Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-29 / 124. szám, szerda

1991. MÁJUS 29. KULTÚRA 8 Kis NYELVŐR TERJED A DEZINFORMÁLÁS Mindenkinek megvan a maga szavajárása. Az utóbbi időben egyes szlovák politikusok kedvenc szava a dezinformácia, illetve ennek különböző származékai. Nyilatkozataikat idézve pedig nemcsak a szlovák, hanem a hazai magyar nyelvű sajtó is jobbára átveszi ezeket. Ízelítőként lássunk néhány példát: „Hangsúlyozta továbbá, hogy a prágai központi szervek dezinformációs kampányt folytatnak ellene..."; „Az incidensről hírt adó külföldi sajtót dezinformáltnak nevezte"; ,,... majd felszólította őket, lépjenek fel közösen a sajtóban folyó ellenséges kampányokkal és dezinformáló cikkekkel, állásfoglalásokkal szemben". A dezinformáció formailag a dezillúzió, dezintegráció, dezorganizáció stb. szavak sorába illeszkedik, ám az előbbiekkel ellentétben nem található meg az Idegen szavak szótárában, s a magyarországi hírközlő eszközökben is csak rendkívül ritkán bukkan fel; a bevezetőben idézett többi szóval pedig - a mi lapjainkat kivéve - még nem is találkoztam. A szakemberek a többiek használatát is helytelenítik: az Értelmező kéziszótárban csillag jelzi, hogy e szavak a választékos beszédben, írásban kerülendők. Mindebből következik, hogy a dezinformáció, dezinformált, dezinformáló szavakat megfelelő magyar kifejezésekkel kellene felváltanunk. A dezinformáció jelentése összetételi tagja alapján: téves, helytelen, torzított információ; tehát ha valaki „dezinformál", akkor valójában nem a valóságnak, a tényeknek megfelelően tájékoztat; helytelenül, rosszul tájékoztat; elferdíti, eltorzítja, esetleg meghamisítja a tényeket; valótlant állít; félrevezet; félretájékoztat; hamis tényeket közöl stb. Van tehát miből válogatniuk a fordítóknak, az újságíróknak, ha a dezinformáció, dezinformál szavakat le akarják fordítani magyarra; tapasztalataim szerint azonban a felsorolt szinominák közül csak a félretájékoztat fordul elő, az is ritkán. Az okra nem is olyan nehéz rátalálni. Köztudott, hogy a fordító akkor jár el helyesen, ha a lefordított szöveg ugyanazt jelenti, mint az eredeti. A bemutatott magyar megfelelők között azonban jelentésben eltérések vannak, s ezeket - anyanyelvünkről lévén szó - pontosan érzékeljük. Tudjuk, nem mindegy, hogy azt mondjuk-e: XY nem a tényeknek megfelelően tájékoztat, vagy ezt: XY valótlant állít. Az idegen szóban viszont mindezek a finom jelentésárnyalatok egybemosódnak. Az egyértelmű és érthető anyanyelvi szóval, kifejezéssel szemben az idegen szó gyakran általános, homályos jelentésű. Az idegen kifejezés használata nemegyszer valójában csak kényelmes megoldás: bennfentességet, a témában való jártasságot, szakértelmet sejtet. A gyanútlan olvasónak, hallgatónak úgy tűnik, hogy az illető politikus, közéleti személyiség a szabatos, pontos fogalmazás végett választotta az idegen szót, pedig az nem egy esetben arra szolgál, hogy elrejtse, álcázza a beszélő véleményét (esetleg annak hiányát), megkímélje őt az egyértelmű állásfoglalástól. Szerintem nem véletlen, hogy mostanában a szlovák politikai nyelv csak úgy hemzseg a sok idegen (görög-latin eredetű), szótól, gondoljunk csak a lustrácia, reštitúcia, privatizácia, reštrukturalizácia, kompetencia stb. szavakra. Az elmondottak alapján tehát az a következtetés szűrhető le, hogy a fordítás bizonyos esetekben igen kényes politikai kérdés is lehet. Ennek ellenére úgy vélem, akkor járunk el helyesen, ha - ahol ez lehetséges - a magyar szavakat választjuk az idegenek helyett. SZABÓMIHÁLY GIZELLA