Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-30 / 176. szám, kedd

1991. JÚLIUS 30. ÚJ szól KULTÚRA 6 KÚTFŐ BORGES: A MÁSIK, AKI UGYANAZ Valamelyik udvarodból bámulni / a régesrégi csillagokat, / az árnyék / padján ülve bámulni / ezeket a szórt fényeket, / miket tudatlanságom nem tud megnevezni, / se elhelyezni a csillagképek között, / átérezni a rejtett ciszterna vízkörét, / a jázmin- és loncillatot, / az alvó madár némaságát, / a tornác boltívét, a nedvességet — ezekből áll talán a költemény. Jorge Luis Borgesnek is meg kellett halnia, hogy bekövetkezzék közép-európai föltámadása. Pedig elég hosszú életű volt a földön, nyolcvanöt éves korában hunyt el az argentin mágus, ám az utóbbi évekig alig-alig hallottunk róla mifelénk, főként azt nem, hogy ő volt századunk egyik legnagyobb írója. Nem tévedés, valóban a legnagyobbak, egy Joyce, egy Kafka, egy Faulkner, egy Beckett mellett fénylik immár neve a halhatatlanságban, s fénylett már életében is. Ami késik, nem múlik, persze, így hát bekövetkezett mifelénk is a Borges-reneszánsz. A pompás versválogatást, amelynek ürügyén hívom föl olvasóink figyelmét a nagy argentinra, immár második kiadásban teszi közzé az Európa Kiadó, s ha más nem, már ez is figyelmeztet a rendkívüliségére — hisz melyik modern (pláne külföldi) költőnek adták ki mostanában két kiadásban a verseit? Legföljebb Prévert-nek. Márpedig Borges nem a Prévertek fajtájából való. Versei, esszéi, elbeszélései a legmagasabb rendű irodalmat képviselik, s ha valaki, ő aztán abszolút nincs tekintettel az olvasó igényeire. Még a verseiben sincs. Hát még a prózájában, tanulmányaiban! Egy verseskötetnek háromféle sorsa lehet: teljesen feledésbe merülhet; lehet, hogy nem marad hátra belőle egy sor sem, de megmarad az ember teljes képe, aki írta; és hagyományozhat egypár verset különféle antológiáknak — írja Borges, önmagát, mint költőt, e harmadik kategóriába sorolva s rögtrön kijelölve költészetének antológiadarabjait: Ha a harmadik sors jutna nekem, én a Feltételes költemény, az Ajándékok verse, az Everness, a Gólem és a Korlátok című»s/ersekben szeretnék tovább élni. Ennyit a lírikus Borgesről. Említsük meg azonban a másik két Borgest is, aki ugyanaz. Elbeszéléseinek vaskos kötete szintén megjelent már az Európánál 1986-ban A titkos csoda címmel, egy évvel később pedig a válogatott esszék is napvilágot láttak a Gondolatnál Az idő újabb cáfolata címmel. Még ha háromezer vagy harmincezer évig élnél is, mégis gondold meg, hogy senki sem veszíthet el más életet, csak azt, amit él, és nem élhet mást, csak azt, amit elveszít. Egyre megy hát a leghosszabb és a legrövidebb élet. Mert a jelen mindenki számára egyre megy, tehát az is egyre megy, amit elveszítünk; így az elmúlt élet csak röpke pillanatnak bizonyul. Hiszen sem a múltat, sem a jövőt el nem veszíthetjük. Ez a sziklába véshetően jellemző Borges-gondolat a Körkörös idő című, ugyancsak tipikus című esszéből való. Labirintus, körkörösség, elágazó ösvények, babilóniai sorsjáték, bábeli könyvtár, tükör és maszk — íme, a jellegzetes borgesi címek, fogalmak. A múltjába-jelenébe ágyazott ember mindenkori állapotát faggató és a mindenség kifürkészhetetlen szövevényét bogozgató elbeszélő művészete — egy talányt, egy útvesztőt, rejtőzködést, történelmi és lélektani föltevéseket kedvelő tűzijátéka —, ahogy A titkos csoda fülszövege sugallja. S mi foglalkoztatja Borgest, az esszéistát? A leginkább itt is néhány jellegzetes tanulmánycím kalauzolja el az olvasót: A valóság utolsó előtti változata — A Kabbala védelmében — A pokolbüntetés időtartama — Akhilleusz és a teknősbéka örökös versenyfutása — Az örökkévalóság története — A sértés művészete — Kafka előfutárai — Valakiből senki — Pascal gömbje stb. stb. E sorok írója, ellentétben középeurópai kortársaival, több ízben neki-nekiveselkedett