Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-26 / 72. szám, kedd

1991. MÁRCIUS 26. ÚJ szól HIT és ÉLET 8 HŰSVÉT AZ EVANGÉLIUMBAN Tóthpál Gyula felvétele A KÉT FÖLDRENGÉS Aki figyelmesen végigolvassa Máté evangéliu­mának Krisztus halálával és feltámadásával foglal­kozó fejezetét, az meglepetéssel veszi tudomásul, hogy az üdvtörténet két földrengésről tesz emlí­tést. Krisztus halálát súlyos természeti csapás, földrengés kíséri, nem is akármilyen, hiszen a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak" — olvassuk Máté evangéliumának 27. részében. Ez a földindulás azt követően ment végbe, hogy Jé­zus a keresztfán függve egy utolsó fájdalmas kiál­tással kilehelte a lelkét. De volt egy második föld­rengés is, amely a feltámadás pillanatát jelezte: „Es íme, nagy földrengés lett, mert az Úr angyala leszállt a mennyből..." Figyeljük meg a két földrengés közti különbsé­get. A halál pillanatában keletkezett jelenséget sör tétség és rombolás kíséri, a feltámadást kísérő földrengés viszont Krisztusnak a sírból való dia­dalmas kilépését előzi meg. Máté szerint az Úr angyalának, aki a földrengés pillanatában leszállt a mennyből és elhengerítette a követ a sírbolt szá­ja elől tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak". Az asszonyokhoz, akik a hét első napjának hajnalán a sírhoz siettek, így szólt az angyal: „Ti neféljetek." Ezt a második földrengést tehát olyan hang- és fényjelenségek kísérték, amelyek következtében a sír őrzői — akik felnőtt és sokat próbált férfiak voltak — az evangélium tanúsága szerint elvesz­tették eszméletüket. Az egyik földindulás tehát a halálé és a sötétsé­gé volt, a másik pedig a világosságé és a dicsősé­gesfeltámadásé. De vajon mi volta kétföldrengés között? "Minden valószínűség szerint pihentek az elemek. A gyász, a döbbenet, a várakozás csendje töltötte ki ezt az időszakot. Térjünk vissza az első földrengés egy különös mozzanatához, amellyel a négy evangélista közül csak Máté foglalkozik: ez pedig a halottak föltáma­dása Krisztus halálának pillanatában. „A sírok meg­nyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba és sokaknak megjelen­tek." E. G. White a Krisztus feltámadása című ta­nulmányában így ír erről a különös jelenségről: „Amikor Krisztus feltámadott, foglyok sokasá­gát hozta elő sírjaikból. A halálakor bekövetkezett földrengés megnyitotta sírjaikat, és amikor feltá­madt, akkor vele együtt feltámadtak a megnyílt sírokban nyugvó halottak is. Ezek olyan halottak JÉZUS HALÁLA (Máté evangéliuma 27. rész 45—54) Tizenkét órától kezdve három óráig sötétsécj lett az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosanfelkiáltott: „Eli, éli, lamásabaktáni!" azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: „Illést hívja." Egy közülük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. A többiek ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse." Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld meg­rendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt ateste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltáma­dása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a föld­rengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: „Bi­zony, Isten Fia volt ez!" JÉZUS FELTÁMADÁSA (Máté evangéliuma 28. rész 1—7) Szombat elmúltával, a hét első napján virradatkor, elment a mag­dalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés lett, mert az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanít­ványainak, hogy feltámadt a