Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-29 / 75. szám, péntek

FÜGGETLEN NAPILAP NEGY-ÖT ÍRÓ ÖSSZEHAJOL Hisz senki sem akar sárosan kikerülni a negyvenéves ideológiai „ főkönyv" lezárásából. (5. oldal) Ára 2,80 korona XLIV. évfolyam, 75. szám DÖNTÖTT A KORMÁNY: MARAD A MAGAS FORGALMI ADÓ Tegnap Prágában ülésezett a szövetségi kormány. Első napiren­di pontjaként meghallgatta és elfo­gadta Václav Valeánek a kormány alelnökének beszámolóját Oroszor­szágban tett látogatásáról, tárgyalá­sairól. Ennek értelmében Csehszlo­vákia és OSZSZSZK között bővül a gazdasági együttműködés lehető­sége. 170 millió dollár értékű árut (mindenekelőtt hajókat és villamo­sokat) szállítunk Oroszországba az aláírt szerződés értelmében. A testület elfogadta a létfenntartá­si költségek emelkedésével kapcso­latos részleges bérkiegyenlítés alapelveit. A kabinet megtárgyalta a periodi­kus sajtó esetében é[vényes 22,5 százalékos forgalmi adóval kapcso­latos kérdéskört is. A végleges hatá­rozat alapján a forgalmi adó szintje nem változik. Az egyes sajtótermé­kek létkérdését a szövetségi vagy a köztársasági kormányok, illetve más szervezetek által nyújtott anya­gi támogatással lehet megoldani. Ezt a határozatát a kormány szava­zati többséggel hozta. (Folytatás a 2. oldalon) RENDKÍVÜLI RENDŐRI INTÉZKEDÉSEK MOSZKVÁBAN MEGNYITOTTÁK, MAJD FELFÜGGESZTETTÉK A KONGRESSZUST A KÉPVISELŐK KIÁLLTAK JELCIN MELLETT, S ÖT ÉLTETI AZ UTCA IS Rendkívüli biztonsági intézkedé­sek mellett kezdődött meg tegnap Moszkvában, a Kremlben, az Orosz­országi Föderáció népi képviselői kongresszusának harmadik, rendkí­vüli ülésszaka. Ebéd után már fel is függesztették a tanácskozást - ma reggelig. A kongresszusra kétségkí­vül rányomta bélyegét a napok óta fokozódó és tegnap csúcsosodott feszültség az engedélyezett, majd betiltott tüntetés miatt. Mindjárt a kongresszusi tanács­kozás kezdetén a küldöttek szava­zattöbbséggel elfogadták azt a hatá­rozatot, amely érvénytelennek nyil­vánítja a szövetségi kormány dönté-| sét a moszkvai nagygyűlések és tüntetések betiltásáról a képviselő­kongresszus ideje alatt, s ugyan­csak érvénytelennek nevezték Mi­hail Gorbacsov rendeletét, amellyel a szövetségi belügyminisztériumra bízta a főváros közrendjének bizto­sítását. A jelenlévő 947 küldött közül 532 szavazott a határozat mellett és 286 ellene. Ez a szavazás gyakorla­tilag kiállás volt Borisz Jelcin mel­lett, akit a konzervatívok ezen (Folytatás a 2. oldalon) Tegnapi utcai csendélet: a rendőr kitépi a transzparenst a tüntető hölgy kezéből. (Telefoto: ČTK-AP) SÚLYOS HARCOK KIRKUKÉRT A BT ELÍTÉLTE IZRAELT MEGHÖKKENTŐ MOSZKVAI KÖVETELÉS NEW YORKBAN FOHÁSZ-BÖLCSEBB TÖRVÉNYHOZÓKÉRT ... a dél-szlovákiai magyarok tiszteletreméltó önmérsékletről tettek tanúbizonyságot. Nem tudom hova fajult volna a helyzet, ha az ordasságra ordassággal válaszolunk. (4. oldal) • Mi a különbség a két paragra­fus között, és mint magyar nem­zetiségű képviselő, elsősorban melyiket támogatja? - kérdeztem a Szövetségi Gyűlés tegnap félbe­szakított 14. ülését követően VINCZE DÁNIEL (MKDM) képvise­lőtől. - Magyar