Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-29 / 175. szám, hétfő

SPORT . ÚJ SZÓM 1991. JÚLIUS 29. Peter Bad urának, a csehszlovák vízilabda-válogatott vezető edzőjé­nek volt mit mondania a negyedek közti szünetben... (Eugen Vojtiéek felvétele) 31. VÍZILABDA DUNA KUPA GÓLZÁPOROK, GYENGE MECCSEK (Munkatársunktól) - Vasárnap este, közvetlenül lapzárta előtt ért véget a 31. vízilabda Duna Kupa, amely pénteken délután kezdődött. A hét válogatott két csoportban kezdte a küzdelmeket, majd tegnap délelőtt rendezték az elődöntőt, délután, illetve este a helyosztókat, valamint a finálét. A pozsonyi pasienkyi 50 méteres fedett uszodában nem sok említésre méltót láthatott a gyér számú közönség. Talán csak a csehszlovák junior válogatott igyekezete dicsérhető. A házigazdák A-csapata a három hét múlva kezdódó athéni Európa-bajnokságra készül, s szüksége volt a győzelmekre. A rendezők ezért hívtak gyenge együtte­seket... A második játék­napon folytatódott a pénteki gólzápor. A lengyelek „lemos­ták" a szedett-ve­dett csapatot felvo­nultató osztrákokat Az egyiptomi gárda és a csehszlovák A-válogatott a vártnál jóval nehezebben hozta a két pontot Az afrikaiakat a dánok szorították meg, a há­zigazdáknak pedig a szélvészgyors ango­lok okoztak nehéz perceket, Vidumans­kyék már 5:1-re vezettek, ezután elkezd­tek szórakozni, s ezért alapos fejmosást kaptak Peter Bad'ura edzötöl! Már 7:6-ra feljöttek a szigetországiak, ám egyenlíte­niük nem sikerült. Nagy meglepetéssel kezdődött a szombat délutáni műsor: a csehszlo­vák junior válogatott remek teljesít­ményt nyújtva iegyózte(!) a jóval esé­lyesebb lengyeleket. Schmucknak min­den sikerült, Lukáő kapus pedig helyen­ként csodákat müveit. Szoros eredmény­nyel ért végei az Egyiptom - Anglia összecsapás is, az afrikaiaknak a hajrá­ban ment el a hajó. Vidumansky és a csehszlovák válogatott bemutatójával zárult a dánok elleni találkozó, melyen a házigazdák hórihorgas csapatkapitánya hat parádés gólt dobott! EREDMÉNYEK: Anglia - Dánia 18:10, Lengyelország - Ausztria 27:8, Egyiptom - Dánia 17:15, Csehszlová­kia A - Anglia 11:8 (5:1, 2:4. 3:1, 1:2), legeredményesebbek: Dinzh és Richter 3-3, ill Maccallum 4, Csehszlovák juni­or válogatott - Lengyelország 12:11 (2:3. 4:2, 3:4, 3:2). Schmuck 6, ill. Gu­szecki 4. Anglia - Egyiptom 16:15, Csehszlovákia A - Dánia 24:5 (6:1. 6:0, 8:2. 4:2). Vidumansky 6. ill Trasbo 2 A csoportküzdelmek után A-CSOPORT: 1. Csehszlovákia A 6, 2. Anglia 4,3. Egyiptom 2, 4. Dánia 0 pont; B-csoport: 1. Csehszlovák junior válogatott 4,2. Lengyelország 2, 3. Ausztria 0 pont. ELÓDÖNTÓ: Csehszlovákia A - Lengyelország 14:12 (5:0, 4:4, 2:4, 3:4), Pecíar és Veszelits 4-4, Vidu­mansky 3, ill Andruszkiewicz és Rosi­ak 4-4. A 13. percig nem volt baj (7:1), azonban ezt kővetően kritikán alulit nyúj­tott a Badura-legénység. Anglia - Csehszlovákia junior