Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-20 / 143. szám, csütörtök

5 PUBLICISZTIKA ÚJ szói 1991. JÚNIUS 20. A NYUGATON SEM BÍZZÁK A VÉLETLENRE ÁRSZABÁLYOZÁS A MEZŐGAZDASÁGBAN Napjainkban a kifejezetten gazdaságpolitikai tematikájú lapokban gyakran találkozhatunk a legkülönfélébb termékek, de főleg az alapanyagok világpiaci, esetenként közös piaci árával. Most, mikor nálunk túlkínálat van a mezőgazdasági termékek piacán, a termelők érdeklődése természetszerűen az export irányába (is) fordul, A jelenlegi árviszonyokat tekintve azonban a mezőgazdasági termékeink kivitele csak állami támogatással képzelhető el. A belső piacok ugyanis mindenütt védettek. Példa erre a Közös Piac országaiba irányuló export, amelyet a befogadó országokban különböző árintézkedések formájában próbálnak szabályozni, ezzel is védve a hazai termelőket. A közös piaci országok piacszabályozási rendszerében többféle árat alkalmaznak. Ezek egyike az irányár, amely a piaci rendszer működésében alapvető kiindulási pont. A mezőgazdasági termelőnek ez azt az árat jelenti, amely elfogadható jövedelmet, bevételt biztosít számára. Az irányárakat minden évben a tagországok mezőgazdasági minisztereinek tanácsa határozza meg. A konkrét termékárak természetesen eltérnek az irányáraktól, ha azonban a közösség tagországaiban az árak az irányárhoz viszonyítva egy meghatározott szint alá csökkennek, működésbe lép a piacszabályozó (stabilizációs) szervezet, amely felajánlja a termelőknek, hogy felvásárolja tőlük a termékeket, mégpedig előre megállapított ún. intervenciós árakon. Az intervenciós árak általában a felvásárlási és szállítási költségek leszámítása után a termelők számára még elviselhető, minimális jövedelmet jelentik. Az irányárak rendszere a külkereskedelemben is mérvadó. Ha például a tagországok valamelyike gabonát akar vásárolni a világpiacon és behozni akarja azt az adott országba, az olcsóbb világpiaci árak ellenére be kell fizetnie a közösség pénztárába azt a különbözetet, amennyivel a világpiacon olcsóbb a gabona. Igy a behozott termékek árszínvonala eléri a közösség országaiban megszabott irányárat. Ez az ún. küszöbár, amelyet általában az irányárból számítanak ki, levonva a felhasználás helyére történő szállítási és rakodási költségeket. Kivitel esetén a rendszer fordítottan érvényes. A közösség országaiból kivitelre szánt felesleges gabona például úgy kerül ki a világpiacra, hogy a közösség pénztára az exportálónak kiegyenlíti a világpiaci és az EK-ár közötti különbséget. Ez az egységes, alapjában véve belső piacot védő árrendszer a hagyományos mezőgazdasági termékek közül a gabonára és a kukoricára, a vajra, a tejporra, a cukorra és a marhahúsra vonatkozik. A sertéshúsra, zöldségre, gyümölcsre, tojásra és baromfira azonban nem érvényes. Ezen termékek esetében már teljes mértékben a kereslet-kínálat törvényei szabják meg az árakat. A gazdasági átalakítás hazai programja a mezőgazdaságban végrehajtandó agrárreform keretében hasonló elveket fogalmazott meg a piacszabályozási alap létrehozásával. Hogy az alap ez idáig nem tölthette be teljes egészében a neki szánt szerepet, annak elsősorban a zilált gazdasági helyzet, a mezőgazdaságban uralkodó tisztázatlan jogviszonyok is okai. Köztudott, hogy a piacszabályozási alapra szánt 2,3 milliárd koronából az év első öt hónapjában már több mint 1,3 milliárdot felhasználtak, elsősorban a marhahúsfelvásárlás nehézségeinek mérséklésére, illetve a belső piacon kialakult értékesítési gondok időleges áthidalására. Közérthetőbben fogalmazva: megettük a piacszabályozási alap felét, állította nemrégiben Ladislav Klinko, a mezőgazdasági miniszter helyettese. A közelgő, rendkívül jó terméssel kecsegtető aratás előtt ez a tény mindenesetre újabb gondokat is felvet. Mert egy kiváló gabonatermést hozó nyár