már a borgesi világnak. Először még Párizsban, a hatvanas évek közepén, aztán a Körkörös romok című vékonyka Borges-kötet (az első magyarul megjelent Borges-gyűjtemény!) megjelenésekor, majd az esszék, versek, elbeszélések megjelenésének idején. S csak tanúsíthatom, hogy a borgesi világot lassan, fokozatosan, borgesi szóval körkörösen lehet csak vagy érdemes csak megközelíteni (ahogy egyébként minden valamirevaló, nem csupán a szórakoztatást szolgáló irodalmi művet). S itt nem csupán a szöveg nehézségi fokáról van szó, hanem arról, hogy roppant irodalmi élmény táplálja Borges hatalmas képzeletét, gyakran tér- és időbeli végtelen kísérti, s az olvasó csakis akkor követheti szerzőnket egy az egyben, ha mindezt a roppant műveltségi szintet bírja, vagy legalább is igyekszik, szerzőnk útmutatása nyomán, elsajátítani. Mert: ha lehetséges, akkor egy képzelet alkotta mű szereplői olvasók, illetve nézők, akkor az is lehetséges, hogy mi, olvasók, illetve nézők, merő fikciók vagyunk. 1883ban Carlyle azt írta, hogy a világtörténelem egy végtelen szentkönyv, amelyet minden halandó ír, olvas és igyekszik megérteni, s amelybe valamennyiünket beleírják. MÁSOK ÍRTÁK Veszélyben a Cseh Nemzeti Könyvtár Ezt a szinte hihetetlen helyzetet feltárva igyekszik felrázni a hazai közvéleményt az a drámai hangú felhívás, melyet a Csehországi Könyvtárosok Szövetsége tett közzé (Reportér, 1990. 27, szám). A felhívás hangsúlyozza, hogy a cseh nemzeti írásbeliségnek a tárházát az elmúlt negyven év folyamán afféle népművelői intézménnyé degradálták. De a hivatalos szervek 1989. november 17-ét követően is éppoly közömbösséget tanúsítanak a könyvtár vigasztalan helyzete iránt, mint korábban. Az idén már a teljes összeomlás előszele érződik. Több mint 600 ezer kötet — melyek között jócskán akadnak könyvritkaságok — a kölcsönzésből kiemelve, zöldségesládákban hánykódik. A mintegy 2 millió kötetnyi könyvállomány pedig, a raktári feltételeknek meg nem felelő tárolási körülmények között, súlyos károsodásnak van kitéve, sőt a megsemmisülésnek. A műszaki ellátottság fogyatékosságai lehetetlenné teszik a nemzetközi könyvhálózatba való teljes értékű bekapcsolódást, ami nemzetközi elszigeteltséghez vezet. Anyagi okok miatt, százéves folyamatosságot megszakítva, az idén le kellett mondani a cseh írásbeliséget nyilvántartó nemzeti bibliográfia kiadásáról. Erre még a fejlődő és a kifejezetten szegény országok sem kényszerülnek rá. A kulturális örökség oly mérvű veszélyeztetettségéről van szó, amely nehezen hasonlítható össze egyéb területekkel, s világméretekben is példátlan. A könyvtárosok a cseh kormányon, a kulturális minisztériumon és a Cseh Nemzeti Tanácson kívül a politikai pártokhoz, társadalmi szervezetekhez, a tudományos intézetekhez s a legszélesebb nyilvánossághoz fordulva szólítanak fel a Cseh Nemzeti Könyvtár megmentésére. Ennek érdekében gyűjtést indítanak. Cirill és Metód — kommunista megvilágításban így jellemzi a Slovenský denníkben (1991., 162. szám) megjelent kritika azt a két hittérítőről szóló tévéjátékot, amelyet az államünnep alkalmából mutatott be a Csehszlovák Televízió. Maga a felvétel még a múlt rendszerben készült, Milan Ferko forgatókönyve alapján. S a bírálat szerint magán viseli annak jegyét. Vagyis az egyházi méltóságok mind olyan megvilágításba kerülnek, amely intrikusok, farizeusok és szélhámosok válogatott gyülekezetének láttatja őket. Cirill és Metód — ahogy a kritikus írja — csupán némileg kedvezőbb fényben tűnik fel. Történelmi tények elferdítésével is vádolja a szóban forgó kritika a tévéjátékot. Kiváltképpen nehezményezi a mai áthallásokat, amelyek szinte parlamenti szóváltásokra emlékeztetnek. Ugyanakkor felrója a szerzőnek, hogy nem számol a nép bíborosi hivatal iránti szeretetével, amelynek két olyan egyéniség a letéteményese, mint Korec és Tomko. A kritika eddig meglehetősen visszhangtalan maradt. Szétesik-e az állami könyvkereskedés? A fenti kérdést feszegeti a Lidové noviny című független csehországi napilap (1991. 