Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-03 / 78. szám, szerda

1991. ÁPRILIS 3. VILÁGOSSÁG ama Ói szói HiT és ÉLET mnm 8 A HIT ISTEN AJÁNDÉKA BESZÉLGETÉS GÁBOR BERTALAN NAGYKAPOSI RÓM. KAT. ESPERESSEL — Gyermekkoromban meg nem gondoltam arra, hogy pap leszek. Ipariba is azért mentem, mert végre — hogy úgy mondjam — szabad akartam lenni. Ott­hon, falusi gyermek lévén, erős kézben tartották a nevelésemet. Nem azt mondom, hogy puritán módon neveltek bennünket, azt sem mondom, hogy bigott­nak, de vott egy házirend, amit be kellett tartani. Pél­dául este, mielőtt úrangyalára harangoztak, otthon kellett lenni. Az volt az utolsó terminus. Mint gyer­mek, természetesen vágytam a szabadságra, vártam, hogy szabaduljak a szigorú keretek közül, hogy végre elkerüljek a szülői háztól. Kassára kerültem az ipari szakközépiskolába. Minden vasárnap misére jártam. Egyik alkalommal elmentem az Orsolyák templomá­ba. Ekkor tőrtént a számomra döntő esemény, ami meghatározta pályámat Az ott működő lelkipásztor, mielőtt Kassára került, szülőfalumban volt plébános, mellette voltam elsőáldozó. Jópásztor vasárnapján, amikor is az egyház a papi hivatásokért imádkozik, könnyek között mondta, hogy ő az utolsó magyarul tudó pap. Feltette a kérdést híveinek: Mi lesz veletek, ki fog benneteket keresztelni, temetni, ki fogja anya­nyelveteken hirdetni Isten igéjét? Őt 1957-ben szen­telték, ez pedig '67-ben tőrtént, ezalatt az évtized alatt nem szenteltek magyarul tudó papot, tehát jo­gos volt a kérdés: mi lesz veletek? Es akkor én, aki nem láttam addig kispapot, azt mondtam magamban ott fenn a kóruson: Ne sírj, atya, majd én elmegyek! így kezdődött az én hivatásom. Az indíték kétirányú volt: az iskolában egészséges nemzetszeretetre ok­tattak bennünket, és ez a szeretet találkozott az isteni hívással. így lettem Isten kegyelméből lelkipásztor. ••nHBHBMMBHn „Miért gerjedtél haragra és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; Ha pe­dig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta" (Mózes 4, 6 7.) Ezekkel a szavakkal figyelmeztette Isten Káint a bűnre, amelyet nem kellett volna elkö­vetnie, ha meghallja az intést és .uralko­dik rajta". Kain azonban nem volt ura indulatainak. Senki sem vitathatja komolyan a bűn létezését. Félelmetes hatalom az, amely szolgájává tette az embert, és amelynek rettenetes következményeivel naponta szembesülünk. Mindenki ismeri a bűn hatalmát a sajáf életéből és mindenki szenvedett már valamely tettének követ­kezményeitől.. A Világosság vasárnapi adása a bűn fogalmát próbálja meg több oldalról is megvilágítani. Póznán Edit re­formátus lelkész egy újszövetségi törté­neten, a gadarai ördöngös történetén keresztül közelíti meg a bűn fogalmát. A történetben egy nyomorult, a társada­lomból kivetett, gyötrődő ember szere­pel, aki már nem ura érzéseinek, akara­tának, életének és értelmi képességei­nek. A Szentírás szerint tisztátalan lélek­től megszállt emberrel van dolgunk. Ho­gyan kerülhetett ilyen állapotba az az * ember? Vajon mindenki ki van-e téve ilyen fenyegetettségnek? Ezekre a kér­désekre keres választ a bevezető elmél­kedés szerzője: „...minden bűn mögött a gonosz lélek van, minden bűn mögött a Sátán pusztító hatalma rejtezik. Amikor valaki nem fogadja ei Isten kijelentését, nem hallja meg hívását, számíthat arra, hogy tudatosan vagy tudattalanul, más szellemi hatalom hatása alá fog kerülni." A műsort egyházi zene és irodalmi szemelvények egészítik ki. Adásidő: vasárnap 8.30-tól 9.00-ig, is­métlés: péntek 13.30—14.00. -ma ZARÁNDOKÚT Április 7-én, vasárnap zarándokolunk el idén első ízben a kevéssé ismert, de szép és kedves búcsújáró helyre, amely ahhoz a drégelyi várhoz közel fekszik, amelyet 