lllllllllllllllllllllllllllllllllllllll A LÁTOMÁSOK FOGLYA SODERBERGH FILMJE KAFKÁRÓL Olyan volt a szelleme is, mint a tekintete: tiszta és szigorú. Pengeéles késsel, az értelem szikéjével boncolta a világot, szemével a társadalom gyomrába látott. Művészete, Schiller szerint, a kísértet-kategóriába sorolható. Brecht azt írta róla: „Nagyszerű képzelettel ábrázolta a bizonytalan, fogyatékos erőktől irányított életet." Márai úgy lelte meg a maga számára, „mint alvajáró az egyetlen utat... egyszerre másként láttam, másként következtettem. " Franz Kafka, a huszadik századi világirodalom egyik óriása, a szorongató látomások összetéveszthetetlen ábrázolója, a lélektan és az abszurd parabola mestere zsákutcának nevezte magát. ,,Nem vagyok fény - jegyezte meg egyik levelében. - Csak belegabalyodtam a magam tüskéibe." Regényei, A per, A kastély, az Amerika nyomasztó álom hangulatában, kísérteties víziók közepette láttatják az irracionálisnak érzett világot, elbeszélései, Az ítélet, A fűtő, Az átváltozás, Az éhezőművész még nyomasztóbb hatást váltanak ki az olvasóban. Josef K.-ról, ahogy a prágai születésű, de németül író Kafka önmagát nevezte regényeiben, nem egy film készült már. A legutóbbit, amelynek forgatását a közelmúltban fejezték be, a Szex, hazugság, video 89-es cannes-i díjazottja, Steven Soderbergh rendezte. A Baltimore Pictures produkciójában forgatott film cselekménye 1919-ben játszódik. Kafka már szakított berlini szerelmével, Felice Bauerral, aki sokkal több szenvedést, bizonytalanságot jelentett számára, mint örömet, de még nem ismeri Milena Jesenskát, „élete legcsodálatosabb látványát". Munkájából eredően, a Cseh Királyság Prágai Munkás- Balesetbiztosító Intézet tisztviselőjeként egész Csehországot bejárja; baleseti ügyekben beadott fellebbezések adatait ellenőrzi több mint tíz éve már. Főnökei, munkatársai szeretik és elismerik, halk, szerény modorú, de tekintélyt sugárzó embernek tartják. Soderbergh gyilkossággal nyitja a filmet. Franz Kafka elveszíti egyik legkedvesebb kollégáját és barátját, aki belelátott a „hatalmasok" kártyáiba. Kezébe került egy levél, amelyből megtudta: a Biztosító Intézet orránál fogva vezet minden egyes munkást, aki balesetet szenvedett. Csalások, hazugságok egész sorozata derült volna ki, ha a hivatalnok életben marad, a történtekről, a kivégzésről azonban hallgatni kell. Kafka sem beszél, csak nyomoz. Előbb munkatársai körében, aztán „a borzalmak kastélyában", vagyis a Biztosító Intézetben, ahol minden számot, minden adatot hét lakat alatt őriznek. „Az én környezetemben lehetetlen emberi módon élni" - írja nem sokkal ezután, és Soderbergh épp erre a mondatra építi Kafka című filmjét. Egy olyan író életérzésére, akit aszkézisre kényszerített iszonyatos éleslátása, tisztasága és képtelensége bármiféle kompromisszumra. - Filmem teljes egészében fikció - nyilatkozta a huszonnyolc éves rendező. - Olyasmire, hogy Kafka életútját, vagy írói pályájának akár csak egy bizonyos szakaszát mutassam be a nézőknek, bevallom, nem is gondoltam. Az korántsem lett volna annyira izgalmas feladat számomra, mint Lem Dobbs forgatókönyvének megfilmesítése. Dobbs munkája ugyanis olyan képsorokat, olyan jeleneteket fűz egybe, hogy amikor olvastam a könyvet, egyfolytában úgy éreztem, Kafka világában, Kafka nyomában járok. Hogy a forgatás helyszíne Prága lesz, abban kezdettől fogva biztos voltam. Azt akartam, hogy az írót alakító színész ugyanazokon az utcákon járjon, ahol Kafka járt és tudtam, a régi Prága házai, kapualjai engem is inspirálni fognak, nemcsak