Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-07 / 132. szám, péntek

PUBLICISZTIKA 1 ÚJ SZÓ A 1991. JUNIUS 7. EURÓPAI JOGRENDET (Folytatás az 1. oldalról) terjesztő beleegyezésével végezhetünk a tervezetben, miközben a döntést végül is a kormány hozza meg.. Ha kormányrendeletről van szó, itt be is fejeződik a jogalkotás folyamata, ha viszont törvénytervezetről, az a kormányból átkerül a parlamentbe, ahol még változtathat rajta az SZNT legiszlatív szakosztálya, s persze a képviselők, a tervezet törvényesítéséig. • Az elmúlt évtizedekben roppantul terjedelmes rendeletalkotási tevékenység folyt, miközben a minisztériumok rendeletei nemegyszer kerültek ellentétbe a törvénnyel, állapítottak meg az állampolgárok számára olyan kötelezettségeket, amelyeket a törvény nem hárított rájuk... A minisztériumok lényegében máig megőrizték rendeletalkotási jogukat. Foglalkozik az általuk kiadott jogszabályokkal, a törvénynyel való összhangjukkal a Legiszlatív Tanács? - Nem. Mi csak a törvénytervezeteket és a kormányrendeletek javaslatait vitatjuk meg. Persze, tisztában kell lenni bizonyos alapfogalmakkal, így például azzal, hogy az ország alkotmánya olyan alaptörvény, amellyel a törvények, rendeletek nem lehetnek ellentétben, s ugyanígy a törvényeknek sem mondhatnak ellent a rendeletek, minisztériumi utasítások - sőt, ezek csak a törvény által adott meghatalmazás kereteiben adhatók ki. • Ez viszont eddig is így volt, legalábbis elvben. - Igen, csak eddig nem létezett olyan biztosítékrendszer, amely meggátolhatta volna az egymásnak ellentmondó jogszabályok keletkezését, sőt alkalmazását. Ez a biztosítékrendszer már kialakulóban van. A legfontosabb láncszeme az Alkotmánybíróság és a bírósági szervezet lesz. A bírákat a jövőben csak a törvény kötelezi majd, s nem a „szocialista jogrend" mint volt ez a múltban, amikor a bíráknak alkalmazniuk kellett a törvénynek nyilvánvalóan ellentmondó rendeleteket, utasításokat is, mert azok a jogrend részei voltak. Emellett az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezi a rendeletet, ha a kibocsátója túllépte a törvényes meghatalmazás kereteit. • A túlzott rendeletalkotási szorgalmat befolyásolta és befolyásolhatja a jövőben is, hogy a hivatalnokok, gazdasági vezetők részéről igény mutatkozik még ma is a részletes végrehajtási utasítások iránt, s olykor éppen a Legiszlatív Tanácsot bírálják, legalábbis közvetett módon, hiányuk miatt. - A jogkörünkről, lehetőségeinkről már beszéltem. A tanács a kormány tanácsadó szerve, s nem a minisztériumoké. Látni kell viszont azt is, hogy az ilyen igényeket, elvárásokat általában a kényelem szüli, esetleg az, hogy sokan nem ismerik, nem tudják alkalmazni a törvényt. Igaz, eddig talán nem is kellett tudniuk. A rendeletek, párthatározatok megszabadították őket a gondolkodás terhétől, részletes és kész recepteket, direktív utasításokat adtak minden egyes esetre. Jogállamot építeni így nem lehet. Az állam beavatkozását a társadalom életébe, a gazdasági kapcsolatokba minimalizálni kell, teret kell biztosítani a piaci törvények érvényesülésének. A jogi szabályozás területén ez azt jelenti, hogy a minimálisra kell csökkenteni a kógens, utasító jellegű rendelkezések mennyiségét, s bővíteni a diszpozitív, azaz a jogviszony résztvevőinek választási lehetőséget adó rendelkezések körét. Ezzel kapcsolatban persze be kell ismernünk, hogy eddig nem használtuk ki kellő módon az úgynevezett zárórendelkezések által adott lehetőségeket a meghaladott kógens rendeletek, normatív utasítások