Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)
1991-07-24 / 171. szám, szerda
5 MOZAIK 1991. JÚLIUS 24. NEVBE ZÁRT IDEOLÓGIA ÚJABB UTCANEVEINK TÜNDÖKLÉSÉRŐL ÉS BUKÁSÁRÓL A hhoz, hogy a most zajló utcanév-változtatások nyomán olyan névrendszerek jöjjenek létre, amelyek hűen tükrözik az érintett településeknek nemcsak a múltját, hanem a jelenét is, s nemcsak a szellemiségüket, hanem a nyelvíségüket is, nem elegendő csupán a régi korok névadására jellemző természetes utcaneveket megismernünk; fontos, hogy az utóbbi százötven év hivatalos névadási gyakorlatáról is legyen áttekintésünk, hiszen a mai utcanevek közvetlen előzményeit épp a mesterségesen alkotott, s így hivatalossá tett nevek sokasága jelenti. A19. század folyamán megszilárduló hivatalos névadás során vagy a meglévő természetes népi neveket tették hivatalossá, vagy pedig mesterségesen hoztak létre új neveket. Az új nevek alkotásában a hatóságok kezdetben többé-kevésbé a természetes névadási módokat követték, azaz ők is az utca tulajdonságaiból kiindulva alkottak neveket, olyanokat, mint pl. a Szűk utca, Alagút sor, Múzeum tér, Csendes utca. Később azonban a mesterséges névadás egyre inkább eltávolodott a vidék természetes névadásától: egyre nagyobb számban jelentek meg olyan nevek, amelyek semmilyen (vagy esetleg csak rtagyon laza) kapcsolatban voltak a jelölt utcával, pusztán a névalkotók önkénye hozta őket létre. Míg a régi Görbe utca, vagy Sugárút utalt az: utca alakjára, a Lejtő utca a domborzatára, a Temető utca arra, hogy az utca érinti a temetőt vagy oda vezet, a Gombkötő utca, hogy ott valamikor gömbkötő mesterek laktak, a Harangláb utca, hogy ott egykor harangláb állt, addig az újabb kori névadást tükröző Ady utca, Szabadsajtó útja, Hősök tere, Köztársaság tér, Moszkva tér, Orchidea utca vagy Alkony utca ilyen tekintetben általában nem mond semmit. Ám az ilyen típusú nevek is többek önmaguknál, tehát a puszta azonosításon túl más funkcióval is rendelkeznek. Egy részük valamely kiemelkedőnek tartott személyiségnek vagy eseménynek állít emléket (Petőfi utca, Október 6. tér), vagy pedig tiszteletet fejez ki valamely eszme, nép, ország, város stb. iránt (Szabadság tér, Amerikai tér, Kijev utca). Mivel náluk elsősorban az emlékállító nevek vannak elterjedve, nem lesz haszontalan, ha áttekintjük, hogyan tükröződik az egyes korok értékrendje és ideológiája az adott korszak utcaneveiben, s ez a tény miként eredményezi az ilyen utcanevek gyors változását. Az első tényleges emlékállító nevek a Habsburg-ház uralkodóínak emlékét voltak hivatva megőrizni monarchiaszerte. Ezek közül napjainkra nagyon kevés maradt meg. Budapesten pl. csupán négy Habsburg-uralkodóra utaló utcanév: van. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc rövid időszaka is hozott létre emlékeztető és tiszteletadó neveket: ezekben reformkori politikusok, szabadságharcosok, a szabadságharchoz kapcsolódó eszmék váltak a névadás indítékává. Ilyenek voltak a Kossuth utca, igazság tér, Nemzeti tér, Egyezség tér, Szabadsajtó utca. A szabadságharc leverése után nemcsak hogy megszüntették ezeket a neveket, hanem helyettük olyan személyekről nevezték el az utcákat, akik a magyarság és általában a forradalmak ellen harcoltak a monarchia oldalán. így pl. Pozsonyban a Mihály utcái Jellasich utcára, a Sétateret (mai Hviezdoslav tér) Radetzky térre, a Zöldpiacot (mai Sznf tér) Haynau térre változtatták, az óvárosi Fő tér Ferenc József császár nevét volt kénytelen viselni stb. A kiegyezés