Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-27 / 200. szám, kedd
1991. AUGUSZTUS 27. . ÚJ szói KALEIDOSZKÓP 10 HONISMERETI NAPOK ZEMPLÉNBEN Nem mindennapi kezdeményezést indított el - reméljük, hagyományteremtő szándékkal - a Csemadok Tőketerebesi Járási Választmánya, együttműködve a honfoglalás történelméből is közismert Zemplén községgel. Az augusztus 24-25-én lezajlott Zempléni Kulturális Napokat mondhatnánk honismereti napoknak is, hisz programjukat az egykori vármegye székhelyének környékén végzett ásatásokról ós a honfoglalás történelméről szóló előadások alkották. Lukács József, a zürichi Magyar Őstörténeti Társaság tagja, egyben a zempléni sírfeltárási munkálatok résztvevője, Bogoly János, a táj történelmének jeles és közismert kutatója, valamint a miskolci Herman Ottó Múzeum képviseletében Wolf Mária és Révész László a honfoglalás koráról szólt. Vasárnap avatták fel a Ferencz György fafaragó művész által készített kopjafát; az eseményen részt vett a Magyar Köztársaság pozsonyi főkonzulátusának konzulja, Váradi Lajos is. Ünnepi beszédet Vajda Ottóné, a község polgármestere, valamint Fuksz Sándor, a Csemadok Tőketerebesi Járási Választmányának elnöke mondott. Ezután a konzul úr köszöntötte meleg szavakkal a falu polgárait, majd elbeszélgetett a falu képviselőivel, a rendezvény előadóival ós szervezőivel. (t) APRÓHIRDETÉS • Eladó ŠKODA 110 L ós FIAT 126-os személygépkocsik jó állapotban. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: 946 37 Moča 48. Ú-2616 • Eladó régi parasztház Csicsón, közel a nagymegyeri termálfürdőhöz. Tel.: 07/820 969. Ú-2624 • Eladó nagyobb mennyiségű preparált fréziagumó (több színű). Borbély Miklós, Povoda 113, tel.: 0709/254 85. Ú-2592 • Eladó VW GOLF L, TALBOT HORIZON GL, OPEL KADET CSI, FORD SIERRA GLD. Tel.: 038/982 10, hívható 18 óra után. Ú-2609 • Eladó: AVIA 30 L hydraulikus emelőlappal (800 kg) kiváló állapotban, sok pótalkatrésszel (új motor) 199 000 koronáért; üzemképes AVIA 30 motor 14 900 koronáért; 30 tekercs BITAGIT szigetelőanyag, á 398 koronáért; 270 borda 500/140 öntvény radiátor, á 128 koronáért. Tel.: 0818/28 97. Ú-2613 • Dunaszerdahelyen szoba kiadó egy diáklány részére a következő iskolai évre. Tel.: 0709/258 08. Ú-2620 ISiiillM^^^® • ' V.''' :.' > • Elektrotechnikai szakközépiskolát végzett segédeket keresek, szerelési munkára, illetve elektronikai cikkek árusítására,. Párkány környékéről. Telefon: 0810/ 924 55 Ú F-1032 • öt évvel ezelőtt, augusztus 18-án hunyt el drága jó édesapánk, férjem, U R BÁN FERENC (Nagyölved). Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. Emlékét ós szeretetét szívünkben őrizzük: felesége, lánya, fia, veje, menye ós unokái. Ú-2622 Már most biztosítsd belépődet AUGUSZTUS 31-RE, A NAGY NYÁRVÉGI DISZKÓRA amely a komáromi ll-es számú lakótelepi klubban 19. órától kezdődik. Diszkósok: Benes Róbert, Koníček Rudolf, Varga Iván, Szabó Laci ós Szabó Erika. Jegyek elővételben naponta 1 5.00 órától a helyszínen kaphatók. ÚP-1005 a^jí L MkiMJtl* ••«> mi aj n émI a fir* Cukrászdák, bufek, vendegiok nélkülözhetetlen kelléke a <0Ma 185-K fekvő hűtővitrin. A dunaszerdahelyi AGROSTAV közös vállalat előnyös áron eladásra kínál külföldi Lilla 185-K típusú fekvő hűtővitrint, mely a következő címen tekinthető és vásárolható meg: Agrostav š. p. Priemyselná ul. 4 929 01 Dunajská Streda TELEFON: 0709/262 31. FAX: 0709/242 93 Ne feledje! Sikerének titka a JgMa 185-K. UP-1030 TOVÁBB TART A SALOM A nagy érdeklődésre való tekintettel a Szlovák Nemzeti Galériában október 15-éig meghosszabbították a Salom című kiállítást. A Dessewffy-palotában installált tárlat a szlovákiai zsidó kultúra tárgyi értékeit mutatja be: a zsidó év egyes ünnepeinek szertartásain és a hétköznapokon használt kellékeket, liturgikus tárgyakat, héber, jiddis nyelven Pozsonyban nyomtatott könyveket stb. A bemutató részét képezi a 5 szlovákiai képzőművészek alkotásaiból válogató és a holocaust áldozatainak emlékét állító kamarakiállítás is. -síKONKURÁL A VICINÁLIS A zlíni trolibuszok konok vetélytársa lett a Baťa vicinális. Az Otrokovice-Zlín-Vizovice szakaszon naponta 64 vonatot indítanak, mellyel a közlekedés olcsóbb és gyorsabb. Reggelente a helyiérdekű vasúton közel hétszázan utaznak munkába. Otrokovicéből Zlínbe egy menetjegy ára 4 korona (a havijegy 40 korona), míg a trolibuszra 6 korona (illetve a havibérlet 125 korona), a diákbérlet pedig 14, illetve 50 korona. A Csehszlovák Államvasutak dolgozói újabb vasútállomásokat építenek. Egy 1964-es előírás szerint két megálló között három kilométeres távolságnak kell lennie, ezért kivételt kérvényeznek, hogy szerelvényeiken még többen utazhassanak olcsóbban. A RELAX UTAZÁSI IRODA AJÁNLATA: szeptember 14-18. szeptember 28-október 2. ÁR: 2250 korona Felvilágosítás és jelentkezés dunaszerdahelyi irodánkban. Telefon: 0709/272-45 Ú P-1024 AV - ELEKTRONIC Szeretne ön pénzt és fáradságot megtakarítani? Vásároljon AVANTI-2 típusú, hálózatiárammal működtethető hordozható tranzisztoros rádiót! Nincs többé gondja az elemcserére. Postai utánvéttel is megrendelhető. MOST CSAK FÉLÁRON, 890 koronóért! További kínálatunk: TESA mini antennaerősítő csak 1190 koronáért. Amíg a készlet tart @ 0810/924 55 AV-Elektronic Hlavná u. 9 943 42 Gbelce UP-1031 Jól akarja értékesíteni áruját? CSOMAGOLJA AZ ÁLTALUNK GYÁRTOTT KARTONBA! A Marcelházi Föld m ű ves-szövetkezet felkínálja a melléküzemág kapacitását papírkarton dobozok gyártására, hullám- vagy simakartonból, tetszés szerinti méretben. Megrendelést vállalunk kis példányszámban is, személyesen, írásban vagy a következő telefonszámon: 0819/982 30 Tárnok Ferenc Telex: 983 45 UP-845 ÚJBÓL SZÍVES FIGYELMÜKET KÉRJÜK! A humuszgiliszták tenyésztésével és a kitenyésztett állomány felvásárlásával kapcsolatban újabb szakelőadást szerveztünk az önök számára a következő helyeken: I augusztus 28.: Nagykürtös (művelődési ház), I augusztus 29.: Dunaszerdahely a volt járási pártszékház tanácsterme), I augusztus 30.: Gúta (művelődési ház). Az előadások 18.00 órakor kezdődnek. Az előadó ezúttal is GEDAI Ferenc, a dunakeszi EPAKER vállalat munkatársa. Ez is fontos: hazánkban csak mi biztosítjuk ezt a szolgáltatást - a kitenyésztett állományt korlátlan mennyiségben felvásároljuk! Címünk a régi: UNIBEC 1. mája 1. 947 01 Hurbanovo Telefon: 0818/27-13. ÚP-1022/1 MAGANFUVAROZÓK ÉS VÁLLALATOK, FIGYELEM! A moravanyi gépkocsijavító vállalat a következő szolgáltatásokat kínálja: - AVIA-15-ös, -20-as, -21 -es, -30-as, - 31-es típusjelű gépkocsik, valamint különböző nyitott és zárt szekrényű, billenő és egyéb kocsik - az AVIA gépkocsik minden változata alvázának nagyjavítását; - MTS-24-esek és alvázuk nagyjavítását; - LIAZ-100-as, -110-es, -150-es, -151-es típusjelű gépkocsik nagyjavítását, valamint garanciális és egyéb javítását, illetve teljes szervizüket; - M-712-es AVIA-motorok javítását; - a leggyakoribb AVIA gépkocsik, Skoda MTS-24-esek, LiAZ-lOO-asok, -101-esek, -150-esek, -151esek, KAR0SA-734-esek és -737-esek, továbbá IKARUS-ok sebességszekrényériek, első és hátsó futóművének, kormányművének, kabinjának, s ráépített berendezéseinek javítását, illetve egy műszakon belöli cseréjét; - AVIA, Škoda MTS-24-es, valamint LIAZ-150-es és 151 -es gépkocsik szokásos javításait, illetve egyes részeinek felújítását. A javításokat pótjármű kölcsönzésévei egybekötve és megvárásra is végezzük! Felvásárolunk kiselejtezett AVIA és UAZ gépkocsikat. Ár megegyezés szerint. Bérbe adunk ÁViA^30-ast és AVIA furgont. Előnyös árak! Megrendeléseiket a következő címre küldjék: Československé automobilové opravný, s. p. obchodní oddélení 533 72 Moravany u Holic, Okres Pardubice. Telefon: 958 21-25 95211^15 telex: 19 6411 0P-I 002 ISZTAMBUL