hatályon kívül helyezésére. A közeljövőben számolunk azzal, hogy a kormány feladatul adja a tárcavezetőknek, minisztereknek, hogy végezzenek el egy részletes leltározást, állítsák össze azoknak a rendeleteknek, normatív utasításoknak és szabályozóknak jegyzékét, amelyet sürgősen hatályon kívül kell helyezni. • Nemrég egy sajtóértekezleten említést tett arról, hogy jogrendünket közelíteni kell az európai államok jogrendjéhez. - Erre kötelez minket a februárban elfogadott alkotmánylevél, s ilyen értelmű feladatokat kaptunk a szövetségi kormánytól is. Lényegében arról van szó, hogy az egyes kérdések, társadalmi viszonyok szabályozásának alapelveit tekintve, figyelembe kell venni az európai államokban hatályos szabályozások alapelveit, ami persze nem jelenti azt, hogy szóról szóra átvennénk a törvényeiket. További feladat ezzel kapcsolatban, hogy a jogszabályainkban használt fogalmaknak azt a jelentéstartalmat kell megközelíteniük, amelyet az adott fogalmaknak tulajdonítanak másutt is. Gyakorlatilag tehát vissza kell térnünk a klaszszikus jogi fogalmakhoz, amelyeket négy évtizeden át igyekezett elfeledtetni a korábbi rendszer. A szocialista Polgári Törvénykönyv például adásvételi szerződés helyett „üzleti árusításról" rendelkezett, a bérlet vagy a tulajdon fogalma helyett „személyi lakáshasználatról" vagy „személyi telekhasználatról" szólt, ami a külföldi jogászok körében legalábbis derültséget váltott ki. Mindez valójában a magántulajdon eltörlésére irányult, de végül zsákutcába vezetett. Az emberek elvesztették tulajdonosi érzetüket, tudatukat, s ennek megfelelően viszonyultak a vagyoni értékekhez. A most készülő Polgári Törvénykönyvben, illetve Kereskedelmi Törvényben azonban már ismét a klasszikus jogintézményeket szerepeltetjük, mert ha Európában akarunk élni, Európával akarunk kereskedni, elképzelhetetlen, hogy a tulajdon vagy a szerződés fogalma mást jelentsen nálunk, mint ahogy azt Európa-szerte értelmezik FEKETE MARIAN IGAZGATÓVÁLASZTÁS „ELVTÁRS MÓDRA" Rendszerváltás az iskolákban - akár ezt az alcímet is adhatta volna az oktatási minisztérium annak a rendeletének, amely az idei igazgatóválasztásokkal kapcsolatos szabályokat közli. E szabályok egyikének értelmében azok az igazgatók, akik már több mint négy éve állnak az iskola élén,,a következő négy évre nem pályázhatnak az igazgatói posztra. Első hallásra - főleg a bukott rendszer híveinek - úgy tűnik, hogy ezáltal nem teljesen demokratikus a választás, de sokan tudomásul veszik, hogy többek között így is „becsempészhetjük" a demokrácia szellemét iskoláinkba. Az iskola mindenkori arculatának, meghatározó, alakító tényezője az igazgató, akit a múltban a pártállam jelölt ki funkciójába, és a párt helytartójaként igazgatta az iskolát. Akadtak olyanok, akik számára a tanító csak bábu volt és ennek megfelelően is irányították a tantestületet, mivel nem nagyon kellett attól tartaniuk, hogy mandátumuk letelik és ismét tanítóként kell munkatársaik szemébe nézniük. A kívülállókat könnyű volt, illetve - sajnos - ma is könnyű meggyőzni az éppen hatalmon levő igazgató személyériek nélkülözhetetlenségéről. A recept nagyon egyszerű: építkezni kell. Hiszen ez a leglátványosabb és ráadásul kézzel fogható bizonyíték, csak arra kell ügyelni, hogy a régi iskolaépület folyamatosan bővüljön, nehogy egy új, különálló, majdan esetleg konkurenssé váló iskola jöjjön létre... Sokan azt állítják, hogy még korai az igazgatóválasztás az iskolákban, hisz alig egy éve szavaztunk bizalmat a mostaniaknak. És ha már túlnyomó