halálból, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Ime, megmondtam nektek!" voltak, akik míg éltek, Isten munkatársai voltak, és akik életük árán is bizonyságot tettek az igazság­ról." Az evangélium „elhunyt szentek"-nek nevezi őket, tehát minden bizonnyal bántalmazás és már­tíromság volt az osztályrészük. Most Krisztus mel­lett kellett bizonyságot tenniük. Ezek a Krisztussal együtt föltámadt halottak bementek a szent város­ba, Jeruzsálembe, sokaknak megjelentek, és so­kaknak elmondták, hogy Krisztus feltámadott a ha­lottak közül, s ők is vele együtt támadtak fel. Igy vált letagadhatatlanná a feltámadás igazsága, és így teljesedtek be a próféta szavai: „Megeleve­nednek halottaid, és holttesteim fölkelnek. Ser­kenjetek föl, és énekeljetek, akik a porban nyu­gosztok, mert harmatod az élet harmata, és visz­szaadja a föld az árnyakat!" (Ésa26:19.) Az utolsó kiáltást a keresztről a halottak is meghal­lották. Ez a hang áthatott a sírok falain^ és arra kész­tette az alvókat, hogy fölébredjenek. „Igy lesz majd, amikor Krisztus hangja felharsan az égből— olvas­hatjuk tovább az említett tanulmányban —; üdvözí­tőnk halálakor csak néhány sír tárult fel. Krisztus második visszajövetelekor azonban minden halott meghallja majd az ő hangját, és előjön a dicsőséges és halhatatlan életre. Ugyanaz a hatalom, amely fel­támasztotta Krisztust a halottak közül, feltámasztja majd az ő egyházát is, és megdicsőíti azt vele, min­den fejedelemségek, minden hatalmasságok és minden más név felett, amely adott nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is." (mikola) VILÁGOSSÁG „Húsvéti örömmel köszöntelek benneteket, kedves hallgatóim. Mindnyájatoknak boldog húsvéti ünnepeket kívánok: Nektek, drága gyermekek, hogy élvezzétek a feltá­madt Jézus szeretetét, hogy ti is nö­vekedjetek szeretetben; Nektek, kedves fiúk és lányok, hogy szívetek úgy lángoljon, mint az emmauszi ta­nítványoké, amikor a feltámadt Jé­zussal találkoztak; Nektek is, kedves hitvestársak és szülők, kívánom, hogy a feltámadt Jézus békéje ho­noljon szívetekben és családotok­ban. Nektek pedig, beteg, szenve­dő, öreg testvéreimnek a feltámadt Jézus vigaszát kívánom: »a mi ha­zánk a mennyben van«. — így kezdi Tóth Domonkos püspök, általános helynök húsvéti ünnepi elmélkedé­sét, amelyet a nagyszombati érseki rezidencia történelmi falai között rögzítettünk hangszalagra. Ez az el­mélkedés igen sok érdekes össze­függésre hívja fel a figyelmünket az üdvtörténet húsvéti fejezete és a je­lenkor között. Érdekes megvilágítás­ban láttatja a feltámadás tényét és magát a fogalmat is. Tudjuk, hogy földi szolgálata során Jézus életre hí­vott néhány halottat. Feltámasztotta a naimi özvegyasszony fiát, egy Jai­rus nevezetű férfi leányát és a leg­jobb barátját, Lázárt. Ezeket a sze­mélyeket a földi életre támasztotta fel, s egyelőre nem ruházta fel őket halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Maga Krisztus azonban halhatatlan testben és dicsőségben támadt fel, és azon az utolsó napon így támad fel mindenki, aki Isten Fiá­ban megváltásának és üdvözülésé­nek lehetőségét keresi. A műsorban Ady Endre, Pilinszky János és Sík Sándor versei hangzanak el. Azenei részben Hándel Messiás c. oratóriu­mából hallhatnak részleteket. A közvetítés ideje: Vasárnap 8.30­9.00. A műsort hétfőn, ugyanebben az időpontban megismételjük. (ma) A FÉNYEN TÚL Az amerikai orvosnak ez a máso­dik könyve, amelyben a halálközeli élmények során szerzett tapasz­talatokat és felismeréseket teszi köz­zé. Dr. R. A. Moody ezzel a témával először Az élet az élet után című könyvében foglalkozott. A könyv si­kere egyszeriben nemzetközi hírűvé tette, és egy új tudományág megala­pozójává vált. Kutatásai során — bevallása sze­rint — közelebb jutott az emberiség legnagyobb rejtélyének megfejtésé­hez: mi történik velünk halálunk után. Természetesen ma sincs rá pontos válasz, de sok olyan ember van, aki járt a halál közelében és ab­szurdnak tűnő élményeiről mesélt a könyv írójának. 8 millió ember él­ménybeszámolóját dolgozták fel. Ezek alapján vállalkozott a könyv író­ja arra, hogy a túlvilágról írjon. „Ezt a világot dicsfényben tündök­lő elhunytak lakják, és egy Felsőbb Lény kormányozza, aki az újonnan ér­kezettet végigvezeti élete történetén. A halál közelségét megtapasztalok visszatérnek a földre, de visszatéré­sük után már nem ugyanazok az em­berek. Az életet teljességében látják, a szeretetet és a tudást mindenek fölé helyezik. A halálközeli élményben ré­szesültek szerint a halál állapota: bé­ke és fájdalommentesség, sötét alag­útba érkezés, majd emelkedés a fény felé, és találkozás a Legfőbb Lénnyel. A halál állapotából visszatért embe­reknek megszűnik a halálfélelmük, át­hatja őket a felismerés, hogy részei a mindenségnek. Rendkívül érzéke­nyekkéválnak és felelősnek érzik ma­gukat másokért. A szerző óvakodik attól, hogy nyíl­tan vallásosságra ösztönözzön: Hangsúlyozza, hogy a halálközeli él­mények ismerete vigasztalhatja a gyászolókat. C. D. Jung, a neves elmegyó­gyász 1944-ben ezt írta: „Ami a halál után történik, az olyan kimondhatat­lanul nagyszerű, hogy elképzelése­ink nem elegendőek ahhoz, hogy még csak közelítő fogalmat is alkot­hassunk róla..." A fényen túl azok számára érde­kes olvasmány, akik szeretik a titok- • zatosat, a misztériumot. (Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest 1989) (hóka) A HIT Az Új Szó 1991. február 12-i számá­ban megjelent Jézus és kora című könyvrecenziót olvasva szemembe ötlött a következő pár szó: „...nos ez még nem hit..." Ez a félmondat adta számomra az indítást alábbi elmélkedésem megírásá­hoz. Mert úgy érzem, hogy vannak olyan egyházi és vallásos fogalmak, amelyek­kel a keresztény és nem keresztény, hívő és nem hívő emberek tisztánlátása érde­kében bővebben kell foglalkoznunk, mégpedig a Biblia tanítása alapján. Kezdeném talán azzal, hogy a legtöbb ember összetéveszti a vallás és a hit fo­galmát. Pedig a kettő nem ugyanaz. Mert lehet valaki római katolikus, református, mohamedán stb. vallású, vagy az emlí­tett felekezetekhez tartozó, de nem lehet római katolikus, református vagy moha­medán hitű. Itt jegyzem meg, hogy a hit­tanóra kifejezés sem szerencsés, mert a hitet nem lehet tanítani, csak a vallást, tehát az adott esetben vallásóráról, val­lásoktatásról kell beszélni. Tudnunk kell, hogy amikor a kisgyermeket megkeresz­telik, a keresztség által nem hitet kap, hanem felvétetik valamely egyház vagy felekezet tagjai sorába, és eljegyeztetik az örök élet számára. Jézus mennybe­menetele előtt a következőket mondja: „...elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében." (Máté 28:19.) Egy másik he­lyütt pedig a következőket tanítja szá­munkra az Ige: „Aki megkeresztelkedik és hisz, az idvezül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik!" (Márk 16:16.) Most pedig, hogy elérkeztünk az idve­zítő hit fogalmához, nézzük meg, hogy mit is tanít a Szentírás a hittel kapcsolat­ban. Először is azt mondja, hogy „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsi­dó 1. 