Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-15 / 88. szám, hétfő

1991. ÁPRILIS 16. I ÚJ SZÓ A HIT és ÉLET 15 KULTÚRA „MENYEGZŐBEN JÁRT" A SZŐTTES Zöldágjárás, kapuzás, vendégvá­rás, párnástánc, menyasszony köl­töztetés - ezekkel a képekkel, jele­netekkel indul Novák Ferenc rende­zése, a Magyar menyegző, amelyet egy évvel ezelőtt, a Budapesti Tava­szi Fesztiválon láthatott először a magyar folklór népes közönsége. Tavaly csaknem háromszáz, az idén valamivel kevesebb, de kétszáznál most is több táncos lépett színpadra a Budapest Sportcsarnokban, köz­tük a Szőttes és az Ifjú Szívek tagjai, akik olyan csapatok táncosaival vet­ték fel a versenyt, mint a Bihari, a Zalka, a Vasas, a Honvédés a Duna Művészegyüttes. E monstre előadás - a népieskedés veszélyeit elkerülve -, mint ahogy azt a címe is jelzi, a magyar nyelvterület lakodalmi szokás- és táncanyagát mutatta be. Richtarőík Mihály, a Szőttes művé­szeti vezetője és koreográfusa sze­rint: magas művészi színvonalon. - Az idei meghívást én annak tudom be, hogy tavaly nemcsak mégfeleltünk - jók is voltunk. Novák Ferenc számára gondolom, nem le­hetett lutri, hogy mit kap tőlünk, hiszen tudta, kik vagyunk, hogy tán­colunk. Látott már bennünket, is­merte a műsorunkat. Tavaly termé­szetesen nehezebb dolgunk volt, mint az idén. Igaz, a palóc anyagot már itthon elsajátítottuk; a Honvéd együttes tagjai jöttek el Pozsonyba, ők tanították be Novák Ferenc ko­reográfiáját, de később, Pesten az­tán kiderült: nemcsak a palócföldi részben lépünk színpadra, hanem több más jelenetben is. Délután négytől este tízig szünet nélkül pró­báltunk egy rendőrlaktanya hodályá­öan, másnap pedig reggel kilenctől délután egyik. Aztán ebédszünet, főpróba majd este hétkor elő­adás. Az kemény munka volt, na­gyon kemény... akkor született meg az egész műsor, amelyet az idén, március végén két ízben láthatott a közönség. A táncokat most már videofelvétel alapján vettük át, még itthon, de ha nincs a kazetta, akkor sem történt volna semmi, hiszen mindenre emlékeztünk. • A magyarországi együtteseken és a Szőttesen kívül úgy tudom, erdélyiek is felléptek a Magyar me­nyegzőben. - Igen, a Mezőségről és Kalota­szegről jöttek táncosok. De nem fe­ledkezhetünk meg a zoboraljai Párta hagyományőrző csoport asszonyai­ról sem, akik már tavaly is igazi lakodalmi hangulatot keltettek a színpadon. A Szőttes pedig az Ifjú Szívek táncosaival utazott Buda­pestre. Tizenöt párt kértek ugyanis tőlünk; a Szőttest tíz, a Szíveket öt pár képviselte. - Novák Ferenc munkáját olyan koreográfusok segítették mint Foltin Jolán, Diószegi László, Erdélyi Tibor és Stoller Antal, akik a magyaror­szági néptáncmozgalom jeles képvi­selői. A Szőttes és az Ifjú Szívek táncosai nem érezték egyszer sem, hogy nehéz leckét kaptak tőlük? - Nyugodt szívvel mondhatom, nem voltak gondjaink. Sőt! Amikor a martosi gyertyás számot próbál­tuk, Novák Ferenc külön felhívta ránk a többiek figyelmét: „Nézzétek meg, mit csinál a Szőttes és úgy táncoljatok ti is!" Ez nem akármilyen elismerés volt a részéről... ott van a színpadon több mint kétszáz tán­cos, köztük hatvan-hetven profi és hozzánk kell igazodniuk! A kalota­szegi és a mezőségi anyag sem volt új számunkra. A Szőttes jól ismeri a magyar nyelvterület táncait, ne­künk a Sportcsarnokban nem kellett új lépéseket tanulnunk. - Két dolgot