Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-07 / 56. szám, csütörtök
5 VILÁGPOLITIKA 1991. MÁRCIUS 7. KUVAIT ELTAPOSOTT VIRÁG Most az a legfontosabb, hogy helyreállítsuk a villany- és a vízszolgáltatást. Ez sem lesz könnyű, de a közrend és a törvényesség helyreállítása sokkal hosszabb időt fog igénybe venni — jelentette ki szombati, már Kuvaitban megtartott sajtóértekezletén Abdal Rahman Avadi államminiszter. Dzsabir Szabah tábornok, a fegyveres erők főparancsnoka, aki katonái élén részt vett hazája felszabadításában, letörten nyilatkozta: Kuvait olyan, mint egy eltaposott gyönyörű virág. Valóban, nagyon lehangolóak voltak azok a képek, melyeket a nagy tévétársaságoknak köszönhetően az egész világ láthatott az ország felszabadításának napján. Ezekből is nyilvánvaló volt, hogy a megszállók rendszeres pusztítást végeztek, kifosztottak, szétvertek, felgyújtottak mindent, amit csak lehetett. Feltételezem, amikor majd a kártérítésre kerül sor, azzal fognak érvelni, hogy a szövetségesek bombázásai okozták a károkat. Igaz, a koalíció nagyon korszerű fegyverekkel harcolt, de olyan bombájuk még nekik sem volt, amely épségben hagyja a házat, legyen bár 15 emeletes, viszont kiveri majd minden ablakát, eltünteti a bejárati ajtókat, a berendezést, s úgy az ötödik emelet magasságába tüzet okoz. Vagy eltünteti a hivatalok páncélszekrényeit, he másképp nem megy — hát a fal egy jókora darabjával együtt. ÉLNI KELL Nem ezek azonban Kuvait legégetőbb gondjai, hanem a közszolgáltatások helyreállítása. Legalább a legszükségesebbeké, hiszen az időbe fog telni, amíg az itt megszokott, világméretekben is luxusnak számító színvonalat ismét biztosítani tudják a lakosságnak. Most tűzoltó módszereket kell alkalmazni, hiszen járványveszély fenyeget, napokon belül beköszönnek a nagy hőségek, s például augusztus 2-a óta nem volt szemétszállítás, az óriási hulladékkupacokat ellepték a patkányok. Villany és víz kell — csakhogy a tengervíz-sótlanító berendezéseket az irakiak felrobbantották. Kórházak, orvosi rendelők kellenek— de azokat kifosztották. Enni kell — s ezt még viszonylag a legegyszerűbb megoldani: a felszabadulás másnapján befutottak az élelmiszerekkel megrakott első hajók a kikötőkbe. Egyelőre ingyen kapja a lakosság az élelmiszereket, hiszen a kuvaiti dinárt a megszállók megszüntették és saját pénznemüket vezették be. Ez is időbe fog telni, amíg újra bevezetik a saját pénzüket, hiszen készpénz alig maradt az országban. VAN MIBŐL Kuvait mégsem fél a jövőtől, ami a helyreállítás költségeit illeti, bár veszteségei óriásiak — a becslések szerint a helyreállításhoz 60100 milliárd dollárra lesz szükség, úgy 4-5 év alatt. Nem gond: az uralkodó dinasztia által ellenőrzött.külfőldi beruházások értékét 100-120 milliárd dollárra becsülik, ezenkívül a család magánvagyona úgy 50-60 milliárd dollár. Ez is biztonságban van, külföldön. Érdemes ezzel kapcsolatban idézni Mohamed Mehdi Szaleh iraki kereskedelmi és pénzügyminiszter még novemberben elhangzott sirámait, hogy a kuvaitiak külföldön tartották pénzüket. Mint mondta, a bankok a Szabah-család és ügynökeik eszközei voltak, külföldön beruháztak, „ahelyett, hogy az igazi gazdasági fejlődést segítették volna elő". Panaszét nyilván az motiválta, hogy — akkor mér emigrációban élő kuvaiti „kollégája" szerint— az irakiak zsákmánya mindössze 300 millió dollár értékű arany volt, s nem valami sok külföldi valuta. A megszüntetett és a lakosságtól begyűjtött kuvaiti dinárért Irak csak a közel-keleti feketepiacon tudott vásárolni, de nem a