többségben a régi rendszer igazgatói maradtak az iskolák élén, akkor miért nem kapnak több időt és lehetőséget oktatásügyünk rendbehozatalára, illetve megújítására? A kérdés akár jogosnak is lenne vélhető, az igazgató urak egy része azonban ahelyett, hogy oktatásügyünk egyre égetőbb problémáinak megoldásával foglalkozott volna, az elmúlt egy évet főleg pozíciója megerősítésével töltötte el. A kívülállók megtévesztésére megjelent az újra helyezkedő ígazgatótípus is. Ennek az általános jellemzői közül az a legérdekesebb, hogy ma már rendszeresen jár templomba (is), és szemre a pap a legjobb barátja. Furcsa érzés lehet a lelkipásztort kísérgetni egy olyan igazgatónak, aki nemrégiben még azzal dicseked(het)ett, hogy az ő iskolájában volt a járásban a legalacsonyabb a hittanra járó gyerekek száma... A régi rendszer poszton maradt iskolaigazgatói tárt karokkal várjákfogadják azokat a politikai hajótörötteket, akik többségükben a pedagógiai hivatást adták, illetve hagyták el valamikor régen, egy pártvonalon futó, biztosnak látszó karrierért. Ha ez így folytatódik tovább, akkor hiába várunk a fiatal, ambiciózus tanítókra, mert helyettük majd a régi, „jól bevált" káderek és családtagjaik kapnak majd lehetőséget az ifjúság (félre)nevelésére. Visszatérve az idei igazgatóválasztásra: bár szabályai egyértelműek és minden tekintetben mélységesen indokoltak, a valóságban nem ez tükröződik. így van ez a Nagymegyeri Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában is, ahol már az iskolatanács összeállításakor megfigyelhettünk néhány gyanús mozzanatot. A tanács két, városi képviselőtestületi tagja az iskola igazgatójának előzetes javaslatára lett megszavazva. A közgazdasági akadémia képviselője is valószínűleg csak azt tudja, hogy miért került az alapiskola tanácsába, de azt, hogy hogyan, még a kollégái sem tudják megmondani. Mindehhez már csak annyit kell tudni, hogy az iskolatanács elnökének sem azt a személyt választották, akit huszonhét pedagógus szavazata juttatott a tanácsba, hanem azt, aki kilenc szavazattal éppen hogy csak bekerült... A fenti manőverek, mint az utólag kiderült, már az igazgatóválasztás előkészületei voltak. A választás zökkenőmentes lebonyolításáért az iskolában az iskolatanács felel, és ezen belül is az elnök, aki - a mi iskolánk esetében legalábbis - személyesen vette át (a szóbeli utasításokkal együtt) a tanügyi igazgatóságon a minisztérium igazgatóválasztásról rendelkező szabályait. A feladata nagyon egyszerűnek látszott: mivel a jelenlegi igazgatót a szabályok kizárják a pályázatból, a szülőktől és a pedagógusoktól kellett megkérdeznie, hogy kit tartanak alkalmasnak az igazgatói tisztségre. Ha több a jelölt, akkor az iskolatanács titkos szavazással döntheti el, hogy kit javasoljanak kinevezésre. Sajnos, a valóság egészen más volt az iskolánkban. Az iskolatanács elnöke, funkciójával visszaélve, mind a pedagógusok, mind a szülők körében azzal a saját elképzeléssel jött elő, hogy jelölhető a jelenlegi igazgató is. Ezzel eleve mellékvágányra vitte a dolgot, ennek ellenére akadt néhány más jelölt is az igazgatói posztra. Az iskolatanács elnöke végül, hogy eleget tegyen a demokratikus választás néhány alapkövetelményének is, titkos szavazással döntötte el, hogy a jelöltek közül kit ajánljanak kinevezésre. A szavazásnak azonban volt egy kis, a totalitárius rendszer módszereire emlékeztető szépséghibája: az elnök sorban megkérdezte a jelölteket, hogy vállalnák-e až igazgatóságot. Az első három jelölt tudva, hogy ki áll a sor