képviselőtársaimhoz hasonlóan természetesen elsősor­ban a megindokolt tervezetből kima­radt 21-es paragrafust szeretném visszajuttatni a tervezetbe mint ki­egészítő javaslatot. így lehetőség nyílna arra, hogy a javaslat sorsáról az egész Szövetségi Gyűlés dönt­sön. Ugyanis a képviselők többsége talán megértené, hogy a néhány szlovák napilapban megjelent ellen­írások és egyes szlovák állami veze­tők' nyilatkozatai pontatlanok, a 21-es lényegét félremagyarázzák. A vagyon visszaszármaztatásának joga ugyanis csak a sértettek azon Péntek, 1991. március 29. • részére vonatkozik, akik eredetileg, majd 1948-at követően is csehszlo­vák állampolgárok voltak, és jelen­leg a Cseh és a Szlovák Szövetségi Köztársaság területén van az állan­dó lakhelyük. Mindebből egyértel­műen következik, hogy ezek az em­berek nem tartoztak sem a háborús bűnösök, sem a nép árulói közé. Olyan egyének kapnák vissza jogos tulajdonukat, akiknek csak az volt a „bűnük", hogy magyarok voltak, a fasiszta eszmékhez pedig semmi közük sem volt. • Tegyük fel, a 21-est ennek ellenére sem fogadják el. - Ebben az esetben marad a már említett 4a paragrafus. Ennek hátrá­nya az előbbivel szemben, hogy az 1948-as törvény, amelyre épül tar­talmazza az 50 hektáros felső ha­tárt. (egri) A bagdadi kormányhoz hű iraki egysé­gek a déli országrészben, Bászra kikötő közelében felállították a Scud-rakéták ki­lövőállásait - közölték a szövetségesek­kel iraki katonaszökevények, akik a Köz­társasági Gárdában szolgáltak. Állítólag legalább két kilövőberendezést helyeztek üzembe. A katonaszökevények szerint Bászrát és környékét a kormánycsapatok ellenőrzik, s arra készülnek, hogy Bagdad segítségére siessenek. A Kurd Demokrata Párt szóvivője Lon­donban bejelentette, tegnap reggel a kor­mánycsapatok nagy kiterjedésű offenzí­vát indítottak Kirkuk olajipari központ visz­szafoglalására. A várost a földről és a le­vegőből is bombázták, a délutáni jelenté­sek szerint ezrek sebesültek meg. Más ellenzéki források Damaszkuszból azt je­lentették, a felkelő iraki hadsereg átcso­portosítja erőit Kirkukban, hogy hatéko­nyan tudjon szembeszállni a kormány­csapatok támadásával. George Bush amerikai elnök, utalva az iraki zavargásokra, úgy. vélekedett, Szaddam Husszein aligha lesz képes ellenőrzése alatt tartani az országot. Új­ságíróknak azt mondta, nem tudja, milyen sokáig fognak tartani a zavargások, de valószínűtlennek tűnik, hogy azokat Szaddam túlélje. Az embereknek elegük vgn belőle, Szaddamot brutális diktátor­nak tartják, ami igaz is. Dick Cheney, amerikai védelmi mi­niszter közölte, az öböl-háború hőse, Schwarzkopf tábornok a szárazföldi had­művelet zárószakaszában nem ellenezte Bush elnök döntését, hogy február 27-én fejezzék be a hadműveleteket. A tábornok (Fojytatás a 3. oldalon) ELŐNYÖK ÉS HÁTRÁNYOK Az önkormányzatok és azállam­igazgatás előnyeit és hátrányait mérlegelte tegnap Pozsonyban a szlovák kormánybizottság, melynek tárgyalását Vladimír Me­čiar kormányfő vezette. Ladislav Pittner belügyminiszter szerint a bizottság tevékenységé­nek fö célja az önkormányzatok és az