szeretnék hozzáfűzni ehhez - szól Reicher Gellért, a Szőt­tes szervező titkára. - Lehet, hogy mindkettő dicsekvésnek tűnik, de akkor is el kell mondanom. A Szőt­tesben 1969-től, a megalakulása óta - Mit gondol, mi ennek az oka? - Szerintem az anyagiakra ma sokkal jobban figyelnek az emberek, mint a kultúrára. Felszöktek az árak, kevés a pénz, a tejet, a kenyeret és a vajat pedig minden nap meg kell venni. S ha drága a vaj, akkor ugye, kevesebb marad másra. Ezt hallom mindenütt, bárhova megyek is. A legeldugottabb falukban szoktam csak meglepődni. Ott, ahol négyszá­zan laknak, háromszázan biztos, hogy kíváncsiak a Szőttesre. Minél gazdagabb a vidék, annál keveseb­ben jönnek el az előadásunkra, ezt is megfigyeltem már. Kezdetben hetven-nyolcvan előadást tartottunk évente, 1971 -ben még ennél is töb­bet, száztizenkettőt, mostanában vi­szont csak harminc-harmincötöt, legfeljebb negyvenet. A számok ma­gukért beszélnek. - Akkor nem is kérdezem, milyen a hangulat, mondjuk, próba közben. Richtarőík Mihály: „Mindenre em­lékeztünk" valódi műhelymunka folyik. Szín­padra nálunk csak az léphet, aki már tökéletesen elsajátította a magyar néptánc ábécéjét. Aki pedig ismeri azt, annak nem kell három hónap egy új lépéskombináció megtanulá­sához. A Magyar menyegzőben való részvétel szakmai elismerést és rek­lámot egyszerre jelent számunkra. A Budapesti Tavaszi Fesztiválnak a helybeli nézőtáboron kívül nem­zetközi közönsége is van. Hátha felfigyelt ránk valaki... vagy az is lehet, hogy a jövőben most már nemcsak önálló fellépésekre, ha­nem ilyen és ehhez hasonló tánc­színházi előadásokra is gyakrabban hívnak bennünket. Kell az öröm, jól jön az elismerés, főleg ma, amikor jóval kevesebb a fellépési lehetősé­günk, mint régen. Pár évvel ezelőtt, ha elmentem öt faluba, akkor abból hat fellépés lett, most meg hat helyet is bejárhatok, akkor sem tudok szer­ződést kötni sehol. Legalább tizenöt faluba kell elmennem, hogy azt , mondhassam: na, végre! Reicher Gellért: „Kell az öröm" (Méry Gábor felvételei) Richtarőík Mihály felkapja a fejét. - Akármilyen is a helyzet, elkese­redve azért nem vagyunk. A havi három-négy fellépésről szerencsére nem kell lemondanunk. Pénze azon­ban csak annyi van az együttesnek, amennyit a Csemadoktól kap, annak meg nem valami rózsás a helyzete. Ettől függetlenül készül az új műso­runk. Hét számot fog össze; a má­tyusföldi táncokat a régebbi összeál­lításból vesszük át, a többi egészen friss lesz. A hazai anyag az én munkám, a szatmári, a mezőségi és a gyimesi táncokat vendégkoreográ­fusok, Végső Miklós, Szabó Szilárd és Sára Ferenc tanítják be. Novem­berre tervezzük a bemutató. -S addig? Jön a nyár... merre megy a Szőttes? - Magyarországra, az őrségi fesztiválra, aztán itthoni fellépések várnak ránk. Először a keleti vége­ken, aztán ha minden igaz, akkor Prágába is eljutunk. SZABÓ G. LÁSZLÓ VÍZVÁLASZTÓ? AZ SZMPSZ 3. BŐVÍTETT ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNYI ÜLÉSÉNEK MARGÓJÁRA A résztvevők közül többen vízvá­lasztónak nevezték a Szlovákiai Ma­gyar Pedagógusok Szövetségének legutóbbi, április 5-6-án Losoncon megtartott bővített országos választ­mányi ülését, azt azonban, hogy valóban és minden szempontból az­zá válik-e a szövetség történetében, a jövő dönti el. Pontosabban az, hogy a választmány tagjai mennyire lesznek következetesek az