1551-ben Szondy György a tö­rök hatalmas túlereje ellenében az utol­só emberig védett... Nem túlságosan ismert hely ez, ám amióta elmentem, havonta kétszer is el­zarándokolok oda. Hont-Csitár a főúton Ipolyságtól négy kilométer után jobbra fordulva, a főúttól egy kilométernyire található. A fák közt egy aprócska templom bújik meg, bar­langocska és a csodatévő forrás. A za­rándokhelyet a nagytiszteletű honti plé­bános úr és hívei gondozzák. Ebben a meglódult időben erős hittel és könyörgéssel kell fordulnunk az Úris­tenhez, hogy őrizze meg egységünket. Kérjük a csitári Szűz Máriát, hogy könyö­rögjön érettünk. Zarándokoljunk oda együtt, így bizonyítva, hogy nem oszt­hatnak meg bennünket se nemzeti, se vallási határok. Menjünk és köszönjük meg. hogy Szűz Mária segített lerázni a diktatórikus hatalmat, s hogy egyetér­tésben élhetünk ezután. A szentmise április 7-én 10 óra 30 perckor kezdődik. A további zarándoklatok időpontjai: május 9., június 9., július 28., augusztus 18., szeptember 8., október 6., novem­ber 3 és december 8-a. JAN SUCHA Hohovce A MINDENNAPI ÉLET MÁGIÁJA Mágia, varázslat, bűvészei, szemfény­vesztés... ós mindez furcsán párosítva a mindennapi élettel. így lehetne röviden jellemezni Szepes Mária könyvét. A szerző szerint a mágia erőt jelent, a képzelet önmegvalósító varázserejét. Az orvostudomány szerint a legtöbb beteg­ség oka a félelem és a képzelőclés. Ha ez igaz, akkor a gyógyszert is „teremtő képzeletünkben kell rá keresnünk" — ál­lítja az írónő, aki pszichológusként segít az olvasónak leküzdeni öngyötrő félel­meit, oldani feszültségeit. Megragadó Szepes Mária hite, mely szerint az ember képes saját sorsát po­zitív irányba befolyásolni. A determiná­ció olyan mértékben érvényesül sor­sunkban, amennyire belső magatartá­sunk aláveti magát. Hogyan legyünk si­keresek, szerencsések? A választ a könyvben megtaláljuk. El kell érnünk, hogy környezetünk hozzánk alkalmaz­kodjék, hogy tekintéllyé váljunk. Mind­ehhez helyesen kell használni akarat­erőnket, meg kell tanulnunk türelmesen várni, és ha kell, hallgatni. Céljaink érde­kében sok mindent kell megtanulnunk a mindennapi élet mágiájából. Le kell küz­denünk az idegességet — idegtornát és fénykúrát kell tartanunk; és fejleszte­nünk kell önbizalmunkat. Tudnunk kell, hogy az önbizalom félbehagyott dolgo­kon szivárog el. Tanuljuk meg az erős, egészséges, ruganyos, bizakodó ember attitűdjét, és a külső lassan belső at­moszférává válik. Akinek, mindez nem elég, az utolsó fejezetben az élet céljáról olvashat. Tán van, akit ez nem érdekel? -kr­— Úgy tudom, vissza­jár egykori iskolájába, oktatni... — Kötelességemnek tartom valamiképpen vi­szonozni mindazt a tu­dást, tartást, embersé­get, amit az ipari nyúj­tott. Igyekszem tőlem telhetően mindezt to­vábbadni a fiatalabb generációknak, ezáltal törlesztve mindazt, amit az iskolától kaptam. — A hitoktatást be kell-e vinni a gimnáziu­mokba, vagy rá kell bíz­ni a fiatalokra annak az eldöntését, igényelik-e, s ha igen, milyen formá­ban? — A fakultatív hitokta­tás híve vagyok. Akiket érdekel, azoknak meg kell adni a lehetőséget, akiket nem érdekel, azokat nem szabad erő­szakolni. Az erőszakos dolgoknak úgysincs igazi gyü­mölcsük. Ez a kérdés kissé bonyo­lult, mert azért nem lehet teljesen magukra hagyni a fiatalokat a dön­téshozatalban. A mi generációnk­nak történelmi küldetése van: fel­fedni az igazi értékeket. Ezért úgy gondolom, hogy a szülőknek kutya Emelkednek az árak, romlik az életszínvonal, egyre nehezebben lehet megélni. Ez a napi beszédté­ma fiatalok és idősek között egya­ránt. Ezért nem is csodálkoztam, amikor egyik idős ismerősöm a mi­nap könnyes szemmel megjegyez­te, hogy már semmit sem tud venni a gyerekeinek és az