újabb értékesítési gondokat, további felvásárlással kapcsolatos nehézségeket jelent(het). Minden bizonnyal jelent is, hiszen pár héttel az aratás megkezdése előtt nagyon sok szövetkezetben nem tudják, mi lesz a megtermelt gabonájuk sorsa, egyáltalán el tudják-e majd adni az eddigi még mindig biztos bevételi forrást jelentő terméket. Mert ebben a bizonytalan, adókkal és kamatokkal terhes időszakban a mezőgazdasági üzemek számára szinte már csak az egyedüli mentőöv lehet, ha a termékeiket legalább az eredetileg kalkulált árakon tudják értékesíteni. A tárca vezetésének nagy a felelőssége abban, hogy a garantált gabonaárak biztosításában mennyire veszi igénybe a piacszabályozási alap lehetőségeit. A kísértés nagy lehet, hiszen a várható bő termés szinte kínálja a lehetőséget a szabad piaci verseny kipróbálására, a kereslet-kínálati piac bevezetésére. A nyugati példa azonban azt mutatja, hogy a jóval fejlettebb, bőséges túlkínálati piacon sem bízzák a kereslet-kínálat kénye-kedvére az alapvető élelmezési cikkeket. S nem hiszem, hogy ezt kifejezetten csak a termelők nyomására, az ó érdekükben teszik... -tszlÜNNEPI KÖNYVHÉT 1991 KIDOBOTT PÉNZ? Ismét lezajlott egy könyvhét, s az írástudó, aki az elmúlt három évtizedben alig-alig maradt le egyről-kettőről, egy hét után, kipihenve a lótást-futást, hogyan minősítheti az immár hatodik évtizede létező ünnepi eseményt. Jobb volt, rosszabb volt, ez a mostani mint az elmúlt évek rendezvényei? Is-is, ahogy a pestiek mondják, amikor nem tudnak egyértelmű választ adni a föltett kérdésre. A könyvek egyre drágábbak, hogy egy közhellyel kezdjük, az akciók egyre gyérebbek voltak. S jelen sorok írójának remélhetően csupán egyedi tapasztalata, hogy majdnem ugyanolyan formálisak, mint az elmúlt évtizedekben. Jelen sorok írója ugyanis a Magyar írószövetség hivatalos vendége volt, két vidéki író-olvasó találkozón is részt vett, csak sejtelmei vannak arról, mennyi pénzbe került vendéglátóinak. Ám a rengeteg kidobott pénz alighanem hiábavaló volt, mert sem Győrben, sem Százhalombattán egyetlenegy példány nem akadt a könyveiből, amit netán dedikálhatott volna az érdeklődőknek. Erről ennyit. Lássuk, szellemiekben mi újat hozott az ünnep? Arról aligha kell külön értekezni, mennyi újdonság akad egy ilyen könyvhéten. A baj csak az, hogy nagyrészükre ráillik a Ludas Matyi mottója, hogy tudniillik nincsenek új viccek, egy újszülöttnek minden vicc új, mert az újdonságok nagyrésze csak a keletközép-európaiaknak újdonság, noha ez sem elhanyagolandó tény. Hazai magyar újdonság alig akadt. De menjünk sorjában! Mégpedig úgy, hogy nem a hivatalos könyvheti listát soroljuk, hanem azokat a kiadványokat, melyek e sorok íróját megragadták. Közöttük sem lesz mind újdonság, mert a ritka pesti látogatások miatt rendszerint egy-egy félesztendő, olykor hosszabb időszak termését szoktam átcipelni egy-egy ilyen pesti portya alkalmából a határon. S minthogy az Új Szóban épp megindult Kútfő-sorozatunkban alkalmasint beszámolok majd a legérdekesebbekről, itt most előzetesen csupán az egészre vetnék, madártávlatból, néhány pillantást. így például a számomra talán legizgalmasabb olvasmányra, Heidegger Útban a nyelvhez című munkájára, amely a Helikon kiadó Helikon Stúdió sorozatában látott napvilágot. „A legkülönösebb szövegek egyike a világ irodalmában"- ahogy az utószó jelzi. A filozófia különben is gazdagon van képviselve az utóbbi hetek-hónapok magyar könyvtermésében, még ha többnyire reprint-kiadványokról van is szó. Újra megjelentették például Russel A filozófia alapproblémái című tanulmányát, Nietzsche több szövegét, köztük a híres Tragédia eredetét és a Zarathustrát, újra olvasható Wittgenstein legendás Logikai-filozófiai traktátusa, Hamvas Béla Anthologia Humana című ugyancsak legendás szöveggyűjteménye', Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás több munkája is. Egyáltalán: reneszánszát éli a teológiai irodalom. Az említetteken kívül ennek legprezentatívabb mutatványa a Legenda Aurea című pompás középkori legendagyűjtemény gyönyörű kiadása, igaz 490 forintba kerül. Többé-kevésbé a filozófia körébe tartozik a Nobel-díjas Canetti Tömeg és hatalom című munkája, hogy elérjünk századunkig. S még egy Nobel-díjas: Singer. Neki önéletrajzi trilógiája kapható Szerelem és száműzetés címmel. Önéletrajz André Gide világhírű, ám hozzánk csak most érkezett kötete, a Ha el nem hal a mag. Persze, aligha sorolható föl minden érdekes kiadvány, így már csak a legizgalmasabbakra vetünk egy-egy pillantást. Milan Kundéra Az élet máshol van című regényére például, Ladislav Klíma mifelénk is szinte ismeretlen írásaira (Sternehhoch herceg szenvedései). Ugyancsak szenzáció számba megy Szabó Dezső legendás gyűjteményének, Az egész látóhatárnak az új (első teljes) kiadása, a Püski kiadó gondozásában. S végül az igazi újdonságok Esterházy Péter Az elefántcsonttoronyból című kötete s az Esterházy-kalauz. Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában című írása, a Hideg napok ikerkönyve. Határ Győző Heliáne című regényének új kiadása s a Márai-sorozat újabb kötetei (Vendégjáték Bolzanóban - Föld, Föld!). Fodor András A Kollégium című kötete s Mészöly Miklós újabb elbeszélései. A költészet főleg válogatásokkal képviseltette magát. így a Hollandiában élő Kibédi' Varga Áron Szépen című gyűjteményével, Marsall László Holdraforgó s Vasadi Péter Fahíd című köteteivel. Itt kell megemlítenünk a korán elhunyt, s gyakorlatilag máig ismeretlen Erdély Miklós első, Magyarországon megjelent könyvét, amely Művészeti írások címmel látott napvilágot. Farkas Árpád válogatott versei (A szivárgásban), Petri György gyűjteményes kötetét s a legifjabb nemzedék kiemelkedő munkáit (Molnár Miklós Precesszusok, Petőcz András Európa metaforája, Sebeők János A lázadó bioszféra, s a tőlünk Pestre származott Krausz Tivadar Hazakutatás avagy Krausz elvtárs, mi van a fiókban? című könyvét). Amint ígértem, néhányukra visszatérek a közeljövőben, itt kénytelen voltam, akarva-akaratlanul, megelégedni a névsorolvasással. CSELÉNYI LÁSZLÓ SZEMBENÉZÉS O

sztályozzák újfent az állampolgárokat aszerint, kinek, milyen darab demokráciára van joga. Szlovák értelmiségiek egy csoportja a parlamentarista demokrácia ellen tiltakozik, amikor azt követeli, hogy a magyar nemzetiségű képviselők ne avatkozzanak bele - mert ehhez állítólag nincs joguk - Szlovákia önmeghatározó „harcába". Teszik ezt azzal a meggyőződéssel, mintha a mintegy négyszázezer magyar nemzetiségű választópolgárt képviselő honatyák valamifajta idegen elem lennének a Szlovák Köztársaság parlamentjében. Nem egészen új ez a szándék, hiszen mindennek meg van a maga logikai rendje. Kezdődött azzal, hogy a demokratikus parlament játékszabályai alapján levitézlett Vladimír Mečiar kijelentette: a magyar politikai mozgalmak titkos egyezséget kötöttek a kormánykoalíció mozgalmaival és pártjaival, hogy a parlamentben a koalíció frakcióit támogatják. Az állítás nem elsősorban esetleges valóságtartalmával tűnt ki a magyarok ellen eddig felhozott vádak sorából. Mindenekelőtt a bizonyíthatóan tudatos manipulálás szándékát tükrözi. Vladimír Mečiar és fegyverhordozóinak emlékezete nem lehet olyan rövid, hogy már nem tudnák: az Együttélés és az MKDM magával az FMK-val sem tudott egy valamirevaló egyezséget kötni, nemhogy az eléggé furcsa politikai hibridnek látszó mostani kormánykoalícióval. Ez a vád azonban elég volt ahhoz, hogy a szlovák újságolvasó, rádióhallgató és tévénéző ismét megtalálja a neki mostanában is kijáró ellenségképet és bűnbakot. Ettől a kijelentéstől már csupán néhány nap telt el a már említett értelmiségi állásfoglalásig, amelyben burkoltan kimondatik: a szlovákiai magyaroknak nincs joguk beleszólni hazájuk jövőjébe. Már ha a haza birtoklásának jogát ezek az értelmiségiek egyáltalán megadnák nekünk. Ennek alapján a szlovák nemzetnek felsőbbrendű jogai lennének ahhoz, hogy Szlovákia sorsáról döntsön. Most már igazán értem, miért az a nagy hallgatás az idei népszámlálás körül. Sokakat közülük pánifélelemmel tölthet el az a gondolat, hogy a Szlovák Köztársaság állampolgárainak húsz százaléka nem a szlovák nemzethez tartozónak vallotta magát, hanem bolgárnak, zsidónak, romának, csehnek, ruszinnak vagy magyarnak. Vagyis: a kérlelhetetlen statisztikai adatok is megkérdőjelezik a „nemzetállam" hőn vallott eszméjének tényszerű értelmezhetőségét. A HANGULATKELTÉS „ÚJ" HULLÁMA Politikai ráolvasás ez a javából, mellyel a számunkra felfoghatatlan nemzetiségi sokszínűség államának tényét akarják megszüntetni. Mivel mással lenne magyarázható az, amit hétfőn este a kávéfőzés közben véletlenszerűen bekapcsolt Szlovák Rádió hírmagazinjában Dušan Slobodník szájából hallottam? A hónapok óta aktív csehés magyarellenességével „tündöklő" szlovák író és publicista éppen azt kifogásolta, hogy kik és milyen szempontok alapján képviselik Szlovákiát a napokban Washingtonban zajló nemzetközi kisebbségügyi konferencián. Azt sem átallotta, hogy arról elmélkedjen, vajon Fedor Gálon és Martin Bútorán kívül kik azok az „és mások". Néhány kérdést fogalmazott meg, amelyben sejtette: talán Duray Miklós tartozik az „és mások" kategóriájába. Sokkal inkább, mint azok a Slobodník úr „kisebbségi kérdések szakértőinek" tekintett maticás aktivisták, akiknek ilyen indítékú tetteit és szándékait már van szerencsénk ismerni. Az esti hírmagazinban elmondott sirámai mindenekelőtt azt akarták sugallni, hogy sem a prágai Vár, sem a szlovák kormány, de még a kisebbségi politikai mozgalmak sem tudják, kiket is küldjenek ki a - feltételezésem szerint - kormányoktól független tudományos tanácskozásra. Abban azért bizonyos vagyok, hogy az amerikai szakemberek tudják, hogy kiket, milyen nézeteket, szándékokat képviselő politikusokat, szociológusokat, politológusokat hívtak meg. Az ilyen meghívások is mutatják, mennyire elege van a világnak azokból a „maticás szakértőkből", akiknek egyetlen érvük: a szlovákiai magyarokhoz hasonló jogaik egyetlen európai kisebbségnek sincsenek. Igazuk is van, mert a baszk, katalán, vallon autonómiákhoz hasonló szabadságot és önálló döntési jogot nem kaptunk. Kaptunk viszont 20 százalékos nyelvtörvényt, rendszeresen fizetett adóink „ellenértékeként" megszüntetett, illetve létre sem hozott kisebbségi tudományos intézményeket, kulturális módszertani központokat, felsőfokú oktatást, múzeumot, leépülő nemzeti kisebbségi népkönyvtári rendszert. Vagyis éppen azokat a kulturális intézményeket nélkülözzük, melyek egy kulturális anatómiát kitölthetnének. S

lobodník úrnak igaza van, amikor azt állítja, hogy a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyarok helyzetét nem lehet összemérni. Az tény: kétszáz év múlva magam sem tudom, hogy mi lesz velünk. Ha Slobodník úr és társai szorgalmasak lesznek, meg ha százötven évig élnek, s Európával együtt mi, itt élő magyarok is behúnyjuk a szemünket, befogjuk a fülünket, talán tartunk majd ott, ahol ma a pilisi vagy az alföldi szlovákok. Csakhogy ehhez a folyamathoz hibáinkra - nyelvünk feladására, elszigetelődésünkre, félelemszülte nyájszellemre, köldöknéző politizálásunkra és parlamenti tolmácsgépekre - is szükség lesz. Addig, amíg ez bekövetkezik, bizony ellent fogunk állni a jogrend, a demokrácia és a parlamentarizmus talaján. Még akkor is, ha ez egyes szlovák értelmiségi csoportoknak nem fog tetszeni. A Szlovák Köztársaság parlamentjében európai módon politizálni ugyanúgy csak érdekeket követve lehet, mint sajtóbeli