11:6.) Másodszor a hit fogalmát klasszikus módon így határozza meg: „A hit a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőző­dés." (Zsidó 1. 11:1.) Harmadszor pedig a kérdés, hogy hányféle hit van és mi­lyen is az igazi idvezítő hit. Mindez azért fontos, mert azt szokták mondani, hogy minden ember hisz valakiben vagy vala­miben. Ez igaz, ám nem mindegy, hogy milyen hittel hisz valaki, mert Jakab apostol levelében azt olvassuk, hogy „az ördögök is hisznek és rettegnek". (Jakab 2:19.) Ezek szerint tehát az üdvözítő hi­ten kívül van hamis, ördögi hit is. Vizsgáljuk meg a hamis, ördögi hit né­hány lehetséges változatát. a) A történeti hit. Ez olyan hit, amellyel Istent, Jézust, a Bibliát stb. csak úgy fogadom el, mint valamilyen törté­neti személyt vagy eseményt (pl. Néró, Napóleon, a mohácsi vész...) b) Az ideig-óráig tartó hit. Ez olyan jelenség, mint a bibliai „magvető" példá­zatában a köves talajba hullott gabona­mag, amely ugyan gyorsan kikelt, de a Nap heve miatt gyorsan el is száradt, mert nem kapott elég nedvességet. Ugyanúgy, mint amikor egy-egy jó prédi­káció hatására a hitem (hitünk) gyorsan „kihajt", de a „Nap heve", vagyis az élet gondjai, bajai, megpróbáltatásai miatt ha­marosan el is szárad. (Máté 13:5-6.) c) A csodahit. Ha Isten megadja, megteszi ezt vagy azt a kérésemet, kí­vánságomat, akkor majd hiszek: mond­ják sokan. Példaként a két világháború veszedelmeit megjárt katonák fogadal­mait említhetnénk meg: — „Ha Isten most megsegít és még egyszer hazame­hetek, akkor majd minden vasárnap el­megyek a templomba!" Nos, ezek közül a „csodahittel" bírók közül hányan haza­jöttek szerencsére, de mégsem lettek templomjárókká és imádkozókká. Vajon miért? A válasz egyszerű, de igaz: azért, mert a hit teremt csodákat, de a csoda még soha nem teremtett igazi hitet. d) A tárgyi hit. Ez a kételkedő, a hitetlen Tamások hite, akik csak akkor és azt hiszik el, amit látnak és megfoghatnak. Pedig mennyi minden van a világon, amit még soha nem láttunk és nem foghattunk meg, vagy nem érzékeltünk. Például az ész, a lélek, vagy az univerzum egyes pontjai... Ezért mondta Jézus Tamásnak, hogy „bol­dogok, akik nem látnak és hisznek!" Végezetül lássuk és vizsgáljuk meg az egyetlen, vagyis az igazi, idvezító' hitet, jelen írásunk központi témáját: Az igazi. idvezítő hit legklasszikusabb megfogal­mazását Református Egyházunk ismert hitvallásos könyve, a Heidelbergi Káté 21. kérdésére megadott felelet tárja elénk eképpen: „Milyen az igazi hit? Az igazi hit nemcsak oly bizonyos tudás és ismeret, melynél fogva igaznak tartom azt, amit Isten az ő Igéjében kijelentett nekünk, hanem erős bizalom is, melyet az evangélium által gerjeszt (munkál) szívemben a Szent Lélek. Hogy nem­csak másoknak, hanem nekem is bűn­bocsánatot, örök igazságot és üdvössé­get ajándékoz Isten, pusztán (ingyen) kegyelemből, Krisztus érdeméért." Hogy honnan is származik ez az igazi hit? Erre ugyancsak a Heidelbergi Káténak a 65. kérdésére szóló felelet adja meg a vá­laszt, amely így hangzik: „Az igaz hit a Szentlélektől származik. Aki a Szent Evangélium hirdetése által gerjeszti fel szívünkben a hitet és a Sákramentumok­kal való élés által erősíti meg azt!" A hitről való elmélkedésemet a János evangéliumából vett Igével fejezném be: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örökéle­te legyen!" (János ev. 3:16.) Végezetül egy kérdést teszek föl szá­modra, kedves Olvasó: mondd, Neked milyen hited van? VÖRÖS BÉLA református lelkész, Kamocsa Szerkeszti: BALÁZS F. ATTILA

Next

/
Oldalképek
Tartalom