után természetesen megszüntették ezekét a neveket. Az új utcanevek a reformkor és a szabadságharc nagy alakjaira emlékeztettek (Kossuth, Petőfi, Széchenyi, Bem, az aradi vértanúk stb.), de nagy népszerűségre tettek szert a korábbi évszázadok nagy történelmi alakjaira emlékező nevek is, Álmos vezértől Szent Istvánon, Nagy Lajos királyon, Mátyáson keresztül az erdélyi fejedelmekig, majd pedig Rákóczi Ferencig. Nem maradtak ki az ily módon megörökítettek közül az írók, költök, tudósok sem; tömegével keletkeztek ekkor a Kazinczy utcák, Arany utcák, Petőfi terek, Vörösmarty utcák. M indez teljesen rendjénvaló lett volna, ha ezek a nevek csupán a lendületesen fejlődő városok új utcáinak nevében jelentek volna meg. Sajnos egyáltalán nem ez volt a helyzet. Különösen a 19. század végétől az emlékállítás szándéka az utcanévadásban anynyira eluralkodott, hogy már nem is az volt az igazán fontos, hogy az utcának neve legyen, -hanem az, hogy egy bizonyos személyiség „utcát kapjon". Ha nem így lett volna, akkor aligha tudnánk megmagyarázni, miért változtatták mog a hatóságok az évszázados múltra visszatekintő, értékes utcanevek ezreit anélkül, hogy azokban bármi kivetnivalót találtak volna. A hagyományos utcanevek értelmetlen pusztítása a huszadik században is folytatódott. Az első világháború eseményei, hadszínterei, hadvezérei is bekerültek az utcanevekbe (Isonzo utca, Tízes honvéd utca, Vitéz utca, Rokkant utca, Hadiárva utca stb.). A Tanácsköztársaság zaklatott hónapjai alatt az új hatalomnak még arra is volt gondja, hogy saját ideológiájának megfelelő utcanéwáltoztatásokat rendeljen el. így pl. Tatán a munkástanács határozatot hozott a Gyár utcáénak Lenin utcává, a Réti utcának Marx utcává, a Malom utcának Trockij utcává, az Almási utcának Luxemburg Róza utcává való átkereszteléséről stb. Trianon után elvált egymástól Magyarország és az utódállamok utcanévadása; sajnos csak tematikailag, mert egyébként a mesterséges nevek eluralkodása a természetes nevek rovására mindenütt tovább folytatódott. Magyarországon létrejött az emlékállító neveknek egy sajátos csoportja: utcákat neveztek el az elcsatolt területek városairól, faluiról, tájegységeiről, hegységeiről, folyóiról; Pozsonytól Brassóig, a Csallóköztől a Hargitáig, a Vágtól az Öltig szinte nem volt olyan fontosabb földrajzi név, amely ne került volna be valamelyik város utcájának nevébe. Ezzel szemben az utódállamokban a magyar nemzeti múltra és államiságra emlékeztető nevek kiküszöbölésén fáradoztak. A Csehszlovákiához csatolt területeken a cseh és a szlovák történelem és kultúra nagyjairól, a Csehszlovákia létrehozásában szerepet játszó csehszlovák ós idegen politikusokról nevezték el a közterületeket. Az utcanévváltoztatások egyik nyilvánvaló célja az volt, hogy a nem szláv lakosságú városoknak legalább a szláv jelleg látszatát teremtsék meg, a hiányzó szláv történelmi és kulturális hagyományok ily módon való „pótlásával". így pl. Losoncon utcát kapott többek között a Csehszlovákia létrejöttében szerepet játszó amerikai elnök, Wilson és a cseh legionáriusok mellett a cseh Masaryk, Beneš, Šnejdárek, Jiskra, Komenský, Hus, Jirásek, a szlovák Vajanský, Štefánik, Hviezdoslav, Hodža, Hurban, Kollár stb. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy azért volt Losoncon az első köztársaság idején Kármán utca, Petőfi utca, Jókai évben adott, „ideológiai beütésű" nevektől tisztítsuk meg városaink és faluink utcanévrendszerét, hanem száz évnél is hosszabb hibás gyakorlat következményeit kell megpróbálnunk úgy-ahogy felszámolni. Ennek érdekében szükségessé válhat olyan utcák nevének megváltoztatása is, amelyek általunk nagyrabecsült személyeknek, eseményeknek, eszméknek stb. állítanak emléket, különösen, ha azok a városok történelmi magjában vannak, és értékes régi utcaneveket szorítottak ki a használatból. Nem árt, ha tudatosítjuk: még a leghíresebb ós legmegbecsültebb nemzeti hős sem kell, hogy szükségszerűen jelen legyen bármely város utcanévanyagában: az, hogy egy városban nincs Kossuth vagy Štúr utca, egyáltalán nem jelenti Kossuth vagy štúr lebecsülését. Az ilyen személyiségek emlékét más módon, hatékonyabban is lehet ápolni. A városok külső negyedeiben pedig a nagyobb városokban bőven nyílik alkalom a tiszteletnek ilyen módon való kifejezésére is. (Ugy, ahogy Pozsonyban is a ligetfalui lakótelepre vándorolt a Jirásek ós a Wolker utca, hogy helyet adjon az évszázados Ventúr utca és Fehér utca neveknek, anélkül, hogy ezzel a hatóságok kétségbe vonták volna Jirásek vagy Wolker írói, költői nagyságát.) LANSTYÁK ISTVÁN Állíts fel egy animációs filmstúdiót és megváltozik a város képzőművészeti arculata. Nincs ilyen mondás, de ha lenne, Kecskemét példájával igazolhatnánk valóságát. Kecskeméten - éppen két évtizede - folyamatosan dolgozó, sikeres animációs filmstúdió működik. A stúdió és a város már két, nagy nemzetközi érdeklődés közepette zajlott, nemzeti animációs filmfesztivált rendezett, a fesztiválok és a Kecskeméten készült filmek révén a város neve lassan fogalommá vált az animáció világtérképén. Hogyan jutottak idáig? Az évek és az órák szoros összefüggésben állnak, bár aligha csak az animáció világa az, ahol az eltelt éveket a megszületett művek óra-hosszában is mérik. Mégis... Az animáció világában az éves teljesítményt órákban adják meg - ami a stúdiók technikai lehetőségeit s nem művészi kvalitásait minősíti. A kecskeméti animációs műterem hivatalosan 1971. július 8-án kezdte meg működését, ám az animáció már jóval korábban jelen volt a városban. Mátis Kálmán festőművész, rajztanár már 1934-1940 között több animációs filmet készített Kecskeméten. Tizenhat milliméteres kamerával forgatott művei közül egy, 1936-ban, rangos nemzetközi dijat is nyert, s bár a tény ott szerepel a filmtörténeti könyvekben - még Magyarországon se nagyon tudnak róla. Az is tény, hogy azon a bizonyos 1971. július 8-án Mátis Kálmán egyetlen volt munkatársa vagy növendéke sem vett részt, vagy volt jelen a kecskeméti animációs műterem indulásánál. A kecskeméti animáció gondolata, ugyanis Budapesten született, s azért tudott megvalósulni, mert a város ós megye akkori vezetői szívesen fogadták és támogatták. De nem ez a legfontosabb a stúdió életében, hanem az, hogy a budapesti Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermeként hamar „lábra álltak", s viszonylag gyorsan ÉVEK ÉS ÓRAK HELYZETKÉP A KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓS FILMSTÚDIÓBÓL kialakították vezető munkatársi gárdájukat és önálló stílusukat. A magyar animáció három nagy klasszikus sorozatán, a Vizipók-Csodapókon, Gusztávon, és a Magyar népmesék sorozatain lettek mesterré és profivá, s az ezek révén nyert tapasztalatok alapján kezdték kialakítani saját arculatukat. Egy 1980-as filmjükből (Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt?) nőtt ki nemzetközi sikerű sorozatuk, a Leo ós Fred, melynek most nemzetkőzi tőke-részvétellel tervezik újabb folytatásait, bár a film eredeti alkotója Tóth Pál, egy ideje már Belgiumban él és dolgozik. Egy 1982-ben készült filmjük (Az éjszaka csodái) hozta az alkotó kollektíva számára az első rangos nemzetközi díjat (Ottawa, 1983), s a díj olyan rendezőt jutalmazott, aki rögtön az érettségi után náluk, Kecskeméten kezdett dolgozni, tanulta meg az animációs művészetét, s lett rendezővé. Horváth Máriáról van szó, aki már évek óta a kecskemétiek meghatározó rendezőegyénisége. Egyébként húsz év alatt összesen negyvenöt rangos hazai és nemzetközi díjat nyertek a stúdió filmjei, ez már önmagában tiszteletet parancsoló szám. Jellegzetes „kecskeméti" sorozat a Mesék Mátyás királyról, s a Jankovics Marcell rendezte Mondák a magyar történelemből is. Éppen tíz éve, hogy elkészült a stúdió mai, Kerényi József tervezte gyönyörű épülete, melyben egy külön traktusban vendégszobák is találhatóak. Ide, az első években a Filmfőigazgatóság, a város, a megye ós a Soros Alapítvány segítségével külföldi ösztöndíjasokat hívtak. Máig tizennégy nemzet animátorai töltöttek néhány hetet vagy néhány hónapot Kecskeméten, tanulva, gyakorolva, filmet készítve. Az ösztöndíjas rendszerből jelentős nemzetközi kapcsolatok alakultak. Az egykori ösztöndíjas, Luo Degryse, ma a genti egyetem profeszszora, ugyanakkor kecskeméti „háziszerző", akinek Oscar című rövidfilmje szinte a stúdió valamennyi bemutatkozásán szerepel, teljesen „kecskeméti", noha alkotója eredetileg belga. 1991. január 1 -je óta Kecskeméti Animációs Filmváliaiat felirat fogadja a látogatókat a bejáratnál. A műterem önálló, államigazgatási irányítás alatt álló cég lett, a Pannónia Film után a második legnagyobb állami animációs vállalkozás. Ezzel kialakult a Pannónia Film korábbi állami monopóliumával szemben a több pólusú magyar animációs vállalkozási rendszer, melyben az állami cégek mellett, több magán- és vegyestulajdonú vállalkozás szerepel, ma már több mint egy tucat. Ez minőségileg új helyzet a magyar animációban, melynek már a közeli jövőben művészileg is eltérő arculatú, önálló műhelyek lehetnek eredményei - és ez a sokoldalúság csak jót tehet a magyar animáció hírnevének. Kecskeméten, már egy ideje évi 120 percnyi animációs film készül. Ez sok is, kevés is. Feltehető, hogy a vállalat á privatizálás felé halad, érdeklődő rengeteg van, főleg amerikaiak, de ez azért nem olyan egyszerű dolog. Ha a stúdió nem akar „bérmunka lerakattá" válni, magyar tulajdonban kell maradnia. Akkor őrizheti arcát, eddigi művészi vívmányait, ugyanakkor erőteljesebben kapcsolódhat be a nemzetközi animációs munkamegosztásba is. FENYVES GYÖRGY RockMISZszió '91 Pár nappal ezelőtt, a pozsonyeperjesi Alba Regia kempingben a RockMISZszió szakmai táborban ismét megrendezték a rock szlovákiai magyar gyermekeinek találkozóját. A válogató bizottság rostáján tíz, progresszív ós alternatív rockot, illetve heavy metalt játszó együttes maradt fent. Négy legendás hírű magyarországi zenész foglalkozott most velük, ezután léptek színpadra a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban rendezett gálaműsorban. A pozsonyeperjesi művelődési házban tartott szakmai foglalkozásokon több, a tavalyi öszvégi „miszszión" felfedezett zenekar (például a dunaszerdahelyi KLINIKA, a nagymegyeri TOTAL CHAOS ós á légi METAL SECTOR) is csiszolta tudását, ismerős arcok bukkantak fel az újjáalakult bandákban és bemutatkoztak, persze, teljesen új együttesek is (például a zselizi LOREAN), a leleszi EX-90', a rozsnyói Mr. Alfred, az ipolysági ARRIVAL és a kürti TEMETKEZÉSI