hazugságokkal politikai hangulatot kelteni. Szeretnénk, ha a mi képviselőink - s ebben az esetben nemcsak a magyar nemzetiségű képviselőket értem, hanem azokat, akik tudják, hol, mikor és mivel kezdődött Európa - nem ülnének fel a magyarellenes hangulatkeltés „újabb" hullámára. DUSZA ISTVÁN BEFEKTETNI KELL -REKLAMÁLNI LEHET Meseszép cipővel dicsekedett nemrég egy ismerősöm. Megcsodáltam, szívtam kissé a fogam az ár hallatán, de meggyőzött az érvelése: kényelmes, csinos, és főleg pont olyan, amilyenre vágyott. Ez utóbbi igazán nem elhanyagolható érv, bizony legtöbbször kénytelen volt úgy vásárolni az ember, hogy végül kompromisszumot kötött önmagával: nem egészen ilyet képzeltem el, de hát ha nincs más! Am most a gombamód szaporodó butikok mindinkább megoldják ezt a dilemmát. A történetnek azonban lett folytatása. Rövid idő elteltével a topán talpa kezdett leválni a felsőrésztől. Boldogtalan ismerősöm nyomban vissza vitte a „talpalávalót", ám legnagyobb megdöbbenésére a reklamációt nem fogadták el. Az elárusító udvariasan egy cédulára mutatott, amely a polcok között szerénykedett: „Cipőre reklamációt nem fogadunk el." Az eset mégcsak nem is egyedi, rendre akadnak olyan divatbutikok, amelyekben nem elsőosztályú árut kínálnak, bár tetszetősek, divatosak. Rövid idejű viselés után a kedves vevő mérgelődhet: jól átvágták. Persze ez az eset, meg a hozzá hasonlók, inkább a nagyvárosokra jellemzőek. Falun más a helyzet, ott a hír szárnyon jár, ott meg kell verekedni a vevők bizalmáért. Dunaszerdahelyről Bős felé tartva Várkonyon ott a reklámtábla: Éva butik. A tulajdonos, Mazács Ferenc feleségével együtt rendezte be a boltot a szülői ház garázsában. - Mazács úr, elfogad reklamációt? - Hogyne. Ha jogos, azonnal visszaadom a vevőnek a pénzt. Nekem a sviti cipőgyárral olyan szerződésem van, hogy a hibás árut visszaveszik. Most éppen árut hoztam onnan, azt rakom ki. Körülbelül százféle fazont tudok kínálni, női, férfi és gyermekcipőből. Sportcipők, csizmák, szandálok, papucsok is vannak. -Ezt a valóban szép és könnyűcske nyári félcipót olcsóbban vesztegeti, mint másutt... „Ez egy új modell, garanciát vállalok a minőségért" - mondja Mazács Ferenc a butik tulajdonosa (A szerző felvétele) -Legszívesebben magam is vennék belőle, annyira tetszik ez a mokaszin. 1 Bőrből készült, jó kidolgozás. Az ára az állami boltban 720,- korona, én viszont 640-ért adom. Kisebb haszonkulccsal kell dolgoznom, mert a drága cipót falun nehezebb eladni. A boltot tavaly ősz óta működteti. Mazács Ferenc maga választja ki az árut, s a szállításról is gondoskodik. Nyilván azért, mert bizonyára ö is tudja, hogy nem mindig a megrendelés szerint állítják össze a gyárban a „csomagot". Az Éva butik azért jött létre, mert Mazács Ferenc közgazdasági szakközépiskolai végzettsége ellenére nem tudott a környéken, sőt a járásban sem elhelyezkedni. A szülők segítségével kölcsönből üzletet nyitott. Ebből kell megélnie. Mikor az első szállítmány cipőt hozták és kirakták, ijedten néztek egymásra. Csak ennyi? Pedig többszázezer koronát fektettek az áruba. Lassan, fokozatosan bővíteni kívánja a választékot. Igyekszik odaszoktatni a vevőket, idén két alkalommal rendezett nyereménysorsjegyes akciót. Minden ötszáz korona feletti vásárlásért sorsjegyet osztott. A főnyeremény egy 2000 koronás vásárlási utalvány volt, a második szerencsés ezresért vásárolhatott, négy következő pedig ötszáz koronás utalvány birtokosa lett. A kis családi vállalkozásban más szolgáltatásokat is kínálnak. Mezőgazdasági terményeket, bőrárut, textiliát, apró cikkeket adnak és vesznek. Egyelőre biztatóan csak a cipőkereskedés indult be. Meggazdagodni ebből az üzletből egyelőre nehezen lehetne. Viszont elindulni az életbe, megalapozni egy szolid egzisztenciát - igen. És a megbízhatóság általában kifizetődik. (B.J.)