hivatalos jó árfolyamon, s nagyon rövid ideig. Nem rendítheti meg Kuvait helyzetét az sem, hogy teljesen szünetel, s egyhamar be sem indul a korábbi méretű olajkitermelés. A kb. 1000 olajkútnak több mint a fele ég, a továbbiak nagy része is elpusztult, a napi veszteség 20 millió dollár. Az oltás megkezdése is heteket fog igénybe venni, hiszen legelőször az aknamezőket kell felszedni, utána be kell szerezni a szükséges technikát, de a legnagyobb probléma az lesz, hogyan biztosítsák a sivatagban azt az óriási mennyiségű vizet, ami nélkül nem mennek semmire. Oltani pedig kell, mert szakértők szerint egyegy kút akár 40-100 évig is éghet, a füst és a korom pedig természeti katasztrófát okozna, még Európa időjárását is megváltoztathatná. Irak leszerelte a három legnagyobb olajfinomítót is. Mindezeket egybevéve a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy legalább 2-3 év kell a háború előtti olajtermelési szint eléréséhez. A SZABAHOK Irak azzal próbálkozott Kuvait megszállása és annektálása után, hogy létrehozzon egy bábkormányt — de nem talált erre vállalkozókat. Pedig Bagdad a Kuvaitba küldött katonáit is azzal „etette", hogy ott tüntetések vannak, az emberekfellázadtak a zsarnok emír ellen, segíteni kell nekik a gyűlölt monarchia megdöntésében. Az álforradalmi jelszavakon nevelkedett irakiakat nagy csalódás várta a helyszínen: virág egy szál se, csak néhány forrófejű palesztin volt képes felszabadítókat látni bennük. Szaddam nem volt az első Irak vezetői közül, aki meg akarta szerezni Kuvaitot, de mindegyiküknél rosszabbul járt. Ugyanazt a receptet követte, mint elődei, azt állítván, hogy Kuvait egykoron Irak része volt, a brit gyarmatosítók csináltak belőle független államot az oszmán birodalom széthullása után. Ami igaz, ugyanúgy az is, hogy Irak szintén ekkor jött létre a britek és a franciák osztozkodásának eredményeként — de erről hallgatott. A korábbi bekebelezési próbálkozások azzal zárultak, hogy a britek katonai fenyegetőzései hatni látszottak, de valóban hatékonyak csak a mind gazdagabb emírség komoly összegű ajándékai voltak. Szaddam most is valami ilyenre számított: adósságai elengedésére és nagyobb részesedésre a határmenti olajmezők kitermeléséből. Számításai nem jöttek be, figyelmen kívül hagyta, hogy a briteket már lekörözték az amerikaiak, ők lettek a Szabahok fő üzleti partnerei és szövetségesei, erős védelmezői. Nem jött be a diktátornak az a terve sem, hogy az elégedetlenkedő ellenzék kapva kap a lehetőségen és visszavág az uralkodónak. Tény, hogy Kuvaitban 1962-ben olyan alkotmány született, amely a térség legdemokratikusabb országává tette. Egyik cikkelyében szó szerint ez áll: Kuvait államrendszere demokratikus lesz, ezért a szuverenitás a népet, minden hatalom forrását illeti. Az uralkodó specifikus hatalmi jogkört kapott, de az ország irányítását az 50 tagú parlamentre bízták, amelyet korlátozott választói jog alapján 62 ezer férfi választott meg. A szép és jó elképzelések idővel úgy módosultak, hogy a 2000 főnyi uralkodó család mind nagyobb hatalomra tett szert, minden fontos posztot megszerzett, a parlament olyan luxus lett, amit szintén megengedhettek maguknak. Megszűnt a sajtószabadság, maradt a korlátozott választójog, s továbbra sem kaptak állampolgári jogokat a nők. Végül 1986-ban az uralkodó, Dzsabir Ahmed Dzsabir Szabah sejk feloszlatta a parlamentet, s azóta sem írták ki az új választásokat, bár erre az alkotmány 2 hónapot ad. Csalódnia kellett most is az ellenzéknek, hiába bízott abban, hogy a felszabadulás után majd