Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-19 / 167. szám, péntek

5 KULTÚRA ÚJSZÓI 1991. JÚLIUS 19. JAN KOZELNICKY AZ IGAZGATÓNŐ JÓKEDVÜNK ELMÚLÓBAN... TALÁLKOZÁS FIATAL BALETT-TÁNCOSAKKAL Pozsonyban van egy művészeti iskola, melynek hallgatói apró gyermekként lépték át először kapuját. Aki valamit is hallott a táncosnevelésről, tudja, hogy azt nagyon fiatalon kell elkezdeni. A pozsonyi Állami Balettintézet növendékeinek egy része vizsgaelődása után már csak az érettségi bizonyítványt várta. Ekkor találkoztam velük. Egyszerű ember szeretnék. lenni, ugyanolyan mint a többi, ideálokkai, tervekkel, álmokkal. Idejöttünk apró gyermekként, és önálló, vagy legalábbis magunkat annak képzelő fiatalként megyünk el. A jó emlékek megmaradnak, a vért izzadás, a balett-tréningek, a sok fájdalom, talán megaláztatás emléke elmúlik. Attól is felnőttek lettünk. Néha talán túl korán. Aki idejött, ,, táncmérgezést" kapott, de talán megélte azt, amit meg akart élni. Most elmegy, hogy a gyakorlat igazolja, mennyire tehetséges, mennyire jó. Elmentünk a pályázatokra, kipróbáltuk, milyenek a lehetőségek, jók akarunk lenni, de most talán szomorúak vagyunk. Egészen más világban éltünk, mint más diákok, tízéves korunktól egy iskola falai közt, s most el kell menni és helyt kell állni. Én nem akarok csak a táncban jó lenni. Egyszer abba kell majd hagyni és nem akarok szerencsétlen lenni. Boldogságra vágyom, ehhez a tánc is hozzátartozik, de nem csak a tánc. Barátok, emberek, a zöld fű, a napfény... Abbahagyom, túl szép lenne..." (MARCEL MATUGA, szeptembertől az Új Zéland-i Opera tagja) „Mit tudhat egy tízéves ember a táncos pályáról? A szülei döntenek helyette. Idejön, tanul és nyolc év után nem tud elképzelni mást, csak azt, hogy táncos lesz. Nem bántam meg. Talán voltak rossz élményeim, nem szívesen jártam klasszikus balettórákra, ki tudta, mennyire fontos ez számunkra. Most, amikor egy sikeres pályázat után munkahelyem lett, rádöbbentem, hogy a technikai alapok mennyit jelentenek. Imádom azt, amit csinálok, és ha hivatásos néptáncegyütteshez kerülök, azt hiszem valóra tudom váltani ambícióimat. .." (JÁN KOZELNICKÝ, szeptembertől a Szlovák Népi Együttes tagja) „Hogy milyen az idei évfolyam? Nehéz megmondani, talán rossz is lenne egy összehasonlító megközelítés. Igaz, heterogén társaság volt, de azt hiszem, jó diákokat engedünk ki a világba. Eddig is érvényesültek a növendékeink, táncolnak, Németországban, Győrben, Olaszországban, az itthon maradottak a Szlovák Nemzeti Színházban vagy a Szlovák Állami Népi Együttesben. Az iskola egy évtizede működik és a színvonal emelkedő. Tehát ha a mai gyerekek jobbak, mint az előző évfolyamok növendékei, ez munkánkat igazolja. Az idei végzősök is elhelyezkedtek. Ketten néptáncosok lesznek, egy kislány Győrbe megy Markóhoz, egy másik a pozsonyi Nemzetibe. Maróéinak talán sikerül Mantova vagy Új Zéland. És folytathatnám tovább. Az iskolának van jövője, tudjuk, miért hoztuk létre." (DÁŠA PILZOVÁ, a baletintézet igazgatója) Vizsgaelőadás. Izgalom, feszültség, teljesítmények, mosolyok, könnyek. Izzadság és boldogság. Kíváncsi szülők, szakemberek, újságírók. A tánc szerelmesei... A gyerekek még nem tudják, mit vállaltak. Még nem tudják, hogy az a kitartás, amelyre az iskolában szükség volt, továbbra is fontos számukra. A táncos pálya irió nehéz. És kegyetlen. A tánc a fiatalok műfaja. Igaz, egy Maja Pliszeckaja 62 évesen is hatytyú volt a Hattyúk tavában. De a többség lassan elfárd, csillaga leáldozik. Itt gyorsan kell karriert befutni. Tudják ezt ezek a gyerekek? „Mi még találunk helyet. De mi lesz az utánunk jövőkkel? A színházak