végén, természetesen nemmel válaszolt, így egyedül a régi igazgató neve kerülhetett a szavazócédulákra. Az eredményen az urna is meglepődött... A tanügyi igazgatóság vezetője, aki az új igazgatókat hivatott kinevezni, bizonyára megteszi a megfelelő lépéseket, hiszen személyesen hívta fel az érintett igazgatók figyelmét még a választások kezdete előtt, hogy kerüljék el az ilyen helyzetek kialakulását... FÜSSY TIBOR, a Nagymegyeri Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola testnevelés szakos tanára VAJON HÁNYAN DŐLNEK BE? GAZDAGGÁ TESZEM... Nem hiszi? Tessék, győződjön meg róla. Mindössze annyit kérek cserébe, hogy a bő pénzforrási receptért küldjön címemre 40 koronát. (Ami ugyebár a befolyó tízezrekért nem sok.) Amint megkaptam a kért összeget, postafordultával ismertetem a meggazdagodás biztos módját. Meglátja, csak úgy dőlni fog önhöz a pénz. És jóformán semmiért. Elég egy kis fantázia, és több száz sokszorosított jótanács. De nagylelkűségem bizonyításaképpen ingyen is felajánlom a „milliós" lehetőséget. Töredelmesen bevallom, nem az én találmányomról van szó. Az ötlet egy bizonyos Miloslav Pink nevű brünni úrtól származik, aki az emberi gyarlóság, a hiúság, vagy éppenséggel néhányunk kilátástalan helyzetére építette tervét. Olyan dolgokat ígért naiv embertársainak (van belőlük bőven), melyekkel évtizedek óta tudósok, orvosok és más szakemberek csoportja foglalkozik, kísérletezik, nem egy esetben eredménytelenül. És ö mindössze 20 vagy 40 koronáért felkínálja azt, ami után eddig hiába epekedtünk, vagy amiről már rég lemondtunk. Ugye, zseniális ötlet! De hogy ne szaporítsam tovább a szót, íme néhány, Pink úr által felajánlott lehetőség, kissé rövidített változatban. „Le akar fogyni? Garantálom, hogy három napon belül, koplalás nélkül három kilóval könynyebb lesz. Ha tudni akarja hogyan, küldjön a megadott címre 20 koronát és egy válaszbélyeget. " „Kopaszodik? A hajhullás elleni kipróbált és bevált módszeremért mindössze 20 koronát kérek." „Fél a ráktól? Tudni akarja, miként előzheti meg ezt a szörnyű betegséget? 40 korona ellenében elküldöm e kór nálunk is kapható ellenszereit. " „Hanyatlóban van szerelmi vágya? Férfiak és nők szexuális teljesítményét növelő bájitalomért mindössze 20 koronát tegyen a borítékba." „Álmatlanságban szenved, migrének gyötrik? Ne mérgezze magát orvosságokkal. 20 koronáért jól bevált, biztos hatású szert küldök." „Hölgyeim, szőrös a lábuk! Sose búsuljanak. Minimális kiadásokkal, mindössze egy húszasért, végleg megszabadulhatnak ettől az esztétikai hibától". Hát nem csodálatos? És a legjobb az egészben az, hogy a hasonló ajánlatok kibővítésének szinte nincsenek határai. Jómagam például egy hasonló hirdetéssel is próbálkoznék. „Bántja, hogy alacsony növésű? Egyedülálló készítményem féléves fogyasztása után akár a kosárlabda válogatottunk tagja is lehet." Garantálom, akadna érdeklődő. (U. i.: Az ötletért a szerkesztőségbe küldhetik a honoráriumot.) OROÔDY VILMOS EGY FLEKK „AZ UTCÁRÓL" Talán nincs is falu, város széles e hazában, ahol nyolcvankilenc november tizenhetedike óta ne változtattak volna meg utcaneveket, vagy ne fontolgatnák, milyen új, ,,testhezállóbb", azaz a hely múltjához, szelleméhez, karakteréhez közelebbi név kerüljön egy-egy házsor elejére és végére. Igazán örvendetes dolog ez, az évtizedeken át viselt idegen uniformis után végre saját ruhájukat ölthetik magukra az ország valamennyi településének lakóközösségei, a szemiotika nyelvén szólva: saját hagyományaikból formálhatnak mindenütt sajátos