Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-18 / 166. szám, csütörtök

HÍREK - VELEMENYEK IÚJ SZÓ A 1991. JULIUS 18. KÉT FELSZÓLALÁS GENFBEN A genfi kisebbségvédelmi konferencián az elmúlt napokban szóiait föl a csehszlovák küldöttség tagjaként Gémesi Károly mérnök (FMK) és dr. Hunéík Péter. Felszólalásaikat az alábbiakban rövidítve közöljük. GÉMESI KÁROLY: JÓL MÚKÖDŐ KISEBBSÉGVÉDELMET Tisztelt elnök úr! Az elmúlt napokban sok beszámolót hallgattunk arról, hogy az EBBÉ tagálla­maiban miként oldják meg a nemzeti kisebbségek problémáit. Ezek alapján úgy tűnhetne föl, hogy minden rendben van, s az egész ügyet ünnepélyesen lezárhatjuk. Ennek magyarázata nyilván az, hogy a beszámolókat azok tartották, akik országainkban töbDé-kevésbé felel­nek a kisebbségi jogok védelméért, de ez őket közvetlenül nem érinti, mert a több­séghez tartoznak. Ezért engedje meg, hogy az olyan tízmilliók egyikének szemszögéből fejt­sem ki tömören a véleményemet néhány problémáról, akiket közvetlenül nem érin­tenek az e tisztelt gyülekezet által elfoga­dott vagy javasolt intézkedések. Elnök úr, elismeréssel kell nyugtázni azt, hogy az utóbbi években sokkal intenzívebb és gyorsabb lett a kisebbségi gondok megol­dása. Van azonban mit behoznunk, mert csaknem egy évszázad pergett le az idő homokóráján, s a probléma még mindig csak a megoldás tárgya, jóllehet éppen a túlságosan kényelmes ütem következ­tében a nemzeti kisebbségek megoldat­lan helyzete az egyik legnagyobb veszélyt jelenti az európai stabilitásra. Ugyanakkor Wilson kormányfő már századunk kezdetén nagyon pontosan és világosan fogalmazta meg a megoldás mindmáig célravezető módját: - korlátozni kell az állam és a hatalom szuverenitását az ember és a polgár fölé­rendelt jogaival; -nemzetközileg szavatolni kell a ki­sebbségek jogainak megtartását, hogy ezeket a jogokat védjük különböző diszk­riminációkkal szemben. A kisebbségvédelmet mindmáig az alábbi hozzáállás jellemzi: 1. Szűkkeblűen az egyénre orientáló­dik. Respektálja az egyénnek azt a jogát, hogy valamilyen kisebbséghez tartozzon, de kifejezetten nem ismeri el a kisebbség létét közösségként, egységként. Roosevelt asszony, az ENSZ Emberjo­gi Bizottságának elnöke ezzel kapcsolat­ban 1948-ban másképp fogalmazott: „Ha tisztelik az emberi jogokat, akkor nem szükséges a*kisebbségi jogok védelme". Ez bizonyára olyan általános alapelv, amely talán egyszer mindenütt érvényes lesz. Amíg azonban az Európában még mindig tobzódó kollektív nacionalizmus éppen a nemzetiségi hovatartozás címén veszélyezteti az emberi jogokat, ezért legalább átmenetileg nem zárható ki an­nak lehetősége, hogy az egyéni szabad­ságjogokat az egész csoport, az egész kisebbség védelmével szavatolják. 2. A kisebbségvédelmet jellemző má­sik elem az olyan fogalom, amely szintén a francia forradalom idejéből származik. Ez a „nemzetállam" fogalma. Csak en­nek keretében ismerték el a más etnikum­hoz tartozó személyek létét. Ennek egyik mai megnyilvánulása a kisebbségek lété­nek tagadása. Tudatában vagyunk annak, hogy a ki­sebbségi problémakör legfontosabb fo­galmainak meghatározása nagyon igé­nyes dolog, de annak is, hogy ennekhíján az alapvető problémák sem oldhatóak meg. Ezért a csehszlovák küldöttség nevé­ben javaslatot terjesztek elő olyan munka­csoport létesítésére, amely Genf és Moszkva között összegyűjtene minden szükséges alapdokumentumot. Javasol­juk továbbá, hogy e konferencia záróok­mánya szólítsa fel a konferencián részt vevő országokat, terjesszék a moszkvai konferencia elé a nemzeti kisebbségek védelméről szóló javaslataikat! Elnök úr, az elmúlt héten nagyon figyelmesen meghallgattuk a francia küldöttség tisztelt tagjának információit arról a készülő politi­kai reformról, amelynek célja a hatalom decentralizálása és a jogkörök