149. szám). Az állami nagykereskedelem ugyanis ott igazolta létjogosultságát, ahol a magánvállalkozás iránt nem mutatkozik érdeklődés. Rossz nyelvek szerint ez a hatalmas állami képződmény már képes volt tönkretenni jónéhány magánkiadót, mert egyszerűen nem fizet az átvett és bizonyíthatóan eladott áruért, Mielőtt a válság kirobbanna, néhány kiadó átmeneti megoldást keres, közvetlen kapcsolatot igyekszik teremteni az olvasóval. Ebben a helyzetben a megjelenő könyvekről nyújtott tájékoztatás is megújulásra szorul. A Nové knihy című hetilap meglehetős késéssel tartja nyilván azokat a könyveket, amelyek az állami nagykereskedelem közvetítésével kerülnek a könyvpiacra. A megnövekett kínálat áttekintését segíti elő — a Labyrint című havilap mellett — a Brünnben kéthetenként megjelenő Edice című újság, melynek gazdája a Brünni Kiadók Társulása. Maga az elképzelés a K—22 kiadótól származik.. Az új lap közzéteszi — díjtalanul! — a magán- és az állami kadók felfrissített terveit, kommentárok, beszélgetések és recenziók megjelentetésével számol be a könyvpiacon uralkodó helyzetről. Nem érdektelen, hogy az Edicet teljes egészében a brünni Masaryk Egyetem diákjai szerkesztik. (sf) A VARAZSLO NEM TÖRI EL A PÁLCÁJÁT A mese szerint a varázsló sikert sikerre halmozott, és mindig merészebb mutatványokat adott elő. Egy nap azonban szembe találkozott a megoldhatatlan problémával. Ötször, tízszer, hússzor is megkísérelte, hogy túljusson rajta. És amikor nem sikerült, eltörte varázspálcáját és — visszavonult. Dr. Matolcsy György, a folyamatos magyar animáció életre hívója, a magyar animáció kitűnő menedzsere, a mesék szerelmese egyetlen személlyel nem ért egyet a mesevilágban, ezzel a pálcatörő varázslóval. Szerinte ugyanis nincs megoldhatatlan probléma. Minden problémának van valamilyen előremutató megoldása. Bizonyos, hogy ez a magyar animáció és az ő személyes sikereinek egyik kulcsa. Legalább is ez derül ki beszélgetésünkből. Dr. Matolcsy György negyven évet (!) töltött el a budapesti Pannónia Filmvállalat elődeinél, s ebből harminchat évet foglalkozott a magyar animációval. Mégis ő lenne a legnagyobb bajban, ha a Pannónia Film, a magyar animáció fellegvára igazgatójaként egy ifjú rajongó arra kérnér rajzoljon neki valamit. Ez az egyetlen dolog a világon, a rajzolás, mely megoldhatatlan számára. Pedig senki sem ért annyira a rajzokhoz, az animációhoz, az animációs filmhez, mint éppen ő. De dr. Matolcsy György tanult szakmája a közgazdaság, s ha engem kérdeznének foglalkozásáról, azt mondanám: született menedzser, s hozzátenném: a legjobbak egyike. S ha szavaimat bizonyítani kell, a magyar animáció egészére hivatkozom, legfőképpen az elmúlt három és fél évtizedre, melynek során a semmiből nemzetközi hírű stúdió, az animáció térképén pedig jelentősnek számító hatalom született: a Pannónia Film. A műfaj sok évtizedes irányítójaként mindez dr. Matolcsy György érdeme is. Éppen ezért érdekes: hogyan látja ő a máig vezető utat? — Voltak előzmények és hagyományok: az animáció már a század elejétől művelt műfaj Magyarországon, a két világháború között — néhány évig — állandó stúdiók is működtek. Rendszeres, folyamatos és — ami a legfontosabb — államilag támogatott animáció azonban csak a negyvenes évek végén, ötvenes években alakulhatott ki nálunk — emlékezik dr. Matolcsy György. — Az első évtized, az ötvenss évek az őskor. Évente egy-két rövidfilm készül, s mindenki a szakmát tanulja, gyakorolja. Az első — mai szóval pannóniás — film, a Kis kakas gyémánt félkrajcárja, majd az évtized mesterhármasa, a Párbaj, a Ceruza és radír, a Piros pöttyös labda. Ezek már nemzetközi figyelmet is keltettek. A második évtized, a hatvanas évek, a mozifilmsorozatok indulásának kora, bekapcsolódunk az animáció modern áramlataiba, színre lép egy, később a magyar animáció történetét meghatározó nemzedék, Jankovics Marcell, Nepp József, Foky Ottó, Gémes József, Kovásznai György, Szoboszlay Péter és mások. A harmadik évtized, a hetvenes évek a nagy expanzió korát jelentik. Indulnak a tv-sorozatok, megszületik a kecskeméti, majd a pécsi műterem, újabb alkotó nemzedék lép színre, Orosz István, Hernádi Tibor, Rófusz Ferenc, Varsányi Ferenc, Varga Csaba és mások. Es ami a legfontosabb, 1972-ben megkezdődik a rendszeres egész estés animációs játékfilmgyártás, s 1973ra elkészül első egész estés rajzjátékfilmünk, a János vitéz. A negyedik évtized, a nyolcvanas évek jellemzője, hogy megszűnik a Pannónia Film monopolhelyzete az animációs filmkészítésben, maga a Pannónia Film is szétválik a szinkronfilmgyártástól. Önállósul, majd önállósítja kecskeméti, pécsi műtermét is, és jelentősen megnövekszik a nem állami finanszírozás szerepe a gyártásban. A hatvanas években filmjeink százszázalékos állami finanszírozással készültek, méghozzá úgy, hogy költségeink kétharmadát a forgalmazómonopólium, a MOKÉP, egyharmadát a nemzetközi értékesítéssel foglalkozó Hungarofilm térítette meg. 1968-tól azonban távolodni kezdtünk e szubvenciós köldökzsinórtól. Gyártási költségeink egy részét legnagyobb megrendelőnk, a Magyar Televízió fedezte (igaz, szintén állami pénzből, de ez nálunk kereskedelmi bevételként jelentkezett), és a dotáció visszaesett a költségek kétharmadára. Ez az arány azután fokozatosan csökkent, s ma a dotáció csak a költségek egyhetedét fedezi vagy annál kevesebbet, ugyanakkor a Magyar Televízió — saját anyagi gondjai miatt — jóformán egyáltalán nem finanszíroz többé animáció ós filmeket. Nemrég fejeztük be George MacDonald több mint száz éve megjelent és már klasszikusnak számító meseregénye, a Hercegnő és a kobold animációs játékfilmváltozatát (rendező: Gémes József) — ez lett a huszonötödik animációs játékfilmünk. Már ismerjük a huszonhatodik játékfilmünk témáját is: Jankovics Marcell munkája lesz az Ember tragédiája nyomán, készül egy újabb egész estés filmünk, a Nepp—Dargay alkotópáros együttműködésével Tizedik testvér címmel, s rengeteg nemzetközi terven, ajánlaton dolgozunk. Többek között egy 52x7 perces koprodukción DélAfrikával; Zágrábbal, Péccsel együtt Kanadának szolgáltatunk egy 39x30 perces animációs sorozathoz komplett részeket; a 2. műterem — immár több mint egy évtizede — a Bajor Televízióval közösen készít filmeket, s visszatér majd a vászonra az Erdő kapitánya is, egy, az NSZKval közösen készített 13x7 perces környezetvédelmi sorozatban. Dr. Agy is feltámadóban van, és még sok más elképzelésünk van. Mindez csupa pozitívum. Persze nehezen képzelhető, hogy ne legyenek árnyoldalak is. Dr. Matolcsy György erről is szívesen beszél. — A legnagyobb gond, hogy idehaza a régi finanszírozási formák már nem működnek, az új módszer viszont még nem forrott ki. Aztán nemzetközi gondjaink is vannak. Ma az egész animációs világ minden szempontból sokkal többre lenne képes, mint amennyit produkál. Mi, magyarok, különösen a kreatív alkotó munkatársi gárda területén állunk jól. Sok a tehetségünk. Létrejött az Iparművészeti Főiskolán az animációs filmrendezői szak. Maga a Pannónia Filmvállalat egységesebb, mint valaha. Én úgy érzem, nagy jövő áll az animáció előtt. Steven Spielberg Londonban animációs stúdiót nyitott. A XXI. században az animáció nagyobb szerepre számíthat, mint korábban bármikor. A televíziók animációs igénye világszerte egyre nő, a videopiacon is egyre keresettebb cikk az animáció. Közép- és hosszú távon tehát nem fenyegetnek piaci gondok. Sőt, erőteljes fellendülésre számíthatunk... Végül is tehát optimista vagyok. FENYVES GYÖRGY