unokáinak. Azzal vigasztaltam, hogy adott már nekik eleget az életben. Nem aka­rom idézni egész beszélgetésün­ket, csak azt szeretném mondani, hogy hatására még este is azon gondolkoztam, milyen ajándékot is adhatnánk szeretteinkenk, ami nem kerül sokba, és mégis érté­kes. Aztán — mintha a Szentlélek megvilágosított volna — felötlött bennem, hogy tulajdonképpen mindnyájunknak rengeteg rejtett kincsünk van, csak megfeledkez­tünk ro'avagy igen mélyre elástuk. Ezek az aranynál, ezüstnél, gyé­mántnál is értékesebb kincsek a következők: szeretet, jóság, barát­ság, önzetlenség, megbocsátás, áldozatvállalás, segítőkészség, részvét, megértés, béketűrés, em­pátia, tolerancia, szerető simoga­tás, jóságos tekintet, elnéző mo­soly, ölelésre széttárt kar, barátian nyújtott jobb, vigasztaló, biztató szó, szívünk melegének, szere­tetének átsugárzása a másikra, és még sorolhatnám tovább. Ezek a világ legértékesebb kincsei, és bármennyire is tékozoljuk őket, nem leszünk szegényebbek. Ha valakinek szeretetet adunk, nem­csak őt gazdagítjuk vele, hanem kötelességük felmutatni az igazi ér­tékeket gyermekeiknek, nem rájuk kényszerítve egy kultúrvilág megis­merését, de befolyásolva őket. A Bibliát kezdetben legalább mint kul­túrtörténeti értéket meg kel! szeret­tetni a fiatalokkal, utóvégre a hit Is­ten ajándéka; vannak, akik nem is mm • /'•» Mk ľ fLilly fnw ; M magunkat is. Ha minden ember ki­nyitná rejtett kincsei tárházának ka­puját, és egy napon kölcsönösen el­kezdenénk osztogatni egymásnak lelki javainkat, minden anyagi gond, infláció ellenére egyszerre csak gazdagodni kezdene az or­szág, a világ. Lehet, hogy most sokan moso­lyogva azt gondolják: micsoda na­ivitás, micsoda idealizmus. De ha mégis megpróbálnánk élni vele, előbb-utóbb biztosan meglenne a pozitív eredménye, és pénzbe sem kerülne. Kérem, vegyék a fáradságot, próbálják ki egyszer: mosolyogja­tehetnek arról, hogy hitetlenek, egy­szerűen olyan körülmények között nevelkedtek, ahol nem volt meg az indíttatás. Az, aki nem kapta meg a hitnek az ajándékát, az nem kisebb értékű ember, sőt, ha valaki törek­szik lelkiismerete szavára hallgatni, aszerint élni és tenni a jót, arról azt mondjuk, hogy anonim keresztény. Ő talán maga sem tudja, de ha jót tesz, akkor biztos ő is teljesíti külde­tését. — A rendszerváltás óta megnőtt az érdeklődés a vallás iránt? — Igen. Bár én azelőtt is minden évben nyolcvan-kilencven egyer­meket készítettem fel elsőáldozás­ra itt Kaposon. Igaz, hogy egy ki­csit az ujjamra vertek, nyakamra járt az egyházügyi titkár, mert je­lentették, hogy minden szombaton hitoktatást tartok. A szlovák gyer­mekeket szlovákul, a magyar gyer­mekeket magyarul oktattam, első­sorban a Szentírás ismeretére, mert Adyt, József Attilát, és egyál­talán az irodalmat nem lehet meg­érteni bibliai ismeretek nélkül. Az egyház küldetése az ember egyé­niséggé formálása. Most már lehe­tőség van arra, hogy szabadon hir­dessük az Igét. Vannak hitoktatók, akik besegítenek, mert itt Kaposon kétszázötven gyermek jelentkezett hitoktatásra. — Az iskolában? nak mindenkire a családban, a munkahelyen, a boltban az elárusí­tóra, a villamoson tülekedő szom­szédjukra stb. Ne nézzünk haragos, szúrós szemmel, hanem embersé­ges, simogató tekintettel. A vélt vagy szándékos sérelmet ne akar­juk azonnal lángoló bosszúvággyal megtorolni, hanem próbáljunk meg­bocsátani. Ha valaki ideges, türel­metlen velünk, gondoljunk arra, hogy valójában mindnyájan egy ci­pőben járunk, és őt is ugyanúgy szoríthatja a cipő, mint engem, neki is hasonló, vagy talán még súlyo­sabb gondjai lehetnek, mint nekem. Ha férjünk később jön haza, ne tá­madjunk rá azzal: „Hol a fenében voltál mostanáig?!" Inkább mond­juk azt: „De jó, hogy itthon vagy