átruházá­sa a polgárok közösségeire. Csehszlovákia is ezt az utat választot­ta. A lehető legnagyobb mértékben igyek­szünk leszűkíteni a korábbi rendszerben kiépített óriási bürokratikus gépezetet és hatásköréből minden lehetőt átruházni a falvak és a városok közigazgatási szer­veire. Tekintettel arra, hogy a polgárok vá­lasztott szerveiről van szó, elvárjuk tőlük azt is, hogy a kisebbségek bizonyos auto­nóm szerveivel együttműködésben meg­oldják a nemzetiségi problémák jelentős hányadát is. A belga küldöttség tisztelt tagja a ta­nácskozás kezdetén azt mondta, hogy teret keli adni bizonyos kisebbségi auto­nómiának, ha az hatásosabban oldja meg elsősorban a sajátos jellegű problémákat, mint a központi irányítás. Ez nem bontja meg, hanem éppen ellenkezőleg, erősíti az állam egységét. Ez a belga tapasztalat is értékes. Ebben látjuk a megoldást mi is, miköz­ben az állam még elég hosszú ideig be fogja tölteni szerepét, s törekvéseink sike­rét minden kétséget kizáróan szavatolni fogja a nemzetközi jogvédelem és el­lenőrzés. HUNČÍK PÉTER: CSÖKKENTENI AZ ÁLLAMAPPARÁTUS SZEREPÉT Az elmúlt héten meglepett néhány fel­szólalás. Azokra a beszámolókra gondo­lok, amelyek bizonyítani igyekeztek az egyéni emberi jogok létjogosultságát a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politikában, s azt, hogy a kollektív jogok azért tisztázatlanok, mivel hiányzik e jo­gok tárgyának vagy címzettjének helyes meghatározása. Néhány felszólaló ugyanakkor orszá­gának kisebbségpolitikáját azzal jelle­mezte, hogy ismertette a nemzetiségi csoportoknak az államapparátus által jut­tatott „ajándékok" terjedelmes jegyzé­keit. Csakhogy ezeknek a kollektív „ajándé­koknak" felsorolása is közvetve elismeré­sét jelenti a kollektív jogok koncepciójá­nak. Szeretnék azonban kissé túlmenni azon, hogy egyszerűen feltárom ezt a pa­radox jelenséget. Figyelmüket fel akarom hívni arra a tényre, hogy ez a körülmény kedvezőtlen befolyást gyakorol további munkánkra. Véleményem szerint ennek a kérdésnek a hátterében meghúzódik az a régi „paternalista" ösztönzés, amelynek lényege, hogy az államappará­tus „ajándékozással" igyekszik biztosíta­ni magának a kisebbségek feletti ellenőr­zést és így törekszik a gazdasági „újra­elosztásra". S éppen ebben nagymértékben külön­bözik egymástól a két koncepció. A nyu­gat-európai törvényhozás a klasszikus ér­telmezésű egyéni emberi jogok útján sza­vatolja a kisebbségi jogokat, míg néhány más országban az egyéni jogokat nyilván elismerik, de alulról különböző ellenőrző mechanizmusok működnek. A Biblia sza­vai szerint: „... a szó Jákob szava, de a kezek Ézsau kezei". Még sokat kell tennünk, hogy az egyé­ni emberi "jogok a nemzetiségi politika alapjává váljanak. Véleményem szerint ez a feladat maradéktalanul nem is telje­síthető. Első lépésként csökkenteni kell az államapparátus, s ezáltal a „paterna­lizmus" befolyását. Ennek legjobb módja az autonóm ügyintézés lehetőségének megerősítése. Ne az államapparátus, ne az „ajándékozás", s ne a gazdasági „újrafelosztás" fejlessze a területi infra­struktúrát, s ezáltal területi szinten növelje a kormányzás lehetőségeit, hanem a te­rület, mégpedig autonóm ügyintézése közvetítésével. Itt fontos mérlegelni a társadalom kere­tében a kisebbség összetételét és biztosí­tani számára azt, hogy saját adminisztra­tív költségvetése legyen. A kisebbségek az ilyen „önállóan kormányzó" közössé­geik hálózatának megteremtését köve­tően maguk dönthetnének a változásokról területi költségvetéseikben - fedezhetnék az egész kisebbség javát szolgáló esetle­ges új tervezetek megvalósításának költ­ségeit. E gondolat három konkrét előnyét látom: 1. A központi szervek „paternalizmu­sának" szűkítése, mivel bizonyos alapve­tő szolgáltatások nyújtása területén korlá­tozottak lennének a kormány kötelezett­ségei. 2. A kisebbségek saját adminisztrálá­sukban szavatolhatnák jogaik bizonyos bővülését érdekeik kielégítésével. 3. Ez az eljárás növelhetné a polgár befolyását és felelősségtudatát. Úgy tűnik nekem, hogy ez közös cé­lunk az egyéni emberi jogok érvényesíté­sében. SZADDAM JAVASLATA NEPENEK A HÁBORÚ LEZÁRULT, FELEJTSE EL... Szaddam Husszein iraki elnök tegnap felszólította az ország lakos­ságát, felejtse el a korábbi nézetel­téréseket és támogassa a pluralista rendszer bevezetését célzó kor­mánytervet. Az iraki nemzeti ünnep alkalmából mondott rádió- és tévé­beszédében Szaddam a BT gazda­sági szankcióit olyan Irak-eiienes összeesküvésnek nevezte, amely­nek célja az ország és az iraki nép elpusztítása. Arról természetesen nem ejtett szót, hogy az ENSZ mi­lyen vádakat hozott fel ellene az iraki nukleáris program eltitkolásával, az atomfegyverek gyártásához szüksé­ges anyagok és berendezések rejte­getésével kapcsolatban. S azt sem említette, ha nem tartja be a tűzszü­net! megállapodás feltételeit, akkor az USA újabb légitámadást helye­zett kilátásba. A tudósítás szerint Husszein nem a hagyományos egyenruhájában szerepeit a képernyőn, hanem fehér öltönyben, s így próbálta meggyőzni az embereket arról, hogy a többpárt­rendszer bevezetéséről szóló tör­vény - amely a Forradalmi Parancs­noki Tanács ratifikálására vár - 18 millió iraki előtt megnyitja az új élet­mód felé vezető utat. KAMBODZSÁRÓL PEKINGBEN KIS LÉPÉSEKKEL HALADVA Kedden kezdődött Pekingben a kam­bodzsai Legfelsőbb Nemzeti Tanács (SNC) kétnapos ülése, s a hírügynökségi jelentések szerint mérsékelt előrelépés történt, az értekezlet első napja több ki­sebb jelentőségű megállapodással zárult. Kitűzték az SNC legközelebbi, bangkoki ülésének időpontját: augusztus 26-28. Egyetértettek abban is, hogy ez év őszé­től a testület minden tanácskozását már a kambodzsai fővárosban, Phnompenh­ben kellene megtartani. Hun Sen kormányfő és a három ellen­zéki frakció vezetői megállapodtak annak a küldöttségnek az összetételében is, amely az ENSZ Közgyűlésének szeptem­berben kezdődő ülésszakán Kambodzsát fogja képviselni. A delegációt Norodom Szihanuk herceg vezeti majd, aki a teg­napi kétoldalú nyilatkozat szerint lemon­dott az ellenállási mozgalom vezetőjének tisztéről, s elfoglalta „az SNCfTuggetlen elnökének" posztját. Szihanuk tehát a jö­vőben a különböző frakciók és politikai pártok közötti pártatlan békéltető szemé­lyiség lesz. A keddi megállapodás értel­mében - ezt egyébként a másik két ellenzéki csoport nem hagyta jóvá - Hun Sen kormányfő lemondott az SNC alelnö­kének posztjáról. Érdemes még megje­gyezni, hogy a kambodzsai ENSZ-dele­gációban a jelenlegi kormány külügymi­nisztere mellett helyet kapott Khieu Samphan, a vörös khmerek vezetője és Son Sann, a harmadik ellenzéki csoport vezére is. BULGARIA SOROZATOS VÁLSÁGTANÁCSKOZÁSOK A bolgár kormány kedden egyértelmű­en elvetette az ellenzék két javaslatát, azt, hogy rendezzenek népszavazást az alkotmányról (amelyet egyébként a múlt héten fogadtak el), valamint azt, hogy váltsák le a belügyminisztert. Zseijo Zse­lev államfő, Dimitar Popov kormányfő, valamint a parlamenti pártok vezetői ugyanezen a napon válságértekezletet tartottak, keresték a kiutat a súlyos hely­zetből. A szófiai vezető politikai körök már napok óta keresik a kompromisszumos megoldásokat, hiszen az ellenzéki képvi­selők egy csoportja már hatodik napja éhségsztrájkot folytat a parlament épülete előtt. A helyzetet bonyolítja, hogy a hon­atyáknak ez a csoportja nem akar feles­küdni az új alkotmányra, s ebben az esetben, a törvények értelmében, meg kellene őket fosztani képviselői mandátu­muktól. Egyébként az eskütételt már ked­den kellett volna tartani, de az aktust elhalasztották. A hirek szerint Szófiában az utóbbi napokban kissé nyugodtabb lett a helyzet, vidéken viszont erősödőben van a tiltako­zó mozgalom. Szolidaritásból több helyütt éhségsztrájkot kezdtek a parlamenti kép­viselők támogatására. OROSZ PARLAMENT ŐSZIG ELNÖK NÉLKÜL Az oroszországi népképviselői kong­resszus tegnap délelőtt úgy döntött, hogy a parlament elnökének megválasztását az őszi ülésszakra halasztják. Ennek oka, hogy kedden, a 6. szavazási fordulóban sem sikerült megválasztani a törvényho­zás elnökét. Szergej Baburin412, Rusz­lán Haszbulatov pedig 409 szavazatot kapott. A küldöttek ugyanakkor megbízták Ruszlán Haszbulatovot, aki jelenleg a parlament első alelnöki tisztét tölti be, hogy ideiglenesen lássa el az elnöki teen­dőket is. Jegyezzük még meg, hogy az elnök megválasztásához abszolút többségre, tehát 531 szavazatra van szükség. Rusz­lán Haszbulatovot a Demokratikus Orosz­ország mozgalom, Szergej Baburint pedig a Rosszija képviselőcsoport támogatja, s maga mögött tudhatja a konzervatív kommunistákat is. A VILÁGSAJTÓBÓL „Václav Havel disszidensként ar­ról beszélt, az igaz szónak különle­ges radioaktív ereje van. Ma állam­főként tudatosítja, miiyen körültekin­téssel kell megválogatnia a szava­kat. Ennek ellenére a szerkesztőnk­kel, Andrew Nagorskival folytatott beszélgetés során rendkívül őszinte volt" - így vezeti be a NEWSWEEK amerikai magazin a csehszlovák ál­lamfővel készített interjút, amely a magazin legutóbbi számában je­lent meg. Nyilatkozatában a csehszlovák elnök elmondotta, a „korlátlan fo­gyasztást" illetően kitart amellett, amit egykor írt. „Bíráltam a modern civilizáció egyes negatív jelenségeit. A mai világra nézve nem a kommu­nizmus jelenti az egyedüli veszélyt; ha a kommunizmust felszámoljuk, az még nem fogja jelenteni, hogy planétánkon paradicsomi állapotok lesznek. Nyugaton is sok a negatív jelenség, mint például a frusztráció vagy az élet értelmének az elveszté­se. Nem árt erre esetenként Cseh­szlovákiában is emlékeztetni, mivel sok ember túlzott illúziókat táplál. Ezt követően arról beszélt, hogy a börtön és az államfő élete között vannak bizonyos párhuzamok. A kü­lönbség az, hogy a kommunista bör­tönben csupán önmaga és az Isten előtt érzett felelősséget, s most ez a felelősség jóval tágabb. - Sok dolognak érzem a hiányát, például szeretnék úgy járni az utcán, hogy ne ismerjenek fel. Hiányzik nekem a magány, csak a fürdőszo­bában lehetek egyedül. Ez nagyon hasonlít a börtönhöz, azzal a kü­lönbséggel, hogy ott az ember so­sem lehetett egyedül, mert ott nem volt fürdőszoba. - Mindig arra törekszem, hogy el­lopjak egy kis időt az olvasásra, írásra, a barátok számára, arra, hogy elmenjek egy kocsmába. Néha ez sikerül is. Csaknem minden má­sodik nap egy fél órát töltök egy vendéglőben. Néha egyedül írom a beszédeimet, de az már lehetet­len, hogy másfajta írásra is időt szakítsak. Csupán az újságok, hiva­talos iratok, törvényjavaslatok olva­sására jut időm. És arra sem, hogy elgondolkodjam önmagamról. - Ami az igaz szó említett erejét illeti: a jelenlegi feltételek között, amikor mindenki azt mondhatja, amit akar, a szavak elvesztették az ilyen hatalmukat. Elmondhatom, az Isten megbüntetett engem. Olyan helyzetbe kerültem, hogy reggeltől estig kell beszélnem, s minden meg­gondolatlan szó elronthat valamit, problémát okozhat. NÉHÁNY SORBAN J irí Dienstiber csehszlovák külügymi­niszter brazíliai hivatalos látogatása keddi zárónapján Marques Moreira gaz­dasági, pénzügyi és tervezési miniszterrel folytatott megbeszéléseket. A központi téma a kereskedelmi és a gazdasági együttműködés volt, amelyet mindkét fél bővíteni és mélyíteni akar. H oszni Mubarak egyiptomi államfő tegnap váratlanul Damaszkuszba repült, hogy tárgyaljon Hafez Asszad el­nökkel. A látogatás érdekessége, hogy Mubarak 24 órával az amerikai külügymi­niszter előtt érkezett a szír fővárosba. James Baker ugyanis ma éppen Damasz­kuszban kezdi meg ötödik közel-keleti közvetítő körútját, melynek során meg­próbál megoldást találni az arab-izraeli konfliktusra. Damaszkusz nyilván azért az első állomás, mivel Asszad elnök a na­pokban beleegyezését adta az amerikai elnök javaslataiba a közel-keleti probléma megoldására. > S alvador védelmi minisztere kijelentet­te, a hadsereg nem hajlandó egye­sülni a Farabundo Marti Nemzeti Felsza­badítási Front (FMLN) gerilláival. Ezzel válaszolt a FMLN javaslatára, hogy az összes salvadori fegyveres alakulat, le­gyen legális vagy illegális, egyesüljön, vagy valamennyit egyszerre szereljék le. A védelmi miniszter szerint elképzelhetet­len, hogy a hadsereg egyesüljön azokkal az erőkkel, amelyek harcolnak ellene. A 11 éve tartó polgárháborúban már több mint 75 ezer személy vesztette életét, s az ENSZ védnökségével jelenleg is zajló tárgyalások még mindig messze vannak a megoldástól. ^_^ibutiban az elmúlt napokban i^fcw heves összecsapások voltak az ellenséges etnikai csoportok között - jelentette be Genfben az ENSZ mene­kültügyi főbiztosának szóvivője. A harcok kilenc nappal ezelőtt törtek ki Etiópia területén, majd átterjedtek a dzsibuti ha­tárivékre. Az összetűzésekben kb. 250 ember vesztette életét. M adagaszkárban folytatódik az álta­lános sztrájk. A Didier Ratsiraka kormányának megdöntésére törekvő el­lenzéki koalíció kedden kinevezte saját államfőjét és miniszterelnökét, s egyben a sztrájk folytatására szólított fel. Erre azután került sor, hogy Antananarivóban, a szigetország fővárosában hétfőn első ízben valósult meg Ratsiraka államfő és az ellenzék találkozója, de minden jelen­tősebb eredmény nélkül. Az ellenzék Jean Rakotcharison nyugalmazott tábor­nokot nevezte ki államfőjévé, az átmeneti kormány elnökévé pedig Albert Zafy pro­fesszort. C olombóban katonai források közöl­ték, hogy a hadsereg és a szepara­tista tamil Tigrisek az előző 24 órában Sri Lanka északkeleti részén vívták meg újabb harcukat, melynek során 65 ember vesztette életét és több tucat megsebe­sült. A Tigrisek körülzártak és aknavetők­kel lőttek egy katonai tábort, ennek fel­szabadítására indított hadműveletet a hadsereg, de heves ellenállásba ütkö­zött. M anilában tegnap megállapodásra ju­tott Raul Manglapus, a Fülöp-szi­getek külügyminisztere és Richard Armi­tage, az amerikai kormány megbízottja. Eszerint az USA elhagyja a Clark légitá­maszpontot, viszont tíz évvel meghosz­szabbitották a Subic Bay légi-haditenge­részeti bázis bérletét. L engyelországban tegnap bejelentet­ték, megerősítik az ellenőrzést a Varsóba vezető utakon, a főváros köz­pontjában pedig 800 rendőr indít akciót az illegális kereskedők ellen. Több lengyel nagyvárosban, különösen a keleti ország­részben hasonló akciókat hajtanak végre. Ezek célja a szovjet-lengyel határon ki­alakult bűnöző tevékenység korlátozása. Havonta 600-700 ezer ember lépi át ezt a határt, de a kormányszóvivő szerint nem kielégítő a két ország vámosainak együttműködése, így virágzik a csempé­szet. Csak a múlt hónapban 65 ezer liter alkoholt koboztak el, ugyanakkor feltar­tóztattak 30 ezer szovjet állampolgárt, akik a megengedettnél jóval nagyobb mennyiségű alkoholt, vagy más, a fekete piacon keresett árut próbáltak meg kivinni Lengyelországból. F innországban szállt fel az az egymo­toros német magángép, amely hétfőn megsértette a Szovjetunió légterét. Két vadászgép és egy helikopter kísérte a le­ningrádi Pulkovo repülőtérre. A TASZSZ egyelőre nem közölte sem a pilóta nevét, sem utazása célját. Csak annyit közölt, a gép Helsinkiben szállt fel, letért a nem­zetközi légifolyosóról, s ezután a rádiójeí­zésekre sem reagált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom