Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-17 / 140. szám, hétfő
F Ü GGETLEN NAPILAP Ára 2,80 korona XL!V. évfolyam, 140. szám GORBACSOV NEM KÉREGETNI MEGY LONDONBA ELKÉSZÜLT AZ ÚJ SZÖVETSÉGI SZERZŐDÉS TERVEZETE KROMÉŔÍŽ ELŐTT A CSEH-SZLOVÁK NÉPPÁRT ÉS A KDM KÖZÖS NYILATKOZATA DUNA-TÁJI ÉLETRE KELÉS A mai nemzedéknek számot kell vetni Jászi azon felismerésével, hogy a politikai demokrácia önmagában nem biztosíték a nemzetiségi ellentétek kiküszöbölésére. 3. oldal A Kroméŕíži alkotmány-egyeztetó tárgyalások előtt egy nappal, tegnap, a Csehszlovák Néppárt és a KDM közös nyilatkozatot adott ki, amelyben nyugtalanságuknak adnak hangot az utóbbi időben zajló belpolitikai eseményekkel kapcsolatban. A két párt közleménye, amelyet Josef Lux és Ján Čarnogurský elnökök láttak el kézjegyükkel, megállapítja, hogy tudatában vannak a nemzetek, valamint a csehországi és szlovákiai politikusok közötti mély ellentéteknek, amelyek főleg a gazA NYEE koordinációs bizottsága pénteken nyilatkozott alkotmányügyben. A nyilatkozatot a NYEE Szlovákiai Tanácsának elnöksége hozta nyilvánosságra. Eszerint Kroméŕížben azoknak a politikai pártoknak a képviselői találkoznak, amelyek többségére az első szabad választásokon azért is szavaztak, mert programjaik részét képezte a közös állam megőrzése, annak egyenrangú köztársaságok szövetségévé válKöztársasági elnökünk kizárja annak lehetőségét, hogy Kroméŕížben a részt vevő valamennyi politikai párt megegyezzen egy közös megoldásban. ,,Nem várható teljes egyetértés, mert az elmúlt a totális rendszerrel." - fejtette ki Václav Havel tegnapi szokásos Lányi beszélgetések című rádióadásban, amelyben többek közt nyugtalanságát fejezte ki afölött, hogy minél tovább folynak a tárgyalások, annál kevesebb a támpont, amelyben a pártok képesek lennének megegyezni. Az elnök a mai kroméŕíži tárgyalásokat a csehszlovák állam valószí- Sajnos, az ismert tragikus esemény miatt a budmericei egyeztető tárgyalás félbeszakadt, így három szlovákiai politikai mozgalom - köztük a miénk is csak most foglalhat állást a legfontosabb kérdésekkel kapcsolatban. Először is véleményt kell nyilvánítani a föderáció fennmaradásának kérdésében. További témakör a sokat vitatott illetékesség, valamint az alkotmányozás folyamata, a lépések koordinálása. • Milyen az MKDM álláspontja ebben a három témakörben? - Egyértelműen támogatjuk az életképes, a nemzetközileg elfogadott szabályok szerint működő föderáció fennmaradását. Ehhez azonban több kérdést kell tisztázni, így Szlovákia államjogi helyzetét, a szövetségi államrendezés és az ebből adódó államjogi dokumentumok elfogadásának módját. Igazságosabb, demokratikusabb állammodellt szeretnénk, mint az unitárius állam vagy Hétfő, 1991. június 17. * dasági és politikai kérdések különböző megítéléséből erednek. A CSSZNP és a KDM ezért felhívja a többi politikai párt figyelmét, hogy az alkotmányok kérdésében ne a szűken vett pártérdekeikből induljanak ki. A két pártnak természetesen megvan a maga variánsa az alkotmányokat illetően, s ezeket optimálisnak tartják. Meggyőződésük, hogy az alkotmányok nem sérthetik egyetlen polgár, nemzet, nemzetiség Vagy régió érdekeit sem. toztatása, olyan állam kialakítása, amelyben minden polgárnak biztosított az egyéni szabadsága. A NYEE szerint az eltérő nézetek ellenére sok a közös érdek, s a pártokat kérik, hogy a közös megoldások keresésének időszakát ne ultimatív kijelentésekre és kategorikus kijelentések tételére használják, amelyek nyugtalansággal töltik el a közvéleményt. Radikalizálják a helyzetet és konfrontációs helyzetet teremtenek. nűleg döntő jelentőségű aktusának tartja, s nézete szerint egyre kevesebb a remény, hogy október 28-ig, ahogyan eredetileg elképzelte, el lehessen fogadni az új alkotmányt. ,,A lényeg az, hogy a választásokig legyen alkotmányunk" - hangsúlyozta Václav Havel, kiemelve, hogy azoknak a politikai pártoknak kellene a lényeges kérdésekben megegyezniük, amelyek döntő többségben vannak a Szövetségi Gyűlésben. Amennyiben ez bekövetkezik, nem tart attól, hogy ne fogalmazódna meg az alkotmány konkrét szövege. (Folytatás a 2. oldalon) az 1968 utáni állapot volt, de elfogadhatatlannak tartjuk a nemzetállam kizáró formáját. Az állampolgári egyenjogúságból indulunk ki. Olyan kompromisszumra is hajlandók lennénk esetleg, hogy mind a kollektív nemzet, mind a másik kollektíva, vagyis a nemzetiségek, a kisebbségek jogait azonos állami szinten határozzák meg. A hasznosság és a gyakorlatiasság elvét tartjuk elsődlegesnek; nem értünk egyet azzal, hogy sokan presztízsokokból nem egészen racionális megközelítéseket szeretnének beleerőszakolni ebbe a kérdéskörbe. Mozgalmunk szerint elfogadható az államszerződés, ha az a jogi szubjektumok polgárainak együttélési szándékát deklarálja, és kifejezi az állam tagköztársaságainak belső és nem nemzetközi jogi szuverenitását. Fontosnak tartjuk, hogy az állam jogfolytonossága ne szakadjon meg, és az államren(Folytatás a 4. oldalon) Mihail Gorbacsov szovjet elnök szombaton üdvözölte Borisz Jelcin választási győzelmét és megerősítette, hogy együttműködésre törekszik vele. A szovjet televíziónak adott nyilatkozatában Gorbacsov elmondta: az oroszországi elnökválasztások eredményei azt mutatják, hogy az emberek mielőbb meg szeretnék találni a válságból kivezető RENGETT A FÖLD ÁZSIÁBAN Szombaton és tegnap földrengések pusztítottak Ázsia szeizmológiailag nyugtalan térségeiben. A Fülöp-szigeteken változatlanul igen súlyos gondokat okoz az egy héttel ezelőtt működésbe lépett Pinatubo vulkán. Az ismétlődő lávakitörések miatt egymás után több, majd egy erósebb földrengés rázta meg a fővárost, Manilát. A központi szeizmológiai intézet szerint a földmozgás elérte a Richterskála szerinti 5,4-es erősséget. Japán szombaton 5,2 és 5,7 erősségű földrengést vészelt át, emberáldozatokról nem érkezett jelentés. A grúziai Dél-Oszétiában hét ember vesztette életét a szombati földrengés során. Az epicentrum Tbiliszitől 160 km-re északnyugatra volt, de a rengést érezni lehetett a grúz fővárosban és a Fekete-tenger partján is. utat. Az elnök utalva a Jelcinnel folytatott pénteki telefonbeszélgetésre, hangsúlyozta, hogy a stabilitás és a szovjet társadalom biztonságának szavatolása érdekében szükség van erre az együttműködésre. Szombaton a Kremlben szakértői tanácskozást tartottak, amelyen (Folytatás a 2. oldalon) Grúziában a Richter-skála szerinti 6,3as erősségű földrengés következtében nyolc falu teljesen romba dőlt. (ČTK - AP - felvétel) VISSZHANG ... a régi igazgatók többségének én, személy szerint, nem azt vetném-vetem a szemére, hogy az „egyfíárt" tagjai voltak, hanem azt, hogy aktívan hozzájárultak oktatásügyünk lezüllesztéséhez... 4. oldal ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT BORISZ JELCINNEK Ján Čarnogurský, a szlovák kormány elnöke szombaton üdvözlő táviratban gratulált Borisz Jelcinnek Oroszország elnökévé történt megválasztása alkalmából. ,,Az ön megválasztása az orosz történelem jelentős mérföldköve, s egyben az európai jelentőségű demokrácia győzelme" írta Ján Čarnogurský a táviratban, melyben jelzi, a Szlovák Köztársaság kész az Orosz Köztársasággal való szoros kapcsolatra. VÉGSŐ VÁLÁS? Tekintet nélkül a szövetségi hivatalok figyelmeztetésére Szlovénia és Horvátország legkésőbb június 26ig kinyilvánítja függetlenségét. Ezt a két köztársaság elnöke, Milan Kucan és Franjo Tudjman erősítette meg szombaton a Ljubljanában kiadott közös nyilatkozatban. A dokumentum leszögezi: Szlovénia és Horvátország képviselői a függetlenség kihirdetése után azonnal hajlandók tárgyalni a szövetségi kormánnyal és a négy köztársasággal a szuverén államok szövetségének létrehozásáról Jugoszlávia jelenlegi területén. A két köztársaság magatartása ellentétben áll Ante Markovics, jugoszláv miniszterelnök politikájával. Markovics elfogadhatatlannak nevezte a föderációtól való uniiaterális elszakadást és figyelmeztetett rá: a Nyugat Jugoszlávia integritásához köti a támogatást. Közben vámvita robbant ki a szövetségi kormány és Szlovénia között. A belgrádi kabinet felszólította Ljubljanát, egyenlítse ki adósságát, fizesse be az államkasszába a több mint 100 millió dollárt kitevő vámilletéket. Erre azután került sor, hogy Szlovénia világosan tudtára adta a szövetségi kormánynak, a köztársaságban a helyi törvények a mérvadóak, Ljubljana nem teljesíti a legújabb belgrádi vámrendeletet. OLASZORSZÁG HAZASZÁLLÍTOTTÁK AZ ALBÁNOKAT Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter, aki szombaton rövid látogatást tett Tiranában, megígérte, hogy az Európai Biztonsági- és Együttműködési Értekezlet külügyminisztereinek június 20-án és 21-én Berlinben megrendezendő tanácskozásán támogatni fogja Albánia tagfelvételi kérelmét. Genscher Tiranában Ramiz Alia államfővel, Yli Bufi miniszterelnökkel és Muhamet Kapllani külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat. A megbeszéléseket követő sajtóértekezleten hangsúlyozta, úgy véli, hogy Albánia eleget tud tenni a helsinki folyamatból eredő követelményeknek. Közben Olaszország megkezdte a múlt hét elején érkezett albán menekültek visszatoloncolását. Vasárnapra virradó éjszaka Ancona kikötőből Albánia felé vette irányát a Sansovino hajó, mintegy 400 albánnal a fedélzeten. A menekülteket arról a három görög hajóról gyűjtötték össze, amelyeken az albánok négy napot töltöttek, reménykedve abban, hogy az olasz hatóságok engedélyt adnak a partraszállásra. A hajót a parti őrség csónakjai kísérték, majd ezeket a nemzetközi vizeken az olasz haditengerészet hajói váltották fel. MKDM: ÉLETKÉPES FÖDERÁCIÓT SZAKCSOPORT TISZTÁZZA A KISEBBSÉGI JOGKÖRT Kroméŕížben találkoznak ma az ország vezetői, az egyes pártok és mozgalmak képviselői, hogy egyeztessék nézeteiket Csehszlovákia jövőbeli államjogi elrendezéséről. A tisztázandó kérdésekről, illetve a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom álláspontjáról beszélgettünk Csáky Pállal, aki a mozgalmat képviseli Kroméňžben. HORN GYULA NYILATKOZATA AZ ÚJ SZÓNAK EURÓPAISÁG NINCS BALOLDAL NÉLKÜL A múlt csütörtökön a Demokratikus Baloldal Pártjának (DBP) meghívására rövid látogatást tett Pozsonyban Horn Gyula, a Magyar Szocialista Párt és az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Mint arról röviden beszámoltunk, Peter Weiss-szel, a DBP elnökével és František Mikloškóval, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökével is tárgyalt. A Peter Weiss-szel megtartott találkozóval kapcsolatban Horn Gyula egyebek között azt mondotta, szükségesnek látja, hogy Közép-Kelet-Európa valamennyi baloldali pártja megpróbáljon összefogni, közös nevezőre jutni egy sor kérdésben. • Hogyan ítéli meg általában a kelet-európai baloldal helyzetét? - Mindenütt nehéz helyzetben van a baloldal, hiszen változatlanul él a közvéleményben az, hogy a baloldalt a bukott rezsimekkel azonosítja. De hozzá kell tenni, az utóbbi egy év alatt ez a vélemény folyamatosan és fokozatosan változik. Ugyanis látni kell, hogy például Magyarországon azok, akik ma a baloldaliság hordozói, képviselői, nagyon sokat tettek a rendszerváltásért. És Magyarország az átalakulás, a békés rendszerváltás terén - ezt nem a nacionalizmus mondatja velem - úttörő szerepet játszott. Ennek ellenére a baloldal nincs könnyű helyzetben, annál inkább, mivel a szakszervezetek is elég sok gonddal, identitászavarral küszködnek Magyarországon. Mégpedig erős szociáldemokrácia és erős szakszervezetek nélkül nem lehet baloldal Közép-Kelet-Európában. Tehát: mindenütt nehézségekkel küszködik a baloldal, de ugyanakkor erősödik is. • Sokan azt mondják, a baloldal már csak egy illúzió, már a Nyugaton sem létezik a klasszikus értelemben vett baloldal. - Meggyőződésem, európaiság nem létezik baloldal nélkül. Nézzük Nyugat-Európát: kivétel nélkül vagy kormányon vannak a baloldali pártok, vagy potenciális kormányzati tényezők. A baloldalnak ugyanúgy meg kell újulnia, mint minden politikai pártnak ós mozgalomnak. A mai gazdasági és politikai fejlettségi szint állandó kihívást jelent, és meg kell válaszolni az új kérdéseket is. Ez egyáltalán nem könnyű folyamat. Például innen, Pozsonyból Linzbe megyünk, ahol az Osztrák Szocialista Párt tartja kongresszusát; náluk szintén felmerült, hogy változzanak szociáldemokrata párttá, és így még szélesebb alapokra helyezzék, még nyitottabbá tegyék a pártot. A baloldali pártok mindenütt korszerűsítik programjukat, módszereiket. De ez a lényegen nem változtat, azon, hogy: baloldal. • On előszeretettel vallja magát szociáldemokrata érzelműnek. Miért haragszik akkor egymásra Magyarorszá(Folytatás a 3. oldalon) NYEE: SOK A KÖZÖS ÉRDEK VÁCLAV HAVEL: NEM VÁRHATÓ TELJES EGYETÉRTÉS