ülés után egyhangúlag elfogadott határozati javaslat pontjainak végrehajtásá­ban, illetve, hogy milyen mértékben lesznek képesek az ülésen elhang­zott, nem egy esetben szentségtörő­nek tűnő gondolatok igazságtartal­máról meggyőződni és egyben ön­magukkal való szembenézésre kész­tetni a kollégáikat. Az elfogadott ha­tározat szövegét az oktatási minisz­ternek írt levéllel együtt a szövetség rövidesen teljes terjedelemben nyil­vánosságra hozza, a már említett szentségtörőnek tűnő gondolatok némelyikénél azonban érdemes kü­lön is elidőzni. Egy látszólagos kitérővel kezde­ném: Pedagógusnapi tűnődés című - és utólag bevallhatom, hiszen nyil­vánvaló, tudatosan, már az időzíté­sénél fogva is enyhén provokatív jellegű - cikkemben a minap, né­hány diák vallomásából kiindulva, hangot „mertem" adni azon néze­temnek, hogy bizony erősen úgy tűnik, oktatásügyünknek nemcsak gazdasági, szerkezeti stb. problémái vannak, hanem belső, a pedagógu­sok szakmai felkészültségével, hoz­záállásával kapcsolatosak is. Közlé­se után reagálásra, levelek özönére számítva vártam egy ideig, de csu­pán egy jött. Talán mondanom sem kell, hogy nem üdvözlő, további jó munkát kívánó szavakat tartalma­zott: írója nem mással vádolt, mint hogy a „szennyest" csupán azért teregettem ki, hogy a tisztát is be­piszkoljam, „hogy akkor, amikor a pedagógus tekintélyén esett csor­bát kiköszörülni kéne, gyerekszájak­kal mondott véleményeknek" adok hitelt, stb. Nagyon szeretném, de nem tudom elhinni, hogy pedagógu­saink közül csupán a fenti levél szer­zője véli úgy, hogy a tekintélyükön esett csorbát az újságírónak (vagy valaki másnak) kell kiköszörülnie, s hogy a „gyerekszájakkal mondott" vélemények egyszerűen hiteltele­nek. Nagyon szeretném, de nem tudom elhinni. Azt viszont a beveze­tőben említett ülésen tapasztaltak alapján már biztosan tudom, hogy vannak olyan pedagógusaink ' is, akik maguk vállalkoznak annak a bi­zonyos csorbának a kiköszörülésé­re, s első lépésként az önkritikát, a valóság elfogulatlan feltárását vá­lasztva ki merik mondani, hogy az iskoláinkon folyó oktatás igencsak alacsony színvonalú; hogy az elmúlt negyven év sokkal jobban rányomta bélyegét az oktatásügyünkre, mint amennyire bevalljuk; hogy iskoláin­kon tekintélyelvűség uralkodik, a tantestületeink energiáinak (tevé­kenységének) nagy része a diákok fegyelmezésében merül ki; hogy gyakorló pedagógusaink a módszer­táni felkészültségüket tekintve ama­tőrök, az elméletre egy bizonyos idő után csupán rálegyintenek, mond­ván, minek az. ..; hogy jó (de főleg könnyű) dolog szapulni a pedagógu­sok és szülők független lapjában nem pedagógiai képzettségű szer­kesztők tollából megjelent írások színvonalát, az igazi azonban az lenne, ha maguk a bírálók ragadná­nak tollat és írnák meg a (szóban legalábbis) olyannyira hiányolt mód­szertani kérdéseket taglaló cikkeket. Jómagam az imént felsoroltak el­hangzása után éreztem úgy, hogy valóban vízválasztóhoz érkezett-ér­• keztek a pedagógusszövetség, illet­ve a pedagógusaink (egy, de na­gyon remélem, hogy döntő része). Valamint akkor, amikor a szövetség elnökének szájából elhangzott az, amit valószínűleg nemcsak én vár­tam már hónapok óta: az SZMPSZ által eleddig követett kis lépések taktikája nem vált be, nagy, határo­zott és céltudatos lépésekre van szükség. Azt már mások fűzték hoz­zá, hogy a pedagógusszövetség ez idáig legalábbis több szempontból formálisnak tűnő tevékenységének aktivizálására, a védekezésre be­rendezett „lövészárkok" elhagyásá­ra, a szakmai kérdések megoldásá­ra irányuló munkájának fokozására és a szlovák pedagóguskezdemé­nyezésekhez fűződő > viszonyának a sokkal szorosabbá tételére is. Végezetül még valami: az ülés során gyakran felmerült a pedagó­gusok szociális helyzetének kérdé­se. Talán túl gyakran is: a felszólalók nagy része a pedagógusok orszá­gos átlag alatt maradó fizetését hoz­ta fel a tanítók-tanárok jelenlegi kedveszegettségének, passzivitásá­nak és a szakami továbbképzéssel (önképzéssel) kapcsolatos közöm­bösségének (szinte minden esetben érthetőnek tartott) okaként. Akadt azonban az országos választmány tagjai között olyan is, aki kimondta, hogy a fizetés akkortájt sem volt magasabb és a szabadidő sem több, amikor ezt a pályát választot­ták, sőt. Szavait hallva, szinte azon­nal az a Csengey Dénes egyik esz­széjében felvetett kérdés jutott az eszembe, amely annak idején en­gem is alaposan elgondolkodtatott: megjárhatja-e még egyszer egy las­sanként hivatalnoksorba fásuló ré­•teg testét a felvillanyozó gondolat, mely szerint az értelmiségnek elő­ször hivatása van, s csak azután helyzete? Csengey Dénes úgy véli (úgy vél­te), igen. E sorok írója csupán erő­sen bízik benne. És önök, tisztelt pedagógusok? KLŰKA JÓZSEF ÚJABB MAGÁNISKOLA IGÉNYES ÉRTELMISÉGNEVELÉS - SZEPTEMBERTŐL A felhívások sorából és az előkészületekről szóló információból értesülhettek olvasóink a szeptemberben nyíló galántai magángim­náziumról, amely a tavalyi évben megnyitott szaktanintézet után a második magyar tan­nyelvű magániskola lesz. Az iskolaalapítással kapcsolatos kérdéseimmel kerestem fel Tóth Lajost, az iskola szervező igazgatóját. • Mi késztette arra, hogy létrehozzon egy magángimnáziumot? - Iskolarendszerünk és a múlt elemzésére nem akarok kitérni. Ismerjük ennek minden hátrányát. A rendszerváltással végbemenő folyamatok oktatásügyünkben is reformintéz­kedéseket hoztak. Félő azonban, hogy a múlt szelleme még hosszú ideig kísért. Jelenleg a. privatizációban látom az egyetlen módot arra, hogy letérhessünk erről a kényszerpá­lyáról. Értelmiségünk nevelésében, a jövő polgári társadalmának építésében ránk, nem­zetiségi pedagógusokra nagy felelősség há­rul. Országunk jövője meghatározza az isko­larendszert is. Az egyenlősdi visszahúzó kő­eréből kell kilépnünk. Új nevelési rendszer kialakításához járulunk hozzá az alternatív iskolák, így á nyolcéves gimnázium létreho­zásával, az igényesség és a színvonal emelé­sével. Válságos időket élünk, ami bizony sújtja nemzetiségi kultúránkat, remélem, egy idő múltán kiheverjük. Az iskolaügyben hely­rehozhatatlan károk keletkezhetnek. Iskolá­inkban a változások óta nem a legkedvezőbb a helyzet, a követelmények emelkednek, egy­re jobb szakemberekre van szükség. Az isko­la intézményi működésének egy új alternatí­vájához tehát a szervezeti jelleg átalakításá­val lehet eljutni. Az újfajta működés újfajta iskolatípust hozhat létre. * • Hogyan épül fel a tanterv, mi lesz benne az új? - Kísérletezgetni nem akarunk. Az állami tantervtől lényegében nem térünk el, viszont a megengedett határokon belül módosítjuk. Megismerkedtünk a hazai és a magyarorszá­gi alternatív iskolák tapasztalataival, és eze­ket alkalmazni akarjuk. Az anyanyelv és a szlovák nyelv mellett nagy hangsúlyt fekte­tünk az angol és a német nyelv oktatására, valamint az informatika tanítására. Bevezet­jük a latin nyelv és a vallástörténet tanítását is. Az említett tantárgyak bevezetésével a ta­nulóknak nem lesz többletmunkájuk, mert bizonyos tantárgyakat kiiktatunk, illetve óra­számukat csökkentjük. Tehát a nyolcosztá­lyos gimnázium lineárisan építi fel a tananya­got, így kiküszöböljük a felső tagozat és a jelenlegi gimnáziumi tanterv ismétlődéseit. • Milyen a szülők és a diákok érdeklő­dése az iskola iránt? - A magángimnázium iránt nagy az érdek­lődés. A szülők, gyerekek és pedagógusok kitűnő ötletnek tartják, támogatják, segítik munkánkat. Iskolánk nevelésfilozófiai alapel­ve: a tanulók nem „az életre készülnek", hanem élnek! Az iskolának az a feladata, hogy olyan életteret biztosítson, ahol minden tanuló megtalálja az adottságainak, képessé­geinek leginkább megfelelő tevékenységi for­mát. Meggyőződésem, hogy egy iskola leg­fontosabb nevelőeszköze a hitelesség. Sokat jelent, hogy a tanulóknak nem kell tizennégy éves korukban iskolát változtatniuk, tizen­nyolc éves korukig jól érvényesülhet egy azonos, jól összehangolt, kis létszámú tanári kar nevelőmunkája. A tanulók igazi műveltsé­get, kitűnő nevelést kapnak. A jelentkezők közül egy osztálynyit 30 tanulót tudunk csak felvenni. Jelentkezni még május közepéig lehet. A felvételi vizsga május végén lesz. Képességvizsgálattal választjuk ki a legtehet­ségesebb gyerekeket. A szelekció lehetővé teszi a tehetségfejlesztést. A nyolcéves gim­názium célja az enciklopédikusán művelt em­ber, a leendő értelmiségiek képzése, akik a mai kor kívánalmainak megfelelő nyelvtu­dással rendelkeznek, képesek alkalmazni az új információkat, a szallemi munka belső igénnyé válik náluk. • Milyen a pedagógiai kar? - Mivel a nyolcéves gimnáziumot egy évfo­lyammal kezdjük, ezért az első évben csak egy magyar-szlovák szakos tanárra lesz szükségünk. A többi tantárgy oktatását exter­nistákkal valósítjuk meg, a galántai tanárokra számítunk. Kérjük viszont azokat a ma­gyar-szlovák szakosokat, akik hajlandók len­nének egy magánintézményben dolgozni, re­agáljanak az Új Szóban már megjelent pályá­zati felhívásra. A magángimnázium irányítá­sára igazgatótanácsot hozunk létre, lelkész, orvos, pszichológus, szülők, tanfelügyelők és az iskola tanárai lesznek a tagjai. • A költségvetésről megtudhatnánk va­lamit? - Iskolánk beindítása nagyon is új dolog. Ezzel a lépéssel olyan iskolatípust indítanak, amelynek létjogosultságára a múltból számos példa van. Magániskolákat az iskolaügyi tárca 1990. december 6-ai rendelete alapján lehet létrehozni, és az anyagi támogatásukról szóló rendelet most A/an készülőben. Természete­sen szükségünk lesz adományokra is, hogy olyan kitűnő tanulókat is felvehessünk, akik rosszabb anyagi helyzetüknél fogva nem tud­nák kifizetni az ötszáz koronás tandíjat. Peda­gógusaink célja az, hogy az iskola tevékeny­ségét olyan differenciált eljárásrendszerre építse, melyben a pedagógiai magatartás a gyerekek szükségleteihez igazodik. • Bízik abban, hogy ennek az iskolának van jövője? - Véleményem szerint válogatott tanulók­kal és kitűnő pedagógusokkal nagyszerű eredményeket tudunk majd elérni, s ez remél­hetőleg a jövőnket is megalapozza. LOVÁSZ ATTILA

Next

/
Oldalképek
Tartalom