államigazgatás irányításá­nak olyan rendszerét létrehozni Szlovákiában, amely maximális mértékben figyel az állampolgá­rok szükségleteire. Az egyes mi­nisztériumok egy hónapon belül részletes elemzést végeznek. A kormánybizottság feladata lesz továbbá az elburjánzott álla­mi apparátus leépítése és az ön­kormányzatok megerősítése - hangsúlyozta Miloslav Hetteš, a Községek és Városok Társulá­sának elnöke. A BÍBOROS LEVELE František Tomášek bíboros teg­nap levelet küldött Václav Havel köztársasági elnöknek, melyben kö­szönetet mond a köztársasági elnök hozzá intézett soraiért. A levélben egyebek között hangsúlyozza: „Lel­kipásztori és atyai figyelemmel kö­vettem, és jelenleg is követem az ön életútját, munkásságát. Imádsága­imban ezután is önnel leszek, mert segíteni akarok önnek abban, hogy hű maradjon államunk népéhez, és kivezesse azt a több évtizedes meg­próbáltatásokból." - írja levelében František Tomášek. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Az Új Szó 12 oldalon leg­közelebb április 3-án, szer­dán jelenik meg. TÁRSADALMUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEIRŐL (Munkatársunktól) - Három fontos belpolitikai kérdéssel kapcsolatban fejtette ki véleményét Boris Zala, a Szlovákjai Szociáldemokrata Párt elnöke, a tegnap Pozsonyban meg­tartott sajtóértekezleten. A jelenlegi szlovákiai politikai helyzet nem a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom belügye, hanem a politi­kai erők formálódásának következ­ménye. Az államformával összefüggés­ben elmondta, a párt a köztársasá­gok szuverenitása mellett száll sík­ra, és az olyan föderációt támogatja, amelyben a szövetségi szerveknek olyan jogai lesznek, amilyeneket a köztársaságok rábíznak. Lényegesnek tartották, hogy a Szlovák Televízióban uralkodó helyzettel kapcsolatban is állást fog­laljanak: nyugtalanítja őket, hogy társadalmi ellenőrzés nélkül műkö­dik az intézmény, mert ez lehetősé­get ad a manipulációra és az adásba való nem demokratikus beavatkozá­sokra. Ezért támogatják egy ideigle­nes tanács létrehozását. D. T. A SZÖVETSÉGI PARLAMENT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉN A FÖLDTÖRVÉNY NEM AZ ÁRULÓK ÉS A KOLLABORÁNSOK KÉRIK A KÁRPÓTLÁST VLADIMÍR DLOUHÝ KITÉRT A MAGYAR NEMZETISÉGŰ ÁLLAMPOLGÁROK KÁRPÓTLÁSÁRA t JOSEF LUX ÉS VILÁGI OSZKÁR ELŐADÓI BESZÉDE • A VITA ÁPRILIS 3-ÁN KEZDŐDIK (Munkatársunktól) - Csütörtökön a Szövetségi Gyűlés kamaráinak 14. együttes ülésén először a képviselők jóváhagyták a kormány javaslatát, az 1990. május 10-én Párizsban aláírt, az európai felújítási és fejlesztési bank létesítésére vonatkozó megállapodást, valamint a CSSZSZK-nak a ratifikációs okmányhoz fűzött nyilatkozatát. A kor­mány javaslatát Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter indokolta meg. Beszédében elmondta, április közepén kerülne sor e bankintéz­mény megnyitására, amelyen Václav Havel köztársasági elnök részvéte­lével is számolnak. A miniszter rámutatott, hogy ezzel a bankkal intenzív együttműködési tárgyalások folynak, pl. a privatizáci­ós folyamatban való részvételéről. Ennek a többoldalú európai