Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-22 / 169. szám, hétfő

1991. JÚLIUS 22. HAZAI KÖRKÉP 4 LAPSZÉLEN HOMOK A „HOMOKOZÓBAN" Ismerőseim egyike azon dühöngött szombaton reggel, hogy pénteken - az egész álló nap - egy intézményt hjvott telefonon, amellyel hivatalos megtárgyalnivalója volt; ám ott egyetlen döntésre jogosult vezetőt sem sikerült vonalvégre kapnia. Sietek hozzáfűzni: nem az áldatlan telefonviszonyok miatt, hanem azért, mert az illetékesek közül senki sem volt a helyén; aki viszont ott volt, az kitért az egyenes válaszadás kötelessége alól. Micsoda balszerencse... - mondhatná most bárki; de tartok tőle, nem a véletlenek rosszindulatú összjátéka okozta, hogy ismerősöm dolgavégezetlen kényszerült befejezni a napot. Jómagam ugyanis szintén túl gyakran tapasztalom, hogy a helyi, a járási vagy a regionális szintű döntéshozók - no meg az ipar különböző szintű és rangú vezetői - kibújnak a döntéshozatal alól. Persze, lehet, hogy a konkrét esetekre sokuknak megvan a konkrét magyarázata is: más elfoglaltság, betegség, váratlan akadályoztatás. Bár az sem lepne meg, ha eme ragályosnak látszó megnyilvánulások, pontosabban: meg nem nyilvánulások mögött az húzódna meg, hogy egy korábban működni látszó, a rendszerváltás adta új körülmények között azonban minden elemében átalakítandó gépezet a kelleténél is jobban akadozik. Igen, a levitézlett pártállam gépezetére gondolok, hiszen a közelmúltig az működtetett mindent: az bábáskodott az állami hivatalok és a gazdasági vezetők fölött. Mára viszont a pártállam kimúlt. Nem mondja meg többé engedelmes bólogatójánosainak, mit tegyenek igazgatókként, főhivatalnokokként avagy honatyákként. És akik ügyes köpönyegfordítással a posztjukon maradtak, ám megszokták, hogy a gondolkodásuk külső vezérlésre jár, azok most elveszítették a biztonságérzetüket. Nekik is önállóan kellene gondolkodniuk, de ez - sajnos - nem megy mindenkinek, mert annak idején nem feltétlenül a szakértelem alapján válogattak a különféle posztokra. Csakis a pártpolitika szempontjai voltak döntőek; bár hadd tegyem rögvest hozzá: sajnos, társadalmunk újszerű körülményeiben sem teljesen idegen ez a gyakorlat... Őszintén szólva, ami a kiszenvedett pártállamot illeti: eb, aki bánja! Okulni viszont érdemes abból a bénultságból, amit maga után hagyott. Már csak azért is, mert különböző helyeken és különböző szinteken, de továbbra is a posztokon való osztozkodás időszakát éljük. Ez jellemezte mind a tavalyi parlamenti, mind a helyhatósági választásokat követő heteket és hónapokát; de az iparban, a mezőgazdaságban, az állami hivatalokban ma is ez jellemzi az átalakulás velejárójaként jelentkező „vályúharcot'VEzért tűnik fontosnak leszögezni: jó lenne elkerülni, hogy újból a pártpolitikai megfontolások legyenek előbbre valók a hozzáértés, az alkalmasság általánosabb ismérveivel szemben. A demokrácia elveinek gyakorlati megvalósítása, a remélt gazdasági fellendülés, magyarán: a jövendő gazdaságirányítása és államigaztása nem nélkülözheti a szó igazi értelmében vett profikat. Azokat, akiknek nemcsak (párt)politikailag megalapozott érdekeik, hanem felkészültségük, rátermettségük, a világnyelvekben való jártasságuk és erkölcsi tartásuk is van. Akik nem távvezérelten és nem is pillanatnyi hangulatok hatása alatt döntenek. Ezzel szemben vak vagy elfogult, aki nem látja: pillanatnyilag eléggé sok a homok mind az államigazgatás, mind a gazdasági irányítás gépezetében. Homok került a fogaskerekek közé, ami azt jelzi: szükség van a további személycserékre; ám indokolt esetben legalább ennyire szükséges a bevált, régi szakemberek megtartása is. Ezért hát tanácsos nyíltan leszögezni: nem kellenek