Jeremy Ironst. Kafkát ugyanis ő játssza a filmben és meg kell, hogy mondjam: borzalmasan sajnáltam volna, ha elfoglaltságára'vagy valami más okra hivatkozva visszautasítja a felkérésemet. Jeremy Ironsban ugyanis annyi intelligencia és annyi feszültség van, hogy nála ideálisabb színészt nem hiszem, hogy találtam volna a szerepre. - Nagy kihívás számomra Franz Kafka alakja - állítja az Oscar-díjas angol színész -, nem is emlékszem, mikor játszottam legutóbb ilyen bonyolult figurát. A félelmei, a szorongásai, a látomásai már szinte lidércnyomásként nehezedtek rám a forgatás során, sőt ha valami rendkívüli történt velem, már amögött is Josef K. alakját láttam. Jeremy Irons azonban nemcsak író - cellába zárt fogoly is volt Prágában. Miután eljátszotta Kafkát, tisztelete és elismerése jeléül, teljesen ingyen elvállalt egy icipici szerepet Jirí MenzeI legújabb filmjében, a Koldusoperában. Egy órán át sminkelték, öltöztették, aztán röpke egy órára rács mögé ültették. Szövege nem volt, csupán egy rövidke jelenete, amelyből igazi nagyjelenetet csinált. Macheath és Jenny a szomszéd cellában szeretkezn'ek, azt kellett kihallgatnia, 'és Jeremy Irons zseniálisan fülelt. SZABÓ G. LÁSZLÓ pontja lett: a felsőelefánti Édelsheim-család kifosztott, megbecstelenített kriptája, amely, mint az az előadásból kiderült, sajnos, azóta is abban a döbbenetet kiváltó állapotban van, ahogy azt ott akkor láttuk. A hagyományos kirándulás célja ezúttal a gímeskosztolányi Szent György templom volt, amely hazánk egyik legértékesebb román stílusú épülete, benne román és gótikus freskókkal. De mint az a templom helyreállításában sokat vállaló helybéli tiszteletes beszámolójából kiderült, az illetékes szervek felelőtlen hozzáállása miatt: a templom sok értéke elpusztult, illetve eltűnt. Ritka vendéget köszönthetett a tábor Mészöly Miklós író személyében. Az érdekes - igaz, néhány - pontján nagyon elméleti síkra terelődött - beszélgetést Grendel Lajos vezette. Kérdéseinek érezhetően az volt a céljuk, hogy kimondassa: az író, ha író akar maradni, akkor hivatásból ne politizáljon. Mészöly Miklós ügyesen kitért az egyenes válasz elől, s inkább a írói függetlenséget helyezte gondolatainak középpontjába. A két, tisztán politikai témájú előadás a táborozás elejére, illetve a végére került. így csak azok kísérték figyelemmel, akiket még érdekel a politika. Az első vendég Németh Zsolt, a Fidesz képviselője, a második Vajda Mihály, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára volt. A kialakult beszélgetések, melyeket Ollős László, illetve Mészáros András vezetett, a jelenlegi társadalmi helyzet több ok-okozati összefüggésére mutattak rá, azzal az apró szépséghibával, hogy jórészt magyarországi viszonylatban. Az eredeti műsortervben nem szerepelt Könözsi László előadása, aki mezőgazdaságunk helyzetét és a földtörvényt elemezte. A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő „X" Iparista Kisszínpad Szentkuthy Miklós Udvari gyász című játékát mutatta be. Ügyesen alkalmazkodva a nem színházi körülményekhez. A darabot Komáromban a Jókai Napok közönségének is alkalma lesz megtekinteni. PUNTIGÁN JÓZSEF veriyeinkkel ellentétben, jelentős érdeklődés kíséretében az idén is lezajlott. Jómagam azzal a kérdéssel érkeztem Gímesre, e nekem is legkedvesebb táborba, hogy képes-e továbbra is vonzó találkozó lenni magyar fiataljaink számára. Ha voltak is kisebb hibák, jóleső érzéssel mondhatom, úgy túnik fel, igen. A tábor alaphangulatát a zene, cosok táncolni, a „kezdők" pedig tanulni szeretnének. Ha már a hagyományosnak mondható tanításra nincs megfelelő tanító (és türelem), jó lenne, ha például képzettebb táncosok egyénenként vállalnák az érdeklődők tanítását. „Párba állva", vagy kisebb csoportokban legalább az alaplépéseket meg tudnák taníttatni velük. GÍMES 1991 A témához prózában szorosan kapcsolódott a szlovákiai magyar fiataloknak első alkalommal előadó Kallós Zoltán, aki a csángókról és a csángó népzenéről beszélt. Könynyen lehet, hogy az elmondott sok szomorú adat és tény mellett a bemutatott videofelvételek olyan hagyományokat őriznek, melyeket a maguk környezetében, eredeti szépségükben a közeli és távolabbi jövőben már nemigen lesz alkalmunk megnézni. A Zsapka-duó megzenésített versei nekem akarva-akaratlanul is az egykori Losoncon működő Microfolk duót juttatták eszembe. Nekik nem volt elég türelmük ahhoz, hogy tehetségüket sikerre vigyék (igaz, akkor még más idők jártak). Bízom benne, hogy Zsapkáéknak ugyanez sikerülni fog. Fellépésüknek volt egy meglepő mozzanata. Legalábbis számomra. A Ghýmes volt tagjának, Bohus Zoltánnak szintetizátorjátéka, aki ugyancsak megzenésített verseket adott elő. Szeretem az elektronikus zenét, ezért hallgattam őt megkülönböztetett érdeklődéssel. A technikai hiányosságokat, a lemezekről is ismert néhány dallamot leszámítva is érezni lehetett, hogy a gép mögött egy, efféle zenét is kedvelő zenész ül és játszik. Ugyanakkor többször éreztem azt is, hogy még a gép uralkodik a zenész fölött, s nem fordítva. A nem zenei témájú műsorok közül először Mészáros Péter (a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar tanszékének diákja) előadását emelném ki, Felsőelefánt kulturális emlékeiről beszélt. Három évvel ezelőtt én is részt vettem azon a tábori kiránduláson, amely kutatásainak kiindulóKallós Zoltán a táborozók között (A szerző felvétele) . .akorlati tapasztalataim O V egyre inkább bizonyítják, hogy jelen körülményeink közepette csak azok a kulturális rendezvényeink, köztük művelődési táboraink lesznek képesek a túlélésre, melyek már az elmúlt rendszerben is az önszerveződésen alapultak. Azok, melyeknek a szervezői merték vállalni a szabadság kockázatát, s az azzal járó nem mindig kellemes következményeket. „A második szabad táborunkat fejezzük be most..." - hangzott el az idei gímesi tábor kopjafaavatásakor. jgy igaz, de hozzátenném, a „szabadság ízét" itt már azelőtt is meg-megéreztük. A titkos találkozókon, a betiltott, de a legtöbbször mégis megtartott előadásokon, a tábor sajátos hangulatában. Mely tábor maradt, s más kulturális rendezpontosabban a népzene határozta meg. Ehhez társult a megfelelő mértékben adagolt politizálás, történetem és irodalom, beleértve a színjátszást is. A három esti koncertnek több közös jellemzője volt. Kitűnő zenészek játszottak. Az ökrös együttes nem először látogatott Gímesre. Zenéjük mellett külön élményt nyújtottak a közben elmondott kedves történetek, s műsoruk végén Kallós Zoltán rövid szereplése. Miquéu Montaharo és a Ghýmes együttes közös turnéjának utolsó állomása volt a tábor. A Franciaországból érkezett okszitán zenész érezhetően szomorú szívvel búcsúzott (remélhetőleg nem hosszú időre...) az őt megszerető közönségétől. Egy nappal később a Ghýmes együttes tartott bemutatót új nagylemezének anyagából, amely kazettán már most is kapható és hallgatható. A koncerteket követő táncházak rendre a múlt hibájába estek. Csak azok érezhették minden tekintetben jól magukat, akik tudtak táncolni. Tény, nehéz jó megoldást találni, hiszen a gyakorlottabb tánJeremy Irons az író szerepében (Jaromír Komárek felvétele)