már, nagyon vártalak!" Biztosan há­lásan mosolyog majd ránk, és ezzel elkerültük a lelket mérgező vesze­kedést. Gyermekeinknek se te­gyünk folyton szemrehányást, hogy elhanyagolnak bennünket. Gondol­junk arra, milyen rettenetes rohanás ma az élet, szegényeknek úgyszól­ván semmire sincs idejük, és a saját családjukkal is törődniük kell. Pró­báljuk beleélni magunkat az ő hely­zetükbe, akkor sok mindent más szemmel látunk majd. Próbáljuk meg feléleszteni a szívünk mélyén szunnyadó sze­retet lángját. Hiszen olyan na­gyon jó szeretni, szeretetet adni és kapni. PARRAGHY JOHANNA — Igen, az iskolában. Termé­szetesen százalékban ez nem sok, de a múlthoz képest azért valami. — A papi utánpótlás terén vannak változások? Magyar gyerekek je­lentkeznek teológiai főiskolára? — Az idén hat magyarul tudó kis­papunk jelentkezett a szepesi sze­mináriumba. A hatvan-egynéhány­ból ez nem sok, de hál' Istennek, nem is kevés. Három egyházme­gyének: Rozsnyónak, Kassának és a Szepességnek Szepesváralján van a papneveldéje. Itt nyolc ma­gyarul tudó kispapunk van. — És hány magyar egyházköz­ségnek nincsen katolikus papja? — Csak a kassai egyházmegyé­ben huszonhárom olyan egyházközség van, ahol szükség volna magyarul tudó papra. Ökumenikus szellemben együttműködnek más felekezetek papjaival? — Amióta Kapósra kerültem, tö­rekszem arra, hogy a többi egyház papjaival keressük azt, ami össze­tart bennünket, és nem azt, ami el­választ. Nem merném azt monda­ni, hogy mindent megtettünk, ami lehetséges. Sokkal többet tehet­nénk azért, hogy ez a kölcsönös közeledés még hatékonyabb le­gyen. Mentségünkre talán azt le­hetne felhozni, hogy eléggé sok a muhkánk, kevesen vagyunk, az igények nagyok, és ahhoz, hogy méginkább közel kerüljünk egy­máshoz, többet kellene beszélget­nünk, találkoznunk, mert egységet nem lehet építeni kölcsönös isme­retség nélkül. Mert azt tudjuk sze­retni igazán, akit megismerünk; ha nem találkozunk, nem ismerjük egymást. Sok lehetőséget nem használunk ki, de ismétlem: kevés az időnk, a saját híveinket sem tud­juk megfelelően ellátni, Én leg­alábbis sokkal többet szeretnék adni, és nem mindig sikerül. B. F. A. VALLÁSSZABADSÁG (?) A demokrácia — a sok rossz mel­lett — meglepett bennünket néhány jó dologgal is: bárki gyakorolhatja vallását, hitét szabadon kinyilvánít­hatja. A 20-as, 30-as, 40-es korosztály zöme gyermekkorában megismerte ugyan a vallás alapjait, hitoktatáson is részt vett, de kapcsolata az egy­házzal ezután megszűnt. Az újra­kezdés nagyon nehéz. Elsősorban azoknak, akik, bár lelkük mélyén vallásosak maradtak, templomba nem jártak. Tették — tettük — ezt nemtörődömségből, kényelemsze­retetből, vagy egyszerűen azért, mert tiltva volt. Gyermekeink már szabadon és szívesen járnak hittanra és temp­lomba is, s nagyon nehéz kérdésük­re válaszolni, amely előbb-utóbb el­hangzik: „Ti miért nem jöttök?" Valóban — miért nem? A ránk szakadt vallásszabadság­gal, úgy látszik, nem tudunk mit kezdeni. A templomba a kihagyott évek után nehéz újra elmenni. Se­gíthet a többi hívő tapintata. Azoké, akik ha egy új arcot fedeznek fel maguk között, nem teszik ki kíván­csi szemek kereszttüzének, s nem teszik szóbeszéd tárgyává. Nem tartozom azok közé, akik azt remélik, hogy ha a vallás szigora újra elterjed, a társadalom megvál­tozik: csökken a bűnözés, az embe­rek jobbá, megértőbbé válnak. Hi­szem viszont, hogy akinek sikerül az újrakezdés, gazdagabbá lesz. Hiszen minden embernek szüksége van lelki békéjének megtalálására. A hit ebben igen nagy segítség, s tagadhatatlan, hogy a templom­ban eltöltött órák igazi megnyug­vást, megbékélést hoznak. KOHÚT LÁSZLÓNÉ Tallós Szérkeézti: BALÁZS F: AÍTÍLÄ AJÁNDÉK, AMELY NEM KERÜL PÉNZBE

Next

/
Oldalképek
Tartalom