pénzin­tézet az egyik célja a kelet- és közép-európai országok piacgaz­dálkodásra való átmenetének támo­gatása. Ezt követően a képviselők jóvá­hagyták a két kamara tagjaiból álló egyeztetőbizottság összetételét, amely a stratégiai tervezésről szóló törvény sorsáról lesz hivatott dönte­ni. Amint ismeretes, ezt a törvényt a Nemzetek Kamarájában nem hagyták jóvá. Ezután került sor a földtörvény­javaslatok megvitatására. Az ülést vezető Jozef Stank alelnök a napi­rend előtt kérte a képviselőket, egyezzenek bele abba, hogy a ta­nácskozáson részt vehessen a CSNT és az SZNT küldöttsége is. A javaslatot elfogadták. A kormány földtörvényjavaslatát Vladimír Dlouhý szövetségi gazda­sági miniszter indokolta meg. Be­széde elején rámutatott, hogy ez a jogszabály a mezőgazdaság tulaj­donviszonyait hivatott rendezni, amelyeket az elmúlt négy évtized alatt erőszakkal semmisítettek meg. Kifejezte meggyőződését, hogy a tu­lajdonviszonyok megváltoztatása le­hetővé teszi a mezőgazdaság ked­vező irányú fejlődését. A kormány javaslata összhangban van a de­mokrácia alapelveivel, s elismeri a magántulajdon sérthetetlenségét. Célja a múlt sérelmeinek és jogsér­téseinek orvoslása. Hozzávetőlege­sen az ország mezőgazdasági föld­alapja 70 százalékának magántu­lajdonba való visszajuttatásáról van szó. A földtörvényjavaslat, néhány ki­vételtől eltekintve, a kárpótlási tör­vényhez hasonlóan nem lép túl 1948. február 25-én. A miniszter egyebek közt felhívta a figyelmet azoknak a magyar nem­zetiségű állampolgároknak a kárpót­lására, akik vagyonát az SZNT El­nöksége 1945. évi 104-es, illetve 1946. évi 64-es rendelete alapján vették el. A miniszter rámutatott: a szlovák kormány nem javasolja e vagyon visszaadását. Ez azonban nem vonatkozik az eddig érvényes jogszabályokra épülő igényekre. Vladimír Dlouhý felhívta a figyelmet arra, hogy nincs szó vagyonvisszaa­dásról árulóknak és kollaboránsok­nak, ahogy a közvéleményt tévesen informálták egyes tájékoztató esz­közökben. A törvényjavaslat nem tűzi ki célul a községek vagyonának rendezé­sét, s nem javasolja, hogy ez a jogi norma rendezze az egyházi vagyon kérdését. A kormány meggyőződé­se, hogy nagyon fontos ennek a tör­vénynek mielőbbi jóváhagyása, mert ez a jogszábály megerősítené a la­(Folytatás a 2. oldalon) 21-ES HELYETT 4a? A szövetségi kormány földtörvény-tervezete, amelyet a tegnapi parla­menti tanácskozáson Vladimír Dlouhý szövetségi gazdasági miniszter indokolt meg, az elmúlt hetekben az egyes törvénytervezeteket pártoló csoportok kölcsönös kompromisszumainak eredményeként több rész­letében megváltozott. A nemzeti kisebbségeket, elsősorban a magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárokat közvetlenül érintő változás, hogy a 21-es paragrafus, amely az előző (393-as számú) tervezetben szerepelt, a tegnap megindokolt (547-es számú) tervezetből már kima­radt. Ugyanakkor ez utóbbi tervezetben, amely a jövő hét szerdáján folytatódó 14. együttes ülés vitájának alapjául szolgál, a magyarokat ért vagyoni sérelmek orvoslására szerepel egy 4a jelzésű paragrafus.

Next

/
Oldalképek
Tartalom