Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-26 / 173. szám, péntek

1991. JULIUS 26. MEGKÉRDEZTÜK MIÉRT SZÜNETEL A CUKKINI FELDOLGOZÁSA? A rimaszombati és a losonci kon­zervgyárban az idén a cukkini lett volna a feldolgozásra váró fó ter­mék, ezért a gépeket és a személyi állományt is eme kevésbé ismert zöldségféle befőzéséhez készítették elő. A kis- és nagytermelők nem kis bosszúságára azonban alig egy hé­tig folyt csak a cukkini feldolgozása. A felsőbb szervek ugyanis - a köz­ponti ellenőrző- és kutatóintézetek, valamint az egészségügyi miniszté­rium illetékeseinek javaslatára s az érvényben lévő előírásokra, norma­tívákra és rendeletekre hivatkozva mindkét gyárban átmeneti leállítását rendelték el. Többen is kérdezik, mi történt, ki a hibás, megint rászedték a termelőket? Az olvasó kérdéseinek utána jár­va, a következőket tudtuk meg: Az érvényben lévő előírások értelmé­ben a nyers tökfélékben 700 milli­gramm/kilogramm a megengedett nitráttartalom. A közegészségügyi­sek pedig szigorúan kikötik, hogy a kész termékben - így az uborká­ban is - ez az érték nem haladhatja meg a 400 mg/kg-ot. Sajnos a ter­melók által felhasznált cukkiniban a nitráttartalom meghaladta ezt az értéket. Ez főleg olyan szállítókat érint érzékenyen, mint pl. a Nagymi­hályi járásból Rimaszombatba szál­lító Kertészeti Szolgáltatások Járási Vállalatát, amely az idén ezer tonná­ra szerződött. A laboratóriumi minta­elemzést ugyan a termelók is elvé­geztetik, de mivel a felelősséget a feldolgozóüzemnek kell vállalnia, így az ő eredményeik a döntőek. A cukkinikiesés viszont nekik is veszteséget okozott. Ók viszont amiatt nehezményeznek, hogy az illetékes központi szervek még min­dig nem mondták ki a cukkiniról, hogy hová tartozik, s eme zöldség­féle esetében mennyi a megenge­dett nitráttartalom. Szerintük nem helyes, hogy a 400 mg-ot veszik határértéknek, mert ez nem uborka. Az viszont tény, hogy a cukkini feldolgozása szünetel. Rimaszom­batban csak a minimális mennyisé­get vásárolják fel, azt is azoktól a termelőktől, akiknek szerződésük van, és a vetőmagot a gyártól vásá­rolták. Hegedűs László mérnök, igazgató arról tájékoztatott, hogy al­mapaprikával együtt fogják befőzni a cukkinit, erre azonban még egy­két hetet várni kell. Ami a többhetes termelői megfi­gyelések eredményeként még ide kívánkozik, az az, hogy úgy néz ki, a nitráttartalom változik. Nem bizo­nyított tény, de többnapos meleg, napsütéses, száraz idő esetén csök­ken. Aki tehát menteni akarja, ami még menthető, az bizonyos idő után végezteti el ismét az elemzést. (polgári) BENZINUTALVÁNYOK MAGÁNVÁLLALKOZÓKNAK CSAK KÉSZPÉNZÉRT Ez év júniusa folyamán a magán­vállalkozók - zömében roma nem­zetiségűek - 70 millió korona értékű benzinutalványt vettek fel készpénz­fizetés nélkül, s aztán a rendes ben­zinárnál valamivel olcsóbban elad­ták. Erről Roman Lancinger, a Ben­zina vállalat osztályvezetője tájékoz­tatta a Csehszlovák Sajtóirodát. Az említett vállalkozók azt használták ki, hogy a korábbi gyakorlat szerint nem ellenőrizték az igénylók fizető­képességét. Ezentúl azonban a ma­gánvállalkozók csupán készpénzért vásárolhatnak utalványokat. A Ben­zina csupán az állami vállalatoknak és a kormány hatáskörébe tartozó szervezeteknek ad el benzinutalvá­nyokat korlátozás nélkül, továbbá azoknak a szervezeteknek, melyek a lakosság vagy a kórházak ellátá­sáról gondoskodnak. Ezek akkor is kaphatnak, ha azonnal nem képe­sek fizetni. A jelenlegi utalványok július 31-ig érvényesek. Később újak váltják fel őket. LÉGI MENTŐSZOLGÁLAT MAGYARORSZÁGON KALEIDOSZKÓP A magyar mentőszolgálat három MI-2-es típusú helikopteréből két szitakötő napkeltétől napnyugtáig áll készenlétben a Ferihegyi repülőté­ren. Igazából öt területi központba, például Miskolcra, Pécsre telepített gép kellene, de állami erőforrásból egyhamar nem lesz erre pénz. A Balaton és a Dunántúl déli ré­szének légi mentését Harkányi László, az autókereskedéssel és autóbontással foglalkozó dombóvári székhelyű Reparautó kft. tulajdono­sa vállalta magára. Vásárolt a hon­védségtől két KA-26-os típusú, egy­koron felderítésre használt helikop­tert, polgári lajstromszámon levizs­gáztatta és a Vöröskereszt Somogy megyei Szervezetének engedélyé­vel vöröskeresztes jelzéssel az igali fürdőnél szolgálatba állította. A hiva­tásos mentőktől kapja az egészség­ügyi felszerelést, a nyári balatoni idényben ők küldik a mentőorvost és fizetik a levegőben töltött órákat, amikor a magángép az állami men­tők riasztására a megadott kórházba repíti a rászorultakat. A pilóta és a szerelő munkabérét, az alkatrészek pótlásának költségét Harkányi úr fizeti. A neki bázist adó igali termelőszövetkezet Az életért alapítványt hozott létre. Remélik, a kistelepülések önkormányzatai la­kosonként 4-5 forintot átutalnak majd az alapítvány számlájára, hogy a helikopter fenntartása ne vásárlója üzleti sikerein múljon. Kép és szöveg: V. PAIZS GÁBOR Két fekvóbéteget tud vinni a KA-26-os APRÓHIRDETÉS • Eladó YAM AH A-PS R-37-es szinteti­zátor. „Olcsón". Tel.: 0709/97 357 Ú-2334 • Eladó 1,8 ha termőföld a Kis-Dunánál, Lögórpatony (Horná Potôn-Lúky) határá­ban. Jelige: A Dunaszerdahelyi járás­ban. Ú-2305 • Eladó családi ház nagy kerttel Sőregen (Šurice, Losonci járás). Clm: Ján Motyči­ak, Veterná 10, šibeničný vrch, 979 01 Rimavská Sobota Ú-2303 • Előjegyezhetek és megrendelhetők 3 napos vörös kiscsibék, július végére és augusztusra. Cím: Zsemlye Károly, 946 02 čalovec 114, Tel: 0819/920 51 Ú-2300 • 1991. július 26-án ünnepli 60. születés­napját a drága jó édesanya és nagy­mama, özv. Kiss Anna Zselizen. E szép ünnep alkal­mából szeretettel köszöntjük, és kí­vánjuk, hogy jó egészségben szíve még sokáig melengesse szerető családját. Szerető lánya: Ildikó, veje: Lajos, unokái: Ildikó, Veronika, Mónika Ú-2312 • Ma ünnepli 60. születésnapját és egyben névnapját a drága édesanya, anyós és nagy­mama, Horváth Anna (Hviezdoslavov). E szép ünnep alkal­mából szívből kö­szöntik, s jó erőt egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: lányai: Mária és Anna, fiai: Lajos és Árpád, vejei ós unokái: Ingrid, Henrik, Árpád és Róbert, akik szokszor csó­kolják a nagymamát. Ú-2308 • A Komáromi Magyar Tannyelvű Gim­názium igazgatósága 1991. szeptember 1-től felvesz angol szakos középiskolai tanárt. Jelentkezés személyesen az isko­lában: Magyar Tannyelvű Gimnázium ul. kpt. Jaroáa 5 945 01 Komárno ÚF-799 • 32 éves angoltanár rövid időre albérle­tet keres. Jelige: Komáromban. Ú-2336 • Fogyni akar? Felkínálom Andrássy professzor diétáját, mellyel 18 nap alatt 6 kg-ot lehet fogyni. A módszer olcsó, könnyen hozzájutható ételekből áll. Nem bánja meg! 41 koronát küldjön csekken. Nagy G. Hlavná 3, 946 57 Svätý Peter. Ú-2277 Mi számolunk a pénzével, Ön is számíthat ránk. Ha Zselizre jön, a VEROTEXnél a Nálepka utcában - Farnadi út ­mindent megtalál: cipők, szandálok, zoknik, harisnyák, ágyneműk, pólók és készruhák. Ez mind Önre vár. U-2299 NYÁRI VASAR Hol? • Nyékvárkonyon az ÉVA CIPŐBUTIKBAN Férfi-, női, gyermekszandálok és félcipők, belépők, sportcipők 15%-os árengedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart! SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓT! ÚP-812 SPANYOLORSZÁG 10 nap, luxusautóbusz, hotel, teljes ellátás. SPANIEN TOURIST Družstevná 3, Šaľa, tel.: 0706/51 20 ÚP-750 BOSCH, MAKITA, METABO márkanévvel fémjelzett kézi megmunkáló gépek árusítása az egyes cégek teljes termékskálájából. Garanciális javítás biztosítva! Nagyobb megrendelés esetén árengedmény! Megrendelések az alábbi címre küldhetők. Információkat naponta 20 óra után a 0709/240 28, munkanapokon 7-től 14 óráig a 0709/255 79-es telefonszámon adunk. CÍM: Kovács József Ružový háj 1378/26 929 01 Dunajská Streda ÚP-827 „A ROCK ÖRÖK ÉS ELPUSZTÍTHATATLAN" jelszó jegyében zajlik 1991. augusztus 16-án a zselizi szabadtéri színpadon az - Neves hazai és magyarországi előadók és együttesek - Hatórás szenzáció - NON-STOP koncert­program - Elővételben kedvezményes jegyárak Ez lesz az év SZUPERBULIJA! Jöjjetek el! Kísérjétek figyelemmel a hirdetéseket és a plakátokat! ÚP-824 BAKERY OVENS Magánvállalkozók, vállalatok - FIGYELEM! Tudatjuk, hogy Királyhelmecen megalakult a BAKER részvénytársaság; egy közös vállalkozás a világszínvonalú olasz V ICTUS pékkemen­céket gyártó céggel. A BAKER részvénytársaság berendezi Önöknek kis és közép­nagyságú pékségüket teljes felszereléssel. Ezenkívül biztosítja a szükséges tervrajzok és építkezési átalakítások dokumentációját, továbbá egyedi technológiai berendezéseket az Önök választása alapján. Választhatnak: kamrás ciklotermikus rotációs pékkemencék bőséges választékából; különböző nagyság és teljesít­mény. Fűtési médium lehet: villany gáz gázolaj A pékkemencék olasz műszaki rajzok alapján készültek. A minőséget az olasz partner garantálja. A termékek sütéséhez szükséges berendezéseket szál­líthatjuk külföldi vagy belföldi gyártóktól, az Önök kérése alapján. Kérésükre segítséget nyújthatunk különböző receptek összeállításá­ban is. A BAKER cégtől való vásárlás előnyei: - Világszínvonalú minőség - Olcsóbb árak, mint a külföldi behozatal ecetén - Biztosítjuk a beszerelést, betanítást, szervizszolgálatot - A szerződés aláírása után 3 hónappal a berendezések leszállítha­tok és üzembehelyezhetők - Segítséget nyújtunk a befektetés megtérülésének kiszámításában. - A kemencék szétszedhetők, darabonként szállíthatók a szokványos ajtónyílásokon a kemence üzemeltetésére szánt helyiségbe Információt a következő címen kaphatnak: BAKER akciová spoločnosť Kráľovský Chlmec Telefon: 0949/22 933 Fax: 0949/22 078 0949/22 253 munkaidőben este Ing. Alexander Remák Ing. Karel Mrzena Ing. Alexander Remák ÚP-811

Next

/
Oldalképek
Tartalom