jelrendszert. Igen ám, csakhogy az utcanév-változtatás számos helyütt, főként a vegyeslakta falvakban és városokban, indulatos vitákat vált ki, noha e kérdés megoldásához is adva vannak immáron a demokratikus keretek. (Be)szervezett vagy önjelölt agitátorok aláírásokat gyűjtenek pro vagy kontra stb. Mindhogy a téma ismerős, ezen én már nem is csodálkoznék, hanem - mivel az agitátorok gyűjtőtevékenységének eredménye, egyelőre még könnyen kijátszható demokráciánkban, befolyásolhatja a végső döntést - azon annál inkább, hogy vannak, akik számára teljesen mindegy, milyen nevű utcában ébrednek és térnek nyugovóra. Az egyik, zömében magyarok lakta településen megtörtént például, hogy valaki,,az utcából" a javasolt új név, Kazinczy Ferenc neve ellen indult hadjáratba, vehemensen ágálva ugyanakkor a régi, a Kohó név mellett. Némely magyarok erre mit mondtak? ,,Nekem aztán teljesen mindegy." És aláírták a Kohót. És nem éppen olyanok, akik már fizetéstől fizetésig sem tudják kihúzni, tehát okkal lehetnének közömbösek az efféle ,,másodrendű" kérdések iránt, (bodnár) MEGKÉRDEZTÜK KI ELLENŐRZI A MASZEKOKAT? Rendszeresen beszámolunk olvasóinknak a kereskedelmi ellenőrök tapasztalatairól, a gyakori árdrágításokról. Ennek hátterében leggyakrabban az állami és szövetkezeti szervezetek vannak. De vajon ki ellenőrzi a maszekokat? - kérdeztük Adolf Baloghtól, a Szlovák Pénzügyminisztérium ellenőrzési főosztályának igazgatójától. - Az árusítás közbeni árellenőrzés elsősorban a helyi államigazgatási szervek kötelessége. Másodfokon a körzeti és járási hivatal érintett ebben a kérdésben. Május 15-e óta a pénzügyminisztérium pozsonyi, zólyomi és kassai székhelyű pénzügyi ellenőrző igazgatóságai elődjükhöz hasonlóan továbbra is szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeznek Szlovákia különböző körzeteiben. Mindenekelőtt az árképzés összefüggéseit veszik bonckés alá. Ugyanakkor munkájukkal segítik a most formálódó helyi közigazgatási szervek ellenőrző tevékenységét. Ami a kiszabható büntetéseket illeti. Kósza hírek terjedtek el arról, hogy mindössze 200 koronás pénzbírsággal sújthatjuk az árszabálysértőket. Nem így van! Ha az érvényes pénzügyi előírások szerint kiszámítható a jogtalanul szerzett vagyoni előny, akkor az érintettet annak megtérítésére kötelezhetik. Ha a jogtalanul szerzett vagyoni előny nem határozható meg pontosan, akkor az árszabálysértő 1 millió koronáig terjedő összeggel sújtható. Nem mondhatnám, hogy könnyű helyzetbe kerül, akinél jogtalanul szerzett vagyoni előnyt állapítanak meg. Függetlenül attól, szervezet e avagy vállalkozó, arra kötelezik: a jogtalanul szerzett összeget utalja át az állami -költségvetésbe, ezenkívül meg kellene térítenie az árdrágításból károsult kárát. Bármilyen árszabálysértés három évre visszamenőleg megállapítható és büntethető, ami a vállalkozók számára fölöttébb figyelmeztető. Egyébként sem olcsó mulatság, ha valakit rajtakapnak az árdrágításon. Mert egy koronás ártúllépés összesen két korona 55 fillérjébe is kerülhet az elkövetőnek, amiből 1 korona a bírság, egy további a fogyasztó kártérítése, és ha visszamenőleg megállapított drágításról van szó, akkor abból az árból az érintettnek az érvényes adószabályok szerint 55 fillér nyereségadót már be kellett volna fizetnie a költségvetésbe. Tehát annak előtte ennyit adott ki rá És ezt csak példaként hoztam fel. A gyakorlatban több százezres, o ritkábban milliós tételekkel szoktunk taláikozni. Nem csoda hát, hogy a fogyasztó rendre kárvallottnak érzi magát. (jmk)