VÁLLALAT). A magyarországi zenészek, a zsűri tagjai, hangszerek szerint, „különórákat" adtak, így Balázs Fecó (a legendás Korál együttes frontembere) a billentyűsöket, Felkai Miklós a gitárosokat, Baló István (jazzformációk tagja) a dobosokat, Berki Tamás (jazzénekes) pedig az énekeseket oktatta. A „hivatalos órákat" feledhetetlen éjszakai táborhangulat követte, amikor mesterek és tanítványok közösen „örömzenéltek" a félhomályban. Dunaszerdahelyen minden zenekar két-két dallal - többnyire saját szerzeményeivel - lépett a közönség elé. A versenyzők játékán kívül igazi csemegének számított a zsűritagok produkciója, továbbá a tavalyi győztes, a SEXIT együttes koncertje. A verseny két fődíját a tavalyi RockMISZszión ezüst oklevéllel kitüntetett, new beatet játszó KLINIKA (tagjai: Kálmán Károly - ének, Czibula Csaba és Fero Čermák- gitár, Pozota Szilárd- basszusgitár, Varjú Attila - dobok, Szabó Zsolt - szaxofon) és az idei zselizi Ritmus '91 fesztivál második helyezettje, a dallamos hard rockot ós heavy metalt játszó LOREAN (tagjai: Mészáros Róbert - ének, Farkas Zoltán - billentyűs hangszerek, Balla Zoltán - basszusgitár, Duba Gábor - gitár, Javorka Tibor - dobok) kapta. A két ezüst oklevél és a további pénzjutalom birtokosa a melodikus rockot játszó RAF II ós a speed-thresht játszó ARRIVAL lett. A zsűri „a jövö reménysége" dfjat javasolta a rockés diszkózene berkeiben is sikert arató, tíz-tizenhat éves tagokból álló EX-90'-nek; a közönségdíj pedig a klasszikus heavy metal-felállásban játszó METAL SECTOR-nak jutott. A két nagydíjas egyúttal stúdiófelvételi lehetőséget nyert a Szlovák Rádió magyar adásától, valamint koncert-meghívást a budapesti Petőfi Csarnokba. A „jövő reménységeit" a MISZ kiküldi a kárpátaljai novickoi könnyűzenei táborba. Emellett minden díjazott csapat felléphet majd a Oiákhálózat és a MISZ rendezésében sorra kerülő Nyári Ifjúsági Találkozó augusztus 3-ai éjszakai műsorában. Sajnálatos tény, hogy a tehetséges, dljvárományos TOTAL CHAOS együttes nem jelent meg a gálaműsoron, így kizárta magát a jutalmazottak köréből. A zsűritagok ós a megkérdezett rajongók egybehangzó véleménye szerint az idei RockMISZszió bandái általában színvonalasabb teljesítményt nyújtottak a tavalyinál. Való igaz, hogy a tavalyi „babérkoszorús" SEXIT, győzelme óta, gyakori vendég a magyarországi pódiumokon, és Balázs Fecónak köszönhetően egy, vele közösen kószülö lemezfelvétel előtt áll. De vajon meddig terjednek a hazai lehetőségek (koncertturnék, stúdiófelvételek, lemezszerzödések stb.)? Kik nyújtanak ezután segitö kezet a tehetséges hazai magyar zenekaroknak, hogy vakvágány helyett végre sínre kerüljenek...? MISKÓ ILDIKÓ utca, Deák Ferenc utca, Sükey utca stb. is. A második világháború évei a határon innen és túl is létrehozták a maguk Hitler utcát ós Mussolini utcát, azonban ezek nem bizonyultak hosszú életűnek: a :,háború befejezése után sok helyen visszaállították a háború előtti neveket. A hamarosan bekövetkező kommunista hatalomátvétel újabb névváltoztatási hullámot váltott ki, sőt nem is csak egyet, hiszen pl. az 50-es évek ún. személyi kultuszára utaló neveit a 60-as években másokkal cserélték föl. E nevekre aligha szükséges példákat hozni, nagyon jól emlékszünk rájuk valamennyien. A kommunista rendszer bukása egy újabb, de remélhetőleg utolsó névváltoztatási hullám megindulását eredményezte. Az előzőek ismeretében aligha kell bizonygatnunk, hogy ez alkalommal nem elég, hogy az elmúlt negyven Prikler László felvétele