sok minden megváltozik — ahogy az emigrációba kényszerült dinasztia ezt kezdetben ígérgette. Három hónapra bevezették a rendkívüli állapotot, s a főkormányzóvá kinevezett trónörökös—miniszterelnök szerint leghamarább fél év múlva lesz mód a választások megrendezésére. Persze a most érvényes törvények alapján. Megteheti ezt a dinasztia, hiszen a válság csak megerősítette pozícióit. Ha nem is otthon, de nemzetközi vonatkozásban mindenképpen. Övék a pénz, s így övék a hatalom is. Csak február 11-e és 24-e között, tehát mindössze két hét alatt 181 szerződést kötött az emír kormánya 356 millió dollár értékben, ebből az amerikaiak 130-at szereztek meg 270 millióért. Kizárt, hogy holmi demokratizálás ellenében kockáztatnák a szövetségesek a helyreállítással járó jó üzleteket. Hiszen ez csak a kezdet. És a folytatás is a Szabahoké lesz. GÖRFÖL ZSUZSA Alig ért véget a háború az Öbölben, máris elkészült egy New York-i lapkiadónál az a statisztika, amely a világsajtóban mostanság a háború kapcsán leggyakrabban használt szavakat, kifejezéseket veszi számba. Eszerint a sorrend a kővetkező': Szaddam Husszein, Scud— Patriot, CNN... A további helyezetteket most hanyagoljuk el, és maradjunk a „bronzérmesnél". Tehát CNN. A legtöbb magyar olvasó, rádióhallgató, tévénéző — lefogadjuk — a múlt év végéig azt se tudta, eszik-e vagy isszák. Pedig csaknem száz országban már 1986 óta folyamatosan figyelik döntéshozók és kiválasztott szállodák vendégei ezt az amerikai tévéhálózatot, amely az elmúlt hetekben készült amerikai nézettségi indexek szerint immár lepipálta a nem kábelrendszerben dolgozó óriásokat, a CBS-t, az ABC-ttesyek r és az NBC-t. Amidőn másfél évvel ezelőtt e sorok íróinak alkalmuk nyílott a CNN atlantai központjában szóra bírni azt a nyers modorú, bárdolatlan benyomást keltő, ízléstelenül öltözködő, viszont — csinos munkatársnői szerint — eszeveszetten jóképű milliárdost, aki kézi vezérléssel irányítja a hálózatot, Ted Turned, 6 megjósolta: „Maguk is sokat fognak még beszélni rólam és kedvenc gyermekemről, a CNN-ről". Turner elnöke és tulajdonosa egy konglomerátumnak, amely a TBS néven ismert az Egyesült Államokban: a Turner Broadcasting Systemhez nyolc tévé- és rádiótársaság, legalább 150 mozi, néhány baseball-, kosárlabda- és rőgbicsapat tartozik, továbbá az a hotelkomplexum, amely helyet ad a CNN világközpontjának.A tulajdonos a „TBS-gyerekek" közül kettőre sohasem sajnálta a pénzt, pedig ők vitték el a legtöbbet és ők hozták a legkevesebbet a konyhára. Mindkettő — ahogy Ted Turner elmondta —, álmainak szülötte. Az egyik a Jóakarat Játékok, amelyeket amolyan másodolimpiának szánt — és tulajdonképpen megbukott —, a másik maga a CNN. Tudnivaló, hogy nálunk és a világ nagy részén tulajdonképpen nem is a CNN nevű műsort nézzük, hanem a Headline Newst, amely abban különbözik az Egyesült Államokban jól ismert CNN-től, hogy nem órás, hanem félórás blokkokban ismétel politikai, gazdasági, tudományos, sport- és művészeti információkat. „Véget akartam vetni annak a dögunalomnak, amely az amerikai televíziózást jellemzi. Bárhol bekapCNN - A BRONZÉRMÉS KUVAIT UTÁN: HOGYAN TOVÁBB? csolhatom a tévét, New Yorktól Hawaii-ig, hiába a 20-40 program, mégsincs különbség köztük: szappanoperák, régi filmek némi provinciális híranyaggal vegyítve. Szóval — mondtam magamban — ennek véget kell vetni és beindítottam a CNN-t." Ezt mondotta nekünk Ted Turner és különösen büszkén nyilatkozott a World Report című, immár naponta jelentkező műsorról, mivel szerinte ez a megtestesítője az új információs