válo­gatott 16:9 (3:2, 2:3, 2:4,9:0), Mounfield 5, ill Nagy 3 Tiz perccel a vége előtt még Vladimír Prelovsky fiai vezettek 9:7-re, de ezután hihetetlen dolgokat müveitek; főleg Schmuck játszott igen könnyelmű­en, önző volt, nem adta tovább a labdát A zárónegyedben a kilenc bekapott gól önmagáért beszél! HELYOSZTÓ: Dánia - Ausztria 33:8, Egyiptom - Ausztria 22:13. A 3. HELYÉRT: Lengyelország - Csehszlovák junior válogatott 17:16, hosszabbítás után (4:2, 4:2, 3:4, 3:6; 1:1, 2:1), góldobók: Andruszkiewicz 7, ill. Cer­nohorsky 6 Hősiesen küzdött a junior együttes, ám a hosszabbításban hadilá­bon állt a szerencsével DÖNTŐ: Csehszlovákia - Anglia 13:12, (4:3, 5:4, 3:3, 1:2), Veszelits 5, illetve Anderson 3 Kezdettől fogva döcö­gött a hazaiak szekere, de végül is - ha nehezen, de - célba ért. A 32. perctől kimondottan rosszul játszott a csehszlo­vák válogatott, játékosai hibát hibára hal­moztak A torna végeredménye: 1 Csehszlo­vákia A, 2 Anglia, 3 Lengyelország, 4 Csehszlovák junior válogatott, 5 Egyiptom, 6 Dáma, 7 Ausztria A 31. Duna Kupa legjobb góllovöje Veszelits Péter lett. aki 21-szer talált a hálóba ZSIGÁRDI LÁSZLÓ BÚCSÚ A HEYSEL-STADIONTÓL /("világ sportsajtójában a közelmúlt­ban jelent meg a hír, hogy a brüsszeli Heysel-stadiont, az 1965. évi tragédia színhelyét, a Bruges - Mechelen belga kupadöntőn kirobbant botrány után véglegesen bezárták. Ha valaki a világ bármelyik sarkában a Heysel-stadionról beszélget, elkerülhe­tetlen. hogy az 1985 május 29-én ott lejátszódott drámáról ne szótion A részle­tek ma már mindenki előtt ismertek Em­lékeztetőül most csak annyit- azon a nap­sütötte korai estén, a stadionban |elen volt 60 ezer nézó közótt 39-en a betépöte­gyúkkel a halálra fizettek elő A szörnyű drámát az angol huligánok randalírozása váltotta ki. olyan csavargóké, akik azóta - s ez talán még sajnálatosabb - a vilá­gon több helyen is követőkre találtak A garázdáikoóók sarokba szorították a klubvezetőket, akik (a legtöbb helyen) szigorú óvintézkedéseket vezettek be vál­takozó eredménnyel A belgák a Hey sei-drámát kímosha­tatlan emlékként viselik a szívükben, és már évek óta arra készültek, hogy e szörnyű tehertől valamilyen módon megszabaduljanak. De miként' A Heysel-stadion Brüsszel egyik legszebb parkjában (A Heysel­parkban) épült lel 1930-ban Hamarosan a belga főváros egyik büszkesége lett A tulajdonos, a városi tanács 1932-ben korszerűsítette először a pályát Ettől kezdve 120 fényszóró tette lehetővé, hogy az angol mintára gondosan ápolt gyepszónyegen esti mérkőzést is lehes­sen rendezni Az „átkos" Heysel-stadionnak tehát ebben az esztendőben már több mint 60 éves múltja van. Most viszont a bel­ga főváros vezetősége és a labdarúgó szóvetseg - az újabb és űjabb huligán­botrányok után - halálra ítélte a régi Heyselt. mert szabadulni kívánt az 1985-ben szerzett szörnyű emléktől. A stadion 61 esztendőn át szolgálta a sportot becsülettel, de építői arra nem számíthattak, hogy a hazai és a külföldi huligánok a nem arra épült lelátókon vé­res csatákat vívnak A Heysel-sta<*on ma már korszerűtlenné vált újjáépítése meg időszerűvé A döntés néhány hónappal ezelőtt vég^ megszületett A terv egy csodálatosan szép. esetenként fedhető és hubgánbztos (') stadont ígért Brusz­szelnek Az alapkő lerakása az elmúlt hetekben meg is tortént a további tárgya­lások (a sok-sok pénzt kináJó szponzorok kiválasztása) folyamatban vannak (n) FEDERATION KUPA A CSEHSZLOVÁK CSAPAT IS ELBÚCSÚZOTT Nem sikerült a bravúr: az Egyesült Államok együttese biztosan, 3:0 arányban verte Csehszlovákiát a Not­tinghamben zajló női tenisz csapat­verseny elődöntőjében Már az egye­sekben eldőlt, ki a jobb; Capriati 48 perc alatt 6:3, 6:1-re verte Zru­bákovát, míg M. J. Fernandez nagy küzdelemben 2 óra 15 perc alatt 6:4, 0:6, 9:7 arányban bizo­nyult jobbnak Novotnánál. Ez a vereség megpecsételte a cseh­szlovák együttes sorsát, pedig akár 1:1 is lehetett volna, hiszen Novotná a második játszmát simán nyerte, s a döntő harmadikban pedig 5:4-re vezetett Mégis az amerikai lány győzedelmeskedett, annak ellenére, hogy tízszer vesztette el saját ado­gatását. „Ma mindketten nagyon rosszul adogattunk, az okát nem tudom" - nyilatkozta a vereség után. A páros mérkőzésnek már nem volt igazi súlya, Fernandez, Garrison simán, 6:2, 6:3-re verte a Svíglerová, Rajchrtová duót. Az elődöntő másik ágán, a Spa­nyolország - Németország össze­csapáson, Spanyolország egyértel­mű győzelmet aratott. Az Arantxa Sanchez és Martinez összeállítá­sú csapat pontveszteség nélkül vette az utolsó előtti akadályt, a németeknél nagyon érződött Steffi Graf hiánya. A vasárnapi döntőben tehát az Egyesült Államok és Spanyolország talalkozott A Fe­deration Kupa jövő évi felvonására a következő országok válogatottjai már biztosították a szereplésüket: Japán, Franciaország, Dánia. Izrael. Argentina, Svédország, Románia, Hollandia. Új-Zéland, Belgium. Pa­raguay és Magyarország. • Montrealban, az 1 millió 200 ezer dollár összdijazasü rendkívül erős férfi teniszversenyen Petr Kor­da bejutott a döntőbe, miután az elődöntőben Jim Courier, az idei Roland Garros bajnoka lelett diadal­maskodott 3:6, 7:6 (7:1) 62 arány­ban. Ellenlele a fináléban a szovjet Andrej Csesznokov, aki előzőleg Ivan Lendít ütötte el a továbbjutástól (7:5, 7:6). • Hilversumban (az ősszdíjazás 250 ezer dollár) Karel Nováőeknek már nem sikerűit a döntőbe való jutás. A negyeddöntőben Davint ver­te 7:6 (7:3), 2:6, 6:2-re, ám az elő­döntőben a svéd Magnus Gustafs­son 7:6 (7:3), 6:3 arányban jobbnak bizonyult nála. Legyőzője a spanyol Jordi Arresevel találkozott Gustafs son - Arrese 5:7, 7:6 2:6, 6:1, 6:0. FORMA—1 MANSELL HARMADIK GYŐZELME (t-só) - Nigel Mansell vasárnap zsinórban már harmadszor indulha­tott az elsó