a pártállam múltbeli kontraszelekciójának kiválasztottjai - de új kontraszelekció sem kell! önálló, önállóan gondolkodni tudó elmék kellenek. Olyanok, akik mellé nem szükséges a párt- vagy mozgalmi érdekeket szorgalmazó karmester ahhoz, hogy működőképessé váljék a gépezeí Az a gépezet, amely a sok esetben egyelőre ambiciózus konjuktúralovagok homokozójának tűnik... Az a gépezet, amelynek fogaskerekei között - egyelőre - még - valóban rengeteg a homok. MIKLÓSI PÉTER KI MAGOT VET - GONDOT ARAT? Beérett a gabona, napirenden az aratás. Bő termést rejtő kalásztengerekről, aratók verejtékéről, hajnaltól estig tartó munkanapokról, az első, határban töltött szombatról, aratóvasárnapról kellene írni. Mint máskor ilyentájt, hiszen látszatra semmi új a nap alatt. A hétvégi házába, a strandra igyekvőt a megszokott látvány fogadja. Az utat szegélyező hatalmas gabonatáblákon kombájnok róják a körödet. A nyomukban szalmabetakarító csoportok haladnak, az üresen maradt tarlót pedig már szántják. Ha megtelik a kombájn tartálya, kigyullad a sárga jelzőlámpa, s elindul feléje egy tehergépkocsi, hogy átvegye a kicsépelt termést. A rakteret lefedik ponyvával és a gabona elindul útjára. Itt kezdődik az, ami korábban sose volt. Nemcsak a szocialista nagyüzemek évtizedeiben, hanem az azt megelőző korszakban sem. Érthető tehát, hogy Mészáros Árpád, a Gombai Állami Gazdaság kereskedelmi igazgatóhelyettese - miközben egy pillanatra sem veszi le tekintetét az úszori dűlőben dolgozó kombájnokról -, az ilyenkor szokásos témák, hozamok, helytállás, munkaszervezés helyett másról beszél. - Nagyapám hitelből élt az aratásig, de miután betakarította a gabonát, kifizette tartozásait. Amióta búzát, árpát termeszt a parasztember, azóta nyáron mindig megtelt a pénztárcája. Most meg? Vagy ötmillió korona az, ami ä korábbi évekkel ellentétben nem kerül ä folyószámlánkra, így nem kis kamattal hitelt kell felvennünk, késve törlesztjük adósságainkat, s nem tudjuk megvenni a műtrágyát, amit rövidesen a talajba kellene juttatnunk. Aki csak az útról figyeli az aratást, mindezt nehezen érti. A gabona, amiből eddig kevés volt, most egyszeriben gondokat okoz. Kereskedelmi felelősnek és aratónak egyaránt. Rövid pihenője közben hiába kérdezem Fehér László kombájnostól, hogy milyen az aratás, pereg-e a szem, néhány kurtára sikeredett mondat után kérdezés nélkül is mondja, ami a kormánykerék mellett gyötri, foglalkoztatja. -Ismerősöktől, rokonoktól hallom, itt iSf... ott is elfogyott a pénz, már fizetésekre sem jut. Két fiam van, feleségem 1400 korona rokkantnyugdíjat kap, én három, három és fét ezer között viszek haza. Ilyen havi jövedelemből nem tudunk félretenni, fizetéstől fizetésig élünk. Elképzelni is nehéz, mitévő lennék, ha elmaradna a havi elszámolás. Bódis Sándor részlegvezető nem titkolja, az embereket a jövő foglalkoztatja, erről beszélnek pihenés közben, de a bizonytalanság a munka minőségére egyelőre nem hat rombolóan. Sőt éppen fordítva, a veszélyhelyzetben nagyobb a fegyelem. Még él a remény, hogy ha igyekeznek, a talponmaradáshoz megkapják a szükséges állami segítséget. - Az aratást véve alapul mi lenne ez? - kérdeztem már korábban az igazgatóhelyettestől. - Gyakorlatba átültetett elmélet Megígérték, hogy a kenyérgabona tonnájáért 3000 koronát kapunk. A felvásárló azonban 2300 koronát számláz; a többivel, ahogy mondja, majd elszámol. De mikor? Fizetésekre, üzemanyagra, vetőmagra most kell a. pénz. Az is elhangzott, hogy a piacszabályozási alapba és az állami takarmányalapba megveszik a többlettermést. Egyelőre ez is csak elmélet. Az aratás viszont valóság, a kombájnosokat nem küldhetjük két-három hetes kényszerszabadságra mint az ipari üzem dolgozóit. Tízegynéhány nap alatt vagy learatjuk a gabonát és elraktározzuk, vagy tönkremegy és hiányozni fog. - És? Elraktározzák vagy tönkremegy? - Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a termést biztonságba helyezzük. Csakhogy ez nem olyan egyszerű. A felvásárló üzem, amelynek van gabonasilója, a takarmánygabonát nem veszi meg, mert a kölcsön kamata, amiből minket kifizetne, nagyon magas. Tárolási díj ellenében hajlandó elraktározni gabonánkat, de erre meg nekünk nincs pénzünk. Felvehetnénk gabonatárolásra kölcsönt, de ez, mivel a kamata három sőt majdnem négyszerese a termelés rentabilitásának, a bukfencünket jelentené. - Tehát, bár szelet nem vetettek, gondot aratnak? - Szó szerint. Magot vetettünk s most úszunk a gondokban. Csak nehogy alámerüljünk!... EGRI FERENC A hétvégén az Ipoiybalogi Mezőgazdasági Szövetkezet határában is szorgos munka folyt. Az őszi árpát már korábban learatták, szombaton és vasárnap a búzát csépelték a gépek. Mától a szövetkezet határában már harminc kombájn dolgozik, miután a kisegítők is megérkeztek. Amennyiben az időjárás nem szól közbe, két hét alatt az egész termés fedél alá kerül. Gondokat okoz a vetőmagra termesztett gabona, mivel nincs iránta kereslet és az ára is alacsonyabb a vártnál. A Rapi Mezőgazdasági Szövetkezet határában tegnap hét kombájn csépelte a gabonát. Az aratás kezdetével párhuzamosan befejezték a takarmánynövények második kaszálását, hogy az elkövetkező napokban már teljes figyelmüket és erejüket a gabonára összpontosíthassák. Az idő sürget, hiszen az érés közel két hetet késik. Kelet-Szlovákia déli járásaiban is hasonló volt a helyzet. Ahol kasza alá érett a gabona, ott a hétvégi napokon mindenütt arattak, gyűjtötték a szalmát és szántottak. A vajáni földművesek befejezték az őszi árpa aratását és a vetőmagra termesztett rozs betakarítását is megkezdték. Itt és másutt is az aratást nagy körültekintéssel szervezik, hogy a lehető legkevesebb gabonát kelljen szárítani. Egyrészt a takarékoskodás, másrészt a minőség megóvása miatt, ami az értékesítésben fontos szempont. * ÁRJEGYZÉK - KLAUS MÓDRA Két fő irányzata van ma nálunk a közgazdaságtannak. Az egyiket Václav Klaus képviseli, a másikat pedig Valtr Komárek professzor, és a két élképzelés reprezentánsai között élénk sajtócsata dúl. Mindkét közgazdasági iskola kulcsemberei azt állítják, hogy tisztán ökonómiai meggondolásoktól vezérelve tesznek hitet koncepciójuk mellett, bár az ilyen kijelentéseket senki sem veszi készpénznek. Mindenki tudja, hogy a veztő közgazdászoknak politikai ambícióik vannak. A pénzügyminiszter a Polgári Demokratikus Párt elnöke, és nemrég kijelentette, hogy párt a legközelebbi választásokon első lesz Csehországban. A professzor viszont a Szociáldemokrata Párt mellett tett hitet, tehát úgy is jellemezhetnénk, hogy szíve a bérből és fizetésből élőkhöz húzza; és a ráció szempontjából is úgy képzeli el a gazdaság talpraállítását, hogy eközben nem nyomorodik el teljesen a lakosság nagy része. Hogy tévedés ne essék, reálpolitikusként Klaus sem elnyomorodást ígér, hanem sokkterápiát. A „sokk" arra utal, hogy a gyógyítás nem húzódhat el évtizedekig, hanem csak viszonylag rövid ideig tarthat. Nyilvánvaló, hogy politikailag csak akkor lesz eredményes, ha legkésőbb 1992 tavaszáig kézzelfogható eredményt is produkál. Václav Klaus koncepciójának sarokkövét a csehszlovák korona megerősítése jelenti. Minden mást ennek rendel alá. Azt a hatalmas összeget is e cél elérése érdekében használja fel, amely az élelmiszer ártámogatásának megszüntetése és az élelmiszerárnak felemelése után az államkasszába befolyt. Leértékelte a koronát, pénznemünk dollárhoz viszonyított árfolyama 1:30-ra módosult. Egyebeken kívül azt érte el ezzel, hogy némileg fellendítette az exportot, stabilizálta a konvertibilis pénzek iránti keresletet, a pénzzel rendelkező vállalatok számára lehetővé tette (persze, drágán) a valutavásárlást. Lényegében ez azt jelenti, hogy közelebb kerültünk a korona teljes konvertibilissá válásához. Hogy a lakosság széles rétegei számára mindez mivel járt, az más kérdés. Hogy a fogyasztásban, nevezetesen az élelmiszerpiacon mi a helyzet, azt némileg mutatják a legutóbb nyilvánosságra hozott árjegyzékek. Ezek szerint például januárban a marhaszegy csonttal 40 koronába került, júniusban pedig már csak 28 koronába. Az eredményen lelkesedhetnénk, ha nem emlékeznénk arra, hogy 1990. decemberében a csontos marhaszegyet még 22 koronáért mérték. A vaj pedig 40 korona volt kilónként még decemberben is, de -januárban 85 lett, majd júniusban 65-re mérséklődött az ára. Folytathatnánk a felsorolást. Megállapíthatjuk, hogy általában többet fizettünk az élelmiszerért, mint 1990 végén fizettünk, de az esetek többségében kevesebbet, mint januárban, közvetlenül az ársokkot követő napokban. Ezt úgy is felfoghatjuk, hogy működni kezdett a piacgazdaság. Hogy ez miként folytatódik 1992 tavaszáig, illetve hogy miként alakulnak addig a bérek, azt ma még csak találgathatjuk. Hogyan reagál ezekre a jelenségekre Valtr Komárek? Ellenzékiként kemény bírálattal. A professzor elsősorban azt veti a pénzügyminiszter szemére, hogy minden átmenet nélkül, az árualap kialakítása nélkül, a versenyhelyzet feltételeinek megteremtése nélkül „dobta bele" a lakosságot a piacgazdaság mélyvizébe. Nem ért egyet azzal, hogy olyan helyzetben emelte fel a kormány az élelmiszerek árát, amikor a lakosságnak úgyszólván nem voltak tartalékai. A csekély tartalékok csakhamar kimerültek, a lakossági jövedelmek döntő részét ma élelmiszerre fordítják, így összeomlott az iparcikkpiac. De - mivel az élelmiszer-fogyasztás is csökkent - a mezőgazdaság is értékesítési válságba került. Komárek professzor szerint Klausék pénzreformot hajtottak végre pénzbeváltás nélkül: a lakossági megtakarítások körülbelül egyharmada - 130-150 milliárd korona - odalett, miközben Csehszlovákiában a lakosság évi bér- és járadékjövedelme kb. 500 milliárd korona. A lakosságnak ez a vesztesége nagyrészt a termelő vállalatok, a nagykereskedelem és a kereskedelem kasszájába került, részben pedig az állam kasszájába. A termelési szférán azonban ez a beavatkozás sem segített, a vállalatok nagy része csőd előtt áll. Két koncepció képviselői vitatkoznak egymással. Néha úgy tűnik, hogy Klaus pénzügyminiszter intézkedései már-már meghozták az első gyümölcsöket. Máskor, például a munkanélküliség növekedését látva, a kishitűség vesz rajtunk erőt, és azt vizsgáljuk, nem lett volna-e jobb a Komárek-elképzeléssel nyitni. Egyvalamiben viszont biztosak lehetünk: a régi, pártállami módszerek alkalmazása sehová sem vezet. TÓTH MIHÁLY IGY LÁTJA A KÉPVISELŐ MEZŐGAZDASÁGUNK HELYZETET A Szövetségi Gyűlés állandó mezőgazdasági bizottságának kezdeményezésére sikerült elérni, hogy júl. 11-én nyílt eszmecserére került sor az ágazat legfelsőbb irányítása és a Szövetségi Gyűlés képviselői között. A szövetségi kormány gazdasági miniszterhelyettese, a szlovák, illetve a cseh kormány mezőgazdasági minisztere, valamint a szövetségi pénzügyminiszter helyettese szemrehányásaink, követeléseink és javaslataink pergőtüzében állva igyekeztek válaszolni kérdéseinkre. A több mint négyórás találkozó tisztázott néhány alapvető dolgot, és legalább sejtetni engedte a jövőbeni lehetőségeket. Három kérdéskörben kértük ki partnereink véleményét: 1. a mezőgazdaság jelenlegi helyzetének megítélése; 2. a hús és tejtermékfölösleg, valamint az idei termés értékesítése; 3. a kormány részletes mezőgazdasági koncepciójának kidolgozása. Azonos álláspontra helyezkedtünk abban, hogy a mezőgazdaságot egyoldalúan sújtja az energiahordozók, a gépek és alkatrészek, a műtrágya és növényvédőszerek stb. árának drasztikus emelése, miközben a termékek felvásárlási ára az előző időszakkal szemben stagnál, sőt csökken. Igaz, érthető, hogy a valós piaci értékrendszer és árviszonyok eléréséhez szükséges az állami támogatás fokozatos megszűntetése, de jelenleg még elkerülhetetlen az állami árintervenció. E célt szolgálja a Szövetségi Szabályozási Alap, mellyel az állam garantálhatná az élelmiszeripari búza tonnánkénti 3000, a rozs 2800, valamint az olajrepce 5400 koronás felvásárlását. Érdekes, hogy a SZK mezőgazdasági minisztere nem helyesli a fenti alap létrehozását. A tárca vezetői azt bizonygatták, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendezik a kb. 270 000 tonna marhahúsfölösleg külföldi értékesítését, beleértve az árkiegyenlítést is. Árunkat olasz üzleti körök közvetítésével, Mexikóba, Törökországba és a Szovjetunióba szállítanánk. Hasonló lépések várhatók a közeljövőben a vajfölösleg értékesítésében is. A szövetségi kormány gazdasági miniszterhelyettese kifejtette továbbá azt a nézetét, hogy a fölöslegek értékesítésével elért egyensúly után, életbe léphet a szabadpiac árszabályozó működése. Ez azt jelenti, hogy a termelők szabják meg az árakat, nem egyoldalúan a felvásárló. Több képviselő - köztük jómagam - is a csodálkozását fejezte ki a szlovák kormány döntésével kapcsolatban, amellyel feloldja a földtörvény 33. paragrafusát. E döntés legfelsőbb törvényhozó szervünk, a Szövetségi Gyűlés által hozott törvény érvényességének megkérdőjelezése, ráadásul egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy mezőgazdaságunk problémáit a pillanatnyi, nem egészen elvszerű engedmények oldják meg. Számomra is világos, hogy ma már a „mindenáron" elért mennyiségekre nincs szükség. Csekély befektetéssel s környezetkímélő módszerekkel termesztett, vegyileg és biológiailag tiszta, minőségi élelmiszerekre viszont annál inkább! Teljes mértékben megértem földműveseink aggodalmait. És azt is, ha orvoslást keresendő, az utakat is elzárva, figyelmeztető sztrájkot szerveznek. Támogatom az egészséges és életképes mezőgazdaság kialakítását, amely egyúttal mindennapi kenyeret és megélhetést nyújt falvaink minden lakójának! Ennek eléréséhez elsősorban szét kell zúzni ^feldolgozóipar és a nagykereskedelem máig megingathatatlannak tűnő egyeduralmát. Ők azok, akik milliárdos nyereségeket zsebelnek be - az őstermelő rovására. Ezért szükséges meggyorsítani a feldolgozóipar privatizációját, a szövetkezetek és magángazdálkodók saját feldolgozó- és üzlethálózatának kiépítését. Mély meggyőződésem, hogy aki ezt időben megtette-megteszi, átvészeli az átmeneti nehézségeket és talpon marad!Mivel az átalakítási (transzformációs) törvény javaslata csak az ősz folyamán kerül a legfelső törvényhozó szerv asztalára, most korainak tartom részletesebben meghatározni a tulajdonjog és a gazdasági eredményekben való részesedés arányát. Meggyőződésem, hogy az átalakítási törvénynek feltétlenül ki kell majd fejeznie az eddigi, az efszek-ben ledolgozott évek bizonyos értékelését is. Ennek elvetése nem kis feszültséget, újabb igazságtalanságokat és elkeseredést okozna sok-sok becsületes (bár valamikor nincstelenül belépő) szövetkezeti dolgozó szívében. A piacgazdálkodás ugyanis az élet minden területén törvényszerűen kiszűri, előtérbe állítja a megfelelő embereket. BOROS ZOLTÁN, (Együttélés) REFLEX