balett-társulataiban nincs szabad hely. A külföldi szerződéseket nem kínálják aranytálcán. Mi még elhelyezkedtünk. Milyen perspektíva áll az utódok előtt? Jókedvünk el m ú lóban ...A bátyámat követtem ebben az iskolában. Ő balettos volt, nekem kellett volna néptáncosnak lennem, így szólt a családi küldetés - erről többet nem mondok. A bátyám elment, én maradtam. Balett-tagozaton. Mégis néptáncos leszek. Örülök..." JOZEF POKRÍVKA, szeptembertől a Szlovák Népi Együttes tagja) x Ha megkérdezném, mit kaptál az iskolától és mit vársz a pályafutásodtól, mit válaszolnál? -Hm... (DUŠANA ŠKARČÁKOVÁ, szeptembertől a Győri Balett tagja) „Elmennek. Ők is irigykedtek tavaly, most sírnak. Mi jövőre fogunk sírni. És izgulni. Mert táncolni kell. Mi ezt tudjuk. Csak ezt! (HETEDIKES - nevét nem kívánja közölni) x Megnéztem a vizsgaelőadás főpróbáját. Egy héttel később egy hivatásos társulatot láttam és odaképzeltem a balettintézet növendékeit. Odavalók voltak. Ebben a reményben kívánom a kis „művészeknek", hogy legyenek jók. Szlovákiai táncéletünk várja őket. És a néző is... LOVÁSZ ATTILA Méry Gábor felvételei FRANCIA FILMKÓSTOLÓ Igazán örvendetes, hogy mostanság a külföldi, többek között a francia filmek is meglepő gyorsasággal jeiennek. meg a hazai mozikban, nem kell rájuk évekig várni. így akik számára kellemes élményt jelentett Luc Besson A nagy kékség című filmje, most megtekinthetik a fiatal francia filmrendező legfrissebb, 1990-ben készült alkotását, a Nikitát. Ezen a - francia környezetben bizonyára nem éppen gyakori - néven mutatkozik be a film hősnője a rendőrségen, amikor a személyazonosságát firtatják. S mivel a vallató tiszt nem mutat túl nagy hajlandóságot, hogy elhiggye, a lánynak nincs valamilyen más, tisztességes neve, Nikita dühében egy hegyesre faragott ceruzát szúr a tenyerébe... Persze, nincs min csodálkoznunk. Ez a fiatal, vadóc, szinte primitív lány egy alvilági banda tagja. Egyik, végzetesnek bizonyuló akciójuk során rajtuk üt a rendőrség, a végeredmény hatalmas vérfürdő. Nikita egy aránylag csendes helyen vészeli át a mészárlást, ám amikor egy fiatal rendőr felfedezi rejtekhelyét, hidegvérrel lepuffantja. Tettéért életfogytiglant kap. A kapuk, úgy tűnik, bezárulnak. De mégsem egészen, mert a lányra felfigyel a titkosrendőrség, és új névvel új egzisztenciát kínálnak neki. Nem ingyen, természetesen, egy gyilkos nem is várhat ilyet: együtt kell működnie velük. Nikitának egyáltalán nem tetszik a dolog, de rájön, nincs sok választási lehetősége. Három évi kemény kiképzés után végül szabadon engedik, és lényegében ugyanazt kell tennie, amiért nem is olyan régen még életfogytiglanra ítélték: ölni... Igaz, most már a „megfelelő" irányba terelve ösztönös agresszivitását. Szabad ugyan, de csak látszólag: ha szükség van rá, mennie kell, embereket kell gyilkolnia, anélkül, hogy tudná, kik ők s miért kell meghalniuk. A rendező ismét saját, jól bevált „filmreceptjét" írta fel a nézőknek: izgalmas, lebilincselő történet (ezúttal egy könyörtelen világról), pergő, hatásosan megkomponált, „bessonos" felvételek, fülbemászó zenével. S mindehhez még egy kitűnő fiatal színésznő, Anne Parillaud, aki Nikita szerepét éli á filmvásznon. Egy-két jelenet kapcsán úgy tűnhet, Luc Bessont cserbenhagyta a valóságérzéke. Pedig egyszerűen csak él a film egyik fő vonzerejével: hogy a vásznon olyan dolgok is megtörténnek, amelyek a valóságban nem történhetnek meg. Bár egészen más jellegű, nem kevésbé izgalmas Jean-Claude Brisseau filmje, a Fehér esküvő. Egy ízlésesen, finom pasztellszínekkel megrajzolt kapcsolat története. A negyvenes éveinek végét taposó Francois egy csendes kisváros gimnáziumának filozófiatanára. Kiegyensúlyozott, nyugalmas életét váratlanul felborítja egyik tanítványa. Mathilde 17 évesen egyedül él, magányos, az iskola és diáktársai hidegen hagyják. Francois előadásairól is rendszeresen hiányzik. A férfit előbb dühíti Mathilde viselkedése, később azonban megszánja és furcsa magatartásának okait kutatja. Megdöbbenve fedezi fel, hogy a zárkózott, az iskolában csupa elégtelent gyűjtögető tinédzser egészen más, mint amilyennek a külvilág felé mutatja magát. Érzékeny, intelligens, ugyanakkor fásult, nem érdekli semmi - családi élményei és egyéb, túl korán szerzett tapasztalatai hatására. Harminc évvel idősebb tanárának érdeklődése újra valamiféle reményt csillant fel előtte, úgy érzi, csak őérte érdemes élnie. Görcsösen ragaszkodik a férfihoz, aki eleinte maga sem meri vállalni érzéseit. Egyrészt nem akarja feladni biztonságot nyújtó házasságát, másrészt tudja - hiába bizonygatja Mathilde az ellenkezőjét -, a lány iránta érzett kamaszos rajongása nem tarthat sokáig. Megpróbál szakítani, de Mathilde nem adja fel a harcot. Amikor kapcsolatukra fény derül, Francois-t egy távoli városba helyezik ^t, Mathilde pedig visszavonhatatlanul végzetes lepésre szánja el magát. A film egyik nagy élménye Vanessa Paradise (Mathilde) játéka. Tökéletesen azonosul szerepével, természetesen egyszerű és rendkívül meggyőző. ígéretes színésznő, aki már most minden elismerést megérdemlő „profi". Ez a szerepe meg is hozta számára 1989-ben a legjobb női alakításért járó Cesar-díjat. Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok - már a cím alapján biztosan mindenki kitalálja, hogy Andrzej Zulawski legújabb filmjének, témája szintén egy love story, a forgatókönyv alapjául Raphaelle Billetdoux regénye szolgált. A rendező sajátos vallomását a szerelemről Sophie Marcesu és Jacques Dutronc tolmácsolja a filmvásznon. Két nem mindennapi ember nem mindennapi találkozása. Bár fiatalok, és már az első, pillanatban tudják, egymáshoz tartoznak, ez a találkozás túl késői. Három nap és három éjszaka az élet - mondhatnánk Robert Merle, az ismert francia író után szabadon. Ez alatt a szűkre mért idő alatt próbálják meg végigélni szerelmüket, annak minden szépségével és ellentmondásával. René Feret - saját bevallása szerint - a családjában hallott történeteket dolgozta fel az 1988-ban készült Kereszfe/őben. Az epikai nyugalommal hömpölygő történet Aline és Pierre életét kíséri végig, házasságkötésüktől egészen Pierre haláláig. Egyszerű emberek, akik szeretik egymást, összeházasodnak, nevelik a gyerekeiket, és sok más sorstársukhoz hasonlóan megpróbálnak valahogy boldogulni a két háború közötti, majd a háborút követő években. Nem mindig megy könnyen. De szerencsére azért adódnak olyan apró örömök, amelyek elviselhetővé teszik a küszködést. René Feret mesél. Halkan, melankolikusan, élvezetesen. Ahogy sok évvel ezelőtt a nagyszüleitől, szüleitől, hallhatta. De nemcsak Aline-ról és Pierre-ről szól ez a film, hanem a nekik otthont adó tájról, Észak-Franciaországról is, amely - iparvidék lévén - nem sokszor ragadta meg a filmesek fantáziáját. Mind a négy film premierje a francia filmek pozsonyi fesztiválján volt. A Nikita már látható a mozikban. Reméljük, a többire sem kell túl sokáig várnunk. MISLAY EDIT JOZEF POKRIVKA DUŠANA ŠKARČÁKOVÁ MARCEL. MAŤUGA Kis NYELVŐR KEGYELMET A VEZETÓSÉGm Még nem is olyan régen az intézmények, szervezetek, közösségek vezetőinek testületét a vezetőség szóval neveztük meg. Vezetősége volt a falunak, városnak, szövetkezetnek, gyárnak, vállalatnak, iskolának, intézetnek, ezeken kívül minden egyébnek, amit nem egyetlen ember, hanem valamilyen kisebb vagy nagyobb közösség irányított. Egy-egy szervezetnek lehetett helyi, járási, kerületi és országos vezetősége. S ma már alig halljuk a vezetőség szót; jelentéstartalmát a többjelentésű vezetés-sel fejezi ki csaknem mindenki, aki ad magára valamit is. A vezetés az értelmező szótárak s a szóhasználat szerint sem jelentette eddig azt, amit a vezetőség, tehát nem értettünk rajta kisebb vagy nagyobb irányító testületet, csupán a vezet igével kifejezett tevékenységet, műveletet jelölte. Például emberek vezetését, ha karjuknál fogva segítettünk nekik valahová eljutni; állatok vezetését, ha köteléküknél fogva elvittük őket valahová; csoportoknak (katonáknak, tanulóknak) a vezetését, ha az egységük élére állva elvezették őket valahová, valamilyen feladat végrehajtására; gépjármű irányítását (autó vezetése); víznek, elektromosságnak, gáznak, hőnek a továbbítását (az elektromosság vezetése); valamilyen adatok rendszeres feljegyzését, nyilvántartását (jegyzőkönyvet, nyilvántartást vezet), helyzetet sportban vagy egyéb versengésben (megszerezte a vezetést), sőt átvitt értelemben igazgatásszerű irányítást is (egyszemélyes vezetés, kollektív vezetés, magához ragadja a vezetést stb.). Ebben az utóbbi jelentésében is csupán műveletet, folyamatot jelölt a szó, de ez volt az alapja az új jelentés kialakulásának. Ha ugyanis a város vagy falu irányításszerű vezetéséről beszélhetünk, már csak egy lépést kellett tennünk ahhoz, hogy az ebben a műveletben részt vevő személyek közösségére is átvigyük a vezetés nevet, hiszen a vezetés mint tevékenység és a vezetőség, amely ezt gyakorolja, igen szoros kapcsolatban van egymással. Ha jó a vezetés, akkor jó a vezetőség, és ez fordítva is igaz. Egyszer csak azt vettük észre, hogy ha a vezetést dicsérték vagy bírálták a tömegtájékoztató eszközök munkatársai, később nyilatkozói, riportalanyai, nem az irányító tevékenységre, hanem magukra a vezetőkre, vagyis a vezetőségre gondoltak. Például: h vezetés nem tett meg minden tőle telhetőt a helyzet megváltoztatására, mert tagjainak nem érdekük, hogy szervezetükben változás menjen végbe. Itt már a vezetés 'vezetőség' értelemben fordul elő, hiszen tagjai vannak. Maga az említett jelentésváltozás, a vezetés szó jelentésbővülése érthető és megmagyarázható jelenség, s nyelvünk szóalkotási módjai közé is beillik. A felfigyeltető csupán az benne, hogy az egyjelentésű vezetőség szó kiszorulóban van a használatból, a többjelentésű vezetésnek viszont még egy jelentéssel bővült az értelemköre. Azt is mondhatnánk: divat lett a vezetőség helyett a vezetés használata. Vajon mi lehet ennek az oka? Egyszerűen az, hogy a divatszóvá vált a vezetés, mint a vállal, elvállal igéket kiszorító felvállal? Aligha. Nem szívesen keverünk a nyelvészetbe politikát, de néha a társadalmi használat hatásait nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha egy-egy szó sorsának az alakulását vizsgáljuk. A használat közben hozzátapadt hangulati velejáró ugyanis már nem egy szó sorsát pecsételte meg. Nem tarthatjuk kizártnak: elegük volt az embereknek a sok régi „vezetőségiből: pártvezetőségből, állami vezetőségből, üzemvezetőségből, szakszervezeti vezetőségből; mindennemű olyan vezetőségből, amely az ő nevükben és helyettük döntött, s rájuk kényszerítette akaratát. De ha így van is, el kellene gondolkodnunk azon, helyes-e egy, egyébként jó szót s ezzel együtt a nyelvet büntetni a hatalmukkal visszaélő emberek miatt. Bár tudom, az eredmény kétséges, én mégis kegyelmet kérek a vezetőség szónak, mert nem érdemel ilyen mostoha sorsot, és szükségünk van rá. JAKAB ISTVÁN