKÖTÖTT NAGYSZABÁSÚ VÁSÁRRA. A rendezők műsorral, frissítőkkel és értékes tombolanyereményekkel várják a kedves vásárlókat. 1. díj ŠKODA FAVORIT 2. díj BABETTA 3. díj KERÉKPÁR Várjuk magánkereskedők jelentkezését a következő telefonszámon: 0813/250 15, 245 17. UP-905 j 185-K fekvő hütővitrin. A dunaszerdahelyi AGROSTAV közös vállalat előnyös áron eladásra kínál külföldi Lilla 185-K típusú fekvő hűtővitrint, mely a követ­kező címen tekinthető és vásárolható meg: Agrostav š. p. Priemyselná ul. 4 929 01 Dunajská Streda TELEFON: 0709/262 31. FAX: 0709/242 93 Ne feledje! Sikerének titka a M^ 185-K. UP-1030 Cy kr^iszdök ^ buíekj vende^lok • nélkülözhetetlen kelleke 3 KÖSZÖNTŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom