Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-12 / 136. szám, szerda

MOZAIK I ÚJ SZÓ, 1991. JUNIUS 12. KI VEDJE A FOGYASZTÓK ÉRDEKEIT? MEGELŐZÉS ÉS ÁRELLENÔRZÉSEK 9 JOGUNK VAN A TÁJÉKOZTATÁSRA A fogyasztói érdekvédelem a piacgazdaság feltételei között volt a témája a közelmúltban Bécsben megtartott nemzetközi szemináriumnak. A kelet-európai államok képviselői betekintést nyerhettek a fejlett országok fogyasztói érdekvédelmébe és értékes információt szerezhettek saját védelmi rendszerünk kiépítéséhez. Többek között Černýné Mitterhauszer Márta is részt vett a tanácskozáson, a Fogyasztók Fórumának képviseletében. Őt kérdeztük tapasztalatairól. - Kik vállalják más országokban a fogyasztók érdekvédelmét? - A fogyasztók érdekvédelme mindenütt részben az állam ügye. így például a termékek biztonságos használatának szavatolásával kapcsolatos ellenőrzéseket állami intézetek végzik. Meg keli jegyeznem, hogy a fogyasztók alapvető jogait - úgy, ahogyan ezeket az ENSZ dokumentumában megfogalmazták - szintén tiszteletben tartják. Tehát azt, hogy a fogyasztót meg kell hallgatni, megfelelően tájékoztatni és a kapott információk alapján szabadon választhasson. Ezekkel a kérdésekkel viszont nem kizárólag az állam foglalkozik, ugyanis vannak kezdeményezések, illetve magánvállalkozások, amelyek olyan személyeket egyesítenek, akik szívügyüknek tekintik a fogyasztók érdekvédelmét. Hozzánk - a földrajzi közelség miatt is - az osztrák érdekvédelmi rendszer áll a legközelebb. Alapját egy olyan társaság képezi, melyet egyharmad részben az állam finanszíroz, egyharmadában különböző kamarák támogatják és ugyanilyen arányban keresnek saját magukra, főként a folyóirat révén. Irodáik felveszik a panaszokat és tanácsokat is adnak. Az ilyen közvetlen kapcsolat alapján továbbítják az információkat és tulajdonképpen így alakul a fogyasztói politika. - Mindebből úgy tűnik, hogy külföldön elsősorban a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Nálunk viszont az ellenőrzés csak utólagos... - Ez valóban így van. Az ellenőrzés, ahogyan mi értelmezzük, minden fejlett gazdaságban az állam feladata, és teljesen természetesen megelőzésként működik. Az állam ellenőrző szervei kísérik figyelemmel a termékek és szolgáltatások minőségét. Körültekintően ügyelnek arra, hogy ne legyen egészségkárosító hatásuk. Az államnak érdeke, hogy foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel, hiszen például a negatív következményekre a betegségi biztosítás révén ráfizetne. Az élelmiszerellenőrzést az állami ellenőrző intézeteken kívül a magánvállalkozók és a fogyasztói kezdeményezések is végzik. Vannak csoportok, amelyek speciális ellenőrzéseket végeznek, mondjuk a bioélelmiszerekkel kapcsolatban. A nyugat-európai országokban a fogyasztók érdekvédelme tehát sokkal széleskörűbb. Bele tartozik a lakással összefüggő szolgáltatások minősége, a lakberendezés, a háztartás felszerelése elektromos gépekkel, a gépkocsik eladása és használata is. Meg kell említenem, hogy a gyógyszereknek, a játékoknak és részben a kozmetikumoknak fokozott figyelmet szentelnek. Az elektromos cikkekkel kapcsolatos biztonsági előírásokat törvény rögzíti. - Ha ilyen körültekintő a megelőzés, miért van szükség a szigorú védelmi rendszerre? - Mindezek ellenére gyakran fordul elő, hogy a fogyasztók jogos panasza nyomán bírósági döntés születik. Az ilyen igazságtétel előtt a bíróság sokszor az állami és a magánellenőrök véleményét is kikéri. A magánellenőröket nem úgy kell értelmezni, hogy a saját zsebükből finanszírozzák tevékenységüket. Ehhez a vállalkozók és a vállalatok is hozzájárulnak. Tudni akarják, miként értékelik termékeiket. A konkurencia miatt létkérdés, hogy a piacra ne adjanak kifogásolható termékeket. Ott tehát teljesen más az ellenőrzéshez való viszony. Nálunk ugyanis a legnagyobb rossznak, a legádázabb ellenségnek és feleslegesnek tartják. -Említette a fogyasztók tájékozottságát. Miért fontos ez? -Azért, hogy a bő választékból a fogyasztó azt a terméket vegye meg, amely leginkább megfelel igényeinek. Tehát a fogyasztók érdekvédelme a felesleges kiadásoktól is megóv. -Az árdrágításokról, az árellenórzésekről manapság sok szó esik. Ez hazai,,specialitás" vagy másutt is előfordul? -Az olyan primitív árdrágítás, mint amilyennel az ellenőrző szervek minden második bevásárláskor tálalkoznak - tehát, hogy az eladó igyekszik pár koronával becsapni a vevőt - Nyugaton már nincs. Az eladás kultúrája és etikája magasabb szintű. Ott a kereskedő tudatosítja: szüksége van arra, hogy a vásárló visszatérjen hozzá. És az is bizonyos: ha a vevő egyszer észreveszi, hogy becsapták, abba a boltba többet nem megy. Teheti, mert lehetősége van választani. - Tehát feleslegesek az árellenőrzések? - Ezt nem mondanám. Viszont nálunk is el kellene érni, hogy az árakat olyan szempontból ellenőrizzük, vajon megfelelnek-e a termékek minőségének, kifejezik-e használati értékét. Mert tulajdonképpen mit „takarnak" a mi áraink? Többek között a gyártók tehetetlenségét és költségeit. A legtöbben azt hiszik, a magasabb ár jobb minőséget jelent. Sajnos, ez nem minden esetben van így. Épp ezért van szükség az összehasonló tesztekre. - Térjünk vissza a bécsi konferenciához. Milyen lehetőséget lát a résztvevő érdekvédelmi csoportosulásokkal való együttműködésre? - Szerintem az amerikaiak és az angolok nemigen értik meg problémáinkat. Azt, hogy a huszadik század végén mi a fogyasztói érdekvédelem terén az első lépéseket teszszük. Osztrák szomszédainkkat tudnánk leginkább együttműködni. Már említettem, nekik van teszteket tartalmazó folyóiratuk. Felajánlottam: végezzük közösen egyes termékcsoportok tesztelését. Ez ugyanis igen költséges. Véleményem szerint Közép-Európában előbb-utóbb kialakul a piaci egyensúly. Ez már látszik az elektrotechnikai cikkek kínálatán, de körülnézhetünk Magyarországon, ahol telített a kínálat. Ha többen kapcsolódunk be a tesztelésbe, alacsonyabbak lesznek a költségek. Szeretném, ha ezen a téren osztrák-magyar-szlovák együttműködés folyna. Ez valamennyiünknek előnyös lenne. DEÁK TERÉZ A lányok háziasszonyianyai és valamiféle családi közgazdászi, illetve vállalkozói szerepének eredményes betöltését hivatottak elősegíteni azok az új típusú leányszakiskolák, amelyek egyike . az Ivanka pri Dunaji Mezőgazdasági Szakközépiskola épületében ebben a tanévben nyílt meg. Egyelőre egy osztályban folyik az oktatás. A tanulmányi idő három év. (Magda Borodáčová felvétele - ČSTK Vi n na i Béla (balról) és Ján Jankovič, a kassai műhely két dolgozója az utolsó simításokat végzi a megrendelésre készült konyhabútoron (A szerző felvétele) AMI AZ EGYIKNEK NYÜG... A BODROGSZERDAHELYI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN NEM MELLÉKES A MELLÉKÜZEMÁGI TERMELÉS O CSÖKKENTIK AZ ÁLLATÁLLOMÁNYT, BŐVÍTIK A SZOLGÁLTATÁSOKAT • BÚTORTERMÉKEIK VERSENYKÉPESEK • VERSENYKÉPES LESZ PÉKÁRUJUK IS? Kitárcsáztam az 544 69-es kassai telefonszámot, de a vonal túlsó végén nem a telefonjegyzékben szereplő üzem jelentkezett, hanem a Bodrogszerdahelyi Állami Gazdaság. Hirtelen azt hittem, a telefon ördöge játszik velem, ám rövidesen kiderült, mégsem. Idestova már fél éve a műbútorasztalos-csoportunké ez a műhely... Bérbe vettük az ön által említett DYHA fafeldolgozó szövetkezettől - tájékoztatott egy női hang. Ezek szerint az egyik cégnek nyűg lehetett a Vásár utcai műhely, a másik viszont hasznot remél tőle. Érdekesnek tűnt a téma, meglátogattam hát a vállalkozóbb szellemű felet, a Kassához hetven kilométerre levő bodrogközi mezőgazdasági üzemet. - Úgy látom, amíg egyes vállalatok, szövetkezetek, cégek tömegesen engedik el dolgozóikat, üzemegységeket számolnak fel, addig a Bodrogszerdahelyi Állami Gazdaság nemcsak az alaptermelésben keresi a boldogulás újabb lehetőségeit, hanem a melléküzemágiban is - állítottam be Gecse Ferenc igazgatóhelyetteshez. -A mezőgazdaság, s egyáltalán az erősen agrárjellegű vidék nincs könnyű helyzetben. Igencsak ügyeskednünk, iparkodnunk kell, ha létezni akarunk. Hogy ez most teljes mértékben így van rendjén, vagy csupán részben, az vitatható, ám az kétségtelen, hogy ha élni akarunk, akkor nem ülhetünk ölbe tett kézzel, dolgoznunk is kell. Lehetőleg minél hasznosabban, mert tulajdonképpen ez a munka lényege. Üzemünk is figyeli az ország gazdasági alakulását, és igyekszik alkalmazkodni az élet diktálta feltételekhez. Az állattenyésztésben például fokozatosan csökkentjük a tehénállományt, s folyik a csirke-, valamint húsgalambtenyésztés meghonosítása. Vannak változások a melléküzemági termelésben is. A múlthoz képest összezsugorodott egy kicsit ez az ágazat, de mi tagadás, nem szeretnénk teljesen felszámolni. Alakuljanak bárhogy a tulajdonjogi viszonyok, a föld föld marad, régiónknak ezután is elsősorban a kisegítő termelési ágazatokkal erősített mezőgazdaság jelenti majd a megélhetést. - Most milyen az alap- és a melléküzemági termelés aránya gazdaságukban? - Tavaly az alaptermelésünk értéke meghaladta a 130 millió koronát, a melléküzemágié pedig 40 millió koronára rúgott. Hogy az esztendőt közel 5 millió korona haszonnal zártuk, az éppen a melléküzemági termelésnek köszönhető. -Előbb azt mondta, a melléküzemági termelésük egy kicsit összezsugorodott. Ezek szerint előfordulhat, hogy teljesen megszűnik? - Hogy szükség van rá, az vitathatatlan, de hogy mennyi marad meg belőle, illetve újból erősödni fog-e, az főleg tőlünk, helyiektől függ, a mi leleményességünkön múlik. Vállalkoznunk kell. Méghozzá úgy, hogy a versenyben minél jobban helytálljunk. Vannak kőműves-, bádogos-, épületasztalos-csoportjaink, teherszállítással is foglalkozunk. Egy-két évvel ezelőtt a melléküzemágban kétszázan dolgoztunk, ma viszont százan. Volt, akinek felmondtunk, s akadt, aki elment maszeknak.. . Szeretnénk a mai létszámot megtartani, esetleg bővíteni is. - Hogyan? Vagy az titok? - Nem titok. Azzal, hogy megpróbálunk alkalmazkodni a piachoz, a kereslethez. Nemrég például egy fűrésztelepet létesítettünk. Igaz, helyben kevés a feldolgozható faanyag, de azért akad, no meg vásárolunk is rönkfát. Számításaink szerint így olcsóbban jutunk deszkákhoz, gerendákhoz, mintha azt készen vásárolnánk. Olcsóbban, mert a hulladékot is hasznosítjuk. Egyébként a fafeldolgozás az egyik legfontosabb alágazatunk lett. A fűrésztelep ellátja faanyaggal az építkezési csoportokat, valamint a bodrogszerdahelyi, a bodrogszögi és a kassai asztalosműhelyünket. Az öt-öt fős bodrogközi műhelyeink atipikus ajtók és ablakok gyártására szakosodtak, a tizenegy fős kassai műhelyünk pedig épületasztalosi és műbútorasztalosi munkákat vállal. Mióta szünetel az oponicei kastély tatarozása, az utóbb említett csoportunk többnyidé egyedi konyhabútorokat és más lakberendezéseket készít. Olyat, amilyet a megrendelő kíván. - Mennyiért? - Termékeink nem drágábbak, mint a bútorgyáriak. Ugyanez a helyzet az ablakokkal és ajtókkal is. - És a minőségük? - Ha nem felelnének meg a követelményeknek, versenyképtelenekké válnának. Az eddigi érdeklődés azt igazolja, e téren nincs baj. - Nem áll fenn annak a veszélye, hogy az állami gazdaság ügyes asztalosait elcsábítják a magáncégek, vagy más konkurens-üzemek? - Ez bármikor és bárkivel előfordulhat, ez is benne van a „pakliban". Erőnek erejével senkit sem marasztalhatunk, viszont igyekszünk úgy rendezni a dolgokat, úgy szervezni a munkát, hogy ne kívánkozzanak el tőlünk a jó szakemberek. Egyébként nálunk mindenki tudja, hogy az általa produkált nettó jövedelemnek a negyven százalékára jogosult. Bevált a bérezésnek ez a módszere, elégedettek vagyunk vele. - Vállalkozás-fejlesztési terveikről kérdezhetem? -Természetesen. Nem titok, tervezgetünk. Sőt, néhány esetben már a terv megvalósításán dolgozunk. Rövidesen, ez év júniusában szeretnénk beindítani például a helyi kis pékséget. Ugyanakkor azon is fáradozunk, hogy a dubnicai gépgyár nemrég felszámolt helyi üzemének üresen álló épületében varrodát, vagy más hasznos műhelyt nyissunk. Mindegy, hogy most az. állami gazdaságé, vagy valamilyen részvénytársaságé lesz, csak hozzon valami hasznot a vidékünknek. Úgy gondolom, ez a lényeg. GAZDAG JÓZSEF VALASZ MÉG V£FA ÉRKEZETT A RIMASZOMBATI JÁRÁSBAN EDDIG NINCS LÁTSZATJA A CÉLIRÁNYOS ÁLLAMI DOTÁCIÓNAK Az érintettek többszörös érvelése, hangsúlyos figyelmeztetése, és hosszas győzködése eredményeképpen 1987-ben született meg a 214. számú kormányhatározat, amely a Rimaszombati, Nagykürtösi és Čadcai járásokat elmaradott, vagy finomabban fogalmazva, kevésbé fejlett járásoknak nyilvánította, s ezért előirányozta azok támogatását. A papírra fektetett határozatnak sokáig nem volt foganatja. Az első konkrét lépéseket végül a gyöngéd forradalom után tették meg. Tavaly végérvényes és visszavonhatatlan döntés született arról, hogy az említett járások fejlesztési programjaihoz a szlovák pénzügyminisztérium idén járásonként negyven millió koronával járul hozzá. A Rimaszombati járásban ugyan mindenki tudta, ez nem egy olyan összeg, mely egyszeriben mindent jobbra fordítana, de reménykedtek abban, hogy az évek óta húzódó, toldozott, foldozott Z akciós építkezések legfontosabbjait végre befejezik belőle. Mindenki terveket kovácsolt: az önkormányzatok (132 van a járásban), nagy gyorsan elküldték kérvényeiket a minisztériumba, a járási hivatal pedig a Z akciós építkezések járási felügyelőjének és irányítójának jogutódjaként a polgármesterek bevonásával fontossági sorrendet igyekeztt felállítani. Huszonnégy olyan, a járás különböző pontján lévő „szakállas" építkezés került a gondosan elkészített listára, melyek befejezését mindenki halaszthatatlannak tartotta, s egy gyors számvetéssel azt is megállapították, hogy „mindössze" 42 millióra lenne szükség a befejezésükhöz. A dolog mégsem úgy sült el, ahogy azt mindannyian szerették volna. Az illetékes minisztérium az egyéni kérvények elbírálásából indult ki, s az önkormányzatokat tekintve partnernek, közvetlenül a községek számlájára utalta át a pénzt. Sajnos egy-két mosolyogtató félreértés is történt: például Simonyi község a vízvezeték- és a csatornahálózat építésére megkapta az általa kért összeget, viszont a környző falvakat (kérvényeik ellenére) figyelmen kívül hagyták, holott logikus: itt csak akkor lesz víz a vezetékekben, ha a szomszédos falvakon keresztül eljut idáig. Ez a melléfogás egyértelműen abból ered, hogy a döntéshozók nem ismerték a helyi viszonyokat. Az ügyet tovább gondolva szomorú, de igaz, hogy ily módon a községekbe eljuttatott 100-200 koronákból sem az új beruházásokat, sem a már régebbi építkezéseket nem tudják befejezni. Ha viszont az illetékesek a járási hivatal által benyújtott listából indultak volna ki, hatékonyabb és szembetűnőbb lett volna a segítség. A járási hivatal a polgármesterek beleegyezésével újfent levélben kérte az illetékes minisztériumot, mentse ami még menthető, és legalább részben fogadja el az általuk benyújtott tervezetet. Erre a levélre, lehet a személyi változások, lehet egyéb okok miatt, de még nem érkezett válasz. POLGÁRI LÁSZLÓ