világrendszernek, amelyért a harmadik világ és Kelet-Európa országai olyannyira küzdöttek, küzdenek. A World Report ugyanis a Főid bármely tévétársaságának helyet biztosít, az atlantai szerkesztők nem szólnak bele, miről, miként, mekkora időterjedelemben adnak hírét, információt a résztvevők, akik persze egy fityinget sem kapnak a beadott anyagért. A fő az, hogy a CNN infrastruktúrája révén kikerülhetők a Turner szerint is monopóliumként funkcionáló nagy hírügynökségek, mamut tévétársaságok, amelyek „csak manipulálnak". Ted Turner! egyébként eme nézete miatt igencsak támadták az elmúlt években hazájában. „Teszek rá. Egyesek szerint szovjet ügynök vagyok, pedig az az igazság, hogy képes vagyok fölülemelkedni a kisstílű politizáláson. Ötven év múlva teljesen értelmét vesztik az olyan fogalmak, mint politikai rendszer, nacionalizmus, sőt országhatár. Engem sokkal inkább érdekel, hogy mi lesz a Föld klímájával, mi lesz a következménye a sivatagosodásnak, a túlnépesedésnek. Személy szerint ezek az ellenségeim. Embert nem tudok gyűlölni. Itt, Amerikában közellenségnek számít Fidel Castro. Ez marhaság. Erre akkor jöttem rá, amikor havannai dolgozószobájában szivarra gyújtottunk és bekapcsoltuk a tévét. Természetesen a CNN-t néztük. Ott, Kubában, Castro dolgozószobájában... Ugyanazokon a híreken borzadt el, amelyeken én. Szóval szerintem az ideológiák harca mesterségesen kreált dolog, aminek azonnal véget kell vetni." Ezek voltak másfél évvel ezelőtt Ted Turner szavai, amelyek nyilván jól ismertek Szaddam Husszein füleinek is. A harmadik világ problémái iránt oly érzékeny, a mintaszerűen objektív látásúnak tartott Ted Turner mostani sikere éppen „ideológiamentes ideológiájával" függ össze. Nemcsak rosszmájúak állítják, hogy — miként Fidellel — Szaddámmal is jól megértette magát, az amerikai milliárdos tudva tudta, hogy az iraki diktátor dolgozószobájában is nézhető a CNN, tehát saját háborús stratégiáját is ennek megfelelően építette föl. Sieve Heiwart, a CNN egyik fó'producere a háború kitörésekor elmondta nekünk, hogy csupán augusztus másodika, Kuvait megszállása és december 31 -e között 10-15 millió dollárral növelték meg a tévéhálózat költségvetését, műholdas telefonvonalakat építettek fel Atlanta és Jeruzsálem, Atlanta és Rijád, Atlanta és Bagdad kőzött. Kifejlesztettek olyan kamerákat, amelyek homokviharokban is képesek viszonylag jó minőségű harci felvételeket rögzíteni. Már novemberben mindhárom közel-keleti nagyvárosban emeleteket béreltek a kiválasztott nagy szállodákban, a szobákat átépítették, válaszfalakat bontottak le — a CNN költségén. Európai idő szerint január 16-áról 17-ére virradó éjszaka hiába a konkurens ABC-hálózat bagdadi tudósítója jelentette először: „bombázunk", az ABC és a többi amerikai hálózat tudósítói attól kezdve az alig működő klasszikus telefonvonalakra lettek kárhoztatva, mígnem kitessékelték őket Irakból. A CNN viszont kizárólagos jogokra tett szert. Peter Arnett sztárriporter abban a kegyben részesült, hogy Szaddam Husszein rajta keresztül üzengetett a világnak a háború kellős közepén. Arnett persze nem a saját tehetsége révén lett kegyenc, hanem Turner miatt. A televíziós kézi vezérlés bajnoka elérte célját, a szívéhez legközelebb álló szenvedéllyé, világra szóló sporteseménnyé változtatta a háborút. (Népszabadság) AZ EROS, AZ ŐRÜLT MEG A...? Bush az Öbölben megnyerte a jövő évi amerikai elnökválasztásokat, újabb négyéves időszakra ő lesz a Fehér Ház ura. Jól emlékszem, több mint három évvel ezelőtt, az elnökválasztási kampányban egyetlen komoly érvet tudtak ellene felhozni, azt, hogy gyenge, nem elég határozott, alelnökként nyolc éven át szinte elveszett Reagan árnyékában. Sokáig úgy is tűnt, hogy eredménytelenül küzd a róla kialakított kép ellen, hiába hivatkozik háborús múltjára, diplomáciai tapasztalataira. Most ő a legnépszerűbb ember Amerikában, csodálják az Öböl-háborúban tanúsított határozottságáért és azért az önfegyelméért, amellyel megállt „félúton", nem foglalta el Bagdadot, egyszóval csak azt hajtotta végre, amire az ENSZ felhatalmazta. Mert nemzetközi szövetség ide vagy oda: ez jócskán az Egyesült Államok háborúja volt Bush, felszámolva a Vietnamkomplexust, visszaadtda Amerikának a világ egyetlen szuperhatalmának státusát. Ennek összes előnyével és feleló'sségével együtt. Mert a kilencvenes évek szuperhatalmára egészen más szerepkör hárul, mint az eló'ző évtizedekben. Kétségkívül Bush lett Amerika és a világ erős embere, akinek egyénisége talán arra is garancia, hogy eloszlassa az ezzel kapcsolatos aggodalmakat. Szaddam sokak szerint már akkor veszített, amikor tévesen mérte fel a nemzetközi erőviszonyokat, s azt képzelte, hogy törékenyebb a két nagyhatalom kapcsolatrendszere, szembe tudja állítani Moszkvát Washingtonnal. Nem vette észre, hogy a Brezsnyevdoktrína halott. Világirodalmi mesterművek tragikus hősei általában abba buknak bele, hogy megelőzik a korukat. Szaddam lekéste a korát, ezért még csak tragikus sem lehet, csupán negatív hos. És Gorbacsov? Szememben ó'a vesztes, akit furcsa módon nem hagynak elveszni, még pontosabban: nem akarnak elveszíteni. Ez az a tétel, amely egy héttel ezelőtt még nem volt valószínű, de ma már szinte bizonyos. Ő az, akiről a legellentmondásosabb dolgokat lehet leírni, és minden véleménynek van valóságalapja. Ő az, aki sziszifuszi harcában a centrumtól egyre jobbra sodródik, akit a visszarendeződés hívei szívesen állítottak volna Szaddam oldalára. Ebből a szempontból értékelte a világ „különbejáratú béketerveit", amelyekkel hátráltatta Irak kapitulációját. Gorbacsov lépett, Bush udvariasan megköszönte igyekezetét — és elvetette azt. Gorbacsov tehát ott szenvedett vereséget, ahol eddig legsikeresebb volt: a külpolitikában. Sokan az hitték: a Baltikum miatt még nem tette meg Bush, de most már tényleg „ejti" Gorbacsovot, felhagy azzal, hogy újabb és újabb mentőövet dobjon neki. Sokan mosolyogtak, hogy amikor a múlt pénteken hajnalban Bush bejelentette a tűzszünetet, Lukjanov parlamenti elnök erre úgy reagált: ez Gorbacsov kezdeményezésének köszönhető. A régi Gorbacsov nem követte volna el a szerintem szarvashibának számító különakcióit, mert csak Washington és Moszkva pozícióbeli különbségeit domborította ki velük, azt érzékeltette, hogy nagyonnagyon másodhegedűs lett. Besszmertnih külügyminiszter értésre adja, hogy Moszkva komolyan bele akar szólni a háború utáni közel-keleti rendezésbe. És ezek után erre a Nyugat rábólint. Talán mert nyilvánvaló, hogy a befolyás határait Washington fogja megszabni? Vagy azoknak lenne igazuk, akik szerint Gorbacsov nélkül a konzervatívok előrenyomulása még gyorsabb lenne? El kell gondolkodni azon, hogy a Nyugat miért nem lát Jelcinben komoly alternatívát. Netán azoknak van igazuk, akik úgy vélik, Jelcin nem radikális reformer, hanem dilettáns és populista az ötszáznapos programjával együtt, mert a lerobbant szovjet gazdaságnak csupán a részleges talpraállításához is még ezer nap sem lenne eigendő? És ezért még mindig Gorbacsov az egyetlen, a realitások talaján álló igazi reformer? MALINAK ISTVÁN