rajtkockából és zsinór­ban harmadszor nyert futamot a For­ma-1 autós világbajnokságon. Fé­lelmetes teljesítménye már-már megközelíti Ayrton Senna év eleji produkcióját. Hockenheim gyors pályája reme­kül ült a Williams-Renault-nak, a hosszú egyenes szakaszokon nem volt igazi ellenfele. Kissé le­egyszerűsítve: a tegnapi futam a kerékcserék csatája volt. Ger­hard Berger „lábbelijeivel" jó ti­zenhat másodpercig bíbelődtek a szerelök, s ez bizony a pilótának a 2. helyébe került. Ellenkezőleg, Riccardo Patrese gyors gumicse­réje elősegítette, hogy lépésről lé­pésre feljöjjön, s végül a 2. helyen végezzen. Jean Alesi volt az egyetlen, aki az élbolyból maka­csul ragaszkodott az eredetikhez; ez kifizetődő húzás volt számára, meglepően higgadt versenyzés­sel dobogós helyen végzett. Csa­pattársa, Alain Prost viszont pórul­járt, hosszú körökön át próbálta örök riválisát, Sennát megelőzni, mígnem a viadal vége felé igyekezete majd­nem sikerrel járt, de ekkor a brazil pilóta „betartott" neki. A követKez­mény: kisodródás és a verseny fela­dása. Bizonyára e pártiarcnak lesz még visszhangja... Ám ellenfelét sem kerülte el a végzet, az utolsó körben hirtelen leállt a kocsija, való­színűleg benzinhiány miatt. Kísérte­tiesen megismétlődött tehát a két héttel ezelőtti silverstone-i eset, ami­kor szintén a cél előtt „fáradt el" a kétszeres világbajnok gépe. Nigel Mansell elsőségét seinki sem veszélyeztette komolyan Úgy tűnik, egyedül a technika ördöge vagy egy durrdefekt állíthatja meg győzelmi sorozatát, bár ki tudja. Senna év eleji sikerei után szintén így látták a szakemberek, s lám, mára mivé lett dicsősége... Újabb győzelmével már 8 pontra megkö­zelítette az éllovast, így a közelgő Hungaroringen akár őrségváltásra is sor kerülhet. Különben, a konstruk­tőrök versenyében ez már megtör­tént: hosszú idő után a McLaren -Honda 70 pontjával a Williams-Re­nault mögé szorult, amelynek kettős győzelme után már 71 pontja van. A végeredmény: 1 Mansell (Wil­liams), 2. Patrese (Williams), 3. Alesi (Ferrari), 4. Berger (McLaren), 5. de Cesaris (Jordan), 6. Gachot (Jordan). ATLÉTIKA RUFFININAK SIKERÜLT (tics) - Pozsonyban, az Inter pályáján rendezett versenyen elsősorban azok az atléták voltak a főszereplők, akik még az utolsó pillanatban megkísérelték teljesíte­ni a tokiói vb kiküldetési szintjét Ez csu­pán Rutfini Róbertnek sikerült, aki a magasugrásban 2. kísérletre teljesí­tette a 228 cm-t, és az erős szélben tovább már nem versenyzett. A sokáig sérüléssel bajlódó Ruffim idei legjobbját 8 cm-rel teljesítette túl és biztosította részvételét az augusztusi világbajnoksá­gon. A hármasugrásban Milan Mikuláé 4 kísértettel 16,82 m-t ugrott, s ezzel mindössze 3 cm-rel maradt el a szinttől A 400 m-es férfi gátfutásban Kucejnek az erős szélben nem volt esélye arra, hogy az 50 mp-en belül kerulion Győztes ideje 52,1 mp, )óval elmaradt a várakozástól A világbainoksági részvételre pályázók­nak még egy lehetőségük van. az Ostra­ván sorra kerülő nemzetközi versenyen Az eredményekből - férfiak: 100 m Sőavncky 10.95. súly Sufa 18.92. gerety Garaj 71.32 Nók: 100 és 400 m Su­chovská 11.86 és 55.28.1500 m: SoHáro­vá 4:27,06. gerely Révayová 51.10 m A spanyolországi La Corunában rendezett nemzetközi versenyen a leg­nagyobb érdeklődés a 110 m-es férfi gátfutást kísérte, ahol az amerikai Fos­ter 13.49 mp-cel győzött honfitársa. Nehemiah (13,66) előtt. További ered­mények - férfiak: 400 m: Pierre (amen­kai) 45.56. 800 m Cacho 1 46.87. Gon­zalez (spanyolok) 1:47,19, Barbosa (bra­zil) 1 47,22, 5000 m: Boutaieb (marokkói) 13:21,00 Nók: 100m gát Narozsilenko 13,00 200 m: Szergejeva 22,91, magas­ugrás Bikova (mind szovjet) 195 Nairobiban, Kenya bajnokságán, mely egyben világbajnoki selejtező is volt, tobb kiváló eredmény született A 800 m-es férfi síkfutásban Ereng 1:42,2 perccel, a világ idei legjobbjával győzött. 100 m. Ondiek 9,90. 200 nv Gikonyo 20,1, 5000 m: Ondieki 13:56,2, 10 000 m Ta­núi 28:07,5, 3000 m akadály Kiptanui 8:24,9 Az angol bajnokságon Birmingham­ben. az Európa-bajnok ünford Chnstie 10,14 mp-vel nyerte a 100 m-es férfi sík­futást és ezzel az idei európai ranglista élére került A nőknél az amenkai Ashford végzett az élen 11,15-tel 400 m gát Robertson 49,98. magasugrás Conway (amenkai) 231. Hannoverben, a német bajnokságon a női diszkoszvetés! Wylluda nyerte a 68,78 m-rel; 100 m nók: Krabbe 10,91 Sestnereben, az ismert olasz magas­lati üdülőközpontban szerdán nagyszabá­sú nemzetközi versenyt rendeznek A tobb mint 2000 rn-es tengerszint feletti magasságban tobb kiváló eredmény vár­ható A férfi távolugrásban az amerikai Carl Lewis vílágcsúcsjavitási kísérletet jelentett be. Az újságíróknak kijelentet­te: „Végre túljutok a 890 cm-«n és túlszárnyalom Beámon világcsúcsát" Lewis ellenfelet honfitársai. Powell és Myncks lesznek A nőknél a jamaicai OOey a 100 és 200 m-es síkfutásban is rajtol A rúdugrás sztárja a világcsúcstartó Szerge; Bubka lesz SPORTHÍRADÚ • BOLOGNÁBAN befejeződött a sportlövő Európa-bajnokság. A-záróna­pon a férfi szkeet-lövésben a csehszlovák Adamec ezüstérmet szerzett. A nőknél a magyar Igaly győzött Egy nappal ko­rábban a férfi csapatversenyt Csehszlo­vákia nyerte 433 ponttal. • BRÜNNBEN és Olomoucban foly­tatódott a női junior röplabda-világba|nok­ság. Az eredményekből. Csehszlovákia - Tajvan 3:1, Bulgária - Venezuela 3:1, Brazília - Németország 3:0, Szovjetunió - Kórea 3:0, Kina - Románia 3:0, Kuba - Argentina 2:3, Kórea - Pem 3:0. • BARCELONÁBAN, a nemzetközi férfi kézilabdatorna elődöntőjében Cseh­szlovákia 19:25 (7:12) arányban kikapott Spanyolországtól. A másik ágon a Szov­jetunió került a döntőbe, miután biztosan győzött Magyarország ellen Az 5 helyért Németország - Svédország 23:20 (10:11), a 7 helyért: Románia - Jugoszlá­via 24:23 (11:11). • A BARCELONÁBAN folyó csel­gáncs Európa-bajnokságon a férfiaknál a 65 kg-os súlycsoportban a német Quell Malz, a 75 kg-osoknál a japán Koga szer­zett aranyérmet. A 71 kg-osoknál a cseh­szlovák Vénsek a 7 helyen végzett. • A TOUR DE FRANCE utolsó előtti útszakaszát, az 57 km-es időfutamot a spanyol Indurain nyerte az olasz Bugno és az amenkai LeMond előtt Egyébként megszületett a körverseny elsó dopping­botránya A rendezők közölték, hogy a kolumbiai Montoyo a 18. útszakasz során doppingolt, és ezért 3 hónapos eltiltással, valamint 2000 dolláros bírság­gal sújtották • BARCELONÁBAN az elóolimpiai nemzetközi tomaversenyen a nőknél a Szovjetunió győzött Spanyolország és Magyarország előtt A csehszlovák válo­gatott 6 csapat közül az 5. helyen végzett A férfi csapatverseny sorrendje: 1. Szov­jetunió, 2. USA, 3. Japán. • MEGLEPETÉSSEL végződön Los Angelesben a férfi 50 m-es gyorsúszás A hazai Steve Crocker megelózle nagy­nevű honfitársait, Biondit és a világcsúcs­tartó Jagert. Crocker 23,07 mp-cel győ­zött a német Rudolph (23,22) előtt. Biondi (23,37) az 5., Jager (23,49) a 6 helyen végzett • MIGUEL INDURAIN nyerte a Tour de France kerékpárversenyt A 22. útsza­kasz győztese a szovjet Konisev lett a né­met Ludwig előtt LABDARÚGÁS • AZ OSZTRÁK bajnokság 2 forduló­jának eredményei: Steyr - Kremser 0:1, Graz - Rapid Wien 0:1, Austria Wien - Salzburg 3:2, Donlwítz - Linz 1:1, Vienne - Wacker 0:0, St. Pölten - Inns­bruck 2:1. Az élcsoport: 1. Rapid 4, 2 Wacker 3 (3:0), 3 Lincz 3 (3:2). • FRANCIAORSZÁGBAN is a baj­nokság 2. fordulója szerepelt műsoron A csehszlovákok közül Viliam Hyravy 11 ­es gólt lőtt a Nimes színeiben Az ered­ményekből: Monaco - Nancy 4:1, Nimes - Toulouse 2:2, Caen - St. Etienne 1:0, Toulon - Lens 0:1, Metz - Sochaux 3:1, Paris St. Germain - Auxerre 1:1, Lille - Le Havre 0:0, Lyon - Marseille 1:1 Az állás 1 Monaco 4 (8:2), 2 Metz 4 (5:1), 3 Au­xerre 3 (4:2). • A SZOVJET bajnokság legutóbbi fordulójának két eredménye Dinamó Ki­jev - Szpartak Moszkva 2:3, Dnyepr Dnyepropetrovszk - Ararat Jereván 1:0 • HAZAI ELŐKÉSZÜLETI mérkőzé­sek eredményei Sigma Olomouc - Zbro­jovka Brno 3:0 (1:0), góllövők: JanoSfák 2, MaroSi Opava - Vitkovice 0:1 (0:0), gól­lövő: Hajduíko, Bardejov - VSS 2:1 (1:0). • DREZDÁBAN barátságos mérkőzé­sen: Dynamo Dresden - Manchester City 2:1 (1:0). SPORTFOGADÁS A SPORT KA 30. játékhetének nyerő­számai: L húzás: 20 21 34 38 40 45 pótszám 12. II. húzás: 23 29 35 44 46 47 pótszám: 43 A Sportka 30 játékhetének rendkívüli nyereményen (teniszütök) azok a szelvé­nyek nyenk. melyeket mind a hat oszlop­ban kitöltöttek és számuk 33 653-mal végződik A MATES 29-30. játékhetének nye­rőszámai: 711 25 28 31. A SAZKA telitalálatos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 0110000020 2 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom